Az ​utolsó nagyhercegnő

Szerző
Bryn Turnbull

Sok ​könyvet írtak már róla – pontosabban róluk, az utolsó cárról és családjáról; de olyan elevenen még soha nem láthattuk őket magunk előtt, mint Bryn Turnbull regényében, aki Olga nagyhercegnőt helyezi a történet középpontjába.
A tényeket, naplókat, leveleket, visszaemlékezéseket a képzelet munkájával kiegészítve a szerző egy olyan fiatal nővel ismeretet meg bennünket, aki mindvégig vállalta sorsát. Vállalta volna azt is, hogy beteg öccse helyett Oroszország uralkodónéja legyen; vállalta, hogy az első világháború idején szinte minden idejét sebesültek ápolásával töltse; vállalta a fogságot, és a gondolatát is elutasította annak, hogy elhagyja a családját.
De Olga nagyhercegnő közben mégiscsak álmodozott egy másik, másfajta életről; miközben elutasította, hogy érdekházasságot kössön, orosz tisztekbe szeretett bele, és olykor – szavakban, amiket aztán megbánt – lázadt az anyja ellen, aki nem engedte, hogy fiatal lányhoz illő, élményekkel teli életet éljen, és az apja ellen is, aki nem tett meg mindent a szabadulásukért.
Érzékeny, finom lélek volt – legalábbis Turnbull regénye szerint; s a könyv meggyőz minket arról, hogy ilyen lehetett a valóságban is.