Messze-messze, a Sustorgó erdő mélyén, a Locsogó-tó partján hullámzik a végtelen Nádtenger. A Nádtenger hullámai között minden tavasszal megkezdődik a munka. A vízi madarak a sűrű nád tövében építik otthonukat, ahol kikölthetik a fiókákat. Téli álmuk végeztével a békák is előbújnak az iszapból, és hangos kuruttyolással köszöntik a jó időt. Vízisiklók, gőték siklanak a nádtövek között a vízben, rovarok ezrei próbálgatják friss szárnyaikat.
De a legvidámabbak mégis a Nádtenger őrei, a lengék. Hogy róluk eddig még nem hallottál? Az bizony nem csoda. A nádas összes többi lakójáról készült már festmény, fénykép, tudományos leírás, a lengéket azonban nem látta még soha senki. Egyedül a Nádtenger lakói tudják, hogy a lengék a nádas nyugalmának őrzői, az itt élő állatok védelmezői.
A lengék teste alig nagyobb, mint a pitypang bóbitája, a bőrük éppen olyan zöld, mint a nádas, hajuk pedig kócos barnán lobog a szélben. Vagyis csak a felnőttek haja barna. A csemeték fején vidám zöld hajtások ágaskodnak…
A szerző legújabb mesesorozatának első kötete ez a könyv, „Tavasz a Nádtengeren” címmel. A mese folytatása hamarosan várható, melyben a Nádtenger lakóinak nyári kalandjairól olvashatunk!