Bánfi Pál

A Hahót nemzetséghez tartozó Bánfi István fia, az alsólendvai ágból. Lovászmester, asztalnokmester (1444). Első házasságával (ifj. Stibor leánya, Katalin) szerezte meg a Stibor-vagyon egy részét (Beckó uradalma, Trencsén vm). A király, I. Ulászló  1441-ben adományozta Pápa várát és mezővárosát tartozékaival Bánfi Pálnak.  A Habsburg-párt cseh zsoldosokkal akarta visszafoglalni Pápát, ezért Bánfi István és Pál 1442 elején mozgósítják embereiket a pápai vár ostrom alóli felmentésére. A Bánfi-birtoklás békésen ért véget. 1445-ben, I. Ulászló halála után Ujlaki Miklós közbejöttével Bánfi István és Pál visszaadták Garai Lászlónak a pápai kastélyt (castellum), a mezővárost és tartozékait. A Hunyadi ház ellenfele, jelentős része volt Hunyadi László elfogatásában és kivégzésében. 1437-ben Hédervári Lőrinc helyébe nádorrá nevezte ki a hűségéért Zsigmond s a bolondóci v. beckói uradalmat az összes hozzátartozó javakkal együtt neki ajándékozta. Dacára rendkívüli vagyonának s az ezzel járó kötelezettségeknek, nem vett részt Hunyadi János egyik ütközetében sem a törökök ellen, a Cilleiekkel szövetkezve Hunyadi János élete ellen tört, halála után pedig fiai ellen fondorkodott. Zsigmond halála után le kellett az általa viselt méltóságokról mondania, de Ulászlónál megint behízelegte magát s rávette, hogy a törökkel Szegeden 1444. kötött békét szegje meg. Annak gyászos következménye a várnai ütközet volt, melyben maga a király is elesett. 1459 febr. 14. a Frigyesnek magyar királlyá lett választásáról szóló oklevelet aláírta, esküvel megerősítette és míg Mátyás a felvidéket pusztító csehek ellen harcolt. Mátyás párthíveit üldözte, egyszersmind Podiebrád cseh király fiát, Viktorint, királlyá akarta választatni. Mátyás, hadjáratából hazatérvén, Bánfit megintette, mire visszavonult jószágára. Neje halála után 80 éves korában újra megnősült. feleségül vette Bátori Margitot.

Forrás: Magyar életrajzi lexikon 1. kötet,  A-K. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, 1967. Kubinyi András: A középkori Pápa. = In.: Tanulmányok Pápa város történetéből I. A kezdetektől 1970-ig. főszerk. Kubinyi  András. Pápa, 1994.

Részleges születési dátum
?
Születési hely
?
Részleges halálozási dátum
?1475
Halálozás helye
?
Foglalkozás
lovászmester, asztalnokmester, nádor