Szülei: Hamar Dániel kakaposmester, Patkó Lídia.
Hamary iskoláit a tatai református elemi iskolában kezdte s hogy a német nyelvet is megtanulja, szülei Óbudára adták, ahol tíz hónapot töltött. A gimnázium öt osztályát a tatai gimnáziumban járta; a VI. osztályt (poézist) magántanulóként végezte. 1843-ban a VII. osztályba (logika) Pápára a református kollégiumba ment, ahol Tarczy, Bocsor, Széki és Zádor voltak tanárai. Az ifjúság főiskolai könyvtárának két évig könyvtárnoka s az önképző-társulatnak egyik jegyzője volt; itt két munkájáért dicséretet nyert és a társulatnak Bajza c. kézirati lapját szerkesztette. A jogot is elvégezvén, 1847-ben az orvosi pályára lépett Pesten. Az első éves pesti medikus azonban 1848 tavaszán már természettan helyett a történelemből vizsgázott. A gyakorlatban és jelesen. Ott találjuk a márciusi ifjak között; a 12 pont proklamálásánál, Táncsics kiszabadításánál, mindig Vasvári Pál oldalán. A forradalmi napok elmúltával szülőföldjére ment, ahol éppen a nemzetőrséget szervezték. A „veszélyben a haza” jelszavára a tatai Hamar família négy tagja ragadott fegyvert és vettek részt a schwechati csatában. Közismerten mérsékelt sikerélménnyel. A némi kémiai ismeretekkel rendelkező ifjú aztán jelentkezett a védtelen ország legjobban védhető erődítményébe, a szülőföldhöz közeli komáromi várba. De nem az egészségügyiekhez hanem a tűzérséghez a rettenthetetlen hírű Krivácsi alezredes parancsnoksága alá. A várfeladás előtti napokban tüzérhadnagyi rangot nyert. Az egyetemi élet éledésével már ott látjuk az újrakezdők megfogyatkozott csapatában. Orvosi oklevelét az 1853/54-es tanévben szerezte, utána szülővárosában lett gyakorló orvos, valamint közösségi mindenes. A tatai tó partján 1858-ban fürdőt építtetett, az iskolában könyvtárt alapított, 1861-ben Tata- Tóváros tanácsosa, 1863-ban a Neszmély vidéki borásztársulat pénztárnoka lett. Vidékről egyik felélesztője a magyar orvosok és természetvizsgálók vándorgyűléseinek, alapító tagja a Kisfaludy Társaságnak, a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatnak, A kiegyezés évében Komárom megye tiszteletbeli főorvosává választották, megalapította a Tatai Honvédegyletet, 1869-ben a 64. zászlóalj ezredorvosa, 1870-ben a tatai iskolaszék elnöke lett. A következő évben elhagyta kedves szülővárosát. 1871-1876 között Sopronban dandárorvos, 1876-tól az 1889-ben történt nyugdíjazásáig a fővárosi Г. honvédkerület törzsorvosa és egészségügyi előadója. Több tudományos és emberbaráti társulatnak alapító s igazgató választmányi tagja volt. Legmeglepőbb teljesítménye azonban az első magyar nyelvű kardiológiai könyv megírása, mivel nemhogy szívspecialista, de még belgyógyász sem volt.
Forrás: Orvosi Hetilap. 1995. 136. évf., 36. sz. p. 1954-1956.