Ács Károly

Tanulmányait 1843-ban, Pápán végezte.

A következő évben a költészeti osztály tanítója, 1845–1847-ben Kocs községben rektor. 1847-ben Habai királyi táblai előadó mellett jegyző, majd Budán a Helytartótanács fogalmazói osztályán dolgozott. 1848-ban Pázmándy Dénes Fejér megyei főispán titkára. A rendszeres közigazgatás megszűnte után Veszprém és Fejér megyei rokonaihoz költözött. A hittani pályát elvégezve Papkeszi községben segédlelkész, majd Tihany, 1852-ben Henye, utóbb Tótvázsony lelkésze. Tótvázsonyban szeme világát is elveszítette.

Már tanuló korában irt költeményeket, melyek közül a pápai Tavasz zsebkönyvben több megjelent, apróbb dolgozatai még a Vasárnapi Újságban és Protestáns. Egyházi és Iskolai Lapban jelentek meg 1860-ban.

Művei: Ne felejts Istent. (Imák.) Pápa, 1855.; 2. bővített kiadvány, Veszprém, 1874. – Népszerű embertan és egészségtudomány protestáns népiskolák számára. Veszprém, 1860.

Irodalom: Szinnyei.

Forrás: Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerkesztő Varga Béla. Veszprém, 1998.

Születési dátum
Születési hely
Lepsény
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Tótvázsony
Foglalkozás
református lelkész, egyházi író