Kiss Gyula (lidértejedi Kiss Gyula)

Középiskoláit Érsekújváron és Pápán végezte, ahol 1903-ban oklevelet nyert. Működését a Győr megyei Téten kezdte meg, ahol 1903-tól 1910-ig teljesített szolgálatot s az egyházi főhatóság úgy a közismert tárgyak, mint a slöjd-tanitás modern vezetésével kapcsolatos eredményeinek elismeréséül külön-külön elismerő oklevelekkel tüntette ki. 1910-ben a székesfőváros szolgálatába lépett s a VI. ker., Tomori úti leányiskola igazgatójává nevezték ki. Egyházi vonatkozású cikkei és értekezései jelentek meg a kath. sajtóban. Az egyházfőhatóság a hitéletben és a társadalom terén kifejtett eredményes működéséért a „Pro Ecclesia Pontifiee“ érdemrendet adományozta. A Széchenyi László gróf által fenntartott és a Gyermekvédő Liga felügyelete alatt álló Izabella-utcai napközi otthon foglalkoztatójának vezetését is ő látja el. 25 éves jubileuma alkalmával úgy a székesfőváros polgármestere, mint a tanács elismerő okirattal tüntette ki. Számos társadalmi, tudományos és egyházi egyesület tagja.

Forrás: A magyar feltámadás lexikona. Szerk. Szentmiklóssy Géza. Budapest, 1930.

Részleges születési dátum
1880 ?
Születési hely
Szinő
Részleges halálozási dátum
?
Halálozás helye
?
Foglalkozás
igazgató