Gömöry János

Nős, felesége Máthé Szeréna gyógyszerész.

Gyermekei: Klára 1921.

A gyógyszerészi pályára 1912-benlépett. Jászapáti Szentháromság és Nagykőrös Angyal gyógyszertárában volt gyakornok. A Budapesti Tudományegyetemen 1919-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet. A pályáját a kecskeméti Mátyás király gyógyszertárban kezdte. 1920-tól több helyen volt rövid ideig gyógyszertár-tulajdonos (csokonyavisontai Megváltó, karácsondi Apostol, illetve pápai Szent Anna gyógyszertár). Felesége, Máthé Szeréna is gyógyszerész volt, aki 1921-ben szerzett gyógyszerészi oklevelet Budapesten. Ő a férje mellett dolgozott. 1927-ben megvette Csongrádon a Szt. Rókus gyógyszertárat, melynek az államosításig volt tulajdonosa. Ebben az időben mindvégig élvezte a betegek szeretetét. Az államosítás után tíz hónapig Mindszenten volt gyógyszertárvezető. Ekkor a csongrádi Kabay János gyógyszertárba került vezetőnek. 1968-ban nyugállományba került, de részmunkaidőben 1976 végéig dolgozott. Szakmai munkásságát többször jutalmazták. Számos fiatal gyógyszerészt nevelt a szakma szeretetére. A hivatás szeretetét átadta családtagjainak, Gömöry Klára gyógyszerész lányának és unokájának, Prof.dr. Falkay György egyetemi tanárnak (1941-2016).

Irodalom: Dr. Táplányi Endre: Gömöry János csongrádi gyógyszerész 80 éves. Gyógyszerészet, 24, 7,272(1980).  In memoriam. Gömöry János. Gyógyszerészet, 29, 6, 238 (1985).

Forrás: www.gyogyszeresztortenet.hu. Magyar gyógyszerész lexikon.

Születési dátum
Születési hely
Nagykőrös
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Csongrád
Foglalkozás
gyógyszerész