Laborcz Ferenc

1933-1937: Magyar Iparművészeti Főiskola, 1937-1941: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Ohmann Béla, Simay Imre, Bory Jenő. 1945: Művészeti Tanács szobrászi díja, 1957: Munkácsy-díj. 1926-ban faszobrász-segédlevelet szerzett, 1927-től az Iparrajziskola esti tanfolyamán tanult. 1941-ben Szőnyi István tanársegédje a Képzőművészeti Főiskolán, 1942-1943-ban római ösztöndíjas, 1957-ben franciaországi tanulmányutat tett, 1967-ben Párizsban, Londonban, Belgiumban, Hollandiában, Németországban járt. 19491971 a Dési Huber Képzőművész Szabadiskola tanára. 1967-ben meghívták a székesfehérvári Könnyűfémműben szervezett első szimpózium telepre Schaár, Szebényi, Varga, Vilt mellett. A Mohácsi művésztelep, majd a Dunaföldvári Országos Ifjúsági Amatőr Művésztelep vezetője volt 1970-ben. 1940-től kiállító művész. Minden jelentős csoportos kiállításon részt vett. Rómában, a Collegium Hungaricumban rendezte meg első kiállítását, itthon csak a háború után jutott kiállítótérhez. Az alumínium és a fa egyik legértőbb hazai mestere. Az egyetemes művészetből táplálkozó, mindig újat kereső sajátos művészete humánus jegyeket visel. Puritán szobrász, művészi ereje a szűkszavúság és az érett kompozíció. Stílusa kezdetben a realizmushoz kötődött, majd természetes formákból kiindulva tömör, egyszerű ábrázolással a tiszta plasztikai megfogalmazást kereste. Konstruktív szellemű munkásságával az avantgárd törekvések és a természetelvű plasztika közötti átmenetet képviseli. Művészi stílusának két meghatározó állomása a római ösztöndíjas év, az antik, reneszánsz remekművek megismerése és az 1957-es párizsi, valamint az 1967-es tanulmányútjai, amelyek modern törekvéseit erősítették meg. Kisplasztikai kísérleteit követően köztéri alkotásainál is e felfogás érvényesült. Fazolája - Somogyi József: Szántó Kovácsa mellett - az évtized egyik legjobb, karakterisztikus köztéri szobra. A 60-as években gyökeresen megváltoztak figurái. A kisméretű, légies, karcsú szobrok új és kezdetben nehezen befogadható stílusban készültek. Közülük az Ülő munkás (1965) a téma korabeli ábrázolása szempontjából meghatározó jellegű. Utolsó korszakában alkotott absztrakt, nonfiguratív művei (pl. Vonulat, Szolnok, ill. befejezetlen, 9 figurás Gyógyforrás c. faalkotása) jól illeszkednek a modern építészeti környezethez. 1991-ben a művész életművének gondozására és a kortárs magyar szobrászat támogatására nevét viselő alapítványt hoztak létre.

Mesterei . 

Ohmann Béla, Simay Imre, Bory Jenő.

Egyéni kiállítások . 

1943 • Collegium Hungaricum, Róma

1947 • Három festő, egy szobrász kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest

1954 • Fényes Adolf Terem, Budapest [Breznay Józseffel] (kat.)

1964 • Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár [Áron Nagy Lajossal] (kat.)

1966 • Műcsarnok Kamarat. • Székesfehérvár

1967 • Collegium Hungaricum, Bécs [Fónyi Gézával, Stettner Bélával] • Technika Háza, Pécs • Nagykanizsa • Rippl-Rónai József Múzeum, Kaposvár • Hódmezővásárhely • Várpalota

1968 • Miskolci Galéria, Miskolc

1969 • Kossuth Lajos Tudományegyetem díszudvara, Debrecen

1970 • Gárdonyi Géza Színház, Eger • József Attila Művelődési Központ, Salgótarján [Laborcz Monikával] • Tokaji Múzeum, Tokaj

1971 • Helytörténeti Gyűjtemény, Kispest

1972 • emlékkiállítás, Babits Mihály Művelődési Központ, Szekszárd

1973 • emlékkiállítás, Rákosliget

1980 • emlékkiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

1981 • Kossuth filmszínház, Mohács

1991 • Fészek Művészklub, Herman Terem

1997 • Laborcz Emlékmúzeum [Budapest, XVII. ker., Csabai út 20.].

Válogatott csoportos kiállítások . 

1940 • Tavaszi Szalon, Ernst Múzeum, Budapest

1942 • Magyar Nemzeti kiállítás, Kolozsvár

1945 • Ernst Múzeum, Budapest • Képzőművészek Szabadszervezetének Ifjúsági Tagozata első kiállítása, Andrássy út, Régi Műcsarnok, Budapest

1946 • Magyar Képzőművészetért, Mozgalom I. kiállítás, Ernst Múzeum, Budapest • Rippl-Rónai Társaság I. kiállítása, Ernst Múzeum, Budapest

1947 • A Magyar Képzőművészek Szabadszervezetének II. Szabad Nemzeti kiállítása, Fővárosi Képtár, Budapest • 50 művész kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest • József Attila-emlékmű-pályázat kiállítása

1948 • Bányavidéki Vándorkiállítás; 90 művész kiállítása, Nemzeti Szalon, Budapest • Közösségi művészet felé

1952 • Tavaszi tárlat a Műcsarnokban, Műcsarnok, Budapest

1954 • Nyári Tárlat, Ernst Múzeum, Budapest

1955 • Magyar Grafikai és Kisplasztikai Kiállítás, Genf • Luzern • Zürich • Magyar Kisplasztikai Kiállítás, Peking

1957 • Tavaszi Tárlat, Műcsarnok, Budapest • Magyar Képzőművészeti kiállítás, XV. Salon Populiste, Párizs • A XX. század művészete. Konstruktív törekvések, Nemzeti Szalon, Budapest

1958 • Nemzetközi képzőművészeti kiállítás, Moszkva • Magyar Grafikai és Kisplasztikai kiállítás, Antwerpen • Bukarest

1960 • Képzőművészetünk a felszabadulás után, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Magyar Képzőművészek Grafikai és Kisplasztikai kiállítása, Csók Galéria, Budapest

1961 • Magyar képzőművészeti kiállítás, Stockholm • Oslo • Helsinki • Koppenhága

1962 • Építjük, védjük szép hazánkat, Ernst Múzeum, Budapest

1963 • Fejér megyei képzőművészek őszi tárlata, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

1964 • Szegedi Országos Képzőművészeti kiállítás

1965 • Parkmúzeum, Szentendre • VI. Nyári Tárlat, Móra Ferenc Múzeum, Szeged

1967 • IX. Nemzetközi Szabadtéri Szobrászati Biennálé, Middelheim Park, Antwerpen, (B) • I. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs • I. Debreceni Nyári Tárlat

1968 • Magyar Grafikai és kisplasztikai kiállítás, Venlo (NL) • Berlin • Magyar képzőművészeti kiállítás, Rotterdam • X. Miskolci Országos Képzőművészeti kiállítás; IV. Balatoni Nyári Tárlat, Keszthely

1969 • Magyar képzőművészeti kiállítás, London • Magyar művészet 1945-1969, Műcsarnok, Budapest • II. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs

1970 • II. Debreceni Országos Nyári Tárlat, Déri Múzeum, Debrecen • V. Balatoni Nyári Tárlat, Keszthely

1971 • Új művek, Műcsarnok, Budapest • III. Országos Kisplasztikai Biennálé, Pécs

1973 • Magyar szobrászat 1957-1972, Puskin Múzeum, Moszkva

1983 • Művészeti szimpozionok eredményei 1., Szobrászat, Műcsarnok, Budapest.

Köztéri művei . 

koszorúk (bronz, 1933, Mohács, Emlékmű)

Feszület (mészkő, 1937, Budapest, XIX. ker., Wekerle-telep, r. k. templom)

Petőfi (büszt, mészkő, 1948, Hajdúnánás, középiskola koll.)

Szovjet hősi emlékmű - Felszabadulási emlékmű - Béke emlékmű (dombormű, kő, 1949, Budapest, XVII. ker., Bakancsos u. park, korábban Pesti út 22.)

Békás lány (bronz, 1954, Budapest, XIV., Kerepesi úti Általános Iskola)

Darvak (dombormű, mészkő, 1955, Miskolc, Győri Kapu Általános Iskola)

Botos fiú - Figurális díszkút (bronz, kő, 1955-1957, Miskolc, kórház parkja)

Szilágyi Erzsébet (dombormű, mészkő, 1957, Dunaújváros, iskola)

Kalászszedő (bronz, 1958, Budapest, Mária utcai klinika)

Mátrai Vénusz (márvány, 1959, Gyöngyösoroszi, Ércdúsító, majd Gyöngyös-Mátrafüred, park 1995-től)

Fazola Henrik (krómacél, 1960, Eger, IV. sz. Általános Iskola)

Kígyóölő (bronz, 1961-1963, Budapest, II. ker., Rómer Flóris u. 6-8.)

Játszó lányok-gyerekek (díszkút, bronz, kő, 1963-1964, Pécs, Kőrösi Csoma úti park)

Híradás (dombormű, vörösréz, 1964, Várpalota, postaépület)

Fürdőző gyermekek (dombormű, haraszti mészkő, 1964, Agárd, park)

Kozmikus forma I-II-III. (márvány, mészkő, 1957-1964, Agárd, park)

Vegyészek (vörösréz, lemezdomborítás, 1964-1965, Debrecen, Pallagi út, Biogal Gyógyszergyár, étterem)

Halászfiú - Halas fiú (kútszobor, alumínium, 1963-1965, Budapest, XII. ker., Kékgolyó u. 1., előkert)

Diszkoszvető (vörösréz lemez, 1967, Mosonmagyaróvár, Agrártudományi Főiskola)

Ifjú síremléke (mészkő, 1967, Budapest, Farkasréti temető)

Vonulat (alumínium, 1967, Székesfehérvár, Könnyűfémmű)

Vízbe lépő lány (bronz, 1968, Gárdony, tópart)

Anya gyermekkel (kő, 1969, Budapest, XIII. ker., Karikás Frigyes u. 2-4.)

Dombormű - plasztikus fal (fa, 1969, Budapest, VII. ker., Vidám Színpad, Lenin (ma Erzsébet krt. 32.)

Ércmadár (vörösréz, 1969, Komárom, gyermekotthon)

Felszabadulási emlékmű (kő, bronz, 1970, Budapest, XVII. ker., Ferihegyi út 103. sz., Emlékpark)

Aranybulla (kőoszlop, 1970, Budapest, XVII. ker., Pesti út 165., szoborpark, jelenleg a ~ Emlékmúzeum)

Ringató - Anya gyermekkel (vörös márvány, 1970, Budapest, XIII. ker., Árpád híd pesti hídfő)

Lepkék (alumínium, 1971, Algyő, Olajközpont)

Óvodások - Vonulók (alumínium, 1971-1974, Szolnok, Tisza Szálló mögött, Vosztok úti lakótelep, bölcsőde, Marx park)

Agronómusok (bronz, 1972, Nagykanizsa, Felsőfokú Mezőgazd. Technikum, Kollégium)

Ülő munkás (bronz, 1980, Budapest, XVII. ker., Hősök tere, áthelyezve: XVII. ker., Rákoskerti Közösségi Ház udvara)

Cantata Profana (dombormű, mészkő, 1981, Budapest, XVII. ker., Ferihegyi út 88., eredetileg: Ferihegyi úti Általános Iskola, 1962)

Apa és fia (bronz, 1982, Budapest, XVII. ker., Borsó u. 75. Óvodaszobor)

Torzó (fehér mészkő, 1992, Budapest, XVII., Báthory u. 31., Erdős Reneé ház udvar, korábban: Szentendrei Szabadtéri Szoborpark, 1965, majd Pápa).

Művek közgyűjteményekben . 

Banja Luka Múzeum

Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

Janus Pannonius Múzeum, Pécs

Kolozsvári Múzeum, Kolozsvár

Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Irodalom . 

Galló P.: A hétköznapok szobrásza, Jövendő, 1947/11.

Szegi P.: ~, Tér és Forma, 1947/6.

Breznay József festőművész és ~ szobrászművész kiállítása (kat. bev., Telepy K. Budapest, Műcsarnok, Budapest

Fényes Adolf Terem, Budapest, 1954)

D. Fehér Zs.: Breznay József és ~ kiállítása, Szabad Művészet, 1955/2.

Gádor E.: Budapest szobrai, 1955

Sculptura Hungarica, 1971. és 1992. 117, 119

Rabinovszky M.: Közösségi művészet felé, Új Építészet, 1949/1., in: Kritikák és képek 1945-1975, 1976

Áron Nagy Lajos festőművész és ~ szobrászművész kiállítása (leporelló, kat., összeáll.: Kovács P.), Székesfehérvár, 1964

Frank J.: Áron Nagy Lajos és ~, Élet és Irodalom, 1964. november 14.

Takács I.: Áron Nagy Lajos és ~ kiállításáról, Jelenkor, 1965/3.

Genthon I.: ~ újabb munkái, Művészet, 1965/4.

D. Fehér Zs.: Húsz év után, Művészet, 1965/4.

Artner T.: Miért szép?, Élet és Irodalom, 1965. március 5.

Bencze L.: ~ kiállítása, Kortárs, 1966/12.

Szabó Gy.: ~ kiállítása, Élet és Irodalom, 1966. október 22.

Szabó Gy.: Művészet, közvetlenül, Élet és Irodalom, 1966. október 22.

Forrás: Kortárs magyar művészeti lexikon I-III. Főszerk. Fitz Péter. Budapest, 1999-2001.

Születési dátum
Születési hely
Budapest
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Budapest