Bertha Sándor (Felsőőri Bertha Sándor, Felsőeőri Bertha Sándor)

Szülei: Felsőeőri Bertha József, kajali Kolmár Erzsébet.

Bertha Sándor zeneszerző apja. A gimnáziumot és bölcseletet Pápán, a jogot Pozsonyban végezte. 1822-ben szerzett ügyvédi oklevelet. Részt vett a reformmozgalmakban, Vörösmarty Mihály, Fáy András barátja, Széchenyi István bizalmasa volt. Fáy Andrással részt vett a takarékpénztárak felállítása körüli mozgalmakban. Az 1832-1836-i országgyűlésenen ő szerkesztette a Kerületi Naplót. A Széchenyi által kezdeményezett Pesti Lovaregylet első titkára. Az Országos Gazdasági Egyesületben is tevékenykedett. A Magyar Tudományos Akadémia 1839-ben választotta levelező tagja közé; 1853-ig volt annak ügyésze s 1853-tól 1869-ig pénztári ellenőre. 1863-ban gróf Andrássy György országbíró felhívására a királyi legfőbb ítélőszéknél pótbíráskodott 1868-ig fizetés nélkül. 1868-ban miniszteri tanácsosi címmel s a Szent István-rend kis keresztjével tüntették ki. Verseit és tanulmányait a korabeli folyóiratok és lapok közölték.

Irodalom: Bertha Sándor emlékezete (MTA Ért. a Társad, tud. köréből Bp., 1877).

Forrás: Magyar életrajzi lexikon 1. kötet,  A-K. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, 1967. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. Budapest, 1891.

Születési dátum
Születési hely
Ete
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Budapest
Foglalkozás
ügyvéd, miniszteri tanácsos