Deák Ferenc

Gimnáziumi tanulmányai után 1915-ben bevonult katonának, majd négy év múlva a színészakadémia növendéke lett és mint szerelmes-színész kezdte a pályát Tompa Kálmánnál; tőle elszerződött Alapi Nándorhoz, azután Somogyi Kálmán és Faragó Sándor lesznek az igazgatói. 1927-ben mint vendég fellépett a Vígszínházban. (»Nem nősülök«). 1928. ápr. 16-tól 1930-ig színigazgató volt Kecskéméten, Székesfehérváron, Pápán, Szombathelyen, 1942 és 1944 között Pécsen, 1957-ben Debrecenben működött.  1951-ben került az Állami Déryné Színházhoz, amelynek 1958-ig volt a tagja. Jellemszerepek megformálójaként ismerhette a közönség.

Forrás: Magyar színművészeti lexikon 1. Aágh Endre-Faust. Szerk. Schöpflin Aladár. Budapest, 1929.

Születési dátum
Születési hely
Budapest
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Újvidék
Foglalkozás
színigazgató, színész, rendező