Vámi Gyula

Hely:
Alsóvárosi temető
Felirat:

Vámi Család

Megjegyzés:

Vámi Gyula (Tamási, 1925 – Pápa, 2002. augusztus 11.): Közép-dunántúli Téglaipari Vállalat igazgatója.

Szölőfalujából ahol apja kovács volt, ahonnan elindult mint kovács, mint lakatos. Egy ideig a pári földművelődési szövetkezetnél dolgozott, télen pedig az apja műhelyében. A felszabadulás után igen fiatalon kapott tiszteletteljes megbízatást, a téglagyárak államosításakor a tamási téglagyár vezetője lett. Végigjárta a kor iskoláit, 8 hónapos káderképző tanfolyamra került. Az ország akkori legnagyobb téglagyárának a paksi téglagyár vezetője lett. Majd a Tolna Megyei Téglagyári Egyesülés főmérnöke, később pedig igazgatója. Tíz évvel utóbb pedig, amikor az iparvállalatokat összevonták, ide helyezték Pápára. 1963-tól egyfolytában nyugdíjba vonulásáig (több mint húsz évig) a Közép-dunántúli Téglaipari Vállalat irányítója, mint igazgató.

Díjai: Munka Érdemrend ezüst fokozat, Felszabadulási Jubileumi Emlékérem, Építőipari Kiváló Dolgozó, Szakszervezeti Munkáért, Kiváló Újító arany fokozat, Honvédelmi Érdemérem, Közbiztonsági Érem arany fokozat.

Forrás: Téglaipar: A tégla és cserépipari dolgozók lapja, IX. évf., 1985. 1. sz.