Polgár Róbertné (Molnár Julianna)

Hely:
Alsóvárosi temető
Felirat:

Polgár Róbert 1952-20, neje Molnár Julianna 1956-2011, Nemes Ferencné 1905-1954. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él kit nagyon szeretnek!

Megjegyzés:

Polgár Róbertné Molnár Julianna (1956 – 2011. június 4.): óvónő.

Mindenki kedves, legendás Julika óvónénije Nagygyimóton, falun nőtt fel. A szeretett, általa sokat emlegetett falusi közösség erkölcsi tisztessége, munkamorálja szerint élt és dolgozott. Amikor szüleiről mesélt, olyan ősi tisztelettel, szeretettel tudta kiejteni az „Édesanyám”, „Édesapám” szavakat, ahogy csak nagyon kevesen. Magánéletében a család volt legfontosabb számára édesanyaként és feleségként is.

„Óvó néni”- ezt hallva a gyerekek, szülők, kollégák előtt megjelenik egy ideális kép a mosolygós, bizalmat ébresztő, kedves, csengőhangú, sok mesét és varázslatot tudó pedagógusról. Kevesen rendelkeznek együtt mindezekkel a tulajdonságokkal. Julika óvó nénire azonban illik e jellemzés. Óvónőként is hiteles személyiség volt, aki hivatásként művelte ezt a szép és sokszor nehéz feladatot. Szakmai tekintélyével hozzájárult óvodánk jó hírének öregbítéséhez.

Kitűnő pedagógiai érzékkel, emellett természetes egyszerűséggel bánt a gyerekekkel. Az jelentett számára örömöt, ha a gyerekek boldogan, az új és új élményeket várva érkeztek reggelente a csoportjába. Pontosan tudta a titkot, hogy kell megszólítani, bánni az óvodás korosztállyal. Szociális érzékenységét bizonyítja, hogy minden gyermekben talált valami csodálatosat, egyedit. Ezekről csillogó szemmel és nagy-nagy szeretettel mesélt. A szülők közt legendák keringtek gyermekszeretetéről, kedvességéről. Versengtek, hogy kisgyermekük Julika néni csoportjába kerülhessen. Betegsége ellenére visszavárták, keresték.

Közgazdasági szakközépiskolában érettségizett. Az érettségit követő adminisztrációs munkában pontosságot, precizitást tanult, azonban ez nem az ő világa volt. Képesítés nélküli óvónőként helyezkedett el. Vonzotta az óvónői pálya, ezért elvégezte az óvónőképző főiskolát.

A pápai Vajda Péter Lakótelepi Óvodában 1976-tól, a kezdetektől dolgozott. Rövid időn belül az óvónőképző szakközépiskolások gyakorlatvezetője lett. Szülők, kollégák, oktatásügy által elismert hozzáállását, mentalitását, gyermekszeretetét egy másik generáció, a középiskolás diákok számára is képes volt átadni. 1989-től az óvodavezető helyettese volt. Rendkívül érzékeny és fejlett igazságérzete, empátia készsége, szakmai tudása miatt nagy tiszteletnek örvendett ebben a tisztségében is. Mindig számítani lehetett szakmai éleslátására, lelkiismeretességére.

Kollégaként kiváló munkatársat ismertünk meg benne, akinek évek óta érződik a hiánya. Kedvessége, figyelmessége, segítőkészsége, örökös mosolygóssága, derűt árasztó személyisége nagyban hozzájárult a jó munkatársi közösség kialakulásához. Munkáját kivétel nélkül magas színvonalon, maximális odaadással, igényesen végezte mindaddig, amíg betegsége engedte. Súlyos betegen sem szakadt el a pályától, figyelemmel kísérte az oktatás-nevelés helyi és országos történéseit.

Forrás: Pápa és Vidéke, IX. évf., 2011. 18. sz. 6. p.