Gabnai Zoltán

1963-ban a Pápai Mezőgazdasági Technikumban érettségizett. 1968-ban a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetemen, majd a Budapesti Politikai Főiskolán oklevelet, 1981-ben a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen doktori címet szerzett. Az 1968–1971-es években agronómus a mencshelyi XXII. Pártkongresszus Termelőszövetkezetben, 1971 és 1979 között a veszprémi Járási Tanács Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Osztályán.

1971-től 1984-ig a Veszprém Megyei Tanács Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Osztályán főelőadó, csoportvezető, majd osztályvezető helyettes. 1984–1989-es években a TESZÖV titkára, 1990-től a Metáljármű Alkatrészkereskedés tulajdonosa, Veszprémben. Tagja volt a Közép-Dunántúli Pénzügyi Igazgatóság elnökségének, a Veszprémi Akadémiai Bizottságnak, a Hazafias Népfront megyei bizottságának, a Megyei Koordinációs Bizottságnak, valamint a Megyei Tanács Élelmiszergazdasági Bizottságának, elnöke a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Főiskola Munkabizottságának. Veszprém megye mezőgazdaságának helyzetét, fejlesztésének lehetőségeit kutatta. 1975-ben és 1985-ben a MÉM Kiváló Dolgozója, 1980-ban Veszprém Megyéért Érdemérem arany fokozata, 1985-ben Tanácsi Kiváló Dolgozó, 1988-ban Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetéseket kapta. – Sírja a veszprémi Vámosi úti temetőben.

Irodalom: Ki kicsoda a szövetkezeti mozgalomban, 1989. – Köves Föld, 1989.

Forrás: Veszprém megyei kortárs életrajzi lexikon. Főszerkesztő Varga Béla. Veszprém, 2001.

Születési dátum
Születési hely
Bakonytamási
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Várpalota
Foglalkozás
agrármérnök