Göböl Gáspár

Debrecenben és a genfi akadémián tanult. Hazatérve Pápán, 1772-ben Adásztevelen tanár, majd Dunavecsén és Kecskeméten ref. lelkész, 1792-től a Kecskeméti Egyházmegye esperese. Nevezetesek franciából átültetett versei. Színdarabokat is írt és fordított. A Keresztyén katekizmus c. műve több kiadást ért meg. Kelkésia c. kéziratos munkája regényes formában mondja el az eklézsia történetét. A csopaki ref. templom falán tábla őrzi emlékét. (Egyes források szerint Csopakon született.)

Művei: Szabadulást óhajtó rab. (Öt elmélkedő beszéd.) Pest, 1784. – Utazó lélek. (v.) Pest, 1785. – Liturgia. Vác, 1806. 2. kiad. Kecskemét, 1875.

Irodalom: NAGY Sándor Béla: A genfi Akadémia magyar diákjai. = ItK, 1983. 4. sz. – OROSZ László: Kecskemét irodalmi öröksége. Kecskemét, 1990. (Kecskeméti füzetek 2.)

Forrás: Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerkesztő Varga Béla. Veszprém, 1998.

Születési dátum
Születési hely
Szentkirályszabadja
Halálozás dátuma
Halálozás helye
Kecskemét
Foglalkozás
költő, műfordító, református lelkész