Szegeden kezdte tanulmányait, majd 1825-től a Váci Papnevelde hallgatója, ahol történettudománnyal is foglalkozott. 1832-ben pappá szentelték. Történettudományi munkáival három akadémiai aranyérmet nyert, az MTA-nak 1839-ben levelező-, 1841-ben rendes tagja. 1848-ban csanádi püspök, 1849-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter. A szabadságharc bukása után egy ideig itthon, később külföldön bujdosott. A haditörvényszék távollétében halálra ítélte. A legjelentősebb magyar történetírók egyike. Fraknói Vilmos szerint írás közben nemcsak arra a korra gondolt, amelyről írt, hanem az olvasóközönségre is. Nemcsak kutató akart lenni, hanem buzdító, lelkesítő tanító is. 1849-ben Pápa város országgyűlési képviselője volt. 1842-ben Balatonfüreden gyógyíttatta magát. A városban utca viseli nevét.
Művei: Kisebb történelmi munkái. 1–4. Köt. Pest, 1867. – A kereszténység első százada Magyarországon. Bp., 1878. – Polgárosodás, liberalizmus, függetlenségi harc. Válogatott írások. Bp., 1986.
Irodalom: MÁRKI Sándor: ~. Bp., 1917. – PAMLÉNYI Ervin: ~. Bp., 1954. – R. VÁRKONYI Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. 1–2. Köt. Bp., 1973.
Forrás: Veszprém megyei életrajzi lexikon. Főszerkesztő Varga Béla. Veszprém, 1998.