Holényi László
Hamuth János polgármester és műve írásban érkezett hozzászólása
Kiegészítések Pölöskei Ferenc polgári kort tárgyaló fejezetéhez*
Édesapám, Hamuth János és családja (édesanyám, húgom és én) 1920-1945 közt, tehát kerek negyedszázadig lakott Pápán. Ungvárról 1920-ban menekült. Megszerette a várost, amely második otthona, életének, tanulásának, munkájának színhelye lett. Ezért olvastam nagy érdeklődéssel 1992 nyárutóján a Honismeret című folyóirat 1992/4-es számában Pölöskei Ferenc professzor úr „Pápa gazdasága a polgári korszakban (1867-1945)” című cikkét. Felkerestem őt és megtudtam, hogy a tanulmány része a többek munkájával készülő Pápa város történetének. A szerző, látva érdeklődésemet és tájékozottságomat, átadta kéziratának 27-70. oldalát betekintésre és esetleges véleménynyilvánításra. Tájékoztattam a szerzőt az édesapám polgármesteri működése előtt a város által felvett Speyer-kölcsön létezéséről, a működése alatti adósságtörlesztésről, városi bérházépítésről, vízvezetéki nyomásfokozó szivattyútelep létesítéséről, a zsidó vagyon ki nem adása miatt a nyilasok általi letartóztatásáról, utódjáról, hivatalból való távozása idejének vitathatóságáról, valamint arról, hogy véleményem szerint mindezek nélkül a város története nem teljes.
Itt jegyzem meg: 1993-ban levelet írtam Pápa polgármesterének, amelyben alkotásait, egyéb érdemeit és üldöztetését felsorolva, édesapám erkölcsi rehabilitációját kértem. A nyugdíjának folyósítására illetékes város ugyanis a hivatalából távozása és halála közti két évben nyugdíját nem adta meg, sőt, édesanyámnak se az özvegyi nyugdíjat, amivel a családot is nélkülözésbe sodorta. Engem is B-listáztak, mint főmérnököt, így csak szerény mértékben tudtam őket segíteni. Mivel szüleim és húgom már nem élnek, ezért kértem csak erkölcsi rehabilitációt. Ez - többszöri levelezés után - már folyamatban van.
A megjelent tanulmányt elolvasva megállapítottam, hogy annak 397. és 399. oldalán a Hamuth Jánosról írt, egyébként jóleső érzéssel olvasott elismerő sorok általános jellegűek, a 381. oldali konkrétabb alkotások is csak az ő működési idejével (1933-1945) való gondos egyeztetés után tulajdoníthatók világosan neki.
Kiegészítéseim „jogcímét” az alábbiakkal szeretném indokolni.
„Gyakorló pápai” vagyok. 1920 és 1927 közt állandóan ott laktam, a bencés gimnáziumot érettségivel együtt elvégezve. Utána a többhónapos tanszünetekben, majd mérnöki diplomám 1932 februárjában történt megszerzése után 1932 októberéig - sorkatonai szolgálatomig - állástalan mérnökként, végül 1933. októberi leszerelésem után Perutz-fonodai gyakornokként 1934 márciusáig itt éltem. Később is évente többször hazalátogattam, így kapcsolatban maradtam a várossal. 1932-ben a nem versenyjátékos pápai teniszezők közt junior-versenyen I. díjat nyertem.
1945 után az itt tartott érettségi találkozóink és a budapesti - kollégista - öregdiáktalálkozók (itt ismerkedtem meg a mai polgármesterrel, Kövy Zsolt volt alpolgármesterrel, Márkus Mihály ref. püspökkel is), valamint gimnáziumunk 350 éves jubileumi ünnepsége kapcsolt, illetve kapcsol továbbra is a városhoz.
Gyakorlott szerző, társszerző és lektor vagyok. Mintegy 25 könyvet írtam, köztük országos jelentőségűeket is (Magyarország-útikönyv, 8 kiadás, Balaton-monográfia (Panoráma, 1974). Egyéni műveim a Gerecse-, a Vértes-, a Velencei-hegység-útikönyvek, az Idegenforgalmi ismeretek főiskolai tankönyve. Ilyen gyakorlattal e könyv Pápáról szóló anyagát is át kellett néznem.
Ezek után néhány megjegyzés:
Tisztázandó lenne a tárgyalt időszak végének pontosabb meghatározása. Ez ugyan 1945-nek van jelezve, ennek ellenére nem szerepel Hamuth János utóda, dr. Szöllősy Sándor. Adataim szerint ugyanis a hivatalátadás 1944. október 26-án, a nyugdíjazás pedig november 8-án már megtörtént.
A mű 381-391. oldala (A városok jogállása... című fejezet) nem pápai, hanem országos viszonyokat ismertet. Ha azonban ez még eddig máshol nem került közlésre, akkor itteni közlése - úttörő lévén - közhasznú lehet és általa Pápa hasonló vonatkozásai is jobban megvilágíthatók.
A tanulmány általában nem közöl időadatokat sem a fontos személyekről (nevük után születési, halálozási adat), sem a fontosabb létesítményekről, döntésekről. Csak következtetni lehet az egyébként részletesen jellemzett Mészáros Károlynál, aki 1894-ben még rendőrkapitány (399. 2. bekezdés), több, mint 2 évtizedes polgármestersége után 1918-ban követte dr. Tenzlinger József (397. oldal 1. bekezdés). Oszvald Dánielnél is (397. oldal 3. bekezdés) csak egyetlen, közbenső időadat van. Pótlásuk jobb áttekintést adna a város történetéről is.
392. oldal 3. sor. Emese női név, ha valóban volt ilyen keresztnevű tanácsos (ami ellenőrizendő lenne), akkor Pápa élenjárt szerintem a női emancipációban.*
397. oldal 1. bekezdés. Szép méltatást kapott az 1867 és 1945 közti időszak 5 polgármestere, de a tanulmányban nyitott kérdés maradt, volt-e rajtuk kívül más is. (Ezért is kellenének a hiányolt személyi időadatok!) Mások okozhatták talán a tartozást?
398. oldal 1. bekezdés. Mészáros Károly polgármester működését különösen szépen, a tényeknek megfelelően méltatja szerintem is. Ugyanis még mint diák, nemcsak személyesen ismertem őt, hanem vele egy házban, a Fő tér 16. sz. uradalmi bérházban, vele egy emeleten laktam, sőt halála és özvegyének Budapestre költözése után az ő lakásába költöztünk át. Mivel a város közvéleménye hallomásom szerint is nagyra becsülte őt, és ma már alig élhet olyan pápai személy, aki oly közelről ismerte volna, mint én, más lehetőség híján ezt a hozzászólást kell felhasználnom kedves - és kultúrtörténetileg is hasznos - visszaemlékezésre. Édesapám is igen becsülte, tudtommal az ő javaslatára nevezte el a képviselőtestület a Ligetet Mészáros Károly ligetnek. A név visszaadása a városnak szerintem kötelessége lenne (nagyobb költségbe nem kerül). Én különleges emlékeket is kaptam tőle. Abban a korban még az egészséges, tekintélyesebb emberek is bottal jártak a divat szerint, de ez diáknak az érettségiig tilos volt. Érettségi után Károly bácsi nekem ajándékozta - felnőtté válásom elismerésére - ezüstnyelű, fekete ébenfa sétapálcáját. Ő ugyanis akkor már nemigen mozdult ki lakásából. Sajnos, ez az emléktárgy a háború viszontagságai közt eltűnt. De kegyelettel őrzöm egy fekete márvány, felírásos „hálapoharát”, amit még háborús ide-odaköltözéseimben is magammal vittem, és amit a szokás szerint sikeres balatonfüredi kúrája alkalmából szerezhetett be. Ezt özvegye adta emlékül.
A 3. bekezdés burkoltan említi a vezető kommunisták kivégzését. Ezzel kapcsolatban említem meg, hogy az 1918-1920-ban történtek leírása elég hiányos. A 4. bekezdés nem említi meg a családunkban édesapám törlesztési gondjai miatt sokat emlegetett Speyer-kölcsönt, pedig érzésem szerint ez tette lehetővé Tenzlinger Józsefnek az I. világháború után súlyos helyzetben a város gazdaságának talpon maradását és szerény mértékű fejlesztését is.
399. oldal 1. bekezdés. A polgári kor sorrendben utolsó alakja történelmi hűséggel véve nem Hamuth János, hanem, amint már említettem, dr. Szöllősy Sándor volt. (Hamuth János doktori címe téves, teljesen árván, vagyontalanul nőtt fel, rokonoknál élt és maga tartotta el később is magát. Így nehezen tudta az eperjesi jogakadémiát elvégezni, de doktorátus szerzésére már nem volt - szegény állásban lévén - lehetősége.)
A bekezdés utolsó mondata: „...képtelennek bizonyult a hatalmi szféra rendelkezéseinek meghiúsítására.” Ez az alábbiak szerint teljesen ellentétes az igazsággal, és feltétlenül kiigazításra szorul. Szándékos elmarasztalásra szerintem semmi ok nem lehetett, a magyarázat csak téves fogalmazás és sietség lehetett, ami a szerző közismert nagy elfoglaltsága miatt lehetséges. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy városi vezető nem szállhatott szembe a neki nyilas uralom előtt még jogszerűen parancsoló feletteseivel nyíltan, de Hamuth János már ebben az időben is ellenálló volt, a zsidó üzletek kulcsainak az utasításhoz képest 1 hónap késéssel, csak rendőrségi felhívásra történő beszedésével, a gettó főispáni vizsgálat szerint is humánus kialakításával.
Édesapám 1946 októberében, Bajorországból családostul hazatérve, nyugdíja visszaszerzése ügyében nyilatkozatot tett. Tanárnő húgom ennek másolatából írta be édesapám életrajzába az alábbiakat.
„A Nemzetőr című nyilas hetilap 1944. július 30-i számában Pápával foglalkozó cikk jelent meg, melyben ellenem erős kifakadások, támadások voltak. Többek között a cikk erősen kifogásolta azt, hogy a zsidó üzletek kulcsait csak a rendőrség felhívása után szedettem be és helyeztettem el a város pénztárszekrényében... A német megszállás kezdete óta állandó küzdelmeket folytattam a megszálló csapatok parancsnokaival a németek rablásai, túlkapásai miatt. Egy alkalommal egy német alezredes azon kérdésre, hogy mi fog történni akkor, ha az általa követelteket karhatalommal végrehajtja, én az időközben belépett Krompaszki János számvevőségi tanácsos előtt azzal feleltem, hogy ha nekem fegyveres erő állana rendelkezésemre, fegyverrel állnék ellent. Megkérdeztem, hogy szövetségesek, vagy ellenségek vagyunk-e. Erre az alezredes lehiggadt és eltávozott. Ennek egyelőre nem lett következménye, mert a csapatot parancsnokával együtt áthelyezték a harcoló csapatokhoz... Feljelentéseket tettünk a német csapatok túlkapásai ellen a Honvédelmi Minisztériumhoz és az összekötő tiszthez.
Ily előzmények után következett be az 1944. október 15-i átkos fordulat. Október 16-tól azon pár nap alatt, míg hivatalban voltam, minden nap hivatalomban megjelentek a nyilas terrorfiúk és ezt-azt követeltek a párt nevében. Követelésüket nem teljesítettem, sőt Szálasi képét sem helyeztettem el hivatalos helyiségemben, ahogy kívánták volna. Erre a tanácsterem asztalára állították fel a képet. Megfenyegettek, hogyha a párt rendelkezéseit nem teljesítem, annak súlyos következményei lesznek, amire nézve a nyilas főispán is személyesen és telefonon is figyelmeztetett. 1944. október 21-én 2 rendőrségi detektív jelent meg lakásomon, s kijelentették, hogy parancsra letartóztatnak. Felhívásomra felmutattak egy végzést, amelyben az állott, hogy a nyilaskeresz- tes párt érdekében tartóztatnak le. A rendőrségen az ellenem emelt vádakat többszöri kérésem ellenére sem közölték velem. Elhelyeztek a rendőrségi fogdában, ahol 3 napig voltam s csak a 3. napon vezettek kihallgatásra. Akkor is követeltem a vádak közlését, de ez nem történt meg, s rövid jegyzőkönyvezés után, két pápai polgár kezessége mellett, azzal a megszorítással, hogy a város területét elhagynom nem szabad, szabadlábra helyeztek, de állandó megfigyelés alatt tartottak. Később bizalmasan tudtam meg, hogy az ellenem emelt vádak a következők voltak: nyilasellenes beállítottságom, egy zsidó ügyvéddel jó barátságom, zsidókkal szembeni humánus bánásmódom és a német parancs-nokságokkal szembeni erélyes fellépésem. Csakis Horváth dr. rendőrfőhadnagy jóindulatának köszönhetem szabadlábra helyezésemet, ki ezt a Gestapónál kimesterkedte.
1944. október 24-én hivatalomba bemenve bejelentettem, hogy hivatalomat átadom törvényes helyettesemnek, és beadtam nyugdíjazás iránti kérelmemet. Október 26-án hivatalomat tényleg átadtam. 1944. november 8-án kelt véghatározattal nyugdíjaztattam magamat. Azt hittem, hogy ezután nyugodtan élhetek, de csalódtam, mert a nyilas terrorfiúk lakásomon is zaklattak, hol lakásfoglalás, hol fegyverrejtegetés ürügye alatt. Ekkor nálam négy menekült család lakott. Megunva a folytonos zaklatásokat, december végén átmentem lányomhoz Győrbe. Lányom akkor 8. hónapos várandós volt, s férje, hogy a légi bombázás és az esetleges harcok borzalmaitól megkímélje, feltétlenül azt kívánta, hogy lányom két unokámmal Nyugatra meneküljön. Midőn 1945. január 14-én a győri városi és vármegyei tisztviselők családtagjai kimentek Nyugatra, én és feleségem is velük mentünk, mert nem akartuk várandós állapotban lévő leányunkat és unokáinkat elhagyni. Különben mint nyugdíjas, szabad voltam.
A pápai zsidó kereskedők, úgy tudom, javamra írták, hogy üzleteik kulcsait lezárás után csak 1 hónappal szedettem be. A pápai gettó megalakítását a rendelet szerint végrehajtottam, de amennyire lehetett, humánusan, ami kiderül abból is, hogy 1944. június hónapban, midőn a főispán megszemlélte a gettót, kb. 15 tanú jelenlétében, kijelentette, hogy ily humánus gettót még nem látott. Mire ugyanezen tanúk jelenlétében kijelentettem, hogy sem neki, sem magamnak nem kívánok ilyen humanitást. Midőn a zsidó ötös tanács tagjait Budapestre elszállították, egyik tanácstag, név szerint Breier Gyula, bejött hivatalomba és megköszönte, hogy a zsidókkal humánusan bántam.”
Édesapámat már a 30-as évek végén gégeműtétnek kellett alávetni, utána rekedten beszélt, fehérvérűség támadta meg (ez okozta 1947-ben halálát is). Az akkori nyugdíjtörvény szerint egészsége érdekében is módja lett volna 1944-ben, 60 évesen nyugdíjba mennie. Működése végén bombázások voltak, a Dunántúl is hadműveleti területté válhatott rövidesen, mégis kitartott igen nehézzé váló városvezetői helyén, a súlyosbodó közellátási és munkaerőhiány, menekültáramlás, zsidó polgárainak üldözése miatti izgalmai, német és nyilas atrocitások ellenére is. Csak a saját személyét is veszélyeztető nyilas terror késztette végül is a már jóval előbb kiérdemelt nyugdíjba. Helytállása tehát az ő korában, állapotában példamutató volt. Édesapám sosem volt szélsőjobboldali pártnak, mozgalomnak tagja, 1946 októberében nyugodt lélekkel tért haza, a jól végzett munkája tudatában (büszke volt életének főművére, Pápa város fejlesztésére!). A haláláig eltelt másfél évben rendőrileg bejelentett tartóz-kodási helyen lakott, mégsem volt ellene semmiféle bűnvádi eljárás, a kommunisták régi vezetők elleni, közismert gyűlölködése, üldözése ellenére sem. Ez egymagában is mellette szól.
A történészek feladata lenne továbbá elmondani azt is, hogy a 397. oldal 1. bekezdésében felsorolt 5 kivételes képességű polgármester közül édesapám működött a legnehezebb helyzetben. Mészáros Károly és Tenzlinger József idejében volt ugyan háború, azonban a város még nem volt hadműveleti terület, mint Hamuth János idejében. Ők a békeévekben, illetve a Speyer-kölcsön segítségével tudhattak várost fejleszteni, míg Hamuth Jánosnak kellett a kölcsönt stb. visszafizetni, tehát a kényszerű takarékosság miatt nem volt lehetősége látványos városfejlesztésre. A Hamuth János általi 1.600.000 pengős adósságtörlesztésen kívül és a tanumánykötet 381. oldal 3. bekezdésében említett, az ő idejében készült repülőtér, városi egészségház, mozgófényképszínház, a tókerti új utak, villany-, vízvezeték, csatorna, református templom több iskolabővítésen kívül ekkor készült a Szélesvíz rendezése, a Jókai utcai városi bérház, a vízvezeték nyomásfokozó szivattyútelep, városi zeneiskola, Iparostanonc Iskolából felsőbbfokú ipariskola szervezése (érettsé-givel egyenrangú képesítéssel), a repülőtérrel kapcsolatos elemi iskola, öreg-hegyi elemi iskola, tanyai elemi iskola, ravatalozó, tókerti elemi iskola. Ezeket az emlékezetből írt létesítményeket a város műszaki (építési) osztálya, ill. vagyonleltára ellenőrizheti.
Írni kellene arról is, hogy a színháznak a ref. templom miatti elbontása után színielőadások, rendezvények - ezekről a város nyilván nem mondhatott le - hol voltak megtarthatók (a Művelődési Ház jóval később épült).
419. oldal 1. bekezdés végén fel kellene sorolni Pápa akkori művészeti életének képviselőit: a Fő utcai Hercz órás leszármazottja: Pérely grafikus, Hénel Margit festőművész, Rollerné Tóth Anna énekművész, Hermann László hegedűművész (húga, Anna (Ancsi) is többször szerepelt zongorajátékával). A városi zenetanítás egyik erőssége volt Gáty Zoltán, a Zeneakadémia nyugalmazott tanára, aki a híres Hubay Jenő hegedűművész édesapjának, Huber Károly-nak volt akadémiai tanártársa. Nemcsics Elek tanár úr zeneszerző volt, aki Petőfi-verseket zenésített meg („Sötétzöld sátoros erdőben járok..., Pacsirtaszót hallok megint...” című dalait a bencés énekkarban elő is adtuk).
Tematikai zavart okoz, hogy a művészeti élet az egyházak és a zsidóság helyzetét tárgyaló részek közé került. Helyesebbnek látszana a művészeti életet a következő, oktatási fejezetbe tenni és a fejezet címét „Művelődési és oktatási helyzet”-re változtatni, hiszen pl. az állami életben a vonatkozó minisztérium is hasonlóan jelenik meg.
Holényi (Hamuth) László
a Balatoni Intéző Bizottság alapító,
nyugalmazott főmérnöke, szakíró
1113 Budapest, Karolina út 33/b
Hozzászólónk nagyon is indokolt kérésére itt közöljük Pápa város polgármestereinek (1848-1950), tanácselnökeinek (1950-1990) és rendszerváltozás után megválasztott polgármestereinek névjegyzékét. (A szerk.)
1848-1849 Villax Antal 1948-1950 Németh Imréné
1865-1886 Woita József 1950-1958 Németh Imréné
1886-1887 Kiss László 1958-1964 Gulyás Ferenc
1887-1897 Osváld Dániel 1964-1975 Gyenese László
1897-1918 Mészáros Károly 1975-1979 Juhász István
1919-1933 Tenzlinger József 1979-1990 Dr. Németh Zoltán
1933-1944 Hamuth János 1990 Tóth Sándor
1944-1945 Szöllősy Sándor (tanácselnök-helyettes)
1945-1946 Sulyok Dezső 1990- Dr. Kovács Zoltán
1946-1948 Kerekes János
Függelék
Mesterházy Ferencnek, Veszprém vármegye főispánjának előterjesztése
a belügyminiszterhez Hamuth János kormányfőtanácsosi kitüntetése
érdekében, 1943. június 23.
Nagyméltóságú Belügyminiszter Úr!
Kegyelmes Uram!
Tisztelettel előterjesztést teszek Nagyméltóságodhoz, hogy Hamuth Jánosnak, Pápa megyei város polgármesterének magyar királyi kormányfőtanácsosi címmel leendő kitüntetése érdekében legfelsőbb helyen előterjesztést tenni méltóztasson.
Hamuth János 1883. évi szeptember hó 2-án született Máramaros-szigeten. Atyja Hamuth János kincstári alügyész, anyja reviznyei Reviczky Emma. Középiskolai tanulmányait Máramarosszigeten, Szatmáron és Ung-várott végezte. Korán teljes árvaságra jutva a gimnázium 6. osztályától kezdve magántanuló volt. Az ungvári királyi katolikus főgimnáziumban 1907. évben tett érettségit. Katonai szolgálatának, mint póttartalékos 1906. évben tett eleget.
1902-1905. években Dunapataj községnél jegyzőgyakornok volt. 1905. október 1-jén lépett szolgálatba Ungvár város rendőrségénél, hol mint iktató, rendőrtiszt, rendőrkapitány 1918. június 28-ig teljesített szolgálatot. Az 1914. évet megelőzőleg és 1914-től 1918. június 28-ig a katonai ügyosztályt vezette, mint annak előadója. 1918. június 28-án Ungvár város tanácsnokává választatott meg. A jogot mint nős, családos 1911-től 1915. évig végezte az eperjesi jogakadémián és itt szerezte meg az államtudományi államvizsgát. 1915-ben a közigazgatás terén szerzett érdemei elismeréséül koronás arany érdemke-resztet kapott. Ugyancsak munkássága elismeréséül választatott meg tanácsnokká. 1919. június 12-től midőn a csehek Ungvárt megszállották, bár ő volt a legfiatalabb tanácstag, a megbetegedett polgármester helyett őt bízták meg a város vezetésével. A várost a megszállás első 4 hónapjában a polgármester felépüléséig a legnehezebb viszonyok között vezette, s a megszálló hatalom szervei erőszakoskodásával szemben a város és polgársága érdekeit mindenkor sikerült megvédenie. Közben mint helyettes polgármester 13 napig túsz volt, 4 napig internálva is volt, s 6 hétig rendőri felügyelet alatt állott. Mindezen intézkedéseket a legnagyobbrészt azért tették ellene, mert erélyesen képviselte Ungvár és a magyarság érdekeit. 1920. január 26-ig, tehát több mint egy évig szolgálta Ungvár városát a cseh uralom alatt. Midőn helyzete már tűrhetetlen volt és kiutasítás előtt állott, jelentkezett az akkor szervezés alatt álló magyar királyi rendőrséghez szolgálatra. A székesfehérvári főkapitány Pápára rendelte szolgálattételre. 1920. január 29-től 1920. június 13-ig mint menekült városi tanácsos, 1920. június 13-tól mint magyar királyi rendőrkapitány szolgált. 1923. április hónapban megbízatott a pápai rendőrkapitányság vezetésével, s annak vezetője volt 1933. január 9-ig. 1924. március 22-én rendőrtanácsossá neveztetett ki. 1933. január 9-én Pápa megyei város polgármesterévé választották meg. A magyar királyi rendőrség 10 éves fennállásának évfordulója alkalmával kifogástalan, eredményes működésért dicséretben részesült.
Pápa megyei város vezetését 1.442.691 pengő adóssággal és két, összesen 300.000 pengős perrel, a legnehezebb pénzügyi viszonyok között vette át. A csőd felé közeledett város pénzügyeit erélyes intézkedésekkel, a legnagyobb takarékosság bevezetésével aránylag rövid idő alatt rendbehozta, a pénzügyi egyensúlyt teljesen helyreállította. Megindította először kisebb, később nagyobb keretekben az alkotásokat. Az adósságok állandó és megfelelő törlesztése mellett 6 és 1/2 km állandó kiskőburkolatot építtetett, s 10 év alatt 152.510 pengőt fordíttatott útépítésre. 132.137 pengőért ingatlanokat vásároltattak, s egy telekvétel közel 10.000 pengő nyereséget hozott a városnak. A város utcáit rendeztette és a parkosításokat is előmozdította. A vízszolgáltatás megjavítására nyomásfokozó gépi berendezést építtetett 60.000 pengő költséggel. Két modern iskola épült 71.995 pengő költséggel. A város 40 éven át elhanyagolt két birtokát 36.574 pengő költséggel rendbehozatta. 80.000 pengő költséggel sokgyermekes családoknak kislakások építését vitte keresztül. Repülőtér létesült 102.593 pengő költséggel, anélkül, hogy erre kölcsönt kellett volna felvenni, vagy pótadót kellett volna emelni. Ez igen hasznos befektetésnek bizonyult, mert ma a repülőtelepen 30 millió költséggel egész városrész épül, s a nagy helyőrség a város polgárságának, de magának a városnak is nagy hasznot hajt. Három napközi otthont létesített, hol a gyárba járó szülők gyermekei napi 10 fillérért egész napi felügyeletet, gondozást és étekezést kapnak. Bevezette a vérszegény és gyenge egészségű gyermekek állandó nyaraltatását, s évenkint 80-120 gyermek nyaraltatásáról gondoskodik a város közönsége és a város társadalma. A város intézményeit az anyagi lehetőségek határain belül állandóan fejlesztette. Javaslatára Pápa megyei város 1939. évben a legelsők között adta meg az állandó városi napszámosoknak és szegődményeseknek a családbért, s ezzel igyekezett a családvédelem ügyét szolgálni.
Hamuth János polgármestersége alatt Pápa megyei város 10 év alatt 1.508.400 pengő törlesztett tőke- és kamatban. Beruházásokra és ingatlanvételekre pedig 1.541.335 pengő fordíttatott, vagyis összesen 3.049.743 pengő. Az átvett adósságok, melyek 1936. évig az alkotásokat csak egész kis mértékben tették lehetővé, rendkívül megnehezítették a város fejlesztésére irányuló törek-véseit. 1938. évtől 1941. évig a félig háborús, 1941. évtől pedig az egész háborús állapotok nem voltak kedvezőek a városfejlesztés előmozdítására. Tulajdonképpen 1936-tól 1939. évig terjedő idő tette lehetővé a nagyobb alkotásokat.
Kormányzó Úr Őfőméltósága Hamuth Jánost a Vöröskereszt érdemke-reszttel tüntette ki. 1943. évben megkapta a Vöröskereszt-díszjelvényt és dicsérő okiratot.
Tisztelettel kérem Nagyméltóságodat, hogy Hamuth János polgármestert, fentiekben összefoglalt várospolitikai és közéleti munkásságára és érdemeire való tekintettel, javaslatomat elfogadni és nevezettnek magyar királyi kormányfőtanácsosi címmel leendő kitüntetése érdekében legfelsőbb helyre előterjesztést tenni méltóztassék.
Kérem Excellenciádat, fogadja őszinte nagyrabecsülésem és mély tiszteletem kifejezését, mellyel vagyok
Veszprém, 1943. évi június hó 23-án
igaz híve:
Mesterházy Ferenc
főispán
A hivatalos intézkedés:
Hamuth János 1933 januárjában választatott Pápa megyei város polgármesterévé. Az eddigi gyakorlat szerint megyei város polgármestere - az egyéb kellékek fennforgása esetén - a polgármesteri állásban eltöltött 15 évi szolgálat után hozható javaslatba magyar királyi kormányfőtanácsosi címmel kitüntetésre.
Mivel nevezettnek polgármesteri állásban ez idő szerint 10 és 1/2 évi szolgálata van, a kitüntetésre javaslatba nem hozható.
Budapest, 1943. július 19. Irattárba!
- Magyar Országos Levéltár, Belügyminisztériumi levéltár, Elnöki iratok (MOL-K-148), 1943-2-5172. - Közzéteszi: Somfai Balázs