32.

1271.

Magyar - cseh békekötés

Az 1261-ben kötött békét követően Béla és Ottokár között nem keletkezett újabb konfliktus. A magyar királyt ugyanis meglehetősen lekötötte a fiával, a későbbi V. István királlyal támadt viszály. Halála előtt, félvén fia bosszújától, feleségét, Anna nevű lányát és hű báróit Ottokár védelmébe ajánlotta. Béla halálakor Anna a kincstárral át is szökött Ottokárhoz, egyes bárók pedig nyugat-magyarországi váraikkal együtt hódoltak a cseh királynak. Az új magyar király és a cseh uralkodó között tehát kezdettől fogva adott volt a viszálykodás forrása. V. István személyes találkozót akart Ottokárral. Ez először nem sikerült, helyette a felek 1270. július 6-án október 16-ig tartó fegyverszünetet kötöttek, melyet később november 11-ig meghosszabbítottak. Eközben Pozsony mellett a Duna egyik szigetén létrejött a személyes találkozó is, ahol a felek megállapodtak a királyi kincstár visszaszolgáltatásáról, és 1272. november 11-ig újabb fegyverszünetet kötöttek.

Ottokár ezután Karintiába és Krajnába ment, hogy hódoltassa eme tartományokat. Eközben többször is támadás érte Stájerország felől a magyar végeket, amiben valószínűleg Ottokárnak is szerepe volt. István erre válaszul embereivel Stájerországot dúlta, majd Ausztriára tört, a Semmering-hágóig pusztítva a tartományt. Megtorlásul Ottokár 1271 áprilisában nagy sereget indított Magyarország ellen. Sikerrel átkelt a Morva folyón, egészen a Garamig eljutott, Pozsonyt, Nyitrát és Nagyszombatot is elfoglalta. Májusban átkelt a Dunán, kézre kerítette Mosont és Óvárat. Már a béketárgyalások is megindultak, amikor váratlan fordulat állt be az események menetében. Május 21-én a magyarok kimozdultak a Rábca mocsaraiból, és döntő ütközetben megfutamították a cseh sereget, sőt üldözésük közben egészen Bécsig és Brünnig eljutottak. Ezek hatására a béketárgyalások meggyorsultak. 1271. július 3-án Pozsonyban meg is történt a békekötés, mely a korábbi, 1261-es területi viszonyokat állította vissza.

A két fél által kiállított okleveleket X. Gergely pápa megerősítő okirata őrizte meg számunkra, ezek közül a magyar király által kiadott szöveget közöljük.

A béke utóéleteként fontos megemlíteni, hogy ez sem hozta magával a magyar-cseh ellentétek megszűnését. Ottokár rögtön István 1272-ben bekövetkezett halála után, kihasználva a kedvező alkalmat, fogadta a határ menti magyar főurak behódolását. A háború felújítására kitűnő ürügy volt, hogy sógorát, Béla macsói herceget IV. László magyar király környezetének egyik tagja, Kőszegi Henrik meggyilkoltatta. Még azonban mielőtt hadat indíthatott volna, 1273 telén két magyar betörés is sújtotta Stájerországot és Karintiát. Visszacsapásként cseh és osztrák támadás érte az országot, az előbbiek Nyitrát, az utóbbiak Győrt foglalták el. Győrt és Pozsonyt júniusban a magyar király visszavívta, de augusztusban Ottokár újabb hadjáratot vezetett Magyarország ellen. Ennek során elfoglalta a Vág vonaláig terjedő területeket, továbbá a Duna déli partvonalát, és Pozsony, Nagyszombat, Győr, Sopron, Óvár és Moson is a kezére került. A nyugati határvárak a cseh seregek távozása után is fennhatóságuk alatt maradtak. Békekötés nem történt, a helyzet pattanásig feszült volt.

Októberben a német fejedelmek nem Ottokárt, hanem Habsburg Rudolfot választották német királlyá, egy évre rá pedig, mivel a cseh király a választást nem ismerte el, a birodalmi gyűlés megfosztotta Cseh- és Morvaországon kívül minden tartományától. Miután Rudolffal küszöbön állt a háború, érdeke lett a magyarokkal történő békekötés. 1275. júniusában ez előzetesen meg is történt, megállapodtak az Ottokár által elfoglalt várak visszaadásáról, de az a találkozó, ahol a részleteket dolgozták volna ki, elmaradt. Helyette IV. László Rudolfhoz közeledett, és 1276-ban küldött is segédhadakat a közben háborúba bocsátkozó osztrák herceg támogatására. Rudolf novemberben vereséget mért Ottokárra, aki kénytelen volt békét kötni vele. A béke következményeként Sopron visszakerült a magyar király fennhatósága alá. A többi vár tényleges átadására csak 1277 őszén került sor, amire Ottokárt az a tény szorította rá, hogy júliusban Rudolf és László ünnepélyesen megújította korábbi szövetségét. A cseh uralkodó azonban eme lépésével sem tudta elkerülni a háborút. A felek hadat gyűjtöttek és megindultak egymás ellen.

A döntő ütközetre 1278. augusztus 26-án került sor a Morva mezei Dürnkrut mellett. A csehek súlyos vereséget szenvedtek, Ottokár is holtan maradt a csatatéren. Végül ez a tragikus esemény tett pontot a magyar királyok és II. Ottokár közti 1251 óta tartó viszályok végére.

István, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya[102] a jelen oklevél minden olvasójának üdvöt (kíván) az üdvösség Szerzőjében.

Bár az evangéliumi igazság tanúbizonysága szerint az Örökkévaló Király el nem múló, általános hatalma előtt ég és föld elmúltával mindeneknek meg kell majd jelenniük, mégis különösképp illik a királyi fenséggel ékesített személyeknek ugyanazon Király parancsát a békéről, mely a szeretet köteléke, szüntelenül szem előtt tartani lelkük tárházában, ügyelvén rá meggondolt és érzékeny mérlegeléssel, hiszen a békéből és a béke által nyerik testük nyugalmát és lelkük csendjét, az alattvalók pedig az óhajtott jólétet. Az Örökkévaló Király Fia, különösen mielőtt visszatért volna Atyja kebelébe, ahonnan érkezett, az apostolok gyülekezetének, mely által a mindenséget kívánta oktatni, üdvös parancsok után a békét hagyta örökül, hogy fenntartsák és megőrizzék[103]; és jóllehet a békére törekvés csírái a mennyei parancs gazdagsága folytán mindenkihez eljutnak, mégis a békének nagyobb őszinteséggel kell azok közt gyökereznie, kiket a rokonság többszörös egysége kapcsol és köt össze.[104]

Tudja meg tehát mindenki, hogy az emberi nem ellenségének sugalmazására az egyfelől a mondott Ottokár, Csehország fenséges királya, Ausztria, Stájerország, Karintia hercege, Morvaország őrgrófja, Krajna, a vend őrgrófság, Éger és Portenau ura,[105] igen kedves rokonunk, másfelől pedig köztünk keletkezett hosszas háborús egyenetlenség után, mikor mi az áhított béke tisztaságának visszaállítására kedvelt híveinket, Pál veszprémi püspököt[106], Egyed tárnokmestert[107], Loránd bánt[108] és Benedek mester aradi prépostot és alkancellárt[109], országunk báróit elküldtük, teljes, elégséges és törvényes parancsba adtuk nekik, hogy Csehországnak a fent nevezett király teljes parancsa által hasonlóképp megerősített báróival, Brúnó úr olmützi püspökkel[110], Hartpernus testvérrel, a Kisebb Testvérek rendjének ausztriai kormányzójával[111], Hartlibus kincstárnokkal[112], Bohusso marsallal[113] és Nezamizel morvaországi pohárnokkal[114] össze-jővén, velük tárgyaljanak, illetve rendezzék és határozzák meg a béke helyreállítását célzó összes teendőt, hogy azokat aztán mi magunk, ha Csehország királyával személyesen találkoztunk, lelkünk békessége és alattvalóink nyugalma érdekében elrendezhessük és meghatározhassuk. Ezen báróink tehát összeülvén Csehország említett báróival, kapott parancsuk szerint intézkedtek, és elfogadták, hogy a béke köztünk és Csehország királya közt öröknek tekintessék, valamint megígérték, hogy sem ezen királynak vagy övéinek irányában neheztelést vagy bosszúságot táplálni, sem a mieink részéről ilyet tűrni nem fogunk. Ezt a békébe foglalván ugyanezen béke által védelmükbe vették országainkat, úgymint Magyarországot, Dalmáciát, Horvátországot, Szerbiát, Halicsot, Lodomériát, Kunországot, Bulgáriát és az egész szlavón hercegséget, minden ezekhez tartozó területekkel, azon régi határok, megyék és határjelek szerint, amelyek közt őseink és elődeink, Magyarország királyai ezeket atyánk, a dicső emlékezetű Béla úr[115] idejéig kézben tartották és birtokolták. Ha pedig a határok néhol elmosódtak vagy megváltoztak volna, úgy a tiszteletre méltó atyák, az esztergomi érsek úr és az olmützi püspök Istent és az igazságot szemük előtt tartva, ezekről a mesgyékről és határokról vizsgálatot fognak tartani, és azt, amit majd törvényesnek ismernek el, a felek az egyházi ítélet szerint fogják tekinteni, hozzátéve, hogy a határoknak vagy mesgyéknek ürügyén – amelyekről a mondott érsek és püspök vizsgálatot fognak tartani – a köztünk és a Csehország királya közti béke nem fog megzavartatni, és mi a fenti királlyal együtt a háborúk feléledő egyenetlenségébe nem fogunk visszaesni.

Miután a béke így köztünk és az említett király közt megújíttatott és mind hiteles oklevél, mind eskü kötelékével megerősíttetett, ezen béke többszörös ereje kedvéért, azon határidőn belül, melyet majd Csehország fenséges királya és mi megállapítunk, Csehország királyának ki fogjuk adatni a nagyságos Károly úrnak, Szicília királyának, az apuliai hercegség, a capuai fejedelemség fenséges urának és Forcalquier grófjának[116], valamint Henriknek, Bajorország jeles hercegének[117] okleveleit arról, hogy ők az általunk és báróink által most kötött békéhez, megállapodáshoz és egyezséghez minden szempontból teljes beleegyezésüket, jóváhagyásukat és segítségüket fogják adni, nyomatékosan kikötve mind Szicília királyának, mind a bajor hercegnek oklevelében, hogy ha megtörténne – ami távol legyen –, hogy mi a békét megtörnénk vagy megzavarnánk, úgy az időtől fogva a király és a herceg sem segítséggel, sem tanáccsal, sem jóindulattal mellénk állni nem fog, hanem tőlünk teljességgel elkülönül, Csehország királya pedig a nagyságos és jeles Henrik meisseni[118] és Ottó brandenburgi őrgróf[119] uraknak, rokonainak és barátainak ugyanezen, vagy teljesen hasonló formában kiállított okleveleit fogja nekünk kiadatni arról, hogy amennyiben Csehország királya a béke ellen, azt megsértve vagy megtörve bármit tesz vagy megkísérel, úgy az időtől fogva ezen őrgrófok Csehország királya társaságát és barátságát elhagyva, őt ellenünk sem tanácsukban, sem segítségükben, sem jóindulatukban nem részesítik. Ez nyomatékosan benn lesz foglaltatva ezen őrgrófok saját hiteles pecsétükkel megpecsételt, nyílt függőpecsétes okleveleiben, amelyeket, mint feljebb áll, a Csehország királya és általunk megszabott határidőn belül kell nekünk átadni.

Továbbá léteznek országunk határain belül bizonyos várak, melyek fejedelmi uralma minket illet, tudniillik Kőszeg, Szentvid, Szalónak, Borostyánkő, Kertes várak, valamint Farkas zagorjei várai, melyeket Henrik; két Sztrigónak nevezett vár, melyeket ezen Henrik fia János; Dobra vára, amit Pál fiai Miklós és István; végül Ravó, amit Jánur fia Mérk[120] tőlünk Csehország királyához átállva elragadtak és megszállva visszatartanak, és amelyeket báróink és Csehország királya báróinak rendelkezése alapján nekünk vissza kell szolgáltatni. A mondott király eszerint ezekről saját jószántából lemondott, hozzátéve és egyértelműen kezeskedve arról, hogy a mondott várak bitorlóit sem németek, sem csehek által támogatni nem fogja, illetve támogatásukat sem nyíltan, sem alattomban nem engedi. Különösképp nem fogja tűrni ezek támogatását a fenti várak bitorlásában azon emberek részéről, akiket még ő vetett alá ezeknek, tudniillik Henriknek és Jánosnak, Pál fiai Miklósnak és Istvánnak, valamint Péter fia Lőrincnek[121], miután ezek tőlünk a fenti várakkal együtt Csehország királyához átálltak. Továbbá a bárók említett rendelkezése értelmében ígéretet tett a mondott király, miszerint nem fogja tűrni, hogy váraiból kiindulva magyarországiaknak a fent említett Henrik és fia, János, Pál fiai Miklós és István és társaik, valamint a hozzájuk tartozók valamiféle kárt okozzanak. Nyomatékosan kijelentette, hogy ha ezek országunk embereinek akármiféle csellel, ravaszsággal vagy csalással kárt okozni, vagy pedig az ő rovásukra akármi néven nevezendő jogtalanságot vagy fosztogatást elkövetni merészeltek, és erről Csehország királya biztos tudomást szerzett embere, Hartlibus kamarás által, aki a most elkészült békeszerződés szerint mint szavahihető ember a fent említett dolgok vizsgálatára és nyomozására jelöltetett ki, akkor Csehország királya ezeket az embereket minden azon birtokuktól azonnal megfosztja, amelyeket országában vagy az uralma alá tartozó területek bármely részén nekik adott vagy adományozott, és ezen birtokokra soha sem engedi őket többé visszatérni. Hogy pedig nyilvánvaló legyen, hogy ezeket az embereket gonoszságukban nem támogatja, őket mint a szükséges béke megzavaróit – miután minden ezen királytól nyert birtokuktól, bárhol is legyen az, megfosztották őket – országának, hercegségének és a fennhatósága alatt álló egyéb területeknek minden részéből köteles lesz kitiltani.

Megígérjük továbbá a mondott bárók rendelkezése értelmében, hogy Henriket, Jánost, Istvánt, Miklóst, Péter fia Lőrincet és cinkostársaikat a várakkal és erősségekkel együtt, amelyeket Csehország ezen királyától ennek országában és területén nyertek vagy a jövőben nyerni fognak, kegyelmünkbe nem fogjuk visszafogadni. Mivel pedig a világ fejedelmei közt ide-oda kóborló hűtlenkedők és köpönyegforgatók a béke tisztaságát átkos módon meg szokták zavarni, miáltal maguk a fejedelmek az evilági nyugalom előnyét, és még sokkal inkább az eljövendő élet kedves menedékét is elvesztik a háborús egyenetlenségek révén, ezért megígérjük, hogy az említett rendelkezés szerint a Csehország ezen királyától hozzánk menekülő hűtleneket sem befogadni nem fogjuk, sem pedig segítségben vagy egyéb kegyben nem részesítjük; hanem inkább őket mint érdemteleneket elűzzük, és barátainknak vagy alattvalóinknak sem fogjuk megengedni, hogy őket bármikor is befogadják vagy nekik valamiképp kedvezzenek.

Továbbá, mivel a vérrokonság és sógorság többszörös köteléke minket kölcsönösen az egymás iránti szeretetre ösztönözhet, és kell is hogy ösztönözzön a most elkészült és a jövőben fennálló béke érdekében, ezért megígérjük és magunkra vállaljuk, hogy ha az idők folyása során egyszer-másszor adódnának is oly dolgok, melyek megzavarhatnák a béke és egyetértés egységét, úgy – ezen béke változatlan erőben való fennállása mellett – azok közül a súlyosabbak ügyében, melyeket embereink Csehország királya embereinek rovására kíséreltek meg vagy hajtottak végre, az esztergomi érsek részben rendes, részben pedig – azok ügyében, akik neki alávetve nincsenek – most kiterjesztett joghatósága révén vizsgálatot fog tartani, és az általa földerített, törvényes eljárásra megérett, Csehország királyának s embereinek kárára elkövetett cselekményekkel kapcsolatban, miután az ügy lényegét a jog követelménye szerint megismerte, döntő ítéletet fog hozni, és amit ítélt, azt egyházi fenyíték révén meg fogja tartatni, minthogy ezt mind a mi báróink, mind Csehország királyának bárói a neki meghagyott módon elrendelték, és mivel az előrebocsátottakat összességükben és minden részletükben mi és Csehország királya szabad akaratunkból magunkra vállaltuk, helyeseltük és jóváhagytuk.

Ha pedig Csehország királyának emberei vagy bárói követnének el vagy kísérelnének meg néminemű súlyosabb dolgokat, amik nekünk vagy országunk embereinek kárt okozhatnak, úgy ezen ügyekben a főtisztelendő atya, Brunó olmützi püspök rendes joghatósága révén, amit Csehország királyának összes bárói és emberei magukra kiterjesztettek, az itt kifejtett cikkely szerint vizsgálatot fog tartani, és amit ítélt, azt végrehajtatja, az ellentmondókat egyházi fenyítékkel szigorúan megzabolázva; és az ügyek efféle kivizsgálásánál, megítélésénél és végrehajtásánál ezen érsek és püspök Istent és az igazságot szem előtt tartva fognak eljárni, mellőzve kedvezést, megfélemlítést, gyűlöletet és jóindulatot.

Ugyanazon érseknek és püspöknek meglesz a teljes lehetősége arra, hogy Csehország királyának személye és személyünk ellen a kiközösítést kihirdessék: mivel mi és ő személyeinket az ő fent említett joghatóságuknak vetettük alá.

Kisebb ügyekben pedig, amelyek embereink és ezen király emberei között felmerülnek, a panaszosoknak a következők fognak alkalomról alkalomra igazságot szolgáltatni: a morva határ környékén részünkről két ispán, a pozsonyi és a nyitrai, Csehország királyának részéről Morvaország kamarása és a brünni várgróf; az osztrák határ környékén részünkről a soproni és mosoni ispánok, Csehország királyának részéről a haslaui és a (bécs)újhelyi várnagyok, tartományi bírák; a stájer határ környékén részünkről a vasi és zalai ispánok, Csehország királyának részéről Stájerország kapitánya és jegyzője; Karintia, Krajna és a vend őrgrófság határának környékén részünkről egész Szlavónia bánja, Csehország királyának részéről Karintia, Krajna és a vend őrgrófság kapitánya. Amit cselekednek majd, azt mind Csehország királya hatalmából, mind pedig a mi hatalmunkból eredően fogják megtartatni; hogyha pedig valaki közülük elhunyna, a méltóságát öröklő, vagy a két király valamelyike által kinevezett utódja fog helyette és tisztében működni.

Továbbá arra az esetre, ha barátaink és Csehország királyainak barátai közt valamely ellenségeskedés szíttatnék, ígérjük, hogy efféle ügybe nem fogjuk ártani magunkat a béke ellenére, hanem épp igyekezni fogunk, ha lehet, a békétlenkedőket egyetértésre bírni. Máskülönben a köztünk és a békétlenkedők közti ügy az érsekek és püspökök ítélete és rendezése alá esik, amit vállalni fognak, rendelkezésükhöz tartani is fogják magukat; ha ennek barátaink megtagadják végrehajtását, semmiféle tanácsot és segítséget nem nyújtunk nekik Csehország fent említett királya ellen.

Ha pedig – ami távol legyen! – Csehország királya akár saját, akár barátai és tartományai embereinek hibájából a béke megsértőjének vagy megzavarójának fog mutatkozni, legott kiközösítés hatálya alá esik, amelyet ünnepélyesen írásban a főtisztelendő passaui, olmützi és prágai püspök atya most le is fektetett. Hogy pedig ez az ítélet hatásosan sújtsa és béklyózza meg a béke és egyetértés megsértőjét, Csehország királya önnönmagát a fenti püspökök joghatósága alá vetette, tekintet nélkül minden, az apostoli széktől nyert vagy a későbbiekben nyerendő oklevélre, engedményre vagy előjogra.

Hogy pedig a békét az eddigi rendelkezések mellett többszörös kötelék tegye teljessé, országunk érsekei és püspökei megesküdtek, hogy amennyiben rajtuk áll, a köztünk és az említett király közt most elrendezett békét tartani és őrizni fogják, minket pedig ígéretük szerint ennek kölcsönös megőrzésére és annak megtartására fognak buzdítani, amit jelen oklevélben ígértünk és ígérünk, megfogadtunk és fogadunk, miként ez oklevelükben bővebb kifejtést is nyer.[122] Megígérték továbbá és jelen esküvésük által ígérik, hogy ha megtörténne – ami távol legyen! –, hogy mi a békét megtörnénk, vagy a jelen szerződésbe foglaltakat megsértenénk, úgy ugyanezen érsekek és püspökök, valamint országunk bárói minket el fognak hagyni, és eskütevésükből eredő kötelezettségük folytán Csehország királyához fognak csatlakozni.

Ha pedig netalán Csehország királya szegné meg a békét, vagy zavarná meg a szerződésben foglalt dolgokat, úgy fejedelemségeinek püspökei és bárói a jelen egyezség és rendelkezés szerint őt el fogják hagyni, és hasonlóképp hozzánk csatlakoznak eskütevésükből eredő kötelezettségük folytán, nyílt oklevelük tartalma szerint.

Továbbá egyházi elöljárónk, az esztergomi érsek, és kancellárunk, a kalocsai érsek, püspökeikkel együtt – báróink akaratának is megfelelve – ezennel kihirdették a kiközösítés ítéletét, amit azonnal magunkra vonunk, ha – ami távol legyen! – a békét áthágnánk. A fenti érsekek és püspökök ez esetben hasonlóképp egész országunkat egyházi tilalom alá fogják vetni – ki-ki a saját egyházmegyéjében – minden esetleg eddig szerzett, vagy a jövőben szerzendő oklevél és engedély ellenére. A főtisztelendő atyák, a salzburgi választott érsek, továbbá a passaui és a freisingi püspök, valamint Csehország királya fejedelemségeinek egyéb főpapjai pedig ezzel tökéletesen megegyező kiközösítési ítéletet hoztak, amit ezen király fog azonnal magára vonni, ha a béke megszegőjének vagy megsértőjének bizonyul. Ha pedig ez ügyben akár a mi, akár az ő országainak említett érsekei és püspökei hanyagok lennének, vagy elnézőek a fentiek elvégzésében, esküszegőként büntessék meg őket a bíboros urak, akik joghatóságának magukat e dologban alávetették. Ezen felül országunk bárói, tudniillik Mojs nádor, soproni ispán és a kunok bírája[123]; Egyed főkamarás, pozsonyi ispán[124]; Miklós országbíró, somogyi ispán[125]; Joakim, egész Szlavónia bánja[126]; Mátyás erdélyi vajda és szolnoki ispán[127]; Lőrinc szörényi bán és dobokai ispán[128]; Loránd bán[129]; Péter étekfogómester, gecskei ispán[130]; Albert lovászmester, szebeni ispán[131]; Fülöp pohárnokmester[132]; Ernye bán, varasdi ispán[133]; Panyit bán, zalai ispán[134]; Mihály nyitrai ispán[135]; Pál bán, bácsi ispán[136]; Dénes marócai ispán[137]; András mester, rovicsai ispán[138]; Péter szanai ispán[139] és még igen sokan mások megesküdtek, valamint Csehország királyának oklevelet adtak arról, hogy amennyiben rajtuk áll, a most kötött békét hűségesen megőrzik és minket képességük szerint igaz hittel az előrebocsátottak megőrzésére buzdítanak.

Mindezekhez pedig, hogy a Csehország királya és köztünk fennálló egyetértés és szeretet édességének csírái szárba szökkenjenek, elrendelték Csehország királyának említett bárói és a mieink, akik a tárgyalásokra kiküldettek, hogy Csehország királya az estei őrgróf unokáját, a lombard Istvánt, mi pedig Fülöp választott aquileiai pátriárkát társaságunkból kizárni tartozunk.[140]

Mi tehát báróink határozatához és esküvel megerősített rendezéséhez híven ezen Fülöpöt társaságunkból és barátságunkból minden tekintetben, minden neki tett ígéret és adott oklevél ellenére kizártuk és kizárjuk, és ily módon tanáccsal, segítséggel és jóindulattal nem fogjuk támogatni, mivel Csehország királya az említett Istvánt hasonlóképp kizárta társaságából és környezetéből, barátságától pedig messzire eltávolította, vagyis teljességgel és különösen magára vállalta, hogy ezen Istvánt sem befogadni, sem gyámolítani nem fogja, sem a saját, sem barátai tartományaiban vagy birtokain, megígérve, hogy ezekből és ezekről kizárja és kizáratja őt.

Kizártuk továbbá és kizárjuk szolgálatunkból, kegyünkből és jóindulatunkból Wilhelm von schärfenberget és Niklas von Lőwenberget, megígérvén, hogy váraik megvédésében és megtartásában Csehország királya és övéi ellen őket nem fogjuk segíteni.[141]

Továbbá lemondunk Stájerország, Karintia, Krajna és a vend őrgrófság területére nézve minden jogról és peres eljárásról, amelyről úgy tűnt, hogy minket illet, vagy ténylegesen meg is illetett; a továbbiakban sem a saját nevünkben, sem örököseinkében a király és örökösei ellenében semmiféle igényt nem támasztunk. Lemondunk ezen felül minden jogról és peres eljárásról, amely megillet minket és örököseinket a királyi jelvényekkel, nevezetesen a koronával, karddal, lánccal, nyereggel, serlegekkel és egyéb drágaságokkal valamint kincsekkel kapcsolatban, amelyeket Anna úrnő a csehek országába vitt.[142]

Továbbá az említett rendezésbe és békébe bele kívánjuk foglalni és belefoglaljuk a következő kiváló személyiségeket: Fülöpöt, a franciák[143] és Károlyt, Szicília fenséges királyát[144]; a fiatalabb Károlyt, ezen Károly király elsőszülöttjét, vejünket[145]; Palaiologosz Mihályt, a görögök császárát[146]; Andronikoszt, a görögök ifjabb császárát, vejünket[147]; Boleszlót, Krakkó és Sandomir[148], Boleszlót, Nagy-Lengyelország[149], valamint Henriket, Bajorország jeles hercegét[150], sógorainkat; Béla macsói és boszniai herceget, testvérünket[151]; Urost, Szerbia királyát[152] és fiát, Istvánt, Szerbia ifjabb királyát és vejünket[153]; Szvetiszlávot, a bolgárok császárát[154]; sógorunkat, Leót, a rutének hercegét[155]; ennek testvérét, Msztiszlávot[156] és Vaszilko fia Vaszilkót, a rutének hercegeit[157]; továbbá egyéb híveinket, támogatóinkat és familiárisainkat fiaikkal együtt, összes tartományukkal, országukkal, fejedelemségükkel, jogaikkal és birtokaikkal egyetemben.

Ezen felül megígérjük és megígértük báróink rendelkezése alapján, hogy – az apostoli szék üresedésében lévén[158] – a most kötött béke megerősítését a bíboros uraktól fogjuk kieszközölni követeink révén, hozzátéve, hogy Csehország királya követei és a mieink Szent Mihály most következő ünnepe körül[159] keljenek útra és mindenszentek rá következő ünnepén[160] jelenjenek meg a bíboros urak előtt. A mi költségünkön és pénzünkön kieszközölt megerősítést Csehország királyának fogjuk eljuttatni, a király pedig saját költségén és pénzén tökéletesen hasonló megerősítő oklevelet fog számunkra szerezni követei által; pápaválasztás esetén pedig uralkodói bőkezűséggel hasonló kölcsönösség alapján fogunk megerősítést szerezni egymásnak.

A mindkét oldalon okozott károk a gyakran említett rendezés szerint kölcsönös jóvátétel által lesznek helyrehozva.

Hogy pedig az előrebocsátottak összességükben és minden részletükben általunk sértetlenül megtartassanak és az idők váltakozásában töretlenül és megingathatatlanul fennmaradjanak, a szentséges Evangéliumot, sok szent ereklyéit és az életadó kereszt fáját ténylegesen megérintve megesküdtünk és megesküszünk, kívánva, hogy az, aki az eddigieket meg nem tartja, ama szégyenbélyeg következtében, melyet esküszegése miatt fog hordozni, ismerje meg az isteni bosszú szigorát, valamint Chorral, Datannal és Abyronnal egy legyen osztályrésze[161], a mindenható Isten, a dicsőséges Szűz és minden szentek segítségétől elhagyatva.

E dolog tanúságaképp, örök emlékezetére és védelmére kiadtuk kettős pecsétünk oltalmával megerősített oklevelünket. Történt és kelt a pozsonyi táborban az Úr 1271., királyságunknak pedig második évében, július hó harmadik napján.