39.

1364.

Magyar-cseh békekötés

(Brünni béke)

I. Lajos királynak az osztrákokhoz és IV. Károly római császárhoz fűződő viszonya igen változatosan alakult az 1350-60-as években. A magyar király az osztrák hercegekhez uralkodása kezdetétől fogva baráti szálakkal kötődött. II. Albertnél többször járt Bécsben, korábbi szövetségeket újítottak meg, sőt 1355-ben katonai támogatást is adott a svájciakkal szemben. 1356-ban a két uralkodó újabb szövetséget kötött egymással.

Albert halála után fia, IV. Rudolf elhatározta, hogy függetleníti magát a német-római birodalomtól, ezért felmerült benne az a lehetőség, hogy IV. Károllyal szemben Lajost állítja császári ellenjelöltnek. Eme mesterkedéseket a császár a főpapi választófejedelmek előtt 1359 szeptemberében felfedte, majd a viszályok elsimítása érdekében 1360-ban Nagyszombatban találkozó jött létre a császár, öccse, János morva őrgróf, a magyar király és az osztrák herceg közt. Károly írásba adta, hogy nem hitte el a Lajos császárrá választásáról szóló „mende-mondákat”, valamint azt is, hogy a Luxemburgok lemondanak minden Ausztriára támasztott jogigényükről. Ennek fejében viszont Rudolf ugyanezt tette családja, a Habsburg-ház nevében Cseh- és Morvaországgal kapcsolatban. A megegyezés záróaktusaként Seefeldben Rudolf hűbérbe kapta a császártól saját tartományait.

Mindezek ellenére Ausztria és Magyarország viszonya hamarosan mégis megromlott, mert Rudolf Friault is meg akarta szerezni az aquileiai pátriárkától, aki Lajos legfőbb szövetségese volt Velence elleni harcai során. Rudolf 1361. augusztus 1-én szövetséget kötött a császárral, majd másnap megtámadta a pátriárkát, és fogolyként Bécsbe hurcolta. Lajos attól tartott, hogy császári-osztrák-velencei szövetség jön létre ellene, ezért kapcsolatokat keresett a nápolyi uralkodóházzal: 1361 szeptemberében arra kérte Johanna férjét, Tarantói Lajost, hogy egyik hercegi rokonát küldje a magyar királyi udvarba. Diplomáciai erőfeszítéseket tett a Rudolfhoz való közeledés érdekében is: elérte, hogy az szabadon bocsássa a pátriárkát. Lajos öccsének, Istvánnak Erzsébet nevű lányát eljegyezte Rudolf öccsével, Alberttel, és átadta Schwarzenbach várát is, mely az 1254-es béke óta magyar kézen volt.

Ezek eredményeképpen 1362. január 7-én Rudolf és fivérei: Frigyes, Albert és Lipót hercegek Lajossal már IV. Károly és öccse ellen kötöttek szövetséget. Lajos és a császár közt igen elmérgesedett a viszony. Ennek egyik oka a cseh-magyar határ mentén jelentkező villongások sorozata volt, de valójában az fájt legjobban a magyar királynak, hogy Károly kifogásolta anyjának túl nagy politikai befolyását, s a források tanúsága szerint tett egy kétértelmű megjegyzést annak erkölcseit illetően is. A vérig sértődött Lajos már háborúra készült. Szövetségeseinek Rudolf osztrák herceget és Kázmér lengyel királyt nyerte meg, a fő cél pedig a császár megbuktatása volt. 1362 márciusában abban is megegyeztek, hogy a közös területfoglalásokat egyenlően osztják fel egymás között, Rudolf pedig Friault visszaadta az aquileiai pátriárkának.

A szövetségesek seregei 1362 nyarán Trencsénben gyülekeztek, és arra készültek, hogy Morvaországra törnek. Ekkor azonban megérkezett Bolko schweidnitzi herceg, a császár követe, és a megindult tárgyalások eredményeképpen fegyverszünetet kötöttek. Megkezdődött a békekötés előkészítése is: magyar részről a nádor és az országbíró utazott Brünnbe. Eredmény azonban nem született, ezért a pápa és a törököktől fenyegetett ciprusi király is közvetíteni próbált, ugyanis egyiküknek sem állt érdekében a két erős európai hatalom konfrontációja.

Emellett az időközben megözvegyült császár új házassági kapcsolat létesítésével is igyekezett Lajoshoz közeledni: a lengyel király unokájának, s egyben a magyar anyakirályné unokahúgának, Erzsébetnek a kezét kérte meg. A pápa, valamint Katalin osztrák hercegné, a császár lánya közvetítésére a felek megegyeztek, hogy a lengyel király és a schweidnitzi herceg lesz a sértési ügy becsületbírája. A házasság létre is jött, a krakkói esküvő előtt a császár nyilvánosan bocsánatot kért a becsmérlő szavak miatt. Ezután már minden akadály elhárult a békekötés elől, mely 1364. február 10-én be is következett Brünn (Brno) városában.

A béke utóéletéről annyit, hogy az 1370-es évek elején ismét háborúra került sor. Lajos 1369-ben Pozsonyban szövetséget kötött a bajor hercegekkel, s miután Károly megtámadta Brandenburgot, melyre a bajorok is igényt tartottak, csapatokat küldött a hercegek megsegítésére. 1371 szeptemberében tört egy magyar csapat Morvaországra, de hamarosan haza is tért, mert a bajorok és a császár fegyverszünetet kötöttek egymással. 1372-ben Lajos is rendezte viszonyát Károly császárral, most nem béke, hanem házassági szerződés formájában: megállapodtak, hogy a magyar király egyik lányát Károly második fia, Zsigmond fogja feleségül venni. 1373-ban konkretizálódott is, hogy Máriáról van szó. Ez a házasságkötés aztán Lajos halála után döntően meghatározta Magyarország és egész Európa további sorsát.

Mi, Károly, Isten kegyelméből a rómaiak mindenkor felséges császára[281], mi, Vencel, szintén Isten kegyelméből Csehország királya és Brandenburg őrgrófja[282], a már említett szeretett urunk és atyánk, Károly császár fia, mi, János, Isten ugyanezen kegyelméből Morvaország őrgrófja[283], említett császár urunk fivére a saját nevünkben és minden örökösünk, fiunk és lányunk helyett az egyik részről, valamint mi, Lajos, Isten kegyelméből Magyarország királya[284], továbbá mi, Rudolf, Albert és Lipót, szintén Isten kegyelméből Ausztria, Stájerország és Karintia hercegei, Krajna, a vend őrgrófság és Portenau urai, Habsburg, Tirol, Pfirt és Kiburg grófjai, Burgau őrgrófjai és Elzász tartománygrófjai[285] a magunk nevében, és minden örökösünk, fiunk és leányunk helyett a mi jeles szövetségünk hatályából fakadóan a másik részről a jelen oklevéllel nyilvánosan elismerjük, megismertetjük és tudatjuk mindenkivel, aki megtekinti, elolvassa vagy olvasni hallja, hogy mi mindkét részről hosszas megfontolás eredményeként bölcsen híveink: az egyházi és világi fejedelmek, bárók és esküdt tanácsunk javaslatára a fényességes, felséges, tiszteletreméltó és bölcs Csehországi Katalin, az említett Károly császár leánya és az említett Rudolf osztrák herceg törvényes hitvese azon rábeszélésének és ténykedésének eredményeképpen, melynek hatására korábban a felséges fejedelmek: Kázmér úr, Lengyelország királya[286] és Bolko úr, Schweidnitz hercege[287] közöttünk mindkét részről a viszályok rendezését elintézni méltóztatták, a mi és minden barátunk, szövetségesünk és csatlósunk érdekében megegyeztünk és kölcsönösen kiengesztelődtünk, valamint barátilag és jó szándékúan feloldottuk egymást minden egyenetlenség, széthúzás és viszály következménye alól, melyekkel bármilyen okból kifolyólag is szavakkal, tettekkel és cselekedetekkel egészen a mai napig felléptünk egymás ellen; ezért minden harci cselekmény és támadás legyen megsemmisülve teljességében, melyet közülünk bármely fél a másik ellen hajtott végre valamilyen módon egészen mostanig annak földjei, lakosai és javai megszerzéséért.

Ezért ezen barátság és kibékülés szilárd bizonyossága, örök és teljes szilárdsága érdekében mi, az említett felek becsületünkre és fejedelmi méltóságaink szavára egymásnak megfogadtuk és megígértük, továbbá tényleges esküvel a szent Evangéliumokat és a szent kereszt fáját kezeinkkel érintve a szentekre meg is esküdtünk, hogy egyik fél sem fog soha viszályt szítva vagy a másik fél akarata ellenére annak földjeire, lakosságára, fejedelemségeire, uradalmaira, kiváltságaira, jogaira, méltóságaira és tisztségeire áhítozni, melyeket most birtokol és visel, vagy később fog elnyerni, bárhol is legyenek vagy bármi néven is nevezzék azokat, és nem is fogja a másik felet ezekben meggyengíteni vagy megkárosítani, avagy bármely módon akadályozni, és senkivel nem fog tanácskozni, senkit nem fog megsegíteni, vagy senkivel nem fog megegyezni, sem titokban, sem nyíltan, aki a másik felet ezekben bármely módon háborgatni, megtámadni vagy elnyomni akarná, tehát mellőzni kell teljesen minden álnokságot és csalárdságot.

Az összes fenti dolog nyilvánvaló bizonyságául és örök ereje érdekében pedig mi, Károly, a rómaiak császára, mi, Vencel, Csehország királya, és mi, János, Morvaország őrgrófja a mi nevünkben valamint örököseink helyett az egyik részről, valamint mi is, Lajos, Magyarország királya, és mi, Rudolf, Albert és Lipót, Ausztria említett hercegei a mi nevünkben és örököseink helyett a másik részről – amint fentebb írtuk – pecsétjeinket ráfüggesztettük a jelen oklevélre.

Végrehajtatott és kiadatott Brünnben, Szent Skolasztika szűz napján[288], az Úr 1364. esztendejében.