43.

1437.

Magyar-velencei fegyverszünet

A torinói békekötést követően Magyarország és Velence viszonyát mintegy két évtizeden át nyugalom jellemezte. A változás nagyjából a századfordulón kezdődött. Ekkor Velencében új politikai irányvonal jelentkezett: a Terra ferma megteremtése, vagyis a város élelmiszerellátását biztosító szárazföldi területek növelése és politikai bekebelezése. Ennek eredményeképpen Velence uralma alá hajtotta Veronát, Vicenzát, Pado-vát és Aquileiát is. Ezzel párhuzamosan kereste az alkalmat arra is, hogy a megalázó torinói békét is revízió alá vehesse.

Minderre lehetőséget Zsigmond király katonai erejének ama megingása nyújtott, melyet a nikápolyi vereség váltott ki. A velenceiek 1400-ban felmondták a békeszerződésben meghatározott hétezer dukátos adó fizetését azon a címen, hogy az összeget eddig azért fizették, hogy Zsigmond nyugalmat biztosítson Dalmáciában. Mivel a dalmáciai városok az 1380-as évek végétől Tvrtkó István boszniai királynak voltak kénytelenek hódolni, és később is zavaros állapotok uralkodtak, Zsigmond eme kötelességét – úgymond – nem tudta teljesíteni, így nincs jogcíme az adó szedésére. Való igaz, hogy a dalmáciai helyzet tényleg zavaros volt, s 1400 után még zavarosabbá vált. 1402-ben Zsigmond riválisa, a magyar trón megszerzésére törő Nápolyi László hívei partra is szálltak Dalmáciában, Zára városa hódolt nekik, egy évre rá pedig László személyesen is megérkezett. Velence számára ez hozta meg a várva várt fordulatot, mely révén Dalmácia kardcsapás nélkül hullt az ölébe. Bár László 1403 júliusi partraszállása után, látván pozíciói meggyengülését, már novemberben hazatért, igényét azonban a magyar trónra nem adta fel. 1409-ben százezer aranyért eladta Velencének a kezén maradt dalmáciai birtokokat (Pago, Vrána, Novigrad, Zára), és egész Dalmácia királyi jogait a köztársaságra ruházta. Ezt követően augusztus-szeptember folyamán Cherso, Ossero és Arbe szigetek, valamint Nona városa is Velencének hódolt.

1410 elején Velence fegyvert is fogott és ostrom alá vette a magyar uralom alatt álló Sebenicót és Traut, Osztrovica várát pedig megvásárolta Sandalj Hranić boszniai vajdától. Zsigmond ekkor eldöntötte, hogy hadjáratot kezd a tengerek királynője ellen.

A magyar király 1411 novemberében két irányból indított támadást. Az egyik sereg Dalmáciába vonult, hogy Sebenicót megvédje, a fősereg azonban Friaul és az aquileiai patriarkátus területére tört be. A támadás sikeresen indult, 1412 elejére mintegy hetven várat megvívtak. Február elején azonban Treviso ostromával fel kellett hagyniuk, mert a város falai alatt Velence csapatai vereséget mértek a magyar seregre. Ekkor tárgyalások kezdődtek, de sikertelenül szakadtak félbe, mivel Zsigmond ragaszkodott egész Dalmácia birtoklásához. Nyáron a magyar király újabb sereget küldött Friaulba, ahol több kisebb csatát is megnyertek, Mottánál azonban súlyos vereséget szenvedtek: az egyik vezér a csatatéren maradt, a másik fogságba került. Ennek hatására októberben Sebenico megnyitotta kapuit Velence előtt.

Zsigmond nem adta fel a küzdelmet. Személyesen vezetett újabb hadat Friaulba, ahol a harcok egyik félnek sem hoztak döntő sikert. A kimerülőfélben lévő magyar csapatok 1413 februárjában Isztriába vonultak, ahol több kisebb erősséget sikerült elfoglalniuk. Ezalatt újra tárgyalások indultak, melyek eredményeképp 1413. április 17-én a friauli Castelletóban a felek öt évig tartó fegyverszünetet kötöttek. Ennek értelmében a felek megtartották korábbi foglalásaikat. Dalmácia és a torinói békében megszabott, Magyarországnak járó évi adó ügyében, mely utóbbit Velence 1400-tól nem fizette, a felek XXIII. János pápát kérték fel döntőbírónak. Velence ígéretet tett arra, hogy területein szabad átvonulást enged Zsigmondnak, ha egy hónappal korábban ezen igényét bejelenti.

A fegyverszünet ideje alatt Velence készült az újabb összecsapásra. Erősítette a várakat, Osztrovica és Almissa várak kapitányaival tárgyalásokat folytatott az átadásról, Spalatóban lázadást szított, és az uralma alatt lévő dalmát városokban hatalomra segítette a magyarellenes erőket. Közvetlenül a fegyverszünet lejárta után, 1418 tavaszán pedig megtámadta Friault, az aquileiai pátriárkát székhelyéről elűzte. Ősszel Zsigmond is sereget küldött Friaulba és megerősítette Traut, maga azonban a török ellen indult. A friauli sereg hamarosan hazatért, mert Cividale ostrománál súlyos veszteségeket szenvedett. Ismét megindultak a béketárgyalások, de Zsigmond nem volt hajlandó fegyverszünetre.

Az 1419-es év egyik félnek sem hozott komolyabb katonai sikert, 1420-ban azonban mindegyik hadszíntéren Velence kerekedett felül. Nyáron elesett Udine és Aquileia, ezzel párhuzamosan Dalmáciában Trau, Spalato, Cattaro, majd ősszel Curzola, Brazza és Lesina szigetek is Velencének hódoltak.

Ezután ismét néhány évi csend következett. Zsigmondot a csehországi huszita hadjárat, Velencét pedig az 1426-tól zajló Milánó elleni háború kötötte le. 1427 júliusában a velenceiek újabb fegyverszünet megkötését kezdeményezték, és rá akarták venni Zsigmondot, hogy ne kössön szövetséget Milánóval. A magyar király nem állt kötélnek, bár csapatokat sem küldött Milánó megsegítésére, így az észak-olasz városállam 1428 áprilisában kénytelen volt békét kötni súlyos katonai vereségei miatt.

Végül 1428. szeptember 28-án mégis létrejött egy magyar-velencei fegyverszünet, mely 1429. április 25-én járt le. Nem tudjuk, hogy ekkor történt-e meghosszabbítás, minden esetre 1431-ig szüneteltek a hadi események. Ez év augusztusában azonban Zsigmond újra szövetséget kötött Milánóval, csapataival megszállta Friault, és Velence felé a békekötés feltételéül egész Dalmácia átadását szabta meg. Erre Velence nem volt hajlandó, így a háború kitört. A magyar csapatok Rosazzónál súlyos vereséget szenvedtek, és elhagyták Friault. Zsigmond a havi segélypénzek rendszertelen folyósítása miatt hamarosan össze is különbözött Visconti milánói herceggel, és többet nem is küldött hadat a város megsegítésére. 1433 áprilisában így Milánó kénytelen volt békét kötni Velencével.

Ezután Magyarország és Velence között közeledés jelei mutatkoztak. 1433. május 31-én Rómában császárrá koronázták Zsigmondot. Az ünnepségen Velence követe is részt vett, és béketárgyalásokat kezdett az új császárral. 1433. június 4-én alá is írtak egy újabb öt éves fegyverszünetet. Ennek értelmében a felek megmaradtak hódításaik birtokában, egymás alattvalóinak biztosították a szabad kereskedést, a békekötés érdekében pedig közvetítésre kérték fel IV. Jenő pápát. Velence pénzsegélyt is folyósított Mantuában a hazatérő magyar csapatoknak.

Ezután több hadiesemény már nem zavarta meg Magyarország és Velence viszonyát. 1437-ben változatlan formában kilenc évre még megújították az 1433-ban kötött fegyverszünetet. A huszita kérdés, majd a török veszély azonban egész más irányba terelte a magyar külpolitika figyelmét, a dalmáciai városok és szigetek ügye pedig csendben lekerült a napirendről. A kilenc év letelte után nincs is adatunk arra nézve, hogy történtek volna lépések a fegyverszünet meghosszabbítására vagy végleges békeszerződés kidolgozására. Így a több évtizednyi velencei-magyar háborúskodást tulajdonképpen soha nem zárta le békekötés.

Miután békeszerződést alább nem tudunk közölni, az 1437-es fegyverszüneti egyezmény következik, mely szóról szóra tartalmazza az 1433-as szöveget.

Zsigmond, Isten kegyelméből a rómaiak mindenkor felséges császára és Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország stb. királya[391] a jelen oklevél tartalma révén mindenkinek tudomására akarjuk hozni, hogy korábban az Úr 1433. esztendejétől szentséges urunk, Jenő pápa[392] kérésére és buzdítására felségünk, valamint a velenceiek fényességes fejedelemsége között egy öt évig tartó fegyverszünet lett kötve és megerősítve, melynek tartalma szóról szóra itt következik, ily módon:

Zsigmond, Isten kedvező kegyelméből a rómaiak mindenkor felséges császára és Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya a jelen oklevél tartalma révén mindenkinek tudomására akarjuk hozni, hogy a Krisztusban szentséges atyának és úrnak, Jenő úrnak, a római szent egyház, valamint a világegyház isteni bölcsesség révén választott legfőbb papjának kérésére, buzdítására és jóságos közbenjárására, Őszentsége – akit a vágyott béke szeretete lángra gyújtott, s ettől lelkesen lobogva személyesen fáradozott a közjó és az egész keresztény világ haszna érdekében – rendelkezésére és beleegyezése folytán, a háborúk viszályait és a veszekedések gyúanyagát megsemmisíteni és eloltani vágyván összességében és egyenként minden viszállyal, egyenetlenséggel, kellemetlenséggel, valamint a háborúságok okaival és azok eredetével kapcsolatban, melyek egyik részről köztünk, másik részről pedig a fényességes fejedelem, Francesco Foscari dózse[393] és a velenceiek fejedelemsége között keletkeztek és mindkét oldalról kölcsönösen egymás felé irányultak, ugyanezen dózséval és a velenceiek fejedelemségével mind császárságunk, mind a magyar és a többi királyság és korona jogán a nemes férfi, Andrea Donato, a néhai Bartolomeo fia, a Szent Márk-egyház prokurátora és az említett dózse és fejedelemség teljes körű meghatalmazásával felruházott követe révén fegyverszünetet, azaz fegyvernyugvást kötöttünk és kezdtünk, kötünk és kezdünk, valamint császári szavunkkal megígérjük és megerősítjük a jelen oklevél révén az alább kifejtett módon, formában és pontok szerint:

Először, hogy eme fegyverszünetet mindkét fél hűségesen, erősen és sértetlenül a jelen oklevél keltétől számított öt évig köteles megtartani és megőrizni.

Továbbá, hogy mindkét fél mindazt teljességében, bármely részben vagy helyen is van, az említett öt éven keresztül tartsa kézben és birtokolja, melyet a jelen pillanatig kézben tart és birtokol.

Továbbá, hogy az említett felek mindegyike köteles magát visszafogni és távol tartani a támadásoktól, és hogy ezen felek bármely alattvalója áruival biztonságban mehessen, tartózkodhasson vagy térhessen vissza, vásárolhasson és védelmet élvezzen az említett felek és ezek bármelyike összes földjén, erődítményében, helyén, falvaiban, hágóin, kikötőiben, hídjain, vizein és területein jöttében és mentében, amint ezt ősidők óta bármely módon tette és megtehette.

Továbbá, hogy egyik fél se nyújthasson segítséget vagy támogatást bárki másnak, aki bármely indok alapján a másik félnek vagy azok egyikének nyugtalanságot vagy bosszúságot okoz az említett időtartam alatt, azt is kinyilvánítva és hozzátéve, hogy számunkra szabad lehessen háborút indítani császárságunk bármelyik fejedelme, ura, vazallusa és más alattvalója és tisztviselője ellen, és hogy az említett dózse és fejedelemség ne adhasson, nyújthasson vagy juttathasson se közvetetten, se közvetve, nyíltan vagy csendben és titkon avagy bármely más módon segítséget, tanácsot, támogatást vagy bármely segélyt azon fejedelem, úr, vazallus, vagy akármelyik más alattvalónk vagy tisztségviselőnk részére, aki vagy akik ellen háborút vagy támadást indítanánk vagy szándékoznánk indítani, ehelyett az említett dózse és fejedelemség köteles legyen jóhiszeműen valóságosan és ténylegesen magát távol tartani, kivételt csupán a nagyságos estei őrgróf, a monferrati őrgróf, a mantuai őrgróf és Ravenna ura képez, akik az említett dózse úr és a velenceiek fejedelemségének szövetségi kötelékébe tartoznak, és akiket szintén meg akarunk örvendeztetni ezen fegyverszünet jótéteményeivel.

Továbbá annak érdekében, hogy az említett fegyverszünet és fegyvernyugvás ideje alatt el lehessen jutni a jó, és Isten kezdeményezésére örök időkre szóló békéhez, az említett felek a köztük létező összes nehézség jóindulatú elrendezőjéül a már említett szentséges urat és főpapot, Jenő urunkat választja meg és kéri fel, aki azonban csupán a felek beleegyezésével teremtheti meg jóságosan a viszályok befejezését, a békét és az egyetértést.

Továbbá, hogy mi hadseregeinkkel, avagy hadaink akár nélkülünk is akárhányszor szabadon áthaladhassunk vagy áthaladhassanak bármely területen, hídon, hágón vagy vízen, melyet az említett velencei fejedelemség tart kézben, és ha akarnánk, a városokba és várakba is bemehessünk tisztes és illő kísérettel, melyekben mind mi, mind a mieink tisztességes ellátásban és fogadásban részesülhessenek, amint illik, méghozzá úgy, hogy harcosaink barátsággal fognak áthaladni, és a továbbiakban semmilyen kárt nem fognak okozni, amint ez szokásos is kell, hogy legyen azon harcosok részéről, akik barátok területein haladnak át. És hogy az említett velencei fejedelemség gondoskodjék élelmiszerről pénzünk fejében megfelelő áron, méghozzá úgy, hogy a mi avagy seregeink és népeink érkezését a velenceiek említett fejedelemsége felé kötelesek leszünk egy hónappal korábban jelezni, hogy tudjon gondoskodni a szükséges dolgokról.

Továbbá ha valaki az egyik fél oldaláról háborút vagy kellemetlenséget okozna a másik fél bármelyikének, emiatt a fegyverszünetet ne tekintsük megszegettnek, de amint fentebb szerepel, a háborút kezdeményezőnek saját szövetségesei ne nyújthassanak segítséget vagy támogatást.

Császári felségünk pecsétje alatt kiadott jelen oklevelünk legyen ezen ügy tanúbizonysága.

Kelt Rómában, az Úr 1433. esztendejében, június hónap negyedik napján, magyarországi, stb. királyságaink negyvenhetedik, római királyságunk huszonharmadik, csehországi királyságunk tizenharmadik, valamint császárságunk első évében.

Mivel pedig a fenti fegyverszünet hamarosan eléri érvényességének határát, figyelembe véve ama megegyezést is, melyet az említett fejedelemséggel 10 évre szólóan Milánó hercege ellen kötöttünk,[394] és amely azt is magában foglalja, hogy ha a háborúskodás megszakad Milánó említett hercege ellen, a felek akaratából eme fegyverszünetet meg fogják hosszabbítani, és a meghosszabbítás a megegyezés szerint eme megegyezés teljes időtartamára és azon felül még egy évre fog vonatkozni, mivel az említett fejedelemség a harcot beszüntette, melyről már megkaptuk a tudósítást, ezért tehát eleget akarván tenni ezen megegyezésnek annyiban, amennyiben ez rajtunk múlik, jelen oklevelünk tartalma révén, császári valamint királyi hatalmunk alapján a feljebb közölt fegyverszünetet a kölcsönös megegyezés teljes időtartamára és azon felül még egy évre, vagyis a most következő augusztus utolsó napjától számítva az ezt követő kilenc évre folytatólagosan meghosszabbítjuk és meghosszabbíttatjuk, valamint újólag megerősítjük, továbbá megígérjük és gondoskodunk arról, hogy sértetlenül érvényesüljön a fentebb közölt fegyverszünetben található módon, formában és cikkelyei szerint.

Császári pecsétünk alatt kiállított jelen oklevelünk legyen ezen ügy tanúbizonysága.

Kelt Egerben,[395] a regensburgi egyházmegyében, az Úr 1437. esztendejében, július hónap 29-én, magyarországi stb. királyságaink negyvenegyedik, római királyságunk huszonhetedik, csehországi királyságunk tizenhetedik, valamint császárságunk ötödik évében.