Plosszer Ferenc káplán feljegyzései 1848-1849-rõl a pápai Szent István Római Katolikus Plébánia historia domusában
Hermann István
Plosszer Ferenc káplán feljegyzései
1848–1849-ről
a pápai
Szent István Római Katolikus
Plébánia historia domusában
Jókai Füzetek
Hermann István
Plosszer Ferenc káplán
feljegyzései
1848–1849-ről
a pápai
Szent István
Római Katolikus Plébánia
historia domusában
Jókai Füzetek 1998. 21.
Szerkesztette: dr. Hermann István
Kiadja
a
Jókai Mór Városi Könyvtár
Hermann István
Plosszer Ferenc káplán feljegyzései
1848–1849-ről
a pápai
Szent István
Római Katolikus Plébánia
historia domusában
Pápa, 1998.
Lektorálta
Rajczi Pál levéltárigazgató
Somfai Balázs levéltárigazgatóhelyettes
Pápa Város Önkormányzatának
anyagi támogatásával megjelent az
1848/49-es forradalom és szabadságharc
150. évfordulója tiszteletére
ISBN 963 04 9800 6
ISSN 0238 - 7816
Kiadja a Jókai Mór Városi Könyvtár
Felelős kiadó a könyvtár igazgatója
Készült a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár
Kötészeti és Sokszorosító Műhelyében
Címlapterv Drabant András grafikus
Fotó Babos János
Ajánlás
Pápa város története gazdag olyan emlékekben, amelyekről meg lehet, sőt meg kell emlékezni. Ezek közé tartoznak azok a sorsfordító évek, amikor a polgári Magyarország kialakult.
1848/49 történetét nem lehet önmagában megérteni. Szorosan hozzá tartozik az ezt megelőző évtizedek története. Egészen onnan, hogy az anyai gyámkodás alól szabaduló „polgárkirály”, II. József megpróbálta birodalmát egységessé és németté tenni. Felvilágosult abszolutizmusa nem segítette a magyar polgárosodás megindulását, viszont elindította azt a nemzeti ellenállást, amely a nyelvben, népi kultúrában, viseletben egyaránt a megújhodás záloga lett.
Ebbe a légkörbe születettek bele a reformkor nagyjai, akik a nemzeti érzésekkel telve, de racionálisan akarták az országot, annak gazdaságát átalakítani a kor európai színvonalának megfelelően. Átérezvén a szegény nép állapotát, annak elmaradottságát, céljuk nemzetünk műveltségének felemelése, visszanyúlva az irodalmi-kulturális hagyományokhoz is. Innen már csak egy lépés volt a Magyar Akadémia megalapítása, az első reformországgyűlés szelleme, amely a magyar történelemnek a kiegyezést követő esztendők mellett talán a legtermékenyebb korszaka lett.
Ebben a miliőben törvényszerűen vált – Pápán, a Református Kollégiumban – Petrovicsból Petőfi. Törvényszerűen lett a „hétszilvafás” nemes, a tanító Arany János a Toldi írója. Talán az sem véletlen, hogy Jókai Mór is Pápán próbálgatta a művészet kezdeti lépéseit.
Polgárváros volt ez a kisváros a szó legszorosabb értelmében. Katolikus és református kisnemesekkel, magyar, német és zsidó polgárokkal és sok-sok iparossal: molnárokkal, csapókkal, gubásokkal, vargákkal, mindenkivel, akinek termékeit fel lehetett dolgozni itt a Bakony és a Kisalföld találkozásánál. Mindenkivel, akinek a terményére szüksége volt a környékről, a vásárokra idesereglő népeknek. Ezeknek a polgároknak egy része parasztpolgár volt – a szó valódi értelmében –, aki még ekkor is, főleg nyáron a telke „külsőségein” gazdálkodott, szántott, vetett és csak másodlagosan űzte az ipart.
Ők elevenednek meg Plosszer Ferenc a pápai Nagytemplom historia domusában megírt visszaemlékezései során. Ő a városi káplán, krónikás is volt egyszerre, aki megőrizte 1848/49 helyi eseményeit feljegyzéseiben.
Miért fontos a feljegyzések megjelentetése? Nemcsak azért, hogy önmagában megismerhessük múltunkat, hanem azért is, mert mi is polgárok vagyunk, de mindenképpen azok szeretnénk lenni! Egy polgárnak pedig ismerni kell múltját, hiszen erre építheti fel a maga életét, ez adja identitását. Csak az tudja elhelyezni magát Európa széles térképén, aki pontosan tudja ki volt, ki ma és hová tart a magyarság, hová tart városunk.
Elindultunk azon az úton az elmúlt nyolc esztendőben, hogy talán nálunk nem üres frázis Kölcsey sora:
„Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”
Pápa, 1998. március 15-én
Dr. Kovács Zoltán
polgármester
Plosszer Ferenc
és a pápai főplébánia historia domusa 1848/49-ről
Mint minden jelentős évforduló, a magyar forradalom és szabadságharc 150. évfordulója is alkalmas nagy számvetések, monografikus feldolgozások készítésére. Bizonyára jelennek meg nagylélegzetű forráskiadványok, amelyek a szabadságharc egy-egy jeles személyiségének, eseményének a történetét hivatottak dokumentálni.
Ma, amikor ismét a polgárosodás nemzetünk sorskérdése – mint százötven évvel korábban –, nem szabad megfeledkeznünk a helyi eseményekről sem. Azokról az apró, de országos egésszé összeálló eseményekről, amelyek nemzetünk történelmét, a magyarság históriáját alkotják. Ezek az események az ünnep igazi pontjai. Ekkor helyezhetjük koszorúinkat a ‘48-as öreghonvédek sírdombjaira.[1] Ekkor tarthatjuk igazán a városi, iskolai ünnepélyeket. Ekkor alakíthatjuk ki, így fejleszthetjük tovább hagyományainkat. És ezek a hagyományok, ezek a tiszteletadások a polgár jellemzői! Aki tiszteli őseit és látja a hazájáért, településéért küzdő vagy akár életét áldozó hőst, akit a tanító, a tanár példaképnek állíthat tanítványa elé. Hiszen ezek azok a személyiségek, akik annyira hiányoznak mai ifjúságunk szeme elől, akik hősök és mégis hús-vér emberek is egyszemélyben. Ezeket a szereplőket általában csak a helyi források molyette, megkopott lapjain, nehezen kibetűzhető vízfoltos soraiban lehet megtalálni. Ezek nem a múlt korszak sokat emlegetett osztályharcos jobbágyai, forradalmárai, hanem a nemzetet, hazát építő és védő nemesek, gyakran főnemesek, polgárok, értelmiségiek, iparosok és parasztok.
Ezek közé a források közé illeszkednek a katolikus egyház plébániatörténetei, historia domusai, amelyekben jobb és gyengébb, maradibb és haladóbb, de híveikkel mindig együtt érző és élő plébánosok, káplánok rótták a sorokat, írták le kisebb közösségük, egy-egy falu, város számukra legfontosabb eseményeit.
Ezek a vaskos kötetek többnyire csak néhány szorgos helytörténész keze ügyébe akadtak eddig, megadva a támogatást írásaik históriai dokumentálására.
Pápa városa esetében szerencsés helyzetben vagyunk, mert 1848-ból több napló[2] mellett fennmaradt a Szent István-plébániatemplom historia domusa és a bencés kolostor historia domusa, a „Wéber feljegyzése”[3] néven ismertté vált bencés háztörténet is. Sőt a környékbeli községek eddig felderített[4] és felderítésre váró historia domusai is tartogatnak adalékokat a pápai események megismeréséhez.
A pápai historia domust XVIII. századi kezdetek után Magyarász József plébános folytatta a francia háborúkról írt irodalmi ihletésű, kiforrott stílusú és írású munkájával.[5] Mivel városunkból távozva a háztörténetet magával vitte, több mint negyven évnyi szünet után Plosszer Ferenc készítette el összefoglalóan az események leírását, visszamenőlegesen 1813-ig[6]. Úgy látszik Koroncz László, aki mint pápai plébános nem hiányolta a történeti feljegyzéseket, amikor veszprémi kanonok lett, akkor gondolt egykori állomáshelye históriájára. Ő kérte fel a munka elvégzésére egykori munkatársát – Plosszer Ferencet –, aki ekkor már nagygannai plébános volt. A feljegyzések alapos felkészültségről, kritikai érzékről és lelkiismeretes munkáról tesznek tanúbizonyságot. Különösen áll ez az 1848–1850 közötti eseményekre, hiszen ezeket, mint káplán, Pápán élte át.[7] A feljegyzésekben nincs utalás korábbi írásbeli jegyzetek készítésére. Nem tudunk róla[8], hogy bármiféle naplót vezetett volna.
*
Ki is volt Plosszer Ferenc?
Polgári szülők gyermekeként látta meg a napvilágot 1815. október 26-án Nagykanizsán. Alsóbb iskoláit a pezsgő szellemi és kulturális életű kereskedővárosban járta. A gazdag polgárváros a Horvátország felé irányuló kereskedelmi forgalomnak köszönhette jólétét. Kanizsa hagyományosan fontos katonai állomáshely is volt.
17 éves korában az osztrák határ közelében fekvő Szombathelyre került, ahol a középiskola filozófiai studiumainak első évfolyamát végezte el. Szombathely tipikus kisváros volt abban az időben. Mária Terézia ideje óta püspöki székhely, ami jelentett valami pezsgést a városka egyhangú hétköznapi életében.
A második filozófiai évfolyamot Zágrábban a horvát bánok székhelyén, a Habsburg Birodalom egyik nagyvárosában járta ki.
Teológiai tanulmányait 1834–1838 között a veszprémi Szemináriumban folytatta. Elöljárói véleménye szerint kiváló természetű, nehézségeket elviselő, jó előmenetelű, szorgalmas növendék volt.
A családnak egyéb kötődése is volt Veszprémhez. Fivére, István, mint ügyvéd itt élt és nevet adott az általa tervezett Plosszer-sétánynak.
Majd tízévi csóti káplánkodás után került Pápára, szintén mint káplán. Városunkban, ahol nyilván már korábban is sokszor megfordult két év nyolc hónapot töltött. Innen Gannára, az Esterházy-grófok szakrális központjába, temetkezőhelyére került, gróf Esterházy Miklósnak[9] mint kegyúrnak a bemutatása alapján. Az esperesi kerület ügyei nyilván később is gyakran hozták vissza városunkba. Húsz évet töltött el a szinte teljesen németajkú községben.[10]1870-ben veszprémi kanonok lett, beköltözött az egyházmegye székhelyére. 1874-től a Szent Mártonról nevezett Csanád egyházmegyei Bulcs címzetes apátja is volt. Hatvankét éves korában 1877. április 20-án halt meg.
Az egyházi közélet mellett – 1855-től helyettes esperes a pápai esperesi kerületben, mellette tanfelügyelő – 1870-ben a Budapesten tartott önkormányzati kongresszuson papképviselő.
Vagyonából misealapítványok (400 és 600 ezüstforint) mellett a szegény sorsú nagykanizsai és veszprémi diákok tanulmányi segélyezésére is hagyott 5.000 ezüstforintot.[11]
Szentbeszédei több gyűjteményben is megjelentek. (Pázmány Füzetek, 1855–59. Garay Alajos Magyar egyházi szónok című folyóiratában 1861–63., és Füssy Tamás Alkalmi Szent Beszédek című gyűjteményében.[12])
Megírta a gannai plébánia történetét.[13]
Írásai kiforrott, jó stílusú írónak mutatják. Nyelvezete alkalmanként változatos, a magyar nyelv akkori állapotának megfelelő, kicsit talán archaizáló. A Dunántúl északi részére, a Pápa vidéki nyelvjárásra jellemző tájnyelv szavait valószínűleg szombathelyi és veszprémi tanulmányai alatt, különösen pedig csóti és pápai káplánkodása során ismerhette meg. Előadásmódja nem változott lényegesen az elkövetkező évek során. A gannai egyháztörténet is a pápaihoz hasonló fordulatokat tartalmaz. Érdekes az a nehezen érzékelhető kicsit talán kesernyés humor, amely néhol kiviláglik a műből.[14]
Mind a pápai, mind a gannai historia domusban túlsúlyban van az eseménytörténet. Nyilvánvaló, hogy a napok egymásutánja a jelentős távolság miatt már nem jelentett közvetlen élményt.[15] Ezzel szemben 1860 után változás állt be a szövegben, a napi folytonosság jelei is észrevehetők. (Néhányszor írt az időjárásról, többször beszél a plébánia és a paplak tatarozásáról, beszerzéseiről.) Bár ezután is sokszor található országos politikai utalás a szövegben.[16]
A gannai historia domus első része szerkesztettebb: a község történeti, egyházi bemutatása után a korábbi gannai plébánosokról ír röviden, természetes, hogy saját korábbi működését alaposabban mutatja be. Majd hat oldalon, praktikusan[17] felvázolja a plébánia anyagi, szellemi, vallási állapotát. (Erre többször is visszatér.) Szinte egy pszichiáter alaposságával jellemzi a gannaiakat: „...jó lélekkel így jellemezhetem-e népet: Legalábbis betű szerént, megadja Istennek, papjának, másnak mivel tartozik, de csak kényszerűség formában. Áldozatot hoz az Istennek, de iparkodik, hogy ez nehezére ne essék. A leglelkesebb szónoklat se viheti többre, hogy 5 váltó garasnál többet adjon. Papját, mint szükséges rosszat tűri, de a legnagyobb szeretetet, bizalmatlansággal viszonozza. Irigy a plébánus pár garasára is, és szívesen látná szegénynek.”[18]
1863-ban rekedtség és hörgőproblémák miatt Gleichenbergben kezeltette magát, röviden, szemléletesen írta le az ottani élénk fürdőélet sokszínűségét.[19] Úgy tűnik a késői olvasónak, mintha nagyon jól érezte volna magát a vidéki, falusi plébános a mozgalmas forgatagban. Mintha tetszett volna neki a bécsi és a grazi élet, de visszatért híveihez, akikről, mint fentebb láttuk, nincs nagy véleménye, de ő közéjük tartozik és értük él Gannán, az eldugott bakonyi faluban.
Amikor tíz év után a gannai falutörténetet írta kritikus, de megalapozott érvekkel alátámasztott véleményt mond két korábbi elöljárójárójáról Puska Péterről[20] és Koroncz Lászlóról[21].
Igazi barátsággal beszél Spránszky Ferencről, pápai káplántársáról, akivel együtt járt a veszprémi Szemináriumba. Többször említi, hogy nyárádi plébánosként is felkereste. Talán ő lehetett az a barát, aki annyira hiányzott neki a gannai svábok zárt világában, ahova igazából soha nem tudott beférkőzni.
A két munkát olvasva olyan érzése van a kiadónak, mintha ez a papi pálya nem lett volna törvényszerűen egy bakonyi kisközséghez láncolva, mintha az írások szerzője többre lett volna hivatva, de nem tudott, talán nem is akart továbblépni. Amikor léphetett (1870-ben) akkor már késő volt, beteg volt, talán megfáradt is.
Számunkra, pápaiak számára legjelentősebb irodalmi alkotása a Nagytemplom historia domusában a 76. laptól 123. lapig írt bejegyzései, amelyben a 85. v. oldaltól a 115. r. oldalig írta le a pápai 1848/49-es eseményeket. Írása szép külalakú, jól olvasható, egyenletes. Az ejtett kevés hibát egyszerű áthúzással, vagy átírással javította.
Gyakran használt bibliai idézeteket, de mint kora jelentős írójától a centrista, nemzeti liberális gondolkodású báró Eötvös Józseftől is idéz érdekes gondolatokat munkájában.[22] Nem ismeri tökéletesen a Nemzeti dalt, de Vergiliusnál[23] talál megfelelő idézetet szomorúsága kifejezésére a bukott szabadságharc miatt.
Plosszer Ferenc 1848/49-es pápai feljegyzései több alkalommal megjelentek nyomtatásban.[24] Sok pápai szerző használta fel ezeket az alapvetően pontatlan szövegközléseket, emiatt is indokolttá vált a pápai helytörténeti irodalom gazdagítása az eredeti szövegnek jegyzetekkel ellátott, teljes kiadásával.
Megítélésem szerint Pápa 1848/49-es éveinek történetét Ploszszer Ferenc munkája nélkül feldolgozni nem lehet. Talán a 150. évforduló megteremti annak lehetőségét, hogy a várostörténet eme fontos szakaszáról is lehántoljuk a legendák mázát, hogy valóságos történeti alapokon nyugvó monografikus feldolgozás válthassa fel a korábban megírt, gyakori pontatlanságokat, elnagyolt fogalmazásokat tartalmazó munkákat.
*
Plosszer Ferenc és az 1848/49-es forradalom eseményei.
Mint a fentiekből kiderült, eddigi élete során gyakran került kapcsolatba Plosszer Ferenc azokkal a magyar városokkal, amelyek a XIX. század derekán egy-egy vidék szellemi életének központjai voltak (Nagykanizsa, Szombathely, Veszprém). Élete csaknem tíz évét a csóti, falusi plébánián töltötte. Polgári neveltetése fogékonnyá tehette az új eszmeáramlatok iránt. Talán ezt segítette a több helyen végzett középiskola megtermékenyítő szellemisége is. A fogékony elme Pápára a XIX. század közepi Dunántúl szellemi életének egyik központjába kerülve eszmerendszerében csak továbbfejlődhetett, erősödhetett. Hiszen akarva akaratlanul részese lett a Dunántúl Athénje szellemi, kulturális pezsgésének. Pápán ekkor kaszinó működött, amely a pestit követve az elsők között jött létre. A Református Kollégium Képzőtársulata rányomta pozitív bélyegét az egész város arculatára.
Mint katolikus pap, alapvetően nem volt forradalmár. Kitűnik ez azokból a feljegyzésrészletekből, amikor arról írt, hogy a forradalmi lelkesedéstől áthatott városi lakosság, különösen a felsőbb éves református diákok az ünnepelt személyiségeket megéljenezték vagy éppen esti fáklyás menetet tartottak nekik. Mint gondolkodó ember nem szimpatizált a politikai kalandorok kimeríthetetlen szóáradatával sem.[25]
Az akkor még javában reverendában járó papok természetes módon nem azonosultak azzal a lelkesedéssel, amely minden kebelre a nemzeti trikolor kokárdáját szegezte.[26]
Praktikus gondolkodására jellemző módon jegyzi meg „...s azért a háromszínű szalagok nem várt árra emelkedtek.”[27] Ugyanígy felfigyel a szabad sajtó működésére is amikor azt írja: „...a pápai nyomdának ily keresete soha nem volt.”[28]
Mint pap természetes módon tiltakozott a nemzetőri kiképzés, gyakorlatoztatás ellen[29]. Sőt a Wéber féle feljegyzésből kitűnik, hogy a pápaiak egy része gúnnyal várta a bencés házfőnök[30] vagy Koroncz László apátplébános katonai parádéját. Ezek olyan túlkapások voltak, amelyet a kormánynak is be kellett látnia, vissza is vonta a rendelet azon részét, amely az egyházi személyek kötelező besorozására vonatkozott. Egyébként a pápai papok többször is kijelentették, hogy tábori lelkészként szívesen követik a sereget. Erre sor is került. A Dráva mellé vonuló első csapattal ment Lőw Lipót zsidó rabbi, a másodikkal Spránszky Ferenc káplán, és Plosszer Ferenc is eltöltött két hetet a pándorfi táborozás alkalmával a nemzetőrök mellett.
Nem tud azonosulni azokkal a papokkal sem, akik a papi hivatástól idegen katonai – politikai babérok szedegetését tekintik feladatuknak, akár a Zrínyi csapat harcos tábori lelkészéről,[31] akár Horváth Mihály püspök, történész, kulturpolitikus, kultuszminiszterről, akár különös imájáról van szó.[32] (A minisztert később Pápán országgyűlési képviselővé választották.) Plosszer csak a jóindulatú hallgatásig tud ebben az esetben is eljutni, nem támogatja a túlzó püspököt.[33] Elutasítja a szószéknek politikai célok érdekében történő alárendelését. Meglepődik amikor a császáriak is ugyanerre kötelezik az egyházakat.[34] Az egyház hierarchikus szemléletű felépítéséből következik, hogy ennek ellentmondani nincs módjában, mivel plébánosa tudomásul veszi a „vad imádságokat” és a császári parancsolatot is, mivel éppen rajta volt a prédikálás sora felolvassa. Természetesen nem tudjuk milyen meggyőzőek voltak ezek a felolvasások, de feltételezhető, hogy érzelmeit a lehetőségekhez képest nem rejtette véka alá.[35]
Humánumára jellemző nemcsak az elesettek gyámolítása, hanem a konkrét állásfoglalás is, amikor a polányiak a pápai nemzetőrök rajtaütésétől szenvednek.[36] Ugyancsak sajnálattal teli rokonszenvvel viseltetett a kivégzett szabadcsapatbeliekkel szemben.[37] Akiket mint káplánnak Spránszky Ferenccel együtt kellett utolsó útjukra elkísérni, sőt, a családok számára szóló apró tárgyakat, néhány húszast, és a szóbeli üzenetet is ők vették át.[38] Ugyanígy tekintett a katonának befogott drótostotra és a zsidó gyerekre is.[39]
Természetes módon kelti fel együttérzését a menekülő nádor és kísérete, valamint a Pápán átvonuló aulikus magyar főpapság.[40]
Nem is szólva a gyilkossággá fajult Reguly-esetről.[41] Vagy éppen Lőw Lipót pápai rabbi üldöztetése is emberbaráti érzelmeket ébreszt Plosszer Ferencben.[42]
Pápainak érezte magát, önérzetesen jegyezte meg: „Pápa az új törvény által igen kitüntettetett az által, hogy jogot nyert külön követ küldésre, ami Veszprémnek sem adatott.”[43]
Az egész historia domusból kiérződik a magyarság ügye iránti elkötelezett szeretet, időnként a lelkesedés is. Folyamatosan és egyértelműen foglal állást a magyar szabadságeszmény, az ország felemelkedése mellett. Azonban ezt a felemelkedést, mint abban a korban annyian, nem forradalom útján, hanem a dinasztiával együtt képzelte el, békés fejlődés eredményeként.
Lássunk néhány sort példaként Plosszer Ferenc nemzeti elkötelezettségére: „...s a magyarellenes német lapok nem pótolták a Kossuth lap regényes patriotizmusát, pedig mi már ezekhez szokva valánk.”[44]
Az olmützi alkotmány kihirdetése után: „Ez okozta, hogy itt Pápán is Kossuthot hadseregével mindenki mint szabadítót várta, s a kevéssel ezelőtt Ausztria felé hajlani kezdő hangulat teljesen megváltozott.”[45]
Valószínűleg 1848/49 egyik legpozitívabb élménye volt a pápaiaknak Budavár visszavételének híre. Plosszer káplán erre így emlékezett: „Május 24-én tudtuk meg bizonyosan, Buda 21-én visszafoglaltatott. ...oly kellemesen hatotta meg e hír egész valónkat, s nem volt ember, kinek ajkairól a köszöntés után e szavak nem hangzottak volna: Buda visszavétetett.”
Sajnos Pápán sokszor kellett a tornyokba kitett zászlót cserélni, „...pedig hasztalan, lehet az érzelmeket takargatni, de egészen eltakarni soha sem!”[46] – mondja, amikor ismét a fekete-sárga zászlót kellett a tornyokba tenni.
A császári seregek általi sanyargattatást pedig azzal magyarázza: „A császáriak ismerték igen jól városunk érzelmeit...”[47]
A magyar bankjegyek, a „Kossuth bankók” szimbólumai voltak a szabadságnak, a nemzeti érzés továbbélésének. Plosszer káplán erről így ír: „Midőn megsemmisítettek a nép őket megtámadott ereklyékként őrizte... velök legalább a reményt megőrizni akarta. A remény a népnél... egy fontos tényező arra, hogy szíve Kossuthért éjjen, azt visszatérni óhajtsa, mellette harczolni kész legyen.”[48] (Kiemelés tőlem: dr. HI.)
S végül első Ferenc francia királyt idézi, amikor a szabadságharc végső mérlegét megvonja: „Mindent vesztettünk, csak böcsületet nem”[49]
Szinte líraira vált a tárgyilagos történelmet író Plosszer Ferenc tolla, amikor az 1850-es év telét a magyar szabadság bukásával hasonlítja össze: „A szigornak, mellyel így a felbomlott rend visszaállítatni czéloztatik, teljesen megfelelt az időjárásnak sanyarúsága is. Már [1849.] november 25-én dühöngő orkánnal elkezdett a hó esni, s ezóta egész április elejéig a tél legkevesebbet sem engede. Még nagypénteken is [1850.] márczius 29-én oly hideg volt, hogy a szentelt olajat egészen megfagyva kapnók. Az orkánok többször megújultak s oly iszonnyal, hogy mozdulni majd lehetetlen lenne.”[50]
Megítélésem szerint a történetírás általános szabályai szerint harag és részrehajlás nélkül próbált meg írni. Ami általában sikerült is neki. Azt pedig, ahol vagy katolikus pap mivolta, vagy magyarsága eltérítette ettől, nézzük el neki, hiszen nem történelmet, hanem szubjektív feljegyzést volt hivatva írni. Ráadásul művét nem az eseményekkel egy időben, hanem visszaemlékezőként készítette el.
A szövegközlés szempontjairól.
A lehetőségekhez képest igyekeztem betű szerint közölni a Plosszer Ferenc által leírtakat, de a mai helyesírás alapelveit vettem figyelembe, különösen a rövid és a hosszú magánhangzók használatánál. A régies betűalakokat és ragozásokat lehetőség szerint megtartottam. Ugyancsak változatlan formában közlöm a régies és tájnyelvi szavakat, ha szükséges, lábjegyzetben szómagyarázatot fűztem hozzájuk. Ugyanez vonatkozik a Plosszer által használt néhány idegen szó esetében is.
Az általa pontosan idézett szövegeket idézőjelek között közlöm, ha idegen nyelvű volt az idézet, akkor lábjegyzetben megadom a magyar fordítást is. A bibliai idézetekre az ilyenkor szokásos rövidítési rendszer szerint hivatkozom.
Mind a bevezetőben, mind a lábjegyzetekben a historia domus azt a pápai Szent István Római Katolikus Plébánián őrzött vaskos kötetet[51] jelöli, amelybe a pápai plébánia háztörténetét írták egészen 1907-ig.[52]
A lábjegyzetek készítésénél törekedtem az eddigi irodalom feltárására, de nem volt célom a Plosszer-féle szöveg módszeres összevetése a fennmaradt egyéb forrásokkal, naplókkal, visszaemlékezésekkel, levelekkel. Ezt csak ott tettem meg, ahol nyilvánvaló tévedések nehezítették volna az események megértést. A további párhuzamok kiegészítések keresése legyen az olvasó, reményeim szerint a nagyszámú diákság hivatott feladata.
Őszintén remélem, hogy munkámmal segíteni tudom a pápai helytörténeti kutatások további folytatását. Szeretném, ha minél több eredeti forrás láthatna napvilágot mind 1848/49, mind pedig a város más időszakainak történetére vonatkozóan is.
Szeretném, ha a városi és környékbeli pedagógusok a helyi tanterveik kidolgozása során is haszonnal forgathatnák Plosszer Ferenc történeti művét. Különösen az alsó tagozatban ünnepeink és lakóhelyünk, illetve felsőbb évfolyamokban a helytörténeti részeknél lehet hasznára a kollégáknak. Középiskolákban pedig jó lehetőséget biztosít a forráselemzés gyakoroltatására, a „historia domus”, mint műfaj sajátosságainak megismertetésére. De biztosítja más forrásokkal az összehasonlító elemzés lehetőségét is, akár helyi, akár országos vonatkozásokban.
Végül, de nem utolsó sorban a köszönetemet kell kifejeznem a pápai Szent István Plébánia jelenlegi plébánosának, dr. Mail József apátkanonoknak, pápai főesperesnek, aki lehetővé tette, hogy a historia domust használjam.
Köszönettel tartozom Rajczi Pál kanonok-plébános úrnak, a Veszprémi Érseki Levéltár igazgatójának és Somfai Balázsnak a Veszprém Megyei Levéltár igazgatóhelyettesének, akik időt és fáradtságot nem kímélve áttekintették a munkámat és hasznos tanácsaikkal, észrevételeikkel segítették azt. Feleségemnek, aki a kötet nyelvi lektorálásában volt segítségemre.
Végezetül köszönettel tartozom Pápa Város Önkormányzatának, dr. Kovács Zoltán polgármester úrnak, hogy anyagi támogatásával lehetővé tette a munka megjelenését.
Pápa, 1998. március
Dr. Hermann István
Plosszer Ferenc káplán feljegyzései 1848/49-ről
XXII.[53] Előjelei a kitörendő vésznek[54]
Ez évek folytában az apát és plébánusnak a mindinkább növekvő féktelenséggel, s szemtelen erőszakoskodással kelle küzdenie, mely átaljában[55] az ifjúság, de legkivált a református ifjúság közt kezde elharapózni. E féktelenség nem hagyá érintetlenül magát az Isten házát sem, kivált hajnali miséken s az éjféli misén a botrányok miatti panasz általános lőn. Ezért többnyire őröket kelle állítani, kik a féktelenkedőket vagy útba- vagy kiigazítsák. Sőt e féktelenség annyira ment, hogy éjjel a békés polgárok házait megtámadnák, s midőn ilyekért közülök egy börtönbe vitetnék, a vármegye ház[56] megtámadtatott, a rab kiszabadíttatott, s oly ingerültséget támasztott, hogy a polgárság kénytelen lenne fegyveresen őrködni.
E féktelenség szüleménye voltak ama gúnyiratok is, melyek most gyakrabban állíták pellengérre a legtisztesb[57] férfiakat és nőket.
A vármegyei hatóság ezt tétlenül volt kénytelen nézni, miután a K[aro]K és R[ende]K közt e féktelenségnek is voltak pártolói.
Mint nyáron a rekkenő hőség, a féktelenkedő legyek, előjelei a közelgő zivatarnak, úgy itt e jelenetek hirdeték közeledtét ama zivatarnak, melynek fájdalom vége a magyar alkotmány s magyar nemzetség[58] megsemmisítése lőn. Csak levertséggel nyúlok tollamhoz festendő azon eseményeket, melyeknek – éppen e tájra esvén pápárai rendeltetésem[59] – többnyire szemtanúja valék. Ez események leírása közé lehetetlen volt általánosakat is nem keverni, mert sokszor, hogy megérthessük a részleteket, kell tudni az egyetemeseket.
*
Az 1848-ik év eseményeinek rajza[60]
Accidit in puncto, quod non speratur in anna.[61]
Reggel táncz, estve láncz.
Minden eszmének az a tulajdona, hogy mint a láng addig el nem alszik, még10 van valami, ami égjen, úgy az eszme mindaddig tétlenül nem hever, még[62] csak percznyi kilátása van, hogy valaha [meg]valósulhat. A franczia 1789-i forradalom hősei a „szabadság s egyenlőség” eszméinek gyújtó fáklyáját veték a népek közé, s a nép, mely minden szót igaz értelmében vesz, a szabadság alatt a törvénynélküliséget, az egyenlőség alatt pedig n[em] csupán a törvény előtti, hanem a birtokbani s rangbani egyenlőséget is értette. De mivel társaságban[63] az ily értelemben vett szabadság s egyenlőség soha valósítható nem lesz, azért a forradalmi hősök is való helyett szép szavakat, igazi alma helyett csak festettet adhattak. De az eszme nem bukott meg, élt az a népek lelkében, s csak kedvező alkalomra várt, hogy új késérletet tehessen.
Élesztette ezen eszméket a vagyonnak rendkívül aránytalan felosztása, a nagyok képtelen fényűzése s az alsóbb osztálynak munkássága melletti kenyértelensége, s végre valamint a lángot a szél folytonos élénkségben tartja, úgy ez eszméket nyugodni nem engedte ama sok kenyér nélküli ügyvéd és tanult[ember], kik az iskolázás által n[em] nyervén egyebet sorsukkali elégületlenségen kívül, a dolgok új rendétől vártak minden jót. Ezen okok szülék a „carbonari”[64] és spanyol s portugál mozgalmakat. De ez eszmék igazi tűzhelye mégiscsak Franciaország maradt, ez adta a többinek is az impulsust.[65] Már 1830-[b]an a Bourbon-ház[66] elűzetése új reményeket támaszta itt is, ott is a szabadság s egyenlőség eszméinek valósítására. De miután ismét csak a dynastia változott és nem a társadalmi rend, a titkos forrongás folytonosan működött, még végre 1848-i február végső napjaiban egy radikál[67] lakoma megtiltása alkalmával nyílt lázadássá fajult, melynek következtében Lajos Fülöp[68] családjával s a Guizot[69] ministerium tagjaival mint trónvesztett Angolyhonba [így!] menekült. Birtoka a felkelők kezén maradt, ideiglenes kormány alakíttatott, melynek szóvivője s elnöke a szónoklati s költészeti tehetségeiről oly híres Lamartine[70] lett.
*
XXIV.[71] Ausztria a forradalomba kevertetik
Mint midőn a hegyekről leömlő hógomoly az útjába lévő részekkel együtt ragadtatik a mélység felé, úgy a forradalmi késérlet[72] egyszerre majd[73] egész Európát a forradalom tátongó örvénye felé ragadta. De különösen Ausztriát, melynek a már javában dúló olasz mozgalmak miatt úgy is elég tennivalója volt, ragadta a szorongatás örvénye felé.
XXV.A pozsonyi országgyűlés
A Pozsonyban öszvegyűlt[74] rendei Magyarországnak itt vélvén lenni idejét annak, mi az ország századoktóli óhajtása volt, de soha elérhető nem volt a sújtottat még inkább sújtani óhajtván először sújtó felírást intézett. Március első napjaiban a pénzbeli zavart viszonyok miatt, minek következménye az volt, hogy a bankót az egész országban senki elvenni nem akarta. Utóbb pedig elhatározták őfölségét egy fényes küldöttség által megtisztelni s őt a nemzet kívánatainak teljesítésére rábírni.
XXVI. A magyar küldöttség Bécsben
Azalatt Bécs, a nyugalmáról és rendszeretetéről elhírült[75] Bécs is fellázadt[76] s mozgalma annyira a népéletbe vágott, hogy azt az ott lévő katonaság elnyomni vagy nem tudta, vagy nem akarta. S midőn emiatt nem annyira maga a jószívű fejedelem, mint környezete a legnagyobb aggályban volna, megérkezett a fényes magyar küldöttség gróf Batthány [így!] Lajos[77] és Kossuth Lajos[78] vezérlete alatt késértetve az országgyűlési ifjúság színétől, és az eddig a magyarokon felsőbbséget gyakorló Bécs állását felejtve-e, vagy a forradalmiaktól terrorizálva, a magyarokat mint szabadítókat fogadta, Kossuth Lajost majd istenesítette,[79] a magyarok kívánatainak teljesítését lelkesen sürgette, noha épp e kívánatok Bécs süllyedését szükségképp maguk után vonják, s úgy látszék, hogy a magyar faj az eddig neki mintául szolgáló Bécsen teljes szellemi győzelmet arat[ott].[80]
Miután e mozgalmak folytában a főminister Metternich,[81] kire mint látszik, Bécsnek gyűlölete leginkább irányozva volt, a nép dühétől félve üggyel-bajjal elmenekült[82] – a pillanat hatalmától megrettent fejedelem a magyarok öszves kívánatit megadta, s gróf Battyány [így!] Lajost, a mozgalom egyik szóvivőjét a független [első] magyar ministérium elnökének nevezte.[83] Márczius 15-én 1848.[84]
Következményei Pápán[85]
XXVII. A kokárdák
Amint a megadott engedmények híre Pápára eljutott, s az eljutott a képzeletnél elébb,[86] egyszerre minden ajkon a szabadság, egyenlőség, testvériség nagy szavai hangzottak – s a zöld, fehér, s vörös színű kokárdák még a csigavérűek mellein is csüggöttek. Ezer alakú ily kokárdát lehete szemlélni, a nők e napokban csak kokárdák csinálásával foglalkoztak, s azért a háromszínű szalagok nem várt árra emelkedtek. Leginkább az ifjúság[87] majd vakbuzgó lelkesedéssel csüggött az új szabadság e jelein, s a kokárda nélkül kimenő aggályteljesen nézegete körül, ha[88] a szabadság nevében nem fogja-e őt bántalom érni. Mi azonban rajtunk, noha kokárda nélkül járánk, nem történt.
XXVIII. Márczius 16-i ünnepély s kivilágítás[89]
Márczius 16-án a református ifjúság fényes ünnepélyt tartott, melyben csak az aggasztott, hogy mindenkinek ablakait városi parancs következtében kivilágítani kellett, hacsak magát az ablakok beverésének gyalázatjába keverni nem akarta. Világözönben[90] lebegett tehát ez estve[91] Pápa, s mi kíváncsian vártuk a dolog kimenetelét, midőn az úgynevezett „Grófútról” nagyszámú gyülekezetet pillantánk meg a város felé mozogni. Elöl egy nagy póznán, nem tudom övegből-e, v[agy] hólyagból készült, de mindenesetre nagyon homályosan világító lámpa[92] hozatott, mely úgy látszik a szabadság napját akarta ábrázolni. Utána jött zenével a szereplő sereg, s végre a kíváncsiak iszonyú tömege. Az egész menet a templom előtti téren[93] megállapodott. Itt különbféle beszédek mondattak,[94] s éljenek dördültek a király, a nádor, Kossuth, Battyány [így!], Széchényi [így!] s mások tiszteletére, melyek elhangoztával az egész odábbvonult, s az előkelőbb v[agy] a református ifjúság előtt népszerűbb férjfiak házainál a leírt jelenetek ismételtetvén, az éjnek haladtával az egész ünnepélynek szép csendesen vége lett.
XXIX. A szabad sajtó működése s a „Márczius 15-e” lap
E nap után a censúra bilincseiből megszabadult sajtó nyomtatványaival öntettünk el. A pápai szabad sajtó első nyomtatványa volt Petőfinek ama vad lelkesedéssel írt verse, mely így kezdődik: "Talpra magyar, hí a haza
most vagy soha, rabok legyünk,
vagy szabadok, ez a kérdés válasszatok,
A Magyarok Istenére esküszünk, esküszünk,
Hogy rabok tovább nem leszünk"[95]
Ezenkívül özönként árultattak: törvényjavaslatok, napi események rajza, proclamatiok,[96] országgyűlési beszédek s.a.t., s egy, két, három váltókrajczárért áruba bocsáttattak oly sikerrel, hogy a pápai nyomdának ily keresete soha nem volt.
Azonban leginkább kerestetett a Pálfy Albert[97] által szerkesztett „Márczius 15-e” czímű napilap vadul s nemtelenül pasquillizáló[98] modoráért, hja más rovására mindenki szívesen nevet. Egy pápai sem fordult meg Pesten, ki ennek egy pár számát mutatványul nem hozta volna.
XXX. Deák Ferencz[99] Pápán keresztülmegy
E napok valamelyikén,[100] már nem emlékszem éppen melyikén, ment Pápán keresztül Deák Ferencz, mint új igazságügyi minister b[áró] Venkheim Bélától[101] kísérve. A kitűzött napon kivilágítás volt rendezve, de mivel Deák Ferencz Pápára igen későn érkezett,[102] a kivilágítás minden feltűnő ünnepély nélkül elmúlt.
XXXI. A had- s pénzügyi ministérium miatti nyugtalanság
Márcziusnak másik fele e szerint ily játékokkal csendesen elmúlt, de márczius 31-én azon izgatottság, mely a pénz- és hadügyministérium meg nem erősítése miatt fővárosinkban a kedélyeket nyomasztotta, Pápára is elhatott. Pestről, Győrből lázadási késérletekről[103] érkeztek hírek, s a kitörendő zavargásoktól minden józanabb rettegett, midőn április 1-[s]ő napján érkezett a hír, hogy az ország e kívánata is teljesült, mi sokak szeméből örömkönnyeket facsart, nem is gondolván, hogy épp ez ama szirt és örvény[104] együtt, mely a többi engedményt is vagy szétzúzza, vagy elnyeli!
Deák Ferences kézjrat oldal!!!
XXXII. A kétfejű sas levágatik
Április első napjaiban komoly convediás[105] jeleneteknek voltunk tanúi. 5-én, miután a „lotteria”[106] rendelet következtében megsemmisíttetett, a „lotteria” bolt fölött függő kétfejű sas Pápa új Herostratusa,[107] Strausz Antal[108] ügyvéd által nagy örömzaj közt levágatott. Továbbá a posta s más nyilvános épületekről a sárga-fekete [így!] szín letöröltetett, s rájuk a három szín[109] festetett.
XXXIII. Nemzetőri súrlódások, kötelezések s. a. t.
Miután pedig április 11-én az országgyűlés bezáratott s a törvények, melyek alá Batthány [így!] Lajos mint ministerelnök írva van, kihirdettettek, elkezdődött a nemzetőrség alakítása. Pápán[110] a márcziusi napok előtt létezett fegyveres polgárság, részint kék átilával s fekete csákóval, részint zöld átilával és fehér csákóval[111] – a mozgalom kitörtekor pedig tüstént megalakult az ideiglenes őrsereg. Ez tiszteket választott, rendes gyakorlatokat tartott, anélkül azonban, hogy a polgárság vele öszveelegyedett volna. De midőn a törvény kihirdettetett, s ez minden embert különbség nélkül, ki a megkívánt censussal[112] bírt, az őrseregi szolgálatra kötelezett, ekkor a volt polgárok és az új őrseregiek közt súrlódások támadtak, melyek csak úgy végeztethettek el, hogy ketten a volt polgárok közül Pestre a ministériumhoz utaztak, s attól határozatképpen az öszveolvadás szükségét és kötelezését meghozták.[113] S most kezdődött az öszveírás,[114] minek következtében mi is, a benedekiek is az őrseregbe számíttattunk, s valamint őrtállásokra, úgy gyakorlatokra is folytonosan hajszoltattunk, s csak nagy üggyel-bajjal, ide- s tovajárással, vonakodással tudtunk eme a papi hivatallal öszve nem férő katonásditól személyesen megmenekülni. De néhányszor őrtállási díjt fizetni s a főparancsnok gróf Eszterházy Károlytól[115] elibe idézést s nyilvános megrovást kellett kiállanunk, és tán meg sem menekszünk, ha a ministérium[116] körrendelete a papokat e szolgálattól fel nem menti, s meg nem ígérjük, hogy ha papra leend szüksége, e szolgálatunkat tőle megtagadni n[em] fogjuk.[117]
A tiszteknek megválasztása korteskedéssel ment, s a népség ellenszenve az úri osztály, s a zsidók ellen,[118] kiket semmiképpen besoroztatni nem engedett, már e választásoknál mutatkozott.[119]
XXXIV. Ápr. 24-én hálaünnepély a nyert engedményekért s kivilágítás
Április 24-én, azaz húsvéthétfőn tartatott a nyert engedmények fölötti öröm- és hálaünnepély. A gróf útjáról balra a téglaházhoz[120] vezet egy más út, s ez út mellékén gyönyörű pázsit terül el lombos fákkal tarkázva. E pázsitnak jobb oldala választatott az ünnepély helyéül. Kör formában állíttattak itt deszkabódék, melyeknek mindegyikéhez helyes idomú tűzhely ragasztatott. Az egésznek közepén volt az isteni szolgálatnak szánt bódé. Előtte való nap esőzés volt iszonyú dörgéssel, s mennykőleütéssel, s már sokan aggódni kezdének az ünnepély megtarthatásáról, de itt is teljesede: Nocte pluit tota, redeunt spectacula mane[121] mert az ünnepély napja egyike volt a legkedvezőbbeknek. Reggel iszonyú dörgés ébreszté fel a lakókat, kik a tegnapi mennykőütést ismételtetni gondolták, azonban nem volt más, mint a főtemplom előtti téren elsütött ágyúk robaja. Ezt követte a zene, s mindenki készülten és feszülten várta a nagy ünnepélyt.
Kilencz órakor tartatott a tábori mise, mely alatt Tárkányi Bélától[122] ez alkalomra szerzett s itt Pápán 500 példányban kinyomatott hymnusa: Nemzetünk Sz[ent] Istene énekeltetett, utána pedig a Téged Isten dicsérünk, melyet az elsütött öszves ágyúk robaja követett. Ez elvégződvén, Koroncz László apát és plébánus[123] a szószékre lépvén, hatalmas szavával festette a nyert engedmények nagyságát, s előterjeszté a módokat is, miként lehessen ez engedményeket megtartani s magunkat rájuk érdemesekké tenni. Őt követte az egyenlőség elvénél fogva Liszkay[124] ref[ormátus] predikátor szinte a szabadság s hazafiság nagy eszméjéről szónokolván. Végre pedig László Jónás[125] ev[angélikus] predikátor ima alakjában magyarázgatta a Miatyánkot annak egyes részeit a napi eseményekre alkalmazván. Az isteni szolgálatot követte az egyszerű ebéd, melyet a helybelieken kívül Veszprém s Devetser[126] küldöttsége, s a Kresz nevű könnyűlovasok itt lévő századának tisztjei ékesítének. Ebéd alatt a magyar szabadság hősein s a jelenlévőkön kívül pohár emeltetett IX-ik Pius pápa[127] egészségéért is, mire az olasz tisztek kalapot emeltek és felkeltek. Ebéd után aréna[128] is volt, de az előadás a zaj miatt félbeszakadt, s ehelyett mindenféle declamátiók,[129] éltetések s más üres beszédek tartattak úgyannyira, hogy egy óráig hallottunk beszélni oly tárgyról, melyet három mondattal végzeni lehetne. Sed ex abundantia cordis os loquitur[130].
Estve a város újra kivilágíttatott, különösen érdekes volt a vármegye, város és casino[131] épületeinek fényözöne, s a fapiarczon[132] felállított gúlya[133] többféle ábrázalatokkal,[134] melynek csak az a hiánya vala, hogy a feltámadt szél a lángözönnek szabad menetet nem engede.
XXXV. Pénzt szedő küldöttség, 10 honvédzászlóalj[135]
Pápa eddig a szabadság fényoldalait látta, de mint minden e világon, úgy ez is lassanként homályosodni kezdett, s a kevés ideig élvezett örömöt újabb s újabb kellemetlenségek váltották fel. Kossuth Lajos úgy gondolkozott, hogy a közös szabadság érdeke a többféle nemzetiségeket a magyarhoz fogja csatolni – azonban iszonyún csalatkozott, mert alig hirdettetett ki az új szabadság először ugyan a csajkások, utóbb pedig az egész bácskai, bánáti s határőrségi ráczság fegyvert ragadott, Horváthon [így!] pedig egyenesen a dynastia részére nyilatkozott, leginkább Jellasics [így!] új bán által izgatva. A ministérium ez eseményeken megdöbbent, s szerekről[136] kezde gondoskodni a lázadás megszüntetésére, de a pénztárak üresek, a magyar katonák pedig a hon határain kívül valának.
Az elsőnek megszerzése a hon lakóinak hazafiságát, s áldozatkészségét vette igénybe.[137] E czélra itt Pápán egy szedőküldöttség alakult, melyhez minden vallásbeli lelkészek is csatoltattak. E küldöttség május végnapjaiban iszonyú hőség közt házról házra járt, s részint ingyen, részint kölcsönképp 5 ezer p[engő]f[orin]t körül öszveszedett.[138]
Védelem tekintetéből pedig 10 honvéd zászlóaljat rendelt alakítani, s a már félig rendezett nemzetőrséget rendelte kiindítani, de erről majd alább.
XXXVI. Városi tisztviselőség és követválasztás[139]
De mivel mindez elégségesnek nem látszott, júl[ius] 2-[á]ra országgyűlést hirdetett. Pápa az új törvények által igen kitüntettetett az által, hogy jogot nyert külön követküldhetésre, mi Veszprémnek sem adatott. Minekelőtte azonban a követválasztás meg lett volna, elővetetett az egész hivatalnoki személyzet átváltoztatása, mely azonban többféle súrlódásokra, kérdésekre s korteskedésekre adott alkalmat.[140] A ministérium által végre eldöntetett a nemesi bíróság megszüntetése, azután a hivatalos személyzetnek a királyi városok mintájárai átalakítása. A június 13- s 14-ik napjaiban történt a választás,[141] s a kátholikus rész jelöltjeiből első polgármesterré Vilax Antal,[142] bíróvá: Mikovényi Ignácz[143] kapitánnyá: Süttő Ignácz,[144] számvevővé: Polgár János, ügyésszé: Györök György[145] választattak.
A 83 képviselő közé Koroncz László apát s plébánus, Spránszky Ferencz káplántársom s Hajdu Gábor főtanító is megválasztva lőnek. A követi választás június 26-án tartatott meg, s követté közakarattal Vermes Illés[146] urodalmi ügyész úr választatott. E választási korszakot majd folytonos mulatságban töltötték, s majd minden ember tulajdonképpeni hivatását elhagyván a politika bizonytalan terére lépett.
XXXVII.A nemzetőrség egyharmada kiindíttatik
Sellyén[147] tanyáz. – Sokan meghalnak[148]
Azonban a fellegek honunk határai fölött mindinkább veszélyes alakot öltének, különösen fenyegető kezde lenni Horváthon működése, s a bánnak készületei úgyannyira, hogy minden órában aggódva rettegne ki-ki annak a Dráván történendő átkelésétől. Ennek akadályozására az öszves Veszprém megyei nemzetőrségnek harmada a Dráva partjaira rendeltetett, s a pápai zászlóaljnak kiindulása júl[ius] 5-re határoztatott.[149]
Lesz idő, midőn majd hihetetlennek fogják tartani, hogy férjek nejeik, apák gyermekeik, mesteremberek műhelyeik, földmívelők az aratás idején házaik köréből kiragadtassanak s 30–40 mérföldre[150] őrt állani menni kényszerítessenek.[151] S ez mégis így volt. Július 2-án történt a sorshúzás, de már itt kitűnt az általános kötelezettség képtelensége. Papok, tanítók, hivatalnokok, rokkantak egyiránt[152] kényszeríttettek a menetelre, minket csak az mentett meg, hogy a helyettünk húzó polgármester nem vörös, hanem fejér golyót húzott, mi a benedekiekre is áll – de a tanítók közül a sors hármat talált, mi miatt az iskolákat idő előtt megszüntetni kellett. A hivatalnokok ugyan részben felmentettek, de mivel a lelkesedés lángja majd minden kebelt áthatott, sokan ezek közül bűnnek tartották volna az el nem menetelt. Hitelesen hallottam, hogy ez ifjú szűcsmester, midőn vöröset[153] húzott, ájulva a földre rogyott.[154]
Július 4-én estve történt a pápai és cseszneki járásból az öszvesereglés itt Pápán, s másnap, azaz 5-én a[155] kiindulás.
Reggel korán az apát úr[156] a kiindultaknak lelkesítő beszédet tartott, mire az egész tömeg mozogni kezdett zeneszó között, mi különös ellentétet képezett a sok keserű s könnyes arcczal. Ki e csapatot nem látta, arról annak képzelete se lehet, oly tarka volt az, és sok tekintetben ügyetlen, ellenben ki látta, alig találkozott[157] majd egy, ki könnyeket ne hullatott volna.
Az előőrséget a jól öltözött s díszes fegyverekkel[158] ellátott pápaiak tették. Ezeket követték régi, eldobott s most megegyenesített kaszákkal, falusi kovácsok által készült nyomorú dárdákkal, rövid nyelű vasvillákkal s.a.t ellátott falusiak.[159] A sereget követték siránkozó nők, jajgató gyermekek, könnyező szeretők, megilletett barátok, s esdeklő szülők, kiket kedveseik karjaiból csak a kérlelhetetlen parancsszó ragadhatott ki. Ezen nagy részben lelkesült ugyan, de háborúra nem való tömeg Somogy és Baranya megyék[160] Dráva-melléki részére szállítatott – a Pápaiak különösen Sellyén szállásoltattak el.[161] Azonban e napokban volt rendkívüli hőség, a mocsáros vidék, és egészségtelen víz oly kedvezőtlen hatottak az ezekhez nem szokott Pápa-vidékbeliekre, hogy egy nagy része az ott lévőknek veszélyes betegségbe esne,[162] s részint ott, részint későbben itthon e szerencsétlen járatnak lennének áldozativá.[163]
Elhalt már Sellyén Süt[t]ő Ignácz[164] városkapitány, itthon pedig egymás után Czink Alajos seborvos[165], Eőri Szabó Antal szolgabíró, Hecs Antal[166] fakereskedő, Kelemen könyvkötő, Hoffelder József[167] orvos – mind koruk virágában – azokat nem is említvén, kiket állásuk nem emele annyira, hogy kimúlásuk közfigyelmet ébresztene, sokan pedig, midőn ezeket írom, veszélyesen sínylődnek.[168]
XXXVIII. A második harmad is kiindíttatik. Káplán megy vele
Még ez osztályrésze a nemzetőrségnek vissza sem érkezett, midőn ugyanannak második harmadrésze kiindulni parancsoltatott. E csapatot gróf Eszterházy Károly[169] mint parancsnok vezényelte, s ez mint kátholikus férjfiúhoz illett, megkívánta, hogy csapatját lelkész is kövesse, hogy egyfelől a szomorodottaknak vigaszt nyújtson, másfelől pedig a netalán megbetegedőket a hit kegyszereiben részesítse. E nehéz, de dicső pálya káplántársomnak, T[isztelendő] Spránszky Ferencz, most nyárádi plébánusnak jutott, ki is miután a fapiarczon felállított csapathoz lelkesítő beszédet mondott volna augusztus 7-én útnak indult,[170] s majd két héti utazás után Siklósra érkezett,[171] hol s a körülfekvő helyeken a pápai zászlóalj e csapata elszállásoltatott.
E második elindulás sokkal kevesebb érdeket gerjesztő körülményekkel volt öszvekapcsolva, s úgy látszik, hogy az ember mindent megszokhat, még a legborzasztóbbat, a halált is.
XXXIX. A nemzetőrök visszatérése
Az elsőben elindult csapat aug[usztus] 15-én érkezett meg tömegben, noha egyesek már előbb itthon termettek.[172] Örömnyilvánításokkal fogadtattak – de már a második csapat szept[ember] 18-án egészen szétszórva jelent meg, mint egy vert had. Mert mivel Jellachich [így!] már beütött, azon paranccsal bocsáttattak el Csányi László[173] főbiztostól, hogy ügyeljenek el ne fogatásukra. Ezért nem is a rendes úton, hanem Tihanynak kerülve jöttek. De mivel a Balatonon létező dereglye sokat egyszerre át n[em] szállíthatott, a tehetősbek átjöttek, a kevésbé tehetősek sorsukra hagyatva maradtak, még végre hosszú várakozás, s küzdelem után ők is a zalai partokra juthatván hazatérhettek. Ez expedítio is sok emberéletbe került,[174] káplántársom is a legsúlyosabb nyavalya maradványaival tért meg, melyektől csak negyedév múltával menekülhetett meg teljesen![175] Ide igazán illeszthetnők Júdás szavait : Ut quid perditio ista.[176]
XL. A 7-ik honvédzászlóalj[177] alakulása Pápán
A nemzetőrség második csapatának kiindulta után Pápán a 7-ik honvédzászlóalj települt meg.[178] mely érkeztekor alig 600, elmentekor 1200 embert számlált.[179] Nem is csuda, a katonásdi düh annyira elfoglalt mindeneket, hogy az ifjú, hacsak magát folytonos csipkedésnek, gúnynak kitenni nem akarta, kénytelen volt kelletlenül is Márs[180] zászlói alá szegődni. Láttunk szolgabírákat, esküdteket, ügyvédeket, törvénytanulókat, sőt, papokat hivatalukból kilépni, s e sokat ígérő, de többnyire keveset adó mezőre lépni. Sokat tett e tekintetben ama már elfogadott törvényjavaslat, mely szerint mindenki különbség nélkül 19 évtől 23-ig köteles legyen katonáskodni. Sokan e kényszerítést megelőzni, sokan addig is előmenetelt tenni akartak. Nem is láttunk e napokban mást, mint toborzókat,[181] kik fel s alá járva, mulatozva s vigadva még a komoly kedélyűeket is magokkal ragadták. E zászlóalj Pápára egészen ruházatlanul érkezett[182], – midőn szep[tember] elején elmene, fegyverrel s az úgynevezett foszlányokkal, kürttel egészen ellátva volt.[183] Ki gondolta volna akkor még, hogy e lelkes fiúk arra legyenek szánva, hogy Lipótvárát[184] védelem nélkül feladják, s a magyar háborút nyomorú fogságban töltsék!
XLI. Pápa az önkénytes nemzetőrök gyülhelye[185]
A drávai haszontalan expedítio, a rácz tábor s a mindenünnen hallatszó panaszok megtaníták a kormányon ülőket v[agy] legalább figyelmeztették, hogy a nemzetőrség hajszolása, midőn egyfelül a szabadság ügyének keveset használ, másfelül a hazát iszonyú nyomorba taszítja, elvonván a munkás kezeket munkáiktól. Azért Mészáros[186] hadügyminiszter azon gondolatra jött: jó volna a megyéket önkénytes nemzetőrök állítására felszólítni, s ezek által a rendesek kimozdíttatását megszüntetni! Kaptak ezen a megyék, s állítottak, ki többet, ki kevesebbet, Veszprém megye ezret ajánlott. A dunántúli önkénytes nemzetőrök gyülhelyévé Pápa,[187] parancsnokává Kosztolányi Móricz[188] rendeltetett. A parancsnok megjött, a nemzetőrség is imígy-amúgy öszveszedődött, de alig tanult meg böcsületes mozgásokat tenni, s már az ellenség elé vitetett.
XLII. A polányi furcsa expedítio
E komoly készületek közé egy kis tragicomicus episod keveredett. Polány[189] helység német lakói igazán n[em] tudhatni, tettek-e, szóltak-e valami hazasértőt.[190] Elég az hozzá, meghódítására éppen pénteki napon Pápa vidékéről 1000 nemzetőr rendelte[te]tt. Sok polányi Pápán volt, s mikor a pápaiak mondták, hogy Polány meghódítására mennek, a dolgot tréfának tarták s haza sem mentek. A nemzetőrség az emberek részéről ellentállást n[em] tapasztalván, az állatoknak izent hadat. Az uraság birkáit megdézsmálta, baromfiat, malaczot s amit ért, lefoglalt, s miután ezekkel jóllakozott, hazatért, a pápai rész zene közt. Hallom, hogy Pápára is hoztak egész birkákat is.
A hazatért Polányiak szomorún tapasztalák, hogy náluk csakugyan hódítás volt![191]
XLIII. Jellachich [így!]hadjáratáról hírek keringenek
September 14-én Jellachich [így!], a horvát bán átlépte a Drávát, s mint ellenség v[olt], mint maga mondá, a királyi érdekek védője s a nép barátja. Büszkén s hatalmasan haladott Fejérvár felé – a rendes katonaság Teleky[192] vezérlete alatt vonakodván a császári zászlók ellen harczolni.
Pápát most a bizonytalan, de még is bizonyosaknak hitt hírek halmaza öntötte el. Kit és hányat raboltatott ki, hány nőt szeplősíttetett meg, hány falut gyújtatott meg, s ezeknek következtében a felkelt magyar nép hányat vert agyon, hányat fogott el, hány társzekér jött birtokába, majd minden utsza szegletén beszéltetett. Különösen felingerelte kíváncsiságunkat a vörös köpenyes serezsánok[193] leírt mord tekintete, s azoknak ellentállhatatlan rablóvágya[194]. A beszélteknek csak képtelenebb részét kétségbe vonó is az utált „pecsovics és schvarzgelb”[195] nevekkel bélyegeztették. Magam személyesen sérttettem meg csupán azért, mert egy elbeszélőnek azon állítását, hogy Jellachich [így!] Fejérvárról száz nőt parancsoltatott ki tábora vad kéjeinek, e megjegyzéssel késértem: „Egyesek tehetnek erőszakot, de hogy egy ker[esztény] hadvezér, s olyan, ki a magyar nép rokonszenvére számít, ilyest parancsolhasson, azt n[em] hiszem.”
A későbbi hírek bebizonyíták, hogy az elkövetett éktelenségek a beszélteknek tán tizedét sem tették.
XLIV. Jelláchich [így!] visszavonulása.
Hunkár szónoklata, rettegés
Mikor azonban Jellachich [így!] a sukorói[196] határozatlan[197] ütközet után Fehérvárról titkon visszavonult, a legcsudább eseményeknek voltunk szemtanúi. A főispán s kormánybiztos Hunkár Antal[198] a „Griff” vendéglő szegleténél egy hordóra állva, a már úgy is a sok rémalakú hírek által elijesztett népet még jobban elrémítette. Eleinte csak egy elvágott csapatról szólott, melynek útja v[agy] erre, v[agy] Győr felé lehetne, s intette a népet, hogy holmijukat vagy elássák, v[agy] biztos helyre küldjék, a nőket pedig, hogy a szemtelen ellenség elől távozzanak, hacsak a becstelenítés sorsára jutni nem akarnak. S most lett szoba- v[agy] pinczeberakás, lett más vidékekre költözés, különösen a Bakonyság rengetegei szolgáltak menhelyül.
Fuldokolva beszélte mindenki a bekövetkezhető események iszonyait. Hát mikor híre lőn, hogy Jelláchich [így!] egész táborával úgy szökvén meg, csakugyan Győr[199] s onnan Bécs felé vonul – volt ekkor örömrivalgás s harczrai készség még azoknál is, kiket bizonyosan az első ágyúlövés elérhetetlen futásra kényszerít. S mikor a Győr megyei hegyi lakosok által elfogott két v[agy] három elfogott nyomorú horvát, az is csak kocsis a csótiak által már félholtan Pápára hozatott,[200] csak alig lehete egyes szenvedélyesebb kedélyeket megtartani, hogy rájuk ne rohanjanak s őket vadul le ne gyilkolják. Mikor pedig horvát foglyok nagyobb számmal késértetének Komáromba,[201] azokat oly bámész kíváncsisággal nézték sokan, mintha Afrika, v[agy] Ázsia sivatagjaiból hozattak volna. Azonban dicséretére legyen a pápai nép legnagyobb részének, ez a foglyokban is embertársait látta, s a szerencsétleneket ha szívesen nem látta is, de szenvedéseiken könnyíteni iparkodott.
XLV. A nemzetőrök ismét kétszer [így!] kiindíttatnak
Még Jellachich [így!] Győrben mulatozott, midőn az öszves pápai nemzetőrség a betegeseket kivéve, parancsot kap a Győr felé indulásra. October 4-én délután szónoklatom után megindult a sereg, melyet én mint hadi káplán követtem. De az egész már igen nehezen mozdult ki, annál inkább, mert az előbbi héten is Jánosháza[202] és Kiscell felé egy hasztalan kirándulást tettünk már.
XLVI. A nemzetőrök járata
Mikor másnap Győrbe érkeztünk,[203] Jellachich [így!] már eltávozott, s mi csak Mosony és Óvár[204] közti tüzeiket láthattuk, Győrbe zene közt nagy diadallal léptünk, mint elsők e megszabadított város megszállásában. A többi magyar sereg csak 6-án érkezett meg, s Győrben két napig mulatott, mintha a Mosonynál szinte két napot töltött bánt elérni sem akarná. S leginkább ez adott okot a népnél annyira elterjedt hiedelemre, hogy ennek okai az urak, s hogy addig n[em] leend boldogság, még[205] az úri osztály legyilkoltatni nem fog.
Győrből október 8-án a többi sereggel mi is kiindultunk, de mint jobb szárny a Szigetköznek, s aznap Mecsérnél a Kis-Duna mellett táboroztunk. Nevezetes volt itt, hogy a nemzetőrség a tábori élet csínjait még nem ismervén vasfazékait két cöveken függő fadorongra akasztá, de e dorong a nagy tűztől leperzseltetvén, közönségesen a már megfőtt gulyáshús a tűzbe esett, min csak úgy segítettek, hogy az öszveszedett húst újra feltöltötték. Később a rendes katonaságtól megtanulták[206] katlant csinálni földből, mi sokkal kényelmesebb.
Okt[óber] 9-én Óváron tanyáztunk, s pedig diadallal – mert Sina répacukorgyárában dolgozó nyomorú horvátokat fogtunk, kik a Jellachich [így!] tábora által hátrahagyott marha- és juhbelekben faggyút kerestek. De ekkor mindenki csak horvátot keresett, bármilyen volt is az!
Okt[óber] 10-én a miklósfalvi – Niklszdorf[207] [így!] – táborba értünk, s itt iszonyú hideg esső [így!] közt két napot eltöltvén, 12-én Pahrendorfba[208] érkeztünk, hol a falu fölötti dombon táboroztunk. A nemzetőri népség vad vérszomjat tanúsított, mert midőn a Vürtemberg- [így!] huszárok több horvátot elfogtak, a népség ezekre törni akart. De a huszárok magokat jól magyarosan elkáromolván, „Fogjatok ha kell” rászólással a népet közibök csapással fenyegették, s egynek lova csakugyan félreugorván, Pány[209] nevű hangászunkat a földre terítette, de baja n[em] lett.
Parndorfon[210] éppen a plébánusnál voltam, midőn Csányi főbiztos belépett, s hírül adá, hogy az Ausztriába nyomulás el van határozva. Én Bónis Sámuel[211] követtel párbeszédbe ereszkedvén, mondám, hogy erre a nemzetőrségnek kedve alig leend – mire ő – „ezt csak T[isztelen]dő úr mondja, mert tart tőle”. Én mondék „a nemzetőrséget mint káplán követni fogom bárhová menend, s őt lebeszélni soha n[em] fogom.” – „De tudja – mondá ismét ő – hogy hatalmam van azt felakasztatni ki ettől vonakodnék” – „de engem – viszonzám – csak n[em] akasztat fel T[ekinte]tes Úr.” – „Nem – mondá – Isten mentsen meg, csak megijesztek, kit megijeszteni tudok, múltkor egy báróra csakugyan ráijesztettem.”
Mindamellett 14-én 6 ágyú, s a 7-ik honvédzászlóalj késéretében a pápai nemzetőri zászlóalj Soprony felé indíttatott Theodorovics csapatának üldözésére.
Sopronyban harmadfél napot töltöttünk, miután azért hogy a városba n[em] szállásoltattunk eleinte majd „craval”[212] történt. E napok elteltével haza bocsáttattunk azon kellemetlen érzéssel, bár e haszontalan költségeskedés, fáradtság[213] és dologmulasztás sikerdúsabb eredménnyel koronáztatott volna![214]
Okt[óber] 18-án tamquam re bene gesta[215] zene és lődözés – mit a legkeményebb parancsok sem akadályozhattak – közt elhagyott barátaink s hozzátartozóink karjaiba érkeztünk.[216]
XLVII. A pápaiak hasztalan felzaklatása vakhírre
De mint meglepeténk, midőn beszélék, hogy távollétünk alatt Pápán is táborozás történt! Néhány hazabocsátott zalai nemzetőr a szerecseni kocsmában tivornyázott. Beszédeik és garázdálkodásaik miatt a nép közt oly hamar lángra kapható eszme, hogy közelében horvátok vannak, terjedni kezde. Ez eszme először a szomszéd Gecsét, utóbb pedig Vaszart lázította fel. Vaszarról a hír félhivatalosan Pápára hozatott. Az úgy is felzaklatott kedélyek kaptak az alkalmon – s kinek jutott volna eszében ekkor a dologról elmélkedni, elmélkedve azt kétségbe vonni?
Csakhamar a harangok félreverettek, dobok pergettettek, fegyverek süttettek, s az egész nép kiállásra szólíttatik. Fut, ki futhat s védszert ragad, milyent talál férjfi és asszony, felnőtt és gyermek. S e rendezetlen tömeg többféle irányban útnak indul, hogy koszorús babérokat arathasson. Estve történvén a dolog, jól előre haladtak, de miután horvátok éppen n[em] mutatkoztak, hacsak a ganéjkupacokat, fákat, épületeket azoknak n[em] vették, diadallal visszaérkeztek nevetés és tréfa között. Sokan azonban bosszúval töltek[217] el az ily haszontalan rettegtetés miatt! Az egész Oct[óber] 8-án történt.[218]
XLVIII. Újoncozás[219]
Párndorfi[220] táborozása után a nemzetőrség többé ki nem mozdíttatott, annak haszonvehetetlenségét a Bécs közelében október végnapjaiban vívott schvechati[221] csata mindinkább bebizonyítván. Ehelyett most, s pedig elég későn, az újonczozáshoz fogtak. De mivel a törvény kivétel nélkül kötelező volt, Veszprém megye pedig különösen s majd egyedül a helyettesítést feltétlenül eltiltotta, azért az elégületlenség majd általános lett. Nemcsak a földmívelők ekéiktől, mesterlegények műhelyeiktől ragadtattak el, hanem írnokok, sőt kispapok s fel nem esketett szerzetesek pályáikról leléptettek, s hadi öltönybe öltözni kényszeríttettek.
A pápai kispapok közül Körmendy János Győr, s Kasenczky János Veszprém megyei theológusok léptettek e pályára, az első azonban a Győrben megengedett helyettesítést hasznára fordítván, magát megváltotta, s elhagyott pályájára visszalépett. E napokban Bakonyaljának legvirágzóbb ifjúságát Pápán megfordulni s Mars zászlói alá soroztatni szemléltük. Azonban a lelkesülés a haza iránt oly fokra hágott, hogy a máskor majd kétségbeesett újonczok most nyugodtan, sőt, részben örömmel szentelék magukat a pályára, melynek oly kevés rózsája s oly sok tövise van, s melyben a jutalom legföllebb elvérzés v[agy] öntudat lehet![222]
XLIX. Forrodalmi kormány, papírpénz, hírlapirodalom
Az újonczozás még folytonosan tartott, midőn nagyszerű[223] változások a színdarab második felvonásához vezettek. Mióta Jellachich [így!] honunkba tört, a törvényszerű kormány gépeinek kerekei megakadtak, a ministerium leköszönt, Széchényi [így!] elmebajba keveredett, Vesselényi[224] [így!] elutazott, s a szabadság régi hősei tekinytéltelen[225] törpékké aljasultak, s az egész Lámberg[226] meggyilkolásával a forrodalom bizonytalan terére hurczoltatott. A kormányt most a „honvédelmi bizottmány”[227] [így!] vitte, melynek elnöke Kossuth Lajos, tagjai többnyire a legszélsőbb baloldalból[228] voltak.
Papírpénz öntötte el az országot, s húszast v[agy] aprópénzt látni n[em] is lehete.
A hírlapi irodalom a mérséklet minden határain túllépett, s feladatul tűzte ki a királyságot népszerűtleníteni[229], a köztársaságot pedig megkedveltetni, mi végre közóhajtássá vált azoknál is kiket a higgadtabbak közé számlálunk.
L. Új császár. Vindischgrätz [így!].[230] Ámítások
December 2-án 5-ik[így!] Ferdinánd, az annyira dicsőített s lealacsonyított király trónjáról lelépett, s a tettek színhelyétől eddig távol állt unokaöccsének, a 18 éves Ferencz Józsefnek engedte azt át, csak így reménylvén [így!] a dynastia, hogy megingatott tekintélyét fegyveres kézzel, s még is a böcsület színével vivandja ki. A magyar kormányon lévők e leköszönést törvényellenesnek s így nem kötelezőnek hirdeték, s a már úgy is elidegenített kedélyeket még jobban elidegeníteni törekedtek, kivált, midőn mind inkább fenyegető hírek érkezének, hogy Vindischgrätz [így!] h[erce]g, a fővezér még a tél folytában akarja a határokat átlépni. december a legnagyobb ámításoknak volt hónapja, s ha valaki kétségbe merte vonni, hogy a magyarok csak győzhetnek, az a legnagyobb megtámadásoknak lett volna kitéve.
Mint egy gyenge álom lebbent át az egész hószak[231] az ember emlékezetén keresztül, és szinte kételkedik ha azok mind megtörténtek-e, melyek megtörténtek! S szinte szégyenleni kezdi, hogy olyasmiket elhihetett, miket elhitt, de a roham ragadta az embert, akarta vagy nem.
Vindischgrätz [így!] 16-ik[án] december[ben] valósággal honunkba lépett, de hogy merre fordul, mi szándéka van, azt sem hírlapokból, sem hírekből ki n[em] vehettük. Hogy Pozsonyt kardcsapás nélkül bevette, azt öt napig suttogták, de csak az 5-en [így!][232] tudtunk meggyőződni, hogy az valósággal megtörtént. De a megtörténtet is csak úgy hivők el, hogy a magyarok azt csak azért hagyták el, hogy a diadalnak örülőt annál könnyebben tőreikbe keríthessék, annál inkább, mert épp e napokban jött Görgey[233] tábornok győzelmérőli irtózatos tudósítása: „Éljen a magyar, győztünk!” E tudósítás carricaturájául[234] jött n[em]sokára, hogy Soprony is m[eg]adta magát, s ezt elhihettük tüstént, mert n[em]csak a Sopronyban volt katonai parancsnok, Schröder érkezett meg, s Pápát 24 órára ostromállapotba vette, hanem karácson [így!] előtti napon 6 ágyú, több rongyos huszár és honvéd is jött éjjel a legnagyobb hidegben Sopronyból visszavonulván.[235]
LI. Perczel Pápán. Zrínyi-csapat. Kivilágítás. Győr feladatik
December 26-án[236] a három napig óhajtva várt s eddig még meg nem győzött[237] Perczel[238] érkezett meg öszves seregével, mely 4, legföljebb 5 ezeret tehetett, s ruhátlansága különösen felötlött. Örömmel fogadtatott. Perczel az úgynevezett „Kástél” házban[239] szállásolt, s tiszteletére az egész város kivilágíttatott, s e kivilágításnál sokan az emberek érzelmeit aszerint ítélék meg, ha világosabban, [vagy] sötétebben égtek-e nála a gyertyák. Mi éppen az újonczczá lételtől üggyel-bajjal megmentett Aczél József[240] szüleinél voltunk újmiséi estélyen, s így gyertyáinkat honn n[em] létünkben meg n[em] tisztogathattuk. Egy ismeretlen úr ezt észrevévén, hozzánk betört, s indulatos neki-rohanással követelte, hogy világításunk fényesebb legyen, másként ablakainkat beveri. Et haec olim meminisse iurabit.[241]
Nálunk szállásolva volt az igen elhírült Zrínyi-csapat tábori lelkésze, Lapossy.[242] Muraközből származván, lángoló magyar érzelemmel bírt. Bajusza s harczias öltözete a lelkészt benne gyanítani sem engedte. Ő beszélte a „Zrínyi” csapatnak, noha fele idegenekből állott, hősies elszántságát, s maga is nekünk esküvel fogadta, hogy első alkalommal nem keresztet fog kezében hordozni, hanem kardot övedzend oldalára, melyet hona ellenségeinek vérében fog megpirosítani. Túlhevült buzgalma, hiszem is, őt e feltétel kivételére ragadta.[243]
Másnap, azaz december 27-én a sereg odább indult, de mint kelle bámulnunk, midőn nem a győri, mint mondva volt, hanem a komáromi utat választá, mert Vindischgätz [így!] ugyaneznap Győrt is megszállotta,[244] s pedig kardcsapás nélkül. Az egész előttünk megmagyarázhatatlan volt – gyávaság, árulás, gyengeség kényszeríti-e a hős Görgeyt folytonos visszavonulásra s a nagy költséggel készült pozsonyi, és győri sánczok elhagyására? Ismét pár napig kételkedtünk, még álmunkból az igaz valóságra ébredni tudtunk. 29-én hallók az ágyúzást, mely Perczel seregét Mórnál[245] szétoszlatá.
LII. Kósza hírek. Aggodalom, Kossuth proclamatiója
Perczel elvonulta után aggódva rettegtünk a császáriak bevonulásától. A készakarva terjesztett monda[246] hírek többnyire mindenkit feszültségben tartottak. A férjfiak, még az előkelőbbek is azért rettegtek, mert híre vala, hogy Vindischgrätz [így!] a 40 évesekig mindenkit különbség nélkül seregébe sorozand – a nők pedig, hogy a vad sereg féktelen indulatainak[247] esnek kikerülhetetlenül áldozatul. Nevelte az ingerültséget és félelmet Kossuthnak a kétségbeesés fellengző tollával írt proclamatioja,[248] melyben a Nagyszombatban elestekért gyász isteni tiszteletet rendel, a nőket pedig felszólítja, hogy a honukat gyáván védő férjfiak számára Fejérvár és Veszprém között egy iszonyú sírt ássanak. Ezeknek következtében Pápán általános hordozóskodás[249] kezdődött, ment ki mehetett, férjfi és nő s a mi legcsudásabb, ez utolsók közül többnyire azok, kik legbiztosabban itthon maradhattak volna.
LIII. Császári csapatok bevonulása
De mint elbámultak, midőn dec[ember] 30-án a császáriak bejöttek, s másnap minden alkalmatlankodás nélkül továbbvonultak!
Déltájban először két könnyű lovas érkezett, s a piarczon[250] körülnézvén, visszavágtatott – n[em] sokára ismét húsz jött, s a piarczon felhúzott karabéllyal megállott, még végre beérkeztek a legszebb ifjakból álló vadászok, német és horvát gyalogok, mintegy ezren.[251] Parancsnoka e csapatnak volt Petrichevich Horváth[252] ezredes, s ennek huszáröltönyben volt apródja különös ellentétben állt a német könnyűlovasokkal, s hogy ez magyar lehessen, azt ugyan senki nem hitte. E csapat csak átvonult, de sem hódolatot, sem fekete-sárga zászlókitűzést nem követelt, mondom csak átvonult, mint az év, melynek ez legutolsó eseménye volt Pápán.
*
„Reménylettem egy dicső jövőt, s láttam a múltat, mely múlni nem akar.” (Eötvös)
Az 1849-i események
Vannak, kivált nyári napok, melyeknek reggele borús, dele a legfénylőbbek egyike, s estvéje a mindent szétromboló jégnek színhelye. S ilyen napja a magyar nemzetnek volt az 1849-ik év. Láttuk e nemzetet az év kezdetén borús kilátások közt, láttuk a tavaszkor dicsőségének tündöklő fényében, s láttuk az év végével megsemmisülve, a nemzetek sorából kitörülve, alkotmányát, nemzetiségét vesztve. Lássuk a szomorú dráma lejátszásának[253]egyes, Pápára vonatkozó körülményeit.
LIV. Marczaltő nem hódol meg[254]
Mindjárt az év első hetében Pápára ismét egy kis portyázó csapat érkezett, de pár napi ittlétel[255] után Marczaltőre vonult. E kis mezővároska a hódolatot 7 napig megtagadta, bírája és törvénybírája megszökött, s csak akkor, midőn a veszprémi bizottmánytól nyert felhatalmazást, hódolt meg. Leginkább a nemzetőrségi eskü volt az ürügy, melyre építék vonakodásukat. A katonaság, mely itt most executioképen[256] volt, innen naponként két egyént[257] külde Pápára a postán jött levelek átvételére, egyik napon[258] ezek a szabadcsapatbeliek által elfogatva eltűntek.
LV. Szabadcsapatok
A magyar kormányon ülők t[udn]i[llik] a Bakonyságot hazánk egyik védelmi főpontjának tartván, azt gondolták, hogy innen az ellenséget nyugtalanítani akkor is lehetne, midőn az győzelmes fegyvereit a Bakonyságon túlvitte. Midőn Vidischgrätz [így!] az országba bejött, Pápán is többen felhatalmaztattak[259] ily csapatok alakítására, de leginkább Lukács Sándor[260] győri kormánybiztos Mednyánszky[261] parancsnoksága alatt állított egyet, melybe n[em]csak az újonczok közül sokan a szolgálati idő kisebbítése reményében beálltak, hanem még a győri börtönökből kibocsátott rabok is besoroltattak.
LVI. Két könnyűlovast elfognak
E csapat jan[uár] 10-én tanyázott folytonosan tagokat szedvén magához. Történt azonban, hogy Mednyánszky éppen Pápán lenne akkor, midőn a két könnyűlovas[262] szokott mód szerint a postára bejött[263]. Ezek elvégezvén dolgaikat, egy zugkocsmába mentek. Mintha e két ember elfogásával a császáriak egész ereje megtörne, kapnak az alkalmon, és az elfogottakat előbb ugyan Ugodba,[264] utóbb Bakonybélbe szállítják. A városi elöljáróság a tett következményeit előre látván a császáriakat tüstént tudósította, kik 13-ik[án] január[ban] nagy csenddel be is vonultak, s még aznap kocsikon egy jókora csapatot[265] a Bakonyságnak indítottak, az apát úr maga is kénytelen lévén lovait odaengedni.
Bakonybéli csatározás[266]
A szabadcsapat ekkor már Bakonybélben[267] volt.
A császáriak hát az ugodi és [a] koppányi bírókat magukkal vívén, éjjel a Bakonyság rengetegei között a falunak tartottak. Éppen éjfélkor értek Bakonybélbe,[268] de mivel a szabadcsapatbeliek kevéssel előbb érkeztükről tudósíttattak,[269] csatarendben kivonultak folytonos lődözés között. Az eredmény, noha a placat[270] 10 halottról tudósít n[em] volt több egy halottnál a csapatbeliek s két sebesült[nél] a császáriak részéről, de szerencsétlenségünkre 4 a csapatból elfogatott, s 14-én Pápára behozatott.[271]
Két csapatbelinek agyonlövetése[272]
A katonaság az egész csapatot rablócsoportnak tekintvén, az elfogottak közül hármat halálra ítélt, de az egyiknek fiatalsága miatt a kiállott halálfélelem betudatván,[273] kettőn, [úgy]m[int] Szalay Gábor[274] győri hajós- s Redl Antal[275] tamási[276] ácslegényen jan[uár] 15-én fél egykor délben a halálos ítélet por és ón által, ott hol azelőtt a bitófa állott,[277] végrehajtatott. Nekem és Spránszky Ferenc káplántársomnak jutott ama szomorú osztályrész, a kivégzendőket a vesztőhelyre késérni, s őket a hit vigasztaló szereivel a szükségek e legnagyobbikára előkészíteni. Redl Antal teljesen törődve s majd magánkívül végzé pályáját, nejének s több gyermekének csizmájába rejtett öt húszast[278] hagyván. Szalay, ezelőtt is a győri börtön lakója, mindvégig megtartá jelenlétét, s bár a vallás szereit szívesen elfogadá, egykedvűségét is. Azonban a bitófa megpillantásakor aggályát fejezé, hogy tán őt, noha nemes ember, felakasztják.[279] Ez aggodalmát eloszlatván, mindvégig nyugodt maradt, s mikor szemeit beköték is, így szólott: „Nem szükség bekötni, én már úgy is sokszor néztem a halál szemébe” mit azonban a német őrmester éppen nem értett. Az egész eljárásban az a különös volt, hogy itt a várban[280] az ítélet felolvastatott ugyan, de német nyelven, künn pedig egészen elhagyatott.[281]
A csapatnak többi része a Bakonyságot átbarangolván, B.szőllősön[282] feloszlott, s- néhány nap múlva magukat többen feljelentették, kik akkor bántalom nélkül is maradtak, de utóbb öszveszedetvén, mint újonczok Sopronyba szállíttattak az olasz hadsereg számára.[283]
LVII. Tomor Ferencz sorsa, köztársasági egylet
Különösen említésre méltó Tomor Ferencz t[ekintetes] prefektus úr unokájának nevelője. Ezt is az újonczozási törvény pályájából kiragadván, a szabadcsapat közé állt, a bakonybéli csatározásban részt vett, de ennek múltával a csapat eloszolván, ő is haza tért, s Bezerédy prefektus úr közbejárására Althann[284] főparancsnok által a büntetéstől fölmentetett. Ezután Hencz Ferencz ménfői haszonbérlőhöz ment tanítói minőségben, azonban őt is, mint ifjaink legnagyobb részét hazánk függetlensége iránti túlságos szeretet nyugodni nem engedte, s mintegy igazolni akarván a latin mondatot: quo semel est imbuta recens[285] s.a.t., noha jól tudta, hogy őt mint gyanúst őrszemek késérik, még is belső ösztönének ellentállni nem tudván, pápai ifjú barátival levelezett, őket a katonaság megtámadására, népfelkelés alakítására s vezérletére szólítván. A levél, nem tudom mi úton a katonaság tudomására jutott, minek következménye Tomor elfogatása lőn.[286] Iratai közt tervezetét találták egy köztársasági egyletnek, mely a nyári hónapokban tettleg létezett, rendszeres hivatalnokai voltak, s melyben beszédek tartattak a legradicalisabb szellemben. Ez iratok következtében több pápai ifjú kérdőre vonatott, azonban úgy látszik, hogy vagy magukat igazolni tudták, v[agy] pedig a katonai hatóság az egészre, mint éretlenül fölhevült elmék szüleményére adni mit sem akart. Tomor azonban csak az 1850-i nyáron bocsátatott el.[287]
LVIII. Ostromzár. Hódolat. Lefegyverzés
Mindezeknek következtében Pápa számosabb katonasággal rakatott meg, éjjel s nappal folytonosan lovas czirkálók jártak, úgy, hogy januárius napjaiban ismert személyeknek sem lehete a városból kimenni, hacsak e czélra a katonaságtól útlevelet nem kapott. A várostól írásbeli hódolat kívántatott, mi vonakodás nélkül meg is adatott. A fegyverek öszveszedettek, s a tisztesbekét kivéve Sopronyba szállíttattak. Azonban a szállítás visszaélésekkel történt, mert a fegyverek födözetére rendelt katonaság a legszebb fegyvereket undok áron fecsérelte el.
Továbbá a fekete-sárga zászló a mi és a benedekiek tornyából kitűzetett, a postaházon a magyar háromszín újra sárga-feketére kenetett, az úgynevezett Kossuth-kalapokon viselt vörös tollak eltiltattak, valamint a nemzetőri öltönyök katonai jellemöktől[288] megfosztatni rendeltettek!
Hangulat[289] Az élénk politikai vitatkozások most visszavonó suttogásokká fajultak, s a katonásan büszke alakok leverten járdaltak.[290]
A casinót[291] ugyan Althan különös kedvezésből be nem záratta, sőt azt a tisztek látogatásukkal is megtisztelték, de éppen ezért s az átalános fordulatért a hangulat itt is nyomasztó és levert lett. A szívek egymáshoz csak gyanakodva közeledtek, kivált, midőn néhány polgári egyén szabadabb nyilatkozatáért a katonai parancsnokságtól meg is rovatott!
Figyelmező[292] Egyébként az újságok közt a conservativ „Figyelmező” n[em] utánozta [a] Marczius pajzánságait, s a magyar ellenes német lapok n[em] pótolták a „Kossuth lap” regényes patriotizmusát,[293] pedig mi már ezekhez szokva valánk.
LIX. A szószéknek politikai czélokrai használata
Legcsudálatosabb azonban az volt, hogy azt mit Kossuth s társai kormánya alatt minden józanul gondolkozó méltán megrótt, a keresztény szószékeknek politikai czélok elérésérei használata, az osztrák kormány is elfogadta, s még nagyszerűbben űzte. Halálbüntetés alatt meghagyatott minden lelkésznek, hogy a jobbágyi tartozásoktóli fölmentés megerősítését, 5-ik [így!] Ferdinánd leköszönését és Ferencz József trónfoglalásának tudtul adását, valamint a rebelliseknek nevezett magyarokkal bármily öszveköttetésben lévőket érő büntetéseket felolvassa – s hogy valóban el n[em] mulasztotta, hivatalosan kellett a katonai hatóságot értesíteni. E kellemetlen dolog janu[ár] 28-án általam teljesíttetett, a szónoklási sor éppen rajtam lévén.
LX. A katonaság elvonul. Horváthok [így!] maradnak
Februáriusban[294] Althann [így!] alezredes a katonaság egy részével innen elvonult, hihető a kápolnai csatába,[295] helyét Szluka kapitánynak hagyván. Ez egy keveset tágított a feszes viszonyokon, már lehete itt-ott politikai vitatkozásokat hallani, sőt a magyarok új, leginkább lengyel hadvezéreiről[296] egész jegyzékeket lehete olvasni,[297] de csak eddig in speculo et aenigmate,[298] miután újabb s újabb győzelmi placatok[299] a magyarok végenyészetének közeledtéről kétkedni alig engedének.
Azonban márczius napjaiban[300] Szluka kapitány is az öszves lovassággal elköltözött s pápai helyőrségül egy főhadnagy[301] parancsnoksága alatt szedett-vedett horvát nemzetőrök maradtak, azonban katonai öltönyt viselének, s oly tudatlanok voltak, hogy a szentséget vívén, a rendes őrtálló ennek láttára felém se nézne. De mivel ezek dús ígéretekkel csak kis időre csalattak[302] ki honukból, a hosszas kimaradás miatt nyugtalankodni kezdettek, és többen honvágyuknak ellentállani nem tudván, titkon a városból eltávoztak, s honuk határai felé húzódtak.
Ezeket a polgárság őrzi, hogy el ne szökjenek[303] S most,[304] min tán kaczagni fog az utókor, a pápaiaknak kellett a város végein őrt állani, s szorosan vigyázni, hogy ellenségei el ne szökhessenek. És hogy e feladatuknak annál könnyebben megfelelhessenek, miután fegyvereik elszedettek, a katonaságtól kaptak e czélra fegyvereket. Továbbá, mivel a távozást nagyon elősegítette a házaknáli szállásoltatásuk, öszvepontosítandók[305] őket, e czélra az izráeliták iskolája s a benedekiek két osztálya rendeltetett tartózkodásuk helyéül. A benedekiek két alsóbb osztályai közül az egyik a városházába, a másik a benedekiek éléskamrájába tétetett át – de mivel a bajon segíteni lehetett anélkül is, a benedekiek erőteljes fellépésük után az egész elmaradt, s a katonaság csupán az úgy is üres izraelita iskolákat foglalá el[306].
LXI. Komárom lődöztetése ide hallatik
Márczius hó közepe után[307] Komárom folytonosan lődöztetvén, az ágyúlövések Pápára hallattak.
Márczius 24-én magam is kimentem az úgynevezett Kis-kúthoz,[308] s ott a kényelmes üregű fáknak egyikébe állván, a lövéseket egyenként és tisztán ki lehetett venni, ha jól fölvettem minden negyedik perczben történt egy-egy lövés hallhatólag, olykor azonban egyszerre is több.
Több hiteles férjfi ezt márczius több napjaiban ismételtetni hallotta, s a későbbi tudósítások eléggé meggyőzének, hogy Komárom ekkor csakugyan ostromoltatott.[309]
LXII. Magyar pénz s az aprópénz hiánya
Márczius hónapban a pénzzavar a kedélyeket folytonos izgatottságban tartotta. A Kossuth-féle 5 és 100 f[orin]tos bankjegyek[310] már jóval ezelőtt, mint értékükre nézve gyanúsak a forgalomban ugyan elvétettek, de többnyire egy kis vonakodással, mivel azonban ezeknek a közpénztárakban keletük volt,[311] az aggály inkább mesterkélt, mint valódi volt. De midőn Vindisgrätz [így!] h[erce]g a magyarokat mégsem nyomhatá el oly könnyen, mint eleinte gondolá, s mint folytonos előrenyomulása után ítélve, sokan az egész járatot „Hasen Jagd”-nak[312] nevezék, hogy az insurgensektől[313] – mely szó most a „rebellis”-t[314] váltá föl – a „nervus rer[um] gerendarum”-ot [315] elvonhassa, először az ötös és százas jegyeknek a közpénztáraknáli elfogadását eltiltotta, az egyes- és kettősök beváltását pedig megrendelte,[316] ellenben a már Debreczenben kiadott tízesek birtokosait büntetés alá vetette.[317] Emiatt a pénzzavar folyton nőtt, s mivel a Kossuth-jegyek többnyire a szegényebb osztályok kezeibe kerültek, mígnem vásárok alkalmával több helyen erőszakoskodások is történtek. Utóbb, mint minden, a Kossuth jegyek is kereskedés tárgyává lőnek, kisebb-nagyobb percenttel[318] a zsidók által felváltattak. 20 p[er]cent híjával felváltatni magam is láttam, hihető, a tudatlanobbak még több hiánnyal is váltottak,[319] sőt, még az egy és két forintosoktól is vétetett szállítási díj, miután váltóhelyül Győr és Kisczell tűzetett ki.
Nevezetes még, hogy e hóban az aprópénz úgy megfogyott,[320] hogy többen a kereskedők közül kénytelenek lennének 5 garasos, náluk beváltható czédulácskákat kibocsátani, a mészárszékekben is ilyeseket[321] adtak vissza, s máskor ugyanazért húst adtak.[322]
LXIII. Octroyirte Verfassung[323]
Úgy látszik, hogy márczius mindenkor a legfontosabb események hónapja volt. Mint minden e hóban új alakot ölt, úgy az emberi ügyek is többnyire ekkor fordulnak sokszor oly irányban, mely felé fordulni soha se hittük. Egy év előtt márczius 15-én jött létre a magyar alkotmány, mely ha végső analízisében[324] a magyar faj vesztét okozta volna is az általános népképviselet miatt, mégis az pillanatnyira a higgadtabbak előtt is úgy tűnt föl, mint a magyar faj tökéletes győzelme a többi fajok fölött.
Ez idén pedig ugyan márcziusban jött létre az úgynevezett „octroyirte Verfassung”, mely a magyar faj tökéletes lealacsonyítását tűzte ki czélul, mert n[em]csak a nemzetiségek egyenjogúsága mondatik ki még a hivatalos nyelvre nézvést is, hanem Magyarhon feldarabolása is teljesen kimondatik benne.
Az e miatti idegenkedés[325] Ez alkotmány kihirdetésével minden magyar aggódva kezde a jövőbe pillantani, és az is elfordult az ausztriai kormánytól, ki eddig győzelmeit szívből óhajtotta. Ez okozta, hogy itt Pápán is Kossuthot hadseregével mindenki mint Szabadítót várta, s a kevéssel ezelőtt Ausztria felé hajlani kezdő hangulat teljesen megváltozott.
Örvendetes jelek[326] Örvendetes jelül szolgált, hogy húsvét napján[327] a pápaiak által jól tartott horvát katonák maguk a piarczon kiáltozák: „Éljen Kossuth.” Még örvendetesebb, hogy az ausztriai sereg annyira szorongattatik, mi szerint már e csőcselékre is szüksége van.
Április 13-án már teljesen meggyőződtünk, hogy a magyarok Pesten táboroznak.[328]
LXIV. [A] katonaság átvonulása
Április 22-én úgy vagyunk, mint midőn a nyári, csendes ugyan, de rekkenő idő a közelgő vészes orkánt sejdítteti. Vindischgrätz [így!], kinek nevéhez annyi remény s kilátás kötve volt egyfelül, másfelül pedig oly félelmet gerjesztett, hogy a pórság nevével ijesztgeté gyermekeit, Vindischgrätz [így!] állomása betöltésérei alkalmatlanságát intézkedéseivel bebizonyítván, visszahívatott, s helyét Veldennek engedte.
Ez, állomása veszélyességét belátván, úgy tetszik, döntő csatára készül, s e czélra seregeit folytonosan pontosítja.[329] Ma délben t[udni]llik ápr[ilis] 22-én érkezett 270 ember, kik csak egy órai pihenés után a közellévő falukból berendelt kocsikon továbbszállíttattak, hihető, Esztergom felé, miután a hírek szerint a két sereg annak vidékén pontosíttatik öszve. Április 23-án ismét egy meglehetős vadászcsapat vonult keresztül, délben érkezett, s rövid pihenés után, útját továbbfolytatta.
LXV. [A] visszavonulás jelei
Április 24-én, éppen évnapján a hálaünnepélynek[330] különös jeleneteknek voltunk szemtanúi.
Reggel mindenféle tisztek érkeztek kocsikon, kik a griffbeni[331] rövid tartózkodás után útjokat továbbfolytatták. Azt mondták róluk, hogy Rákoson történt megveretésükről[332] beszéltek volna, és n[em] sokára a casinoban még kicirculiomoztatni[333] is láttam a rákosi csatát, persze olyantól, ki se ott n[em] volt, sem katona nem volt.
A volt nádor kocsi[334] Nem sokára ezek után érkeztek igen csinos, többféle alakú kocsik, köztük egy gazdagon megaranyozott díszkocsi is. A kíváncsiak egyikétől az egyik kocsiban ülő csinos nőszemély megkérdeztetett: „Honnan jönnek lelkem?” – Mire ő magyarul felelé: „Alcsúthról.” – „Hová mennek?” – „Merre az Isten vezérel.” – Így hát e kocsik István[335] nádornak kocsii. Az ezekben létező holmik maradványai ama kincseknek, melyeket József,[336] az 50 évig volt nádor gyűjtött, s melyek most a 31 éves száműzött nádor részére szállíttatnak.
A Figyelmező megszűnése[337] Délután a „Figyelmező” nevű lap érkezett egy kis czédula alakban, melyben jelenté, hogy a császáriak Budapestről [így!] kivonulván, neki is tovább kell állnia, s így az újságnak megszűnni.E tudósítás villámként hatott meg minden embert kit leverőleg, kit emelőleg. Csoportosulások történtek mindenütt, ki-ki beszélte reményeit, kilátásait, aggályait. A gyermekek föl s alá futkostak, apró háromszínű zászlókat hordoztak, s a város újra zajtengerré lett. Már lehete némely vérszomjasok által azt is beszéltetni: Ezt v[agy] amazt fel kell akasztatni, mert „schvarzgelb.” Mindazáltal estve felé meg kellett győződnünk, hogy eldöntő csata még nem történt.
LXVI. Menekülők
Április 26-án iszonyú csatának[338] kellett történni, mert egyező tudósítások szerint a folytonos ágyúdörgések szünetre sem találtak.
Ugyanez nap, nem tudom, örvendetesnek v[agy] leverőnek mondjam-e ez eseményt, nem várt vendégek lepének meg. Délben érkezett Gruber generális, több tiszt a g[ene]ral commandoból,[339] sok nevezetes politikai menekvő. A g[ene]ral commandoból 4 tiszt nálunk volt ebéden.[340] Oly sok magyar húszasuk volt, hogy 15-öt készek voltak velünk fölcserélni.
Délután jött több mint száz kocsi poggyászokkal megrakva – azon horvátok által födözve, kik kevéssel előbb itt Pápán tanyáztak. A Bakonyban egy valaki rájuk lővén, lovukat ellőtte, s mivel az árokban egy szentgáli embert találtak, azt magukkal elhozták. Máskor tán agyonlőtték volna, de most szabadon bocsáták, megelégedvén ama döfödésekkel, szúrásokkal, verésekkel, melyeket bőven osztogattak az úton.
A katonák levertsége mutatá, hogy n[em] legjobban érzik magukat, s ámbár az itt parancsnokoskodó főhadnagy eleget mondá is nekik: Nur Courage verfluchten Kerls,[341] őket felvidítani nem lehete. Volt is beszéd a nép között, hogy meg kellene őket támadni, csakhogy mint a mesében, n[em] találkoztott[342] egér, ki a macskára a harangot felkötötte volna. Marczaltő körül azonban a nép több menekvőt kifosztott, többek közt valami Almásyt.
Hám prímás[343] A Pápára érkezett menekvők közt volt a h[erce]gprímás Hám János[344] is. Magas szikár termetén a szendeség képe ült, s ősz kora daczára tagjai gyermeki ártatlansággal lengettek. Szállását az irgalmasok zárdájában vette, s délután díszes papi öltönyben templomaink látogatására jött. Beléptekor a kövezetre térdelt, s mennyei áhítattal imádkozott. Azután megnézte templomunk részleteit, s teljes megelégedését nyilvánítá. Eljött azután lakunkba, belépett szobáinkba, kegyesen beszélgetett, s mindnyájunk szeretetét megnyerte.
Késéretében volt Farkas Ferencz fehérvári nagyprépost, Czigler Ignácz lekéri apát s tábori főpap, Biró nevű szatmári kánonok. Másnap Ausztria felé utaztak.
Lonovics püspök[345] Április 27-én ismét egy más főpaphoz vala szerencsénk. Lonovics János[346] kinevezett egri érsek valami Santho késéretében utazott itt keresztül. Szónoki tehetsége, éles belátása, helyes felfogása őt az előbbi diaeták[347] legünnepeltebb férjfiává tették, Izmos teste, középtermete, hosszú kövér arcza, ép vonásai és haja alig 45 évűnek gyaníttaták a főpapot, ki főpapságában már ekkor 15 évet töltött. Feszes magatartása azonban n[em] lekötelező.
Tán n[em] is gyanítá, hogy önkényt megy a verembe, mely őt hazájától tán örökre elválasztja.[348]
LXVII. Magyarérzelmiek
Május 1-jén bizonyosokká lettünk, hogy a német hadsereg Győrből is kivonulván útját a határok felé folytatja. Ennek következtében a már pár nap előtt levetett fekete-sárga zászlók helyébe a háromszínű újra kitűzetett, a postaház színei újra befestettek, boltok előtt s több házak ablakaiból is ily háromszínűek lengedeztek, s a gyermekek is ilyent hordozgattak csoportosan föl s alá menve.[349] A város nem ismert élénkséget kapott, a politikai vitatkozások újra a túlsó baloldal szellemében folytattattak, estve nemzeti dalok zengenek s tökéletes meggyőződéssé vált az oly igen régen táplált eszme: Jaj annak,[350] ki a magyart bántani meri.
Függetlenség[351] Május 3-án olvastuk Kossuthnak új szózatát a nemzethez, melyben közremunkálásra szólítja az április 14-én Debreczenben kimondott függetlenség s a dynastiátóli[352] elválás sikeresítésére.[353]
Ezt a mihályházi predikátor[354] egyenesen Debrecenből hozta de olvasása úgy meglepett mindeneket, hogy bizton elmondhatjuk: Contremuit, steteruntque comae, et vox facibus haesit.[355]
Lapok[356] Május 6-án már Kossuth Hírlapot, Márcziust és Közlönyt kaptunk, de benne valami fontosat nem találtunk.
Azonban nem sokára hallók, hogy Buda Görgeytől, Pest Henczi-től,[357] [így!] a Budán hagyott osztrák katonaság parancsnokától lődöztetik. Már 12-én mint bizonyosat híresztelék, hogy Buda bevétetett,[358] pedig még 19-én is Henczi [így!] kezén volt, s épp e napon olvastam, hogy 14-én Pestet iszonyún bombáztatta, mi által Pest legszebb része rommá lett.
LXVIII. Toborzás
Már egy hét óta a toborzás itt folytonosan megy – zene késéretében föl s alá járnak, s a harczias hangulat már száznál[359] többet gyűjtött Mars zászlói alá, mi által a városnak nemcsak előbbi tartozása lerovatott, hanem remény van, hogy az újabban állítandó 50 ezerből[360] Pápára eső illeték lerovatni fog.[361]
A katonásdi düh még a gyermekeket is megszállta. Több negyedik iskolás ifjú, kik 14-ik évüket sem érték el, minekutána itt a város részére el nem fogadtattak, Győrbe utaztak, s ott a katonai parancsnoktól bevétettek, szülőiknek iszonyú fájdalmára![362]
LXIX. Első magyar csapat Pápán
Május 19-én estve felé egy szakasz Hunyady-huszár [így!] érkezett, a legelső magyar csapatocska, melyet a császáriak elvonulta után látni szerencsések valánk. Egyszerű szürke köpeny újra öltve, szürke pantallon,[363] s pörge kalap volt egyenruhájuk. Ezek azonban csakhamar elvonultak anélkül, hogy nagyobb zajt ütöttek volna!
LXX. [A] Buda visszafoglalását követő érzelmek
Május 24-én tudtuk meg bizonyosan, hogy Buda 21-én visszafoglaltatott. Mint mikor két héti szorongás után egy véletlen által aggályainktól rögtön megszabadulunk, oly kellemesen hatotta meg e hír egész valónkat, s nem volt ember, kinek ajkairól a köszöntés után e szavak nem hangzottak volna: „Buda visszavétetett”
Fáklyás zene Hunkár tiszteletére[364] Ez esemény okozta meghatás[365] eredménye volt az ugyanez nap tartott fáklyás zene [a] kormánybiztos és főispán Hunkár Antal[366] tiszteletére. Az égő fáklyák s a minden ablakból sugárzó gyertyafényözön kellemesen hatottak meg. A Vármegyeház előtt Horváth István ügyvéd szónoklatot tartott, melyre Hunkár Antal egyszerűen, de meghatólag felelt, különösen kiemelvén, hogy a Gondviselés működésének tulajdonítandó, hogy a 8 megyére szorított magyarok ennyire tudtak előhaladni. Közbejött ének és zene után még egy körmenetet tettek, s azután elszéledtek.
Új követ[367]E fáklyásmenetnek czélja volt Horváth Istvánt mint követjelöltet megismértetni, de mivel tőle mint protestánstól a kátholikus többség irtóznék s inkább a katholikus Artner[368] városi aljegyző felé fordulna, Hunkár középutat választott, s a visszatért Vermes helyébe minden zaj nélkül Horváth Mihály[369] csanádi püspököt és új cultusministert választatta.[370]
LXXI. Csikós huszárok
Május végnapjaiban az úgynevezett csikós huszárok érkeztek. Öltönyük pörge kalap visszahajtott tollal, rövid kis dolmány apró fehér gombokkal s pantallon. Kisczellben a sóházi pénztárt elfoglalták s ismét tovább mentek. Az újonczozás folyvást tart.
LXXII. Országos böjt. – Vad imádság. – Szent menetek
Június 1-jén kaptuk a „Közlöny” hivatalos lapot, melyben parancsoltatik, hogy három héten át vasárnap és csütörtökön sz[ent] menetek tartassanak, beszédek intéztessenek a néphez, hogy lelkesüljön s tömegesen felkeljen az invasiora[371] készülő orosz ellen, sőt hogy a nép előle vagyonát eltakarítsa, az el nem takaríthatót pedig felgyújtsa. Továbbá rendeltetik, hogy június 6-án országos böjt tartassék. Végre közöltetik egy a cultusminister, Horváth Mihály által szerkesztett és naponként elmondandó imádság. Imádság csak névre, melyből a kereszténység odaengedő szelleme helyett vad bosszú lehel, s inkább alkalmas a lázas keblek felrázására, mint az Isten haragjának engesztelésére, vagy kegyelmének megnyerésére, s azért a clérus[372] által a hatszor előforduló „vad ellenség” szavak után „vad imádságnak” neveztetett. A böjtöt a papok szigorúan megtarták, sőt a plébániaházban főttet sem ettünk, de úgy látszik a böjt nem népszerű dolog, mert a világiak s katonák azon könnyüden átestek, s az egészet nem tekintették másnak, mint a kath[olikus] népség rokonszenvének megnyerésére szolgáló szernek. A sz[ent] menetek is megtartattak, általunk beszédek is mondattak, de csak fájdalmasan s a körülmények hatalmától kényszerítve nyúltunk oly beszédek szerkesztéséhez, melyek végelemökben szószékeink lealázására szolgálnak, miután ezekben egészen kikerülni a politikai tért majd lehetetlen.[373]
Ezen egész intézkedésből csaknem napnál világosabban kitűnte, hogy a magyar kormány ingadozik, miután az egész annak színét viseli, hogy a vízbe fúló a happhoz[374] is kapkod.
LX[X]III. Vilmos-huszárok
Június 8-án több huszár érkezett a „Vilmos” ezredből, világoskék ruhával s fűzöld csákóval. Kegyesen fogadtattak, s a virágfüzérek, szép kezektől csinálva, az ablakokból csak úgy özönlöttek rájuk. Estve nagy lakoma tartatott számukra előbb a grófi kertben, utóbb az esső miatt a várban bent. Éjfél utánig tartott a mulatság, melyet csak az ellenséges csapatok mozdulatainak híre oszlatott szét.
LXXIV. Az agyonlőtt két szabadcsapatbeli sírja
Június 10-én, a télen meglőtt két szabadcsapatbeli sírjának díszesítésére történtek intézkedések. Porlófélben lévő hamvaik helyükön meghagyattak, de a bitófa lerontatott, a hely körülsánczoltatott[375] s a sírok fölé két fakereszt állíttatott. Különös sorsa az emberiségnek, hogy a haltaknak díszesítésére több gondot fordít, mint az élőknek kiképzésére s midőn az élők lakhelyei emlék nélkül semmisülnek meg, kevés elenyészett nép van, melynek síremlékei nem volnának! Ezeknek is nejeik s árváik gyámoltalanul barangolnak ide s tova, de sírjaik nagyszerűen ápoltatnak.
LXXV. Kmetty [így!] hadosztálya
Június 11-én érkezett Pápára Kmetty[376] [így!] ezredes hadosztálya, mely mintegy ötezer emberből állott.[377] Lelkesülten, s mint magyar városhoz illik, a kitüntetés minden jeleivel fogadtattak Buda ostromának e hősei.
Június 12-én délután indult e csapat [a] Rábaköz felé,[378] késértetve hő [a] kívánatainktól s résztvevő fohászinktól, mire a közlegénységnek
Befotózni: Kmetty hadosztálya!!!!
szüksége is volt, miután sokban a lelkesedés lángja már hamvadni kezdett. Magam hallám egytől: „Istenem, minket áldás helyett folytonosan golyóval köszöntgetnek, bárcsak egyszer még meggyónhatnék!”
Csornai csata[379] Mint későbben megtudtuk egész éjjel mentek, s reggel felé Csornára érkeztek, hol fáradtan s elcsüggedve a császáriakra akadtak. De n[em] tudom vezéri ügyetlenség-e vagy előre nem látható véletlenség-e, őket oly állásba hozta, hogy számosan elesnének, mielőtt fegyvereiket kilőhették volna. A temetőbe rejtezett császáriak 15 lépésre bevárták a tömegesen előrehaladó sereget, s úgy törtek egyszerre rája. Vitézségük ugyan e bajt jóvá tette, s miután Csornán a császáriak hadvezére, Vyss[380] is lelövetett, a németség Csornáról kivonult, de a mieink is rövid pihenés után Tétre vonultak.
Általános volt a katonaság véleménye, hogy nem a régi császáriakkal volt dolguk, különösen kiemelték a császár dsidásokat, kik a huszárokat jól megkaszabolták.
Sebesültek ápolása[381] Délután 13-án s 14-én reggel a hozott sebesültek[382] eléggé bizonyíták veszteségünk nagyságát. Kórházzá lett most a pompás grófi lak, az izraelita iskola s az irgalmasok háza. A sebesek ápolásában kitüntették magukat Pápa lelkes hölgyei. Asszonyságok s kisasszonyok seregesen jövének a korodába[383] a sebesültek kötözésére s ápolására. Gyermekek vetélkedtek tépések készítésében,[384] sőt nőegylet is alakult, melynek czélja a szerencsétlenek sorsának enyhítése.[385]
LXXVI. Népfelkelés vakhírre
De midőn e ritka feláldozást festem, lehetetlen érintetlenül hagynom egy eseményt, melynek borzasztósága megrendíti valómat, leírása a keserv könnyeit facsarja ki szemeimből, s mely örökös szégyenfoltja marad Pápának mindaddig, míg lesznek érző szívek és gondolkodó fők, pedig csak a lakosságnak legaljasabb része vett benne részt.
A csornai csatának napján, június 13-án estve felé, már midőn a magyarok győzelméről senki nem kételkedett, vágtatott be nagy robajjal három ágyú, mintegy száz huszár födözettel.[386] Lehető gyorsasággal vágtattak a fapiarcz felé szüntelen kiáltozva: „A németek jönnek!” Rémület s aggodalom közt fogott mindenki holmijának eltakarításához.
Nemsokára az ágyúk és huszárok a templom előtti téren állottak meg, a tüzérek égő kanóczczal, és további parancsra várakoztak.[387]
A városban létező tüzesebb fők titokteljes czimboráktól izgatva, megragadták ez alkalmat, s népfölkelést sürgettek. És sokan, mielőtt jel adatott volna, részint rendes fegyverekkel ellátva, részint hegyezett dorongokkal a kálvária felé siettek, szüntelen ordítva: „Verettessenek félre a harangok!” A városi tisztviselőség s a helybeli apát és plébánus ezt ellenzették,[388] annál inkább, mert a közelálló tüzértiszt azt szinte feleslegesnek állította. De nem némul-e ott el az ész szava, hol indulatok és féktelen szenvedélyek viszik a főszerepet.Eleinte a tisztesbek[389] közül jöttek a ház elé a félreveretés sürgetésére, de az apát úr okainak[390] engedve, ismét tovább állottak, utóbb a pórtömeg közül 4 v[agy] 5 jött szikrázó szemekkel az apát elé s egy magát dühösen elkáromolván a kezében lévő málter keverőt emelé az apát felé, őt tán leütendő, ha a mellette állók annak más irányt nem adnak.
Harangfélreverés[391] Vészesebb kitörésektől lehetvén tartani, a félreveretés megengedtetik, s ekkor megszólalván tornyaink érczeinek búskomoly hangjai, ellentállhatatlanul ragadtak meg minden keblet. Futott minden ember, azt sem tudván igazán, hová, vagy miért, puskák helyett többnyire botokkal, dorongokkal, vasvillákkal s.a.t. fegyverezve, rend és öszvetartás nélkül.
Kíváncsiak lévén mi, fog történni, mi is utánuk mentünk, midőn tudosíttatunk, hogy az egész ismét csak vakhír, s vagy megrettent egyének agyának szüleménye, v[agy] pedig mint későbben beláthattuk, némely titokban működő vad demagóg koholmánya, ezáltal is a kedélyeket lázas ingerültségben tartani akarván. A tüzes malmon[392] innen a visszajövő huszárok elkezdék kiáltozni: „Éljenek a magyarok!”, utóbb pedig „Éljenek a huszárok!” Mind a kettőt a nép lelkesen viszonozta.
LXXVII. Reguly meggyilkoltatása
De úgy látszik, e szavak voltak a jelszó egy iszonyú merény elkezdésére. Mert alig hangzottak el a légben a lelkesedés eme hangjai, s a várkert átellenében fekvő Reguly ház kapuja iszonyú döngések közt megtámadtatik. Reguly János[393] szabómester akkor, midőn a téli napokban a német csapatok Pápán száguldoztak, némelyek szerint önkényt, mások szerint Althann alezredes parancsára, a magyarok által nála hagyott köpenyeket s más katonai szereket a császáriaknak átadta,[394] miért őt általánosan mint honárulót bélyegezték, nyilvános helyeken sértegették, sőt, nyíltan a magyarok visszajöttekor agyonveréssel fenyegették. Azonban ő lelkében megnyugodva volt, s többször állítá, hogy csak a kényszerítő parancsnak engedett, hogy állásában mindenki azt tette volna, mit ő tett. S azért, noha eltávozhatott volna, mégis itt maradott még akkor is, midőn ablakai többször bezúzattak[395] s személye is nyilvános bántalmakkal illettetett.
Háza megtámadása alkalmával is otthon volt, s mivel egyik lába hibás lévén, a falakon általi menekvés nehezére esett, a pinczébe vonult a zaj s döngetés hallatára. Az erőszakoskodás folytában a várkertből egy lövés történt, mire készakarva ápoltatott az a gondolat, hogy Reguly lőtt le az ablakból, s a düh kétszerezve lőn. Lassanként minden ablakok bezúzattak, kapuk, ajtók betörettek, s a házra golyókkal folytonosan lődöztek úgy, hogy azok, kik honn maradtak, a németekkeli csatáról éppen nem kételkedtek.
Legsajnosabb az volt, hogy a katonaság is a nép közé keveredett, s a helyett hogy csendet eszközlött volna, az erőszakoskodást még nevelte, kivált a huszárság lődözött vég nélkül. Végre hosszú küzdelem után sikerült rést törni a kapun, mellyen bemenvén a szerencsétlent a pinczéből kihúzták, és iszonyú zajjal a vármegyeházba késérték. Már a tömlöczbe zárták, midőn alattomos bujtogatók, kik egyenesen a szerencsétlen életére törtek, őt a tömlöcből kikívánták, s ott a hely színén meggyilkolták. Még akkor is, midőn az ütések sokasága miatt földre teríttetett, a halállal viaskodva kezeit csak mozgatta, egy lelketlen felkiáltván: „Él ám még!” s öldöklő fegyverével fejét két felé vágta, mire ő lelkét Teremtőjének átadta.
Eltemetése[396] Teste egy ideig a hely színén maradt, utóbb a városmajorba[397] hurczoltatott, hol másnap egyházilag beszenteltetvén, papi késéret nélkül a temetőbe vitetett. Oly nagy volt a tegnapi esemény után a lázas kedélyektőli félelem, hogy az egyházi szertartásokat sem bátorkodtunk végrehajtani, noha ő az egyház tekintetében ezt éppen nem érdemelte.
Házának teljes kirablása[398] Háza teljesen kiraboltatott, bútorai öszvetörettek, ékszerei, fehérneműek elhordattak, sőt a kapuról s ajtókról még a rézkilincsek is. Nagy részt vettek e rablásban az itt lévő katonák, kivált pedig az ezeket nagy számmal késérő „markotányosnők”[399] Sőt, n[em]csak ő, hanem még a nála lakók is mindenükből kifosztattak. S tán e fosztogatás más házakat is ér, hisz már a grófi várra törtek, hacsak itt egy erélyesen közbeszóló tiszt őket el nem utasítja. Bár előbb tette volna, de úgy látszik a tisztek is ez alávaló czimboraságban részesek, magukat nem is mutatták! Csak borzalommal gondol minden jobb érzésű az indulatok e féktelen kitörésére, s minden jobb érzésűnek szemeiből lehete[400] olvasni még másnap is e gondolatot: Bár a hazafiság szent neve soha ily alávalóságokra ne bitoroltatnék![401]
Vizsgálatok,[402] elfogatások is történtek – de többnyire csak a másodrendű bűnösöket érte a büntetés, a fő indítók folyvást rejtve maradtak, s még a szenvedett károkérti kárpótlás 1850-[b]en sem eszközöltetett, noha négyszer is új vizsgálat kezdetett.[403]
LXXVIII. Cholera és kórház
A féktelen indulatok e zajlongása s a hadsereg folytonos mozgásai közt az égnek haragja is nagy mértékben nehezült városunkra. A cholera június 8-án köztünk kiütött, s a tett intézkedések daczára pusztítása folytonosan növekedett. 24-ik júniustól végéig legjobban. Naponként híveink közül 14–15 esett áldozatul, s mi az iszonyú hőség daczára reggeltől késő estvéig jártuk a várost sokszor annyi nyugalmunk nem lévén, hogy megpihenhettünk volna! Ezekhez járultak azután a sebesültek is, és az ezekkeli bánás bizonyára a [lelki]pásztori hivatal legterhesebbei közé tartozik!
LXXIX. Érzelmek s ábrándok
A cholera daczára városunk elég élénk volt, mit leginkább a toborzóknak és az itt tanyázó Vilmos-huszároknak lehet tulajdonítani, egyébként is az életnek majd minden becse elenyészett! Június 22-én hat átszökött v[agy] elfogott könnyűlovas mulattatott, s mi már boldog álmainkban Bécset is lábainkhoz borulva szemléltük, s a magyar dicsőség fénye elhomályosíthatatlanul ragyogott szemeink előtt, de - „prudens futuri t[em]poris exitum caliginosa nocte premit Deus, ridetque si mortalis ultra fas trepidet.”[404]
LXXX. [Az] Ihászii [így!] csata
Már június 26-án seregeink a Rábaköz felé mozogni kezdtek újra, s a huszárok is e napon Pápától búcsút vettek, szinte a templom hátánál felállított négy ágyú is tovább vitetett. Már ez éjjel a malomsoki füzeseknél csatároztak. Eredménye lett, hogy a mieink előrenyomulni képesek nem voltak. Másnap a mieink Ihásziig visszavonultak – s a rábáni átkelést[405] akadályozatlanul hagyták. 27-ik júniusban 3 és 4 óra közt kezdtük hallani az ágyúlövéseket, melynek sűrűsödő robaja irtózattal tölté az ehhez nem szokott pápaiakat.
Tornyunkba menénk hát, s onnan akartuk kikémlelni a seregek mibenlétét és állását.[406] De a seregek úgy tűntek föl, mint a füzesek messziről szemlélve, az ágyúkból pedig csak füstöt láttunk, s ropogást hallottunk.[407] Találkoztak[408] azonban bátrak, kik majd Ihásziig mentek, s a csatának szemtanúi voltak, én az ágyúzás legnagyobb dühöngése közt temettem, n[em] minden aggály nélkül, miután a dörgés mindig közelebbről hallatszott!
Estve hét órakor a lődözés mind a két részről megszűnt, s mi aggályosan vártuk az eredmény hírül adását. Azonban csak azt hallottuk, hogy mind a két rész helyét megtartván, farkasszemet néz egymással, de két sérült ágyunkat s több sebeseinket behordatni szemléltük.[409]
A magyarok visszavonulnak[410]
Nyolcz óra után rémültünkre a magyar sereg visszavonulni kezdett, s útját Tapolczafőnek[411] folytatta. A visszavonulás okait most sem tudjuk, miután a császáriak vesztesége aránytalanul több volt a magyarokénál, hihető, a többi részek v[agy] szárnyak előhaladása okozta.
A császáriak benyomulásától szö[r]nyűn rettegtünk,[412] miután hallók, hogy Marczaltőt kirablák,[413] különösen, hogy az urasági pinczében meg nem ihatott bort kiereszték, utóbb sebeseik megitták volna. Azonban 28-án reggel egy ágyút elsütvén[414] Szemere[415] felé mentek – a magyarok pedig a Bakonyalján Sz[ent] Márton[416] felé tartottak.
Az ihászi csatában megsebesültek közt volt egy tót legény, ki majd minden madár fütyölését a legtermészetesebben tudta utánozni. A korodában, hol szinte űzte művészetét, sokan madárgyűjteményt véltek lenni.
A magyarok elvonulása után a hozzájok tartozók is elvonultak. A sebesültek, hacsak mehettek valamiképp, elmentek.[417]
Fekete hadnagy[418] Leginkább részvétünket felébresztette valami Fekete[419] huszár hadnagy, alig 18 éves, anyjának egyetlen gyermeke. Anyja folytonosan késérte – de szerencsétlenségére az ihászi csatában az ifjúnak lába ellövetett.[420] Az iszonyú seb daczára szegény Veszprémbe vitetett.
Gömbös térparancsnok
Ekkor illant meg valami Gömbös[421] nevű kapitány és pápai térparancsnok. Az előtt mint gyermek itt tanult s nevelkedett,[422] s azért annál inkább érezteté most előléptetését. Azt mondá, hogy négy akasztófát állíttat, s arra két papot s két zsidót akasztat. Persze ezek csak szavak voltak, miután erélytelensége oly nagy volt, hogy Reguly meggyilkoltatásakor magát mutatni sem merte.
Elmentekor a várostól 500 p[engő]f[orin]tot fölvett,[423] s a város lovain s kocsiján viteté magát majd Péterváradig. Hálából se a kocsit, se a lovakat vissza nem küldte.[424]
LXXXI. [A] magyar szellem működése
Június 29-én a császáriak Győrbe újra bementek[425]. Mindamellett, hogy Győrhöz Pápa oly közel[426] van, a magyar Szellem itt folyvást működött, n[em]csak abban, hogy a magyar érzet küljeleit megtartá, hanem azáltal is, hogy tettleg részére dolgozott. Az itt vett ökröket Rábaközbe hajtatani nem engedé, a gabnavivőket feltartóztatá, s mindent elkövete a németek közlekedésének akadályozására.
Vasmegyei népfölkelés[427] Sokat tett e tekintetben valami Ivánkovics vezérlete alatt Kisczellbe működő vasmegyei junta. Ez, noha a magyaroktól teljesen elvágva volt, nép felkelést is eszközle, de ez Sárvárott csúful megszaladván, Vasmegye urai többnyire Pápára menekültek Ivánkoviccsal együtt.
Faágyú[428]Itt viteték keresztül a népfölkelés egyetlen ágyúja, mely fából készült. Egy nagy tölgytörzsök szépen kiesztergálozva s belül pléhvel kirakva egy közönséges paraszt kocsira tétetett, s megvolt az ágyú.
Magyar bankjegyek[429] Miután Győrött a magyar bankjegyek nulla értékére süllyedtek, itt a győri kereskedők által tetemes vásárlások történtek kivált borokban, s mivel[430] általuk minden kétszeres árral fizettetett, mindennek ára is még egyszer akkorára növekedett. A hús fontja[431] 24 kr[ajcár] váltó, a legközönségesebb boré 5–6 forint p[en]gő lett, a bolti czikkeket nem is említvén.
Azonban nemsokára, ha érzéseinket nem változtattuk is, küljeleinket változtatni kénytelenek valának.
LXXXII. A császáriak requirálnak[432]
Július 17-én reggel az egész város mozgásban volt, s majd minden ajakról hangzott: „Az ellenség itt vagyon!” Nem is volt puszta hír. A Kálvária felül jött 208 gyalog egy ágyúval, s noha e csekély erőt Pápa megemészthette volna, mégis a város pusztítását megelőzni akarván, a tisztviselők elékbe[433] mentek,[434] őket barátságosan fogadták, s ez által a várost minden aggálytól megmentették. De drágán kellett megfizetni e kíméletet. 1500 akó[435] bort, 500 akó pályinkát kellett a városnak kiállítani, e mellett azt tova szállítani, úgy hogy az elmentek csak két–három hét múlva tértek vissza – sokan pedig készebbek voltak marhájikat az ellenségnek otthagyni, mint e járatnak iszonyait s kellemetlenségeit eltűrni.
Ezen csapat a requirált[436] borokkal elmenvén, majd három hétig csendességben valánk, sem egyik, sem másik fél vidékünkön nem mutatkozván. Az egész mozgalmat a csaták színhelyérőli bizonytalan tudósítások tették. A magyar bankjegyek ugyan itt is szorult állapotba jövének, de azokon mégis csekély veszteséggel túladni lehetett.
LXXXIII [A] komáromi kiütés következményei
De aug[usztus] 8-án a komáromi várból kiütött őrség[437] előőrsei nálunk megjelentek, kik által az egész ismét új fordulatot vett.[438] A német proclamatiók letépettek, a fekete–sárga zászlók levettettek, a
magyar bankjegy kényszerített forgalomba hozatott, s a csüggedt remények újra feléledtek. Lehete most eleget hallani a magyar fegyverek győzhetetlenségéről, sőt nem voltak ritkák az állítások, hogy Páskevich[439] [így!] az orosz főhadvezér oly szorult állapotba jött, miszerint a magyar főhadvezértől szabad elmenetelért esdeklene,[440] mit ez csak úgy engedett meg, hogy előbb minden népe fegyverét lerakja, mit meg is tett volna! Proclamatiók hirdették a kiütött őrség által nyert zsákmány nagyságát. 2600 db ökör, 800 sertvés, 30[441] ágyú, több munitiós[442] szekér csak egyik részét tették a nyereménynek.
LXXXIV. Újonczozás[443]
Nemsokára megkezdetett az újonczozási öszveírás.[444] 19-ik évtől 30-ig menni kellett volna mindenkinek. 12 s 13 aug[ustuszban] házról házra járt a küldöttség, melyhez minden felekezetbeli lelkésznek is csatlakozni kellett. 13-án egyúttal a kiállítás és besorozás is megkezdetett, s már 160 egyén Pápáról s környékéről Komáromba szállíttatott, midőn a megszaporodott császári sereg előrenyomulása kényszerítette Mátéffy biztost, s Neumann v[agy] most Ujlaky[445] térparancsnokot, ki ide való izraelita, aug[usztus] 15-én nagy sietséggel továbbvonulni sok ifjúnak szerencséjére![446]
Befotózni: Újoncozás!!!
Drótos tótok besoroltatnak[447] Az újonczozásnál különös dolgok történtek. Néhány drótos tót kíváncsiságból a városházánál szédelgett az újonczokat szemlélni kívánván. Ép alkatuk az újonczszedők szemébe ötlött, s mintha csak a számot akarnák szaporítani, n[em] pedig a belső értéket, őket az újonczok közé sorolták e megjegyzéssel: „Gazember tótjai! Hurbán-, Hodzsa- és Sturnak[448] adtatok katonákat, adjatok hát a magyaroknak is.”
Szinte egy ifjú izraelita[449] Még nevezetesebb is történt. Voltak emberek, kik hazafiságból-e vagy nyervágyból a fő pontoknál őrködvén, az utazókat elfogták, s őket bekésérgették.[450] Egy ilyen kémlő Vásárhely[451] körül őrködött.
Történt, hogy egy pozsonyi izraelita különbféle ékszerekkel, horgonyórákkal s.a.t. utazna Vásárhelyen keresztül fiával, ellátva utazó levelekkel. A nevezett kémlő ezeknek daczára elfogta és Pápára késérte. Az ifjú izraelita ügyének, igazságában bízva, Varga[452] őrnagynak nagyon nyersen felelgete, minek következménye volt az őrnagy általi arczulcsapatása, attyával együtt elzáratása. Ez nem vala elég, az ifjú még be is soroltatott, s már Teszéren[453] az első állomáson vala, midőn a szabadon bocsátott atya e szomorú hírt meghallá. Kétségbeesésében nem tudta, hová forduljon, még végre egy érző szívre akadt, ki neki közbejáróul ajánlkozott. Ez Ártner József városi aljegyző volt. Evvel az atya Teszérre, rándulván fiát visszahozta, nem tudom, az igazság belátásának, vagy aranyainak következtében-e.
LXXXV. [A] világosi[454] lefegyverzésrőli hírek
Ez elvonulást kevés idő múlva még szomorítóbb kilátások[455] s tudósítások követték. Már 18-ik aug[usztusban] itt-ott lehete hallani, hogy Görgey hadteste fegyverét lerakta volna, de oly nagy volt a bizalom a magyar fegyverek rettenthetetlenségében, hogy az egész puszta koholmánynak tartatnék, habár kétségen kívül volt, hogy Győrben osztrák „placatok” hirdeték annak valóságát. Aug[usztus] 21-én a dolog valószínűségben nyert, mert lefegyverzett huszárok és honvédek érkezének számosabban, s Világosvárnál történt lefegyverzésöket hirdeték. A hangulat nyomasztóbb leve, noha még nem hiányzottak törekvések a dolgot vagy elmagyarázni, v[agy] szépíteni.
Aug[usztus] 23-án egy huszár és egy német könnyűlovas tiszt érkezett, egymással a legnagyobb barátságban. Mi volt czéljuk, vagy dolguk azt most sem tudom, legtöbben a kölcsönös kibékülésre magyarázták!
Ugyanekkor jelent meg Noszlopy Gáspár[456] a dunántúli teljhatalmú biztos parancsa, mely által meghagyatik hogy a magyar bankjegyeket elvenni senki ne vonakodjék!
LXXXVI. Ámétások[457]
Augusztus végnapjaiban már senki nem kételkedett Görgey lefegyvereztetéséről, s e kellemetlen hatást az által vélték sokan gyengítendőnek, hogy Bem s a többi hadvezérek Pétervárad s Komárom rettenthetetlenségében helyezék reményöket. De nem sokára kitűnt, hogy Bem, Dembinszky, Kossuth, Perczel[458] a török földre menekültek, s hogy Pétervárad[459] magát megadta.
Sóvárogva tekintének most mindnyájan Komáromra, a szűz várra, s annak utolsó emberig leendő védelmezésében helyezték reményöket, s való, az még nem egészen boldogtalan, kinek reménye vagyon.
A köznép, nem tudom, maga által gondolt v[agy] mások által közlött ama hírekkel kecsegteté magát, hogy 180 ezer[460] török és ugyanannyi szittyamagyar fogja vitézségét a magyar függetlenségért próbakőre tenni! S eme hírek oly fontosoknak tetszének, hogy a magyar zászlókat tornyainkról levenni elmulasztók[461], a magyar pénzt pedig forgalomban tartók, noha biztosnál biztosabb tudósítások hirdeték, hogy azokat Győrben a császáriak kárpótlás nélkül elégetik.
LXXXVII. Új requsitió[462]
Azonban álmunkból újra felvereteténk!
September 1-[jé]nek éjjelén kocsikon érkezett két század gyalogság. Érkeztének hírére lihegve vetetett le a magyar zászló, s újra a császári kitűzetett, mintha eme proteusi[463] változatosság volna csak képes a várost kellemetlenségektől megóvni, pedig hasztalan, lehet az érzelmeket takargatni, de egészen eltakarni soha sem!
A császáriak ismerék igen jól városunk érzelmeit, s azért ingatagságának büntetéséül újra ezer akó bort[464], ezer gatyát és üngöt[465], 500 lepedőt, vánkost, szalmazsákot, bakancsot s tudja Isten még mit követeltek.
Az elöljáróság eleget fáradott a felmentésért, v[agy] pedig több helyekkeli megosztásért, de az eredmény csak az lett, hogy az aprólékosabbak elengedtettek, a tetemesebbek megkívántattak.
Ezután minden szemek Komárom felé voltak irányozva, minden vágyak, s remények ebben pontosítva.
LXXXVIII. [A] Komáromba helyzett bizalom. Zsandárok
S e remények teszik szeptember hónak történetét Pápán, hacsak azt ki nem vesszük, hogy az úgynevezett Gens d' armeriesták v[agy] mint a köznép őket nevezni szokta: zsandárok vagy Sanda Máriák – a Világostól s más helyekről eltávozott honvédeket öszveszedegették s az alkalmasakat a császáriak közé sorolták. Komáromból mindig újabb s újabb hírek érkeztek, leverők vagy emelők. Már szept[ember] 21-én mint bizonyost hallók, hogy Komárom magát megadta, azonban e hír nem valósult.
Komárom megadatása[466]Végre Okt[óber] 2-án s 3-án kétségen túl leve általadatása, mert a hosszú sorban jövő–menő honvédek nemcsak mutaták, de beszéllék is a megtörtént egyezkedést.
Csak az emberi dolgok bizonytalanságát s igazságtalanságát tudtam az egész megadásban szemlélni. Midőn a többi hadtestek egyénei elfogatnak, sánczra,[467] halálra ítéltetnek, a szintoly bűnös komáromiak teljes személy- és vagyonbátorságot[468] élveznek, mintha az emberek sorsát nem annyira elvek, mint falak határoznák. S így lett vége eme nagyszerű drámának, melynek lejátszása annyi pénzbe, erőbe, vérbe, boldogság feláldozásába került, s melyből a nyeremény csak az, hogy I-[s]ő Ferencz francia királlyal elmondhatjuk: „Mindent vesztettünk, csak böcsületet nem.”
Azonban az igazán tragicus rész csak most következik.
*
[A] Komárom átadása utáni események rövid rajza.
1849 s 1850
Una salus victis nullam sperare salutem.Virg.[469]
Eddig egy eszméérti lelkesedés küzdelmeit írtuk annak mind árny-, mind fényoldalaival, most szűkebb körre szorítkoznunk kell, miután a mindég élő lelkesedés már nem tettekben mutatkozik, hanem csak gondolatokban és érzelmekben, s ama csekély is, mit feljegyezhetünk, n[em] a nemzet tevékenységét, hanem szenvedéseit illetik. Ide illeszthetők igazán Eötvösnek ama szavai: „S tudod-e, mi az, egy eszmét vesztenünk, ...[470] s mely, miután valósítása után küzdöttünk, miután már közelnek véltük, egyszerre eltűnik, mint a felleg a tenger fölött, melyet a hajós partnak vélt, míg villámiból észrevevé, hogy sötét tömege csak vesztére gyűlt öszve láthatárán.”
LXXXIX. Visszavonuló csapatok. Hangulat
Az élénk város most egyszerre halttá lett. Hallgatott mindenki, nehogy csak szóval is gyanút gerjesszen,[471] s hogy hallgasson elég, ok volt a szept[ember] 23-án ide szállásolt Károly Lajos-könnyűlovasok százada, s a mindinkább szaporodó zsandárok.
Élénkséget azonban némüleg[472] kölcsönöztek a Komáromtól[473] visszatérő s majd 10 napig keresztülvonuló gyalogcsapatok, kiknek generálisaik többnyire a benedekiek zárdájában szállásoltak.
Rettegésünket nevelte a majd naponként érkező kivégzések híre. Battyányi [így!] Lajosnak ama megrendítő kimúltát[474] a leghivékenyebb[475] sem tartá valószínűnek, miután ő a forradalom színteréről oly korán lelépett – hát midőn a magyar háború oly jeles hőseit hallók a bitófára húzatni n[em] sírt-e mindenkinek lelke, habár politikai véleménye azokétől [így!] elütött is? – Perényi,[476] Szacsvay,[477] Csányi,[478] Jeszenák[479] felakasztása már csak a vártak közé tartozott!
S mindezeknek daczára október valamelyik vasárnapján hálaadó isteni tisztelet rendeltetett tartatni, mi meg is tartatott nemcsak nálunk, hanem délután az izraelitáknál is. S mi különös, híveink közül sokan, kik az egyházunkban tartott hálaadásra vagy meg nem jelentek, vagy önkénytelenül jelentek, készséggel mentek a zsidó imaházba. Lőv [így!] Lipót,[480] a rábbi [így!] a magyarok alatt Veszprémben a függetlenség mellett szónokolt, mindenki hát feszülten vágya tudni, mint fog a függetlenség ékes dicsérője a monarchia függés ajánlatára szólani.
És beszédével meg vala elégedve mindenki, még az itt lévő katonaság parancsnoka is dicsérettel emlékezék róla!
XC. Lőv [így!] Lipót rabbi sorsa
Azonban e kis dicsőség csak azért adatott, hogy a bekövetkező bajnak mérgét kétszerezze. Másnap elfogatott. Ő t[udni]i[llik] az újabb kornak embere az újabb philosophia[481] műveivel ismerős lévén, nem viselheté el a Thalmudismus[482] képtelenségeit.[483]
Állásánál fogva zsidónak lenni kellvén, a zsidó név alatt az ész vallását akará hallgatóiba csepegtetni. A gazdagabbak, kik a vallást csak névnek akarák, készséggel hódoltak e tartalmatlanságnak, de a szegényebb rész, mely nemcsak nevet akart, hanem vallást is egész kiterjedésben, utálattal fordult el ezen közvetítési modortól, s azért rábbija [így!] ellen eget–földet megmozdított. A gyönyörű új templomba el nem[484] ment, hanem zugházakat választott imahelyül. A szinte gyönyörűen épített iskolába gyermekeit nem küldé. S habár a hatóságok erőszakot is használának, szegénysége mindent elszenvedett, de a rabbi elleni gyűlöletben állhatatos maradt. A forradalom kitörtekor a Pápán működő kormányférjfiaknak a zsidóság panaszaival bajlódni kellett. Ha magyar volt, a magyarnak adták föl rábbijukat [így!], ha német volt, bizonyosan nála a zsidók voltak az első panaszosok, mintha csak tudták volna Krisztus ama mondását: „Kérjetek, s megadatik.”[485] S most, midőn a magyar érzelemről gyanúsak oly könnyen tőrbe kerültek, ő is a feladás következtében befogatott és Pestre vitetett.[486] Azonban többek közbejárása őt a fogságból megmentette, de nem híveinek gyűlöletétől, mely addig működött, még maga is tanácsosnak tartá 1850-ik őszén a szegedi rabbiság elfogadásával e kellemetlenségnek véget vetni.[487]
XCI. Aggályok
Elfogatása az aggodalmat á[l]talánossá tette, mert ki volt, ki a magyar forradalom részére szóval, vagy tettel nem működött volna? Azonban dicséretére legyen városunknak mondva, vagy n[em] találkoztak alávaló árulkodók, v[agy] a hatalomvivők sokkal böcsületesebbek voltak, hogysem minden gyanúsítónak hittek volna – városunkban ez egyes elfogatáson kívül más magát elő nem adta.
XCII. Tisztítás[488]
Azonban[489] mindenkinek ki nyilvános hivatalt viselt, kötelességéül tétetett a tisztítás. Papok, mesterek, tanítók, minden rendű tisztviselők e rendeletnek alávetvék, sőt az elsőkről az illető esperesek ismertetvényt[490] is adni kényszerültek. Ezeknek következtében Heckenászt József vaszari mester állomásától megfosztatott, miután rábizonyult, hogy a forrodalom napjaiban népfelkelésre szólító körlevelet bocsátott volna!
XCIII. Fegyverek
A fegyverek újra beszedetni rendeltettek. Őrnagy s térparancsnok, b[áró] Geisau többeknek, kivált papoknak adott engedvényt[491] fegyvertartásra. De ez engedvények többször bekérettek, s ismét kiadattak, ismét bekérettek, és csak akkor jutottak teljes érvényességre, ha Allemann g[ene]ral kerületi főparancsnok által látomásoztattak.[492] Jaj volt annak, kinél e nélkül fegyvert találtak, több évi börtön lett következménye – s a zsandárok elég munkásak valának, a börtönöknek így lakókat szerezni. Egy tapolczafői embert tulajdon neje adta föl bosszúból.
Mindamellett fegyver rejtekhelyeken maradt elég!
XCIV. Magyar bankjegyek
Hasonló kutatás és büntetés alá estek a magyar bankjegyek. A nép a magyarok vesztét hinni akkor sem akará, midőn már elveszett, s azért, ha valamije eladó volt, azt szívesen odaadta magyar jegyekért, s azért ezek majd mind az alsóbb osztály kezeibe szivárogtak. Midőn megsemmisíttettek, a nép őket megtámadott ereklyékként őrizte, s az ismételt parancsok megégettetésökre, sikertelenek maradtak. A közpénztárak tőlök szívesen megváltak, és Veszprémben is egypár százezer hamuvá égettetett. De miután kárpótlásul érettök egy fillér sem adatott, legtöbbnyire tanácsosabbnak tartották velök legalább a reményt megőrizni. És nem tagadhatni – a népnél ez egy fontos tényező arra, hogy szíve Kossuthért égjen, azt visszatérni óhajtsa, mellette harczolni kész legyen.
S innen magyarázható, hogy minden kósza hír v[agy] háborúrai legkisebb kilátás oly nagy lelkesedéssel fogadtatik, hogy a menekvők sorsa iránti európai kérdés egész télen át a törökök jövetelét óhajtott eseményként festette, hogy még most is 1850-ik végén a porosz–német kérdés mint háború eszközlője örömzajongásal üdvözöltetik. Soknak minden vagyona magyar pénzben van – pedig a vagyon az embernek második élete, és sok kész inkább életét, mint vagyonát feláldozni.
XCV. Besoroztatás
Sok kellemetlenséget okozott a volt honvédek besoroztatása, sok bosszús gerjedelmet a komáromiaknak a tiszteken kívül hasonló sorsa. Mindenki hitte ezeknek bántatlanságukat, s álmukból ébredének föl, midőn az ellenkezőt tapasztalák, s meggyőződniök kelle, hogy a capitulátio[493] homályos szavaiból csakugyan csak a tisztek bántatlanságát lehet kimagyarázni!
Sokan a honvédek közül a besorozástól rettegvén, bujdosásra adák magukat, s a tél folytában lehete is hallani az általuk elkövetett rablásokról. Sőt, voltak helységek, melyek a honvédek beállításával mindaddig késtek, még katonai hatalomkar által erre nem kényszeríttettek. A volt komáromi tisztek se hagyattak egészen nyugalomban, hol itt, hol ott kelle magukat feljelenteniök[494].
XCVI. Magyar alkotmány nincs többé
A háború végeztével a magyar alkotmány megszüntettetett. A vármegyék és tisztviselők nevei ugyan meghagyattak, de csak neveik, miután előbbi hatóságaik megnyirbáltattak. A politikai[495] és törvénykezési[496] ügyek elválasztattak. A politikai tisztviselők tüstént ki is neveztettek, a pápai járásban főbírónak Pápay Miklós[497] úr. De a törvénykezésieké hosszabb ideig halogattatott, s addig e kört némüleg a politikai tisztviselők és a zsandárok pótolták. De csak részletesen,[498] mert midőn április közepe táján 1850-[b]en ezek is hatáskörükbe léptek, a megszaporodott pörös ügyeket alig voltak képesek elintézni.
Szinte városihatóság sem [volt többé][499]A város, mint hatóság lenni megszűnt addig, míg az ostromállapot tart. A főbíró úr nevezett ugyan tisztviselőket, de ezeknek hatáskörük majd egyedül a város belügyeire szorítkozik.[500]
Rövidítések és irodalomjegyzék
Bakonyvári, 1898. = Bakonyvári Ildefonz: A pápai Kath. Gymnasium története a pannonhalmi benczések idejében (1806–1896) In. A pannonhalmi Szent-Benedekrendiek vezetése alatt álló pápai Kath. Gymnasium Értesítője az 1897–98-iki iskolai évről, Közzéteszi: Pethő Menyhért, Pápa, 1998. 3–152. p.
Balogh–Ördög, 1987. = Veszprém megye földrajzi nevei II., A pápai járás, Szerk.: Balogh Lajos–Ördög Ferenc, Budapest, 1987.
Bogdán, 1990. = Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek 1601–1874, Budapest, 1990. A Magyar Országos Levéltár kiadványai IV. Levéltártan és történeti forrástudományok 6.
Bona, 1983. = Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848–49, Budapest, 1983.
Bona, 1988. = Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai, Budapest, 1988.
Borovi, 1992. = Borovi József: A magyar tábori lelkészet története Budapest, 1992.
Cserny, 1970. = Cserny Margit: Adatok az 1848-as forradalom és szabadságharc történetéhez Veszprém megyében, A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 9., Szerk.: Éry István, Veszprém, 1970. 125–144. p.
Dobai, 1997. = Dobai János: Kossuth Kalendárium, 1848–1998. Budapest, 1997.
Földi, 1978. = Magyarország földrajzi névtára II. Veszprém megye, Szerk.: Földi Ervin, Budapest, 1978.
Füzes, 1965. = Füzes F. Miklós: Adatok Györök György és Györök Leó életéhez, In. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 3. Szerk.: Éry István, Veszprém, 1965. 125–144. p.
Gerencsér, 1997. = Gerencsér Miklós: Újdonászi ódonságok Veszprém Vármegyéről 1857–1861, Pápa, 1997.
H. Szabó, 1988. = H. Szabó Lajos: A pápai vörös sipkás diákhonvédek. Vértanúkra emlékezve, In. PH. 1988. október 12. 6. p.
H. Szabó, 1990. = H. Szabó Lajos: A szabadság márciusa, In. PH. 1990. március 8. 1., 3. p.
H. Szabó, 1994. = H. Szabó Lajos: Pápa és környéke 1848–1849, Pápa, 1994.
H. Szabó, 1995. = H. Szabó Lajos: A szabadságharc és az emigráció pénzei, kitüntetései 1848–1866., Pápa, 1995.
H. Szabó, 1996. = H. Szabó Lajos: Történelmi emlékhelyek Pápán és környékén, Pápa, 1996.
H. Szabó, 1997. = H. Szabó Lajos: Pápa, 1848. Március 16. (Naplórészlet az 1848. Március 16-i eseményekről) In. PH. 1997. március 11.1., 5. p.
H. Szabó, 1998. = H. Szabó Lajos: Naplók, versek, levelek a szabadságharc korából, Pápa, 1998.
Haraszti, 1990. = Haraszti György: A „Ben Chananja” szerkesztője. /Ecsetvonások a zsurnaliszta Lőw Lipót arcképéhez./ In. A szegedi zsidó polgárság emlékezete. Szerk.: Zombori István, Szeged, 1990.
Heitler, 1969. = Régi pápai vízimalmok, Pápa, 1969.
Hermann, 1997. = Hermann István: 1848/49 Pápán =A Szent István Római katolikus Egyházközség Historia Domusának tanúságai) In. Bakony–Balatoni kalendárium, 1998. 97–104. p.
Hermann, 1998. = Hermann István: Pápa 1848/49-ben a Wéber feljegyzés alapján. In. Új Horizont 1998. (megjelenés alatt)
Hermann Róbert, 1996. = Hermann Róbert: H. Szabó Lajos: Pápa és környéke 1848/49-ben (könyvismertetés), In. Hadtörténeti Közlemények 109. Budapest, 1996. 1. 233–235. p.
Horovitz, 1919. = Horovitz: Idegen szavak magyarázata, Bp. 1919.
Hudi, 1984. = Hudi József: A Veszprém megyei parasztmozgalmak 1848–49-ben. In. Tanulmányok Veszprém megye múltjából, A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 3., Szerk.: Madarász Lajos, Veszprém, 1984. 337–529. p.
Hudi, 1994. = Hudi József: Pápa város önkormányzata 1848/49-ben, In. Tanulmányok Pápa város történetéből a kezdetektől 1970-ig. Főszerk.: Kubinyi András, Pápa, 1994.
Hudi, 1995. = Hudi József: Pápa város önkormányzata a későfeudalizmus időszakában (1730–1847), Pápa, 1995. (Fejezetek Pápa város történetéből 2.)
Hudi, 1995/b. = Hudi József: Június 16: a város napja. Pápa önkormányzata 1848-ban, In. PH. 1995. Július, 12. p.
Huszár, 1970. = Huszár János: Az ihászi csata története, In. Honismereti tanulmányok, Szerk.: Rácz István, Pápa, 1970. 140–151. p.
Huszár, 1989. = Huszár János: Hol lehetnek a honvédsírok? In. PH. 1989. július 13. 2. p.
Huszár, 1997. = Huszár János: Az olvasó kérdez, a helytörténész válaszol, In. PH. 1997. szeptember 16. 4. p.
Ilon, 1987. = Ilon Gábor: 1848 tavasza Pápán, In. Napló, 1987. március 14. 13. p.
Katus, 1979. = Magyarország története 1848–1890. VI/1. Budapest, 1979. Főszerk.: Kovács Endre, Szerk.: Katus László. In. Magyarország története tíz kötetben VI/1–2. Főszerk.: Pach Zsigmond Pál.
Király, 1976. = Király István: Az 1849. június 13-án lezajlott csornai ütközet krónikája, Csorna, 1976.
Kis, 1896. = Kis Ernő: Az ihászi-i csata története, In. A Pápa mellett Ihászi pusztán vívott 1849. jún. 27-i csatának emlékezete, Pápa, 1896. 5–23. p.
Kis, 1905. = Pápa részvétele 1848–49-iki szabadságharcban, In. Pápa város egyetemes leírása Szerk.: Kapossy Lucián., Pápa, 19892. (reprint) 95–101. p.
Kis, 1905/a. = Az 1849. Június 27-iki ihászi ütközet és okirattára, In. Pápa város egyetemes leírása Szerk.: Kapossy Lucián., Pápa, 1989. (reprint) 101–115. p.
Kis, 1909. = Kis Ernő: A pápai Várkastély, In. Vasárnapi Újság 1909. 235-237. p. (fotókkal)
Kopasz, 1966. = Kopasz Gábor: A veszprémi nemzetőrök szerepe 1848-ban a baranyai Dráva-vonal védelmében, In. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 5., Szerk.: Éry István, Veszprém, 1966. 259–271. p.
Kövy, 1986. = Kövy Zsolt: A 150 éve alapított Pápai Kaszinó története, In. Veszprém megyei honismereti tanulmányok XII. (Pápa város és környéke helytörténeti kutatása) Szerk.: Hadnagy László, Veszprém, 1986. 53–73. p.
Lőcsei, 1997. = Lőcsei Gabriella: Még a csigavérűek is... Öröm és bánat napjai Pápán, 1848–49-ben. In. Magyar Nemzet, 1997. március 14. 19. p.
Lőw, 1870. = Lőw Lipót: Zsinagógai beszédek, Szeged 1870.
MNL. = Magyar nagylexikon 1-5. Budapest, 1993–1997. Főszerk.: Élesztő László.
MÉL. = Magyar életrajzi lexikon I–IV., Főszerk.: Kenyeres Ágnes, Budapest, 1967–1994.
Molnár: 1986. = Molnár András: A pápai nemzetőrség 1848 tavaszán, In. A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményei 18. Szerk.: Törőcsik Zoltán–Uzsoki András, Veszprém, 1986. 477–489. p.
Molnár: 1999. = Molnár Jánosné: Milyen ünnep volt április 11-én? I-II., Napló, 1999. 04. 08-09.
Nádasdy, 1972. = Nádasdy Lajos: 1848. márciusa Veszprém megyében. Korabeli hírlapi tudósítások, In. Napló, 1972. március 15. 5. p.
Nádasdy, 1973. = Nádasdy Lajos: Korabeli tudósítások: 1848 márciusa Pápán. In. Napló, 1973. március 10. 7. p.
Pápay, 1963. = Pápay Jenő: Süttő Ignác halála Sellyén, In. Művelődési Tájékoztató (A Baranya Megyei Tanács Művelődési Osztályának kiadványa), Pécs, 1963. 135–137. p.
RNL. = Révai nagylexikon 1-21. Budapest, 1911-1935. (Reprint kiadása Babits Könyvkiadó, Szekszárd)
Nemzetőrök = Az ‘48-as pápai nemzetőrök névsora, In. PH. 1992. december 7. 6. p.
Pápay, 1985. = Pápay Jenő: 1848. A pápai nemzetőrség Sellye és Siklós térségében, In. A Siklósi Vár- és Múzeumbaráti Kör Tudományos Emlékülése Siklóson 1984. március 15-én, Szerk.: Perics Péter, Siklós, 1985. 27–31. p.
Pernesz, 1973. = Győr, 1847–1850-ben, ahogy egy lokálpatrióta látta. (Szemelvények Ecker János kéziratos naplójából.) Ford.: Bay Ferenc, Szerk.: Pernesz Gyula, Győr, 1973.
Pfeiffer, 1987. = Pfeiffer János: A Veszprémi Egyházmegye történeti névtára (1630–1950). Püspökei, kanonokjai, papjai, Dissertationes Hungaricae ex Historia Ecclesiae VIII. Edd. Gabriel Adriányi. München, 1987.
Plosszer, 1850–1868. = Plosszer Ferenc: A nagy-gannai plébánia évkönyve, 1850–1868. (gépirat, 92 p.)
PH. = Pápai Hírlap
PL. = Pápai Lapok
Ress, 1996. = Ress Imre: A birodalmi centralizáció és a mezővárosi igazgatás, (Megjegyzések Somfai Balázs: Pápa mezőváros igazgatása 1848–49 után című tanulmányához) In. Tanulmányok Pápa város történetéhez 2., Pápa 1996. Szerk.: Hermann István
RNL. = Révai nagy lexikon I–XXI. Budapest, 1911–1935.
Sándor, 1931 = Sándor Pál: Négyszáz év, dramatizált képek a pápai Református Kollégium jubileumára, Pápa, 1931. (Az illusztrációkat Závory Zoltán rajzolta)
Somfai, 1994. = Somfai Balázs: Pápa mezőváros igazgatása 1848/49 után. Vázlat a város múlt századbeli ötvenes éveiről, In. Tanulmányok Pápa város történetéből a kezdetektől 1970-ig. Főszerk.: Kubinyi András, Pápa, 1994.
Somogyvári, 1942. = vitéz Somogyvári Gyula: A Pirossapkás Kislány, regény, Budapest, 1942.
Somogyvári, 1943. = vitéz Somogyvári Gyula: A hadtest hű marad I–II. regény, Budapest, 1943.
Szalai, 1987. = [Szalai Antal:] Barangolás a pápai utcanevek világában, In. Üdvözlet a régi Pápáról, Szerk.: Németh József, Budapest, 1997. 99–119. p.
Szalai, 1996. = Szalai Antal: A pápai zsidóság története és a hitközség szerepe a város társadalmi életében, Jókai Füzetek 19., Pápa 1996.
Szalai, én. = Szalai Antal: Pápa város polgármesterei, 1848–1950. Pápa, én. (Kézirat)
Szalay, 1940 = Szalay Jeromos: Vidovics Ágoston, In. A pápai Szent Benedek rendi kath. Szent Mór Gimnázium Évkönyve az 1939–40. iskolai évről, Pápa, 1940. Szerk.: Bíró Lucián.
Szinnyei, 1891–1914. = Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái, I–XIV. Budapest, 1891–1914.
Urbán, 1973. = Urbán Aladár: A nemzetőrség és honvédség szervezése 1848 nyarán, Budapest, 1973.
Varju, 1997. = Varju Dezső: Vidovics Ágoston pápakovácsi plébános naplója 1848–49-es eseményekről (A pápakovácsi római katolikus templom Historia Domusából), Jókai Füzetek 20. Pápa, 1997.
Vevér, 1937. = Vevér Emil: 1848. Március Idusa Veszprém vármegyében. In. Veszprémi Hírlap, 1937. március 7. 1–2. p.
Vörös, 1975. = Francsics Károly: Kis kamorámban gyertyát gyújték. Budapest, 1975. (Válogatta és sajtó alá rendezte Vörös Károly)
Wöller, 1994. = Wöller István: A Tapolca vízimalmai Pápán és környékén, Pápa, 1994. (Fejezetek Pápa város történetéből 1.)
Zakar, 1997. = Zakar Péter: A magyar hadsereg tábori lelkészeinek szolgálati viszonyai 1848–49-ben, In. Hadtörténelmi Közlemények 1997. 207–228. p.
Zoványi, 1977. = Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon, Budapest, 1977.3 Szerk.: Ladányi Sándor.
Zsuppán, 1991. = Zsuppán István: Pápai nemzetőrök a Drávánál, 1848 hosszú, forró nyara, In. PH. 1991. október 11. 5. p.
Zsuppán, 1992. = Zsuppán István: Reguly szabómester erőszakos halála, „...borzasztósága megrendíti valómat...”, In. PH. 1992. január 17. 5. p.
Zsuppán, 1992/a. = Zsuppán István: Merre vonultak a pápai nemzetőrök a Drávához! Újabb dokumentumok a történethez. In. PH. 1992. július 6. 4. p.
Zsuppán, 1992/b. = Zsuppán István: „Fut Bécs felé Jellasics a gyáva...” (Pápai nemzetőrök Jellasics nyomában) In. PH. 1992. október 22. 7. p.
Zsuppán, 1993. = Zsuppán István: Újabb adalékok a 48-as nemzetőrök történetéhez. Nyílt levél Pápay Jenőnek Sellyére. In. PH. 1993. augusztus 16. 5. p.
Zsuppán, 1995. = Zsuppán István: Régi pápai fotók. Pápai polgárok fényképeken Koroncz László kanonok plébános] In. PH. 1995. november, 7. p.
Zsuppán, 1996. = Zsuppán István: Nemzetőreink nyomában a Dráva parton, In. PH. 1996. április, 13. p.
Zsuppán, 1996/a. = Zsuppán István: Nemzetőreink nyomában a Dráva parton, In. PH. 1996. szeptember, 8. p.
Képek, mellékletek jegyzéke
A historia domus egy oldala, Deák Ferenc Pápán megy keresztül 29
Pápa belvárosa a Tókertek felöl (Slowikowski Ádám rajza) 33
Plosszer Ferenc aláírása, gannai plébános korából (1857.) 35
A Fő utca és a Griff-sarok (Slowikowski Ádám rajza) 37
A historia domus egy oldala, Városi tisztviselőség és követválasztás 39
Pápai nemzetőrök táborozásai 1848-ban (térkép) 43
A pápai református Ókollégium (Tibai Takáts J. festménye) 52
A historia domus egy oldala, Az 1849-i események 61
A Bástya utca és környéke a XIX. század végén (képeslevelezőlap) 75
A historia domus egy oldala, Kmety hadosztálya 83
A pápai Nagytemplom és a Fő tér (metszet) 86
A historia domus egy oldala, Ihászi csata 91
A historia domus egy oldala, Újoncozás 98
Pápa város’ út–levele, 1849-ből 100
A historia domus egy oldala, Magyar alkotmány nincs többé 110
Plosszer Ferenc szobor-portréja (Balló László faszobra) 117
Pápa látképe 1858-ból, Skolnik Anna fejléces levélpapirja hátsó borító oldal
Tartalom
Ajánlás. Kovács Zoltán 5
Plosszer Ferenc és a pápai főplébánia historia domusa
1848/49-ről. Hermann István 7
Ki volt Plosszer Ferenc 9
Plosszer Ferenc és az 1848/49-es forradalom eseményei 14
A szövegközlés szempontjai 19
Plosszer Ferenc káplán feljegyzései 1848/49-ről 21
[Előhang] XXII. szakasz 21
Az 1848-ik év eseményeinek rajza XXIV–LIII. szakasz 22
Az 1849-i események. LIV–LXXXVII. szakasz 62
[A] Komárom átadása utáni események rövid rajza.
1849 s 1850. LXXXIX–XCVI. Szakasz 104
Rövidítések és irodalomjegyzék 111
Képek, mellékletek jegyzéke 118
Tartalom 119
[1] Szerencsére Pápa diáksága az utóbbi időben mind a Kálvária-, mind az Alsóvárosi temetőben megkoszorúzza a napjainkig fennmaradt ‘48-as honvédsírokat.
[2] Legújabban kiadott válogatás: H. Szabó, 1998. Közülük Lőw Lipót pápai rabbi, Plosszer Ferenc pápai káplán, Roboz István honvéd főhadnagy, egykori pápai diák és Baráth Ferenc honvéd százados, egykor szintén pápai diák írásai, naplórészletei zömmel helyi vonatkozásúak.
[3] Kiadása: Hermann, 1998.
[4] Varju, 1997.
[5] Az írás megjelent a Győri Közlöny 1861. 91., 92., 93. számaiban, újra kiadta Gerencsér, 1997. 50–56. p.
[6] A Nagytemplom Historia Domusa kiadás alatt áll, mint a helytörténetírás egyik legfontosabb XVIII–XX. századi Pápára vonatkozó forrása. Természetesen az egyes részek színvonala függött az azt író személy felkészültségétől, helyismeretétől. Gyakran előfordult, hogy egyszerűen nem vezették a könyvet. Magyarász József elvitte magával, amikor 1813-ban plébániát cserélt a somogyvári Henics Józseffel: „A fent nevezett tisztelt plébánus T[isztelendő] Magyarász József ez évkönyvet magával elvitte, s csak 1848-[b]an ama becses jegyzetekkel bővítve küldötte vissza. Ő tudnillik a somogyvári plébániát a veszprémi megyével együtt felcserélte a győri megyében fekvő pereszteghi plébániával, melyet hosszabb működés után csak öregsége miatt hagyott el – lakhelyét Soprony városában vevén, s innen kapta vissza a pápai plébánia az eddig számkivetésben volt évkönyvet. A hiányokat pótolni majd teljes lehetetlen lett, miután azok, kik az évkönyv visszajöttekor Pápán, mint lelkészek működtek, a történt eseményekről csak töredékes közleményeket nyerhettek; nem is az események részeseitől, kik többnyire az életből már elköltöztek, hanem részint a városbéliektől, részint az anyakönyvekben s más hivatalos irományokban elszórt jegyzetekből. Nehogy azonban e csekély is elvesszen, én, Plosszer Ferencz előbb pápai káplán, most pedig nagygannai plébánus – Fő T[isztelen]dő Koroncz László akkor pápai plébánus, most pedig veszprémi kánonok úr felszólítására, s megbízásából a szerkesztést magamra vállaltam.” (Historia Domus 76 v. és 77 r. p.)
[7] „...az 1848-i, 1849-i, 1850-i fontos események pedig, melyek Pápán létemre esnek, s melyeknek részint szemtanúja, részint részese voltam, bővebben lesznek előadva.” Uo.
[8] Ennek ellenére valószínű, hogy valamiféle feljegyzést készített az egykorú eseményekről. Ezt igazolja a feljegyzések adatgazdagsága, viszonylagos pontossága.
[9] Ő az Esterházy-család tatai ágából származott, székhelyét Csákváron tartotta.
Az egyidőben megürült gannai és devecseri plébániáért együtt folyamodott Polczer Ferenc korábbi noszlopi plébánossal. Végül közös megegyezéssel, a gróf jóindulatú akaratával ő kapta Gannát, Polczer pedig Devecsert. A döntés előtt mindkét jelölt misét celebrált és prédikált a gróf előtt. Plosszer, 1850–1868. 16–17. p.
[10] Gannai feljegyzéseiben írta: „Káplánnak rendeltettem Csóthra, hová november 3-án érkeztem, mert pályám kezdete oly tövises volt, hogy rá most is csak könnyek közt emlékszem. Azon héten, mely újmisémnek volt hete, volt egyszersmind atyám halálának hete. Törve és törődve jutottam álomásomra. Nevelte bajomat a német nyelv, melyben csekély jártassággal bírtam, s még is tüstént e nyelven kellett szolgálnom a bébi fiókegyházban.” Plosszer, 1850–1868. 14. p.
[11] Életére lásd Pfeiffer, 1987. 174–175. p.
[12] Szinnyei, 1891–1914. X. 1255. p.
Füssy Tamás, mint bencés szerzetes tanár élt Pápán is az 1860-as években. Tanártársaival együtt bátran állást foglalt a bécsi kormányzat németesítő politikája ellen.
[13] Plosszer, 1850–1868. (A historia domusról készült 92 oldalas gépiratot Illyés Dénes jelenlegi gannai plébános úr jóvoltából tanulmányozhattam, köszönet érte!)
[14] Pl. LII. szakasz véga.
[15] A gannai egyháztörténetben maga írta, hogy: „Tíz év után írván e sorokat...” Uo. 20. p.
[16] Részletesen ír a lengyel felkelésről, a dán háborúról, nem kerülték el figyelmét a birodalom politikai és gazdasági nehézségei, stb.
[17] Praktikus gondolkodását Puska Péter csóti plébános tanításának tulajdonítja, aki-
mellett majd tíz évig volt káplán. („Gyakorlati férfi lévén, tőle sokat tanultam...” Uo. 14. p.)
[18] Uo.20. p.
[19] Uo. 70. p.
[20] Kiemeli praktikus dolgokban való jártasságát, de szemére veti, hogy mindennek nekiállt és minden csak addig érdekelte, míg megismerkedett vele, nem volt a dolgok véghezvitelében kellő kitartása. Uo. 15–16. p.
[21] Felrója neki, hogy a tudományok műveléséért nem sokat tett, de tárgyilagosan kiemeli, hogy mindenkihez volt kedves szava, soha nem bánta gyakori látogatói érkezését. Uo. 16. p.
[22] Lásd: LIII. szakasz és a Komárom átadása utáni események rövid rajza. 1849 s 1850.
[23] Lásd: Komárom átadása utáni események rövid rajza. 1849 s 1850.
[24] Plosszer Ferenc Historia Domusba tett bejegyzései megjelentek a Győri Közlöny 1861. május 2., 9., 16., és 23-i számaiban, „sy” aláírással, „Töredékek Pápa város történetéből 1848/9.” címen. Ez a kiadás csak tartalmi változata a feljegyzéseknek. A kiadásból nem derül ki, hogy Plosszer Ferenc, aki akkor még élt, tudott-e róla. A cikkben szereplő monogramot feloldani nem tudtam.
Később a feljegyzések megjelentek a Pápai Lapok című újság 1881. évi 14–24. számaiban. Az akkori közlés sem törekedett a szószerintiségre, gyakran csak tartalmi összefoglalója a Historia Domusnak. Mivel Plosszer Ferenc 1877. április 20-án meghalt, nagyon valószínű, hogy a közlés beleegyezése nélkül készült. Minden esetben „Az 1848-49-ik év eseményei Pápán. A pápai r. kath. plébánia évkönyvéből Plosser [így!] Ferencz után közli –yf–” cím alatt jelent meg. Általában az újság címoldalán kezdődött és valamelyik belső oldalon folytatódott. (A monogram feloldása dr. Fenyvessy Ferenc, Hudi, 1994. 343. p. 38. jegyzet. Azzal a megjegyzéssel, hogy nem az 1881-es volt az első közlés.)
Somfai Balázs tájékoztatása szerint Molnár István, egykori pápai káplán, majd plébános is dolgozott a historia domus 1848/49-es részeinek átírásán. Sajnos, ha el is készült a kézirat azóta elkallódott, megtalálni nem sikerült.
Újabban részletek jelentek meg a Historia Domusból, Hermann, 1997. különösen 99-104. p. és H. Szabó, 1998. 102-127. p. ez a kiadás az 1881-ben a Pápai Hírlapban megjelent újraközlése, az akkori kiadó monogramja nélkül.
[25] Lásd: XXXIV. szakasz.
[26] Vö. a benedek rendi szerzetesek hasonló véleményét tükrözi a Wéber féle feljegyzés. Hermann, 1998.
[27] Lásd: XXVII. szakasz.
[28] Lásd: XXIX. szakasz.
[29] Lásd: XXXIII. szakasz.
[30] Korábban ő volt a pápai Főiskolai Nyomda cenzora, már csak ezért sem szerette a református ifjúság és a tanári kar nagyrésze.
[31] Lásd: LI. szakasz.
[32] Lásd: LXXII. szakasz.
[33] Lásd: LXX. szakasz.
[34] Lásd: LIX. szakasz. Azt írta: „E kellemetlen dolog január 29-én általam teljesíttetett, a szónoklási sor éppen rajtam lévén.” Megrökönyödésének oka valószínűleg az volt, hogy a hagyományos katolikus értékeket a királyi udvar oldalán vélte jobban felfedezni, de abba ez a kényszerű propagandatevékenység nem fért volna bele.
[35] Tudunk olyan papról, aki nem olvasta fel a „vad imádságokat”, Vidovics Ágoston pápakovácsi plébános a hagyományos és a falusiak által megszokott könyörgéseket végeztette el a nemzet ügyében. Varju, 1997. 66–67. p.
[36] Lásd: XLII. szakasz.
[37] Lásd: LV. szakasz.
[38] Uo.
[39] Lásd: LXXXIV. szakasz.
[40] Szinte csodálattal ír Hám János prímásról és az igazságtalanul meghurcolt Lonovics püspökről. Lásd: LXVI. szakasz.
[41] Lásd: LXXVII. szakasz.
[42] Lásd: XC. szakasz.
[43] Lásd: XXXVI. szakasz. Vö. XLI. szakasz, Pápa az önkénytes nemzetőrök gyülhelye.
[44] Lásd: LVIII. szakasz.
[45] Lásd: LXIII. szakasz.
[46] Lásd: LXXXVII. szakasz.
[47] Uo.
[48] Lásd: XCIV. szakasz.
[49] Lásd: LXXXVIII. szakasz.
[50] Historia Domus 116. r. XCVII. szakasz.
[51] Gerincmagasság 32,5 cm. Szélesség 22 cm. Sarkain réz védő veretekkel. A metszések körben aranyozva. A kötet összes 250 jó minőségű kézimerítésű vízjeles lapból áll.
[52] „Ezen a papíron nagyon nehezen lehetett írni, amiért is a plébánia története számára e napon egy új jegyzőkönyvet vettem és abban folytatódik a plébánia története. Pápa, 1907. évi június 7. Kriszt Jenő esperes-plebános”. Historia Domus 164. r.
[53] Megtartottam a Plosszer Ferenc által alkalmazott számozott szakaszcímeket, amelyek a historia domusba bekerült korábbi és későbbi események leírásának sorrendje révén alakultak ki. Ezért kezdődik a szövegközlés a XXII. szakasszal, mint az 1848– 49-re vonatkozó első részlet.
[54] Az 1848-as forradalmi helyzet kialakulásának rövid, Veszprém megyei összefoglalása: Cserny, 1970. 125-144. p.
[55] általában
[56] Veszprém vármegye Pápán lévő épülete, amelynek hátsó része vármegyei börtönként is szolgált. Jelenleg a Városi Bíróság épülete, Fő u. 17.
[57] legtisztességesebb
[58] nemzet
[59] Városunkban volt káplán, 1848–1850.
[60] A feljegyzések megjelentek nyomtatásban a Pápai Lapok című újság 1881. évi 14–24. számaiban. (Lásd bevezetés 13. p. és 24. jegyzet. Valamint a szövegkiadás 33. és 85. jegyzete. )
[61] Azt, miben annyi sok év nem dönt, eldöntheti egy perc.
[62] míg, amíg
[63] társadalomban
[64] Olasz nemzeti felszabadítási mozgalom részvevője, amely átment az egész mozgalom elnevezésére is, a szénégető szóból.
[65] lökést, indíttatást
[66] 1848-ban a júniusi forradalommal úzték el. Valójában a dinasztia un. orleansi ágából származó, oldalági Bourbon rokon Lajos Fülöp került a trónra.
[67] forradalmi
[68] Francia király, (1830-1848), RNL. 12. 435. p.
[69] Guizot, Francois Pierre Guillaume, francia államférfi, történetíró, RNL. 9. 75. p.
[70] Lamartine, Alphoonse Marie Luis de, francia költő, RNL. 12. 455. p.
[71] Eredetileg nyilván „Az 1848-ik év eseményeinek rajza” című bevezetést is számozni akarta, így követi a XXII. fejezetet a XXIV. fejezet.
[72] kísérlet, Utána egy ‘t’ betű kihúzva.
[73] majdnem
[74] összegyűlt, Utána egy ‘A’ betű kihúzva.
[75] elhíresült
[76] A bécsi forradalom március 13-án tört ki.
[77] Gróf Batthyány Lajos, az első magyar kormány miniszterelnöke, MÉL. I. 146. p.
[78] Az első magyar kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, majd Magyarország kormányzó elnöke. MÉL. I. 978. p.
[79] istenítette
[80] Március 15-én utazott a magyar küldöttség Bécsbe, Kossuth Lajos és gróf Batthyány Lajos vezetésével.
[81] Herceg Metternich, Klemens Lothar Wenzel osztrák államférfi. RNL. 13. 686. p.
[82] Március 13-án menekült Hollandián keresztül Angliába.
[83] Valójában a miniszterelnöki megbízásra 1848 március 17-én került sor, Habsburg István főherceg, nádor által. Vö. Katus, 1979. 81-82. p.
[84] Az utolsó két számjegy olvashatatlanról javítva.
[85] Az 1848/49-es pápai események rövid, nem mindenben pontos összefoglalása Kis, 1905. 95-101. p. (Sajnos nem a historia domust használta, hanem a Pápai Lapokban 1881-ben megjelent, sok esetben pontatlan közlést. Lásd 8. jegyzet)
Pápa városát irodalmi ihletéssel ismerheti meg az érdeklődő olvasó vitéz Somogyvári Gyula A Pirossapkás Kislány című regényéből. A szerző nem törekedett a történeti hűségre, de gyermekkori pápai élményei és az elvégzett kutatások sok hiteles helyismereti anyag birtokába juttatták. Különösen érdekes és több részletben visszatér Pápára és közelebbi távolabbi környékére. Somogyvári, 1942. 166-270. p.
[86] 1848. március 16-án a késő délutáni órákban. Hudi, 1984. 357. p.
Roboz István pápai főiskolás diák naplója szerint 16-án reggel 9 órakor már tudtak az eseményekről. „Folyó hó 16-án reggel kilenc órakor jött az örömhír hozzánk Pozsonyból –Talán a boldogság angyala hozta szárnyain – hogy gyönyörmagul hintse el a nép között.” Idézi: Nádasdy, 1972. 5. p. és Nádasdy, 1973. 10. p. (Legújabban: H. Szabó, 1998. 135-140. p.)
Sőt van olyan tudósítás is, amely szerint már 15-én este ismerték a pozsonyi eseménye hírét Pápán: „A bécsi és pozsonyi történetek tegnap estve Fischer herendi zsidó által közhírré kapván Pápán...” Szakonyi Lajos főszolgabírónak az alispánhoz március 16-án tett jelentése szerint. Vevér, 1937. 1-2. p. (Az utóbbi két adatot Somfai Balázsnak köszönöm.)
Bakonyvári, 1896. 32. p. A „Pápa és a benczés gymnasium napjai a szabadsághacz idejében” című fejezetét nagyobb rész Wéber Dénes akkori pápai iskolaigazgatónak a pápai bencés rendházban lévő feljegyzései alapján készültek. Vö. Hermann, 1998.
[87] Az ifjúság forradalmi szerepét tekintve Pápát is a jelentősebb városok közé sorolta Urbán Aladár. Urbán. 1973. 29. p. és 145. jegyzet.
„Fel! ki magyar! Kiáltott az ifjúság egy pillanat múlva négyszáz egynehányunk keblén lobogott a nemzetiség koszorúja, a háromszínű szalag” Nádasdy, 1972. 5. p.
[88] hogy
[89] A pápai forradalmi események legújabb összefoglalásai: Hudi, 1984. 357-358. p. Hudi, 1994. 323-326. p. H. Szabó, 1990. 1., 3. p. Ugyancsak H. Szabó Lajos is közöl részleteket Roboz István akkori pápai főiskolás diák naplójából. H. Szabó, 1997. 1., 5. p. (Legújabban: H. Szabó, 1998. 135-140. p., ugyanott a szerző fényképe is közölve. Később Roboz István rendszeres Somogy megyei tudósítója lett a Győri Közlöny című lapnak.)
[90] fényözönben
[91] Roboz István a pontos időpontot is feljegyezte „Estveli nyolc órakor már egész városunk fénybe ragyogott a gyertya és lámpa világok ezer meg ezer tömegétől...” Nádasdy, 1972. 5. p. (Vö. H. Szabó, 1998.)
[92] Mennyire különböző lehet a dolgok megítélése, a főiskolások este 9 órakor „egy nagy gömbölyű lámpagolyó”-t láttak feljönni a Grófi úton. „Volt a menetben három nagyobb lobogó is, ezeket a diákbanda és a dalegylet kísérte”. Uo. 5. p.
[93] A Fő térnek a Nagytemplom előtti, délkeleties részéről van szó, ahol akkor a főpiac állott.
[94] A dalegylet elénekelte a Szózat „keblet rázó dalát” utána éjjenek csattantak „Kossuth Lajosunkért, a nemzet szabad fiaiért, Batthyány Lajos és Kázmér grófokért, Deák Ferenc, a nagy költő Vörösmarty és Stancsicsért...” Roboz szerint mintegy hatezer ember vett részt a felvonuláson. Nádasdy, 1972. 5. p., Nádasdy, 1973. 10. p. (Vö. H. Szabó, 1998.)
[95] Plosszer káplán kissé pontatlanul idézte a Nemzeti dalt..., de ez nyilván az emlékezet fakuló hatásának és az akkor még tiltott szöveg hiányának tudható be...
[96] kiáltványok
[97] MÉL. II. 344. p.
[98] Pasquille: gúnyirat, gyalázó, ócsárló irat. (Nevét Pasquino római csizmadiáról vette, aki a XVI. századbeli állapotokat, főleg a papság viselt dolgait ostorozta gúnyolódó irataiban. Horovitz,1919.)
[99] A szerző nem említi, hogy a pápai Szent Mór Bencés Gimnázium tanulója volt egy tanéven keresztül. (1811-1812.) MÉL. I. 354. p.
[100] Március 19-én H. Szabó, 1998. 136-137. p.
[101] Báró Wenckheim Béla, MÉL. II. 1037. p.
[102] Roboz István tudósítása szerint március 20-án hajnali 3 órakor ment keresztül a városon. H. Szabó, 1998. 137. p.
[103] kísérletekről
[104] Szkülla és Kharübdisz Odüsszeusz retteget örvénye és szörnye. RNL. 16. 856. p.
[105] Bámészkodó tömegre számot tartó, látványos.
[106] Sorsjáték, a lottójáték elődje.
[107] A közügy rovására elkövetett, halhatatlanná válni akaró tettet elkövető személy. Itt nyilván némi malíciával alkalmazza Plosszer Ferenc.
[108] A Veszprém megyei önkéntes nemzetőrök századosa lett. Később a Festetics vadászzászlóaljnál szolgált. Bona, 1988. 556. p. Az eseményről városi tudósító beszámolója alapján a Pesti Hírlap is tudósított. Dobai, 1997. 34. p.
„1849. Mart. 27-én Kedden. A Császáriak Strausz ügyvédet keresik, de ő elillant Kolompárosnéval. – hogy Strauszt Komáromból is úgy kergették el, mert valami rossz fát tett a tűzre.” Varju, 1997. 50. p.
[109] A magyar trikolort jelzi így Plosszer Ferenc.
[110] A nemzetőrség szervezésére országosan lásd Urbán: 1973. Pápán és általában Veszprém megyében, lásd Hudi, 1984. 365-385. p., Molnár, 1986. 477-489. p. és Cserny, 1970. 133. p.
[111] Vö. Molnár, 1986. 477-479. p. A pápai nemzetőrök „Fegyelmi rendszer”-e közölve másolatban, Martonfalvay Elek jegyző aláírásával.
[112] vagyoni biztosíték
[113] Rövid tartalmi idézet H. Szabó, 1994. 87-88. p. 366. p. (A PL. 1881. 14. száma alapján)
[114] „Jött ismét egy nagy nap tizennyolcadika, midőn a nemzeti őrsereg szent könyvébe neveinket feljegyeztük s a hazának zászlaja alá esküvénk...” Nádasdy, 1972. 5. p. Itt a korábbi önkéntes nemzetőrség szerveződéséről tudósít Roboz István a Hazánk című győri újságon keresztül. (Vö. H. Szabó, 1998.)
A szabadságharc alatt működő hazai lapok felsorolása: Dobai, 1997. 189-190. p.
A nemzetőrök névsorát közli – nem hibátlanul – H. Szabó, 1994. 89-176. p. (89-105. p. a pápaiak, folyószám, név, kor, polgári állás, nemzetőri tisztség, észrevétel rovatok feltüntetésével. 105-176. p. alatt pedig a Pápa környéki nemzetőrök névsora olvasható.)
A református lelkész Liszkay József 295. sorszám alatt, Széki Béla tanító és lelkész a 365. sorszám alatt, Plosszer Ferenc káplán a 376. sorszám, Spránszky Ferenc káplán a 377. sorszám alatt, Koroncz László pápai apátplébános a 378. sorszám alatt, Hokker (Höckler) Ábel, Bagács Czézár, Bádi Izidor, Vadász Lambert, Czina Gusztáv Szent Benedek rendi szerzetesek és kispapok 435-439. sorszámok alatt lettek felvéve. Az összeírást május 12-13-án nyolc összeíró biztos végezte a városban. Molnár, 1986. 481. p. uo. különféle statisztikák a nemzetőrök foglalkozás, lakóhely, stb. megoszlásáról. 481-483. p. A Pápán lévő többféle őrség, (polgárőrség, nemzetőrség) egyesülése 1848. május 26-27-én ment végbe. uo. 485. p. ugyanott a tisztikar összetételéről is közöl statisztikai adatokat a szerző. 485-487. p.
[115] Nemzetőr parancsnoki kinevezését a város kérte. Gróf Esterházy Károly ekkor Győr megye főispánja volt. Urbán: 1973. 106. p.
[116] A pannonhalmi főapát megtiltotta rendtársainak, hogy a papi hivatással össze nem férőkatonai gyakorlatokon rész vegyenek. Kezdeményezője volt a minisztérium, későbbi a
papságot mentesítő rendeletének. Bakonyvári, 1898. 32. p. és 5. jegyzet.
[117] A tábori lelkészi szolgálatra általában lásd: Borovi, 1992. 60-81. p. A magyar szabadságharc tábori lelkészete című fejezetét. A különböző felekezetű papok nem mindenütt tekintették hivatásukkal ellentétesnek a katonai szolgálatot, a teológusok közül különösen sokan jelentkeztek a nemzetőrségbe. Uo. 61. p.
[118] Pápán korábban (1820-40-es évek) nem volt zsidóellenes hangulat. Vö. Vörös, 1975. 38-40. p. és 165., 168-169. p.
[119] Utolsó bekezdés szószerinti idézete H. Szabó, 1994. 88.p. PL. 1881. 14. száma alapján.
Zsidók elleni kezdeti közhangulat megváltozásáról Molnár, 1986. 488. p. Vö. a zsidóságról alkotott vélemény a Hazánk című győri lapba írt haditudósítás alapján. Hazánk, 1848. július 13. 6. szám. (Lopitz tudósítása.)
A zsidók és a pápai izraelita hitközség főrabbijának, Lőw Lipótnak, Csány Lászlóhoz írt levele mutatja a pápai zsidók hazáért vállalt áldozatkészségét: „...elérkezettnek vélem az időt, hogy egy részrül a státus a zsidóság erőit igénybe vegye, s hogy más részrül a zsidóság nevezetes áldozatok által letegye jövő polgárosodása talpkövét.” Idézi: Cserny: 1970. 138. p. (Lőw Lipótról legújabban: Haraszti, 1990. 61-78. p.)
[120] Talán, a Grófút végén álló egykori vámházra gondolhat.
[121] Egész éjjel esett, reggelre maradt a látványosság.
[122] Egri kanonok (1821-1886), sok egyházi ének szövegírója.
[123] Pfeiffer, 1987. 143. p., fényképe és rövid életrajza: Zsuppán, 1995. 7. p.
[124] Liszkay József (1809-1888) pápai református lelkész. 1838-ban helyettes teológiai tanár Pápán, majd 1843-1848 között teológiai tanár. 1848-55 és 1873-77 között ismét Pápán van, mint lelkész. Több prédikációja és temetési beszéde megjelent nyomtatásban is. 1875-ben Pápán adta ki A pápai ev. Ref. Egyház levéltára című munkáját. Pápán összegyűjtötte az un. Liszkay-gyűjteményt, amely a pápai református egyház történetének ma is a legfontosabb dokumentum együttese. Zoványi, 1977. 374. p.
Többek közt azt mondta: „...Isten egy szívnek egy keblet teremtett: így egy embernek egy hazát – ehhez kell tapadnunk...” Ilon, 1987.
[125] Pápai lelkész volt 1836-1872-ig.
[126] Devecser
[127] Giovanni Maria Mastai-Ferretti, (1846-1878.)
[128] színielőadás
[129] lármázás, kiabálás
[130] A száj ugyanis a szív bőségéről beszél. (Mt 24.34; Lk 6.45)
[131] A vármegye épülete az egykori Vármegyeháza, a mai Városi Bíróság épülete a Fő utcában. A város épülete a jelenlegi Városi Önkormányzat ún. B. épülete – az eredeti pápai Városháza – a Fő utcában. A pápai Kaszinó legutolsó épülete a jelenlegi Pedagógus Művelődési Ház volt, a Fő téren. 1848-ban az Úri Kaszinó a Griff beszállóvendéglő épületében működött. A Polgári kaszinó pedig a Zichy-házban volt.
[132] A fapiac 1848-ban még a későbbi Széchenyi téren (1876-tól Széchenyi tér, ma Március 15-tér) volt. A tér maradványa annak a teresedésnek, amely a pápai vár veszprémi kapuja előtt kialakult. 1848-ban a nem túl régen lebontott városfalak és kapuk helyeit még nem építették be. Térszerű formáját a későbbiekben csak tovább erősítette az 1857-ben elkerített sétatér (promenád) kialakítása. A XIX. Század utolsó harmadától a XX. század közepéig a református intézmények épületeinek itteni elhelyezésével a város második legjelentősebb terévé nőtte ki magát.
A fapiac név pedig a piac áthelyeződésével együtt vándorolt tovább a jelenlegi Balla Róbert térre. Vö. Szalai, 1987. a megfelelő címszavak.
[133] gúla
[134] alakzatokkal
[135] Hudi, 1994. 326-327. p. Pápa, Veszprém és Fejér megyével együtt a 6. honvédzászlóalj toborzási kerületébe tartozott. A zászlóalj alakulási központja Veszprém volt. Urbán, 1973. 249. p. és 251. p. 2. vázlat: Az első honvédzászlóaljak toborzási körzete 1848 nyarán.
A 6. Honvédzászlóalj toborzásáról általában. Urbán, 1973. 259. p. Veszprémben és Fehérvárott nyilván az illető megyékkel együtt augusztustól a 7. honvédzászlóaljnak toboroztak. Lásd a historia domus XL. fejezetét.
[136] eszközökről
[137] Tartalmilag idézi H. Szabó, 1994. 13.p. a Pápai Lapok 1881. 15. száma alapján.
(Megjegyzendő, hogy Plosszer Ferenc káplán nem „valósághűen megírt naplóban rögzíti a szabadságharc pápai eseményeit” [Uo. 248. p. Plosszer Ferenc pápai nemzetőr életrajzában], hanem, mint egykori káplán, korábbi plébánosa kérésére, mint gannai plébános írta meg a pápai plébánia historia domusát, tehát nem az eseményekkel egyidőben, hanem később. Az 1850-es évben. Erre a historia domus általa írt bevezető fejezetében maga is utal. 1848-ban adta vissza Magyarász József korábbi pápai plébános a könyvet. Ugyancsak az előszóban magát már gannai plébánosnak nevezi, Koroncz László apátot pedig kanonoknak, ezekre az eseményekre 1850. szeptember 16. illetve július 2. után. A XLIV. Fejezetben konkrétan is említi, hogy 1850-ben írta a feljegyzéseket.
Ebből a historia domusból kerültek hosszabb részletek közlésre, a szerző halála után a Pápai Lapok 1881. évfolyamában a 14-24. lapszámok között.
Plosszer Ferenc historia domusba tett bejegyzései megjelentek korábban a Győri Közlöny 1861. május 2., 9., 16., és 23-i számaiban. (Lásd. bevezetés 11. p. és 22. jegyzet. Valamint a szövegkiadás 8. jegyzete.)
[138] H. Szabó, 1994. 15-20. p. tartalmazza a természetben – fehérnemű – tett felajánlásokat városunk környékéről. Uo. 21-46. p. pedig a pénzben tett felajánlásokat. Különösen a 30-34. oldalakon a Pápa mezővárosban tett felajánlások.
„Haza oltárára K[oroncz László] apát 10 forintot. Barátok öt húszast. Prior 20 koronát ...” adott. Hazánk, 1848. július 22. 40. p.
[139] A választást részletesen bemutatja, a névsorokat közli, Hudi, 1994. 327-331. p. és Hudi, 1995/b. 12. p. (A személyekről további információ szerezhető: Hudi, 1995.169-179. p.)
[140] Szavazásra a bencés kolostor ebédlőtermében, az eredmény kihirdetésére az udvarán került sor. A tisztségviselők neveinek kihirdetését mozsárdörgés követte. Ebben az időben halt meg Höckler Ábel korábbi gimnáziumi igazgató. Hermann, 1988.
[141] Érdekes feladvány lehet városunk története kapcsán az 1848-as önkormányzati választás pontos idejének megállapítása, mivel e tekintetben az ismert források nem egybehangzóak. Plosszer Ferenc szerint június 13-14-én a korteskedés volt, tehát a választás napját valójában nem is közli. A győri Hazánk pápai tudósítója szerint a választás 14-16-án történt. (Hazánk, 1848. június 20. 906. p.) A dátumot nem cáfolja
az ellenérdekelt válasza sem. (Hazánk, 1848. július 1. 2. p.) A vitát a város jegyzőkönyve alapján lehetne eldönteni, de az sajnos elpusztult.
Mivel mind a Historia Domus, mind a Wéber féle feljegyzés utólag ké-
szült, valószínűleg az eseménnyel egyidejű hírlapi tudósítás adatát kell elfogadnunk pontosnak.
Ez alapján fogadta el Pápa Város Képviselőtestülete 1994-ben, – 147/ 1994. (IX. 6.) Kt. számú határozatával – Somfai Balázs levéltáros javaslatára „Pápa Város napjaként” június 16-át. Valószínűleg ez a nap volt 1848-ban a választások befejezésének, az eredmény kihirdetésének napja.
Ezt a feltételezést látszik igazolni Közlöny című hivatalos lap is, amikor 20-i dátummal, a pápai tudósító így kezdi írását: „Városunk a folyó hó 14. s következő napjain tartá tisztválasztását.” (Közlöny, 1848. június 27. 70. p.) [A dátum pontosítását Somfai Balázsnak köszönöm.]
[142] Villax Antal (1794-1875) : városunk legelső polgármestere volt. Ő lett a nemzetőrség ideiglenes őrnagya, korábban a polgárőrség őrnagya volt. Molnár: 1986, 487. p. foglalkozása tímár mester, korábban a város főbírája is volt. Hudi, 1995/b. 12. p. Vö. Szalai, én.
[143] Mikovinyi Ignác (1815-1880), foglalkozása ügyvéd volt. Vö. Szalai, én.
[144] Süttő Ignác (1807-1848), mészáros mester.
[145] Ezután egy 'is' kihúzva.
Vö. Györök Györgyre: Füzes, 1965. Hudi József ügyészként Könczöl Jánost említi. Hudi, 1995/b. 12. p.
A város vezető tisztségeinek alakulásáról a forradalmi korszak lezárultával: Somfai, 1994. 352-354. p.
[146] Vermes Illés (1806-1875.) uradalmi ügyész. Pozsony vármegyei származású, az 1830-as évek kezdete óta élt Pápán. 1872-től Veszprém vármegye alispánja volt, mely tisztséget haláláig viselte.
Neki dedikálta Proszt János zeneszerző A pápai nemzetőrség első indulója című, zongorára írt művét: „Budafalvi Vermes Illés uradalmi fő ügyviselő úrnak és a pápai nemzetőrség fő kapitányának mély tisztelettel ajánlja Proszt János”. Vö. Hazánk, 1848. július 22. 40. p.
Az 1848-as képviselők névsorát legújabban közli: Dobai, 1997. 91-96. p. Vermes Illés a 95. p.
Vermes Illés liberális nézeteit jól mutatja, hogy a Magyar Ludoviceum tábori lelkészetéről rendezett vitában a kormánynak a katolikus és protestáns lelkészek közötti fizetésbeli különbséget tevő nézetével szemben kiállt a felekezetek egyenjogúsága mellett. Borovi, 1992. 68. p.
[147] A Hazánk 1848. július 18-i 8. száma szerint a pápai, devecseri és cseszneki nemzetőrök eredetileg Kanizsa, (a mai Nagykanizsa) vidékére voltak kirendelve. Sümeg alatti táborozásukkor kapták Csány László rendeletét, amely szerint ...„utunkat, a’ távol Tolnával egyesülendő Baranya megyéknek veendjük.” Uo. 32. p.
A Nagykanizsa–Pápa távolság alig több mint a fele a Sellye–Pápa távolságnak. A tudósító dohog a parancsnokság „szervezetlensége”, miatt: „...oktalanul ne tétessenek velünk ily tévutakat és keringéseket. ... Küldjetek a királyi biztos úrnak egy jó térképet.” uo.
[148] Lásd, több pontatlansággal és hivatkozás nélküli tartalmi idézettel: Pápay, 1985. 27-31. p. Ilyen pontatlanság például Bády Izidor bencés tanár szerepeltetése a Dráva melletti táborban. Hiszen ő és társai „...részint a főapáti parancsnak hódolva, de különösen, hogy a tanításban semmi hátramaradás se történjék, vonakodtak a nemzetőri szolgálattól, amiért a főapát aztán Bády Izidort és Czina Gusztávot kiválóan megdicsérte.” Bakonyvári, 1898. 32. p. és 6. jegyzet. (Valószínűleg Somogyvári, 1943. irodalmi jellegű feldolgozásából került be a név a pápai nemzetőrök közé.)
[149] Rövid tudósítás a Győrben megjelenő Hazánk című lap 1848. július 11-i 5. számában. (aláírás nélkül.) Vö. Urbán, 173. 159-169. p. Nemzetőrség a Dráva vonalon című fejezet, valamint Kopasz, 1966. 262-263. p.
[150] Egy magyar mérföld 1843-1853 közötti adatok szerint 8,35 kilométer, ugyanennyinek vették az 1867-es metrikus törvényjavaslat, illetve az 1873-as Szili féle törvényjavaslat szerint is. Tehát Plosszer becslése szerint 30 mérfölddel számolva 250,5 kilométernek adódik, a valójában kb. 235 kilométer a távolság Sellye és Pápa között. Bogdán, 1990. 164-167. p.
[151] Még Kossuth Hírlapjában is jelentek meg írások, amelyek a nemzetőrnek vitt személyek családjainak nehéz helyzetét ecsetelik. Urbán, 1973. 193. jegyzet. Cserny, 1970. 134. p.
A pápaiak általános hangulata sem lehetett sokkal jobb, hiszen a drávai frontra indult haditudósító – Lopitz – is erről írt. Hazánk, 1848. július 13. 6. szám.
[152] egyaránt
[153] Egy ‘h’ betű kihúzva.
[154] Különösen a második harmad kiindíttatásakor sokszor előfordult, hogy a tehetősebb pápai polgárok – különösen a gazdag zsidók – maguk helyett fogadott nemzetőrt küldtek, aki pénzért katonáskodott. Molnár, 1986. 487-488. p.
[155] ‘Devecser felé’ kihúzva
[156] Vö. Hazánk című lap tudósítása 1848. július 13-án a környékbeli nemzetőrök Pápára érkezéséről, majd Koroncz László apát lelkesítő beszédéről és az indulásról. (A tudósítás A. aláírással jelent meg.) Lásd még Hudi, 1984. 379-382. p.
[157] találtatott
[158] Azért nem kell túlzottan elegáns fegyverzetre gondolni a pápaiak esetében sem: A kisorsolt 235 személyből mindössze 36 főnek volt saját lőfegyvere. 86 db lőfegyvert (itt különféle vadász- és szuronyos puskák értendők) vettek át az itthon maradóktól. Rajtuk kívül még 19 Pápán maradt önkéntesnek volt valamiféle mordálya. Molnár, 1986. 487. p. Vö. Hermann, 1998. ... p.
Pápa város a nemzetőrei jobb felfegyverzésére Bécsben vásárolt 100 db fegyvert. Urbán, 1973. 169. p.
[159] A sereg fegyverzetének állapotáról összefoglalóan Urbán, 1973. 168-169. p.
[160] Valójában a Veszprém megyei nemzetőrök a baranyai Dráva-partot vigyázták a Baranya megyei nemzetőrökkel együtt. A Veszprém megyeieké volt a Somogy megye felőli kb. fele partszakasz. Lásd. a mellékelt térképvázlatot.
A Hazánk című lap 1848. július 18., 22., 27., augusztus 1. Egy önkéntes nemzetőr tudósításai I., A’ Dráva melletti táborból II. és Tábormenet III. címmel tudósít az utazás fáradalmairól, eseményeiről. Ugyanezen lap 1848. augusztus 3-án és 8-án A’ Dráva melletti táborból II., III. és IV. címek alatt tudósít a sellyei táborozásról. (Az írások E.-n., Több nemzetőr, Rosos Imre, Udvardi E. aláírásokkal jelentek meg.)
[161] A nemzetőrök indulásáról tudósít hosszabb írásban Lopitz, a Hazánk 1848. július 13-i számában.
[162] esett
[163] Vö. Urbán, 1973. 166. p.
[164] Halálának legendákat sem nélkülöző feldolgozása: Pápay, 1963. 135-137. p. Süttő Ignác Sellyén található, akkor még helyreállítatlan síremlékének fotója. Uo. 136. p.
[165] Vö. Hudi, 1984. 381. p.
[166] „Ma [1849. február 20.-án] fekszik Herz fakereskedő (valamelyik név elírás lehet) is halva Pápán. Mióta oda volt az őrsereggel, soha nem bírt egészséggel.” Varju, 1997. 45. p.
[167] „1849. April. 16-án Hétfőn. Hoffelder a derék fiatal orvos Úr, ki a nemzeti őrökkel, és Esterházy Károly pápai gróffal Zsellyére és a Dráva mellé oda volt – halva fekszik Pápán – tegnap délben halt meg...” Uo. 52. p.
[168] A hazaútról és a nehézségekről: Kopasz, 1966. 264. p. Vö: Zsuppán, 1991. 5. p. és Zsuppán, 1992/a. 4. p.
Vidovics plébános írta Kovácsi Boros Péterről 1849 január 6-án: „nagy beteg, ki szinte őrsereg volt. Ez előtt erős, egészséges, de a Drávától visszatérő után beteg lett.” Varju, 1997. 38. p. 1849. február 28-án halt meg. Uo. 46. p.
Irodalmi ihletésű feldolgozása vitéz Somogyvári Gyula: A hadtest hű marad című regénye, XI. fejezetében, (amely fejezetszám kétszer szerepel az adott kiadásban) a nemzetőrség létrejöttét és első harmada viszontagságos útját dolgozta fel. Somogyvári, 1943. XI és XI.(!) fejezet. (A megelőző fejezetek megismertetnek a reformkor végi várossal. A feldolgozás módszereire lásd 33. jegyzet.)
[169] Esterházy Károly volt a Veszprém megyei nemzetőrök főparancsnoka. Kopasz, 1966. 261. p. A második harmad hazaútján maga is súlyos beteg volt: „Esterházy főparancsnok több nap óta lázas beteg volt a rossz levegő és élelem, valamint a kényelmetlen szállás következtében.” Varju, 1997. 267. p.
[170] A gyülekezés Pápán augusztus 6-án volt: „Ma délután zörögtek által Kovácsin a Tevelyi, Tapolczafői, Bödögei kocsik őrkatonákkal. Ez volt a második szállítmánya a második harmad rész őrseregnek a Dráva mellé. ... Még a Kovácsiak ez nap itthon maradtak, holnap korán reggel 4 órakor fognak indulni. ” Uo. 19. p.
[171] Vö. A második harmad útvonalára Pápay, 1985. 28. p. és Zsuppán, 1993. 5. p.
[172] Pápakovácsiba Proszt Mihály és Stankovics János 13-án érkezett haza, kocsin. „Proszt Mihály igen gyenge, most is a hideg gyötri.” Varju, 1997. 22. p.
[173] Csány László, MÉL. I. 298. p.
[174] Vö. Cserny, 1970. 135. p. A Veszprém megyei zászlóaljban gróf Esterházy Pál őrnagy jelentése szerint több mint 300 beteg volt és a halálozás is sűrűn fordult elő.
[175] Tartalmilag idézi a Pápai Lapok 1881. 15. száma alapján H. Szabó, 1994. 66.p.
[176] Mire való ez a pazarlás? (Mt 26.8)
A második harmad kiindítására, útjára és visszatérésére: Zsuppán, 1991. 5. p.
Irodalmi ihletésű feldolgozása: Somogyvári, 1943. XII. fejezet.
[177] A 7. zászlóalj előtt rövid ideig az 1. zászlóalj is állomásozott Pápán. Hudi, 1994. 331-332. p.
[178] Augusztus 4-én indultak Szombathelyről. Pápán Zinnern Károly százados (Bona, 1983. 342. p.) parancsnoksága alatt. A városban szeptember 3-ig esetleg 4-ig tartózkodtak. Urbán, 1973. 260. p. és 324. p. Vö. Baráth Károly naplója, H. Szabó, 1998. 144. p.
[179] Vö. Hudi, 1994. 331-333. p., Cserny, 1970. 134. p. és Hermann Róbert, 1996. 233-235. p. Urbán, 1973. 289. p. 311. jegyzetben csak 172 fő növekedést említ két hét alatt. Ezt is a Pestről ideirányított és az 5-6-7. zászlóaljak toborzási körzetéből érkezőknek tudja be. A pápai toborzásról: H. Szabó, 1988. 6. p.
[180] Mars, a római mitológia hadistene.
[181] Irodalmi értékű feldolgozása a pápai katonatoborzásnak: Sándor, 1931. V. kép, valamennyi jelenet. 48-60. p. 58-59. p. között képzeletbeli rajz Bocsor Istvánról tanítványaival.
[182] Szekovics Pál naplója alapján: „...itt szereltettek fel mezitlábos s rongyos újontzaink, nagyobb részt a város lelkes hölgyei s mesteremberei által készült ruhaneműekkel.” Urbán, 1973. 302. p. és 330. p. 85. jegyzet.
[183] Tartalmilag idézi H. Szabó, 1994. 180. p. a Pápai Lapok 1881. 16. száma alapján.
[184] A vár feladására 1849. február 4-én került sor. Ekkor megsemmisült illetve feloszlott a zászlóalj. Bona, 1988. 19. p.
[185] Kopasz, 1966. 266. p. Vö. Baráth Ferenc naplója, emlékezete szerint 76 önkéntes állt Pápán a zászlók alá ekkor. H. Szabó, 1998. 144. p.
[186] Mészáros Lázár, MÉL. II. 197. p., Bona, 1983. 239. p.
[187] Urbán Aladár a Balaton–Bakony védelmével a környező nagyobb településekhez viszonyított centrális helyzete miatt a város gyülekezőül történő kijelölését nagyon jónak tartja. Urbán, 1973. 185-186. p.
„A városi [győri] önkéntesek a győri polgárok által küldött kocsikon indultak Pápára, míg a megyeieket [Győr megye] előfogatok szállították. Az utóbbiak közül nem mindegyiknek volt fegyvere, de ma a gőzhajóval 300 puska és 4 ágyú érkezett a pápai tábor számára, így majd ők is felfegyverkezhetnek.” Pernesz, 1973. 102. p.
[188] Hudi, 1984. 382. p. Bona, 1983. 208. p.
[189] Ma Magyarpolány. 1898-ig Németpolány és Magyarpolány. Plosszer Ferenc egyszerűen csak Polánynak nevezi, valószínűleg Németpolányt támadták meg.
[190] Vö. Hudi, 1984. 378-379. p. (Általában is a megyebeli nemzetiségek viszonyáról a nemzetőrség szervezéséhez.)
[191] Vidovics Ágoston a következőket tudja az eseményekről: „1848. Sept. 22-én Pénteken. ... De a Polányiak, mivel hogy egyenesen ellene szegültek a nép felkelésnek, tehát Pápáról húsz kocsi őrsereg ment a nyakukra.” Varju, 1997. 24. p.
[192] Helyesen Teleki Ádám, lásd. MÉL. II. 833. p.
[193] Szerezsán: rác, szerb katona.
[194] Szemléletesen mutatja be Ecker János naplójában a horvát sereg viseletét és viselkedését. Pernesz, 1973. 111-115. p.
[195] Gyáva az ellenséggel együttműködő. Osztrák barát, császár barát, a fekete - sárga császári színekből.
[196] A pákozdi vagy sukorói csatára céloz, 1848. szeptember 29-én.
[197] döntetlen
[198] MÉL. I. 758. p.
[199] Ecker János említi naplójában, hogy a Pápa felé menekülő Zichy Ottót és Lukács Sándort Jellasics üldöztetni akarta. A közeledő Móga János altábornagy seregei miatt ebből nem lett semmi. Pernesz, 1973. 115. p.
[200] Pápán a szent benedek-rendi iskolában őriztettek. Varju, 1997. 25. p.
[201] Október 6-án. Uo. 26. p.
[202] „1848. Sept. 28-án Csütörtökön. Ma mentek el az összes őr seregek a faluból [Pápakovácsi] Jánosházára.”
„1848. Oktob. 1-én Vasárnap. A múlt éjjel valamennyi nemzet őrök, a kik Jánosházára voltak kocsikon szállítva, vissza jöttek. Az a hír, hogy a jövő kedden [október 3-án] [Székes]Fehérvárra kell menniük.” Varju, 1997. 25. p.
[203] Pernecz, 1973. 115. p.
[204] Ma együtt Mosonmagyaróvár.
[205] míg
[206] Egy ‘a’ betű kihúzva.
[207] Ma Nickelsdorf, Ausztria.
[208] Pándorfalva, Parndorf, Ausztria.
[209] Valószínűleg azonos Páni Józseffel (polgári zenész). Lásd H. Szabó, 1994. 104. p. (784. sorszám)
[210] Lásd 155. jegyzet.
[211] MNL. IV. 293. p.
[212] csetepaté
[213] fáradság
[214] Zsuppán István helytelenül állapítja meg, hogy a pápai nemzetőrök is részt vettek a schwechati csatában. Ők már korábban, Sopronból hazatérhettek. Valószínűleg akkor sem változott volna a csata kimenetele, ha nemzetőreink jelen vannak... Zsuppán , 1991. 5. p. (A harmadik „kivonulás” alcím alatt.) Az információ valószínűleg Somogyvári, 1943. XV. fejezetéből származik. A regény szerint nemzetőreink eljutottak a schwechati csatába.)
[215] Mégis, miután a dolog jól viseltetett.
[216] A XLV–XLVI. fejezeteket tartalmilag és kihagyásokkal idézi H. Szabó, 1994. 67. p. hibásan 18. jegyzet valójában 26. jegyzetszám alatt a Pápai Lapok 1881. 16. száma alapján.
Irodalmi ihletésű feldolgozása: Somogyvári, 1943. XIII-XV. fejezetek.
Vö: Zsuppán, 1992/b. 7. p. Zsuppán István csak a két drávai kiindulást számítja nemzetőreink kalandjaihoz, így beszél jelen esetben harmadik kiindulásról, holott a polányi furcsa expedíció és a kiscell–jánosházi kiindíttatás is ideszámítandó, így ez már az ötödik bevetése volt a pápai nemzetőröknek. Lásd a melléklet térképet. (Nem Perndorfban, mint a szerző írja, hanem Parndorfban, azaz Pándorfalván ütöttek tábort.)
[217] teltek
[218] Vö. Varju, 26. p.
[219] Kossuth Hírlapja szerint Pápán a Hunyady [így!] csapat toborzása rendkívül eredményes volt. „A derék vadászok néhány nap alatt száz fővel szaporodtak.” Cserny: 1970. 135. p.
[220] Parndorf, lásd 142. jegyzet.
[221] A schwechati csata 1848. október 30-án a magyar seregek vereségével végződött.
[222] 1848. november 20. és december 23. között Szakonyi Lajos főszolgabíró és Barcza József kapitányok, mint újonc-kiállítási választmány 1.371 főt írtak össze, ebből 193 önkéntest. Cserny: 1970. 138. p.
[223] jelentős, nagy horderejű
[224] Báró Wesselényi Miklós, MÉL. II. 1042. p.
[225] tekintélytelen
[226] Gróf Lamberg Ferenc, Magyarország teljhatalmú kormányzója meggyilkolása 1848. szeptember 28.
[227] 1848. szeptember 21-től – 1849. május 2-ig, eredetileg hat fős testület Magyarország területi integritása védelmének szervezésére. 1848. október 8. után az ország kormányzása is a kezébe került, ettől kezdve Kossuth Lajos volt az elnöke. A Szemere-kormány szüntette meg, 1849. május 2-án.
[228] Szemere Bertalan, Mészáros Lázár, Nyáry Pál, báró Jósika Miklós, id. Pázmándy Dénes, báró Perényi Zsigmond, gróf Esterházy Mihály, gróf Pálffy János, Patay József, Somssich Pongrác, Madarász László, Sembery Imre. A névsorból is látható, hogy Plosszer Ferenc ítélete eléggé sommás.
[229] Talán inkább lejáratni.
[230] Herceg Alfred, Windisch-Grätz „a magyarországi lázadás” leverésének fővezére, még V. Ferdinánd nevezte ki, de Ferenc József is megerősítette e tisztségében.
[231] hónap
[232] Valószínűleg arra gondol, hogy Pozsony elestét annak 5. napján vagyis december 20-án tudták meg, a hivatalos forrásokból.
[233] Görgey Artúr honvédtábornok, több ízben a honvédség főparancsnoka. MÉL. I. 616. p. Bona, 1983. 161. p.
[234] karikatúra
[235] December 20-án összeszedték Pápán a fegyvereket és Veszprémbe szállították, nehogy az ellenség kezére kerüljenek. Varju, 1997. 31. p.
[236] Utána ‘az oh’ kihúzva.
[237] le nem győzött
[238] Hudi, 1994. 333. p. MÉL. II. 388. p. Bona, 1983. 263. p.
[239] Talán az Esterházy kastélyban. (Kis Ernő azzal azonosította. Kis, 1909. 236. p.)
[240] Pfeiffer, 1987. 227. p.
[241] Jó lesz majd egykor emlékezni erre.
[242] Láposi Géza római katolikus lelkész a 35. (Zrínyi) honvédzászlóalj tábori lelkésze volt. Viselt katonai rangot is, százados volt. Zakar, 1997. 207-227. p. Bona, 1988. 364. p.
[243] Vidovics szerint Hunyadi huszárok is jöttek. Varju, 1997. 32. p.
[244] Vö. Pernesz, 1973.
[245] Perczel Mór serege Pápáról Győr felé vonult ki, de csak Takácsiig jutott, amikor megtudta Győr város feladásának hírét. Innen Pápateszérre ment.
A csata valójában december 30-án volt, így 29-én csak rémhírek terjedhettek a vereségről. Vö. Hudi, 1994. 344. p. 49. jegyzet.
[246] mende-monda
[247] Utána a ‘esnek al’ kihúzva.
[248] nyilatkozata, hirdetménye
[249] menekülés, rakodás
[250] A Nagytemplom előtt.
[251] Vidovics Ágoston szerint 1.400 fő volt a keresztül vonuló csapatok létszáma. Jellemző a plébános megjegyzése a pápaiak érzületére: „Maguk után falragaszokat hagytak a városban, de azokat a városiak mindgyárt a császáriak elmenetele után le hasogatták.” Varju, 1997. 36. p.
[252] Báró Petrichevich Horváth János ezredes, német és horvát könnyűlovas, vadász, gyalogos katonáiról van szó. Vö. Hudi, 1994. 333.p.
[253] Utána a ‘követk’ kihúzva.
[254] Cserny, 1970. 139. p.
[255] itt tartózkodás
[256] végrehajtás, igazgatás
[257] A pápakovácsi plébános, Vidovics Ágoston, szerint „...két vasas meg jelent volna Pápán, kik a falakra parancsokat raggattak; de querillák jelentek meg, és a városban elfogták a két vasas katonát.” Varju, 1997. 30. p. Hermann, 1998.
[258] Lásd lejjebb, január 10-én, megerősíti Vidovics Ágoston feljegyzése is. Varju, 1997. 39. p.
[259] Pl. Pápakovácsiban egy Pápai Lajos nevű ember toborzott, mérsékelt eredménnyel, senki nem állt gerillának. Varju, 1997. 36. p. Azonban a ténylegesen sorozott katonák a pápakovácsiak közül is többen álltak a gerillák közé. Pl. Braun András, Hujber Mátyás, Sorok József. Miután a bakonybéli csata után hazamentek a kovácsi bíró nem tudta eldönteni jelentse-e az esetet a pápai városparancsnoknak. Végül a bíró Bezerédy prefektus segítségével tudatta gróf Althannal az esetet, aki behivatta az ifjakat, kihallgatásuk után a következőkkel engedte el őket: „Haza menni, dolgozni, többet fegyvert nem fogni – különben agyonlövetni, mint a kutya” Varju, 1997. 40-41. p. Vidovics később leírja: „1849. Febr. 26.-án Hetfőn. Braun Andris, Sorok Józsi, és Hujber Mátyás meg szöktek Győrből, hol nekik katonáknak kellett volna felöltözni.” Uo. 45. p. Tehát valójában mégsem a „polgári” életbe küldte a fiukat gróf Althann alezredes.
[260] MÉL. 2. 102. p. Június 26-án Győrben országgyűlési követté választották. Pernesz, 1973. 93. p.
[261] Mednyánszky Sándor, Vö. Cserny, 1970. 139. p. Bona, 1983. 233. p.
[262] Lásd feljebb 185. jegyzet, Pápától alig 7 kilométerre már nehézfegyverzetű vasas német ”lett” belőlük. Vidovics plébános információi Horváth István ügyésztől, [valójában ügyvéd], „ki szinte egyik querilla vezér, Kovácsiba jött...” származtak. Varju, 1997. 31. p.
[263] Vidovics úgy tudja, hogy a lovasok falragaszokat helyeztek ki. Uo. 39. p.
[264] Cserny, 1970. 139. p.
[265] Kb. 200 fő határőr Pachnitz kapitány vezetésével. Hermann, 1998. ...p.
[266] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
Vö. Hudi, 1994. 333. p. és Cserny, 1970. 139. p.
[267] A gerilla-parancsnokok Sárkány Miklós apát kolostorában szállásoltak. A büntető expedició később kifosztotta a kolostort. Hermann, 1998. ... p.
[268] A két (vasas) németet sértetlenül kiszabadították. Varju, 1997. 31. p.
[269] Ugodiak hozták a hírt. Hermann, 1998.
[270] plakát
[271] A császári csapatok kirabolták a bencés rendházat. Hermann, 1998. ...p.
[272] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[273] „A harmadik elfogott querilla 16 esztendős fiatal gyermek; ez a grófi vár udvarán harmincz csapást kapott a negyedik szinte fiatal, 50 botot.” Varju, 1997. 40. p. Vö. Hermann, 1998.
[274] Cserny, 1970. 140. p. Szalai Gábor győri és Varga Gergely csetényi népfelkelőket említi. Ugyancsak Szalay Gábor győri hajóst és Redl Antal Bakonytamásiba való ácslegényt említteti a Wéber féle feljegyzés is. Hermann, 1998.
[275] Vö. H. Szabó, 1994. 271. p. és 58. jegyzet, PL. 1881. 18. szám alapján.
[276] Bakonytamási
[277] Akasztó utcában, a temető mellett. Kis, 1905. 98. p. Vö. a Wéber féle feljegyzés szerint: „...kint hol az akasztófa állott, a sávolyi malom keresztjének át ellenében, végrehajtatott.” Hermann, 1998.
Az akasztófa a mai Batthyány utcában a két temető között állhatott. Ezt a területet a XVIII. század közepétől Akasztófa utcának nevezték. Szalai, 1987. 101.p. Az Akasztó utca földrajzi névként ma is ismert. Vö. Balogh–Ördög, 1987. 138. p. és 132. p. térképe.
A sávolyi malom a Tapolca patak jobb partján, Pápa határában Sávoly pusztánál helyezkedett el. Valószínűbb, hogy a pápai historia domus értesülése a pontosabb. Wöller, 1994. 52-54. p. és uo. 160. p. Malmok Pápa külterületén című térkép. Heitler, 1969. 2. p. Vízimalmok Pápa határában és 23. p. a szerző rajza a malomról 10. p.
[278] ‘enge’ szótöredék kihúzva.
[279] „A két haramia féle querillákat pedig a császári katonaság lovasok, gyalogosok, temérdek nép kíséretében a Pápai káplánok mellettük ülvén, mert katolikusok voltak, ki vezették az akasztófa alá és ott készen lévén már előre a sír, abba bele lövettek.” Varju, 1997. 31. p. Hermann, 1998.
[280] Nyilván a Várkastélyra gondolhatott.
[281] Vidovics feljegyzése szerint január 16-án vagy 17-én Villax Antal pápai polgármester házába hatolt be egy gerilla – bizonyos Mácz nevezetű – a polgármester ijedtében összeesett, orvost, az irgalmasok házfőnökét, kellett hívni hozzá. A gerillák Pápa városát felgyújtással is fenyegették. Varju, 1997. 41. p.
[282] Balatonszőlősön
[283] A császári hadsereg olasz egységeiről van szó.
[284] Gróf Althan alezredes a pápai katonai közigazgatás parancsnoka. Vö. Hudi, 1994. 333-334. p.
[285] Ahol egyszer besároztatott, most... (Talán eredetileg folytatni akarta az idézetet.)
[286] lett
[287] Vö. Varju, 1997. 45. p. Az eredeti ítélet szerint 6 évet kapott nehéz vasban. Uo. 52. p.
[288] jellgüktől
[289] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[290] járkáltak
[291] Vö. Kövy, 1986. 55. p.
[292] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[293] hazafiságát
[294] Január 27-én ment el gróf Althan városparancsnok, Vas megyébe, helyét báró Szluka vette át. Varju, 1997. 44. p.
[295] 1849. február 26-27.
[296] Valószínűleg Dembinsky Henrik (Bona, 1983. 132-133. p.) altábornagyra gondolt. Akinek kinevezése ellen 1849. február 14-én Görgey hadparancsban tiltakozott, megalázónak nevezve, hogy győztes seregeit Dembinskynek rendelik alá.
A szó után áthúzva: ‘s pedig’.
[297] Betoldás: * jellel a ‘lehete olvasni’ a margóra írva.
[298] tükörben homályosan (Szt. Pál)
[299] plakátok
[300] Március 12-én még Pápán volt a gannai plébános mesélte, hogy a falu lakosai a kapitánynál jártak a papi robot ügyében ezen a napon. Varju, 1977. 47. p.
[301] Doschen főhadnagy. Kis, 1905. 99. p. Utána ‘vezer’ áthúzva.
[302] Indíttattak önkéntes nemzetőrként Magyarország ellen.
[303] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[304] Utána ‘az rendeltetett’ kihúzva.
[305] Szemléletesen írja le a horvátok szökdösését és a pápaiak által történt őriztetésüket a Wéber feljegyzése. Hermann, 1998.
[306] Vö. uo. és Bakonyvári, 1898. 35-36. p. Az intézkedés ellen Bády Izidor bencés tanár kelt ki nyilvánosan a kaszinóban. uo. 35. p. Az osztályteremben tartózkodó diákok maguk akadályozták meg padjaik elbontását, az iskola átvételét.
[307] Baráth Ferenc naplója szerint március 17-én kezdték meg az osztrákok Komárom várának ostromát. H. Szabó, 1998. 146. p.
[308] Földrajzi névként a Kis-kút nem őrződött meg.
[309] Az ostrom 1849. január elejétől 1849. április 22-ig tartott.
[310] A Kossuth-bankók rövid összefoglalását adja, és képüket közli: H. Szabó: 1995. 6-31. p. Lásd az ott közölt irodalmat is.
[311] Szívesen fogadták el ezeket, kapósak voltak.
[312] nyúlvadászatnak
[313] Eredeti jelentése nemesi felkelő, Plosszer talán a népfelkelő, nemzetőr szinonimájaként használhatta.
[314] lázadó
[315] mozgató erőt
[316] elrendelte
[317] Vö. H. Szabó, 1995. 25-28. p.
[318] Itt az a haszon, amelyért a Kossuth-bankó átváltása osztrák forgalmi pénzre történt. A
húsz percent a pénz értéke ötödének felel meg, így az 5 forintot 4 forinton váltották át.
[319] A Wéber-feljegyzés szerint a zsidók Kossuth-bankó-beváltásának oka: „...a többiek miután Vindischgrätz [így!] ezek ellen tiltakozott, csak nagy veszteséggel váltattak be a zsidók által, kik azokat az Alföldre vitték, hol a magyar kormány és katonaság tartózkodott.” Hermann, 1998.
[320] „E közt az apró pénz meg eltűnt, hogy a kereskedők, és mészárosok az ausztriai egy f[orin]tos bankjegyeket két, négy utóbb 8 részre is eldarabolták, hogy válthassanak, sőtt némelyek 5 és 2 garasos papir jegyeket adtak ki, mellyeket más alkalommal ismét készpénz gyanánt visszafogadtak.” Uo. Vö. Varju, 1997. 38. p.
[321] ilyeneket
[322] H. Szabó, 1994. 49. p. Idézi a Pápai Lapok 1881. 19. szám alapján.
[323] Oktroyirte Verfassung. Az olmützi oktrojált alkotmányra gondol a szerző. 1849. március 4-én adta ki I. Ferenc József császár, e szerint a Magyar Királyság elvesztette különállását, részleges önállóságát és az „egy és oszthatatlan ausztriai császárság” része lett.
[324] elemzésben
[325] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[326] Uaz.
[327] 1849-ben március 8-án volt húsvét vasárnap.
[328] Valójában április 20-án rendelte el, Ludwig von Welden altábornagy a magyarországi osztrák seregek új főparancsnoka (kinevezése április 12-én történt) Pest kiürítését, és április 24-én fejezték be. Április 13-án még csak Pest alatt portyázott a magyar sereg.
[329] összpontosítja
[330] Lásd a XXXIV. szakaszt.
[331] A Fő tér sarkán álló, előkelő beszálló vendéglő.
[332] Talán a nagysallói diadal (április 19., osztrák szemszögből vereség) híre lehet. Ebben az időben nem volt Rákoson jelentősebb csata.
[333] kicirkalmazni, kiszínezni, lerajzolni
[334] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[335] Habsburg István, MÉL. I. 783. p.
[336] Habsburg József , U. o. 822. p.
[337] Plosszer plébános kézírásával a lapszélre írt rövid tartalmi utalás, számozás nélkül, nem cím jelleggel.
[338] Április 26-én a kronológiai irodalom nem tud jelentősebb csatáról. Nagyobb ütközet csak Nagysallónál zajlott le, április 19-én de a menekülés magyarázható Pest feladásával és Komárom felmentésével, a magyar seregek általános sikereivel, mind az ország középső-, mind a keleti és déli határvidékein.
[339] Hadparancsnokság
[340] Utána vessző és ‘is’ kihúzva.
[341] Na! Bátorság, átkozott fickók!
[342] találtatott
[343] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[344] Hám János, MÉL. I. 667. p. Nyíltan szembefordult a forradalom és szabadságharc törekvéseivel.
[345] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[346] Lonovics János, RNL. XII. 845. p. A szabadságharc alatt a békés megoldás híve volt, ennek ellenére a bukás után elfogták, lemondatták az egri érsekségről, 1860-ban térhetett ismét haza, 1866-tól kalocsai érsek.
[347] országgyűlések
[348] Érdekesség, hogy Pápán keresztül menekítették a császári és királyi bábolnai ménest is. Varju, 1997. 55. p.
[349] Vö. Hudi, 1994. 335-336. p. A városi tanács az itt leírtnál óvatosabb volt a magyar trikolor használatának engedélyezésében.
[350] Utána ‘a’ betű kihúzva.
[351] Plosszer plébános kézírásával a lapszélre írt rövid tartalmi utalás, számozás nélkül, nem cím jelleggel.
[352] A Habsburg-uralkodóháztól való elválás.
[353] A Függetlenségi Nyilatkozat. Vidovics Ágoston szerint „Pápán örül minden lélek a függetlenségnek.” Varju, 1997. 62. p.
[354] Bóday János, H. Szabó, 1994. 181. p.
[355] Megremegett, haja az égnek állt és torkán akadt a szó.
[356] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[357] Hentzi, Henrik osztrák tábornok, budai városparancsnok. Várvédelmével és Pest szétlövetésével hívta fel magára a figyelmet. RNL. IX. 763. p.
[358] Valójában május 21-én foglalták el a magyarok Buda várát.
[359] A ‘száz’ z betűje s-ről javítva.
[360] A városnak az előző évi hátralék felett június 25-én már csak négy fő hátraléka volt az újoncállítási kötelezettségből. Lásd Hudi, 1994. 336.p.
[361] A megelőző fejezetekből tartalmilag idéz H. Szabó, 1994. 181. p. a PL. 1881. 20. szám alapján.
[362] Idézi – két és fél sor kimaradt az idézetből – H. Szabó, 1994. 181-182. p. a PL. 1881. 20. száma alapján. (A PL.-ban a teljes idézet benne van.)
Sok fiatalkorú is beállt katonának. A bencés gimnáziumot három negyedik osztályos tanulója hagyta el, mivel Pápán nem sorozták be őket Győrbe mentek át. Bakonyvári, 1898. 35. p.
[363] nadrág
[364] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[365] meghatottság
[366] MÉL. I. 758. p.
[367] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[368] Artner József, pápai aljegyző
[369] Történetíró, püspök, kultúrpolitikus, MÉL. I. 749. p.
[370] Vö. Hudi, 1994. 336. p. Szerinte Vermes Illés lemondott. Vermes valószínűleg nem
ment el Debrecenbe az országgyűléssel, hanem január 24-én hazatért. Azt mondta, nem tudott Kossuth kellő számú kocsit kiállítani a követek elszállítására. Ennek ellenére zaklatták a császáriak, pl. javait összeírták. Varju, 1997. 43-44., 50. p.
[371] lerohanás, elözönlés
[372] papság
[373] Pápán az esperesi kerület papsága elfogadta a „vad imádságok” kihirdetését, Vidovics Ágoston pápakovácsi és Bakacs István gannai plébánosok szavaztak ellene. Vidovics Ágoston nyíltan leírta naplójába illetve az alapján készült historia domusba, hogy „Népem is velem együtt nem Horvát Cultus Minister átkos imádságát, hanem Egyházunk helyben hagyott szokásos Collectáit imádkozta és ide kapcsolt rövid imádságot, mely szóról szóra így következik:” ... Varju, 1997. 66-67., 72. p.
[374] habhoz
[375] Vö. H. Szabó, 1994. 271. p. és 58. jegyzet.
[376] Kmety György tábornok, MÉL. I. 939. p., Bona, 1983. 203. p.
[377] A hadosztály összetételének részletekbe menő felsorolása: Kis, 1905/a. 101-104. p.
[378] Kmety a pápaiaktól szerzett információt a Rábaköz terepviszonyaira vonatkozó
an. Villax Antal polgármester utasítására Osvald Dániel jegyző adott felvilágosításokat, közösen elemezték a rendelkezésre álló térképeket. Nem tudni, hogy Osvald követte-e a sereget a csornai csatába, de amikor az ihászi csata után a sereg átvonult a városon ismét velük tartott. Kis, 1905/a. 104., 108. p.
[379] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme. Lásd Király, 1976., Kis, 1905/a.
[380] Franz Wyss tábornok, Király, 1976. 29, 31. p.
[381] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[382] Június 14-én csütörtökön 30 kocsi sebesültet hoztak Pápára. Varju, 1997. 72. p.
[383] kórházba
[384] A környező falvakból is kellett „viselt ruhadarabokat” begyűjteni a tépés készítéséhez. Varju, 1977. 72. p.
[385] A pápaiak derekasan kivették részüket a sebesültek ápolásából, különösen a hölgyek tevékenységét emeli, ki Trskó János tüzérfőhadnagy levele. „Szóval a pápai hölgyek emberi erő felettit vittek véghez. Isten áldása ezért rajtuk és maradékaikon.” Kis, 1905/a. 108-109. p. és 113-114. p.
[386] kíséretében
[387] A templom előtt felállított ágyúkra, Huszár, 1989. 2. p.
[388] ellenezték
[389] talán tekintélyesebb
[390] indokainak
[391] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[392] Tízes malom
[393] Reguly János szabómester 1841-ben szerzett polgárjogot Pápán. Hudi, 1995. 178. p. 3. számú melléklet, A pápai polgárok betűrendes névsora (1794–1847). Somogyvári, 1942. és Somogyvári, 1943. Tévesen Reguly Gáspár néven szerepelteti.
[394] Hudi, 1984. 489. p. szerint az akkor kitűzött császári zászlókat is a német származású szabómester készítette, természetesen ehhez nem kellett feltétlenül németbarátnak lenni, hiszen a munka elvégzésére kötelezhették.
[395] Háza a Győri úton, a Várkerttel átellenben állt, a feltételezett házhelyet is megadja Zsuppán, 1992. 5. p., Kis, 1905. 100. p.
[396] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[397] A Bástya utca és a Major utca kereszteződésében állt egykor. Ma a Tűzoltóság és lakóházak állnak a helyén.
[398] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[399] A seregem mozgását kísérő, többnyire étel ital árusításával foglalkozó hölgyek.
[400] lehet
[401] Vidovics Ágoston írta Pápakovácsiban a történtek másnapján: „Igen is a múlt éjjel volt a legundokabb történet Pápán.” Varju, 1997. 73. p.
[402] Június 20-án „Kmety ezredes már be fogdoztattya Reguli Szabó mesternek agyon verőit.” Uo. 74. p.
[403] Vö. Zsuppán, 1992. 5. p.
Érdekes a hír terjedése, az események rövid tudósítás szerű leírása a pápakovácsi historia domusban, Varju, 1997. 74-75.p.
[404] Az előrelátó Isten az elkövetkező idő kimenetelét eltakarja homályos éjszakával, és nevet, ha a halandó a végzetén túl nyugtalankodik.
[405] A németek Árpásnál és Várkeszőnél kezdték meg az átkelést, majd a bekerítéstől tartó és visszavonuló Kmetytől nem zavarva a várkeszői hidat lehozták Marcaltőre és ott kelt át a sereg nagyobb része a Marcalon és vonult az ihászi síkra. Kis, 1905/b. 106. p.
[406] A magyar sereg felvonulását eredeti beszámolók alapján ismerteti uo. 106. p.
[407] Pápakovácsiba is elhallatszott. Varju, 1997. 75-76. p.
[408] Inkább: találtattak
[409] Kis, 1896. 5-23. p., Kis, 1905/a. 106-110. p. 101-110. p. és visszaemlékezések uo. 110-115. p. és Huszár, 1970. 140-151. p. A csata teljes körű feldolgozása várhatóan a 150. évfordulóra Hermann Róbert hadtörténész tollából fog megjelenni a Jókai Füzetek sorozatban.
[410] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme, de jellege indokolja kiemelését.
[411] Tapolcafő környékén éjszakáztak és valószínűleg Adásztevel–Ugod–Csót–Gic érintésével igyekeztek Győr környékére a gyülekezőhelyre. Időközben Görgey parancsa értelmében Zircen át Székesfehérvár felé indultak meg. Kis, 1905/a. 109. p.
[412] Sokan elmenekültek a városból. „Estére futott Pápáról minden.” Az állatokat a nórápi erdőbe és a plébánia tag melletti gyöpre menekítették a pápai mészárosok a császáriak bosszújától tartva. Varju, 1997. 75-76. p.
[413] Július 6-án levelet kaptak a falusi bírók, hogy a kirablott marcaltőieket gyűjtéssel segítsék. Uo. 77. p.
[414] Kmety Trskó János tüzérfőhadnagyot bízta meg, hogy a pápai Kálváriánál egy üteg tüzérrel figyelje az ellenség feltűnését és egy ágyúlövéssel jelezze azt a főseregnek. 28-án ez az ágyúlövés dördült el. Kis, 1905/a. 108-109. p. (A megbízatásról Plosszer káplán természetesen nem tudott, így a lövés okát sem tudta adni.)
[415] Győrszemere, az osztrák csapatok végül is nem Pápa, hanem Győr irányába fordultak, hiszen céljuk Kmety és Pöltemberg serege egyesülésének megakadályozása volt.
[416] Pannonhalma, erre vonulva akarták utolérni, tüzérüteg tagjai a fenti parancsnak megfelelően a Kmety hadtestét. Végül a Székesfehérvár fele kanyarodó csapatokat Zircen érték utol. Kis, 1905/a 109. p. (Kmety útjáról és a megváltozott hadicélokról rövid összefoglalást ad Kis, 1905/a. 109. p.) Plosszer káplán természetesen nem láthatta át ki miért és merre vonult, ezért homályosak az itt előadottak.
[417] Pápa városa a tanácsülési jegyzőkönyvek szerint 34 elhalt honvéd temetésére utalt ki pénz. Sajnos ma már nem tudni kik voltak ezek és hova lettek eltemetve. Huszár, 1989. 2. p. Vizsgálni kellene, hogy kideríthető-e a halottak illetősége, lehet, hogy a 34 fő közt magyar és császári halott egyaránt volt.
Kis Ernő csak 19 magyar halottról tud. Ezt egy 1849. július 1-jén id. Stetina Ferenc m. k. számvevő által hitelesített, a vármegyei levéltárban őrzött irat alapján állapítja meg: 4 fő alkalmi sírásó összesen 28 „testet, melyek közül 9 német katona volt, ihászi-i és marcaltő-i határban eltemettek.” Kis, 1905/a. 109-110. p. Megállapítása szerint temetés a lesvári (helyesen lesházi) major előtt történt 7 sírba. (Ebben valószínűleg benne van a németek által elismert 65 halott, vagy legalább azok egy része is.) A lesházi major Ihászi pusztától délnyugatra, az egykori Üchritz-Amadé birtokon, a vasútállomás és az országút között helyezkedik el. A temetések színhelye megfelel, a visszaemlékezések alapján a csatateret leíró Kis Ernő elmondásának. A területen terepbejárást és szükség esetén régészeti feltárást kellene végezni. Balogh–Ördög, 1987. 87. p. Földi, 1978. 17. p. és térkép melléklet.
Az ihászi csata halottainak mind Ihásziban (jelenleg egy 1948-ban állított tégla emlékmű áll a település északi szélén, elődje egy korabeli fakereszt volt), mind Pápán (a Március 15. téri obeliszk) van emlékműve. H. Szabó, 1996. 71., 151. P. fotókkal, a kötet borítóján a pápai emlékmű színes képe található.
[418] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[419] Iványi Fekete Jenő Tivadar valójában főhadnagy a Vilmos-huszárok Kmety tábornokhoz beosztott osztályánál. Június 27-én sebesült meg, a lábát amputálni kellett. Júliusban alszázadossá léptették elő. Bona, 1988. 204-205. p.
[420] Kis Ernő, nem tudni, milyen forrás alapján, leírja a történteket. Kis, 1905/a. 107. p.
[421] Gömbös Kristóf, nemesi származású, 1848-ban tizedesből lett százados (kapitány). 1849. július közepétől Kmety hadosztályába tartozott. Péterváradon tette le a fegyvert. Az 1850-es években hivatalt vállalt, mint Bach-huszár. 1873-ban Pápán halt meg. Bona, 1988. 234-235. p.
[422] Az utolsó 5 szó alatt olvashatatlan átírás nyomai.
[423] Utána ‘'lo’ szócska áthúzva.
[424] Vö: Zsuppán, 1992. 5. p.
[425] Lovag Pöltemberg Ernő honvédtábornok védte a várost 8.000 fős csapatával, Görgeytől időben nem kapott segítséget, a bekerítést elkerülendő Komárom irányába vonult vissza. Baráth Ferenc honvédszázados zászlóalja is részt vett az ütközetben. H. Szabó, 1998. 146. p.
[426] Utána ‘volt’ áthúzva.
[427] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[428] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[429] U. az.
[430] Utólag a sor fölé írva betoldva.
[431] 1 font = 0,56 kg.
[432] Vö. Hudi, 1994. 337. p.
[433] eléjük
[434] eléjük mentek
Vidovics Ágoston feljegyzése szerint, mintegy 200 császári katona jött Pápára. A téti és gyarmati plébánost is magukkal hozták, talán túszul, láthatóan féltek. Varju, 1997. 78-79. p.
[435] 1 akó = 50,8 liter
[436] A hadisarc fejében begyűjtött.
[437] A komáromiak Pápáig hatolását az tette lehetővé, hogy augusztus 3-án az őrség szemmel tartására, nyugtalanítására otthagyott osztrák erőket Klapka csapatai szétverték. H. Szabó, 1998. 146. p.
[438] A mondatot idézi H. Szabó, 1994. 182. p. PL. 1881. 22. szám alapján.
[439] Paskievics, Ivan Fjodorovics, Jereván grófja, Varsó hercege, a Magyarország ellen küldött orosz cári csapatok főparancsnoka. RNL. XV. 235. p.
[440] kérne
[441] Egy nulla áthúzva 300, helyett 30 db.
[442] lőszeres szekér
[443] Vö. Hudi, 1994. 338. p. Baráth Ferenc naplójában ekkor 400 a komáromi várba besorozott pápai újoncot említ, akik Osvald Dániel vezetésével érkeztek oda. H. Szabó, 1998. 146. p.
[444] A pápai kerület újoncállítási jegyzőkönyvét közli H. Szabó, 1994. 195-218. p. (Pápaiak 195-198. p., környékbeliek 198-218.p.)
[445] Ujlaki József (1849-ig Neumann József). Részt vett a Jellasics elleni harcokban. Komáromban tette le a fegyvert, Londonba emigrált, majd Pápán élt. Bona, 1988, 624. p.
[446] Tartalmilag idézi H. Szabó, 1994. 182. p. (Helyesen: Plosszer Ferencz: Az
1848/49. év eseményei Pápán, 10. fejezet.) a PL. 1881. 23. száma alapján.
[447] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[448] A szlovák nemzeti ébredés, élesen magyarellenes, politikusai. A szabadságharc alatt többször szerveztek magyar ellenes szabadcsapatot, illetve törtek be az országba cseh–osztrák segédcsapatokkal. Hurban, Josef Miloslav, RNL. X. 394. p., Hodza, Michal Miloslav, uo. X. 168. p., Štúr, Ljudevít, uo. XVII. 191. p.
[449] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[450] Bekísérték, elfogták
[451] Somlóvásárhely
[452] Varga Imre őrnagy, Bona, 1983. 327. p.
[453] Pápateszér
[454] 1849. augusztus 13-án történt.
[455] Utána ‘volt’ áthúzva.
[456] Noszlopy Gáspár nemzetőr őrnagy, MÉL II. 302. p. Bona, 1983. 253. p.
[457] ámítások
[458] 1849. augusztus 14-én Perczel Mór, augusztus 17-én Kossuth Lajos és kísérete távozott az országból.
[459] Feladása 1849. szeptember 5-én volt.
[460] Utána áthúzva ‘magyar és szi’ szavak.
[461] elmulasztottuk
[462] rekvirálás
[463] Proteus, ógörög tengeri istenség, aki alakját sokféleképpen tudta változtatni.
[464] Lásd a 350. számú jegyzetet.
[465] inget
[466] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme. 1849. október 2-án adták át Klapka csapatai a császáriaknak a várat
[467] várbörtönre
[468] személy- és vagyonbiztonságot
[469] Egy reménye van a vesztesnek: ha lemond minden reményről. (Vergilius)
[470] Üresen hagyta a helyet, pontokkal jelölve, valószínűleg később pótolni akarta, de ez elmaradt.
[471] Utána a ‘magyar újságok eltűntek’ szavak áthúzva.
[472] némileg
[473] Utána ‘majd 10 n’ áthúzva.
[474] 1849. október 6-án, Pesten az Újépületben.
[475] leghiszékenyebb
[476] Báró Perényi Zsigmond, a felsőház elnöke, kivégezték 1849. október 24-én. MÉL. II. 391. p.
[477] Szacsvay Imre, a képviselőház jegyzője, a Függetlenségi Nyilatkozat egyik aláírója, kivégezték 1849. október 24-én. MÉL. II. 688. p.
[478] Csány László, kivégezték 1849. október 10-én. Lásd 108. jegyzet.
[479] Báró Jeszenák János, felvidéki kormánybiztos, kivégezték 1849. október 10-én. MÉL. I. 813. p.
[480] MÉL. II. 95. p. Lőw Lipót szerepére röviden: Zsuppán, 1992/a. 4. p. és Lőw, 1870. Az Isten újat teremtett, Pápán 1848. Április 8-án az országgyűlés bezártakor, Az Isten velünk vagyon című tábori beszéde Sellyén 1848 július hóban és A szélvészben hajózók című az újoncokhoz intézett buzdítás, Pápán 1848. November 26-án elhangzott beszédeit. Lásd még 57. Jegyzet.
[481] filozófia
[482] talmudizmus
[483] A pápai ortodox hitközséggel szemben a neológ irányzat képviselője volt. Szalai, 1996.
[484] Utána ‘ve’ szótag kihúzva.
A zsinagógát 1846. szeptember 11-én szentelte fel Lőw Lipót pápai főrabbi a neológ irányzat szokásai szerint. Itt elhangzott beszéde megjelent Lőw, 1870. Zsinagógánk hivatása cím alatt 29-57. p.
[485] Jn 15.7
[486] Letartóztatásának okai között szerepelt a Pápán 1848. április 8-án az országgyűlés bezárása alkalmából elmondott, Az Isten újat teremtett; az 1848. július hónapban Sellyén a pápai nemzetőrök előtt tartott, Az Isten velünk vagyon! című és az 1848. november 26-án Pápán a besorozott újoncokhoz intézett, A szélvészben hajózók című beszédei. Lásd. Lőw, 1870.
[487] A rabbik nem mint hivatalos tábori lelkészek, hanem, mint önkéntesek szerepeltek a hadsereg kötelékében. Lőw Lipót is így vett részt a pápai nemzetőrök Dráva melletti expedíciójában. 1849 júniusában Görgey Artúr megszerezte a függetlenség ünnepén elmondott beszédét. Ennek hatására tábori rabbivá nevezte ki. Borovi. 1997. 81. p.
[488] Talán igazolás.
[489] Utána ‘a tisztítás’ kihúzva.
[490] inkább tanúsítványt
[491] engedményt
[492] láttamoztattak
[493] megadás
[494] Inkább jelentkezniük.
[495] közigazgatási
[496] bírói
[497] Pápay Miklós (1805-?): a nyelvész irodalomtudós, táblabíró Pápay Sámuel fia. Bíró, járásbírósági elnök, verseket is írt. Vö. Szalay, 1940. 29. p.
[498] részlegesen
[499] Plosszer plébános számozatlan oldalcíme.
[500] Somfai, 1994. 352-354. p. és Ress, 1996. 117-124. p.