Digitális Dokumentumok

A SZENT ISTVÁN, SZENT LÁSZLÓ ÉS KÁLMÁN KORABELI TÖRVÉNYEK
ÉS ZSINATI HATÁROZATOK FORRÁSAI

(FÜGGELÉK: A TÖRVÉNYEK SZÖVEGE)

Írta:

ZÁVODSZKY LEVENTE

BUDAPEST

KIADJA A SZENT-ISTVÁN-TÁRSULAT TUD. ÉS IROD. OSZTÁLYA

1904

║^2. 

STEPHANEUM, A SZENT-ISTVÁN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.

Budapest, VIII., Szentkirályi-utcza 28/a.

║3.

TARTALOM.

Oldal

A törvényhozás külföldön és hazánkban----------------------------------------------------------- 7

Szent István törvényei---------------------------------------------------------------------------- 13

Szent István első törvénykönyve----------------------------------------------------------------- 15

Szent István második törvénykönyve------------------------------------------------------------- 45

Szent László törvényei--------------------------------------------------------------------------- 57

Szent László első törvénykönyve----------------------------------------------------------------- 58

Szent László második törvénykönyve------------------------------------------------------------ 82

Szent László harmadik törvénykönyve----------------------------------------------------------- 82

Kálmán király törvényei-------------------------------------------------------------------------- 83

Az első esztergomi zsinat------------------------------------------------------------------------- 95

A második Kálmán korabeli zsinat-------------------------------------------------------------- 119

A dolgozatomban felhasznált müvek jegyzéke--------------------------------------------------- 126

Appendix.

De codicibus manuscriptis---------------------------------------------------------------------- 129

De institutione morum ad Emericum ducem----------------------------------------------------- 131

Sancti Stephani decretorum liber primus-------------------------------------------------------- 141

Sancti Stephani decretorum liber secundus------------------------------------------------------ 153

Sancti Ladislai decretorum liber primus--------------------------------------------------------- 157

Sancti Ladislai decretorum liber secundus------------------------------------------------------- 166

Sancti Ladislai decretorum liber tertius---------------------------------------------------------- 172

Colomanni regis decretorum liber primus-------------------------------------------------------- 181

Capitula Colomanni regis de iudeis-------------------------------------------------------------- 195

Synodus Strigoniensis prior--------------------------------------------------------------------- 197

Synodus altera sub Colomanno rege celebrata-------------------------------------------------- 207

Fragmenta constitutionum synodalium----------------------------------------------------------- 209

Név- és tárgymutató---------------------------------------------------------------------------- 211

Index personarum et rerum--------------------------------------------------------------------- 213

_______________________

║4.

A rövidítések magyarázata.

A = annus.

Bor. = Boretius: Monumenta Germaniae Historica Legum sectio II.

Capitularia regum Francorum.

C. = caput

Can. = canon

Capit. = capitula

Capitul.= capitulare

Cod. Just. = Codex Justiniani

Col. = columna

Conc. = concilium

Corp. Jur. = Corpus iuris Hungarici

End. = Endlicher: Rerum Hungaricarum

Monumenta Arpadiana

Ért. TT. = Értekezések a történet-tudo- mányok köréből. Kiadja a magyar tudományos Akadémia

Mansi = Mansi: Sacrorum concilio-

rum nova et amplissima collectio

M. G. L1. = Monumenta Germaniae His- torica, Leges.

M. G. S. S. = Monumenta Germaniae Historica, Sriptores

P. = pagina

Syn. = synodus

T. = tomus

Tit. = titulus

Wass. = Wasserschleben: Die Bussord- nun­gen der abendländischen Kirche.

║5.

ELőSZÓ.

A budapesti királyi magyar tudományegyetem bölcsészettudományi kara az 1901-1902-dik tanévben a következő pályatételt tűzte ki: «A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai, a hasonló vagy azonos helyek pontos feltüntetésével és párhuzamba állításával». A bölcsészettudományi kar a birálat [1] alapján a beérkezett pályamunkát jutalomra méltónak itélte.

Dolgozatom megirásánál a pályatétel czéljához híven, fősúlyt a források pontos feltüntetésére és párhuzamba állítására helyeztem. E czélból a korábbi s egykorú egyházi és világi törvényeket átnéztem, kutatva a magyar törvényekkel való szószerinti, tárgyi és gondolatbeli azonosságukat vagy hasonlóságukat. Fejezetről-fejezetre haladva rövid magyarázat után, a melyet csak ott hagytam el, a hol valamely tárgy ismétlődik, párhuzamos oszlopokban állítottam össze az eredményt. Ez néhol a hasonlóság megállapításán túl nem megy, vagyis nem követeli szükségkép egyúttal a forrásbeli kapcsolatot is.

Hogy pedig az összehasonlítás helyes kritikai szöveg alapján történhessék, a megfelelő codexeket fölhasználva, magam állapítottam meg a törvények szövegét, a melyet függelékül a munkámhoz csatoltam. Szent István törvényeit Admontban másoltam le a

║6.

XII. századi admonti codexből, míg a Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok szövegét a XII. századi Pray, a XV. századi Túróczi és a XVI. századi Ilosvai codexekből állapítottam meg.

Végül pedig őszinte köszönetemet fejezem ki Békefi Remigdr. egyet. ny. r. tanár úrnak, a ki jóindulatával s tanácsával mindenkor támogatott.

Budapest, 1904. január hó 10-én.

Z. Závodszky Levente.

║7.

A TÖRVÉNYHOZÁS KÜLFÖLDÖN ÉS HAZÁNKBAN.

Már közel egy századot töltöttek őseink új hazájukban, a Duna-Tisza mellékén s még mindig régi életmódjukat követték. Nem volt erős kéz, mely a nemzet törekvéseinek irányt szabott volna s a törzsekre oszlott nemzetet egységes fő alatt, egységes czél felé vezette volna. Épen ebben a válságos helyzetben lépett a fejedelmi székbe Géza.

Géza fölismerte a külföldi kalandok káros hatását s a szomszéd államok megerősödéséből következő veszedelmet hajlott tehát a békére. Mint jó politikus, látta, hogy nemzete nem maradhat a szomszéd népek örökös ellensége; de mindaddig nem remélhetett nyugalmat s a szomszéd népekkel békés érintkezést, míg valláskülönbség választja el a magyart szomszédaitól.

A X. században a kereszténység óriási haladást tesz Európa-szerte. Géza szomszédjai a csehek, lengyelek megtérnek, a bolgárok és Vladimir oroszjai ekkor fogadják el Konstantinápolyból a kereszténységet. Látta, mint verte le az imént megtért orosz az egykor hatalmasabb, de még mindig pogány kozárt; de nem kerülte ki figyelmét N. Ottó hatalma sem. Épen ezért 973-ban Quedlinburgba követeket küldött az öreg császárhoz, hogy békét eszközöljenek a két szomszéd állam között. Ez meg is történt; Géza megnyitotta az országot a térítőknek.

Míg egyrészt ily szerencsésen intézte külpolitikáját, a kereszténység elterjedésének módon nyujtván, addig másrészt mindent megtett saját hatalma érdekében. Tettei elbirálásánál a határozott tényeket nélkülözni vagyunk kénytelenek; de az eredmény sejteti, hogy mit tett ő. Erős kézzel vezette nemzetét; a törzsfők a határozott mondhatni erőszakos férfiúval szemben nem mertek föllépni. Igy szilárdította meg és emelte oly magasra a fejedelmi hatalmat, hogy fia azt királysággá alakíthatta át.

***

║8.

István kettős czélt tűzött maga elé: a kereszténység megszilárdítását és a királyság megalapítását. Atyja megkezdett művét tovább folytatta, térítgetett, de nem feledte el, hogy csak úgy tarthatja fönn a kereszténységet, ha a megfelelő állami hatalommal rendelkezik. Nyugati hatás alatt vette át a kereszténységet; nyugatról szerzett neki atyja feleséget; nyugaton találta meg a keresztény királyság mintaképét.

A középkor uralkodóinak szemei előtt N. Károly hatalmas birodalma lebegett. Hosszú uralkodása alatt nemcsak diadalmas harczokat vívott, hanem országait törvényekkel is gazdagította. Egységes berendezéssel igazgatta országait s egységes törvénykönyv szabályozta népei életét. A frank capitularék jogforrásai lettek a német, bajor, olasz, sőt a magyar törvényeknek is.

István már kész törvényeket és alkotmányt talált a nyugaton. Csak át kellett venni, természetesen azzal a módosítással, a melyet a magyar viszonyok sajátszerűsége megkívánt. Szent István államszervező tehetségét tehát a külföldi törvények helyes alkalmazásában kell keresnünk.

Nyugati, egyenes frank hatást látunk törvényei megalkotásában is. A törvényhozó testület alkotórésze a Chlodovech-féle birodalomban a sereggyűlés (Heeresversammlung) volt,1 melyet rendesen márcziusban Campus Martius, Märzfeld majd később májusban Campus Madius, Maifeld tartottak. A sereggyűlésen kívül a püspökök zsinatai (die Synoden der Bischöfe) jelentékeny befolyást gyakoroltak a frank birodalmi gyűlés kifejlődésére. Ilyen frank nemzeti zsinatokat (Nationalkonzilien) rendszerint a király hívott össze. A legelső ilyen zsinat az 511-iki orleansi, melyet Chlodovech tartott kevéssel az ő halála előtt.2 Világiak csak a VII. századtól kezdve jelennek meg, de csak mint hallgatók, vagy mint tanácsadók szerepelhettek. Az elnöki széket is egyik érsek foglalta el; azonban a zsinati végzések a király megerősítésére szorultak. Ezeket a zsinatokat szivesen használják föl a királyok, hogy a világi nagyok belevonásával fontos ügyekről tanácskozzanak.

Az egyházi és világi előkelőségek ezen gyűléseit legelőször Neustrasiában találjuk a VI. század közepétől fogva s a nagy májusi sereggyűlést pótolták, jellegüket tekintve az országos zsinatok (Landeskonzilien) közé sorozták.

║9.

A Karolingok alatt szokásba jött, hogy az ilyen gyűlést a Campus Madius-szal kapcsolják egybe. Azonban a májusi nagygyűlésen a királyi tanács már kész tervekkel állott elő, a melyeket egy szűkebbkörű, u. n. őszi gyűlésen a seniorok és bizalmas tanácsosok készítettek elő.1 Míg tehát az őszi gyűlés a tanács szerepét vitte s tagjai közé csak néhány bizalmas férfiút hívott meg a király, addig a tavaszi nagygyűlés már egészen más képet mutat.

A gyűlés generalis conventus, concilium, placitum, synodus, synodalis conventus, sprâhha és colloquium nevek alatt fordul elő. [2] A capitularék bevezetéseiből tudhatjuk meg legvilágosabban, hogy kik vettek részt ezen gyűléseken. N. Károly 779. márcziusában gyűlést tartott, összehíván a püspököket, az apátokat és előkelő férfiakat, a comeseket, a kikkel így határozott. [3] Ugyanezeket találjuk III. Károly capitularéiben [4] és Hinkmarnál is. A lelkes rheimsi érsek «De ordine palatii» czimű művének a 29. fejezetében az egyház és a királyi ház rendtartását irja le az ifjú Karlomann és a püspökök utasítására. Jámbor Lajos koráról mondja: «Abban az időben az volt a szokás, hogy évenként csak két gyűlést tartottak: az egyiket, a melyen évfordultakor az állam állapotát rendezték s ezt a berendezést a dolgoknak semminemű kinemetele legföllebb csak az egész államra nehezedő végszükség változtatta meg. És ezen a gyűlésen egyetemlegesen megjelentek mind az egyházi, mind a világi nagyok: a seniorok, hogy a tanácskozást intézzék; a kisebb birtokosok (minores) pedig, hogy azt elfogadják és hogy néha szintúgy tárgyalják és megerősítsék, de nem hatalmukból kifolyólag, hanem értelmüknél, vagy itéletüknél fogva.» [5] A második volt az említett őszi gyűlés. [6]

Ha pedig a király valamely meghódított tartományban, a ^║10.  szászok földjén tart

gyűlést, akkor a püspökökön és apátokon kívül az illető tartomány comeseit hívta meg.1

Ugyanezen elemeket találjuk a magyar törvényhozásban is. Szent István törvényeiben hol regale concilium, hol commune concilium, primatum conventus, senatus, regalis senatus a nevük: «Secundum decretum regalis concilii»határozottan megtiltatik, hogy a szolga ura vagy asszonya ellen panaszt tegyen, vagy ellene tanuskodjék.2 «Post diffinitionem huius communis concilii» az az ispán, a ki a más házára tör s a ház gazdájával harczol, vagy megöli, úgy bünhödjék, mint a ki kardot ránt.3 «Nostrorum primatum conventu» elhatároztuk, hogy a ki megveri a követet, kit ura szökevény katonája, vagy szolgája fölkeresésére küldött, 10 tinót fizessen.4 Ha valaki haragra gyulladva vagy gyülölettől elragadtatva készakarva öl, tudja meg, hogy secundum nostri senatusdecretum 110 pénzt fizet.5 A feleséggyilkos comes secundum decretum regalis senatus50 tinót fizet6 neje szüleinek. Secundum decretum senatuserősen rettenti a méregkeverőket és a megrontókat, hogy senkit se foszszanak meg eszüktől, se meg ne öljenek.7

Ha ezeket az elnevezéseket megvizsgáljuk, két fő csoportra vezethetjük vissza: commune concilium és regalis senatus, mert a nostrorum primatum conventus Szent István korában nem ellenkezik a senatussal.

Ha e két csoportot a kor eseményeiből kiszakítva nézzük, ellenmondóknak találjuk, mert concilium ─ s hozzá commune concilium ─ nem is lehetne más, mint egyetemes gyűlés. Meg is tévesztette ez Fesslert s az ő átdolgozóját Kleint,a ki nagy államta­nácsot(grosser Staatsrath) és nemzetgyűlest(Nationalversammlung) különböztet meg.8 Hasonló úton halad Büdingeris, a ki királyi vagy birodalmi gyűlést(Königliche oder Reichsversammlung) és királyi tanácsot(Des Königs Senat) lát ezekben a nevekben.9 Azonban HuberAlfonz10 megczáfolta mindkét véleményt, kimutatván, hogy a

║11.

regale concilium és a commune concilium között lényeges különbség nincsen s hogy tulajdonképen a regalis senatus és a primatum conventus is fedik egymást. Huber okoskodásának a conclusiója, hogy Szent István az ő törvényeit nem népgyűlésben a primates tanácsával, hanem ezeknek a királyi senatusban történt veleményadása után adta ki.1

A senatus összetételére nézve azonban Szent István törvényeiből határozni nem tudunk. Itt más kútfőket kell segítségül hívni. A legenda maior 9. fejezete szerint István az ő törvényét «cum episcopis et primatibus»hozta; majd az altaichi évkönyvek a commune conciliumot világítják meg. A mikor ugyanis a magyarok Pétert elűzték (1041.) s Abát ─ vagy mint az évkönyvek mondják ─ Obo urat emelték a trónra, zsinatot tartottak, a melyen Péter összes törvényeit megsemmisítették: «Igitur rex idem (Obo) habito sinodico concilio, cum communi episcoporum et principum consilioomnia decreta rescindi statuit, que Petrus iniuste secundum libitum suum disposuit».2

Szent László első törvénykönyvében olvassuk, hogy 1092-ben Szabolcsban zsinatot tartott: presidentechristianissimo Hungarorum rege Ladislao, cumuniversis regni sui pontificibus et abbatibus,necnon cunctis optimatibus,cum testimonio tocius cleri et populi. In qua sancta sinodo canonice et laudabiliter decreta hec inventa sunt.

Kálmán alatt is ugyanez az eset. Alberik följegyzése szerint: «regni principibus congregatis tocius senatus consultu»Szent István király törvényeinek a szövegét átvizsgálta stb.

Két elemet találunk tehát korai törvényhozásunkban: az egyházfőket─ püspököket, kikhez a kolostorok apátjai járultak ─ azután a világi nagyokat ─ a comeseket a kiválóbb méltóságok viselőit és a régi törzsfők utódait. Azonban az ő szereplésük még igen csekély; active csak a püspökök s az idegenből jött és itt birtokot nyert lovagok vihettek, mint kik a nyugati viszonyokat ismerték; míg az ispánok s a törzsfők birtokának az örökösei inkább passive járultak hozzá a törvények létrejöttéhez. Működésük a tanácsadásra

║1

^2.szorítkozott, mert a törvények megalkotását a király magának tartotta fönn s az ország hatalmasainak jelenléte csak biztosíték volt a törvények megtartására.

A két elem közül nagyobb befolyást az idegenek, illetve az egyháziak gyakoroltak. ők voltak az őrei, ápolói Szent István ifjú alkotásainak; ők tartották fönn az állandó összeköttetést a külfölddel, ennek eszméit átvették, művelődésével lépést haladtak. Ezek képviselték az ifjú keresztény nemzetben a haladó, a nyugathoz simuló elemet s épen ezért a legteljesebb mértékben kellett élvezniök a király kegyét.

Velük szemben a szabad magyarok a nemzeti conservativismus kifejezői. Újak előttük a nyugati eszmék, s még később is idegennek, németnek tartották; egyetemes voltát csak később ismerték föl. De elfogadták, követték nem, mintha annak előnyeit ismerték volna hanem uralkodójuk iránt való hódolatból. Hogy az új tan elvük, szilárd meggyőződésük legyen, arra hosszabb idő kellett. Rajtuk nyugodott az állam alapja s szilárdnak csak akkor mondhatták királyaink a kereszténységet és a királyságot, a mikor a magyar az új eszmék körében nevelkedve, ezeket átértette és hozzájuk ragaszkodott.

║13.

SZENT ISTVÁN TÖRVÉNYEI.

A magyar törvényhozás legelső emléke Szent István nevéhez fűződik. Koronázása után összehívta országának egyházi és világi nagyjait s «törvényhez illő megfontolással szabta meg nemzetének, mikép éljen tisztességes és zavartalan életet».1

Szent István korában a legfőbb törvényhozó testület az egyház volt. A világi uralkodók az egyházi határozatokat vették át s az egyházilag kötelező törvényt szükség szerint újabb, erősebb sanctióval látták el.

Az egyházban ekkor a clunyi reform lépett előtérbe. A szigorú egyházi életet követelte mind a szerzetes, mind a világi papság körében, hogy az egyházi rend tekintélyét ismét a régi polczra emelje. A clunyi kolostor apátja, Odiló, egész Nyugat-Európa szellemi életét irányozta, fölemelvén tiltakozó szavát az ököljog ellen.

Istvánunk követtel kereste föl e szigorú askétát, kinek törekvéseihez ő is hozzájárult. Ez a szigorító irány meglátszik törvényein is.

Törvénykönyvünkben, mint Szent István első törvénye, az u. n. «De morum institutione liber»foglal helyet, a melyben fiának tanácsokat ad, «hogy azokkal ékesítsed föl mind a saját, mind alattvalóid életét, ha az Isten kegyelméből utánam uralkodol». Szent István intelmeit azonban nem tekinthetjük valamely törvényhozás eredményének, tehát nem is foglalkoztam vele.2

Szent István tulajdonképeni törvényeit az u. n. «Decretorum liber secundus»őrizte meg, a mely 55 fejezetből áll. Azonban ezt a beosztást csak a Corpus Juris-kiadások követik a XVI. századi Ilosvai

^║14. codex nyomán, míg Szent István törvényeinek legrégibb őre, a XII. századbeli admonti codex két könyvre osztja föl. Ezt a fölosztást követem én is.1

Az első könyv 35 fejezetet foglal magában, a második pedig 21-et.

Szent István törvényeit két nagy csoportra oszthatjuk föl: egyháziakra és világiakra. Az egyháziak általános jellegüknél fogva sokkal inkább hasonlítanak nyugati mintáikhoz; gyakran szószerint való megegyezést találunk közöttük. Máskor azonban a nemzet feje a törvény megtartását biztosító egyházi sanctio erejét nem tartotta elegendőnek az imént megtért magyarral szemben; épen ezért világi büntetéssel is tiltá annak megszegését, vagy parancsolá annak megtartását. Ezt látjuk Szent István törvényeinél is.

Törvényeinek második nagy csoportja más sokkal eltérőbb. Maga is érzi, hogy ott különösen szem előtt kell tartania nemzete jellemét, mert «melyik görög kormányozza görög szokások szerint a latinokat, vagy melyik latin igazgatja a görögöket latin törvényekkel» mondja az «Intelmek»-ben.2 Épen azért azt mondja fiának, hogy az ő szokásait kövesse.

Kutatásom eredményeinél is meglátszik ez a különbség. Míg az egyháziak forrásait sikerült legnagyobb részben megtalálnom, addig a világiaknál csak coniecturával kellett megelégednem. A törvényczikkeket egymásután fogom tárgyalni, párhuzamosan közölvén először a magyar- s mellette a külföldi törvényt.

║15.

SZENT ISTVÁN ELSő TÖRVÉNYKÖNYVE.

I. fejezet 

Szent István gondoskodásának legfőbb tárgya volt az újonnan megalapított egyház. A ki gőgösségében az Isten házát megveti, vagy birtokait megtámadja, mint az Isten házának megtámadója és megsértője közösíttessék ki és érezze a király haragját, kinek jóakaratát megvetette és törvényeit megszegte. Ép úgy legyenek a király oltalma alatt, mint a saját örökségének a javai és még nagyobb gondosságot fordítson reájuk a király, mert a mennyivel «nagyságosabb» az Isten az embernél, annyival előbbrevaló a vallás ügye a halandók birtokainál.

Nyugatról vette át ezt a törvényt Szent István. A 847-iki mainzi zsinat határozatai között szóról-szóra megtaláljuk a forrását. Itt a canon czíme: «De immunitate rerum ecclesiasticarum»; egyébként teljesen egyező a két törvény.

I. De statu rerum ecclesiasticarum.

Quisquis fastu superbie elatus domum dei ducit contemptibilem et possessiones deo consecratas atque ad honorem dei sub regia inmunitatis defensione constitutas inhoneste tractaverit, vel infringere presumpserit, quasi invasor et violator domus dei excommunicetur. Decet enim et ut indignacionem ipsius domini regis senciat, cuius benevolencie contemptor et constitucionis prevaricator extitit. Nichilominus tamen rex sue concessionis immunitatem ab omnibus dicionis sue illesam conservari precipiat, assensum vero non prebeat improvide affirmantibus, non debere esse res dominicas, id est domino dominancium traditas. Ita sunt sub defensione regis, sicuti proprie sue hereditatis, magisque advertat, quia quanto deus excellencior est homine, tanto prestancior est divina causa mortalium possessione. Quocirca decipitur, quisquis plus in propriis quam in dominicis rebus gloriatur. Quarum divinarum rerum defensor et custos divinitate statutus diligenti cura non solum eas servare, sed eciam multiplicare debet, magisque illa, que diximus prestanciora, quam sua defendere oportet et

augmentare. Si quis igitur insanus inoportunitate improbitatis sue regem a recto proposito pervertere temptaverit, nullisque remediis mitigar posse visus fuerit, licet obsequiis aliquibus transitoriis sit necessarius, abscidendus ab eo proiciendusque est iuxta illud evangelicum: Si pes, manus vel oculus tuus scandalizat e, amputa vel erue eum et proice ’abs te.1

De imnunitate rerum ecclesiasticarum.

Quisquis fastu superbiae elatus domum Dei ducit contemptibilem et possessiones Deo consecratas, atque ad honorem Dei sub regiae immunitatis defensione constitutas inhoneste tractaverit, vel infringere praesumpserit, quasi invasor et violator domus Dei excommunicetur. Decet etiam, ut indignationem ipsius domini regis sentiat, cujus benevolentiae contemptor et constitutionis praevaricator extitit. Nihilo minus tamen rex suae concessionis immunitatem ab omnibus ditioni 16. sue subjectis illaesam conservari praecipiat, assensum vero non praebeat improvide affirmantibus, non debere esse res dominicas, id est Domino dominantium deditas, ita sub defensione regis, sicut propriae suae sunt hereditates: magisque advertat, quia quanto Deus excellentior est homine, tanto praestantior est divina caussa mortalium possessione. Quocirca decipitur, quisquis plus in propriis, quam in dominicis rebus gloriatur: quarum divinarum rerum defensor et custos divinitus statutus diligenti cura non solum eas servare, sed etiam multiplicare debet, magisque illa, quae diximus praestantiora, quam sua defendere illum oportet et augmentare. Si quis igitur insanus importunitate improbitatis regem a recto proposito avertere tentaverit, nullisque remediis mitigari posse visus fuerit, licet obsequiis aliquibus transitoriis sit necessarius, abjiciendus ab eo projiciendusque re est, juxta illud evangelicum: si pes, manus oculusve tuus scandalizat te, erue illa et projice abs te.

Conc. Mogunt. I. a. 847. c. VI. (Mansi T. XIV. col. 905. és Bor. T. II. p. 177.)

Megtalálható egyébként a 852-ki mainzi zsinatban is, mint 4. fejezet: «Ut nullus audeat immunitates infringere» cz. alatt. (Bor. T. II. p. 186.)

II. fejezet.

Mindjárt rendelkezik az egyházi birtokok gondozásáról is. A második pontban határozottan kimondja: azt akarjuk, hogy a püspökök kezében legyen az egyházak fölött való hatalom. S hogy

║17.

ezt elérjék, megparancsolja, hogy az ispánok az ő szolgálatukban a püspököknek engedelmeskedjenek az egyházak igazgatásában, az özvegyek és az árvák védelmezésében. A comesek és a birák pedig egyetértők legyenek az igazságszolgáltatásban, hogy az igaz törvény meg ne romoljon valakinek hazugsága, hamis tanúskodása, esküszegés, vagy vesztegetés miatt.

Ez a törvény is külföldi eredetű; a 847-ki mainzi zsinat 7. pontját teszi. Innen vette át Szent Isvánunk szóról-szóra. Némely író a 813-ki mainzi zsinatból való átvételt vitatja. Igaz, hogy itt fordul elő először ez a törvénypont, azonban mind a szöveg-hasonlítás, mind pedig az a tény, hogy az első pontot is a 847-ki zsinatból vette Szent István, nem enged kétséget, hogy ez a második törvényczikk is a 847-iki mainzi zsinatból való.

II. De potestate episcoporum super res ecclesiasticas eorumque conveniencia cum laicis.

Volumus, ut episcopi habeant potestatem res ecclesiasticas previdere, regere et gubernare, atque dispensare secundum canonicam auctoritatem. Volumus, ut et laici in eourm ministerio obediant episcopis ad regendas ecclesias, viduas et orphanos defensandos et ut obedientes sint ad eorum christianitatem servandam. Consencientesque sint comites et iudices presulibus suis ad iusticias faciendas iuxta precepta legis divine. Et nullatenus per aliquorum mendacium vel falsum testimonium, neque periurium aut per premium lex iusta in aliquo depravetur.1

De potestate episcoporum super res ecclesiasticas, eorumque convenientia cum laicis, deque abominandis perversis paemiis.

Ut episcopi potestatem habeant res ecclesiasticas praevidere, regere et gubernare atque dispensare, secundum canonum auctoritatem volumus: et ut laici in eorum ministerio obediant episcopis ad regendas ecclesias, viduas et orphanos defendendos, et ut obedientes sint eis ad eorum Christianitatem servandam consentientesque sint comites et iudices praesulibus suis ad justitias faciendas juxta praecepta divinae legis, et nullatenus per aliquorum mendacium, vel falsum testimonium, neque per perjurium, aut per praemium, lex justa in aliquo depravetur.

Conc. Mogunt. I. a. 847. c. VII. (Mansi T. XIV. col. 905. és Bor. T. II. p. 178.) és Conc. Mogunt. a. 813. c. 8. (Mansi T. XIV. col. 67.)

║18.

Mind a két törvényczikknek forrását már korán megtalálták. Legelőször Péterffynél1 láttam, utána adja Stiltingus2 jezsuita. Sőt már korán párhuzamba is állították: Így HartzheimJózsef3 egy 1751-ben Nagy-Szombatban megjelent művében; ezt azonban nem tudtam megkapni. Az ő adatait fölhasználja s párhuzamosan közli KollárÁdám4. Ezekből merítettek a későbbi földolgozók és kiadók is, mint Batthyányi Ignácz,5 Endlicher,6 KarácsonImre7 és KollányiFerencz.8

III. és IV. fejezet.

Az egyházi rend előjogai között fontos helyet foglalt el a privilegium fori, vagyis a külön egyházi törvényszék. Az egyház ezt a jogát féltékenyen őrizte s mindenkoron érvénytelennek mondta, ha világi itél egyházi fölött; sőt hogy még jobban biztosítsa magát, szigorú büntetéssel sujtotta azt a clericust, a ki ügyében világi biróhoz fordult.

Magyarországon is élvezte ezt a kiváltságot. Törvényileg szabályozták a tanúk kellékeit, szóról-szóra átvevén a törvényt I. Hadrián pápa rendeleteiből s kimondották, hogy világi nem tanuskodhatik egyházi ellen, a kit csak saját törvényszéke elé szabad állítani.

III. Quales debeant esse testes et accusatores clericorum.

Testes autem et accusatores clericorumsine aliqua sint infamia, uxores et filios habentes, et omnino Christum predicantes.9

Capit. LXXII.

Testes autem sine aliqua sint infamia, uxores et filios habentes et omnino Christum praedicantes.

Hadriani papae I. capit. a. 785. (Mansi T. XII. col. 914.)

║19.

IIII. Item de eodem.

Testimonium laici adversus clericum nemo recipiat. Nemo enim clericum quemlibet in publico examinare presumat, nisi in ecclesia.1  

Capit. LXXIII

Testimonia laici adversus clericos nemo suscipiat.

Capit. LXXIV.

Nemo enim clericum quemlibet in publico

examinare praesumat nisi in ecclesia.

Hadriani papae I. capit. a. 785. (Mansi T. XII.

col. 914.)2

Ha azonban a magyar törvényt elolvassuk, megütközünk rajta, mert azt mondja, hogy a clericusoktanúi és vádlói becsületes, nős, családos emberek lehetnek és a kik teljesen Krisztus hitét vallják. Majd folytatólag: világi tanúskodását clericus ellen senki se fogadja el. Tehát e szerint csakis nős és családos egyháziak tanuskodhatnak egyháziak ellen. A látszat tényleg azt mutatja, azonban itt tévedéssel állunk szemben.

I. Hadrián pápa capitularéi közül a mi törvényünk a 72. fejezetnek, a mely a bizonyítási eljárást szabályozza, csak az utolsó mondatát vette át. A fejezet egyébként a világi tanúk kellékeit tárgyalja. Hadrián capitularéiban hiányzik ez a rész: et accusatores clericorumés épen ez okozza a zavart. A mi törvénykönyvünk helytelenül a három különböző fejezetet összevonta, összezavarván a világi az első és az egyházi a két utolsó tanúk kellékeit.

Hogy az első fejezet a világi tanúkra vonatkozik, világosan bizonyítják a capitularék is. A papok nem nősülhettek; erre szigorúan felügyeltek a püspökök.3 S a 888-ki mainzi zsinat határozatai közt olvassuk: egyházi férfiú nem vádaskodhatik előljárója ellen s ez nem is itélhető el, mert az írás mondja: «Non est discipulus super magistrum». Ezután fölsorolja, hány mivel egyházi nem lehet, tehát csak világi tanú kell, hogy valami egyházi férfiút elitélhessenek. S a fejezet végén olvassuk: «Testes autem sine aliqua sint infamia, uxores et filios habentes».4

A világiakra vonatkozik tehát Szent István első könyvének 3. fejezete is, mert a legelső papok Magyarországon szerezetesek ║^20.  voltak, a kiknek szigorú rendszabályaik tiltották a nősülést s csak a 4. fejezet vonatkozik az egyháziakra.

VI. fejezet.

Szent István egyházi intézkedési mellett nem feledkezett meg világi czéljairól sem. A régi szervezet főtámasza volt a törzs s ennek közös birtoka. A királyi hatalomról táplált középkori fölfogás, mely szerint az egész ország a királyé és az egyház érdeke, melynek hivatása teljesítésére birtokra volt szüksége, egyaránt megkövetelték, hogy a föld közös birtoklása nemek és ágak szerint megszünjék s helyébe a családra szorított magánvagyon s e mellé a király és az egyház vagyona lépjen.1 Épen ezért, hogy a törzsek hatalmát megszüntesse s közöttük az összekötő kapcsot föloldja, alapjában - a közös birtoklásban - támadja meg, kimondván, hogy mindenki szabadon rendelkezhetik azzal, a mije van, hagyhatja feleségére, gyermekeire, szüleire vagy az egyházra s az ő rendelkezését halála után senki se merészelje megbontani.

Külföldön már előbb megvolt ez a jogállapot. Birtokával szabadon rendelkezhetett a tulajdonos. A külföldön is kiváló gondoskodás tárgya volt az egyház. Nemcsak birtokukat, hanem önmagukat is fölajánlhatták lelkük üdvéért2 s a haladottabb állapotokhoz képest tanúk előtt s még oklevéllel is megerősítették az adományt.

VI. De concessione regali propriarum rerum.

Decrevimus nostra regali potencia, ut unusquisque habeat facultatem sua dividendi, tribuendi uxori, filiis filiabusque atque parentibus sive ecclesie, nec post eius obitum quis hoc destruere audeat.3

Ut omnis homo liber potestatem habeat, ubicumque voluerit, res suas dare pro salute animae suae. Si quis res suas pro salute animae suae vel ad aliquem venerabilem locum vel propinquo suo vel cuilibet alteritradere voluerit, et eo tempore intra ipsum comitatum fuerit, in quo res illae positae sunt, legitimam traditionem facere studeat.

Capit. legibus addenda a. 818., 819. c. 6. (Bor. T. I. p. 282.)4

VII. fejezet.

║21.

De a mint az idegenek birtokát tiszteletben tartja a király, megkívánja, hogy az övét is kellő tiszteletben részesítsék. A király tulajdonát alkotják pedig földjei, katonái és szolgái. Hogy a külföldön is így kellett lenni, az egészen természetes; ott már sokkal fejlettebb volt a királyi hatalom, jogai sokkal szilárdabban állottak, semhogy annak megerősítését külön törvénynyel kellett volna szabályozni. Annyira szilárdnak tartották, hogy Jámbor Lajos reá hivatkozik az egyházi javak megerősítésénél: «Azt akarjuk, hogy az egyházi javakat úgy őrizzék meg, mint a mienket».

VII. De retentu regalium rerum.

Volumus quidem, ut sicuti ceteris facultatem dedimus dominandi suarum rerum, ita eciam res, milites, servos et quicquid ad nostram regalem dignitatem pertinet, permanere immobile et a nemine quid inde rapiatur aut subtrahatur, nec quisquam in his predictis sibi favorem acquirere audeat.1

Volumus, ut omnes res ecclesiasticas eo modo contineantur, sicut res ad fiscum nostrum contineri solent.

Capitul. missorum. a. 829. c. 1. (Bor. T. II. p. 9.)

VIII. és IX. fejezet.

A vasárnapot, a melyen «az élet adója» halottaiból föltámadott,2 az egész kereszténység megünnepelte. Azért nevezik ezt a napot az Úr napjának mondja Rudolf, bourgesi érsek3 hogy akkor a földi munkától és a világ csábításaitól tartózkodva, csak az Istennek szolgáljunk.

Az Úr napjának megülése Nagy Károlynak is szivén feküdt. Kimondja, hogy a férfiak mezei munkát ne végezzenek, ne míveljék a szőllőt, ne szántsanak, ne arassanak, ne kaszáljanak stb. A nők semmiféle szövőmunkával ne foglalkozzanak, ne varrjanak, ne himezzenek, gyapjút ne fonjanak, se ne mossanak, hogy így mindenképen megőrizzék az Úr napjának tiszteletét és nyugalmát.4

║22.

Ha pedig valaki megszegi a törvényt, szigorúan megbüntetik; lehet pénzbüntetés és pedig, ha saali frank, 15; ha római, 7¹/₂; ha szolga, akkor 3 solidust fizet; ez utóbbi pedig megválthatja magát a hátával, vagy pedig elveszik azt, a mivel dolgozott.1

Szent István is szigorúan tiltja a vasárnap megszegését. Az új hit híveinek - a papoknak, az ispánoknak vagy bármely más hű embernek - kötelességévé teszi, ha meglátják, hogy valaki ökörrel dolgozik vagy lóval, vegyék el tőle; ha szerszámmal dolgozik, veszítse el azokat; de ha akarja bőrével megválthatja.2

VIII. De observacione dominici diei.

Si quis igitur presbiter vel comes, sive aliqua alia persona fidelis die dominica invenerit quemlibet laborantem, sive cum bubus, tollatur sibi boset civibus ad manducandum detur. Si autem cum equis, tollatur equus, quem dominus bove redimat, si velit, et idem bos manducetur, ut dictum est. Si quis aliis instrumentis, tollantur instrumenta et vestimenta, que, si velit, cum cute redimat.3

«persuasum est populis de die dominico agi cum caballis aut bobusnon debere»

Conc. Vernense a. 755. c. 14. (Bor. T. I. p. 36.)

Majdnem szószerinti a rokonság ezekben:

«Si quis die dominico opera servilia fecerit, liber homo, si bovem iunxerit, et cum carro ambulaverit, dextrum bovem perdat.»

Capitul. lib. V. c. 340. (Walter, Corpus iuris Germanici. T. II. p. 512.)

Hasonló tárgyú rendelkezést találunk II. Childebertnél is.

De die domonico similiter placuit observare, ut si quiscunque ingenuus excepto quod ad coquendum vel ad manducandum pertinet, alia opera in die dominico facere praesumpserit, si Salicus fuerit, solidos quindecim componat; si Romanus, septem et dimidium solidi. Servus vero aut tres solidos reddat, aut de dorsum suum componat.

Childeberti II. decretio a. 596. c. 14. (Bor. T. I. p. 17.)

║23.

Még sokkal szigorúbb volt a büntetés az alemannoknál.

Vasárnap senki se merészeljen szolgai munkát végezni, mert a törvény tiltja és a szentírás bizonyítja. Ha valamely rabszolga ebben a bűnben találtatik, husánggal verjék meg, szabad embert pedig dorgálják meg harmadízig. Ha pedig a harmadik korholás után is ugyanabban a vétekben leledzik és szolgai munkát végez, örökségének harmadrészét veszítse el. Ha pedig az Úr napján ezután is szolgái munkát végez, rabszolga legyen és a ki nem akart az Istenért pihenni, örökre szolga maradjon.1

Látjuk tehát, hogy tárgyi rokonság van Szent István és a külföld törvényei között; a büntetést nálunk természetben kellett lefizetni, mert a pénz, a melylyel a bűnös megválthatta volna magát vagy jószágát, kevés volt.

A vasárnap méltó megünnepléséhez azonban nem volt elegendő, hogy a szolgai munka szüneteljen, hanem a törvény megparancsolja, hogy kivétel nélkül mindenki menjen templomba.

Ezt látjuk Szent Istvánnál is. Megparancsolja és a törvényben ezért a falusi birókat teszi felelőssé, hogy mindenki a templomba menjen, kivéve azokat, a kik a tűzhelyet őrzik. Ha pedig valaki a birák hanyagsága folytán elmarad, azt megverik vagy lenyirják.

VIIII. Item aliud.

A sacerdotibus vero et comitibus commendetur omnibus villicis, ita ut illorum iussu omnes concurrantdie dominica ad ecclesiam, maiores ac minores, viri ac mulieres, exceptis qui ignes custodiunt.Si quis vero non observacionis causa remanebit per illorum negligenciam, vapulent ac depilentur.2

Ut diebus festis vel dominicis omnes ad ecclesiam veniant.

Karoli Magni Capitul. Duplex legationis edictum a. 789. c. 25. (Bor. T. I. p. 64.)

Ut in dominicis diebus omnes ad ecclesiam recurrantad audiendum verbum Dei, et orationibus vel iustis operibus vacent.

Capit. de partibus Saxoniae. c. 18. (M. G. Ll. T. V. p. 41.)

║24.

Tanta ergo huius diei debet esse observantia, ut praeter orationes et Missarum sollemnia, et ea, quae ad vescendum pertinent,nihil aliud fiat.

Capit. Rudolfi archiepiscopi Bituricensis. c. XXVI. (Mansi T. XIV. col. 955.)

Látjuk tehát, hogy részint szóbeli, részint gondolatbeli egyezés fűzi a magyar törvényeket a külföldiekhez. Azonban egy eltérő és mindenesetre érdekes, jellemző vonást is találunk e két törvény között. Külföldön már szilárd a kereszténység, Magyarországon pedig még csak az imént ültették át idegen talajból. A hit igaz meggyőződése még nem hatotta át a honfoglalók ivadékait, épen azért világi sanctió is növelte a törvény erejét.

X. és XI. fejezet.

A keresztény életben fontos szerepet játszott a bőjt. Megkivánta híveitől, hogy az ú. n. kántorbőjtben három nap szerdán, pénteken és szombaton ne egyenek húst, szintúgy az egész évben pénteken; kivételt ez alól csak a gyermekek és betegek nyernek. A ki pedig megszegi, azt büntetéssel sujtották, a mi rendesen egyházi volt.

Szent István is előírja törvényeiben. De valamint a vasárnap megünneplésénél, úgy itt sem látott elég biztosítékot a törvény megtartására, azért az egyházi büntetést világival erősíti.

Ha azonban az ő törvényét kortársának, Chrobri Boleszlónakhatározataival összehasonlítjuk, enyhének találjuk. Mert míg Szent István a bőjt megszegőit egy hétre lezáratta és bőjtöltette, addig Chrobri Boleszló törvényei szerint, a ki a nagybőjtben húst evett, annak a fogát kitörték.1

X. De observacione IIII^-or temporum.

Si quis quatuor temporum ieiunia cunctis cognita, carnem manducans violaverit, per spacium unius ebdomade inclusus ieiunet.2

Solvisti jejunium quatuor temporumet non custodisti eum cum ceteris christianis? XL dies penit.

Corrector Burchardi. c. LXVIII. (Wass. p. 646.)

║25.

Ha azonban Szent Istvánnak a pénteki bőjtre vonatkozó törvényét az egykorú külföldiekkel összehasonlítjuk, azt találjuk, hogy ebben az egyetemes egyházat megelőzte. A keleti egyházban és néhol nyugaton is mint a bajoroknál megtartották mind a szerdai, mind a pénteki bőjtöt, azonban egyetemlegesen kötelezővé csak az 1050-iki coyacai zsinat tette.1

Ez a pont határozottan mutatja a bajor törvények elvitázhatatlan hatását a magyar törvényekre.

XI. De observacione VI. ferie.

Si quis in sexta feriaab omni christianitate observata carnem manducaverit, per unam ebdomadam luce inclusus ieiunet.2

Ut ieiunia per feriam VI-amin usum adsumant.

Acta synodi Ratisbonensis c. 9. (M. G. Ll. T. III. p. 456.)

Egyébként csak az egyháziakat kötelezte a pénteki bőjt.

Item placuit sancto concilio, quarta et sexta feriaa carne et vino cuncto clero abstinendum.

Statuta Rhispacensia, Frisingensia, Salisburgensia a. 799, 800. c. 5. (Bor. T. I. p. 227.)3

XII. fejezet.

A keresztény embernek egyik főczélja a boldog halál; azért a szentek halála ünnep az egyházban. Arra kell törekednie minden kereszténynek, hogy jól előkészüljön a jövő életre; bűneit meggyónja, megáldozzék és így induljon az utolsó útra. Szent István is érezte ennek fontos voltát; de ismerte az ő magyarjait s épen ezért szigorúan kényszerítette őket, hogy haláluk előtt meggyónjanak. Mert ha megrögzött szívvel nem akarnák megvallani bűneiket, akkor feküdjenek úgy, mint a hitetlenek. Ha pedig szülei vagy rokonai hanyagságból nem hívtak papot, vezekeljenek.

Külföldön is hasonló intézkedést látunk. A czél mindig az, hogy a hívek haláluk előtt meggyónjanak.

║26.

XII. De his, qui sine confessione moriuntur.

Si quis tam predurato corde est, quod absit ab omni christiano, ut nolit confiteri sua facinora secundum suasum presbiteri, hic sine omni divino officio et elemosinis iaceat, quemadmodum infidelis. Si autem parentes et proximi neglexerint vocare presbiteros et ita subiacet absque confessione morti, ditetur oracionibus ac consoletur elemosinis, sed parentes lavent negligenciam ieiuniis secundum arbitrium presbiterorum. Qui vero subitanea periclitantur morte, cum omni ecclesiastico sepeliantur honore, nam divina iudicia occulta nobis sunt et incognita.1

Ut de incestis et criminosis magnam curam habeant sacerdotes, ne in suis pereant sceleribus, et animae eorum a districto iudice Christo eis requirantur. Similiter de infirmisit poenitentibus, ut morientes sine sacrati olei unctione et reconciliatione et viatico non deficiant.

Karoli M. capitul. primum. a. 769. vel paulo post c. 10. (Bor. T. I. p. 45.)

Ut presbyter semper eucharistiam habeat paratam, ut, quando quis infirmaverit, aut parvulus infirmus fuerit, statim eum communicet, ne sine communione moriatur.

Capit. ecclesiastica. a. 810-813? c. 16. (Bor. T. I. p. 179.)

Ut sacerdotes Domini ad exteriora peragende non mittantur, quid proinde et opus divinum negeglitur et infantes sine baptismi gratia et homines sine confessione mori solent.

Episcoporum ad Hludowicum imperatorem relatio circa 820. c. 4. (Bor. T. I. p. 367.)2

Látjuk tehát, hogy tárgyi rokonság van a törvények között.

XIII. fejezet.

Bár a nemzet zöme megtért, de azért még pogányok is maradtak. Krónikáink is megőrizték ennek az emlékét. Anonymusnál olvassuk a nyakas Thonuzoba esetét: «A mikor István király az élet igéit hirdette és a magyarokat keresztelte, Thonuzoba a hitben gyenge lévén, nem akart keresztény lenni».³

Úgy látszik, Thonuzoba esete nem volt kivételes, mert törvényt hozott ellenük Szent István. Nagy óvatosságot mutat az ő ║^27. törvénye. Hétszer inteti meg a püs-

pök által s ha ekkor sem hajlandó a kereszténység tanainak megtartására, csak akkor éri őt a kereszténység védőjének sujtó karja.

A külföldön is hasonló tárgyú intézkedést találunk azok ellen, kik az istentiszteletet elhanyagolják s az egyházi tekintélyt megvetik. De már sokkal szigorúbb, mint Szent Istváné, mert az ilyen embert az összes keresztények gyülekezetéből kizárják s mint az Isten és az egyház ellenségét, a birodalom pusztítóját mindaddig üldözik, míg csak az országból el nem pusztul.

XIII. De observanda christianitate.

Si quis observacione christianitatis neglecta et negligencie stoliditate elatus, quod in eam commiserit, iuxta qualitatem offensionis ab episcopo per disciplinas canonum iudicetur. Si vero rebellitate instructus rennuerit sibi impositum eque sufferre, iterum eodem iudicio restringatur et eciam usque sepcies. Tandem super omnia si resistens et abnuens invenitur, regali iudicio, scilicet defensori christianitatis tradatur.1

Si quis publicus divinae legis praevaricator, vel pro manifestis criminibus erga ecclesiastica justa et rationabilia judicia contemptor repertus fuerit, vel inflatus ac tumidus monitis ecclesiasticis ac sanctorum patrum constitutionibus contradictor, vel subsannator comprobatus fuerit, si monitionibus episcopalibus obtemperare distulerit, anathematizetur.

Conc. Meld. a. 845. c. 13. (Mansi T. XIV. col. 821.)

Et si, quod absit, talis emerserit, qui Dei timorem postponat et ecclesiasticam auctoritatem contempnat et regiam potestatem refugiat, sciat quiscumque ille fuerit, quia et secundum canonicam auctoritatem ab omnium christianorum coetu et a sanctae ecclesiae consortio et in coelo et in terra alienus efficietur et regali potestate atque omnium regni fidelium unanimitate sicut Dei et ecclesiae inimicus et regni devastator persequetur, usque dum a regno exterminetur.

Capitul. Carisiac. a. 857. c. 7. (Bor. T. II. p. 287.)2

║28.

Látjuk tehát, hogy tárgyi rokonság van a két törvény között. Pontos összehasonlítást kizár a magyar törvény határozatlansága, mert a király tetszésére bizza a hanyag keresztény megbüntetését.

XIV. fejezet.

Még nem szelidítette meg a magyart a kereszténység békeszerető tana. Harczias, hadakozó volt a nemzet, olyan az erkölcse is. Ilyen viszonyok között nem lehetett ritka a gyilkosság sem. István szigorú törvényt hoz: 110 pensát fizessen az, ki haragra gyuladva vagy dölyfösségtől elragadtatva, mást megöl. Ebből 50 pénz legyen a királyi fiscusé, 50-t a megölt rokonainak adjanak, 10-t pedig a biráknak és békítőknek. De ne csak világi büntetés érje a tettest, hanem egyházilag is vezekeljen. Ez pedig akkor nagyon szigorú volt.

A triburi zsinat végzései között olvassuk, hogy ha valaki készakarva gyilkosságot követ el, 40 napig tartózkodjék a templomtól, 40 napig vizen és kenyéren bőjtöljön, mezitláb járjon, vászonruhát nem hordhat, fegyvert se viseljen, kocsin se járjon, még feleségétől is tartózkodjék; ezen 40 nap alatt keresztény hívekkel nem érintkezhetik.

Negyven nap leforgása után egy évig ne menjen templomba, húst és sajtot ne egyék, bort, méh- és árpa-sert ne igyék, csak vasár- és ünnepnapon, vagy ha utazik és ha ellenség ellen megy, vagy ha gyöngélkedik.

Egy év elteltével dorgálás után vezessék vissza az egyházba.

Ezzel azonban még nem ért véget a vezeklés, mert még a 2., 3., 4., 5., 6. és 7. évben is bizonyos kötelezettség terhelte a vezeklőt.1

Mind az egyházi zsinatok, mind a világi törvények szigorúan büntették a gyilkost; de a kettő között lényeges különbséget látunk. U. i. míg az egyházi törvények vezekléssel sujtják a gyilkost, addig a világiak szerint vezeklésen kívül még vérdíjat is kellett fizetni a megölt rokonainak.

A magyar törvények is ebbe a csoportba tartoznak.

XIIII. De homicidiis.

Si quis ira accensus aut superbia elatus spontaneum commiserit homicidium, sciat se secundum nostri senatus decretum centum et X daturum pensas auri. Ex quibus quinquaginta ad fiscum regis deferantur, alie vero L parentibus dentur, X autem arbitris et mediartoibus condonentur.

Ipse quidem homicida secundum institucionem canonum ieiunet.1

De homicidiis prohibendis.

Quicunque hominem aut ex levi causa aut sine causa interfecerit, wirgildum eius his, ad quos ille pertinet, componat.

Capit. legibus addenda. a. 818, 819. c. 7. (Bor. T. I. p. 282.)

Si quis liberum hominem occiderit, solvat parentibus suis,si habet, si autem non habet, solvat duci, vel cui commendatus fuit dum vixit, bis 80 solidos, hoc sunt 160.

Lex Baiuwariorum. Textus legis primus. Tit. IV. c. 28. (M. G. Ll. T. III. p. 294.)2

Qui voluntarie homicidium fecerint, poenitentiae quidem jugiter se submittant: perfectionem vero circa vitae exitum consequantur.

Conc. Ancyran. a. 314. c. XXI. (Mansi. T. II. col. 526.)

A büntetés nemét enyhítette az a körülmény, ha véletlenül gyilkolt.

Item aliud.

Si quis autem casu occiderit quemlibet, XII auri pensas persolvat, et sicut canones mandant ieiunet.3

De homicidiis non sponte comissis prior quidem definitio post septennem poenitentiam perfectionem consequi praecipit, secunda vero quinquennia tempus explere.

Conc. Ancyran. a. 314. c. XXII. (Mansi T. II. col. 527.)

Ha pedig szolga ölt szolgát, akkor a gyilkos ura adjon helyette másikat vagy váltsa meg; a gyilkos pedig vezekeljen. Külföldön is ilyen az eljárás: fizesse meg a gyilkos szolga ura a megölt árát, vagy pedig az életben maradt szolgán megosztoznak.

║30.

Item de homicidiis servorum.

Si alicuius servus servum alterius occiderit, reddatur servus pro servo aut redimatur et penitenciam quod dictum est, agat.1

Si quis servus noster occisus fuerit, duas partis de ipsa compositionem tollat curtis nostra, et tertiam pars parentis ipsius servi nostri defuncti, sicut superius diximus.

Edictus Langobardorum c. 3. (M. G. Ll. T. IV. p. 181.)

Si servus servum interfecerit, dominus eius 36 solidus culpabilis iudicetur, aut cum 6 iurit, quod servus eius hoc non fecisset.

Lex Ribuaria c. XXVIII. (M. G. Ll. T. V. p. 220.)

Hasonló az eset, ha szabad ölte meg a szolgát.

Item aliud.

Si vero liber alicuius occiderit servum, reddat alium servum vel precium componatet secundum canones ieiunet.2

De servo occiso.

Si quis servum alterius occiderit componat eum, iuxta quod a domino eius fuerit aestimatus.

Lex Frisionum. Tit. IV. c. 1. (M. G. Ll. T. III. p. 662.)

Si quis servum alienum occiderit, vel vendiderit, vel ingenuum dimiserit, mille quadringentis denariis, qui faciunt solidos triginta quinque, culpabilis iudicetur excepto capitale et delatura.

Capit. legi Salicae addita a. 819. vel paulo post c. 2. (Bor. T. I. p. 292.)

XV. fejezet.

Törvényeink a feleséggyilkosról is intézkednek. Ha valamely ispán elfásult szívvel lelke üdvösségéről megfeledkezik s felesége meggyilkolásával szennyezi be kezeit, 50 tinót fizessen az asszony szüleinek és azonkívül bőjtöljön. Ha valamely miles, vagy más tehetős ember teszi, 10 tinót fizessen és bőjtöljön. Ha pedig valamely közönséges ember teszi, 5 tinót fizessen és szintúgy bőjtöljön.

║31.

XV. De his, qui suas uxoresoccidunt.

Si quis comitum obduratus corde neglectusque anima, quod procul sit a cordibus fidelitatem observancium, uxoris homicidio polluetur, secundum decretum regalis senatus cum quinquaginta iuvencis parentibus mulieris concilietur et ieiunet secundum mandata cononum. Si autem miles vel alicuius vir ubertatis eandem culpam inciderit, iuxta eundem senatum solvat parentibus X iuvencos, ieiunetque, ut dictum est. Si vero vulgaris in eodem crimine invenietur, cum quinque iuvencis cognatis reconcilietur et subdatur predictis ieiuniis.1

De occisione mulieris.

Si maritus uxorem suam occiderit immerentem, quod per legem non sit merita mori, componat solidos mille duocentis, medietatem illis parentibus, qui eam ad maritum dederunt, et mundium susciperunt, et medietatem regi, ita ut per actorem regis distringatur, et poena suprascripta componatur.

Edictus Rothari c. 200. (M. G. Ll. T. IV. p. 49.)

XVI. fejezet.

Hogy a béke erős és sértetlen legyen, törvényeink nemcsak a gyilkosságot tiltják, hanem azt is, hogy valaki másra kardot rántson. Nagyon szigorú a mi törvényünk. A ki kardot ránt, kard által veszszen el. Ha összevetjük a tizennegyedik törvényczikkel, azt látjuk, hogy szigorúbban büntetik, ha valaki kardot ránt, mintha gyilkol; mert míg a gyilkos megválthatja magát, addig halállal sujtja azt, a ki csak kardot ránt. Azonban ez a rendelkezés mégis érthető, mert a czivakodó belevonja egész törzsét s ez állandó viszálykodásnak lenne magva. Ezt akarja Szent István meggátolni.

A külföldön ezt sokkal enyhébben büntették.

XVI. De evaginacione gladii.

Ut pax firma et incontaminata per omnia maneat, tam inter maiores natu, quam inter minores cuiuscunque condicionis sint, interdiximus omnino, ut nullus ad ledendum aliquem evaginet gladium. Quod si quis posthac stimulis sue audacie tactus temptaverit, eodem iuguletur gladio.2

De educto gladio.

Quicunque spatam aut semispatium eduxerit ad percutiendum alterum et non percusserit, inferat multae nomine sol. 12. Si percusserit, inferat similiter sol. 12., et de inflicto vulnere iudicetur.

Leges Burgundionum. Liber legum Gundebati c. XXXVII. (M. G. Ll. T. III. p. 547.)

XVII. fejezet.

║32.

A bizonyításnak nagy akadálya a hamis eskü. Épen ezért szigorúan tiltja mind a külföldi, mind a magyar törvény. A ki hamisan esküszik, veszítse el kezét; a cánonok pedig hét évi vezekléssel sujtják a hamisan esküvőt.

XVII. De periuris.

Si quis valencium fide commaculatus, corde pollutus, iuramento confracto periurio addictus invenietur, perditus manu periurium luataut cum quinquaginta iuvencis manum redimat. Si vero vulgaris periurus extiterit, manu amputata punietur, aut XII iuvencis redimetur et ieiunet, ut canones mandant.1

De eo, qui periurium fecerit, nullam redemptionem, nisi manum perdat.

Capitul. Haristallense a. 779. c. 10. (Bor. T. I. p. 49.)

Si quis periurium fecerit, nullam redemptionem ei facere liceat, nisi manum perdat.

Liber Papiensis Pippini. c. 45. (M. G. Ll. T. IV. p. 522.)

Si quis periuraverit, VII. ann. poen., III. ex his in pane et aqua,et nunquam juret.

Poenitentiale Merseburgense. c. 5. (Wass. p. 392.)

XVIII. fejezet.

A kereszténységnek tanai sokat tettek a rabszolgaság megszüntetésére. Az egyház sohasem mondott le az emberi egyenlőség elvéről s épen azért a rabszolgaság eltörlését kívánta. Azonban a társadalom nem nélkülözhette őket s az egyház is kénytelen volt megalkudni a létező viszonyokkal s elnézni a rabszolgaságot. Bár maga föl nem szabadíthatta, azonban a gazdáikra iparkodott hatni; jócselekedetnek hirdetvén, ha valaki lelke üdvéért szolgáit fölszabadítja.

Ezt a törvényt is külföldről vette át Szent István. Gondolati és tárgyi rokonság van a két törvény között.

XVIII. De libertis.

Si quis misericordia ductus proprios servos et ancillas libertate feriaveritcum testimonio, decrevimus, ut post obitum eius nemo ║^33.  invidia tactus in servitutem eos audeat reducere. Si autem libertatem promiserit et morte impediente non testificatus fuerit, habeat mulier illius vidua et filii potestatem hanc eandem libertatem testificari et agapen facere pro redempcione anime sui mariti, qualitercunque velit.1

De manomissionibus.

Si quis servum suum proprium aut ancillam suam liberos dimittere voluerit,sit licentia qualiter ei placuerit.

Edictus Rothari c. 224. (M. G. LI. T. IV. p. 54.)

De manumissionibus.

In concilio Carthaginiensi ita continetur: «De manumissionibus in ecclesia celebrandis. Si id nostri consacerdotes per Italiam facere reperiuntur, nostrae etiam erit fiduciae istorum ordinem sequi data plane licentia misso legato, ut quecumque digna fide pro statu ecclesiae et salute animarum agere potuerint, nos sciant laudibiliter in conspectu Domini accepturos.

Conc. Mogunt. a. 847. c. 9. (Bor. T. II. p. 178.)

XIX. fejezet.

A szentegyház tiszteletét mindenkor erősen hangoztatta az egyház. Mivel a templom az Isten háza, ott illően kell viselkedni. Épen azért Szent István is elrendeli, hogy ha valaki a mise alatt zajong és tréfás mesékkel másokat is zavar ájtatosságukban s nem figyel a szent olvasmányokra, ha az előkelőbbek közül való, gyalázatul vezessék ki az egyházból; ha közönséges ember, a templom pitvarában verjék meg és nyirják le.

A külföldön, a hol a kereszténység tana már a hivek meggyőződésévé lett, ilyen törvényekre nem volt szükség. Mindazonáltal találunk olyan intézkedéseket, melyek a szentegyház méltóságát védik. Itt tehát részben tárgyi rokonság van.

XVIIII. De conventu ad ecclesiam et de his, qui murmurant vel loquuntur hora misse.

Si qui ad ecclesiam venientes ad audiendum officium et ibidem hora solempnitatis missarum inter se murmurantet ceteros inquietant, expo║^34.nentes fabulas ociosaset non intendentes divinas lecciones, cum ecclesiastico nutrimento, si maiores sunt, increpati cum dedecore expellantur de ecclesia, si vero minores et vulgares, in atrio ecclesie pro tanta temeritate coram omnibus ligentur et corripiantur flagellis ac cesura capillorum.1

« ut secularia negotia vel vaniloquiain ecclesiis non agantur, quia domus Dei domus orationis debet esse, non spelunca latronum.»

Karoli Magni capitul. Admonitio generalis a. 789. c. 71. (Bor. T. I. p. 59.)

De his, qui in ecclessiis seu atriis ecclesiae rixas moverint et mutuo inter se confligunt.De his, qui in ecclesiis seu atriis ecclesiae rixas moverintet mutuo inter se confligunt, praecipimus, ut in ecclesiis sive atriis ecclesiarum vel domibus placita saecularia minime fiant, quanto minus rixae et contentiones?

Conc. Mogunt. a. 888. c. XXI. (Mansi T. XVIII. col. 69.)

XX. fejezet.

Az urak és szolgáik között nem a legjobb lehetett a viszony. Nem is kerülte ki ez Szent István figyelmét s «hogy a mi birodalmunk népe a szolgák és szolgálók minden támadásától és vádaskodásától ment legyen, épen azért megtiltjuk, hogy bárki is valamely szolgaszemély tanúskodását elfogadja ura vagy úrnője ellen.»

Hasonló törvényt látunk Justinianusnál is. A római jog nem maradhatott hatás nélkül s épen azért azt hiszem, hogy a magyar törvény végső forrását itt kell keresni.

XX. De non recipiendis servis vel ancillis in accusacionem vel testimonium super dominos vel dominas.

Ut gens huius monarchie ab omni incursu et accusacione servorum et ancillarum remota et quieta maneat, secundum decretum regalis concilii penitus interdictum est, ut in nullius causa culpe aliqua servilis persona contra dominos vel dominas in accusacionem vel in testimonium recipiatur.2

Servuspro domino, quemadmodum adversus eum, interrogari non posse,pro facto autem suo interrogari posse non ambigitur.

Cod. Just. Lib. IV. Tit. XX. c. VII. (1554-ki lyoni kiadás T. I. p. 344.)

Servos penitus non credatur,si super aliquem crimen obiecerit, aut etiam si dominum suum in crimine impetierit.

Legis Wisigothorum Lib. II. Tit. IV. c. IV. (Walter: Corpus Juris Germanici. T. I. p. 452.)

XXI. fejezet.

Bár Szent István a rabszolgák fölszabadítását megengedte, sőt a holt kéz rendelkezésének is érvényt szerzett, még sem engedhette meg, hogy valaki a tulajdonjog megsértésével másnak a rabszolgá-

║35.

ját fölszabadíthassa. Szigorúan bünteti azt; fizessen úgy, mint a feleséggyilkos, a ki törvényének ellenére cselekszik.

Külföldön is hasonlóképen védik a tulajdonos jogát ilyen megrövidítés ellen. A saáli törvényekben ez a szempont még jobban kidomborodik, mint a magyarban, mert egyforma büntetést szab arra, a ki más szolgáját megöli, eladja, vagy ha szabadon bocsátja. Világosan látható tehát a két törvény között való összefüggés.

XXI. De his, qui alienis servis libertatem acquirunt.

Si quis improvidus alienum servum sine consciencia sui senioris ante regem vel maiores natu et dignitate duxerit, ut soluto servitutis iugo levitatem libertatis sibi acquirat, sciat se, si dives est quinquaginta iuvencos redditurum, ex quibus quadraginta debentur regi, X vero seniori servi. Si vero pauper et tenuis, XII iuvencos, ex quibus X. regi, duo seniori servi.1

Si quis servum alienumocciderit, vel vendiderit, vel ingenuum dimiserit,mille quadringentis denariis, qui faciunt solidos triginta quinque, culpabilis iudicetur, excepto capitale et delatura.

Capit. legi Salicae addita a. 819. vel paulo post. c. 2. (Bor. T. I. p. 292.)

Qui ad servum alienum libertatem fecerit,ipsa libertas stabilis esse non potest.

Lex Romana Raetica Curiensis, Pauli sententiarum. Lib. XXV. c. V. (M. G. Ll. T. V. p. 431.)

XXII. fejezet.

Mivel a rabszolga értéket képviselt, épen azért nem lehetett ritka az eset, hogy valamely hatalmas úr a szegény szabadot szolgaságba iparkodott taszítani.

A külföldi törvények közt olvassuk, hogy a szabad ember a szükség kényszerítő hatása alatt más hatalmas úr szolgálatába adja magát. De előfordul az is, hogy szabad embert akarata ellenére szolgai helyzetbe taszít a hatalmas senior. A törvény védi a szabadot, mert a királynak érdeke kívánja, hogy szabad maradjon s neki mint katona szolgáljon.

XXII. De his, qui liberos in servitutem redigunt

Quoniam igitur dignum deo est et hominibus optimum, unum║^36.quemque

Placuit nobis, ut illos liberoshomines comites nostri ad eorum opus servile non obpremant; et quicunque hoc fecerit, secundum quod iudicatum habemus, emendat.

sue industria libertatis vite cursum ducere, secundum regale decretum statutum est, ut nemocomitum vel militum posthac liberam personam servituti subdere audeat.Quod si elacionis audacia sue stimulatus presumpserit, sciat se totidem ex proprio compositurum; que vero composicio inter regem et comites dividatur, ut cetera.

Item de eodem.Sed si quis actenus in servitute retentus pro libertate sui tuenda iudicium legale faciens, securus extiterit, tantummodo libertate fruatur et ille, a quo in servitute tenebatur, nichil redat.1

Pippini capitul. circa a. 790. c. 13 (Bor. T. I. p. 201.)

A vazallus öt esetben hagyhajta el az urát. Ezek között olvassuk:

Si quis seniorem suum dimittere voluerit et ei approbare potuerit unum de his criminibus: id est primo capitulo si senior eum iniuste in servitio redigere voluerit, liceat vasallum eum dimittere.

Capit. Francica. c. 8. (Bor. T. I. p. 215.)

Ezekben gondolati rokonság van.

XXV. fejezet.

A katona (miles) vagy a szolga, helyzetét nem türhetvén, megszökött az urától. De mivel értéket képviselt, másutt fölfogadták. A törvény védi az igazi tulajdonos érdekét s kimondja, hogy vissza kell adni; s ha valaki az úr követét a ki a szökevény katonát vagy szolgát keresi megveri, tíz tinót fizessen.

Külföldön is hasonló volt a helyzet. A szökevény rabszolgát szivesen fogadták s a jogos tulajdonosnak gyakran a herczeg erejét kellett igénybe venni, hogy rabszolgáját megkaphassa.

XXV. De his, qui flagellantur, sua querentes.

Si cuius miles aut servus ad alium fugerit et his, cuius miles vel servus fuga lapsus est, suum miserit legatum ad reducendos eos, et is legatus ibidem a quoquam percussus et flagellatus extiterit, decernimus nostrorum primatuum con-

Si quis fugitivum servum alterius susceperit et sequentem dominum aut illa die, aut quando potest, contradixerit, ei a lege reddere noluerit: tunc vadat ad principem, quem ille habet, ut ei iusticiam faciat, et 40 solidos componat ei, quare contra legem eum recepit.

Lex Alamannorum Lantfridana c. LXXXI. (M. G. Ll. T. III. p. 114.)

║37.

ventu, ut ille percussor X solvat iuvencos.1

XXVI. fejezet.

A törvényhozás gondoskodása kiterjed az özvegyekre és az árvákra is. Védi mind a kettő érdekét; ha az özvegy a gyermekeivel marad, az árvák nevelésére birja férje vagyonát, ha pedig férjhez megy, akkor csak illő ruhát vihet magával.

Ha pedig a házasságból utód nem származik, az özvegy, mint haszonélvező, birja elhúnyt férje birtokait, halála után azonban férje szüleire száll vissza, ha vannak; azok nem létében pedig a királyra.

A bajor törvényekben azonos a gondolat. A birtok itt sem megy át a feleség tulajdonába hanem életfogytáig haszonélvezetben bir akkora birtokrészt, mint bármelyik fiú.

XXVI. De viduis et orphanis.

Volumus quidem, ut et vidue et orphani sint nostre legis participes tali tenore, ut si qua vidua cum filiis filiabusque remanserit atque nutrire eos et manere cum illis, quamdiu vixerit,promiserit, habeat potestatem a nobis sibi concessam hoc faciendi et a nemine iterum cogatur in coniugium. Si vero mutato voto iterato nubere voluerit et orphanos deserere, de rebus orphanorum nichil omnino sibi vendicet, nisi tantum sibi congrua vestimenta.

Item de viduis.

Si autem vidua sine prole remanserit, et se innuptam in sua viduitate permanere promiserit, volumus ut potestatem habeat omnium bonorum suorum, et quidquid velit inde facere faciat.

║38.

Post obitum autem eius eadem bona ad suos redeant parentes mariti, si parentes habet; sin autem, rex sit heres.2

De viduis, quae post mortem mariti sui in viduitate permanet, aequalem inter filios suos, id est qualem unus ex filiis, usufructuario habeat portionem,usque ad tempus vitae suaeusufructuario iure possideat.

Lex Baiuwariorum Tit. XV. c. 7. (M. G. LI. T. III. p. 319.)

Ut viduae, orphani et minus potentes sub Dei defensione et nostro mundebardo pacem habeant et eorum iustitia.

Capitul. Baiuwaricum circa a. 810. c. 3. (Bor. T. I. p. 158.)4

Így tehát tárgyi rokonság van.

XXVII. fejezet.

Nem volt ritka eset a nőrablás. Mind az egyházi, mind a világi hatalom szigorúan lép föl e bűnnel szemben. Kimondja, hogy ha valaki hajadont akarata ellenére, a szülők engedelme nélkül rabol el, adja vissza a szüleinek, még ha erőszakot követett is el rajta. A nő bárki másé lehet, csak a rablóé nem; a rabló pedig kiátkozva örökké a házasság reménye nélkül éljen.

XXVII. De raptu puellarum.

Si quis militum impudicicia fedatus puellam aliquam sine concessione parentum sibi in uxorem rapuerit, decrevimus puellam parentibus reddi, eciamsi ab illo aliqua vis sibi illata sit; et raptor X solvat iuvencos pro raptu, licet postea reconcilietur parentibus puelle. Si vero pauper quis hoc vulgaris agere agreditur, componat raptum V iuvencis.2

De disponsatis puellis et ab aliis raptis ita in concilio Ancyrano, capitulo decimo legitur: «Disponsatas puellas et post ab aliis raptas placuit erui et eis reddi,quibus ante fuerant desponsatae, etiamsi ei a raptoribus vis inlata constiterit.

Capitul. Ecclesiasticum a. 818. 819. c. 24. (Bor. T. I. p. 279.)

Si quis virginem rapueritcontra ipsius voluntatem et parentum eius, eum 40 solidis componat, et alios 40 cogatur in fisco.

Lex Baiuwariorum Tit. VIII. c. 6. (M. G. Ll. T. III. p. 299.)1

XXVIII. fejezet.

Szent Istvánnak több törvénye szabályozza a rabszolgák helyzetét. Egy szempont domborodik ki, mely a gazdák tulajdonjogát ║^39.védi. Ez érvényesül ebben a pontban is, a mely arról, szól, ha szabad vagy szolga más szolgálójával fajtalankodik.

Hogy a szabadok az ő szabadságukat szennyezetlenül megőrizhessék, megtiltjuk, hogy mások szolgálójával fajtalankodjanak. Ha valaki mégis megteszi, először verjék meg; ha még egyszer, akkor ismét verjék meg és nyirják le; ha harmadszor is megteszi, szolga legyen a szolgálóval együtt. Ha pedig a szolgáló tőle fogan, de a szülésbe belehal, más szolgálót adjon helyette. Nálunk tehát a szabad a harmadik esetben szolga lesz; a külföldi törvény szerint a rabszolgálót tegye szabaddá.

Ha pedig rabszolgálóval rabszolga fajtalankodik: verjék meg és nyirják le. Ha szolgáló a szülésbe belehal, a szolgát adják el és osztozzanak rajta.

A külföldi törvények is védik a tulajdonos érdekét, kimondván, hogy szabadítsa föl a rabszolgálót, vagy kárpotolja az urát; tehát gondolatbeli rokonság van a hazai és külföldi törvények között.

XXVIII. De fornicatoribus cum ancillis alterius.

Ut liberi suam custodiant libertatem incontaminatam, volumus illis ponere caucionem. Quisquis transgrediens fornicatur cum ancilla alterius,sciat se reum criminis et pro eodem crimine imprimis decoriari.Si vero secundo cum eadem fornicatus fuerit, iterum decorietur ac depiletur.Si autem tercio, sit servus pariter cum ancilla, aut redimat se. Si autem ancilla conceperit de eo et parere non potuerit, sed in partu moritur, componat eandem cum altera ancilla.

De servorum fornicacione.

Servus quoque alterius, si cum ancilla alterius fornicatur, decorietur ac depiletur.Et si ancilla de eo conceperit, et in partu moritur, ║^40. servus venundetur ac dimidia pars precii seniori ancille detur, altera pars vero seniori servi remaneat.1

Si cum ancilla virgine concubuerit,cum 4 solidis componat.

Lex Baiuwariorum. Tit. VIII. c. 13. (M. G. Ll. T. III. p. 300.)

Si quis intrat ad ancillam suam, si genuerit ex ea, libertit eam et I. ann. poen.

Poenitentiale Merseburgense. c. LX. (Wass. p. 397.)

De incestis.

« Si servus aut libertus est, vapuletur plagis multis,et si dominus suus permiserit eum amplius in tale scelus cadere, ipsos LX solidos domno rege componat.»

Pippini regis capitul. 754-755. c. 1. (Bor. T. I. p. 31.)1

XXIX. fejezet.

Ez a fejezet is a gazda és a szolgáló egymáshoz való viszonyával foglalkozik. A törvény nem engedi, hogy más szolgálóját valamely szabad nőül vehesse, mert ezáltal a gazda kárt szenved, elvesztvén szolgálóját.

A saali törvény is hasonló értelemben intézkedik; sőt ennek a rendelkezése még szigorúbb abban az esetben, ha rabszolgának szabad nő a felesége. Ekkor ugyanis a nő is szolga lesz és összes birtokait a szolga ura kapja.

XXVIIII. De his, qui petunt sibi ancillas in uxores.

Ut nemo eorum, qui libero censentur, nomine, cuiquam quid iniurie facere audeat, terrorem et caucionem imposuimus, quia in hoc regali concilio decretum est, ut si quis liber connubium ancille alterius sciente domino ancille elegerit, perdita libertatis sue industria perpetuus efficiatur servus.2

Si quis ingenuus ancillam alienam in coniugium acceperit, ipse cum ea in servitio implicetur.De hoc capitulo iudicatum est ab omnibus, ut si ingenua femina quemlibet servum in conjugium sumpserit, non solum cum ipso servo in servitio permaneat,sed etiam omnes res, quas habet, si eas cum parentibus suis divisas tenet, ad dominum, cuius servum in conjugium accepit, perveniant.

Capit. legi Salicae addenda c. 3. (Bor. T. I. p. 292.)

XXX. fejezet.

Szent István XXX. törvényczikke a családi életbe nyul bele. Ha valaki szemtelenül, feleségét megutálva elhagyja hazáját, felesége birja férje javait és senki se kényszerítse őt házasságra; ha pedig önkényt férjhez megy, ruháin kívül semmit sem vihet magával. Ha erre a férj visszajön, csak a püspök engedélyével nősülhet meg.

E szerint tehát a házasság fölbontható. Ha a külföldi törvényeket olvassuk, ott általában a házasság fölbonthatatlanságát lát║^41.juk; azonban egyes esetekben -

ha a férfi magát megtartóztatni nem birja, vagy házasságtörés esetében fölbontható.1

XXX. De his, qui extra regnum suas fugiunt uxores.

Ut gens utriusque sexus certa lege et absque iniuriis maneat et vigeat, in hoc regale decretum statutum est, ut si quis protervitate preditus propter abhominacionem uxoris patriam effugerit, uxor cuncta, que in potestate mariti habebantur, possideat, dum velit expectare virum et nemo in aliud coniugium cogere presumat. Et si sponte nubere velit, liceat sumptis congruis sibi vestimentis et dimissis ceteris bonis2 ad connubium ire. Et si vir hoc audito redierit, ne liceat sibi aliam ducere preter suam, nisi cum licencia episcopi.3

Si quis necessitate inevitabili cogente in alium ducatum seu provinciam fugerit et uxor eius, cum valet et potest amore parentum aut rebus suis eum sequi noluerit, ipsa omni tempore, quamdiu vir eius, quem secuta non fuit, vivet semper innupta permaneat.Nam ille vir eius, qui necessitate cogente in alium locum fugit, si se abstinere non potest, aliam uxoremcum poenitentia potest accipere.

Decretum Vermeriense a. 758-768. c. 9. (Bor. T. I. p. 41.)

XXXII. fejezet.

Szent István a gyujtogatók ellen is intézkedett. A ki más házát fölgyujtja, építse föl és az elégett bútort kárpótolja és azonfölül 12 tinót fizessen, a melyek 40 solidust érjenek.

Majdnem szóról-szóra egyezik Szent István törvénye mind az alemann, mind a bajor törvénynyel.

XXXII. De incendiis mansionum.

Si quis per inimicicias alterius edificia igne cremaverit,decrevimus, ut et edificia restituat et quidquid suppellectilis arsum fuerit,et insuper XVI iuvencos, qui valent XL solidos.4

De eo, qui incendium super alium in nocte miserit.

Si quis super aliquem focum in nocte miserit, ut domum eius incendat seu salam suam et inventus et probatus fuerit, omne quod ibidem arsit, simile restituat et super haec 40 solidos componat.

║42.

Lex Alamannorum Karolina c. LXXXI. (M. G. LI. T. III. p. 161.)

De incendio domorum et eorum compositione.

Si quis per aliquam invidiam vel odiumin nocte ignem imposuerit, et incenderitliberi vel servi domum:imprimis secundum qualitatem personae omnia aedificia componat atque restituat, et quidquid ibi arserit, restituatunaquaque subiectilia.

Tunc domui culmen cum 40 solidis componat.

Lex Baiuwariorum. Tit. X. c. 1. (M. G. Ll. T. III. p. 306.)

XXXIII. fejezet.

A középkor képzeletvilága megteremtette a boszorkányokat, a strigákat. Azt hitték róluk, hogy állatokká változhatnak, vagy az embereket megehetik; pedig már Nagy Károly capitularéja s még előbb «Rotharis edictus»-a1 határozottan kimondja, hogy senki se ölje meg a más szolgálóját, mint strigát vagy mascát, mert keresztény el nem hiheti s egyáltalában lehetetlen, hogy egy nő élő férfit megegyen. Szent István hitt bennük s elrendelte, hogy ha ilyen személy találkozik, vezessék a paphoz, a ki oktassa a hitben és bőjtöljön. Ha másodízben úgy találják, ismét bőjtöljön és azután mellére, homlokára és a lapoczkák közé süssenek rá jelet az egyház tüzes kulcsával. Ha harmadízben is vétkezett, adják át a világi biráknak. Ebből látható tehát, hogy a magyar törvény eltérő a külfölditől.

XXXIII. De strigis.

Si qua striga inventa fuerit, secundum iudicialem legem ducatur ad ecclesiam et commendetur sacerdoti ad ieiunandum fidemque docendam; post ieiunnium vero domum redeat. Si secundo in eodem cri║^43.mine invenietur, simili ieiunio subiciatur; post ieiunium vero in modum crucis in pectore et in fronte atque inter scapulas incensa clave ecclesiastica domum redeat. tercio, iudicibus tradatur.2

Si quis a diabulo deceptus crediderit secundum morem paganorum, virum aliquem aut feminam strigam esse et homines commedere, et propter hoc ipsam incenderit vel carnem eius ad commedendum dederit, vel ipsam commederit, capitali sententiae punietur.

Capitulatio de partibus Saxoniae a. 775-790. c. 6. (Bor. T. I. p. 68.)

XXXIV. fejezet.

Ebbe a babonás képzeletvilágba tartozott a megrontó nő, a malefica is. De míg a strigákat már nagy Károly elvetette, addig a maleficákban a 850-iki páviai zsinat is hitt. Intézkedése többször szavakban is megegyezik Szent István törvényével.

XXXIIII. De maleficis.

Ut creatura dei ab omni lesione malignorum remota, et a nullo detrimentum sui passura maneat, nisi a deo, a quo et augmentatur, secundum decretum senatus statuimus magni caucionem terroris veneficis et maleficis,ut nulla persona maleficio aut veneficio quemquam hominum subvertere a statu mentis aut interficere audeat. Ast si quis vel que posthac hoc presumpserit, tradatur in manus maleficio lesi, aut in manus parentum eius, secundum velle eorum diudicandum. Si vero sortilegio utentes invenientur, ut faciunt in cinere aut his similibus, ab episcopis flagellis emedentur.2

Quia pestiferas adhuc stirpes et reliquias artis magicae in tantum vigere ad nos perlatum est, ut quaedam maleficaeinlicitum amorem aliorum mentibus, aliis vero odium immittere dicantur, quaedam etiam ita venerariae sunt, ut quosdam peremisse multo populi rumore deferantur, huiusmodi diaboli ministras diligenti examinatione proditas sub acerrima poenitentia redigendas statuimus, et in ipso tantum exitu, si tamen prius digna poenitentiae opera fecerint, reconciliandas esse permittimus.

Syn. Papiensis a. 850. c. 23. (Bor. T. I. p. 122.)

Divinos et sortilegos ecclesiis et sacerdotibus dare constituimus.

Capitulatio de partibus Saxoniae a. 775-790. c. 23. (Bor. T. I. p. 69.)

Extant et alia perniciosissima mala, quae ex ritu gentilium remansisse non dubium est, ut sunt magi, arioli, sortilegi, venefici, divini, incantatores, somniatorum coniectores, quos divina lex inretractabiliter puniri iubet.

║44.

Episcoporum ad Hludowicum imperatorem relatio. a. 829. c. 54. (Bor. T. II. p. 44^{30 35.})

XXXV. fejezet.

Hogy az országban béke legyen, elrendeljük, hogy senki másra ne törjön s ha mégis a más házát megtámadja, hogy az urát megölje és javait elprédálja s ha a gazda otthon van s védekezik és e közben elesik, a támadó úgy bünhödjék, mint a ki másra kardot rántott; ha pedig a küzdelemben a hatalmaskodó esik el, compositiora nem kell lépni. Ha az ispán nem maga támad, hanem katonáit küldi el, 100 tinóval váltsa meg hatalmaskodását.

Ha valamely szabad más kunyhóját vagy házát támadja meg, tíz tinót fizessen. Ha valamely közönöséges ember más hasonló ember házikójára ront, öt tinóval rójja le a támadást.

A külföldön is hasonló helyzet hozta létre a törvényeket. Itt tehát gondolati rokonság van.

XXXV. De invasione domorum.

Volumus, ut firma pax et unanimitas sit inter maiores et minores secundum apostolum: Omnes unanimes estote, et cetera. Nec aliquis alium invadere audeat. Nam si quis comitum post diffinicionem huius communis concilii tam contumax extiterit, ut alium domi querat ad perdendum eum atque sua dissipare;si dominus domi est et secum pugnaverit vel interfecerit, luat secundum legem de evaginacione gladii confectam. Si autem comes ibidem occubuerit, sine composicione iaceat. Si vero ille non supervenerit, sed suos milites miserit, centum iuvencis componat invasionem. Si vero miles quis curtim vel domum alterius militis invaserit, X iuvencis componat invasionem. Si vulgaris quidem alterius sui similis mansiunculas invaserit, V iuvencis solvat incursionem.1

De eo, qui domum alienam distruxerit.

Si quiscunque domum violenter distruxerit,quae domus pro firmamento ebrius habuisse probatur, qui hoc facere praesumpserit et ei fuerit adprobatum, 45. sol. culpabilis iudicetur.

Childeberti regis capit. circa: 550, c. 7. (M. G. Ll. T. II. p. 8.)

Si quis domum alienam cuilibet fregerit, quicquid exinde per vim abstulerit aut rapuerit, vel furatus fuerit, totum secundum legem illi, cui domus fuerit fracta et expoliata, in triplo componat et insuper bannum dominicum solvat. Si vero servus hoc fecerit, sententiam superiorem accipiat et insuper secundum suam legem compositionem faciat.

Liber Papiensis legum Karoli M. c. 30. (M. G. Ll. T. IV. p. 491.)

║45.

SZENT ISTVÁN MÁSODIK TÖRVÉNYKÖNYVE.

I. fejezet.

A kereszténység elterjesztése után az egyházak fölszereléséhez kellett látni. Gondos körültekintéssel előírja Szent István törvénye, hogy tíz falu építsen egy templomot, a melyhez adjanak két telket ugyanannyi szolgával, lóval és és igavonóval, hat ökörrel és két tehénnel, 30 aprómarhával. Ruhákról és egyházi terítőkről a király gondoskodik, papokról és könyvekről pedig a püspök.

A szász capitulumok között részben hasonló intézkedést találunk. Az egyházhoz itt is két telket kell adni ebben megegyezik a magyarral, egyéb tekintetben azonban eltér.

I. De regali dote ad ecclesiam.

Decem ville ecclesiam edificent, quam duobus mansistotidemque mancipiis dotent, equo et iumento, sex bubus et duabus vaccis, XXX minutis bestiis. Vestimenta vero et coopertoria rex prevideat, presbiterum et libros episcopi.1

De minoribus capitulis consenserunt omnes, ad unamquamque ecclesiam curtem et duos mansos terraepagenses ad ecclesiam recurrentes condonant, et inter centum viginti homines, nobiles et ingenuos similiter et litos, servum et ancillam eidem ecclesiae tribuant.

Capit. de partibus Saxoniae c. 15. (M. G. Ll. T. V. p. 40.)

II. fejezet.

Szent István már az első könyvben rendelkezik a birtokviszonyokról. (I. 6.) Kimondja, hogy mindenki hagyhatja birtokát feleségére, fiaira, leányaira, szüleire és az egyházra és senki se rontsa el az ő intézkedését.

A második könyvben újra megerősíti, hogy mindenki birhatja ║^46.a magáét s

halála után a fiai is, kivéve azokat a birtokokat, a melyek a püspökséget vagy az ispánságot illetik meg.

A külföldön a két kivétel közül csak az egyiket találjuk meg. Ugyanis a püspökökről intézkedik a törvény, hogy az egyház javait ne tekintsék sajátjuknak. Azonban a comesek hatalma Nyugaton ekkor már örökös volt. Szent István nem akart örökös hivatalaristokratiát s épen azért kimondja ezt a következményeiben oly nagy fontosságú elvet, hogy az ispánság birtokai nem örökölhetők.

Senki se szenvedjen semmi kárt az ő birtokaiban, csak a ki a király élete ellen esküszik vagy az ország átadására, vagy ha idegen tartományba menekül. De még a hazaáruló fiai is élvezték atyjuk birtokait, a kit a királyi tanács bűnösnek találván, kivégeztetett.

Rotharis edictusa és a capitularék nemcsak fej, hanem jószágvesztésre is itélték azt, a ki a király élete ellen esküdött.

II. De successoribus regalium beneficiorum.

Consensimus igitur peticioni tocius senatus, ut unusquisque propriorum simul et donorum regis dominetur, dum vivit, exceptoquod ad episcopatum pertinet et comitatum, ac post eius vitam filii simili dominio succedant. Nec pro ullius causa reatus detrimentum bonorum suorum paciatur quis, nisi consiliatus mortem regis aut tradicionem regni fuerit, vel in aliam fugerit provinciam; tunc vero bona illius in regiam veniant potestatem. Ast si quis in consilio regie mortis aut tradicionis regni legaliter inventus fuerit, ipse vero capitali subiaceat sentencie;bona vero illius filiis innocentibus inremota sint remanentibus salvis.1

De concessione regali propriarum rerum.

Decrevimus nostra regali potencia, ut unusquisque habeat facultatem sua dividendi, tribuendi uxori, filiis filiabusque, atque parentibus sive ecclesie, nec post eius obitum quis hoc destruere audeat.

S. Steph. I. 6.

Si quis hominum contra animam regis cogitaverit aut consiliaverit, animae suae incurrat periculumet res eius infiscentur.

Edictus Rothari c. 1. (M. G. Ll. T. IV. p. 13.)

║47.

III. fejezet.

Szent István már az első könyvben intézkedett a gyilkos rabszolgáról (I. 14.), a mely szerint a gyilkos ura a megölt rabszolga helyett egy másikat adjon. E szerint a megölt rabszolga ura nem veszített semmit, azonban a gyilkos ura igen. Szent István ezt az eltérést kiegyenlíteni akarván, elrendelte, hogy a gyilkos ura a rabszolga értékének felét fizesse meg, vagy pedig adassék el a gyilkos és az árán osztozzanak meg.

Nyugaton teljesen hasonló intézkedést látunk.

III. De servis et servorum occisoribus.

Si alicuius servus servum alterius occiderit, senior homicide medietatem servi componat seniori interfecti,si potest; sin autem peracta una quadragesima venundetur servus et precium dividatur.1

Si quis servus servum alterius occiderit, vivus communis dominorum existat.

Canones Wallici. can. 38. (Wass. p. 131.)

IV. fejezet.

Szent István az első törvénykönyvben rendelekezett arról az esetről, ha szabad öli meg másnak a rabszolgáját; ekkor helyette másikat kell adni a szabadnak, vagy pedig az értékét térítette meg. A második törvénykönyvben a fordított esetről van szó. Ha a rabszolga szabad embert öl, a gyilkos ura a szabad vérdíján száztíz tinón - megválthatja szolgáját vagy pedig adja át.

A frank capitularék rendelkeznek arról az esetről, ha rabszolga szabad embert öl. E szerint a rabszolgát adják a megölt rokonainak; ez a szabad vérdijának a fele, azon felül a másik felét a gyilkos ura fizesse.

Az ó-britt és az ó-ír canonok szerint a gyilkos szolgát a megölt szüleinek adják.

IIII. De liberacione eiusdem.

Servum liberari homicidam, si seniori placuerit, cum centum et X iuvencis aut redimat, aut tradat.2

Si quis servus hominem ingenuum occiserit, ipse homicida pro medietate compositionis parentibus hominis occisi tradaturet aliam medietatem dominus servi se noverit sol║^48.viturum; aut si legem intellexerit, poterit se obmalare, ut leodem non solvat.

Capit. legi Salicae addita c. 7. (Bor. T. I. p. 293.)

Si servus ingenuum occiderit et culpa ingenui fuerit hoc, de fuste aut dextrali, aut dubio aut de cultello fuerit interemptus, ipse homicidaparentibus tradaturet quidquid faciendi voluerint, habeant potestatem.

Canones Wallici c. 4. (Wass. p. 125.)

V. fejezet.

Szent István már első könyvében is megtiltotta más rabszolgáinak szabaddá tételét. (I. 21.) Ezt a rendelkezését erősíti meg és teszi világosabbá. Az első rendelkezés szerint, ha valaki más szolgáját ura tudtán kívűl szabadon bocsátja, ha gazdag, 50 tinót fizessen s ebből 40 a királyé, tíz pedig a szolga uráé; ha pedig szegény és gyenge, 12 tinót fizessen, ebből tíz illeti a királyt, kettő az urat.

A második törvénykönyvben úgy módosítja, hogy a ki más rabszolgáit akarja fölszabadítani, annyit adjon, a mennyit fölszabadítani akart; ebből két rész illeti meg a királyt, a harmada pedig a seniort. A király pedig az ő részéből harmadot ad az ispánnak.

Itt tehát már a magyar törvény volt az intézkedés alapja.

V. De libertate servorum.

Si quis alienis servis libertatem acquirere nititur, quod servi erunt, totidem mancipia solvat, ex quibus due partes regi, tercia seniori servorum. Rex autem ex sua parte terciam tribuat comiti.1

De his, qui alienis servis libertatem acquirunt.

Si quis improvidus alienum servum sine consciencia sui senioris ante regem vel maiores natu et dignitate duxerit, ut soluto servitutis iugo levitatem libertatis sibi acquirat, sciat se, si dives est, quinquaginta iuvencos redditurum, ex quibus quadraginta debentur regi, X vero seniori servi. Si vero pauper ║^49.et tenuis, XII iuvencos, ex quibus X regi, duo seniori servi.

S. Steph. I. 21.

VI. fejezet.

Az első törvénykönyvben csak a nők tolvajlásáról volt szó, a másodikban azonban már a tolvaj rabszolgákra hoz törvényt.

Ha a rabszolga először lop, váltsa meg az orrát öt tinón vagy pedig levágják; ha másodszor lop, váltsa meg a füleit öt tinón vagy pedig elveszti azokat; ha harmadszor lop, életét veszítse.

A külföldi törvények nem ismerik ezt a fokozatot. Rotharis edictusában 40 solidus fizetésére itéli a tolvaj rabszolgát; ha megfizetni nem tudja, haljon meg.

Ennél még szigorúbb a burgund törvény: nemcsak a szolgát itéli halálra, hanem az egyetemes felelősség elvénél fogva az urát is sujtja. Ez pedig térítse meg, a mit a szolgája lopott.

Itt tehát csak tárgyi rokonság van.

VI. De furto servorum.

Si quis servorum semel furtum commiserit, reddat furtum et componatnasum V iuvencis, si potest, sin autem abscidatur. Si absciso naso iterum commiserit furtum, componataures V iuvencis, si potest, sin autem abscidantur. Si idem tercio furtum commiserit, careat vita.1

Si servus furtum fecerit.

Si servus furtum fecerit, et tantus fuerit in ipsum furtum componatpro culpa solidos quadraginta aut occidatur.

Edictus Rothari c. 254. (M. G. Ll. T. IV. p. 62.)

De furtis.

Si vero servus furtum fecerit, ipse tradatur ad mortem:et dominus servi ea, quae furto ablata sunt de suprascriptis animalibus, eaque inveniri non possunt, secundum formam pretii constituti eum, qui perdidit, simpla solutione reddat indempnem.

Liber legum Gundebati Tit. IV. c. 2. (M. G. LI. T. III. p. 534.)

║50.

VII. fejezet.

A magyar a rablókalandok után nehezen tudta megérteni az enyém-tied-övé elvét. Törvényeinkből sohasem hiányzott a tolvajokról szóló czikk, úgy hogy később Szent László alatt külön gyűlést tartottak a tolvajok és rablók ellen.

Szent István ezen törvénye a tolvaj szabadokat sujtja. Ha először lop, megválthatja magát; ha nem tudja, eladják. Ha ezután is lop, úgy kell megitélni, mint a tolvaj rabszolgákat.

A külföldi törvények csak általában szólnak a lopásról és nem veszik tekintetbe azt a sulyosbító körülményt, ha másodszor vagy harmadszor lop. E szerint, ha lop, megválthatja magát; ha nem tudja, a halál fia.

Itt is tehát csak tárgyi rokonság van.

VIII. De furto liberorum.

Si quis liberorum furtum commiserit, hac lege componere decrevimus. Si semel, redimat se, si potest, sin autem venundetur.Si autem idem venundatus furtum commiserit, legibus servorum subiaceat.

Item de eodem.

Si secundo, simili legi subiaceat; si vero tercio, dispendio vite diiudicetur.1

Si quis liber aliquid furaverit, quacunque re, niungeldo componat, hoc est nove capite restituat.

Lex Baiuwariorum Tit. IX. c. 1. (M. G. Ll. T. III. p. 302.)

De furtis.

Si quis liber homo furtum fecerit, et in ipsum furtum temptus fuerit, furtum ipsum sibi nonum reddat et componat pro tali culpasol. octuginta, aut animae suae incurrat periculum.

Edictus Rothari c. 253. (M. G. Ll. T. IV. p. 62.)

IX. fejezet.

Az újonnan megalakult társadalomban jelentékeny szerep jutott a comeseknek. ők voltak a király tiszviselői, képviselői, az ő akaratának és hatalmának tolmácsai. A királyi jószágokat igazgatták, a hadba vezették az alájuk rendelt népet, igazgatták a megyét és biráskodtak. A király az ő tisztviselőinek méltóságát megcsorbítani nem engedi, a mikor kimondja, hogyha valamely katona meg-

║5

1.vetvén comesének igaz itéletét, a királyhoz föllebez, hogy ispánját igazságtalannak minősítse, az ilyen tíz pensát fizessen a comesének.

A frank capitularékban is hasonló intézkedést látunk, csak a büntetés különböző. Azonos gondolat szülte tehát mind a két törvényt.

VIIII. De iniusta appellacione.

Si quis militum iudicium a suo comite recte iudicatum spernens, regem appellaverit, cupiens comitem suum reddere iniustum, sit debitor decem pensarum auri suo comiti.1

De iusticia facienda.

Ut omnes iusticiam faciunt tam publici quam ecclesiastici. Et si aliquis homo ad palacium venerit pro causa sua, et antea ad illum comitem non innotuerit in mallo ante racemburgiis, aut de causa sua ante comite in mallo fuit ante racemburgiis et hoc sustinere noluerit, quod ipsi ei legitime iudicaverint; si pro ipsis causis ad palacium venerit, vapuletur; et si maior persona fuerit, in regis arbitrium erit. Et si reclamaverit, quod legem ei non iudicassent, tunc licenciam habeat ad palacium venire pro ipsa causa. Et si ipsos convincere potuerit, quod legem ei non iudicassent, secundum legem contra ipsum emendare faciat. Et si comes vel racemburgii eum convincere potuerint, quod legem ei iudicassent et ipse hoc recipere noluerit, hoc contra ipsos emendare faciat.

Pippini regis capitul. a. 754, 755. c. 7. (Bor. T. I. p. 32.)

X. fejezet.

Az új társadalmi rendben nagy szerepet nyertek a comesek. Hatalmukat néha nem az állam, hanem saját önző czéljaik elérésére fordították. Ezért parancsolja István törvénye, hogy ha a comes valamelyik katonájától valamit elvett, adja vissza és azonfelül még annyit adjon a sajátjából.

║52.

A quierzy-zsinat atyái Hludowicus királyhoz írva kérik, hogy olyan comeseket rendelje a kik nem élnek-halnak a pénzért, a kik gyülölik a kapzsiságot, a kik megvetik a dölyfösséget, a kik nem nyomják el a szegény népet, javaikat nem pusztítják el és nem veszik el tőle erőszakkal a javait.

X. De violencia comitis.

Si quis comitum inventa aliqua occasione quid iniuste militi abstulerit,reddat et insuper ex proprio tantum.1

Constituite comiteset ministros rei publicae, qui non diligant munera, qui odiunt avaritiam, qui detestentur superbiam; qui non opprimant, neque dehonestent pagenses; qui messes et vineas et prata ac silvas eorum nequaquam devastent; qui illorum pecora vel friskingas vel quaeque illorum sunt, non praedentur neque diripiant et per violentiamac mala ingenia, quae illorum sunt, nullomodo auferant.

Epistola synodi Carisiac. ad Hludowicum regem Germaniae directa a. 858. (Bor. T. II. p. 436³⁰.)

Látjuk tehát, hogy mind a két törvényben azonos gondolat van kifejezve.

XII. fejezet.

Szent István már az első könyvben szigorúan tiltja a gyilkosságot. (I. 14.) De megválthatta magát a gyilkos. A második törvénykönyvben már a bibliai megtorlás elvének az alapján kimondja: a ki mást karddal öl meg, ugyanazon kard által veszszen el.

Ezt a megtorlási elvet csak a burgund törvénykönyvben találtam meg. Itt tehát gondolati és tárgyi egyezés van.

XII. De iudicio gladii.

Si quis gladio hominem occiderit, eodem gladio iuguletur.2

De homicidiis.

Si quis hominem ingenuum ex populo nostro cuiuslibet nationis aut servum regis, natione duntaxat barbarum, occidere dampnabili ausu ║^53.et temeritate praesumpserit, non aliter admissum crimen, quam sanguinis sui effusione componat.

Liber legum Gundebati. Tit. II. c. I. (M. G. Ll. T. III. p. 533.)

De homicidiis.

Homicidam, tam ingenuum, quam servum, si extra ecclesiam inveniatur, morte damnari.

Lex Romana Tit. II. c. 1. (M. G. Ll. T. III. p. 596.)

XIII. fejezet.

De nemcsak a gyilkosságra, hanem a megcsonkításra is büntetést szab. Nagyon szigorú e részben a magyar törvény: «szemet szemért». Ily elrettentően kellett tiltani, hogy béke legyen az országban.

A külföldi törvények e részben enyhébbek; esetről-esetre előírják a pénzbüntetést. Igy tehát nem is annyira a rokonság mutatható ki, hanem inkább a mindenesetre jellemző különség.

XIII. De debilitacione membrorum.

Si quis autem gladio evaginato alium quemlibet debilitaverit, vel in oculo, vel in pede, vel in manu, consimile dampnum sui corporis paciatur.1

De oculo evulso.

Si quis alium oculum excusserit, pro mortuum adpretietur, qualiter in angargathungi, id est secundum qualitatem personae; et medietas praetii ipsius componatur ab ipsum qui oculum excusserit.

De naso absciso.

Si quis alii nasum absciderit, medietatem pretii ipsius componat, ut supra.

De labro absciso.

Si quis alii labrum absciderit, componat solidos sedicem; et si dentes apparuerint, unus duo aut tres, componat solidos viginti.

║54.

De dentes priores.

Si quis alii dentem excusserit, qui in risu apparuit, pro uno dentem dit solidos sedicem; si duo aut amplius fuerint in risu apparentis, per hoc numero componantur et adpretietur.

De dentes maxillares.

Si quis alii dentem maxillarem unum aut plures excusserit, per unum dentem componat solidos octo.

De aure abscisa.

Si quis alii aurem absciderit, quartam partem pretii ipsius ei componat.

De plaga in facie.

Si quis alii plagam in faciem fecerit, componat ei solidos sedicem.

Edictus Rothari c. 48-54. (M. G. Ll. T. IV. p. 21.)

XIV. és XV. fejezet.

Részletesen intézkedik Szent István, hogy milyen büntetés érje azt, a ki másra kardot ránt. Ha mást karddal megsebesít, de a sebből fölgyógyul, a támadó a vérdíjat fizesse.

Ha másra kardot ránt, de meg nem üti, a vérdíj felét fizesse.

A burgund törvények szerint, ha másra kardot ránt, de meg nem üti, 12 solidust fizet a támadó. Ha meg is sebesíti, akkor 24 solidust és még a seb miatt is elitélik. A két bünetés között itt is ugyanazon arány van.

A magyar törvény szigorúan lép föl, hogy a mindenesetre gyakori verekedést megszüntesse.

XIV. De gladii vulneracione.

Si quis vero gladio vulneraverit aliquem et vulneratus, de eodem vulnere sanus et incolumisevaserit, ║^55.  homidicii composicionem vulneris illator componat.1

XV. De gladii evaginacione sine vulnere.

Si quis furore repletus evaginaverit gladium et tamen non leserit, pro sola evaginacione mediam homicidii composicionem absolvat.2

De educto gladio.

Qiucunque spatam aut semispatium eduxerit ad percutiendum alterum et non percussserit, inferat multae nomine sol. 12. Si percusserit, inferat similiter sol. 12., et de inflicto vulnere iudicetur.

Liber legum Gundebati c. XXXVII. (M. G. Ll. T. III. p. 547.)

XVII. fejezet.

A király az egyház védője defensor ecclesiae volt; az egyháziak kiváltságaikat tőle nyerték s az ő hatalma védte meg őket minden támadás ellen. Ezért az egyház a király személyét vette oltalmába s kimondá, hogy a ki a király ellen esküszik, átkoztassék ki.

Mind a magyar, mind a külföldi törvények szigorúan tiltják a király vagy az ország iránt a hűtlenséget, egyházi büntetéssel sujtják a canonok s ezeknek erejét növelik a világ uralkodók büntetései. Míg a 847-iki mainzi zsinat, a melyhez legközelebb áll Szent István törvénye, a hivek közösségéből rekeszti ki az árulót, addig a magyar törvény az egyházit megtoldja azzal az erősítéssel, hogy ne legyen menedéke az egyházban. Ha pedig valaki tud róla és nem jelenti föl, hasonlóan bünhödjék.

XVII. De conspiracione regis et regni.

Si quis in regem aut in regnum conspiraverit,refugium nullum habeat ad ecclesiam. Et si quis circa regis salutem aut dignitatem quolibet modo aliquid conspiraverit aut conspirare aliquid temptaverit,seu temptanti sciens consenserit, anatematizetur et omnium fidelium communione privetur.Et si quis huiusmodi aliquem noverit et probare valens non edicaverit, predicte subiaceat dampnacioni.3

De conspiratione.

«statuimus atque auctoritate ecclesiastica confirmamus eos, qui contra regem vel ecclesiasticas dignitates siverei publicae potestates in unoquoque ordine legitima dispositione constitutas coniurationes et conspirationesrebellionis et repugnantiae faciunt, a communione et consortio catholicorumveram pacem amantium summovendoset, nisi per poenitentiam et emendationem paci se ecclesiasticae in║^56.corporaverint, ab omnibus filiis pacis sancimus extorres.

Conc. Mogunt. a. 847. c. 5. (Bor. T. II. p. 177. és Mansi. T. XIV. col. 904.)1

Látjuk tehát, hogy gondolati, néhol még szóbeli egyezés is van a két törvény között.

XVIII. fejezet.

Az egyház jövedelmét a birtokon kívül a tized tette. Ennek az eredete igen régi s már az egyiptomi, a zsidó, a görög népnél is élvezte a papság. Az egyházban is korán elterjedt ez a szokás s törvénynyel is szabályozták.

Szent István is átvette ezt az intézkedést, de nem közvetlenül az egyházi határozatokból, hanem a frank capitularék közvetítésével.

Ha valakinek az Isten tizet adott, a tizediket adja az Istennek; ha eltitkolja, kilenczet adjon helyette.

XVIII. De decimacione.

Si cui deus decem dederit inanno, decimam deo det; et si quis decimam suam abscondit, novem solvat.Et si quis decimacionem episcopo separatam furatus fuerit, diiudicetur ut fur ac huiusmodi composicio tota pertineat ad episcopum.2

De decimis.

Admonemus atque praecipimus, ut decima Deo omnino dari non neglegatur,quam Deus ipse sibi dari constituit: quia timendum est, ut quisquis Deo suum debitum abstrahit, ne forte Deus per paccatum suum auferat ei necessaria sua, et qui decimam Deo dare neglexerit, novem partes auferantur ab eo.

Capitul lib. V. c. 154. (Walter, Corpus iuris Germanici T. II. p. 534.)

« Si non dederis mihi decimam, auferam novem.»

Conc. Tribur. a. 895. c. XIII. (Mansi. T. XVIII. col. 139.)

Látjuk tehát, hogy nemcsak gondolati, hanem többször szóbeli egyezés is van a két törvény között.

║57.

SZENT LÁSZLÓ TÖRVÉNYEI.

Törvényhozásunk második emléke Szent László nevéhez füződik. A Szent Istvántól Szent Lászlóig eltelt viharos félszázad az új intézmények életrevalóságát teljesen igazolta. Már nem kellett a kereszténység és a királyság ellenségeivel harczolni; megszilárdult mindkettő s Szent László törvényei a megkezdett alapon tovább építettek.

Az egyház, mint minden intézmény, fejlődésnek, haladásnak van alávetve. Az ifjú magyar kereszténység is, ha fönn akarta tartani a közösséget az egyházzal, vele együtt kellett haladnia. Igy tehát természetes, hogy az újabb egyházi intézkedéseket a mi törvényeink is átvették.

Másképpen áll azonban a királyság helyzete. Míg a kereszténység eszméit a külföldről kapja, addig a királyság már a Szent Istvántól lerakott alapokon épít. Éltető táplálékát nem az idegen intézmények adják, hanem a hazai föld. Ebben különbözik Szent Lászlónak és utódjának, Kálmánnak törvényhozása Szent Istvánétól.

***

Szent László neve alatt három törvénykönyv maradt reánk; az első az 1092-ki szabolcsi zsinat végzései; a második, a melyet a szent hegyen hoztak Pannonia főemberei; s a harmadik könyv, a melynek a helyét sem tudjuk s idejére nézve sem egyeznek történetíróink.1 Az első könyv egyházi és világi ügyekben intézkedik, míg a II. és III. könyv teljesen a hazai viszonyoknak megfelelő büntetőjogi intézkedéseket tartalmaz. Tárgyalásom folyamán tehát csak az I. könyvvel fogok részletesen foglalkozni, míg a II. és III. könyv pontjainak a magyar törvényekkel való kapcsolatát csak táblázatosan állítom össze.

║58.

SZENT LÁSZLÓ ELSő TÖRVÉNYKÖNYVE.

I. fejezet.

A magyar kereszténység megalapítása a clunyi reform idejébe esik. A fölgyujtott szikra ez idő alatt nem aludt el, hanem folytonosan szítva, hatalmas lánggal lobogott, hogy tüzével tisztítsa meg az egyházi rendet és szellemét. Már nem szorult többé a burgundi benczés-kolostor szűk körére, hanem a kereszténység feje, a pápa is magáévá tette a megifjító törekvést.

Különösen két visszaélés harapódzott el az egyházban: 1. a világi investitura, 2. a papok nősülése. Nem a rátermettség szerezte meg a főpapi széket, hanem a pénz vagy más világi érdem; s a hivatástalan egyházi rend házas életet élt.

Az egyház fejei, a római pápák, fölismerve ezt a káros állapotot, határozottan tiltakoztak ellene. Már VIII. Benedek az 1018-ban tartott páviai zsinaton hivatalvesztés terhe alatt megtiltotta az egyháziaknak, hogy feleséget vagy ágyast tartsanak. Hasonló, sőt nagyobb szigorral folytatta a törekvést IX. Leó, a ki az 1049-iki római zsinaton kiközösítés terhe alatt tiltotta meg a papok nősülését.

De mindezeknél sokkal határozottabban lépett föl VII. Gergely. Az 1074-iki római zsinaton a nős papok ellen hozott végzéseket s azokat megküldte a többi országoknak is. Midőn Németországban az erfurti zsinaton ezt ki akarták hirdetni, óriási lárma támadt s megöléssel fenyegették az érseket.

Hazánk sem értette ezeket a törekvéseket. Szent István korában az egyháziak leginkább szerzetesek voltak s épen azért nőtlenek is. De a mint külföldön a papok canonikus élete lazulni kezdett s az egyháziak között a házasélet mindjobban elterjedt, a világi papságnál hasonló jelenségeket látunk Magyarországon is, a hol a nyugati példán kívül a görög egyházi canonok is nagy befolyással voltak.

A Szent László alatt tartott szabolcsi zsinat határozataiban kettős törekvést látunk érvényesülni; lépést tartani a haladó nyugattal, VII. Gergyely törekvéseit azonban csak annyiban vevén át, a mennyiben ezek alkalmazását a magyar viszonyok megengedték.

║59.

Épen ezért nem fogadták el VII. Gergely szigorú elveit, hanem a görög egyházi fölfogásnak megfelelően úgy intézkedtek, hogy csak a bigamusak a kik másodszor nősültek és özvegyeknek vagy eltaszított asszonyoknak férjei hagyják el nejeiket, a kik pedig első és törvényes házasságban élnek, maradjanak meg abban mindaddig, míg e tárgyban «az apostoli szent atya tanácsot nem fog adni».

I. De bigamis presbiteris et dyaconis.

Bigamospresibiteros et dyaconos, et viduarum vel repudiatarum maritosiubemus separari, et peracta penitencia ad ordinem suum reverti. Et qui noluerint illicita coniugia dimittere, secundum instituta canonum debent degradari.Separatas autem feminas parentibus suis iubemus reddi, et quia non erant legittime, si voluerint, liceat eis maritari.1

« decernimus, ut qui duobus quidem matrimoniis implicati fuere..et non ab eo resipiscere voluerunt, depositioni canonicae subiicere;eos autem, qui talis quidem bigamiae probro ac dedecori implicati fuere, ante nostrum autem decretum id quod utile est agnoverunt et malum a se abscinderunt et hanc adulterinam et alienam congressionem procul abegerunt, sive sint presbyteri, sive diaconi, eos ab omni quidem sacerdotali ministerio sive exercitio iam cessare, praefinito aliquo tempore punitos, honorem autem in cathedra et stationem participare, prima sede contentos»

« Eos vero, qui uni quidem uxori copulati sunt, si viduaerat, quae accepta est: similiter»

« qui viduam accepit, vel dimissam, non posse esse episcopum, vel presbyterum vel diaconum, vel omnino ex sacerdotali catalogo.»

Conc. Trull. vel Quinesext. a. 692. can. 3. (Mansi. T. XI. col. 942.)

II. fejezet.

A papok életével nem egyeztethető össze a concubinatus. Épen azért a szabolcsi zsinat szintén görög hatás alatt kimondja, hogy ha valaki felesége helyett szolgálójával él, adja el; ha nem akarja, adassék el a szolgáló és az árát a püspök kapja.

║60.

Ennek a fejezetnek a forrását is a trulloni zsinatban találjuk meg. Ha az egyezés nem is annyira meglepő, mint az előbbi fejezetnél, de mindenesetre rokonság van a két törvény között.

II. De his, qui ancillam in locum subrogaverint uxoris.

Si quis autem presbiter ancillam suam uxoris in locum sibi associaverit, vendat, et si noluerit, venumdetur tamen, et precium eius ad episcopum transferatur.1

« qui accepit meretricem, vel servam,vel scenicam, non posse esse episcopum, vel presbyterum, vel diaconum, vel omnino ex sacerdotali catalogo.»

Conc. Trull. vel Quinesext. can. 3. (Mansi. T. XI. col. 943.)

III. fejezet.

Míg VII. Gergely reformja egyáltalában tiltá a papok házasságát, addig a görög egyház az első és törvényes házasságot megengedte papjainak.

A zsinat érezte, hogy ez nem felel meg a nyugati egyház canonjainak, azonban nem akarta erőszakosan megváltoztatni a létező viszonyokat. Bár a pápa reformja ellenére határoznak, azonban a közösséget megőrzik, fönntartván a pápa számára a döntést.

Ez a törvényünk is görög forrásra vezethető vissza. A trulloni zsinat 13-ik canonja, a melyet az 1054-iki konstantinápolyi pseudo-zsinat is átvett, épen a római egyházzal szemben kimondja, hogy a papok első házassága érvényes s fölszentelésük előtt nem kell szüzességi fogadalmat tenniök.

Látjuk tehát, hogy tárgyi és gondolati rokonság van a két törvény között.

III. De indulgencia presbiterorum.

Presbiteris autem, qui prima et legittima duxere coniugia, indulgencia ad tempus daturpropter vinculum pacis et unitatem sancti spiritus, qousque nobis in hoc domini apostolici paternitas consilietur.2

Quoniam Romanae ecclesiae pro canone traditum esse cognovimus, ut promovendi ad diaconatum vel presbyteratum, profiteantur se non amplius suis uxoribus coniungendos; nos antiquum canonem apostolicae praefationis ordinisque servantes, hominum, qui sunt in sacris legitima coniugia deinceps quoque║^61. firma et stabilia esse volumus,nequaquam eorum cum uxoribus coniunctionem dissolventes vel eos mutua tempore convenienti consuetudine privantes. Quam ob rem si quis dignus inventus fuerit, qui hypodiaconus vel diaconus, vel presbyter ordinetur, is ad talem gradum assumi nequaquam prohibeatur, si cum legitima uxore cohabitet.

Sed neque ordinationis tempore ab eo postuletur, ut profiteatur se a legitima cum uxore consuetudine abstenturum.

Si quis ergo ausus praeter apostolicos canones incitatus aliquem eorum, qui sunt in sacris, presbyterorum, inquimus, vel diaconorum, vel hypodiaconorum, coniuntione cum ligitima uxore et consuetudine privare, deponatur. Similiter et si quis presbyter vel diaconus suam uxorem pietatis praetextu eiecerit, segregetur: et si perseveret, deponatur.

Conc. Trull. vel Quinesext. a. 692. c. 13. (Mansi, T. XI. col. 947.)

IV. fejezet.

Hogy a papok a coelibatust megtartsák, a püspökök ügyeljenek rájuk. De ha a püspök a vétkes papokkal egyetért, a király és püspökök itéljék el, a mint jónak látják. Ha pedig a főesperes követ el ilyen bűnt, a püspöke itélje meg.

Hasonló intézkedést találunk az 1090-iki amalfii zsinat határozatai között. Ha a vétkes papok meg nem javulnak, előljárói vegyék el ágyasaikat. Ha pedig a püspökök az ő gonoszságaikkal egyetértenek, közösíttessenek ki. Világosan látható tehát, hogy a szabolcsi zsinat az amalfii zsinat határozataiból merített.

║62.

IV. De consensu episcoporum nolentibus separari ab illicito coniugio.

Si quisautem episcopusaut archiepiscopus ab illicitis coniugiis separari nolentibus spreto sinodali decreto aut consensum prebuerit,aut ecclesiam dederit, aut aliquid, quod ad ordinem pertinet, agere permiserit, a regeet coepiscopis suis secundum, quod racionabile videtur eis, diiudicetur. Si vero archipresbiter causa ignorancie episcopo consenserit aut presbiter per consensum illius in tali vicio permanserit, iudicio episcopi voluntario subiaceat.1

Quod si ab episcopo commoniti non se correxerint, principibuslicentiam indulgemus, ut eorum feminas mancipent servituti. Si vero episcopi consenserint eorum pravitatibus,ipsi officii interdictione mulctentur.

Conc. Melfit. a. 1090. c. XII. (Mansi. T. XX. col. 724.)2

VI. fejezet.

Az egyházak javait a papok élvezték, azonban nem ment át az ő tulajdonukba. Mégis megtörtént, hogy eladták vagy gondatlanságuk által elvesztették. Hogy ez meg ne történjék, szigorúan tiltják a külföldi canonok s ezek hatása alatt a szabolcsi zsinat is, hogy az egyházak javait el ne adják, el ne cseréljék, el ne tulajdonítsák, ha pedig mégis megtörténik, háromszorosan térítse meg a pap az egyháznak.

VI. De perdicione rerum ecclesiarum ob sacerdotis incuriam.

Si quis presbiterorum res ecclesiead propria loca duxerit et ibi vendiderit,vel per incuriam suam perdiderit, tripliciter ecclesie restituat.3

«Presbyteri vero non vendant rem ecclesiaeubi sunt constituti, nescientibus episcopis suis, non habentes necessitatem.»

Conc. Mogunt. I. a. 847. c. 8. (Mansi. T. XIV. col. 906. és Bor. T. II. p. 178.)

Ut nullus ecclesiasticas res invadere praesumat.

Ne cui liceat res vel facultates ecclesiis aut monasteriis, vel xenodochiis, pro quacunque eleemosyna ║^63.  cum iustitia delegatas retentare, alienare atque subtrahere.

Conc. Mogunt. a. 888. c. VI. (Mansi. T. XVIII. col. 66.)

Látjuk tehát, hogy azonos gondolat sugallta mind a két törvényt. Nálunk csak a záradék különböző, mert a törvény szigorítására a zsinat hozzáteszi, hogy háromszorosan térítse meg az egyháznak.

VII. és VIII. fejezet.

A kereszténységnek hazánkba való behozatala óta közel félszázad telt el, a mely az ifjú egyházat kemény próbának tette ki. A lappangó pogányság lázadása a keresztények és ezek templomai ellen fordult. Szent László, miután az országban a belső béke helyreállott, elrendeli, hogy a lázadás által lerombolt egyházakat a falubeliek építsék föl. Az egyházak fölszereléséről - mint Szent Istvn törvényében1 - ép úgy itt is a király és a püspök gondoskodik.2 Ha azonban a régiség miatt dőlt össze az egyház, a püspök építtesse föl.

Hasonló tárgyú intézkedést látunk a külföldön is. Jámbor Lajos capitularéiban olvassuk, hogy az ispán, a püspök vagy az apát állapítsák meg, hogy mindenki annyiban vegyen részt az egyházak helyreállításában, a mennyiben az egyház javait élvezi.3

De még szembetünőbb hasonlóságot is láttunk. A capitularék különséget tesznek, vajjon hanyagságból, avagy gyengeségből (per impossibilitatem) dőlt-e össze. Ezen utóbbi esetben, ha nincs elegendő alap az egyház fölépítésére, a püspök találjon módot arra, hogyan javítsák ki vagy építsék föl.

VII. De restauracione desolatarum ecclesiarum propter sedicionem.

Ecclesias propter seditionem desolatas aut combustas, iussu regis parochiani restituant. Calices et vestimenta ex sumptu regis dentur, libros episcopus provideat.

De ecclesiis destructis, ut episcopi et missi inquisitionem faciant, utrum per negligenciam, aut inpossibilitatem destructae sint. Et ubi negligentia inventa fuerit, episcopali auctoritate emendare cogantur hi, qui eas restaurare debuerant; si vero per impossibilitatem contigit, ut aut plures sint, quam necesse sit, aut maioris magnitudinis, quam ut ex rebus ad eas pertinentibus restaurari possint, episcopus modum inveniat,qualiter congrue emendari et consistere possint.

Capitul. Wormat. a. 829. c. 3. (Bor. T. II. p. 12.)

║64.

VIII. De desolatione propter vetustatem.

Ecclesias ex vetustate desolatas episcopus reedificet.1

Látjuk tehát, hogy megvan a gondolati rokonság a két törvény között.

X. fejezet.

Míg Szent István törvényei egyvallásúnak mutatják a nemzetet, Szent László alatt már újabb felekezetek lépnek föl, mint az izmaeliták és a zsidók. Az egyház, mivel felsőbbsége velük szemben biztosítva volt, türelmet gyakorol irányukban. Vallásukban nem háborgatja őket, csak azokat az izmaelitákat bünteti, kik megkeresztelkedtek s azután ismét visszaestek régi vallásukba.2

A zsidókkal szemben a nemzet zárkózott. Nem engedi a zsinat, hogy zsidók keresztény nőket vegyenek feleségül vagy keresztény rabszolgákat tartsanak.

A szabolcsi zsinat álláspontja megfelel az egyetemes egyház canonjainak. Már Justinianus tiltja, hogy a zsidók keresztény rabszolgákat tartsanak. Hasonló értelemben rendelkeznek az egyházi zsinatok is. A zsidók és keresztények házasságát nem ismerte el az egyház s a hol valamely nemzet magába akarta őket olvasztani, mint például a spanyoloknál, előbb megtérítette őket s csak azután köthettek házasságot a keresztényekkel.3

X. De coniugio iudeorum et christianarum mulierum.

Si iudei uxores christianas sibi associaverint, aut aliquam personam christianam in servicioaput se detinuerint, ablate ab eis libertati║^64.  reddantur,venditoribus earum precium tollatur et in sumptum episcoporum veniat.1

«ut si quis Judaicae pravitati iugali societate coniungitur, id est, si seu Christiano Judaea, sive Judaeo Christiana mulier carnali consortio misceatur,quique horum tantum nefas admisisse noscuntur, a Christiano coetuatque convivio et a communione ecclesiae protinus segregentur.

Conc. Meld. a. 845. c. 73. (Mansi. T. XIV. col. 839.)

« Quod si aliquis Judaeorum mancipium vel Christianum habuerit,vel sectae alterius seu nationis crediderit ex quacunque causa possidendum, et id circumciderit: non solum mancipii damno mulctetur, verum etiam capitali sententia puniatur, ipso servo pro praemio libertate donando.

Cod. Just. Lib. I. Tit. XIII. c. I. (1554-iki lyoni kiadás, I. k. 69. 1.)

Si quis Judaeorum Christianum servumvel cuiuslibet alterius sectae, emerit et circumciderit, a Judaei ipsius potestate sublatus, in libertate permaneat.

Conc. Meld. a. 845. c. 73. (Mansi T. XIV. col. 837.)

Itt is észrevehető a teljes gondolati azonosság a magyar és a külföldi törvények között.

XI. fejezet.

A vasárnap megünnepléséről már Szent István gondoskodott. Megparancsolta, hogy e napon a szolgai munka szüneteljen s azonfölül mindenki templomba menjen. A Szent László koráig eltelt idő nagyon szigorúnak, szinte lehetetlennek találta, hogy tíz faluból mindenki eljöjjön a vasárnapi istentiszteletre; azért a szabolcsi zsinat úgy enyhítette Szent István törvényét, hogyha a falu nagyon messze esik a templomtól, csak egy jöjjön a többiek nevében és három kenyeret és egy gyertyát hozzon az oltárra.

Már magyar törvényekre támaszkodik ez az intézkedés. Szent István intézkedéseit csak enyhíti, egyébként pedig a vasárnapi templombajárást általában parancsolja. A törvényben csak a záradék új; t. i. hogy a többiek áldozatát tegye az oltárra.

║66.

Ez a szokás az egyetemes egyház kebelében megvolt. Az V. római zsinat, melyet VII. Gergely tartott, elrendelte, hogy a szentmiseáldozat alkalmával minden keresztény ajánljon föl valamit az Istennek.

E törvényben láthatjuk, mint épít tovább a szabolcsi zsinat a Szent István által megvetett alapokon, kibővítvén azt újabb, az egyetemes canonokból átvett eszmékkel.

XI. De negligencia ecclesiarum in dominicis et festivis diebus.

Si quis in dominicis diebus aut in maioribus festivitatibus ad ecclesiam non venerit parochianam, verberibus corripiatur.Si vero ville remote fuerint et ad ecclesiam suam parochianam villani venire non potuerint, unus tamen ex eis in vice omnium cum baculo ad ecclesiam veniat, et tres panes et candelam ad altare offerat.1

«A sacerdotibus vero et comitibus commendetur omnibus villicis, ita ut illorum iussu omnes concurrant die dominica ad ecclesiam, maiores ac minores, viri ac mulieres, exceptis, qui ignes custodiunt. Si quis vero non observacionis causa remanebit per illorum negligentiam, vapulentac depilentur.

S. Steph. I. 9.

Ut omnis Christianus procuret ad missarum sollemnia aliquid Deo offerre.2

Conc. Roman. V. a. 1078. can. 12. (Mansi. T. XX. col. 510.)

XII. fejezet.

Hogy a vasárnapot minél méltóbban üljék meg a hivek, megtiltja a zsinat, hogy e napon bárki is kutyával vagy lóval vadásszék, mert a lovat elveszti, a melyet ökörrel megválthat.

Ha pedig pap vadászik, veszítse el hivatalát mindaddig, a míg eleget nem tesz hibájáért.

A vasárnapi vadászatot a capitularék is tiltják; hasonlóképen intézkednek a papok vadászatáról is. Ha valaki közülük vadászik, állását veszítse el.

║67.

XII. De veneracione supradictarum dierum.

Si quis in his diebus venatus fuerit,canibus et equo careat, sed equum bove redimat. Si vero presbiter, vel clericusvenatus fuerit, ab ordine descendatusque ad satisfaccionem.1

Statuimus quoque secundum quod et in lege Dominus praecepit, ut opera servilia diebus dominicis non agantur nec venationes exerceant.

Admonitio generalis a. 789. c. 81. (Bor. T. I. p. 61.)

Ut episcopi abbates, presbyteri,diaconus nullusque ex omni clerocanes ad venandum aut acceptores, falcones seu spatvarios habere praesumant, sed pleniter se unusquisque in ordine suo canonice vel regulariter custodiant. Qui autem praesumpserit, sciat unusquisque honorem suum perdere.

Capitul. missorum generale a. 802. c. 19. (Bor. T. I. p. 95.)

Látjuk tehát, hogy gondolati, sőt részben tárgyi rokonság van a két törvény között.

XIII. fejezet.

A családi élet szentsége a kölcsönös hűségen alapszik. Ha a nő ezt megszegi s férje őt megöli - így intézkedik a szabolcsi zsinat - adjon számot az Istennek az ő tettéről és másik feleséget vehet, ha akar. Ha azonban a nő rokonai közül valaki azt állítaná, hogy igazságtalanul ölte meg a nejét, itéljenek a férj fölött; kérdezősködjenek a szomszédoktól, vajjon nem vetette-e meg férje, vagy nem állott-e már előbb is a fajtalankodás gyanujában s azután, a mint észszerűnek látszik, itéljen a biró.

Már a longobard törvények is hasonlóképpen rendelkeztek. Rotharis edictusa szerint, ha a férfi a feleségét mással fajtalankodva találja, mind a kettőt megölheti.

XIII. De interfeccione adultere.

Si quis uxorem cum alio viro adulterantem necaverit,deo racionem reddat, et si voluerit aliam║^68.ducat.Si vero ex propinquis aliquis femine in eum insurrexerit, quod interfecisset iniuste, iudicio discuciatur, et illud a vicinis eorum omnimodis investigetur, si in despeccione et contemptu aput virum suum prius esset, aut aliqua suspicio fornicacionis de illa prius orta fuisset, et hoc, secundum quod racionabile videtur, diiudicetur.2

Si quis cum uxorem suam alium fornicantem invenerit,liberum aut servum, potestatem habeat eos ambos occidendi,et si eos occiderit, non requirantur.

Edictus Rothari c. 212. (M. G. Ll. T. IV. p. 51.)

Si cuius uxor fornicaverit, licet dimittere eam et aliam accipere.

Theodorus: Poenitentiale Tit. XII. c. 5. (Wass. p. 213.)

De adulterijs.

Inventam in adulterio uxorem maritus ita demum occidere potest,si adulterium domi suae deprehendat.

Julii Pauli Sententiarum lib. II. tit. XXVI. (1559-iki lyoni kiadás p. 139.)

A két törvény között lévő gondolati rokonság itt is szembetűnik.

XIV. fejezet.

A kereszténység terjedésével vallásos társulatok keletkeztek. Ilyenek voltak a kalendás-társulatok, a melyek nevüket a hónap első napjától - calendae-től - nyerték, a melyen gyűléseiket tartani szokták. Ahyto - Atto, vagy másképpen Haito - vercelle-i püspök capitularéiban találjuk leírva az ilyen összejövetelt: «Tapasztalatból tudjuk, hogy nem kevésbbé használ a jó társaság (collatio), mint az olvasás; épen azért elhatároztuk, hogy minden hónap első napján az összes papok, clerikusok jöjjenek össze, hogy a hitről, a szentségekről, a helyes életről, a társalgásról és kinek-kinek kötelességeiről tanácskozzanak. Ha pedig valaki közülük hanyag, vagy megrovandó, a többiek javítsák meg.2

Hasonlók lehettek a magyar kalendás napok is s épen azért kívánja a törvény, hogy senki se maradjon el róla papjának és társainak engedélyén kívül. Ha pedig elmarad, kezét, a melylyel belépést fogadott, tíz pensán váltsa meg.

Látjuk tehát, hogy ezt az intézményt is külföldről vettük át s ha szóegyezést nem is tudunk kimutatni, de azt mindenesetre be tudjuk bizonyítani, hogy azonos gondolat hatása alatt jött létre mind a két törvény.

║69.

XIV. De subtraccione calendarum absque licencia.

Si quis de calendis sine presbiteri sui et fratrum licencia subtraxerit, manum eam, cum qua fraternitatem promisit, decem pensis redimat.1

Quot singulas Kalendas collatio in Plebibus fiat.

Experimento didicimus non minus bonam collationem, quam etiam lectionem prodesse; unde a praesenti statuimus, ut per singulas plebes singulis kalendis omnes presbyteri, seu clerici simul conveniant, ut de fide ac sacramentis divinis, seu de vita et conversatione, et singulis officiis ad eos pertinentibus communiter tractent. Et si forte aliquis inter eos negligens, aut reprehensibilis invenitur, a ceteris corrigatur.

Capit. Attonis episcopi Vercellensis c. XXIX. (Mansi. T. XIX. col. 250.)

XV. és XVI. fejezet.

A vasárnap méltósága megkívánta, hogy teljesen az Isten tiszteletére szenteljék a napot s ne foglalkozzanak semmi földi dologgal. Ilyen volt a kereskedés is; azért a zsinat elrendeli, hogy a ki az istentisztelet helyett vásárra megy, lovát veszítse el. Majd a következő fejezetben (I. 16.) folytatja, hogy a ki vásárt üt, a mint fölállította a sátrát, ép úgy bontsa szét; ha pedig nem teszi, 55 pensát fizessen.

A külföldön is általában tiltva volt vasárnap a kereskedés. Hasonlóképpen büntették azt, a ki a törvényt megszegte. Igy az angoloknál: a ki bármit is vásárol, veszítse azt el; azonfelül még pénzbirságot is fizet.

Látjuk tehát, hogy külföldön is hasonló tárgyú rendelkezések voltak.

XV. De negligencia festivitatum ob negocium.

Si quis in dominicis diebusvel in maioribus festivitatibus ecclesiam negligens mercatum frequentaverit,equo careat.2

Si quis die dominica mercari praesumat,perdat mercatum et XII oras apud Danos et XXX solidos apud Anglos.

Leges ecclesiasticae Eduardi senioris regis Angliae a. 905. vel 906. c. VII. (Mansi. T. XVIII. col. 238.)

║70.

XVI. De negligencia dominice diei.

Si quis die dominica mercatum constituerit,precipit sancta sinodus, ut sicut construxit, ita destruat. Si autem quis rennuit, quinquaginta quinque pensas solvat.1

Ne in dominicis diebus mercatum fiat etc.

Capit. e. canonibus excerpta a. 813. c. 15. (Bor. T. I. p. 174.)

Ne mercata diebus dominicisaut carrigationes fieri permitant.

Capit. a. Walterio c. 15. (Mansi. T. XV. col. 507.)

XVII. fejezet.

A kereszténység az idegeneknek utat nyitott az országba. Különösen Szent István szivesen fogadta őket, «mert miként különböző országokból és tartományokból valók a vendégek, ép úgy különböző nyelveket és szokásokat, különböző tanulságokat és fegyvereket hoznak magukkal, a melyek mind diszítik az országot és dicsérik az udvart és elrettentik az idegenek hivalkodásit, mert az egy nyelvű és egy erkölcsű ország gyönge és törékeny».2

Tényleg sokféle elem jött be, mert itt jó fogadtatásra találtak. Azonban már Szent László idejében, midőn a nemzet már saját kebeléből adott papokat az egyháznak, a magyar törvényhozás jónak látta megszorítani azt a nagy szabadságot, a melylyel az egyháziak Magyarországra jöttek. Ez a körülmény s épen egyidejüleg a szökevény clerikusok ellen való védekezés sugallta a szabolcsi zsinat végzését is. Ha valamely idegen clerikus püspökének az ajánlólevele nélkül jön az országba, itélettel döntsék el, vajjon nem szerzetes, vagy gyilkos-e?

Általában a külföldön is mindenütt szigorúan jártak el s csak úgy vették föl az idegen clerikust, ha püspökétől levelet hozott.

XVII. De hospitibus advenientibus clericis.

Si quis hospes clericus in hanc patriam sine commendaticiis litterisepiscopi sui venerit, ne forte monachus aut homicida fuerit vel alicuius ordinis se confessus fuerit, iudiciovel testimonio discuciatur.3

Et statuemus ut supervenientes episcopus vel presbyteri, de aliis regionibus non suscipiantur in monasterio ecclesiae, nisi prius fuerint probatiab episcopo, cuius parochia est.

Pippini principis capitul. Suessionense a. 744. c. 5. (Bor. T. I. p. 29.)

Ut presbyteri vel quilibet clerici, ║^71.  in alterius parochia sine formata non recipiantur,neque retineantur, nec etiam ministrare sinantur. Criminatiautem ab omnibus excludantur et rejiciantur a parochiis, in quibus cupiunt immorari, usquequo ad eum revertantur episcopum, a quo aufugisse noscuntur.

Conc. Meld. a. 845. c. 50. (Mansi. T. XIV. col. 830.)

Látjuk tehát, hogy azonos gondolat volt mindkét törvénynek a szülője.

XX. fejezet.

A házasságtörő nőről ez a második intézkedés a szabolcsi zsinat határozatai között.

Ha a férj házasságtörésen kapja a nejét s megöli őt, vehet másikat magának. Ha azonban nem öli meg, hanem a törvény elé állítja - úgy rendelkezik ez a fejezet - a canonok intézkedései szerint vezekeljen a nő s ennek eltelte után férje, ha akarja, visszaveheti, ha pedig nem akarja, elválhatnak, de mindkettő a házasságon kívül éljen.

A külföldön is általában hasonló eljárást látunk. Az egyház a házasság fölbonthatatlansága mellett foglalt állást;1 azonban a longobard törvények szerint a házasság házasságtörés esetében nemcsak fölbontható, hanem új házasság is jöhet létre.2

A szabolcsi zsinat az egyházi fölfogás alapján áll: a vétkes vezekeljen s azután fogadja vissza a férje; ha nem akarja, mind a ketten a házasságon kívül éljenek.

XX. De muliere in adulterio deprehensa.

Si quis uxorem suam in adulterio deprehenderit et in iudicium statuerit, secundum statuta canonum penitencia imponatur et peracta penitencia, si maritus voluerit, iterum recipiat, 72. sin autem, quamdiu ambo vixerint, innupti permaneant.3

Si alicuius uxor fornicata fuerit et habitet cum alio viro, non oportet adducere uxorem aliam, quamdiu fuerit uxor eius viva.

Poenitentiale Vinnai c. 43. (Wass p. 117.)

Ut evangelica auctoritate et sacrorum canonum instituione unicuique christiano liceat uxorem dimittere propter fornicationemsolummodo confirmamus, nequaquam autem illa vivente aliam ducere comprobamus.

Capitula synodalia Ottonis I. a. 948. c. X. (Weiland: M. G. Ll. sectio IV. T. I. p. 15.)

Látjuk tehát, hogy azonos intézkedést találunk mind a külföldi, mind a magyar törvényben.

XXI. fejezet.

Az egyházi berendezés szerint a püspökök fönnhatósága nemcsak az egyházmegyében lévő világi, hanem a szerzetes-papokra is kiterjedt. A mióta 1024-ben Cluny kolostora kivétetett a mâconi püspökség hatósága alól, minden kolostor arra törekedett, hogy a püspöki hatóság alól kivéve egyenesen a pápa alá tartozzék.

Nálunk ezt a kiváltságot még nem élvezte a Szent Benedek-rend, leszámítva a pannonhalmi apátságot.1 Szent László törvénye megszabja, hogy az apátok és szerzetesek, nemkülönben a szerzetesnők is a püspök alá tartozzanak, a ki évenként nem egyszer, hanem gyakran látogassa meg a monostorokat és vizsgálja meg a szerzetesek életét. A szerzetesek és szerzetesnők oda ajánlják föl magukat vagyonukkal együtt, a hová akarják, de egy helyben maradjanak és senkit se szenteljen föl a püspök vagy az apát bizonyos hely czíme nélkül.

A külföldön is hasonló intézkedéseket találunk. Nagy Károly capitularéi szerint az apátok és a szerzetesek a püspöknek legyenek alávetve, a ki évenként járja körül az egyházmegyéjét2 és vizsgálja meg a szerzetesek életét.

XXI. De procuracione abbatum erga proprios episcopos.

Abbates secundum decreta patrum in proucracione episcoporum suorum, ║^73.  in cuius territorio sunt, humiliter permaneant.Et non semel in anno, sed sepe monasteria eorum episcopi visitentet regulariter vitam et conversacíonem fratrum discuciant.Conversi monachi, cui monasterio monachorum voluerint, se cum rebus suis commendent; similiter et monache in monasterio monacharum. Deinceps autem aliquis episcopus aut abbas sine titulo certi loci monachum aut monacham non audeat ordinare.3

Abbatesautem et monachis omnis modis volumus et praecipimus, ut episcopis suis omni humilitate et hobhedientia sint subiecti,sicut canonica constitutione mandat.

Capitul, missorum generale a. 802. c. 15. (Bor. T. I. p. 94.)

Oportet etiam episcopum, in cuius diocesi cenobium situm est, monachorum providentiam gerereet, si aliquit correctione dignum repperit, corrigere festinet.

Conventus Augustanus a. 952. c. VI. (Weiland: M. G. Ll. sectio IV. T. I. p. 19.)

De clericorum vita sive monachorum.

Providendum necesse estunicuique episcopo, qualitercanonici vivere debeant,necnon et monachi,ut secundum ordinen canonicum vel regularem vivere studeant.

Conc. Mogunt. a. 847. c. 13. (Bor. T. II. p. 179.)

Látjuk tehát, hogy a magyar törvény ebben a pontban is nyugati példák hatása alatt áll.

XXII. fejezet.

A kereszténység már megszilárdult az országban, de még mindig találkozott, a ki a régi pogány isteneknek áldozott kutak, fák, források vagy kövek mellett; ha ilyen találkozott - mondja a szabolcsi zsinat - bűnét egy ökörrel váltsa meg.

Hasonlóképen tiltja Nagy Károly a szászok között a pogányságot. Bár teljesen magyar ez az intézkedés, mégis érdekes az azonos tárgyú két törvény szembeállítása.

XXII. De ritu gentilium.

Quicunque ritu gentilium iuxta puteos sacrificaverint, vel ad arbores et fonteset lapides oblationes obtulerint, reatum suum bove luant.1

Si quis ad fontes aut arbores vel lucos votum fecerit,aut aliquid more gentilium obtulerit et ad honorem daemonum comederit; si nobilis fuerit, solidos sexaginta; si ingenuus, triginta; si litus quindecim; si vero non habuerit, unde praesentaliter persolvant, ad ecclesiae ser║^74.vitum donentur, usque dum ipsi solidi solvantur.

Capit. de partibus Saxoniae c. 21. (M. G. LI. T. V. p. 42.)

XXIII. fejezet.

Az egyház vagyonát már Szent István király oltalmába vette. Szent László is megerősítette ezt, kimondván, hogy a ki egyszer az egyháznak adta vagyonát, az vissza nem veheti.

Az egyházi birtok védelmét látjuk a zsinatok határozatai között is. Igy a 845-iki meauxi zsinat kimondja, hogy senki se merészelje az egyházaknak, monostoroknak és zarándokházaknak adott javakat visszatartani, elidegeníteni vagy elvonni.

XXIII. De dacione propriarum rerum alicui ecclesie.

Si quis res suas aut predia uni dederit ecclesie, nulla interveniente causa subtrahere audeat et dare alie.1

«Ne cui liceat res vel facultates ecclesiae aut monasteriis delegatas retentare, alienare atque subtrahere.»

Conc. Meld. a. 845. c. 17. (Mansi. T. XIV. col. 822.)2

Látjuk tehát a gondolati rokonságot a két törvény között.

XXV. fejezet.

Már Szent István elrendelte a vasárnap megülését s a kántorbőjtöt. Ezt megerősíti a szabolcsi zsinat is s egy újabb részszel toldja meg. Elrendeli u. i., hogy a hivek halottaikat az egyházakhoz temessék; a ki hanyagságot követ el ezekben, az 12 napig kalodában, vizen és kenyéren bőjtöljön.

Hasonlóan bünhődjék, ha az úr szolgáját, vagy ha a falusi biró a szegényt vagy az idegent nem temeti az egyházhoz. (S. Lad. I. 26.)

Érdekes jelenséget látunk, ha a magyar törvényt a külföldiekkel összehasonlítjuk. Míg az egyházi zsinatok tiltják, hogy világiak az egyházakba temetkezzenek,3 addig a szász törvény megparancsolja, hogy a szász keresztények halottaikat a «czinterem»-be vigyék. Világosan látható a magyar és szász törvény között a hasonlóság.

║75.

XXV. De negligencia fidelíum cadaverum.

Si quis dominicum diemnon servaverit et dies festos non feriaverit aut quatuor temporaet vigilias non ieiunaverit, aut mortuos suos ad ecclesiam non sepellierit,XII dies in pane et aqua peniteat in cippo. Si dominus servi sui corpus, aut villicus pauperis hospitis vel villani ad ecclesiam non detulerit, tantumdem peniteat.1

V. ö. De observacione dominici diei.

S. Steph. I. 8.9.

De observacione IIII-^or temporum.

S. Steph. I. 10.

«Jubemus, ut corpora christianorum Saxanorum ad cimiteria ecclesiae deferantur.»

Capit. de partibus Saxoniae c. 22. (M. G. Ll. T. V. p. 43.)

XXVI. fejezet.

A vasárnapi munkaszünet nemcsak a keresztényeket, hanem a zsidókat is kötelezte. Itt a szabolcsi zsinat kimondja, hogy ha valaki zsidót vasárnap vagy más nagyobb ünnepen dolgozni lát, hogy meg ne botránykozzék a kereszténység, a zsidó veszítse el szerszámait, a melyekkel dolgozott.

XXVI. De laboribus iudeorum in festivitatibus.

Si in die dominicoaut aliis maioribus festivitatibus iudeum laborantem aliquis invenerit, ne scandalizetur christianitas, cum quibus insturmentis laboraverit, illa amittat.2

Si quis aliis instrumentis, (sc. die dominica laboraverit) tollantur instrumenta.

S. Steph. I. 8.

XXVIII. fejezet.

A középkori perbeli bizonyításnál jelentékeny szerepet játszott az istenitélet. Ez lehetett perdöntő párbaj, forró- vagy hidegvíz vagy tüzesvas-próba. U. i. a középkor azt hitte, hogy az isteni igazságosság nem engedheti, hogy valaki ártatlanul bünhődjék s épen azért az Isten ilyen kézzelfoghatólag is kinyilvánítja a vádlott ártatlanságát, vagy bűnös voltát.

Bár az egyház nem helyeselte, mégis nagyon elterjedt, úgy, hogy szabályozni kel-

ett. A magyar törvény is elrendeli, hogy leg║^76.alább három alkalmas tanú legyen jelen, a kik az ártatlanok ártatlanságát és a bűnösök vétkességét igazolják.

Hasonló intézkedést találunk a frank capitularékban is. Ha keresztény keresztény ellen tanúskodik, a szentek ereklyéi fölött alkalmas tanúkkal vagy eskü által, vagy pedig tüzes vaspróbával tisztázza magát a vádlott.

XXVIII. De testibus iudicii ferri vel aque.

Quociensscunque vel aqua vel ferro iudicium factum fuerit, intersint ibi tres ydonei testesiureiurando probati, qui et innocentis innocenciam, et e contra culpabilis culpam perhibeant.

Presbiter de ferro duas pensas et de aqua unam pensam accipiat.1

« Si vero contra Christianum, Christianus, si necesse fuerit, cum idoneis testibussuper sanctorum pignora per sacramentum aut cum ferro ignito se exoniet.

Capit. de Judaeis c. 6. (Bor. T. I. p. 259.)

Látjuk tehát, hogy tárgyi rokonság van a két törvény között.

XXIX. fejezet.

Az egyház canonjai szerint misézni csak fölszentelt helyen lehet. Kivételt ez alól csak az utazás esetére adnak. Ezt olvassuk a frank capitularékban s a 888-iki mainzi zsinat határozataiban.

Hasonlóképpen intézkedik a szabolcsi zsinat is. A pap misézzék az egyházon kívül, kivéve, ha utazik és comese se kényszerítse őt erre. Ha comesétől kényszerítve megteszi, rendjét hagyja el és a ki őt kényszerítette, 55 pensát fizessen.

Látjuk tehát, hogy a két törvény intézkedései azonosak.

XXIX. De celebracione misse extra ecclesiam.

Nullus presbiter missam audeat celebrare extra ecclesiam,nisi forte itineris causa necessitas cogat eum. Si vero a comite suo coactus fuerit, ab ordine cessabitet qui eum ad ║^77.  hoc coegit, LV pensas solvat. In itinere vero dierum divinum officium celebrari liceat in tentorio.2

Nullus sacerdos, nisi in locis Deo dicatis, vel in itinere positus in tabernaculiset mensis lapideis ab episcopo consecratis, missas celebrare praesumat.Quod si praesumpserit, gradus sui periculo subiacebit.

Karoli. M. capitul, primum a. 769. c. 14. (Bor. T. I. p. 46.)

Ubi missarum sollemnia peragi liceat.

Missarum sollemnia non ubique, sed in locis ab episcopo consecratis,vel ubi permiserit, celebranda esse censemus.1 In itinere vero positis,si ecclesia defuerit, sub divo, seu in tentoriis,si tabula altaris consecrata, ceteraque ministeria sacra ad id officium pertinentia adsunt, Missarum sollemnia celebrari permittimus.

Conc. Mogunt. a. 888. c. IX. (Mansi. T. XVIII. col. 67.)

XXXII. fejezet.

A nemzet erkölcsi fölfogása szigorúbb lett. Már Szent István megtiltotta, hogy valamely katona más leányát nőül rabolja el szüleinek akarata ellenére; ha mégis megteszi, adja vissza a leányt szüleinek, még akkor is, ha erőszak esett rajta; a katona pedig tíz tinót fizessen.

Szent László már sokkal szigorúbban bünteti a női becsület meggyalázását. Ha valaki az egyik faluból a másikba menő leányon erőszakot követ el, úgy bünhödjék, mint a ki gyilkolt.

A longobard törvények is rendelkeznek ebben az ügyben s a büntetés is megfelel a magyar törvénynek. Ugyanis ha valaki útközben valamely szabad asszonyon vagy leányon erőszakot követ el, 900 solidust fizessen; ennyit fizet az is, a ki titokban valamely bárót, szabadot vagy szolgát öl meg.2

Látjuk tehát, hogy tárgyi rokonság van a két törvény között.

XXXII. De illata violencia virginis vel mulieris.

Si quis vel virgini vel mulieri de villa in villam eunti vim intulerit, ║^78. quantum de homicidio, tantumdem peniteat.3

Si quis mulieri liberae aut puellae in via se anteposuerit, aut aliquam iniuriam intulerit,DCCCC solidis componat, medietatem regi et medietatem cui ipsa iniuria illata fuerit, aut ad quem mundium de ea pertinuerit.

Edictus Rothari c. XXXVI. (M. G. Ll. T. IV. p. 17.)

XXXIV. fejezet.

Már Szent Isván intézkedett a boszorkányok ellen, a kiknek létezésében hitt. (I. 34.) Szent László elfogadta Szent István törvényét, de már szabad nőkkel állítja egy sorba a boszorkányokat. Ha ilyenek találkoznak, vezessék a püspökhöz, a ki itéljen fölöttük, a mint jónak látszik.

A frank capitularék is intézkednek róluk. Ha ilyen örömleányt valakinél megtalálnak, vezesse az a vásárra; ha pedig nem teszi, vele együtt ugyanazon a helyen verjék meg.

XXXIV. De satisfaccione meretricum vel strigarum.

Meretrices et strige secundum quod episcopo iuste visum fuerit, ita diiudicentur.1

V. ö. De strigis. S. Steph. I. 34.

«de meretricibus volumus, ut apud quemcumque inventae fuerint, ab eis portentur usque ad mercatum, ubi ipsae flagellandae sunt, vel, si noluerit, volumus ut simul cum illa in eodem loco vapuletur.

Capitul. de disciplina palatii Aquisgranensis. circa 820. c. 3. (Bor. T. I. p. 298.)2

Látjuk tehát, hogy részben gondolati rokonság van a két törvény között.

XXXVIII. fejezet.

A Szent István óta eltelt viharos félszázadot a kereszténység diadalmasan élte át. Már nem idegen többé az országban; a nemzet tagjai benne születnek s benne nevelkednek s már magyar szentjei is vannak az ifjú magyar kereszténységnek.

Az egyházi szervezet teljes befejezést nyer. A zsinat a magyar egyház ünnepnapjait is összeírja, felölelvén az egyetemes egyház szokásos ünnepnapjait és a magyar szentekét.

║79.

Külföldön ugyanazokat a napokat ünneplik meg, mint nálunk s csak a nemzeti szenteknél találunk eltérést, a mi nagyon természetes is.

XXXVIII. De sanctorum veneracione festivitatum.

Iste vero festivitates feriande sunt per annum: Nativitas domini,sancti Stephaniprothomartiris, sancti Johannisevangeliste, sanctorum Innocentum, Circumcisio domini, Epiphaniacum vigilia, Purificacio, sancte Marie, in Paschaquatuor dies, sancti Georgii martiris, Philippi et Jacobi cum vigilia, Invencio sancte crucis, Ascensio domini,in PenthecostenIIII dies, sancti Johannis Baptiste, Petri et Pauliuna die, sancti Jacobi apostoli, sancti Laurencii martiris, Assumciosancte Marie, sancti Stephani regis, Bartholomei apostoli, Nativitas sancte Marie, Exaltacio sancte crucis, sancti Mathei apostoli, sancti Gerardi episcopi, sancti Michaelisarchangeli, Symonis et Jude apostolorum, Omnium Sanctorum, sancti Henrici ducis, sancti Martiniepiscopi, sancti Andree apostoli, sancti Nicolai episcopi, sancti Thome apostoli et unaqueque parochia suum patronum et dedicacionem ecclesie celebret.1

De festivitatibus anni.

Natalis domini,sancti Stephani,sancti Johannisevangelistae, Innocentium, Octava domini, Theophania, Purificatiosanctae Mariae, sanctum Pascha, Ascensiodomini Pentecostes,sancti Johannis Baptistae,duodecim Apostolorum, maxime tamen Petri et Pauli, Assumptiosanctae Mariae, dedicatio basilicae sancti Michaelisarchangeli, dedicatio cuiusque oratoriiseu cuiuslibet sancti in cuius honore eadem ecclesia fundata est, sancti Martini.

Ahytonis episcopi Basilensis capitul. c. 8. (Mansi T. XIV. col. 395.)2

XXXIX. fejezet.

Már föntebb (I. 14.) megemlékeztünk a kalendás társulatokról, a melyen mindem testvérnek meg kellett jelenni. Míg a szabolcsi ║^80.zsinat

a világiakra kötelezővé teszi, hogy a testvérek gyűlésein megjelenjenek, addig a szerzeteseknek és azok apátjainak megtiltotta, hogy a világi testvérek lakomáin maradjanak, hanem az apát magához vevén a testvérek ajándékát, vigye a kolostorba és ott oszsza szét a testvéreknek.

Hinkmár rheimsi érsek capitulai között olvassuk, hogy ha a papok a calendákon összejönnek az istenitisztelet befejezése után, a szükséges megbeszélés után ne lakomázzanak, mert ebből inkább kár, mintsem nyereség származik reájuk. Épen azért, a kik akarják, vegyék a kenyeret és ki-ki az ő italát (singulos biberes), azonban a harmadik pohár után távozzanak haza.

Látjuk tehát, hogy mind a két törvény azonos czélt szolgál, t. i. hogy a papság a világiaknak - sokszor nagyon is vidám - lakomáján ne vegyen részt.

Ha szóegyezés nincs is, de a tárgyi rokonság el nem vitatható.

XXXIX. De abbatibus vel monachis in calendis sedentibus.

Abbates et monachi inter fratres kalendarum non sedeant, sed abbas oblaciones fratrum in claustrum recipiat et secundum regulam fratribus administret.1

Ut quando presbyteri per Kalendas simul convenerint, post peractum divinum mysterium et necessariam collationem, non quasi ad prandium ibi ad tabulam resideant, et per tales inconvenientes pastellos se invicem gravent, quia inhonestum est et onerosum.

Et ideo peractis omnibus, qui voluerint, panem cum charitate et gratiarum actione in domo confratris sui simul cum fratribus suis frangant, et singulos biberes accipiant, maxime autem ultra tertiam vicem poculum ibi non contingant, et ad ecclesias suas redeant.

Hincmari Rhemensis capit. c. XV. (Mansi. T. XV. col. 478.)

XLII. fejezet.

A birói idézés pecséttel történt. Ha valaki a király pecsétje által idéztetve meg nem jelenik, adjon számot és öt pensát fizessen és a hányszor ezt teszi, annyiszor fizessen öt pensát.

║81.

Ha pedig a biró idézésre nem jelenik meg, 100 aprópénzt fizessen.

Az alemann törvények hasonlóan büntetik azt, a ki a herczeg pecsétjét vagy a parancsát megveti. Ha ezt megteszi, 12 solidust fizessen.

XLII. De spretu sigilli regis vel iudicis.

Si quis autem regis sigillum super aliquem proiciens, et ipse in curiam venire neglexerit, racionem perdat et quinque pensas persolvat, et quocienscumque renovaverit, tociens quinque pensas solvat. Si vero iudicis sigillum proiciens non venerit, centum nummos solvat.1

De eo, qui sigillum aut mandatum ducis neglexerit.

1. Si quis sigillum ducis neglexerit aut mandatum vel signum qualecumque mandaverit, 12 solidis sit culpabilis;

2. Si autem sigillum comitis neglexerit vel mandatum, cum 6 solidis componat.

Lex Alamannorum Karolina c. XXVIII. (M. G. Ll. T. III. p. 139.)

Látjuk tehát, hogy gondolati rokonság van a két törvény között.

║82.

SZENT LÁSZLÓ MÁSODIK TÖRVÉNYKÖNYVE.

I. = S. Lad. III. 1.; S. Steph. II. 7.; S. Lad. III. 4.

II. = S. Steph. II. 6.; S. Lad. II. 10, 12, 14.

III. = S. Lad. III. 9.

V. = S. Steph. I. 25.; S. Lad. III. 29.

VI. = S. Lad. II. 1, 2.; S. Steph. I. 14.

VII. = S. Lad. III. 11.

VIII. = S. Steph. I. 14, 15, 16; II. 4, 12.

X. = S. Steph. II. 6.; S. Lad. II. 12, 14.

XI.= S. Steph. I. 35.; S. Lad. II. 8.; S. Steph. I. 28.; II. 3.

XII. = S. Lad. III. 4.; S. Steph. II. 6, 7.; S. Lad. II. 14.

XIV. = S. Steph. II. 6, 7.; S. Lad. II. 1, 2, 12.; III. 8.

SZENT LÁSZLÓ HARMADIK TÖRVÉNYKÖNYVE.

I. = S. Lad. II. 1, 4.

IV. = S. Steph. II. 17.; S. Lad. II. 1, 2, 12.; III. 17.

VI. = S. Steph. I. 31.

VIII. = S. Steph. II. 6.; S. Lad. II. 2.

IX. = S. Lad. II. 3.

XI. = S. Lad. II. 7.

XIII. = S. Lad. III. 20.

XIV. = S. Lad. III. 28.

XV. = S. Lad I. 42.

XVI. = S. Lad III. 19, 25, 26.

XVII. = S. Steph. II. 6, 7.; S. Lad. III. 8.

XIX. = S. Lad. III. 16.

XX.= S. Lad. III. 13, 14.

XXI. = S. Lad. III. 2.

XXVI.= S. Lad. I. 42.

XXVIII. = S. Lad. III. 14, 20.

XXIX. = S. Steph. I. 25.; S. Lad. II. 5.

║83.

KÁLMÁN KIRÁLY TÖRVÉNYEI.

Míg Szent László Szent István törvénykönyveinek alapján az előző törvényhozást kiegészítette, az általánosat részletekben is alkalmazta, addig Kálmán kora változott viszonyaihoz képest «továbbépítő» újító.

Kálmán reformtörekvéseivel szemben nem hiányoztak az ellenzők sem, a kik azt mondogatták, hogy ez a «tursoli» gyűlés fölösleges s inkább az elődök régi határozataihoz kell ragaszkodni.

De Kálmán lelkét nem rettenté el az ellenmondás, kitüzött czélját határozottan követé; «összehíván tehát az ország főembereit, az egész senatus tanácsával átvizsgálta a szent emlékű István király törvényét, a melyből - ha a dolgot jól megvizsgálod - semmit sem vett el, sőt még gazdagította, nem mint alapító, hanem mint továbbépítő, hogy a zsenge növény hasznos öntözés által az igazságosság gyarapodását nyerje».

Érdekes jelenséget látunk, ha Szent István és Kálmán törvényeinek a bevezetését összevetjük. Míg első királyunk a «régi és az új uralkodókat utánozza», addig Kálmán már nyiltan vallja, hogy magyar alapokon épít tovább, a melyeket Szent István vetett meg, mellőzvén elődjének, Szent Lászlónak törvényeit.

Kálmán törvényei Alberik nevű pap compilatiójában maradtak reánk. Két könyvre osztható: az első, a tarczali gyűlés, 84 pontot foglal magában, míg a második a zsidókról intézkedik hét fejezetben. Tárgyalásom folyamán itt is fejezetről-fejezetre haladok, de csak azokkal a pontokkal foglalkozom, a melyek az előző magyar vagy külföldi törvényekkel rokonságban állanak.

Kálmán törvényében is az első hely az egyházatilleti meg: «Tetszett a királynak és az egész gyűlésnek, hogy azok a birtokok, a melyeket Szent István adományozott a monostoroknak és az egyházaknak, tovább is azoké maradjanak». (I. 1.)

Mivel olyan nagy kiváltságokkal ruházzák föl királyaink az egyházat, gondot is fordítanak arra, hogy méltó tagjai legyenek. A hazaiaknál az ellenőrzés könnyű; azonban az idegenektől meg║^84.kívánják, mint már Szent László is ren-

delte,1 hogy püspökük ajánlólevelével jöjjenek. Ha pedig már fölvétettek az országba, de valami rossz hír jár felőlük, vagy tisztázzák magukat, vagy pedig távozzanak az országból. (I. 3.) Az egyházi rend már Szent István törvényei szerint élvezte a «privilegium fori»-t.2 Ezt megerősítette Szent László3 s utána Kálmán is kimondja, hogy püspökök és ispánok káplánjait az érsek vagy a püspök idézheti meg. (I. 5.)

A külföldön is teljesen élvezte az egyházi rend ezt a kiváltságot. A frank capitularék is átvették, kimondván, hogy a püspökök biráskodjanak az ő parochiájukban. Ha pedig valamely egyházi személy nem engedelmeskedik a püspökének, jöjjenek az érsekhez, a ki az ő suffraganeusaival itéljen az ügyben.4 Látjuk, hogy teljesen kizárja a világi elemet az egyház a saját törvénykezésében.

Episcoporum et comitum capellani vel reliquorum per sigillum episcopivel archiepiscopi ad causandum cogantur.5

« si clerici inter se negotium aliquod habuerint, a suo episcopo dicudicentur,non a secularibus.

Admonitio generalis a. 789. c. 28. (Bor. T. I. p. 56.)

Ha a clericus laicussal pereskedik, akkor a laicust a világi biró idézze meg; ha pedig a világi pörli a clericust, a püspök vagy az érsek hívja a törvény elé s mindegyiket a saját birája itélje meg. (I. 6.)

A frank capitularék szerint ilyen esetekben a püspök és a comes vegyes bizottságot alkotnak s itélnek az igazság szerint.

Si clericus cum laicis causam habet,per sigillum iudicis laicus cogatur. Si vero laicus habet causam cum clerico, per sigillum episcopi vel archipresbiteri clericus cogatur, ab eisque cum iudice suo examinentur.6

«Et si forte inter clericum et laicum fuerit orta altercatio,episcopus et comes simul conveniant et unanimiter inter eos causam diffiniant secundum rectitudinem.

Syn. Francofurt. a. 794. c. 30. (Bor. T. I. p. 77.)

Ilyen vegyes itélőtestületet rendel el Kálmán is. Mivel a mi népünket gyakran az út fáradalma és a nyomorúság sujtja s a királyi udvarba bármely ügyért nem jöhet, elrendeljük tehát, hogy évenkint kétszer - Fülöp és Jakab apostolok (május 1.) napján és

║85.

őszszel Szent Mihály nyolczadán (október 6.) - minden püspökségben zsinatottartsanak, a melyen mind az ispánok, mind pedig egyéb méltóságok az püspökükhöz jöjjenek, a mely zsinaton ha valaki - még ha pecséttel nem is idézték meg - meg nem jelenik, mint vádlottat itéljék el. (I. 2.)

Ezen zsinat elé tartoznak az ispánok (I. 7.), míg a frank capitularék szerint két comes között a király itéljen.1

Ezen zsinat elé tartoznak az apátok is (I. 8.), szintúgy a királynak vagy a herczegnek előkelőbb tisztjei (I. 9.), valamint a birák (I. 10.) is. Ha pedig valamely gőgös biró a zsinaton meg nem jelenik, a vád szerint itéljék el.

Ha ispán másik ispánnal perlekedik, vagy itt találjon ítéletet, vagy pedig a szomszéd ispán döntsön közöttük. (I. 13.)

Az ispán biráskodása kiterjed a király és a herczeg előkelőbb tisztjeire; ha azok a biró elé menni nem akarnak, ilyenkor a megyei ispán a biróval együtt hozzon végzést. (I. 11.) Hasonló biróság illeti meg a királynak előkelőbb tisztjét, ha a herczeg birtokán van, vagy pedig fordítva; a kisebbek csak a biró forumához fordulhatnak. (I. 12.)

Az egyházi rend külön törvénykezési jogát ismételten megerősíti. (I. 14.) «Világi biró ne merészelje pecsétjét clericusra küldeni.» A külföldön is megtaláljuk ezt a törvény s Kálmán Szent István határozatát a külföldön virágzó példa hatása alatt újra megerősíti.2

Nulluspresumat secularis iudex sigillum clerico dare.3

Ut cuiuslibet ordinis clericos laici non iudicent.

Conc. Roman. a. 1059. c. X. (Mansi. T. XIX. col. 898.)

Az igazságszolgáltatással kapcsolatban gondja van Kálmánnak arra is, hogy a biró igazságosan itéljen;ha a biró ez ellen vét, számadás végett jelenjék meg a királyi udvarban, ha pecséttel idézik; de pecsét nélkül is a püspöki zsinaton. (I. 23.) Az igazságtalan ítélet ellen számos törvény intézkedik s az elv általánosságánál fogva a magyar törvény itt is érintkezik a külföldiekkel.

║86.

Iudex iniuste causas discuciens ad curiam regis cum sigillo cogatur, sed sine sigillo ad synodum.1

Priore itaque loco statuimus, ut si iudex acceperit pecuniam, quatenus adversum caput innocens contra leges et iuris publici cauta iudicaret, capite puniatur.

Edictum Theodorici c. 1. (M. G. Ll. T. V. p. 152.)

Az egyház mindenütt élvezte a dézsmát.Nálunk is már Szent István elrendelte, hogy mindenki fizesse a tizedet.2 A szabolcsi zsinat már sokkal részletesebben foglalkozott ezzel a kérdéssel. Elrendelték, hogy az apátok is adjanak tizedet az ő szabadjaik után;3 a dézsmát pedig a püspök kapja.4

Míg Szent István és Szent László alatt leginkább termények után szedték a dézsmát,5 addig Kálmán a zsidóság nagyobb mérvű beköltözése révén támadt kereskedelemből befolyó adó és vám után is dézsmát rendel az egyház számára.

Ha nem is teljesen azonos, de nagyon hasonló rendelkezést találunk a szászok törvényében. Nagy Károly ugyanis a szászoknak adott törvényekben elrendeli, hogy nemcsak a termények, hanem a királyi fiscushoz befolyt pénzbüntetések után is tizedet kapjon az egyház.

De tributis autem et vectigalibussicut comitibus terciam partem dare decrevimus, ita decimam quoque episcopis censemus,quia cum tam novi, quam veteris testamenti pagina decimas dandas esse proclamet, incautum et inconsultum est, si instituta sanctorum presumamus infringere, que summa pocius devocione debemus adimplere.6

Et hoc Christo propitio placuit, ut undecumque census aliquid ad fiscum pervenerit,sive in frido, sive in qualecunque banno et in anni redhibitione ad regem pertinente, decima pars ecclesiis et sacerdotibus reddatur.

Capit. de partibus Saxoniae c. 16. (M. G. Ll. T. V. p. 40.)

A tizedet fizetik a papok, apátok és bármilyen méltóságú ember is az ő földje vagy szőlője után. (I. 66.) Ebben a fejezetben Kálmán Szent László rendelkezését követte, a ki a szabolcsi zsinaton elrendelte, hogy az apátok az ő szabadjaik után tizedet adjanak a püspöknek.

║87.

Presbiteri et abbatesseu cuiuslibet persona dignitatis, ecclesie decimacionem persolvant,in cuius territorio agriculturam exercent aut vindemiant.1

Abbatesde liberis suis dent decimacionem episcopis.

S. Lad. I. 27.

Kálmán figyelmét a bizonyítási eljárás sem kerülte ki. A tanúskodáselőtt mindenkinek meg kellett gyónni. (I. 27.) Ha pedig hamisan tanúskodott, keresztformájú bélyeget sütöttek az arczára, hogy tanúskodását többé el ne fogadják. (I. 83.)

A hamis tanúskodás bűntette gyakran szerepel a külföldi törvényekben is. Megegyeznek mindnyájan abban, hogy a hamis tanúskodó többé sem mint tanú, sem mint vádló nem szerepelhetett.

Nullus audeat perhibere testimonium, nisi confessus peccata. Cuiuscumque testimonium falsum inveniatur, eius testimonium amplius non recipiatur.2

De falsis testibus ut non recipiantur.

Capitul. missorum a. 803. c. 21. (Bor. T. I. p. 116.)

Falsa persona non habeat potestatem accusandi. Et si in primo crimine victa fuerit falsum dixisse testimonium, in secundo non habeat potestatem dicendi.

Liber Papiensis legum Karoli Magni. c. 138. (M. G. Ll. T. IV. p. 512.)

A középkor gazdasági életében az ember, nem pedig a föld alkotta a birtokot. Épen azért tiltják a törvények, hogy valaki mást várnépét vagy rabszolgáját elidegenítse. Kálmán is átvette ezt az intézkedést, hogy a ki a szökevény várnépeta király engedelme nélkül visszatartja, mint a törvény megszegője bünhődjék. (I. 39.)

Omnibus interdicimus tenere quemquam de civilibus ad fugam facientem absque regis licencia; at si quis tenuerit, quasi legis fracturam emendet.3

Quisquis servum sive colonum alienum sciens fugitivum susceperit aut occultaverit, ipsum domino cum mercedibus et peculio eius et eiusdem meriti alterum reddat.

Edictum Theodorici. c. 84. (M. G. Ll. T. V. p. 161.)

║88.

Ha pedig valaki a király engedélye nélkül kóbor rabszolgáttart magánál, 55 pensát fizessen.

Quicumque absque regis licencia vagum tenuerit,LV pensas solvat; et si aput dominum quitquid sit furatus, dominus a crimine iudicio purgetur. Et qui fideiussor eius fuerat, illum ostendat, idemque si inculpatus fuerat, eandem legem persolvat, quam retentor eius; et si non habet, propriam libertatem amittat.1

Quicunque fugitivum servumin domum vel in agrum inscio domino eius suscepit,eum cum alio pari vel viginti solidis reddat.

Cod. Just. Lib. VI. Tit. I. c. 4. (1554-iki lyoni kiadás, II. k. 571.l.)

Kálmán a püspökök biráskodását a gyilkosokrais kiterjesztette. Ha valamely gyilkost a comesnél vagy bárki másnál találnak meg, a püspök követe által a vezeklésre kérje ki; ha az ispán nem akarja kiadni, akkor bünhödjék úgy, mint a gyilkos. Az apagyilkosok és a többiek is vezekeljenek.

A frank capitularék is tiltják a comeseknek, hogy tolvajokat és rablókat rejtegessenek; az apagyilkosokat illetőleg a comesek segítsék a püspököt, hogy méltó vezeklést róhassanak ki reájuk.

Si quis homicida aput comitem vel quemlibet inveniatur, per nuncium episcopi ad penitenciam queratur, quem si mittere rennuerit, eadem cum homicida sentencia feriatur. Parricidia et cetera, que pretitulavimus homicidia, episcoporum censure vacare decrevimus, qui iuxta qualitatem facinorum et personarum, prout ipsis visum fuerit, canonice huiusmodi deliberentur, simplicia vero huiusmodi homicidia ab archydiacono et iudice seculari iudicentur, de quibus et ipsi nonam et decimam partem inter se disperciant.2

Ut comites et centenarii ad omnem iustitiam faciendum compellent... fures latronesque nulla adulatione vel praemium, nulloque sub tegimine celare audeant.

Capitul. missorum generale a. 802. c. 25. (Bor.T. I. p. 96.)

Quia sunt in pleris locis parricidae et ceteri homicidae vel reliquis capitalibus implicati, qui penitentiam agere contemnunt, qui utique rei publicae utilitatibus inutiles sint; super quibus necesse est, ut vestra celsitudo comitibus praecipiat, quatenus episcopis adiutorium ferant, ut eos canonicae penitentiae subdere valeant.

║89.

Episcoporum ad Hludowicum imperatorem relatio circa a. 820. c. 6. (Bor. T. I. p. 367.)

Első törvénykönyveink gyakran foglalkoznak a lopással.Szent István szigorú intézkedéssekkel akarta megbüntetni,1 a melyeket Szent László még inkább fokozott.2 Kálmán enyhíti az elődök drákói szigorát; már nem halál, hanem megvakítás a tolvaj büntetése s mint tolvajt büntessék azt, a ki négylábú állatot vagy húsz dénár értékű ruhát lop, míg Szent Lászlónál tíz dénár elidegenítése elég volt arra, hogy mint tolvaj bünhödjék.3

Érdekes Kálmán fölfogásának egyezése e pontban a merseburgi vezeklőkönyvvel, a mely szerint nagy lopást az követ el, a ki négylábú állatot vezet el.

Si quis furatus quadrupes animal vel precium eius,aut vestimentum precii XX denariorumfuretur, ut fur iudicetur.4

Si quis furtum capitale fecerit, ides quadrupediavel domum effuderit, aut quodlibet meliorem praesidium furaverit; V. ann., et si a minoribusfuraverit, III. ann. poen.

Poenitentiale Merseburgense c. VII. (Wass. 392. l.)

Már Szent István5 és Szent László6 rendelkezett a boszorkányokról.Hisznek bennük, mint népük s épen azért büntetik is őket. Csak Kálmán emelkedett föl arra a szellemi magaslatra, a melyen már a VII. VIII. századi longobárd és frank törvények kimondották, hogy csak az «ördögtől megszállott» hiheti, hogy valamely férfi vagy nő striga.7

De strigis vero,que non sunt, ne ulla questio fiat.8

Nullus praesumat aldiam alienam, aut ancillam quasi strigam, quam vulgus dicit, aut mascam occidere: quod christianis mentibus nullatenus est credendum, nec possille est,ut mulier hominem vivum intrinsecus possit comedere.

Edictus Rothari c. 376. (M. G. Ll. T. IV. p. 87)

║90.

A gyermekgyilkos asszonyokbüntetését a főesperesre bízza. Egyházilag büntették a külföldön is az ilyen asszonyokat. A kereszténység első századaiban életfogytiglan tartózkodniok kellett a templomptól. Ezt a szigorú vezeklést a 314-iki ancorai zsinat tíz évre szállította le.

Mulieres partum suum necantesarchidiacono oblate penitenciam agant.1

De mulieribus, quae fornicantur et partus suos necant,vel quae agunt secum, ut utero conceptos excutiant, antiqua quidem definitio usque ad exitum vitae eas ab ecclesia removet. Humanius autem nunc definimus, ut eis decem annorum tempus secundum praefixos gradus poenitentiae largiantur.

Conc. Ancyranum a. 314. c. XX. (Mansi. T. II. col. 526.)

A nőrablástmár Szent István az egyházi canonoknak megfelelően tiltotta.2 A rabló adja vissza a leányt szüleinek, még akkor is, ha erőszakot követett el rajta. Ez megfelelt az egyház fölfogásának, a mely a rablót úgy sujtotta, hogy nőtlenül kellett egész életét leélnie. Kálmán ezt a bűnügyet is az egyházi hatóság elé utasítja, a mely úgy intézkedett, a mint a zsinatok rendelték.

Raptus mulierumepiscopus, seu archidiaconus diiudicet.3

Quicumque vero deinceps rapere virgines vel viduas praesumpserit,secundum synodalem beati Gregorii definitionem ipsi et eorum complices anathematizentur et raptores sine spe coniugii perpetuo maneant.

Conc. Meld. a. 854. c. 66. (Mansi. T. XIV. col. 834.)

A strigákon kívűl a bűbájosok vagy rontó asszonyokállottak mesés hírben. Szent István törvénye ezeket a sértett fél kezébe adta.4

Kálmán már sokkal méltányosabb. Általában már nála érvényesül az a gondolat, hogy a bűn nemcsak egyest, hanem az egészet, az államot is sérti. Épen azért ebben az esetben sem ad helyet az egyéni boszúnak, hanem, mint a 850-iki páviai zsinat, egyházilag bünteti őket.

║91.

Malefici per nunccium archidiaconi et comitis inventi iudicentur.1

Quia pestiferas adhuc stirpes et reliquas artis magicae in tantum vigere ad nos perlatum est, ut quaedam maleficaeinlicitum amorem aliorum mentibus, aliis vero odium immittere dicantur, quaedam etiam ita venenariae sunt, ut quosdam peremisse multo populi rumore deferantur, huiusmodi diaboli ministras diligenti examinatione proditas sub acerrima penitentia redigendas statuimus.

Synodus Papiensis a. 850. c. 23. (Bor. T. I. p. 23.) és Synodus Regia Ticina a. 850. c. 25. (Mansi. T. XIV. col. 938.)

Ugyanezen egyházi hatóság elé tartoznak a fajtalankodókis. Az egyházi canonok ezeket hét évi vezekléssel sujtották. Valószinűleg ezt alkalmazták nálunk is a főesperesek az ő itéleteikben.

Adulteriepiscopo vel archidyacono adducti, debitis penarum iudiciis deputentur.2

Si cuius uxor adultera fuerit,vel si ipse adulterium commiserit, septem annorum poenitentia oporteteum perfectionem consequi,secundum pristinos gradus.

Conc. Ancyr. a. 314. c. XIX. (Mansi. T. II. col. 526.)

Az egyháznak a világi elemtől való függetlenségét már Szent István elismerte. Kimondta, hogy az egyházak fölött csak a püspököknek van hatalmuk.3 Ezt a törvényt ismétli Kálmán, csakhogy negative: Sem ispán, sem valamely katona ne merészeljen magának hatalmat tulajdonítani az egyház fölött. (I. 65.)

Az egyház pásztorainak nálunk csak a második, vagy pedig özvegygyel vagy eltaszított nővel kötött házasság volt tiltva. Ezt mondta ki a szabolcsi zsinat;4 erre támaszkodik még Kálmán is. (I. 67.)

Az elődök rendelkezését követi a mise helyét illetőleg is.

Már a szabolcsi zsinat5 megparancsolta, hogy misét csak fölszentelt helyen lehet mondani; ez alól kivételt csak az utazás esetére ║^92.ad. Kálmán teljesen átveszi

átveszi s hogy még világosabbá tegye, hozzáteszi, hogy csak utazás közben szabad sátorban misézni, nem pedig a vadászaton. (I. 68.)

A papság szigorú életét megőrizendő, Kálmán elrendeli, hogy az egyháziak ne használjanak világi öltözeteket.

Hasonlóképpen rendelkezik az 1090-iki amalfii zsinat is.

Látjuk tehát, hogy e pontban rokonság van a két törvény között.

Nullus, qui in clero estimatur, vestibus utatur laicalibus, utpote fisso pellicio vel tunica sparsa,manica gilva, rubra stragula, vel viridi clamide, caliga seu cappa, calceo picto vel sericato, camisia quoque et tunica et serico; non in pectore conserantur nodis vel fibulis, sed amplexantur collum quasi.1

Utque omnia scandala omnesque occasiones laicis subtrahantur, scissis vestibusclericos abuti ulterius prohibemus, et ne pomposis induantur exuviis admonemus.

Conc. Melfit. a. 1090. c. XIII. (Mansi. XX. col. 724.)2

Ut vestes clericorum sint unius coloriset calceamenta ordinata.

Conc. London. a. 1102. c. X. (Mansi T. XX. col. 1151.)

Az egyházi jócselekedetek között fontos szerepet visz a bőjt. Már Szent István elrendelte a kántorbőjt megtartását.3 Az ő rendeletét megismételte Szent László4 s utána Kálmán király: hogy a kántorbőjtöt azokon a napokon tartsák, a melyeken eddig is szokásban volt. (I. 71.)

A halottak testeit már Szent László törvényei5 szerint - az egykorú egyházi fölfogás ellenére - a czinterembe kellett temetni.

Ugyanezt ismétli Kálmán is. (I. 73.)

Sepulture christianorumnon nisi in atriis ecclesiarum fiant.6

Si quis mortuos suos ad ecclesiam non sepellierit,XII dies in pane et aqua peniteat in cippo.

S. Lad. I. 25.

Kálmán a zsidókról szóló törvényében is a teljesen említetlenül hagyott Szent László intézkedését7 vette át: zsidó keresztény rabszolgát nem tarthat a szolgálatában, sem nem adhatja, sem nem veheti őket. (I. 74.)

93.

A földmíveléshez pogány rabszolgákat használjanak. Látjuk tehát, hogy míg nálunk csak keresztény rabszolgát nem tarthat a zsidó, addig Justinianus rendelete minden nemzetű és felekezetű rabszolgákra kiterjed.1

Kálmán alatt már a rabszolgák helyzete is javult. A nemzeti érdek vezérelte őt s épen azért nem engedte, hogy magyar nyelvű, vagy ha idegen anyanyelvű is, de Magyarországon született rabszolgát az ország határain túl adjanak el.

Hogy a rabszolga az ország erejét növelje s az országon kívül el ne adhassák, azt már az alemann törvények, majd pedig Aetelred angol királynak 1000 körül kiadott egyházi törvényei is elrendelték.

Nemo servumin genere Hungarorum, vel quemlibet in Hungaria natum alienigenam nec ancillam, exceptis lingue alterius servis, qui ab aliis ducti sunt regionibus, nec aliud animal preter boves masculos extra Hungariam vendere vel ducere audeat.Quod si quis comitum infringeret, aut honore suo privetur, aut duas rerum suarum partes amittat, tercia vero substancie porcio uxori atque heredibus suis remaneat.2

De mancipiis, ne foris provincia vendantur.

Mancipia foris provincia nemo vendat,nec in paganos, nec in christianos, nisi iussio ducis fuerit.

Lex Alamannorum Karolina c. XXXVII. (M. G. Ll. T. III. p. 143.)

Ne quis vendatur extra patriam.Et prohibemus ne quis extra patriam vendatur: si quis hoc praesumat, sit praeter bendictionem Dei et omnium sanctorum et praeter omnem christianitatem, nisi poeniteat, et emendet, sicut episcopus suus edocebit.

Leges ecclesiasticae Aetelredi regis Angliae circa a. 1012. c. V. (Mansi. T. XIX. col. 320.)

Az új társadalomban jelentékeny szerepkör jutott az ispánoknak. Méltóságuknak megfelelő dotátiojukról is gondoskodik Szent István,3 bár a törvénye ezt részletesen föl nem említi.

Kálmán alatt már világosan látjuk, hogy a megyei jövedelemből a harmadot kapják. (Col. I. 25, 78.)

A frank capitularék szerint nem a comes, hanem a királyi követ kapta a harmadot.4

***

║94.

Kálmán az országában tartózkodó zsidók részére külön törvényt is adott ki.1

Már az első könyvben is (I. 74.) a szabolcsi zsinat nyomán tiltja, hogy zsidó keresztény rabszolgát tartson; hanem a kinek van, az záros határidő alatt adja el, mert ellenkező esetben elveszíti.

Úgy látszik, hogy a föntebb említett időpont már letelt, mert Kálmán ebben a pontban már azt mondja, hogy a ki az ő tiltó rendelkezését áthágja, a nála talált keresztény rabszolgát veszítse el. (II. 1.)

A többi pontban a kölcsönt és az adás-vevést szabályozza Kálmán törvénye.

Kisebb összegnél elég a zálog és a tanúk bizonysága, míg ha három pensánál nagyobb a kölcsönzött összeg, már levelet kellett a kölcsönzésről kiállítani, a melyen az összeg nagysága és a tanúk neve legyen s azonfölül mind a két fél pecsételje meg.

Általában Kálmánnak mind a két törvénykönyve oly kiváló szellemi képességet mutat, hogy az előzmények után csodálkoznunk kell szabatosságán, mindenre kiterjedő figyelmén s önállóságán.

Kortársai általában magasztalták Kálmán szellemi tehetségét és az egyházi írásokban és canonokban való kiváló jártasságát. Meg is látszik ez az egész törvénykönyvén; már nem az ispánoknak, hanem a főespereseknek és a püspököknek jutott a legnagyobb föladat az itélethozatalban épen írástudásuk révén.

Törvényeinek a hatása nem is késett. Nemcsak e hazában élt hosszú ideig, hanem hatását még a szomszéd nemzetek is megérezték2 s ha Könyves neve s II. Orbán levele nem is bizonyítaná Kálmán szellemi nagyságát, törvényei emelnék nevének a legszebb emléket.

║95.

AZ ELSő ESZTERGOMI ZSINAT.

Míg Szent István és Szent László törvénykönyvei az egyháziak és világiak közös tanácskozásának az eredményei, addig az esztergomi zsinat már tisztán egyházi férfiak alkotása.

Kálmán uralkodása alatt több egyházi és világi törvény keletkezett. Az egyháziak közé sorozzuk az első és a második zsinatot, míg a világiak alatt az Alberik neve alatt szereplő compilatiót és a zsidóknak adott törvényeket - mint második törvénykönyvet - értjük.

Történetíróink az esztergomi zsinat keletkezési idejére nézve megegyezni nem tudnak.

Két kéziratban maradt ránk: 1. XII. sz-i Pray és 2. a bécsi császári könyvtárban őrzött XV. sz.-i codexben. Ez utóbbiban a zsinati határozatok előtt ezt olvashatjuk: «Incipiunt capitula de synodalibus decretis domini archiepiscopi Laurencii Strigoniensis metropolitani et decem suffraganeorum suorum».

E szerint a zsinat 1104 után keletkezett volna, mert ekkor lépett Lőrincz az érseki székbe. Azonban a sokkal korábbi Pray codexben ez a jelzés nem található s a találgatásnak tág teret nyújt. Nem is hiányoztak ezek: Péterffy 1114-re, Katona 1112-re tette. Legújabban Pauler Gyula azon véleményének adott kifejezést, hogy a kérdéses zsinat nem is Kálmán, hanem Szent László alatt, a szabolcsi zsinat előtt keletkezett.1

Pauler álláspontját azonban el nem fogadhatom. Az I. esztergomi zsinat 8-ik fejezetében u. i. ezt olvassuk: «si quis descriptas festivitates non feriaverit»,2 vagyis a ki az előírt ünnepeket nem tartja meg, az így és így bünhödjék. Az ünnepeket pedig a szabolcsi zsinat állapította meg,3 tehát világos, hogy az I. esztergomi zsinatnak Szent László I. törvénykönyve után kellett keletkeznie.

Az I. esztergomi zsinat 26-ik fejezete azt mondja, hogy az istenszolgálatok és a bőjtök rendjét azon könyv szerint tartsák meg, ║^96.  a melyet a zsi-

naton jóváhagytunk.1 Ezt a könyvet pedig a melyet Batthyáni Ignácz kiadott2 a Pray codex Seraphin nevével hozza kapcsolatba, a ki 1096-1104 között, tehát Kálmán uralkodása alatt ült az esztergomi érseki székben.

Pauler a papok házasságát említi érvül. A szabolcsi zsinat a papok első házasságát elismeri (I. 3.), csak a bigamusok ellen hoz tiltó törvényeket. (I. 1.)

Az I. esztergomi zsinat mind ezt elfogadja, azonban tovább megy. A míg egyrészt elismeri a papok első törvényes házasságát (I. 31.), addig megkívánja, hogy a kik a diaconatust, vagy presbyteratust nőtlen állapotban vették föl, ezután se nősüljenek meg. Látható tehát az átmeneti állapot, a melyet azonban a szabolcsi zsinat még nem tüntet föl.

Ha pedig a zsinat forrásait vizsgáljuk, az 1095-iki piacenza-i3 és az 1100-iki poitiers-i4 zsinatok kétségtelen hatását látjuk. Mindezek az okok arra késztettek, hogy a zsinatot Kálmán idejébe helyezzem.

I. fejezet.

Már Szent István törvényei (I. 4.) biztosították hazánkban az egyházi rend külön birói forumát. Ezt mindenkor féltékeny gonddal őrizte az egyház s épen azért a zsinat határozatai között első helyen mondja ki: Föl kell szólítani a királyt, hogy az egyháziak ügyei a canonok szerint intéztessenek el.

Külföldön is hasonló volt a helyzet. Az egyháziak peres ügyeit a zsinat tárgyalta, a hol a canonok szerint hoztak itéletet.

Imprimis interpellandus est rex:

I.  Ut cause clericorum vel ecclesiasticarum rerum canonice finiantur.

« ipse reus appareat (sc. clericus) in sancta synodo et secundum canones iudicetur.»

Pippini Italiae regis capitul. a. 800-810? c. 2. (Bor. T. I. p. 208.)

Tárgyi egyezés van.

║97.

II. fejezet.

A vasárnap megüléséről Szent István (I. 9.) és Szent László (I. 11.) is ismételten intézkedtek. A zsinat is foglalkozik vele s az egyháziaknak előírja, hogy a nagyobb egyházakban az evangeliumra, a szent leczkére és a hitvallásra, míg a kisebbekben a hitvallásra és az Úr imádságára oktassák a népet.

A külföldi törvényekben hasonló rendelkezést találunk, bár nem tesznek különbséget nagyobb és kisebb egyházak között.

II.Ut omni dominico die in maioribus ecclesiis evangeliumet epistola et fides exponantur populo,in minoribus vero ecclesiis fides et oracio dominica.

Ut omnibus festis et diebus dominicis unusquisque sacerdos euangelium Christi populo praedicet.

Capit. a sacerdotibus proposita. a. 802. c. 4. (Bor. T. I. p. 106.

« nunquam tamen desit diebus dominicis, aut festivitatibus, qui verbum Dei praedicet,iuxta quod intelligere vulgus possit.»

Conc. Mogunt. a. 813. c. 25. (Mansi.T. XIV. col. 72.)

«ut orationem dominicam, id est Pater noster et Credo in Deum omnibus sibi subiectis insinuent et sibi reddi faciant tam viros et feminas, quamque pueros.»

Capit. de presbyteris admonendis. c. 3. (Bor. T. I. p. 238.)

III. fejezet.

Az egyház, mint jó anya, gyermekei lelki épülésére kiváló gondot fordít. Hogy a hivek a tökéletesbülésben előbbre haladhassanak s bűneiktől megtisztuljanak, kimondja a zsinati határozat, hogy a keresztény nép évenként husvétkor, pünkösdkor és karácsonykor bűnbánatot tartson és megáldozzék; az egyháziak pedig minden nagyobb ünnepen.

A 813-iki toursi zsinat hasonlóképpen rendelkezik, a midőn előírja, hogy évenként legalább háromszor áldozzanak a világiak.

║98.

III. Ut omnis populus in pascha et pentecosten et natale dominipenitenciam agat et communicet.Clerici vero in omnibus maioribus festis communicent.

«ut laici ter saltem in anno communicent.»

Conc. Turonem. a. 813. c. 50. (Mansi T. XIV. col. 91.)

Részben tárgyi egyezés van.

VI. fejezet.

Az egyházi rend előkelő állását magasztos hivatásán kívül szellemi fensőbbségének köszönheti. Épen azért féltékenyen őrködik az egyház, hogy tanulatlanokat föl ne szenteljenek; ha pedig már fölvették a rendeket, tanuljanak, vagy pedig letétetnek.

Teljesen hasonló intézkedést látunk a külföldön is.

VI. Ut ydiote presbiterinon ordinentur; qui vero ordinati sunt, discant aut deponantur.

Quod summopere studendum est, ut docti ad sacerdotium provehantur.

Episcoporum ad Hludowicum imperatorem relatio a. 829. c. 5. (Bor. T. II. p. 30)

Quicunque autem a suo episcopofrequenter admonitus de sua scientiaut discere curet, facere neglexerit,procul dubio et ab officio removeaturet ecclesiam, quam tenet, amittat, quia ignoranteslegem Dei eam aliis annuntiare et praedicare non possunt.

Karoli Magni Capitul. I. a. 769. c. 16. (Bor. T. I. p. 46.)1

VII. fejezet.

Királyaink mindenkor szivükön viselték a kereszténység megszilárdítását. Bár már a pogány lázadások elmultak, mégsem veszett ki egészen az ősi vallás. Épen ezért rendeli el a zsinat, hogy a pogány szokásokból semmit se tartsanak meg; ha pedig valaki a

║99.

hatalmasok közül mégis megteszi, tizenegy napig szigorúan vezekeljen, a gyengébbek pedig hét napig s azonfölül verjék meg.

Hasonlú tárgyú Nagy Károly intézkedése, a mely szerint a püspök a gróf támogatása mellett ügyeljen föl a népre, hogy a pogányságot ne kövesse.

VII. Ut nullus aliquid de ritu gentilitatis observet;qui vero fecerit, si de maioribus est, XL dies districte peniteat, si autem de minoribus, VII dies cum plagis.1

Decrevimus, ut secundum canones unusquisque episcopus in sua parochia sollicitudinem adhibeat, adiuvante grafione, qui defensor ecclesiae est, ut populus Dei paganias non faciat.

Karoli M. Capitul. I. a. 769. c. 6. (Bor. T. I. p. 45.)

VIII. fejezet.

VIII. Si quis descriptas festivitates non feriaverit, eadem lege iudicentur.2

Qui operatur in die dominico, VII. dies peniteat.

Poenitentiale Pseudo-Bedae c. XXIII. (Wass. p. 270.)

IX. fejezet.

Már Szent István intézkedett azok ellen, a kik megátalkodva, nem akarják bűneiket meggyónni. A zsinat, hogy a hiveket a lelki haláltól megóvja, a kiközösítéssel rettenti azokat, a kik a reájuk rótt bűnbánatnak eleget tenni nem akarnak. Ha pedig ebben a gonoszságban halnak meg, pap el ne temesse az egyház czintermében.

Külföldön hasonlóan átokkal sujtottak a megátalkodott bűnöst.

IX.Si quis pro facinore commisso iniunctam penitenciam negligens,ab episcopo excommunicatusin eadem perversitate obierit, in cimiterio ecclesie non sepeliatur, nec a presbiteris.3

Si quis publicus divinae legis praevaricator, vel pro manifestis criminibus erga ecclesiastica iusta et rationabilia iudicia comtemptorrepertus fuerit, vel inflatus ac tumidus monitis ecclesiasticis ac sanctorum patrum constitutionibus contradictor vel subsannator comprobatus fuerit, ║^100.  si monitionibus episcopalibus obtemperare distulerit, anathematizetur.

Conc. Meld. a. 845. c. 13. (Mansi. T. XIV. col. 821.)

X. fejezet.1

X.Si quis infirmatus presbiterum non vocaverit, nisi subitanea causa fuerit,eodem modo fiat de eo; parentes vero eius aut uxorXL dierum penitencia multentur.Si autem parentes non habuerit, villicus cum duobus senioribus ville idem iudicium subeat.2

De his, qui sine confessione moriuntur.

Si quistam perdurato corde est, quod absit ab omni christiano, ut nolit confiteri sua facinorasecundum suasum presbiteri, hic sine omni divino officio et elemosinis iaceat, quemadmodum infidelis. Si autem parentes et proximi neglexerint vocare presbiteroset ita subiacet absque confessione morti, ditetur orationibus ac consoletur elemosinis, sed parentes lavent negligentiam ieiuniis,secundum arbitrium presbiterorum. Qui vero subitanea periclitantur morte,cum omni ecclesiastico sepeliantur honore, nam divina iudicia occulta nobis sunt et incognita.

S. Steph. I. 12.

XI. fejezet.

Bár a magyar egyházi törvények a papok házasságát - a bigamusokon kívül - törvényesnek ismerik el, mégis a püspöki székben csak nőtlen egyháznagyok ülhetnek. Ha törvényes házasságban élő pap püspökségre lép elő, csak neje beleegyezésével teheti. A magyar törvényben nincs kifejezve, hogy mihez adta a nő a beleegyezését, de a dolog természete s a hasonló külföldi törvény meggyőz bennünket arról, hogy a nő beleegyezése alapján a házasságot fölbontották s házasságon kívüli állapotba jutottak az előbbi hitvestársak.

║101.

A 692-ik évi trulloni zsinat szintén foglalkozik ezzel a kérdéssel, de ott a férfi beleegyezése kellett az elváláshoz, azonban a lényeg ugyanaz, t. i. hogy csak nőtlen papok lehetnek püspökök.

XI.Ut hi, qui ad episcopatum promovendi sunt,si matrimonio legitimo iuncti sunt, nisi ex consensu uxorum, non assumantur.

Uxor eius, qui ad episcopalem dignitatem promovetur, communi sui viri consensu prius separata,postquam in episcopum ordinatus est et consecratus, monasterium ingrediaturprocul ab episcopi habitatione exstructum et episcopi providentia fruatur.

Conc.Trullan. a. 692. can. XLVIII. (Mansi. T. XI. col. 966.)

XII. fejezet.

Bár az egyházak jövedelmei a püspökök kezében folytak össze, mégsem rendelkezhettek azokkal teljesen. Már Gelasius pápa elrendelte, hogy az egyház jövedelmeit négy részre kell osztani s abból egy rész a püspöké, a második az egyháziaké, a harmadik a szegényeké s a negyedik az egyház építkezésére fordítandó.

A magyar törvényben nem találjuk ezt a részletes fölsorolást, hanem általánosságban mondja, hogy ha püspök háromrészt az egyház javára fordított, akkor a negyedikkel szabadon rendelkezhetik.

XII.Episcopus, si tres partes de acquisiciis ad utilitatem ecclesie fideliter contulisse videtur, liceat ei agere de quarta, quod voluerit.

« de reditu ecclesiraum quadrifariam dividendo quarum (sc. partium) sit una pontificis,altera clericorum, tertia pauperum, quarta fabricis applicanda.»

Gelasii papae epistola ad episcopos per Lucaniam. a. 494.

Jaffe: Regesta Pontificum Romanorum nr. 636. T. I. p. 85.1

XVII. fejezet.

XVII.Ecclesia non consecretur, si dos et terra prius non dantur.1

Ecclesiae vero, quae aedificantur per singula loca, nullus episcopus audeat sine dote ecclesiam sacrare.

║102.

Capit. e conciliorum canonibus collecta c. 3. (Bor. T. I. p. 232.)

Attamen unusquisque episcopus meminerit, ut non prius dedicet ecclesiam, nisi antea dotem basilicaeet obsequium ipsius per donationem chartulae confirmatum accipiat.

Conc. Wormat. a. 863. c. 3. (Mansi. T. XV. col. 869.)

Tárgyi egyezés van a két törvény között.

XVIII. és XXIII. fejezet. 

XVIII.Nullus presbiter sine titulo ordinetur.

Nullus haberetur in clero, qui non est adtitulatus alicui ecclesie.

XXIII.Quicunque ad titulum ordinatus est vel cum professione susceptus, non privetur ordine vel honore, nisi super certis criminibus iudicio canonico: Sed neque ipse recedere audeat,nisi forte ad maiorem promoveatur gradum, quod eciam episcopus suus benigne debet consentire.2

Sanctorum canonum statutis consona scientes decernimus, ut sine titulo facta ordinatio irrita habeatur,et in qua quislibet titulatus est, in ea perpetuo perseveret.

Conc. Placent. a. 1095. c. XV. (Mansi. T. XX. col. 806.)3

XIX. és XXI. fejezet.

XIX.Nullusclericus de alio episcopatu vel provincia sine commendaticiis litteris suscipiatur.

XXI.Hospites clerici, qui de alienis partibus venerunt, aut legitimos testes producant, aut ad ferendam formatam redeant.Qui vero infamati sunt, omnino descedant, nec redeant, nisi cum formata.4

ut presbyteri alterius parochiae sine litteris commendaticiis non recipiantur.

Conc. Cabilon. II. a. 813. c. 40. (Mansi. T. XIV. col. 102.)

Ut presbyteri vel quilibet clerici in alterius parochia sine formata non recipiantur,neque retineantur, nec etiam minstrare sinantur.

Conc. Melden. a. 845. c. 50. (Mansi. T. XIV. col. 830.)

║103.

XXII. fejezet.

XXII.Nullus episcopus aut presbiter aut abbas missam celebrare audeat contra voluntatem presbiteriecclesie.

« ut nullus presbyter in alterius parochia missam cantare praesumat.»

Capit. ecclesiastica a. 810-813? c. 9. (Bor. T. I. p. 178.)

Tárgyi egyezés van a két törvény között.

XXIV. fejezet.

Az egyház mindenkor oltalmába vette a gyengéket. Éberen őrködött, hogy Krisztus nyáját a békesség, a szeretet szelleme hassa át. A frank capitularék intik tehát a püspököket, apátokat és apátnőket, hogy alárendeltjeik fölött ne uralkodjanak önkényes hatalommal, hanem szeretettel s kegyességgel őrködjenek.

Hasonló czélt szolgál a magyar törvény is. Hogy az igazságtalan elnyomástól megóvja az alsóbbrendű papságot, módot nyújt neki, hogy sérelmében orvoslást találhasson, a midőn kimondja, hogy elnyomott clericusa a püspöki zsinathoz föllebezhet.

XXIV.Si quis se oppressum existimat,liceat sibi concilium episcopale appellare.

Ut episcopi, abbates adque abbatissae, que ceteris prelati sunt, cum summa veneratione hac diligentia subiectis sibi praeesse studeat, nonpotentiva dominationem vel tyrannide sibi subiectos premant,sed simplici dilectionem cum mansuetudinem et caritatem vel exemplis bonorum operum commissa sibi grege sollicite custodiant.

Capitul. missorum generale a. 802. c. 11. (Bor. T. I. p. 93.)1

XXV. fejezet.

Már Szent István (I. 4.) biztosította az egyháziaknak a privilegium fori-t, vagyis a külön egyházi törvénykezést. Világi biró nem is idézhetett maga elé egyházi férfiút. Hogy azonban önkényt se ║^104.  menjenek az egyháziak világi

biróság elé, kimondja a zsinati határozat, hogy ha valamely clericus vagy apát egyházi ügyekben, mellőzvén a püspök itéletét, világi biróhoz fordul, veszítse el ügyét és vezekeljen.

A külföldi törvény még szigorúbban intézkedik, mert az ilyen papot állása elvesztesével sujtja.

XXV.Si quis vero clericorum aut abbatumin causis ecclesiasticis relicto episcopali iudicio regalem curiam aut seculare iudicium adierit, causam perdat aut penitencia emendet.

Ut nullus clericus ad iudicia laicorum publica non conveniat

Qui relicto ecclesiastico iudicio publicis iudiciis se purgare voluerit, etiamsi pro illo fuerit prolata sententia, locum suum amittat.

Conc. Vernense. a. 755. c. 18. (Bor. T. I. p. 36.)

XXVII. fejezet.

XXVII.Vita et virtus canonicorum secundum regulam ipsorum ab episcopo disponantur.1

In omnibus igitur, quantum humana permittit fragilitas, decrevimus, ut canonici clerici canonice vivant,observantes divinae scripturae doctrinam et documenta sanctorum patrum, et nihil sine licentia episcopi suivel magistri eorum composite agere praesumant in unoquoque episcopatu.

Conc. Mogunt. a. 813. c. 9. (Mansi. T. XIV. col. 67.)

De clericorum vita sive monachorum.

«Providendum necesse est unicuique episcopo, qualiter canonici vivere debeant,nec non et monachi, ut secundum ordinem canonicum vel regularem vivere studeant.»

Conc. Mogunt. a. 847. c. 13. (Bor. T. II. p. 1.)

║105.

XXX. fejezet.

Az egyházi rend, hogy függetlenségét és méltóságát megőrizze, tagjai közé csak szabadokat vett föl. Az egyházi törvények megtiltják, hogy a püspök valamely szolgát pappá szenteljen, mielőtt szabaddá nem lett.

Hasonlóan rendelkezik a magyar törvény. Szolgát nem lehet pappá szentelni, csak ha ura teljes szabadságot ad neki.

XXX.Nullius servus clericus ordinetur, nisi antea dominus eius plenam sibi dederit libertatem.

« ut nullum servum episcopus ordinare praesumat, antequam perfecte ditetur ingenuitate,quia non debet vilis persona fungi sacerdotii dignitate.

Conc. Tribur. a. 895. c. XXIX. (Mansi. T. XVIII. col. 146.)

Ut servi et colliberti, nisi libertate a dominis suis concessa, clerici non fiant.

Similiter nullus servorum,vel collibertorum amodo clericus fiat, nisi prius libertatem de dominis suis habueritsub idoneis testibus.

Conc. Bituricense a. 1031. c. IX. (Mansi. T. XIX. col. 504.)

XXXV. fejezet.

XXXV. Nullus extra ecclesiamin tentorio vel in aliqua domo missam celebrareaut audire audeat,nisi rex aut episcopi et comites et abbates illi, qui tentoriumaut aliquid huiusmodi divino solummodo cultui preparatumhabere possunt, et hoc tantummodo, quando sunt in via.1

De celebracione misse extra ecclesiam.

Nullus presbiter missam audeat celebrare extra ecclesiam, nisi forte itineris causa necessitas cogat eum In itinere verodierum divinum officium celebrari liceat in tentorio.

S. Lad. I. 29.

XXXVI. fejezet.

Nemzetünknek megtérítésében jelentékeny szerep jutott a szerzeteseknek. Királyaink s magánosok is monostorokat alapítottak, a melyek, mint kulturális középpontok, jelentékeny hírnévre tettek szert. ║^106.  Nem is csodálatos, hogy a kolostorok fejei: az apátok püspöki jelvényeket kezdtek viselni és püspöki iurisdictiót gyakorolni. Épen ezért az 1100-iki poitiersi s ennek alapján a magyar zsinat kimondja, hogy az apátok ne használjanak püspöki jelvényeket s ne végezzék a lelkipásztorok dolgát.

XXXVI.Abbates mitram, sanicdalia, othecas,nolam ad capellam vel cetera episcopalia insignia non habeant, neque baptizent, neque penitenciam dent, neque ad populum sermonem faciant.

Ut nullus abbatum utatur cirothecis, sandaliis,annulo, nisi quibus fuerit per privilegium a Romana ecclesia concessum.

Ut nullus monachorum parochiale ministerium presbyterorum, id est baptizare, praedicare, poenitentiam darepraesumat.1

Conc. Pictaviense a. 1100. c. 38. és 11. (Mansi. T. XX. col. 1123.)

XXXVII. fejezet.

A vallásos szellem szülte lelkesedés következtében őseink közül többen léptek egyházi pályára. A Szent Gellért legendában olvassuk, hogy harmincz apa járult a püspökhöz, kérvén, hogy fiaikat vegye föl s a tudományokban oktatván, szentelje föl őket.2

Úgylátszik, hogy a buzgalom később sem szünt meg, mert a zsinatnak törvénynyel kellett szabályozni, hogy az apát minden két holdra vehet föl egy szerzetest. Ezen intézkedéssel akarták meggátolni, hogy a monostorok anyagilag válságba jussanak.

Külföldön hasonló czélú törvényt találunk. A 813-iki mainzi zsinat kimondja, hogy többet ne vegyenek föl a monostorokba, mint a mennyit el tud tartani.

XXXVII.Abbas provisa facultatemonasterii cum episcopo ad duo aratra unum monachumregulariter vestitutum et instructum teneat,et regulambeati Benedicti omnes monachi sciant et intelligant.

Ut plures non mittantur in monasteriacanonicorum vel monachorum, aut etiam puellarum, quam sufferri possit.

Conc. Mogunt. a. 813. c. 19. (Mansi. T. XIV. col. 70.)

Ut monachi omnes,qui possunt, memoriter regulam discant.

Capitul. monasticum a. 817. c. 2. (Bor. T. I. p. 344.)

║^107.Ut regula B. Benedicti in utroque sexu incommutabiliter observetur.

Conc. Rotomagen a. 1074-1085. c. VII. (Mansi. T. XX. col. 399.)

XXXVIII. fejezet.

A midőn az egyházmegyék szerveztettek, a monostorokat a püspökök joghatósága alá helyezték. Kiváltságos monostort a XI. században nem ismernek a mi törvényeink. A zsinat kimondja, hogy az apátok ritkán távozzanak kolostoraikból s a püspök beleegyezése nélkül ne menjenek se a királyhoz, se távolfekvő birtokaikra s akkor se időzzenek ott sokáig.

Külföldön az apátok hasonlóképpen a püspökök alá voltak rendelve s csak azok engedelmével távozhattak a kolostorokból.

XXXVIII.Ut abbates raro de monasteriis egrediantur,neque ad regem, neque ad remotas possessiones sine consciencia episcopipergant, ubi tamen diucius immorari non debent.

Hoc tamen omnino volumus, ut monachi ad saecularia placita nullatenus veniant, neque ipse abbas sine consilio episcopi sui.

Conc. Mogunt. a. 813. c. XII. (Mansi. T. XIV. col. 68.)

Abbatissa,quae in civitate monasterium habet, nequaquam de monasterio egrediatur, nisi per licentiam episcopi sui.

Conc. Mogunt. a. 817. c. 16. (Bor. T. I. p. 180.)

XXXIX. fejezet.

A monostorok élén az apátok állottak. Kezükbe folyt be a jövedelem. E részben is gondoskodik a zsinat a monostorok vagyonáról, kimondván, hogy az apátok a szüleiknek ne adjanak többet, mint más szegénynek. Ha pedig valamely apát a monostor javait eltékozolta, tegyék le s a vagyonát az egyháznak adják.

A bajor egyházi határozatok között olvassuk, hogy a püspökök, az apátoks a papok az egyház vagyonából többet ne osszanak szét szüleik és rokonaik között, mint a mennyit az egyházi törvény megenged.

║108.

Látjuk tehát, hogy azonos gondolat uralkodik mind a két törvényben.

XXXIX.Abbates parentibus suis non plus, quam ceteris pauperibus solacium faciant.Quod si abbas inventus fuerit bona monasterii disi passe, aut dispersisse, ipse deponatur et substancia illa ecclesie reddatur.

Ut episcopi, abbates,presbyteri res sanctae ecclesiae sibi commissas inter parentes et proximos suos non amplius, quam canonica sancit licentia, dividant.

Statuta Rhispacensia, Frisingensia, Salisburgensia. a. 799, 800. c. 37. (Bor. T. I. p. 229.)

XLII., XLIII. XLIV. fejezet.

Az egyház sokan szenvedett a simonia miatt. Hazánkban is felütötte fejét ez a baj, de nem hatalmasodott el annyira, mint nyugaton. Külföldi hatás alatt tiltják a magyar zsinati határozatok, hogy a pap ne csináljon egyezséget a mise fölajánlásért, senki se merészelje eladni az ünnepeket.1

Hogy pedig csak érdemes papok nyerjenek egyházi javadalmat, kimondja a zsinati határozat, hogy senki se merészkedjék egyházat eladni vagy venni.

A keresztelésért és a temetésért senki se szedjen pénzt; így akarta meggátolni a zsinat, hogy bárki is egyházi ténykedésével nyerészkedjék.

Külföldön ezek a bajok még nagyobb mértékben megvoltak, mint nálunk. A magyar canonok sokszor szószerint egyeznek a külföldiekkel, vagy pedig legalább gondolati rokonság található föl a két törvény között.

XLII.Nullus presbiter convencionem de missapro oblacione faciat.

XLIII.Nullus ecclesiam emere vel vendere presumat.

Si quis ecclesiam vendiderit aut presbiterum suum sine culpa abiecerit, delator illius culpe partem magistri illius eo anno accipiat.

║^109.XLIV.Nullus de baptismo vel sepultura precium exigat.

Ut non vendat ministerium.

Nullus presbyter pro pecuniis vendat ministerium suumetc.

Can. Aelfrici ad Wulfinum episcopum c. 27. (Mansi. T. XIX. col. 701.)

Ut ecclesiae et altaria non vendantur, nec emantur.Qui autem amodo vendiderint aut emerint, anathemati subiacebunt.

Decreta Nicolai II. papae. c. V. (Mansi. T. XIX. col. 876.)

De cimiteriis autem et sepultura et babtiseriis exactionem fieriomnino prohibemus.

Decreta Nicolai II. papae. c. XII. Mansi. T. XIX. col. 876. és Syn. Gerun-

den. a. 1078. c. XIII. (Mansi. T. XX. col. 520.)

Illud quoque praecipimus, ut probaptismo et sepultura nihilunquam exigatur.1

Conc. Placent. a. 1095. c. 13. (Mansi. T. XX. col. 806.) és Conc. Roman. III. a. 1099. c. 12. (Mansi. T. XX. col. 963.)

XLVIII-LI. fejezet.

Már Szent László (I. 14.) intézkedett a kalendás társulatokról. Míg a világiakra nézve kötelezővé tette, hogy a testvérek gyűlésein megjelenjenek, addig az egyháziakat attól tiltja (I. 39.), mert ilyen alkalmakkor nagyon is világi mulatozás folyt le.

Az esztergomi zsinat határozatai alapján már tisztább képet alkothatunk magunknak az ilyen kalendás lakoma lefolyásáról. A mértékletesség nem tartozott erényeik közé. A zsinati határozatok részletesen leírják, hogyha a pap látja, hogy a lakomán valakit ivásra kényszerítenek, feddje meg őket; ha reá nem hallgatnak, menjen el és jelentse meg a főesperesnek, a ki hét napi vezekléssel sujtsa őket. Ha pedig a pap ott marad, állásától függeszszék föl és 40 napig vezekeljen.

De megtörtént, hogy maga a pap itatott le mást, vagy pedig kényszerítve megittasodott; elrendeli tehát a zsinat, hogy az ilyen papot le kell tenni. S hogy az ellenőrzést annál könnyebben lehessen elvégezni, az ittas pap följelentője egy pénzt, a főesperesé pedig három pénzt kap.

Ha nemes ember kényszerít mást ivásra vagy pedig maga ittasodik meg, negyven napig vezekeljen; ha pedig megátalkodottan megmarad az iszákosságában, ki kell közösíteni.

Külföldön is hasonlók voltak a viszonyok s bár szószerint való egyezést kimutatni nem lehet, de gondolatbeli és tárgybeli rokonság, sőt azonosság van a két törvény között.

║110.

XLVIII.Si quis presbiter in convivio vel kalendis cogentes ad potum viderit,arguat eos, et si eum non audierint, ipse exeat, et archidiacono eos accuset, qui eis penitenciam VII diebus iniungat. Quod si ipse presbiter non exierit, ab officio suspendatur et XL dies peniteat.

XLIX.Si presbiter coegerit vel coactus fuerit inebriatus, deponatur.

LSi quis presbiterum inebriatum invenerit, unam pensam, vel archi­diaconum, III pensas ab eo accipiat. Et si idem presbiter secundo inebriatus inventur fuerit, deponatur.

LI.Si quis de nobilibus ad potum coegerit, vel coactus fuerit inebriatus, XL dies peniteat. Si vero in hoc perseveraverit, excommunicetur.

Ut quando presbyteri per Kalendas simul convenerint, post peractum divinum mysterium et necessariam collationem non quasi ad prandium ibi ad tabulam resideant.

Hincmari episcopi Rhemensis c. 15. ad presbyteros. (Mansi. T. XV. col. 478.)

Ut nemini liceat alium cogere ad bibendum.

Capitul. missorum. a. 803. c. 16. (Bor. T. I. p. 116.)

Si quis clericus aut sacerdos se inebriaberit,XL. dies poen. i. p. e. a., laicus VII.

Poenit. Merseburgen. c. LII. (Wass. p. 397.)

Nullus presbyterex ineptia bibat, plus, quam decet, nec alium provocet ad bibendum.

Canones Aelfrici ad Wulfinum episcopum. c. 29. (Mansi. T. XIX. col. 701.)

Si quis episcopus vel aliquis ordinatus in consuetudine ebrietatis vitium habuerit, aut desinat, aut deponatur.

Poenitentiale Egberti Tit. XI. c. 1. (Wass. p. 242.)

Si fidelis laicus est, qui per nequitiam inebriat alterum, XL. dies poeniteat.

Poenit. Egberti. Tit. XI. c. 5. (Wass. p. 242.)

Malum magnum ebrietatis,unde omnia vitia pullulant, modis omnibus praecipimus cavere: et qui hoc vitare noluerit, excommunicandumeum esse decrevimus usque ad emendationem congruam.

Conc. Mogunt. a. 813. c. 46. (Mansi. T. XIV. col. 74.)

║111.

LIII. fejezet.

LIII.Si quis de maleficio accusatus convictus fuerit, secundum canones peniteat.

S. Steph. I. 34.

LV. fejezet.

LIV.Si accusator quod iniecit, probare non poterit, eidem penitencie subiaceat.

« si autem, qui insurrexerit, ipse mendax estiterit, eodem iudicio persolvat culpam.

S. Lad. I. 40.

LV. fejezet.

A zsinat a családi életre vonatkozólag is intézkedett. Ha valamely nő férjétől megszökik, adják vissza két ízben; ha harmadszor is megszökik s nemes asszony, vezekeljen a házasság reménye nélkül; ha pedig a népből való, adják el a szabadság reménye nélkül.

Ha valaki felesége házasságtörését bebizonyította, ha akar, vegyen másikat. Ha nemes a nő, a házasság reménye nélkül vezekeljen, ha pedig a népből való, a szabadság reménye nélkül adassék el.

Ha azonban bebizonyítani nem tudja, hasonlóan bünhödjék a férj, neje pedig, ha akar, újra férjhez mehet.

Hasonlóképen járjon az a házasfél, a ki másnak a nejével, illetve férjével, követ el házasságtörést.

Ha valamely nemes ember hajadont, avagy másnak a jegyesét rabolja el, lépjen egyezségre; ha azonban nem tudja megfizetni az egyezség által megállapított összeget, veszítse el szabadságát s adják el.

Ha azonban a férj szökik meg a nejétől és visszatérni nem akar, örökre szolga maradjon; ha pedig valaha szabadnak látszanék, ismét adják el, felesége azonban férjhez mehet ahhoz, a kihez akar.

Ha a magyar törvényeket az egykorú külföldiekkel összehasonlítjuk, azt látjuk, hogy míg külfölfön a házasság fölbonthatalan, addig nálunk házasságtörés és hűtlen elhagyás esetében fölbontható. Azonban, ha a korábbi külföldi törvényeket nézzük, ugyanazt az állapotot látjuk ott, mint nálunk. Hazánkban is még a fejlődés stádiumában volt a kereszténység s bizonyos időnek kellett még lefolyni, hogy minden rázkódás nélkül oda fejlődjék, a hol már a külföldön állott.

112.

LV.Si qua mulier a viro suo fugerit, reddatur marito suo semel et bis; tercia vice, si nobilis est, adiciatur penitencie sine spe coniugii; si de plebe, venundetur sine spe libertatis.

Si quis uxorem suam adulteram probaverit, si voluerit, ducat aliam;illa vero si nobilis est, sine spe coniugii peniteat; si plebeia, sine spe libertatis venundetur. Quod si probare non poterit, idem iudicium maritus paciatur, et illa, si voluerit, maritetur. Eodem modo, qui cum alterius uxore, vel que cum marito alterius peccat, iudicetur.

Si quis puellam rapuerit vel violaverit, si nobilis est, canonice penitencie cum composicione subiaceat. Qui vero hoc persolvere non poterit, tonso capite secundum iudicium regis Ladislay venundetur.

Si quis sponsam rapuerit alterius,si illa non consensit, reddatur proprio sponso.Raptor vero, si nobilis est, composicionem canonicam faciat et sine spe coniugii peniteat; si non poterit composicionem dare, sine spe libertatis venundetur.

Si quis uxorem fugiens, se sponte debitorem fecerit, unde se expedire nolit, propter odium, quod in uxorem habet, semper in servitute permaneat. Et si umquam liber videatur, iterum venundetur, uxor vero eius, cui velit, nubat.

Nulli liceat excepto causa fornicationis adhibitam uxorem relinquere et deinde aliam copulare.

Liber Papiensis Lotharii. c. 95. (M. G. Ll. T. IV. p. 557.)

Si cuius uxor fornicaverit, licet demittere eam et aliam accipere

Theodorus: Poenitentiale. Tit. XII. c. 5. (Wass. p. 213.)

S. Steph. I. 27.

S. Lad. II. 11.

Desponsatas puellas et post ab aliis raptas, placuiterui et eis reddi, quibus ante fuerant desponsatae,etiamsi eis a raptoribus vim illatam constiterit.

Conc. Ancyranum. a. 314. can. X. (Mansi. T. II. col. 525.)

S. Steph. I. 30.

LVI., LVII. és LXXI. fejezet.

LVI.Si quis de clero secundam uxorem vel viduam vel repudiatam duxerit, deponatur.

LVII.Bigami presbiteri, qui ad ordines suos redire voluerint,ex consensu uxorum suarum recipiantur.

LXXI.Clerici repudiatarum viduarumque mariti, necnon et bigami ab ordine deponantur,et si teneant ecclesiam, careant ecclesia.

De bigamis presbiteris et dyaconis.

Bigamos presbiteros et dyaconos, et viduarum vel repudiatarum mari║^113.tosiubemus separari, et peracta penitencia ad ordinem suum reverti.Et qui noluerint illicita coniugia dimittere, secundum instituta canonum debent degradari.

S. Lad. I. 1.

LVIII. fejezet.

LVIII.Similiter si presbiter concubinam habuerit, deponatur.1

Ut nullus presbiter, neque diaconus foeminam is sua domo teneat,neque in cellario, neque in secreto loco intromittat propter fornicationem.Nam si facere tentaverit, sciat se omnem gradum perditurum.

Conc. Pictaviense circa a. 1000. c. III. (Mansi. T. XIX. col. 268.)

LIX. fejezet.

LIX.Ut canonici regulam canonicam sciant et intelligant.2

Ut abbates canonici canones intelligantet canones observent, et clerici canonici secundum canones vivant.

Capitul. missorum a. 862? c. 32. (Bor. T. I. p. 103.)

Cum igitur omnia concilia canonum qui recipiantur sint a sacerdotibus legenda et intelligenda,et per ea sit eis vivendum et praedicandum.

Conc. Mogunt. I. a. 847. c. 2. (Mansi. T. XIV. col. 903.)

LX. fejezet.

Már Szent István biztosította az egyháznak a privilegium fori-t. Az egyházi canonok rendesen vezekléssel sujtották a bűnösöket. Midőn azonban hazánkban a lopás bűne nagyon elharapódzott, Szent László szigorú törvényeket hozott ellenük. Az egyházi azonban saját birósága elé tartozott.

║114.

Hogy tehát a bűnös egyháziak se kerüljék el megérdemlett büntetésüket, kimondja Szent László, hogy ha clericus libát, tyúkot vagy gyümölcsöt lop, adja vissza, előljárója virgácsolja meg; ha azonban nagyobb értékű dolgot lop, püspöke az egyházi rendből vezesse ki s a világi biróság itélje meg.

Az esztergomi zsinat már ilyen különbséget nem tesz, hanem általában kimondja, hogy a tolvaj egyházit püspöke, vagy a főesperes itélje meg. Ha bűnös, az egyházi rendből ki kell rekeszteni s javait veszítse el; ha pedig vagyona nincs, adják el.

LX.Si quis clericorum furti arguitur, ab episcopo vel archidiacono iudicetur.Si reus inventus fuerit, deponatur, et bona sua perdat; si nichil habuerit, vendatur.

De furto clericorum.

Ordo clericalis si anserem vel gallinam, poma vel his similia furatus fuerit, scopis tantum a magistro corrigatur, sed quod furatus est, restitutat. Maius his si furatus fuerit, ab episcopo suodegradetur et iudicio vulgari dampnetur.

S. Lad. II. 13.

LXI. fejezet.

A papság méltóságával nem fér össze a nyerészkedés. Épen azért kimondja a zsinat, hogy egyháziak ne legyenek korcsmárosok, se uzsorások.

Senki se igyék korcsmában; ha pap teszi, tegyék le, ha pedig világi ember, tanúskodását el ne fogadják.

Ezeknek a határozatoknak is a forrását megtalálhatjuk a külföldi törvényekben. Már II. Eugen pápa tiltja, hogy a papok pénzkölcsönzéssel, uzsorával foglalkozzanak. Hasonlóképen intézkednek a zsinatok, hogy az egyháziak ne járjanak korcsmákba enni vagy inni; azonban olyan intézkedést nem találtam, mely a világiaknak is megtiltaná, hogy a korcsmában egyenek vagy igyanak.

LXI.Ne clericitabernarii vel feneratores sint.

Quicunque in tabernaria domo biberit, si clericus est, deponatur,si laicus, in testimonio non recipiatur.

Sacerdotes fenore aliquo non occupentur.

Eugenii II. conc. Roman. a. 826. c. 12. (Bor. T. I. p. 373.)

ut monachi et clerici tabernas non ingrediantur edendi vel bibendi causa.

║^115.Admonitio generalis a. 789. c. 14. (Bor. T. I. p. 55.)1

LXII. fejezet.

Hogy a papokat a világi dolgok el ne vonják a lelkiektől, megtiltja az egyház, hogy őket tanúkul hivják világi dolgokban, mert ez hozzájuk nem illik. Kivételt csak akkor tesznek, ha nincs alkalmas világi tanú, de akkor is gondoskodjék a püspök, hogy vagy az ő jelenlétében és megfelelő birák előtt vagy valami más módon magasztalják föl az igazságot.2

A hazai canon is tiltja, hogy egyháziak tanúskodjanak, kivéve végrendeletnél, eskünél vagy itéletnél.

LXII.Ut clerici testes non sint, nisi in testamento morientis,vel pro sacramento, vel pro iudicio.

Si sacerdotes testimonium dicant.

Quamquam sacerdotum testimonium credibilius habeatur, tamen ipsi in saecularibus negotiis pro testimonio aut conficiendis instrumentis non rogentur:quia eos in talibus rebus esse non convenit.

Si enim eventae caussae aliquid viderint aut audierint, ubi nullae idoneae saecularium inveniantur personae,ne veritas occultetur, et malus ut bonus existimetur, in providentia proprii sit episcopi, ut aut coram se et competentibus judicibus, aut aliter veritatem honorifice attollant.

Syn. Romana a. 853. c. 13. (Mansi. T. XIV. col. 1004.)

LXIII. fejezet.

LXIII.Iudei servos vel ancillas,neque proprios, neque venales, neque mercennarios christianos habere audeant.

De coniguio iudeorum et christianarum mulierum.

Si iudei uxores christianas sibi associaverint, aut aliquam personam christianam in servicio aput se deti║^116.nuerint,ablate ab eis libertati reddantur.

S. Lad. I. 10.

LXIV. fejezet.

Az egyház megalakulása óta nagyon zárkózott volt a zsidósággal szemben. Nem engedte meg, hogy zsidó és keresztény között házasság jöjjön létre, sőt még azt is megtiltotta, hogy valaki zsidókkal egyék vagy igyék, mert igen méltánytalan volna, hogy a keresztények azoknak az ételét egyék meg, a kik tisztátalannak tartják azt, a mit mi megeszünk.1

Ugyanerre az alapra helyezkednek a magyar canonok is, a midőn kimondják, hogy keresztény meg ne egye a zsidók által megvetett húst.

LXIV.Nullus cristianus carnes ab eis spretas emere presumat.

interdictum est iuxta capitula sanctorum patrum, ut nemo Christianus cum eis manducetet bibat, vel quidquid comedi aut potari potest, a Iudeis accipiat. Nimis enim indignum est, atque sacrilegum, eorum cibos a Christianis sumi, cum ea, quibus nos fruimur, ab illis iudicentur immunda, ac si inferiores incipiant esse Christiani quam Iudaei.

Conc. Metense. a. 888. c. VII. (Mansi. T. XVIII. col. 79.)

LXV. fejezet.

Míg a világiak közül mindenki tizedet tartozott adni az ő terményei után, addig a clericusok, a monostorok s az egyházak nem fizették, kivéve a plébánosnak járó egy negyed részt.

Igy intézkedik a zsinat külföldi canon hatása alatt, a mely kimondja, hogy senkise kényszerítse a papot tizedadásra.

LXV.Decretum est et sancti concilii auctoritate sanctitum, ut de propriis horreis seu cellariis aut ovilibus monasteriorum et ecclesiarum et omnium, qui in clero sunt,║^117.  decime non exigantur,excepta IIII parte parochiani presbiteri.

Presbyter decimas dare non cogatur.

Capit. Dacheriana c. 45. (Wass. p. 149.)

LXVIII. fejezet.

Az egyház, mint külön szervezet, külön törvényeket használt, a melyeket zsinatain hozott vagy egyházfejei kibocsátottak. A zsinatoknak azonban nemcsak mint törvényhozási közegnek, hanem mint fölebbviteli biróságnak is jelentékeny szerepe volt. Épen azért szükséges volt, hogy az egyháziak rajtuk megjelenjenek. Ha valaki a püspök zsinatán meg nem jelenik - mondja a canon - a világiak közé kell tenni.

Külföldön is kötelesek voltak az egyháziak a zsinatokon megjelenni. A közlekedés kezdetleges volta miatt meglehetős teher volt az egyházfőkre, azért szigorúan parancsolják a törvények, hogy a püspök a zsinatról el ne maradjon s el ne hagyja a gyűlést, míg föl nem oszlott, mert a testvérek közösségéből kirekesztik s nem is mehet addig vissza, míg a következő zsinat föl nem oldozza.

LXVIII.Quicunque de his, qui in clero sunt, ad sinodum episcopi sui non venerit, usque ad laicum deponatur.

«convocati(sc. monachi) ad synodum veniant.

Conc. Mogunt. I. a. 847. c. 14. (Mansi. T. XIV. col. 907.)

A wormsi zsinat a püspököknek kötelességévé teszi, hogy a zsinaton megjelenjenek.

Si quis autem episcoporum synodo neglexerit adesse,aut coetum fratrum antequam dissolvatur, reddiderit deserendum: alienatum se a fratrum communione cognoscat,nec eum recipi liceat, nisi in sequenti synodo fuerit absolutus.

Conc. Wormat. a. 868. c. 16. (Mansi T. XV. col. 872.)

LXIX. fejezet.

LXIX.Si quis alterius servum vel servientem talem,qui domino suo sine ipsius voluntate alienari non potest, aut quemlibet de civili populo literas docuerit, seu clericum║^118.  fecerit absque consciencia et confessione domini sui,ipsum redimat et insuper L pensas persolvat.1

« ut nullus episcopus servum alterius ad clericatus officii sine domini sui voluntatepromovere praesumat.

Admonitio generalis a. 789. c. 57. (Bor. T. I. col. 57.)

Similiter nullus servorum, vel collibertorum amodo clericus fiat, nisi prius libertatem de dominicis suis habueritsub idoneis testibus.

Conc. Bituricen. a. 1031. c. IX. (Mansi. T. XIX. col. 504.)

LXX. fejezet.

LXX.Si quis homicidium fecerit,secundum decreta Ancirani conciliipeniteat.1

Qui voluntarie homicidium fecerint,poenitentiae quidem jugiter se submittant: perfectionem vero circa vitae exitum consequantur.

Conc. Ancyran.a. 314. c. XXI. (Mansi. T. II. col. 526.)

De homicidiis non sponte commissisprior quidem diffinitio post septennem poenitentiam perfectionem consequi praecipit; secunda vero quinquennii tempus explere.

Conc. Ancyran.a. 314. c. XXII. (Mansi. T. II. col. 527.)

LXXII. fejezet.

Az egyházi szervezetnél fogva szükséges volt, hogy a clericusok egyházfejeik, a püspökök alatt álljanak. Megparancsolja tehát a zsinat, hogy sem clericus, se pedig valamely ispán ne fogadjon föl clericust, csak megyés püspöke kezei által.

A bajor törvények hasonlóképen parancsolják, hogy senki se vegyen föl clericust, csak püspöke beleegyezésével.

LXXII.Nullus clericus, nullus comes quemlibet clericum suscipiatad divinum officium tenendum, nisi per manum sui parrochiani episcopi.

Ut clericum nemo recipere audeat sine consensu episcopi sui.

Capit. ad legem Baiwariorum addita. a. 801-813. c. 7. (Bor. T. I. p. 158.)

║119.

A MÁSODIK KÁLMÁN KORABELI ZSINAT.

A XI. században a magyar egyházban két fontos ügy állott a rendezés előtt: 1. a papok házassága, 2. a házasságjog.

A szabolcsi zsinatnál megemlékeztünk a görög egyházi fölfogás nagy hatásáról, a melyet a magyar egyházra gyakorolt. A szabolcsi zsinat a trulloni és a konstantinápolyi pseudozsinatok nyomán elismerte a papok első házasságát. Ez a nyugati egyház fölfogásával ellenkezett és sajátságos, hogy a magyar törvények épen akkor ismerik el a papok házasságát, a mikor a nyugati egyház leghatározottabban sürgette a coelibatust. Elérkezettnek látták már az időt a magyar kereszténység fejei is, hogy ezt az állapotot megszüntessék. Épen azért a reformzsinatok álláspontjára helyezkedve a legszigorúbb intézkedéséket hozzák a nős papok ellen; már nemcsak a bigamia akadály az egyházi rendben; a püspök nem is szenteli föl a clericust, míg az szüzességet nem fogad; ha előzőleg felesége volt, csak ennek a beleegyezésével és hasonló igéretével szentelhető fel.

A házassági jogot is teljesen a nyugati egyház canonjai szerint rendezték. A házasság nem bontható föl sem hűtlen elhagyás, sem a fajtalankodás esetében, mert «a mit Isten összekötött, azt ember ne válaszsza el».

Igy diadalmaskodott a nyugoti kereszténység a görög felfogás fölött és szilárdította meg álláspontját canonilag is.

I., II. és III. fejezet.

Az ifjú magyar egyház legerősebb támogatói királyaink voltak. Lelkük igaz meggyőződésével gyámolították az egyházat, kiváltságokkal halmozták el, hogy hivatását méltón tölthesse be. Viszont az egyház segédkezet nyujtott, hogy az Isten kegyelméből való királyság mentől szilárdabb alapot nyerhessen.

║120.

Elrendeli tehát a zsinat az apostoli szék tekintélyéből kifolyólag, hogy minden egyházban naponként imádkozzanak a király üdvéért és az ország megmaradásáért.

Ha pedig valaki a király élete ellen összeesküszik vagy megkisérleni merészel, vagy ilyenekkel egyetért, átkoztassék ki és zárják ki a hivek közösségéből.

A zsinat ezen határozatai részben külföldi, részben hazai törvényeken alapszanak. A 813-iki chalonsi zsinat kimondja, hogy mindenki imádkozzék az uralkodóért, gyermekeiért és az országért; másrészt pedig Szent István második törvénykönyvének 17. pontját írja át a zsinat.

I. Ex auctoritate apostoli pro regis nostri salute et regni eius stabilitate in omnibus cotidie ecclesiis orandum censemuset districte precipimus.

II. Ut si quis contra regis salutem aut dignitatem quolibet modo aliquid conspiraverit, aut conspirare aliquid temptaverit, seu temptanti sciens consenserit, anathematizetur, et omnium fidelium communione privetur.

III. Ut si quis huiusmodi aliquem noverit, et probare valens non indicaverit, predicte subiaceat dampnacioni.

Interea omnis iste conventus gratissima deliberatione decrevit, ut ab omnibus indesinenter orationes fiant pro vitae incolumitate, pro salute animae et corporis domini imperatoris,prolisque eius, pro statu regni,pro remissione peccatorum et caelestis regni collatione.

Conc. Cabilon. II. a. 813. c. 66. (Mansi. T. XIV. col. 106.)

« Et si quis circa regis salutem aut dignitatem quolibet modo aliquid conspiraverit, aut conspirare aliquid temptaverit, seu temptanti sciens consenserit, anatematizetur et omnium fidelium communione privetur. Et si quis huiusmodi aliquem noverit et probare valens non edicaverit, predicte subiaceat dampnacioni.

S. Steph. II. 17.

IV. és VII. fejezet.

Míg külföldön már teljesen érvényre emelkedett a házasság fölbonthatatlanságának elve, addig a mi törvényeink görög canonok hatása alatt hűtlen elhagyás és házasságtörés esetében megengedik az elválást. Épen e tekintetben fontos Kálmán uralkodása, mert alatta teljesen diadalmaskodik az egyházi fölfogás, a midőn kimondják, hogy a mit Isten összekötött, az ember azt ne válaszsza

║121.

el. Ha tehát a nő férjétől megszökik, adják vissza neki annyiszor, a hányszor megszökik. Ha pedig a férj, hogy gyülölt nejétől megszabaduljon, szolgává lesz, a felesége szabadsága megtartásával kövesse az urát, ellenkező esetben mindkettőjüknek házasságon kívül kell élniök.

IV. Ut si qua mulier a viro suo fugerit, reddatur ei, et quociens fugerit, restituatur ei, quia scriptum est, quod deus coniunxit, homo non separet.

VII.Ut si quis uxorem exosam habens, sponte servituti se subdiderit, ut ab exosa separetur, uxor eum salva libertate sequatur, aliter innupti permaneant.1

Legitimum coniugium non licet separari sine consensu amborum.

Theodorus: Poenitentiale, Tit. XII. c. 7. (Wass. p. 213.)

quod Deus iungit, homo non separet.

Marc. 10, 9.

V. fejezet.

V.Ut si quis uxorem suam coram legibus adulteram probaverit, ipsa penitencie subiaceat, et postea si voluerint, reconcilientur, aliter innupti permaneant.

De muliere in adulterio deprehensa.

Si quis uxorem suam in adulterio deprehenderit, et in iudicium statuerit,secundum statuta canonum penitencia imponatur, et peracta penitencia, si maritus voluerit, iterum recipiat, sin autem,quamdiu ambo vixerint, innupti permaneant.

S. Lad. I. 20.

VI. fejezet.

VI.Ut si quis sponsam alterius rapuerit, sponso reddatur,raptor vero legibus subiaceat.

Si quis sponsam rapueritalterius, si illa non consensit, reddatur proprio sponso.Raptor vero, si nobilis est, composicionem canonicam faciat, et sine spe coniugii peniteat.

Syn. Strig. I. 55.

VIII. fejezet.

VIII.Ut clerici bigami et viduarum et repudiatarum mariti, tem║¹²².poralibus ecclesie beneficiis et cunctis dignitatibus ecclesiasticis priventur.

Clerici repudiatarum viduarumque mariti, necnon et bigami ab ordine deponantur,et si tenent ecclesiam, careant ecclesia.

Syn. Strig. I. 71.

IX., X. és XII. fejezet.

A szabolcsi zsinat csak a bigamus papok házasságát kárhoztatta, azonban az első és törvényes házasságot megengedte, mindaddig, míg a Szentatya erre nézve tanácsot ad.

Ez az idő el is érkezett. Már II. Orbán érintkezésbe lépett Kálmánnal. Utóda, II. Paschal, mindenütt a legszigorúbban hajtotta végre VII. Gergely és II. Orbán határozatait s Magyarország sem kerülhette el a reformot. Kálmán az egyháznak az investitura ellen folytatott harczát méltányolván, az 1106-iki guastallai zsinaton követei által kijelentette, hogy meghódol az isteni törvénynek, mely tiltá, hogy világiak nevezzenek ki és töltsenek be egyházi tisztségeket.

A papi nőtlenség kérdését sem lehetett tovább halasztani. Ki is mondja a zsinat az 1089-iki melfii1 és az 1099-iki római2 zsinatok határozatai alapján, hogy a püspök ne szenteljen föl clericust diaconusnak vagy felsőbb rendre, hacsak előbb megtartóztatást nem fogad; s ha felesége volt, csak az ő beleegyezésével szentelhető fel, miután ez hasonló igéretet tett, előbb azonban felesége lakásáról és életföntartásáról gondoskodnia kellett. Ha pedig valamely pap ágyast tart, el kell venni tőle és vezekeljen s csak azután szolgálhat ismét az oltárnál.

IX.Ut nullus episcoporum aliquem promoveat clericorumad diaconatum, vel ultra, nisi prius continenciam voverit, et si uxorem habuerit, ex eius fiat consensu idem promittentis.

X.Ut nullus coniugatus presbiter aut diaconus altari deserviat, nisi prius uxori concedenti et continenciam voventi locum separatum, et necessaria vite temporalis pro║^123.videat,et secundum apostolum habens, quasi non habentem se esse intelligat.

XII.Si presbiter altari deserviens concubinam habuerit, illa auferatur,ipse vero iuxta preceptum episcopi fructu peracto penitencie ad ministrandum altari restituatur ecclesie.

Ut episcopi nullum amplius ad subdiaconatus gradum ordinent, nisi in praesentia episcopi ante altare sedis Deo promittat nunquam se habiturum uxoremneque concubinam: et si tunc eam habuerit, mox ei abrenunciet.

Conc. Bituricense a. 1031. c. VI. (Mansi. T. XIX. col. 503.)

Nec quisquam omnino ad sacerdotium admittatur,qui non in perpetuum continentiam vitamque coelibem profiteatur.1

Conc. Roman. I. a. 1074. (Mansi. T. XX. col. 401. B - C.)

et si (sc. ordinandus) tunc eam (sc. uxorem) habuerit, mox ei abrenunciet

Conc. Bituricen. a. 1031. c. VI. (Mansi. T. XIX. col. 503.)

Ut nullus presbiter, diaconus, subdiaconus uxorem habeat, aut concubinam.

Ut presbiter et diaconus et subdiaconi, sicut lex canonum praecipit, neque uxores, neque concubinas habeant:et qui eas modo habent, ita eas sine mora peracta hoc concilio derelinquant, ut nunquam ulterius ad eas accedant.

Conc. Bituricen. a. 1031. c. V. (Mansi. T. XIX. col. 503.)

XI. fejezet.

XI.Ut nullus laicus ecclesie potestatem habeat.

Nullus comitum vel militum in ecclesia presumpmat sibi vendicare potestatem,preter solum episcopum.

Col. I. 65.

XIII. fejezet. 

XIII.Ut villa, in qua est ecclesia, ab ecclesia longius non recedat;quod si recesserit, X pensas persolvat et redeat.

De desercione propriarum ecclesiarum.

Si derelicta ecclesia villani alias transierint,pontificali iure et regali mandato, unde transierunt, ibi redire cogantur.

S. Lad. I. 19.

║124.

XIV. fejezet.

XIV.Si quis festa vendiderit,precium acceptum quadruplo restituat, ipse vero penitencie subiaceat.

Nullus festivitates vendere presumat.

Syn. Strig. I. 45.

XV. fejezet.

XV.Si quis descriptas festivitates non celebraverit, sic vindicetur in eum:si liber est, tribus diebus peniteat; si servus, septem plagis multetur.1

si quis descriptas festivitates non feriaverit, eadem lege iudicetur.(sc. si de maioribus est, XLdies districte peniteat, si autem de minoribus, VII dies cum plagis.)

Syn. Strig. I. 8.

Operatus es aliquid in die dominica? Si fecisti, III. dies in p. e. a. penit.

Corrector Burchardi. c. CLXXVIII. (Wass. p. 664.)

XVI. fejezet.

A házasságjog rendezése után szabályozza a zsinat a házasságkötés módját is. Minden házasságkötés az egyház szine előtt, alkalmas tanúk jelenlétében, az eljegyzés bizonyos jelével, mindkét fél megegyezésével történjék, mert máskép nem házasság, hanem fajtalankodás számba megy.2

Ez a magyar házasságjog legkimagaslóbb pontja; ebben századokkal előzte meg a nyugatot s ilyen határozottsággal csak a tridenti zsinat körvonalozta a házasságkötés módját. Az egykorú törvények közül legközelebb áll az 1102-iki londoni zsinat, azonban ez is csak gyenge negatív képe a magyar törvénynek.

XVI.Placuit sancte synodo, ut omnis coniugalis desponsacio in conspectu ecclesie, presente sacerdote, coram ydoneis testibus, aliquo signo subarracionis ex consensu utriusque fieret, aliter non coniugium, sed opus fornicarium reputetur.

Ut fides inter virum et mulierem, occulte et sine testibus de coniugio data, si ab alterutro negata fuerit, irrita habeatur.

Conc. London. a. 1102. c. XXII. (Mansi. T. XX. col. 1152.)

Hasonló gondolat van a két törvény között.

***

║125.

Ezekben iparkodtam kutatásom eredményét összegezni. Ha azt a viszonyt mérlegeljük, a melyben a Szent István, Szent László s Kálmán korabeli törvények a külföldiekhez viszonyítva állanak, azonnal szembeötlő különbséget találunk. Szent István, a magyar királyság s a magyar egyház megalapítója, törvényeit idegen talajból az ország politikai és földrajzi helyzetének megfelelően, a frank capitularékból és a szomszéd germán népek törvényeiből plántálja át hazánk földjébe. A hasonlóság, a külföldi törvényekkel való rokonság legnagyobb az ő korában, de még akkor sem puszta másolása ezeknek, hanem a külföldieknek a magyar viszonyokhoz alkalmazása.

Szent László már magyar alapokat talál s ezeken építi föl világi törvényeit. Külföldi törvényekből való kölcsönzés úgyszólván már csak az egyházi intézkedésekben található. S érdekes, mintha a nyugati egyházzal való kapcsolat megszakadna, a görög canonok hatása lép előtérbe a coelibatus és a házasságjog kérdésében. Ezeknek a nyugati egyház határozataival összhangzatba való hozatala Kálmán korának a műve. A Szent Istvántól Kálmánig eltelt század fényesen beigazolta a magyar faj életrevalóságát; nemcsak hadi ereje biztosította létét, hanem sokkal inkább államszervező tehetsége, a melylyel századokra rakta le a magyar egyház és királyság alapjait.

║126.

A DOLGOZATOMBAN FELHASZNÁLT MűVEK JEGYZÉKE.

IGNATIUS COMES DE BATTYHÁN: Leges ecclesiasticae regni Hungariae et provinciarum adiacentium. I-III. 1785-1827.

BORETIUS: Monumenta Germaniae Historica, Legum sectio II. Capitularia regum Francorum. Hannoverae. I. 1883. II. 1897.

CODEX IUSTINIANI: Lugduni. 1554.

ENDLICHER: Rerum Hungaricarum Monumenta Arpadiana. Sangalli. 1849.

ENDLICHER: Die Gesetze des heiligen Stephan. Wien. 1849.

HUBER: Ueber die älteste Ungarische Verfassung. (Mittheilungen des Instituts für Oesterreichische Geschitsforschung. VI. k. 385-88. ll.)

IULII PAULI: Sententiarum libri v. Lugduni. 1559.

KARÁCSON IMRE: A XI. és XII. századbeli magyarországi zsinatok. Győr. 1888.

KOLLÁR: De originibus et usu perpetuo potestatis legislatoriae. Vindobonae. 1764.

MANSI: Sacrorum conciliorum nova et amplissima collectio. T. I-XX.

MARCZALI HENRIK: Magyarország története az Árpádok korában. Milleniumi kiadás. I-II. k. Budapest. 1895.

ERNST MAYER: Mittelalterliche Verfassungsgeschichte. I. Band. 1899.

PAULER GYULA: A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt. Budapest, 1893.

PERTZ: Monumenta Germaniae Historica. Leges T. I-V.

PÉTERFY CAROLUS: Sacra concilia. Viennae. 1742.

SCHRÖDER: Lehrbuch der Deutschen Rechtsgeschichte. (III. Ausgabe. Leipzig. 1898.)

STILTINGUS: Vita Sancti Stephani. Iaurini. 1747.

WALTER: Corpus iuris Germanici antiqui. T. I-III. Berolini. 1824.

WASSERSCHLEBEN: Die Bussordnungen der abendländischen Kirche. Halle. 1851.

║^127.

APPENDIX.

║^128.

║129.

DE CODICIBUS MANUSCRIPTIS.

Veteris legislationis Hungaricae monumenta in his quatuor codicibus inveniuntur, uti Admontensi, Turociano, Ilosvaiano et Prayano.

1. Codex perg. monasterii Admontensisnr. 712. 4⁰. saec. XII. Constat foliis numeris non notatis 165, quorum 119-126 leges sancti Stephani continent. Textus eleganter et accurate scriptus, litteris initialibus, rubro colore penna, prouti apparet, pictis ornatus est.

2. Codex chart. bibliothecae caesareae Vindobonensis, nomine Turocianusnr. 3455. 8⁰. saec. XV. Continet fol. 1-69 Chronicam Hungarorum, deinde quinque foliis vacue relictis, sequitur fol. 75a-79b.: Decretum sancti regis Stephani, quod vulgo: De institutione morum ad Emericum ducem, nominatur, postea 79b-85a.: Decretorum liber secundus eiusdem regis, 85a-88b.: Sancti Ladislai decretorum liber primus, 88b-90b.: Liber secundus, 90b-94a.: Liber tercius, 94b-99a.: Colomanni decretorum liber primus, 99b-102b.: Capitula de synodalibus decretis domini archiepiscopi Laurencii Strigoniensis metropolitani et decem suffraganeorum suorum, 102b-103a.: Capitula Colomanni regis de iudeis, 103a. et b.: Synodus altera sub Colomanno rege celebrata.

3. Codex chart. bibliothecae caesareae Vindobonensis, nomine Ilosvaianusnr. 8496. 4⁰. saec. XVI. Constat foliis 377 (I-XXXVI et 1-344). In interiori parte tegumenti eiusdem leguntur: Stephani Ilosvai prepositi ac vicarii in spiritualibus ecclesie Agriensis, episcopi Imeriensis, lectoris Varadiensis; deinde paulo inferius: Hunc libru(m) a se(renissi)mo Nicolao Telegdino, e(piscopo) Quinqueecclesien(si) accepi 1582 Zach(arias) e(piscopus) Nittr(iensis.) Sequitur fol. 9a-12a.: Decretorum sancti regis Stephani liber primus, 12a-17a.: Liber secundus, 17a-20b.: Decretorum sancti Ladislai regis liber primus, 20b-22a.: Liber secundus, 22a-26a.: Liber tercius, 26a-35a.: Decretum Colomanni regis.

Fol. 138a. legitur: per manus Stephani de Iloswa, prepositi ac ║^130.  vicarii ecclesiae Agriensis, anno domini millesimo quingentesimo quadragesimo quarto.

4. Codex perg. bibliothecae musei nationalis Hungarici, nomine Prayanusnr. 387. 4⁰. saec. XII. (1193-1195). Constat foliis 172, quorum 1, 2, 15 Constitutiones synodorum prioris et alterius sub Colomanno rege celebratarum continent.1

Sancti Stephani decretorum primum et secundum libros e codice Admontensi dedimus cum variantibus lectionibus codicum Turociani et Ilosvaiani. Contextus autem Instituionis morum ad Emericum ducem, Sancti Ladislai decretorum, Colomanni regis decretorum libri primi, Capitulorum Colomanni regis de iudeis, Fragmentorum constitutionum synodalium e codice Turociano est productus cum variantibus lectionibus codicis Ilosvaiani, Synodi autem Strigoniensis prioris e codice Prayano cum Turociani, Synodi vero alterius sub Colomanno rege celebrate item e Prayano cum Turociani et Ilosvaiani codicum variantibus lectionibus.

Demum gratiae nobis agendae sunt maximae domino Ladislao Fejérpataky,Musei Nationalis Hungarici, domino Zoltano Ferenczi,Reg. Scient, Universit. Hung. bibliothecarum directoribus atque domino P. Jacobo Wichner,archivario monasterii Admontensis pro non sat laudabili liberalitate eorundem, qua mihi copiam dederunt codicum describendorum.

Siglae.

A = codex Admontensis

a = addit

aa = addunt

d = deest

dd = desunt

I = codex Ilosvaianus

ip = interponit

P = codex Prayanus

T = codex Turocianus

║131.

DE INSTITUTIONE MORUM AD EMERICUM DUCEM.

In nomine domini no|stri Ihesu1 Christi.2 Incipit½decretum║_75a sancti regis½Stephani.3

Cum cuncta dei nutu4 condita, suaque evi½dentissima preordinacione disposita,5 tam in½amplitudine6 celi, quam in istis aptissimis7½terrarum climatibus racione intelligam ac funditus½senciam vigere atque subsistere, cumque affatim8½universa9 huius vite utilitati dignitatique gracia dei½concessa, scilicet regna, consulatus, ducatus,10 comitatus,½pontificatus, ceterasque dignitates, partim divinis pre½ceptis atque institutis, partim11 civilibus12 ac nobili½orum etate provectorum consiliis, suasionibus regi,½defendi, dividi, coadunari videam. Et cum omnes½ordines ubique terrarum, cuiuscumque sint dignitatis,½non solum satellitibus,13 amicis, servis precipere, consi|liari,14 suadere, sed15 eciam16 filiis pro certo sciam; tunc nec½me17 piget18 fili19 amabilissime20 ac21 vita comite tibi½documenta, precepta, consilia,22 suasiones ponere,23 quibus½tue vite mores, tibique subiectorum exornes, quandoque½et24 sumpma25 concedente26 potencia post me regna½bis. Te autem studiose adhibita audiencia27 patris28½precepta iuxta

divine sapiencie suasum ║^132.  condecet29 observare dicentis per os Salomonis: Audi fili30½mi disciplinam patris tui et ne dimittas legem½matris tue, ut multiplicentur tibi anni vite½tue. Ex hac ergo sentencia animadvertere31_75b poteris,½si ea, que paterna pietate tibi32 precipio, contempseris, ║ quod absit, quod33 amplius amicus dei et hominum½non eris. Audi vero inobediencium prevaricatorum½precepti casum et precipicium.34 Adam quidem, ½quem divinus conditor, tociusque35 creature plas|mator36 ad suam formavit similitudinem,½eumque universalis fecit heredem dignitatis,½vinculum fregit preceptorum, statimque dignita|tum37 sublimitatem perdidit ac mansionem paradisi.38½Antiquus quoque populus a deo electus et dilectus, ½quia ligamina mandatorum digitis dei condita39½disiecit, idcirco40 diversis interiit modis: partem41½quidem terra deglutivit, partem quoque exterminator½mortificavit et pars invicem42 se43 interfecit. Filius½quoque Salomonis, abiciens pacifica verba patris ac½superbia elatus, minatus est populo percussiones fra½mee pro mastigiis44 patris,45 idcirco46 multa mala½passus est in regno et ad ultimum deiectus. Hoc½tibi ne47 accidat, obedi michi48 fili mi; puer es,½diviciarum vernula, pulvinarum49 accola,50 fotus edu½catusque in deliciis cunctis,51 expedicionum laboris½atque diversarum gencium incursionis expers, in½quibus ego iam fere meam totam contrivi52 etatem. ½Iam tempus adest, in quo tibi non semper pulvinarium53½mollicie,54 que te hebetem55 et delicatum reddant,½adhibende sunt, quod est dissipacio virtutum et½viciorum formentum atque contempcio56 mandatorum, ½sed interdum57 asperitas58 tribuenda est, que tuam½intelligenciam ad ea, que precipio, reddat59 atten|tam. Hys ita60 prefatis redeamus61 ad propositum.½

║133.

Recapitulaciones.1

De observanda catholica fide.2

De continendo ecclesiastico statu.

De impendendo honore pontificum.

De honore principum et militum.

De observacione iudicii et paciencie.

De detencione et nutrimento hospitum.

De magnitudine consilii.║ 76a

De execucione filiorum.

De observacione oracionis.

De pietate et misericordia, ceterisque virtutibus.3

I. De observanda catholica fide.1½Quoniam2 ad regalis dignitatis ordinem non½oportet nisi fideles et catholica fide im|butos accedere, idcirco3 sancte fidei4 in nostris5 manda|tis primum damus locum.6 In primis precipio, ½consilior,7 suadeo fili carissime,8 si regalem cupis ho½nestare coronam,9 ut fidem catholicam et apostolicam½tali diligencia et custodia conserves, ut omnibus,10½tibi a deo11 subiectis exemplum prebeas, cunctique½ecclesiastici filii12 merito te verum christiane professi½onis nominent virum, sine qua, pro certo scias, ½christianus non diceris vel ecclesie filius. Qui enim13½falso credunt, vel fidem bonis14 non implent et15 ornant16 operibus, quia fides sine opere moritur, nec½hic honeste regnant, nec eterno regno vel coro½na perticipantur.17 Si vero scutum retines fidei, ha|bes eciam galeam salutis. His quidem armis men|tis18 contra invisibiles et visibiles19 legittime20 dimicare½poteris inimicos. Nam apostolus dicit: Non corona½bitur, nisi qui legittime21 certaverit. Fides ergo, de|qua loquor, hec est: ut patrem deum omnipotentem, ½factorem tocius facture et unigenitum eius fili½um, dominum nostrum Ihesum22 Christum de sancta23 Maria½virgine angelo annuncciante24 natum ac25 pro½tocius mundi salute in crucis pati║^134.bulo passum│et spiritum sanctum, qui per prophetas et apostolos atque½ewangelistas26 locutus est, unam deitatem perfectam,½indissolubilem,27 incontaminatam esse firmiter cre½das et sine omni ambiguitate teneas. Hoc est½fides catholica,28 quam sicut Athanasius29 dicit, nisi½quisque fideliter firmiterque crediderit, salvus esse½non poterit. Si qui aliquando infra tuam in½veniantur30 potenciam, quod absit, qui hanc½collacionem sancte trinitatis dividere vel31 minuere½sive augere conantur, hos ipsos scias esse heresi½arche║_76b servos et non sancte ecclesie filios.32 Tales║vero nec nutrias, neque33 defendas, ne34 tu eciam½videaris inimicus et ultor.35 Huiusmodi enim36 viri½sancte fidei filios omnino reddunt morbidos, et½istam novellam sancte ecclesie plebem inmiserabiliter37½destruunt38 et dissipant.39 Hoc ne fiat, principaliter cura. ½

II. De continendo ecclesiastico statu.1½In regali quidem pallacio post fidem ecclesia secundum½tenet statum,2 a capite nostro, scilicet Christo ecclesia primi½tus seminata, deinde per eius3 membra, utique apostolos, ½sanctosque patres transplantata et firmiter edificata, atque½per totum orbem diffusa. Et quamvis semper novam4 ha½beat prolem, in ceteris5 tamen locis quasi antiqua½habetur, hic6 autem fili carissime7 in nostra monarchia½adhuc quasi iuvenis et novella predicatur, atque8 id½circo9 caucioribus evidencioribusque eget custodibus, ½ne bonum, quod divina clemencia per suam in½mensam10 misericordiam11 nobis concessit inmeritis,12 per½tuam desidiam et pigricam atque negligenciam½destruatur, et annichiletur.13 Nam qui minuit aut½fedat sancte ecclesie dignitatem, ille Christi corpus14½mutare15 nititur. Ipse16 enim dominus dixit Petro,│quem17 custodem magistrumque18 eidem posuit sancte½ecclesie: tu es Petrus, et super hanc petram edi½ficabo ecclesiam meam. Se ipsum quidem nominabat½petram,19 non ligneam vero, neque lapideam, super se½edificatam ecclesiam dixit, sed populum acquisicionis½gentem electam, divinum20 gregem, fide 

║135.

 

║77a

doctum,21½baptismate lotum,22 crismate23 unctum,24 sanctam ap½pellat super se25 edificatam ecclesiam. Si quis in½felix26 huius ecclesie sancte27 membra vel parvulos scan½dalizat, iuxta evangelii28 preceptum dignus est,½ut suspendatur mola29 asinaria collo30 eius et½demergatur in profundum maris, idest: deiciatur de½potestatis dignitate et maneat extra ecclesiam½iustorum in illa mundiali miseria, sicut hetnicus31½et publicanus. Ac per hoc fili mi florente studio½ debes invigilare in sancta ecclesia de die in│diem, ut32 pocius augmentum33 capiat, quam detrimentum½paciatur. Unde34 quidem inprimis35 reges augusti½dicebantur, quia augebant ecclesiam. Hoc et tu║facias, ut et36 tua corona laudabilior et vita be½acior ac prolixior habeatur.

III. De impendendo honore pontificum.1½Regium solium ornat ordo pontificum ac½per hoc in regali dignitate tercium possident½locum. Pontifices, karissime2 fili, sint tibi3 seniores; illos½ita custodias, sicut oculorum pupillas. Si illorum beni½volenciam4 habueris,5 neminem adversariorum timebis, ½illis quidem te observantibus eris securus in omnibus; ½illorum precacio commendabit te omnipotenti deo. Illos½enim deus divini generis constituit custodes, fecitque spe½culatores animarum ac6 tocius ecclesiastice7 dignitatis½atque8 divini sacramenti compositores et datores. ½Sine illis enim9 nec constituuntur reges, nec principan|tur; per illorum interventum delicta delentur½hominum. Si illos perfecte amas, te ipsum sine du½bio sanas, tuumque10 regnum honorifice gubernas. In½manus enim illorum posita est potestas ligandi nos½in peccatis et a peccatis solvendi. Testamentum½enim11 sempiternum statuit illis deus, eosque segre½gavit ab hominibus et sui nominis atque sanctitatis½fecit participes et ab humano die interdixit repre½hendendos esse per David deificum12 regem: Nolite½tangere christos meos. Ille enim tangit christos dei, ½qui contra divinum atque canonum13 institutum sacri½ordinis viros falsis criminacionibus fedat, atque½in publicum prohtrahit.14 Quod te

║136.

omnino fili mi½agere prohibeo, si vis beatus vivere et tuum reg½num honestare, quia in his rebus imprimis½offenditur deus. Si accidente casu culpa reprehen½sione digna super aliquem horum, de quibus sermo½est, ceciderit, quod absit, corripe eum ter, quater½inter15 te et ipsum solum iuxta preceptum evangelii.16½Si tunc secrete17 rennuerit18 audire monita,19 adhibenda sunt½sibi20 publica secundum hec:21 Si te non audierit, ½dic ecclesie. Nam si tu ordinem servabis,22 gloriosam½tuam penitus exaltabis23 coronam.

IV. De honore principum et militum.1½Quartus decor regiminis est fidelitas, fortitudo, ║agilitas, comitas, confidencia principum,2 comitum, ½militum.3 Illi enim sunt regni propugnaculum, defensores4½inbecillium,5 expugnatores6 adversariorum, augmenta½tores monarchiarum.7 Illi enim sunt fili mi tibi8 patres½et fratres, ex his vero neminem in servitutem redi½gas vel servum nomines. Illi tibi militent, non½serviant, eorum omnibus9 sine ira et superbia atque½invidia, pacifice, humiliter, mansuete dominare,½memoria retinens semper,10 quod omnes homines unius11½sint condicionis et quod nil elevat, nisi humilitas,12 nil deicit,13 nisi superbia et½invidia. Si eris pacificus, tunc dixeris rex et regis½filius atque amaberis a cunctis militibus; si ira | cundus, superbus, invidus, inpacificatus14 super comi|tes et principes cervicem erexeris, sine dubio fortitu|do militum hebitudo15 erit regalium dignitatum16 et½alienis tuum tradetur regnum.17 Hoc timens cum½regula virtutum dirige vitam comitum, ut tua di|leccione cingulati18 semper regali dignitati19 adhereant½inoffensi, ut20 tuum regnum per omnia sit pacificum.│

V. De observacione iudicii et paciencie.1½Paciencie et iudicii observacio quinta regalis½corone est ornacio. David2 rex atque propheta dicit: ½Deus iudicium tuum regi da. Et idem alibi: Honor½regis iudicium diligit. De paciencia Paulus apostolus½loquitur:

║137.

Pacientes estote ad omnes. Et dominus in½evangelio:3 In paciencia vestra possidebitis animas vestras. ½Ad hoc tende fili mi: si vis regni habere honorem,4½dilige iudicium; si animam tuam possidere vis, esto½paciens. Quocienscumque5 fili karissime6 causa digna½iudicari ad te venerit, vel aliquis capitalis senten½cie7 reus, noli inpacienter8 portare, vel cum iura½mento firmare illum punire, quod instabile et9½fragile debet esse, quia stulta vota frangenda½sunt; vel per te ipsum diiudicare, ne tua regalis½dignitas usurpacione inferioris negocii10 fedetur, sed½pocius huiusmodi negocium ad iudices mitte, quibus½hoc commissum est, quo11 illi secundum suam hoc12 discer½nant13 legem. Time esse iudex, gaude vero rex esse½et nominari. Reges vero pacienter14 regnant, im½pacientes autem tyrannizant.15 Quando quidem½aliquid, quod tue16 convenit ad iudicandum dignitati, ║tibi venerit, cum paciencia et misericordiasine iusiu½rando17 hoc iudica, ut tua corona laudabilis sit½et decora.

VI. De1detencione et nutrimento2hospitum. ½In hospitibus3 et adventiciis viris tanta inest uti½litas, ut digne sexto in loco regalis dignitatis4 pos½sit haberi. Inde5 enim imprimis6 Romanum crevit imperium, ½Romanique reges sublimati fuerunt et gloriosi, quod7│multi nobiles et sapientes ex diversis illo conflue½bant partibus.8 Roma vero usque hodie esset ancilla, ½nisi Eneades9 fecissent10 illam liberam. Sicut enim½ex diversis partibus et11 provinciis veniunt hospites, ita½diversas linguas et consuetudines, diversaque documen½ta et arma secum ducunt, que omnia regna12½ornant et magnificant aulum et perterritant13 ex½terorum arroganciam. Nam unius14 lingue uniusque15½moris regnum inbecille16 et fragile est.17 Propterea iu½beo tibi18 fili mi, ut bona voluntate illos nutrias, ½et honeste teneas, ut tecum libencius degant, quam½alicubi habitent.19 Si enim tu destruere, quod ego edi½ficavi, aut dissipare, quod congregavi, studueris, sine½dubio maximum detrimentum

║138.

tuum pacietur regnum. ½Quod ne fiat, tuum quottidie auge regnum, ut½tua corona ab hominibus habeatur augusta. ½

VII. De magnitudine consilii.1│In tribunalibus regum consilium sibi septimum2 lo½cum3 vendicat. Consilio quidem constituuntur reges, de½terminantur4 regna, defenditur patria, componuntur prelia,5½sumitur6 victoria, propelluntur inimici, appellantur amici, ½civitates construuntur, et castra adversariorum destru½untur. Quando vero consiliis inest utilitas, iam½a stultis et arrogantibus ac mediocribus, ut½michi7 videtur, non valent8 componi viris, sed a½maioribus et melioribus, sapiencioribusque9 et10 hone½stissimis senioribus exprimi debent et poliri. Id½circo11 fili mi cum iuvenibus et minus sapientibus½noli consiliari,12 aut de illis consilium querere, sed a se½natoribus, quibus illud negocium propter etatem et½sapienciam sit aptum. Nam consilia regum in pecto½ribus13 sapiencium debent claudi, non ventositate14 stultorum propagari. Si enim gradieris cum sapientibus, ½sapiens efficieris,15 si versaris cum stultis, sociaberis½illis fatente spiritu sancto per Salomonem: Qui cum║sapientibus graditur, sapientum erit amicus, nec½stultorum erit similis. Et David psallit: Cum sancto½sanctus eris, et cum viro innocente innocens eris½et cum electo electus eris et cum perverso perverteris. ½Ac16 per17 hoc quidquid18 negocii unicuique conveniat etati, ½in hoc se exerceat,19 scilicet iuvenes in armis, sena½tores in consiliis. Omnino tamen iuvenes non sunt20 expellendi½de21 consiliis; quociens vero cum illis consilium½inibis, eciamsi sit habile, tamen semper ad maio½res deferas,22 ut omnes actus tuos norma sapiencie½mensures.23

VIII. De execucione filiorum.1½Execucio maiorum in regali dignitate octavum½possidet locum. Regale ornamentum scio½esse maximum antecessores sequi reges et hone½stos imitari parentes. Qui enim antecessorum2 decre½ta spernit patrum, nec divinas procurat leges. Patres½enim idcirco sunt patres, ut nutriant filios, ideoque½filii sunt,3 ut obediant parentibus.4 Qui patri suo½resistit, ║^139.  inimicus dei consistit. Omnes

enim inobedi½entes deo sunt5 resistentes. Spiritus quidem inobedi½encie dispergit flores corone. Inobediencia6 enim½tocius est regni7 pestilencia. Propterea fili karissime,8 edic½ta patris tui, silicet mei semper tibi sint promptuosa, ½ut prosperitas tua ubique regalibus dirigatur9 habenis.10½Mores quidem meos, quos11 regali vides convenire½dignitati, sine vinculo tocius ambiguitatis sequere. ½Grave enim tibi est huius climatis tenere regnum, ½nisi imitator consuetudinis ante regnancium extiteris½regum. Quis Grecus regeret Latinos Grecis mo½ribus, aut quis Latinus regeret12 Grecos Latinis│moribus? Nullus.13 Idcirco consuetudines sequere meas, ½ut inter tuos habearis precipuus et inter alienos½laudabilis.

IX. De observacione oracionis.1½Observacio oracionis maxima2 acquisicio est½regalis salutis, et ideo3 tonum4 in5 nonaria½regie dignitatis canit regula. Contigua6 oracio½est peccatorum ablucio et remissio. Tu autem fili½mi, quocienscumque7 ad templum dei8 curris,9 ut deum½adores cum Salomone,10 filio regis et ipse semper½rex11 dicas: Emitte domine sapienciam de sede magni½tudinis tue, ut mecum sit et mecum laboret, ½ut sciam, quid acceptum sit coram te omni tempore. ║Et iterum: Domine pater et deus vite½mee, ne derelinquas me in cogitatu maligno. ½Extollenciam oculorum meorum ne dederis michi12 et½desiderium malignum averte13 a me. Domine aufer½a me concupiscenciam et animo irreverenti et in½frunito14 ne tradas me domine. Hac quidem oracione½antiqui utebantur reges, tu quoque hac eadem½utere, ut deus cuncta vicia a te aufferre dignetur, ½ut invictissimus rex a cunctis nomineris. Ora½eciam, ut desidiam15 et ebetudinem16 a te depellat, ½et sublevamentum17 omnium tibi tribuat virtutum, ½quibus visibiles et invisibiles vincas inimicos. ½Ut securus et expeditus ab omni incursione ad½versariorum18 cum omnibus tibi subiectis cursum eta½tis tue vite cum pace possis finire.

X. De pietate et misericordia, ceterisque virtutibus.1½Modus ║^140.  virtutum

finit2 coronam regum, et in½preceptis ponitur decimus. Nam dominus vir½tutum ipse est rex regum, sicut sui exercitus ce½lestis plenitudo in denis consistit choris, sic tue½vite conversacio in decem persistat mandatis. Oportet½regem esse pium, misericordem et ceteris virtu½tibus imbutum et ornatum. Rex enim impietate3 et½crudelitate fedatus, incassum sibi nomen vendi½cat regis, quia tyrannus4 est dicendus. Ob hoc½ergo fili mi amabilissime, dulcedo cordis mei, ½spes future sobolis, precor,5 iubeo, ut per omnia et½in omnibus pietate suffultus non solum parentele½et cognacioni,6 vel principibus, sive ducibus7 sive divitibus seu vi½cinis et incolis sis propicius, verum eciam extraneis, ½et cunctis ad te venientibus. Nam8 opus pietatis½ad summam te ducit beatitudinem. Sis misericors½omnibus vim pacientibus, semper illud divinum½in tuis precordiis habens exemplum: Misericordiam½volo et9 non sacrificium. Paciens esto ad omnes, ½non tantum potentes, sed eciam potestate carentes. Sis½denique fortis, ne te prosperitas nimis elevet, aut½adversitas deiciat. Sis quoque humilis, ut deus te altum faciat hic et in futuro.10 Sis vero modestus, ut11 ultra½modum neminem punias, vel dampnes.12 Sis½mitis, ut nunquam iusticie repugnes. Sis honestus, ½ut nunquam alicui spontaneum inferas  dedecus. ½Sis pudicus, ut cunctos libidinis fetores, sicut║stimulum mortis evites. Hec omnia superius li½bata regalem componunt coronam, sine quibus val½let13 nullus hic14 regnare, nec ad eternum pertingere½regnum. Amen. Explicit liber primus.15

║141.

SANCTI STEPHANI DECRETORUM LIBER PRIMUS.

Prefacio regalis decreti.1½Regnante divina clemencia opus regalis½dignitatis alimonia katholice2 fidei effec½tum, amplius ac3 solidius4 alterius dignitatis operibus½solet esse.5 Et quoniam unaqueque gens propriis utitur6½legibus, idcirco nos quoque dei nutu nostram gubernantes7½ monarchiam, antiquos ac modernos imitantes augustos, ½decretali meditacione nostre8 statuimus genti, quemadmo½dum9 honestam et inoffensam ducerent vitam, ut sicut divi½nis legibus sunt ditati, similiter10 eciam secularibus addicti,11½ ut quantum boni in his divinis ampliantur, tantum rei12½ in istis multentur.13 Que autem decrevimus, in sequentibus subnotavimus½lineis.14

Capitula huius libri.1 I. De statu rerum ecclesiasticarum.2 II. De potestate episcoporum super res ecclesiasticas,3 eorumque4 conveniencia cum laicis. III. Quales debeant esse accusatores et testes clericorum.5 IIII. Item de eodem.6 V. De labore7 sacerdotum. VI.De concessione regali propriarum rerum. VII. De retentu8 regalium rerum. VIII. De observacione dominici9 diei.10 VIIII. Item alia.11 VIIIII. De observacione IIII^{or 12} temporum. XI. De observacione sextê feriê. XII. De his, qui sine confessione moriuntur. XIII. De observanda christianitate. XIIII. De homicidiis.13 XV. De his, qui suas uxores occidunt.14 XVI. De evaginacione gladii.

║142.

XVII. De periuris.15 XVIII. De libertis.16 XVIIII. De conventu ad ecclesiam et de his, qui murmurant vel locuntur in ecclesia hora missê.17 XX. De non recipiendis servis vel ancillis in accusacione et18 testimonio super dominos vel dominas. ║XXI. De his, qui alienis servis libertatem querunt.19 XXII. De his, qui libertos20 in servitutem redigunt. XXIII. De his, qui alterius milites sibi tollunt. XXIIII. De his, qui alterius sibi hospites tollunt.21 XXV. De his,22 qui flagellantur23 sua querentes. XXVI. De viduis et orphanis. XXVII. De raptu puellarum. XVIII. De fornicacionibus24 cum ancillis alterius. XXVIIII. De his, qui petunt sibi25 ancillas26 in uxores. XXX. De his, qui extra regnum suas27 fugiunt uxores. XXXI. De furto mulierum.28 XXXII. De incendiis mansionum. XXXIII. De strigis. XXXIIII. De maleficis29 XXXV. De invasione domorum.30

De statu rerum ecclesiasticarum.1½Quisquis fastu2 superbie elatus domum½dei ducit contemptibilem3 et possessiones deo4 consecratas, ½atque ad honorem dei sub regia inmunitatis5 de½fensione constitutas inhoneste tractaverit, vel infringere½presumpserit, quasi invasor et violator domus dei excom½municetur.6 Decet enim et7 ut indignacionem ipsius domini regis½senciat, cuius benevolencie8 contemptor9 et constitucionis10 pre½varicator extitit.11 Nichilominus tamen rex suê concessionis½immunitatem ab omnibus dicionis suê12 illesam conservari precipiat, ½assensum vero non prebeat improvide13 affirmantibus, non debere esse½res dominicas, id est domino dominancium traditas. Ita14 sunt15 sub de½fensione regis, sicuti propriê sue hereditatis, magisque½advertat, quia quanto deus excellencior est homine, tanto½prestancior est divina causa mortalium possessione. ½Quocirca decipitur, quisquis plus in pro∙║^143.priis, quam in dominicis

rebus16 gloriatur.17 Quarum divinarum rerum defensor et custos divinitate18½statutus, diligenti cura non solum eas│servare, sed eciam mul½tiplicare debet, magisque illa, que diximus prestanciora, quam sua19║defendere oportet et20 augmentare. Si quis igitur21 insanus inopor½tunitate22 improbitatis23 suê regem a recto proposito per½vertere24 temptaverit,25 nullisque remediis mitigari½posse visus26 fuerit, licet27 obsequiis aliquibus transitoriis28 sit ne½cessarius, abscidendus29 ab eo proiciendusque30 est iuxta½illud evangelicum:31 Si pes, manus vel oculus tuus32 scan½dalizat te, amputa vel33 erue eum et proice abs te. ½

II. De potestate episcoporum super res ecclesiasticas, eorumque conveniencia cum laicis.1½Volumus,2 ut episcopi habeant potestatem res3 êcclesi½asticas4 previdere,5 regere et gubernare atque dispensa½re secundum canonicam6 auctoritatem.7 Volumus ut et8½laici in9 eorum ministerio obediant episcopis ad regen½das êcclesias, viduas et orphanos defensandos et½ut obedientes sint10 ad eorum christianitatem servan½dam. Consencientesque sint comites et iudices presulibus½suis ad iusticias faciendas iuxta precepta le½gis divinê. Et nullatenus per aliquorum mendacium vel½falsum testimonium, neque11 periurium aut per12 premium13½lex iusta in aliquo depravetur.

III. Quales debeant esse testes et accusatores1 clericorum. ½Testes autem et accusatores clericorum2½sine aliqua sint infamia, uxores et filios habentes, ½et omnino Christum predicantes.

IIII. Item de eodem.1 ½Testimonium laici adversus clericum2 nemo re½cipiat. Nemo enim3 clericum quemlibet4 in publico exami½nare presumat, nisi in êcclesia.5

V. De labore sacerdotum. ║Scitote fratres cuncti, quod supra

║144.

omnes vos laborat½sacerdos. Unusquisque enim vestrum1 suum fert laborem proprium, ½ille vero et suum et singulorum. Et2 ideo sicut ille pro omnibus vobis,3½ita et vos4 omnes pro eo summo opere5 laborare debetis½in tantum, ut si necessitas6 fuerit, animas vestras pro½eo ponatis.

VI. De concessione regali propriarum rerum. ½Decrevimus nostra regali1 potencia, ut unusquisque ha½beat facultatem sua dividendi, tribuendi uxori, ½filiis filiabusque atque2 parentibus sive êcclesiê, nec post½eius obitum quis hoc destruere audeat.

VII. De retentu regalium rerum.1½Volumus quidem,2 ut sicuti3 ceteris facultatem dedimus dominan½di suarum rerum, ita eciam res, milites, servos et quicquid ad½nostram regalem dignitatem4 pertinet, permanere5 immobile, ½et a nemine quid inde rapiatur6 aut subtrahatur, ½nec quisquam in his predictis sibi favorem acquirere audeat. ½

VIII. De observacione dominici diei.1 Si quis igitur presbiter½vel comes, sive aliqua alia persona fidelis die dominica½invenerit quemlibet laborantem, sive2 cum bubus,3 tollatur sibi½bos et civibus ad manducandum detur. Si autem cum½equis, tollatur4 equus, quem dominus bove redimat, si velit, ½et idem bos manducetur, ut dictum est. Si quis5 aliis½instrumentis, tollantur instrumenta et vestimenta, que si½velit, cum cute redimat.

VIIII. Item aliud.1½A2 sacerdotibus vero et comitibus commendetur omnibus villi½cis, ita ut illorum iussu3 omnes concurrant die dominica║ad êcclesiam, maiores ac4 minores, viri ac5 mulieres, ½exceptis6 qui ignes custodiunt.7 Si quis8 vero non9 observacionis10 causa11½remanebit per12 illorum negligenciam, vapulent13 ac depilentur. 14½

║145.

X. De observacione IIII^or1temporum.Si quis quatuor½temporum ieiunia cunctis cognita, carnem man½ducans violaverit, perspacium unius ebdomadê inclusus ieiunet. ½

XI. De observacione VI.1feriê.Si quis in2 sexta feria½ab omni christianitate observata carnem manducaverit, ½per unam ebdomadam luce inclusus ieiunet.

XII. De his, qui sine confessione moriuntur. ½ Si quis tam perdurato corde1 est,2 quod absit ab3 omni½christiano, ut nolit confiteri sua facinora secundum½suasum presbiteri, hic sine omni divino officio et ele½mosinis4 iaceat, quemadmodum infidelis. Si autem pa½rentes et5 proximi neglexerint6 vocare presbiteros et ita½subiacet7 absque confessione morti, ditetur oracionibus½ac consoletur elemosinis, sed parentes lavent8 ne½gligenciam ieiuniis secundum arbitrium presbiterorum.9 Qui vero su½bitanea periclitantur morte, cum omni10 ecclesiastico½sepeliantur honore, nam divina iudicia occul½ta11 nobis sunt et incognita.12

XIII. De observanda christianitate.1 ½Si quis observacione christianitatis neglecta et½negligencie stoliditate2 elatus, quod3 in eam commiserit, ½iuxta qualitatem offensionis ab episcopo per disciplinas½canonum iudicetur. Si vero rebellitate instructus½rennuerit sibi impositum4 êque suffere, iterum5 eodem║iudicio restringatur║_121b et eciam usque sepcies. Tandem super6 omnia½si7 resistens et abnuens8 invenitur,9 regali iudicio, sci½licet defensori christianitatis tradatur.

XIIII. De homicid(i)is.1 ½Si quis ira accensus2 aut3 superbia elatus spontaneum½commiserit homicidium, sciat se secundum nostri senatus½decretum centum et X4 daturum pensas auri.5 Ex quibus quinqua½ginta6 ad fiscum regis deferantur, alie7 vero L8 paren½tibus dentur, X9 autem arbitris et mediatoribus condonen-

║146.

tur. ½Ipse quidem homicida secundum institucionem canonum ieiunet. ½

Item aliud.10Si quis autem casu occiderit½quemlibet, XII11 auri pensas12 persolvat et sicut canones½mandant, ieiunet.

Item de homicidiis servorum.13│ Si alicuius servus servum alterius occiderit, reddatur ser½vus pro servo aut redimatur et penitenciam, quod dictum est, agat. ½

Item aliud.14Si vero liber alicuius occiderit½servum, reddat alium servum vel precium15 componat½et secundum canones ieiunet.

XV. De his, qui suas uxores occidunt.1 ½Si quis comitum obduratus corde neglectusque2 anima, ½quod procul sit3 a cordibus fidelitatem observancium, ½uxoris homicidio polluetur, secundum decretum½regalis senatus cum quinquaginta4 iuvencis5 paren½tibus mulieris concilietur et ieiunet secundum manda½ta canonum.6 Si autem miles vel7 alicuius vir uber½tatis eandem culpam inciderit,8 iuxta eundem½senatum9 solvat parentibus X10 iuvencos, ieiunetque, ║ut dictum est. Si vero vulgaris in eodem crimine inve½nietur, cum quinque iuvencis11 cognatis reconcilietur12½et subdatur predictis ieiuniis.13

XVI. De evaginacione gladii.1½Ut pax firma et incontaminata per omnia maneat, ½tam inter maiores natu, quam inter minores, cuiuscunque½condicionis sint, interdiximus omnino, ut nullus½ad ledendum aliquem evaginet gladium. Quod si quis½posthac stimulis suê audaciê tactus temptaverit, ½eodem iuguletur gladio.

XVII. De periuris.1½Si quis valencium fide commaculatus, corde pol½lutus, iuramento confracto2 periurio addictus½invenietur, perditus manu periurium luat, aut½cum3 quinquaginta iuvencis manum redimat. Si½vero vulgaris periurus extiterit, manu amputa½ta4 punietur aut XII5 iuvencis redimetur½et ieiunet, ut canones mandant.

║147.

XVIII. De libertis.1½Si quis misericordia ductus proprios servos et ancillas½libertate feriaverit2 cum testimonio, decrevimus, ut post obitum eius nemo invidia tactus in servi½tutem eos audeat reducere. Si autem liberta½tem promiserit et morte impediente non testi½ficatus fuerit,3 habeat mulier illius vidua½et filii potestatem hanc eadem libertatem testifi½cari4 et agapen5 facere pro redempcione anime sui mariti, qualitercunque velit.6 ║

XVIIII. De conventu ad ecclesiam et de his, qui murmurant vel½loquuntur hora missê.1 Si qui2 ad ecclesiam venientes3½ ad4 audiendum officium5 et ibidem hora solempni½tatis6 missarum inter se murmurant et ceteros inquie½tant, exponentes fabulas ociosas, et non inten½dentes divinas lecciones, cum ecclesiastico nu½trimento,7 si maiores sunt,8 increpati9 cum dedecore½expellantur de êcelesia, si vero minores et vulgares, ½in atrio êcclesiê pro tanta temeritate coram omnibus½ligentur et corripiantur10 flagellis ac cesura capillorum.11½

XX. De non recipiendis servis vel ancil½lis in accusacionem vel testimonium super dominos vel dominas.1½Ut gens huius monarchiê2 ab omni incursu et ac½cusacione servorum et ancillarum remota et quieta½maneat, secundum decretum regalis3 concilii pe½nitus interdictum est, ut in4 nullius5 casua6 culpê aliqua½servilis persona7 contra dominos vel dominas in accusa½cionem vel8 in9 testimonium recipiatur.10½

XXI. De his, qui alienis servis libertatem acquirunt.1½Si quis improvidus alienum servum sine conscien½cia sui senioris ante regem vel maiores½natu et dignitate duxerit, ut soluto servi½tutis iugo levitatem libertatis sibi acquirat, ½sciat se, si dives est, quinquaginta iuvencos½redditurum, ex quibus quadraginta debentur║regi,

║148.

X vero seniori servi. Si vero pauper et tenuis, XII½iuvencos, ex quibus X regi, duo seniori servi. ½

XXII. De his, qui liberos in servitutem redigunt. ½Quoniam igitur dignum deo1 est et hominibus optimum, ½unumquemque suê2 industria3 libertatis vitê cursum½ducere, secundum regale decretum statutum est, ut½nemo comitum vel militum posthac4 liberam5 personam½servituti subdere audeat. Quod si elacionis6 au½dacia7 suê8 stimulatus presumpserit, sciat se totidem½ex9 proprio compositurum; que vero composicio inter regem½et comites dividatur, ut10 cetera.

Item de eodem.11½Sed12 si quis actenus13 in servitute14 retentus pro liberta½te sui tuenda iudicium legale15 faciens, se½curus extiterit, tantummodo libertate fruatur½et ille, a quo in servitute tenebatur, nichil16 reddat.½

XXIII. De his qui alterius milites sibi tollunt.1½Volumus, ut unusquisque senior suum habeat mili½tem, nec aliquis alter illum suadeat antiquum½deserere seniorem et ad se venire, inde enim½litigium habet2 inicium.

XXIIII. De his, qui hospites alterius sibi tollunt.1½Si quis hospitem cum benivolencia2½accipit3 et nutrimentum sibi honeste inpendit,4 quamdiu½secundum propositum nutritur, non deserat suum nutritorem, ½nec ad aliquem alium suam deferat hospitalitatem.½

XXV. De his,1qui flagellantur2sua quêrentes.║Si cuius3 miles aut4 servus ad alium fugerit5 et his,6½cuius miles vel servus fuga lapsus7 est, suum miserit½legatum ad reducendos8 eos, et is9 legatus ibidem a quoquam½percussus et10 flagellatus extiterit, decernimus nostrorum pri½matuum11 conventu, ut ille percussor X12 solvat iuvencos.13½

║149.

XXVI. De viduis et orphanis.Volumus quidem, ut et1 viduê½et2 orphani sint nostrê legis3 participes tali te½nore, ut si qua vidua cum filiis filiabusque4 remanserit,½atque nutrire eos et manere cum illis, quamdiu vixerit, ½promiserit, habeat potestatem a nobis sibi concessam5 hoc½faciendi et a nemine iterum cogatur in coniugium.½Si vero6 mutato voto iterato7 nubere voluerit et½orphanos deserere, de rebus orphanorum nichil8½omnino sibi vendicet, nisi tantum sibi congrua9 vestimenta.10½

Item de viduis.11 Si autem vidua sine prole remanserit,½et se innuptam in sua viduitate permanere promi½serit, volumus, ut potestatem habeat12 omnium bonorum½suorum, et quidquid13 velit14 inde15 facere, faciat. Post16 obitum½autem17 eius eadem bona ad suos18 redeant parentes ma½riti, si parentes habet; sin autem19 rex sit heres.20│

XXVII. De raptu puellarum.Si quis militum impudicia½fedatus puellam aliquam sine concessione parentum sibi in½uxorem rapuerit, decrevimus puellam parentibus½reddi, eciamsi ab illo aliqua vis sibi illata sit; et rap½tor X1 solvat iuvencos pro raptu, licet postea║reconcilietur parentibus puellê. Si vero pauper quis2 hoc½vulgaris3 agere agreditur, 4 componat raptum V5½iuvencis.6

XXVIII. De fornicatoribus1 cum ancillis2 alterius. ½Ut liberi suam custodiant libertatem incontamina½tam, volumus illis ponere caucionem.3 Quisquis4 trans½grediens, fornicatur5 cum ancilla alterius, sciat se½reum6 criminis et pro eodem crimine inprimis decoriari.7½Si vero secundo cum8 eadem fornicatus fuerit, iterum decori½etur9 ac10 depiletur.11 Si autem tercio, sit servus pariter cum½ancilla, aut redimat12 se. Si autem ancilla conceperit½de eo et parere non potuerit,13 sed in partu moritur,14½componat eandem15 cum altera ancilla.

║150.

De servorum fornicacione.16 ½Servus quoque alterius17 si18 cum ancilla alterius19 fornicatur, de½corietur20 ac21 depiletur. Et si ancilla de eo conceperit,½et in partu moritur, 22servus venundetur ac dimidia½pars precii seniori ancille detur, altera pars vero23 seni½ori servi remaneat.24

XXVIIII. De his, qui petunt sibi1ancillas2in uxores.½Ut nemo eorum, qui libero½censentur nomine,3 cuiquam quid4 iniurie facere au½deat,5 terrorem et caucionem imposuimus,6 quia7 in½hoc regali concilio decretum est, ut si quis liber con½nubium ancillê alterius sciente domino ancillê ele½gerit, perdita8 libertatis sue9 industiria perpetuus½efficiatur servus.

XXX. De his, qui extra regnum suas fugiunt uxores. ║Ut gens utriusque sexus certa lege et absque iniuriis ma½neat et vigeat, in hoc regale decretum1 statutum est, ½ut si quis protervitate preditus propter abhominacionem½uxoris patriam effugerit, uxor cuncta, quê in pote½state mariti habebantur, possideat, dum velit ex½pectare virum et2 nemo in aliud coniugium cogere3½presumat.4 Et si sponte nubere velit, liceat sumptis½congruis sibi vestimentis5 et dimissis ceteris bonis ad con½nubium ire. Et si vir hoc audito redierit, ne li½ceat sibi aliam ducere preter suam, nisi cum licencia episcopi.6 ½

XXXI. De furto mulierum.1 Cum igitur cunctis horrendum2½et omnibus3 abhominabile sit, virilem sex tum repertum4½furtum fecisse5 et magis magisque sex tum femineum; ½ secundum regalem6 senatum decretum est,7 ut si aliqua½mulier maritata furtum commiserit, a marito½redimetur,8 et si secundo eandem culpam inciderit, simi½liter redimetur;9 si vero tercio, venundetur.

XXXII. De in½cendiis mansionum.Si quis per inimicicias alterius½edificia igne cremaverit, decrevimus ut et 1e½dificia restituat et

║151.

quidquid2 suppellectilis ar½sum fuerit, et insuper XVI3 iuvencos, qui valent XL4½solidos.

XXXIII. De strigis.1½Si qua striga inventa fuerit, secundum iudicia½lem legem ducatur ad ecclesiam et commendetur sacerdo½ti ad ieiunandum fidemque docendam;2 post ieiunium║vero3 domum redeat. Si secundo in eodem crimine inveni½etur, simili ieiunio subiciatur;4 post ieiunium vero in½modum crucis in pectore et in fronte atque inter½scapulas incensa clave5 ecclesiastica domum redeat. ½Si vero tercio, iudicibus tradatur.6

XXXIIII. De maleficis.1½Ut creatura dei ab omni lesione malignorum2 remota, ½et a nullo3 detrimentum sui passura maneat, nisi a deo, ½a quo et4 augmentatur, secundum decretum senatus statuimus½magni5 caucionem terroris6 veneficis et7 ma½leficis,8 ut nulla persona maleficio aut vene½ficio quemquam hominum subvertere a statu9½mentis aut interficere audeat. Ast si quis½vel que posthac hoc10 presumpserit,11 tradatur in ma½nus12 maleficio lesi, aut in manus parentum eius, secundum½velle eorum13 diiudicandum.14 Si vero sortilegio utentes½invenientur,15 ut faciunt in cinere aut his simi½libus, ab episcopis flagellis emendentur.16

XXXV. De invasione domorum.1½Volumus, ut firma2 pax et unanimitas sit inter ma½iores et minores secundum apostolum:3 Omnes unanimes½estote, et cetera. Nec aliquis alium4 invadere audeat. ½Nam si quis comitum post diffinicionem huius communis½concilii5 tam contumax extiterit, ut alium domi que½rat ad perdendum eum atque sua dissipare;6 si7 dominus½domi est et8 secum pugnaverit vel interfecerit, luat½secundum legem de evaginacione9 gladii confectam.10║Si autem comes11 ibidem occubuerit, sine12composicione½iaceat. Si vero ille non supervenerit, se suos mi½li-

║152.

tes13 miserit, centum14 iuvencis15 componat invasionem.16½Si vero miles quis17 curtim18 vel domum alterius militis inva½serit, X19 iuvencis20 componat invasionem. Si vulga½ris quidem alterius21 sui similis mansiunculas inva½serit, V22 iuvencis23 solvat incursionem.24½Explicit liber primus.25

║153.

SANCTI STEPHANI DECRETORUM LIBER SECUNDUS.

I. De ragali dote ad ecclesiam.1½Decem villê êcclesiam edificent, quam duobus½mansis totidemque mancipiis dotent,2 equo et iumento,½sex bubus3 et duabus vaccis, XXX minutis4 bestiis.½Vestimenta vero et coopertoria rex prevideat,5 presbiterum et½libros episcopi.

II. De successoribus regalium beneficiorum.1½Consensimus2 igitur peticioni tocius senatus, ut unusquisque pro½priorum simul et donorum3 regis dominetur,4 dum vivit, excep½to, quod ad episcopatum pertinet et comitatum, ac post eius½vitam filii simili dominio5 succedant. Nec pro ullius6½causa reatus detrimentum7 bonorum suorum8 paciatur quis, nisi consili½atus mortem regis aut tradicionem regni fuerit,9½vel in aliam fugerit10 provinciam; tunc vero bona illius in regiam½veniant potestatem. Ast si quis in consilio regiê mor½tis aut tradicionis regni legaliter inventus fuerit,11½ipse vero capitali12 subiaceat sentenciê,13 bona vero illius14½filiis innocentibus inremota sint15 remanentibus salvis.16║

III. De servis et servorum occisoribus.1½Si alicuius servus servum alterius occiderit, senior½homicidê medietatem servi2 componat seniori inter½fecti,3 si potest; sin autem peracta una quadragesima ve½nundetur servus et precium dividatur.

║154.

IIII. De liberacione eiusdem.1½Servum liberari2 homicidam, si seniori placuerit, cum3½centum et X4 iuvencis aut5 redimat, aut6 tradat. ½

V. De libertate servorum.1Si quis alienis servis libertatem½acquirere nititur,2 quod3 servi erunt, totidem mancipia½solvat, ex quibus duê partes regi, tercia seniori½servorum. Rex autem ex sua parte terciam tribuat comiti.½

VI. De furto servorum.1Si quis servorum semel furtum½commiserit, reddat furtum et componat2 nasum V3 iu½vencis, si potest; sin autem abscidatur.4 Si absciso na½so iterum commiserit furtum,5 componat6 aures V7 iuven½cis, si potest; sin autem abscidantur.8 Si idem9 ter½cio furtum commiserit,10 careat vita.

VII. De furto liberorum.1½Si quis liberorum furtum commiserit, hac lege componere½decrevimus.2 Si3 semel, redimat se, si potest; sin autem½venundetur. Si autem4 idem5 venundatus furtum commi½serit, legibus servorum subiaceat.

Item de eodem.6½Si secundo, simili legi subiaceat; si vero tercio, dispen½dio vitê diiudicetur.

VIII. De composicione regis.1½Si quis comitum partem regis defraudaverit, red½dat fraudem et duplo2 componat.

VIIII. De iniusta appellacione.1½Si quis militum iudicium a suo comite2 recteiudicatum║spernens, regem appellaverit, cupiens comitem suum½reddere iniustum, sit debitor decem pensarum½auri suo comiti.

║155.

X. De violencia comitis.1½Si quis comitum inventa aliqua occasione quid iniu½ste militi abstulerit, reddat et insuper ex proprio tantum.2½

XI. De solucione mendacii1 Si quis autem militum, suum spontaneum donum½dicens sibi vi ablatum, mendax extiterit, ex2 hoc½careat et insuper tantumdem solvat.

XII. De iudicio gladii.1½Si quis gladio hominem occiderit, eodem gladio iuguletur.2½

XIII. De debilitacione membrorum.1 Si quis autem gladio evaginato½alium quemlibet debilitaverit, vel in oculo, vel½in pede, ve in manu, consimile dampnum2 sui cor½poris paciatur.

XIV.1De gladii½vulneracione.Si quis vero gladio vulneraverit aliquem½et vulneratus de eodem vulnere sanus et incolumis½evaserit, homicidii composicionem vulneris illator componat.½

XV. De gladii evaginacione sine vulnere.Si quis½furore repletus evaginaverit gladium et tamen non½leserit, pro sola evaginacione mediam1 homicidii compo½sicionem absolvat.2

XVI. De testimonio seniorum1 regali½curie vel civitati prepositorum.Si quis seniorum2½curti3 regali aut4 civitati preficitur, testimonium eius½inter comites recipiatur.

XVII. De conspiracione½regis et regni.Si quis in regem aut in regnum½conspiraverit, refugium nullum habeat ad ecclesiam. Et1 si½quis circa2 regis salutem3 aut dignitatem quolibet½modo aliquid conspiraverit aut conspirare aliquid temp½taverit, seu temptanti4 sciens consenserit,5 anate½matizetur et omnium6 fidelium communione privetur. ½Et7 si quis huiusmodi aliquem noverit et probare║valens non edicaverit,8 predicte subiaceat dampnacioni.9½

║156.

Item, si servus seniorem,½si miles10 suum comitem interfecerit.11

XVIII. De decimacione.Si cui deus decem dederit in½anno, decimam deo det; et si quis decimam suam abscondit, novem solvat.1 Et si quis decimacionem episcopo½separatam furatus fuerit, diiudicetur ut fur ac2 huius½modi composicio tota pertineat ad episcopum.3

XIX. De½versucia comitum.Si quis versuciis1 alicui comitum½vel alteri persone fideli dixerit: audivi regem ad perdi½cionem tui loqui et hic2 inventus fuerit, pereat.½

XX (XIIII.) De adulatoribus.1½Si quis falsum testimonium vel adulacionis sermonem½contra aliquos protulerit,2 tacereque3 eos4 deprecatus fuerit, ½ut astucia diaboli ad invicem eos5 separet,6 solvat½duas composiciones fallacis linguê pro7 reatu mendacii. Si½uni soli adulatus fuerit, privetur lingua.

XXI. (XV.) Ne furis testimonium recipiatur.1½Si quis2 illorum, qui vulgo udvornich3vocantur, furtum commiserit, le½ge liberorum4 diiudicentur,5 testimonium autem eorum6 inter½liberos7 non recipiatur.8

║157.

SANCTI LADISLAI REGIS DECRETORUM LIBER PRIMUS.1

Incipit decretum½sancti regis Ladislai.2 (R)egnante3 creatore et salvatore domino nostro Jesu½Christo anno incarnacionis eius millesimo XC½II^{0 4}XIII.5 kalendas Junii in civitate Zabolch sancta½sinodus6 habita est, presidente christianissimo hunga­rorum7½rege Ladislao cum universis regni sui pontificibus½et abbatibus, necnon cunctis optimatibus, cum testimonio½tocius cleri et populi. In qua sancta sinodo canonice½et laudabiliter decreta hec inventa sunt.½

Recapitulaciones:1 I.De bigamis presbiteris et diaconis.2 II.De his, qui ancillam in locum surrogaveri(n)t3 uxoris. III.De indulgencia presbiterorum.4 IV.De consensu episcoporum nolentibus separari ab illicito coniugio. V.De dote ecclesiarum non expleta. VI.De predicione ecclesiarum rerum5 ob sacerdotis incuriam. VII.De restauracione desolatarum6 ecclesiarum propter sedicionem. VIII.De desolacione propter vetustatem. IX.De negociatoribus, quos ismaelitas7 appellant. X.De coniugio iudeorum et christianarum8 mulierum. XI.De negligencia ecclesiarum in dominicis et in festivis diebus. XII.De veneracione supradictarum dierum. XIII. De interfeccione adultere.9 XIV.De subtraccione calendarum10 absque licencia. XV. De negligencia  festivitatum ob negocia.11 XVI.De negligencia dominice diei. XVII.De hosptitibus advenientibus clericis.║XVIII.De coherencia clericorum. XIX.De spretu12 ecclesiarum propriarum.13 XX.De muliere in adulterio deprehensa. XXI.De 158.procuracione abbatum erga

episcopos proprios.14 XXII.De ritu gentilium.15 XXIII.De dacione propriarum rerum alicui ecclesie. XXIV.De invencione rerum ecclesiarum. XXV.De negligencia fidelium cadaverum. XXVI.De laboribus iudeorum in festivitatibus. XXVII.De decimacione liberorum abbatum. XXVIII.De testibus iudicii ferri vel aque. XXIX.De celebracione misse extra ecclesiam. XXX.De decimacione liberorum.16 XXXI.De carnis dimissione. XXXII.De illata violencia virginis vel mulieris. XXXIII.De decimacione pecorum in alio episcopatu nascencium. XXXIV.De satisfaccione meretricum vel strigarum. XXXV.De abbatis vel monachi17 osculo erga regem vel episcopum. XXXVI.De salutacione18 abbatis, vel monachi euntis19 ad regem. XXXVII.De vigiliarum observacione sanctorum. XXXVIII.De sanctarum20 veneracione festivitatum. XXXIX.De abbatibus vel monachis in calendis21 sedentibus. XL.De decimacionem22 negantibus. XLI.De litigatoribus23 venientibus ad regale palacium.24 XLII.De spretu25 sigilli regis vel iudicis.26

I. De bigamis presbiteris et dyaconis.1½Bigamos presbiteros et dyaconos,2 et viduarum½vel repudiatarum maritos iubemus separari, ½et peracta penitencia ad ordinem suum reverti. Et qui½noluerint3 illicita coniugia4 dimittere, secundum instituta½canonum5 debent6 degradari. Separatas autem feminas½parentibus suis iubemus reddi7 et quia non erant½legittime, si voluerint,8 liceat eis maritari.

II. De his½qui ancillam in locum subrogaverint uxoris.1║Si quis autem presbiter ancillam suam uxoris½in locum sibi associaverit, vendat; et si noluerit, ½venumdetur tamen, et2 precium eius ad episcopum transferatur. ½

III. De indulgencia presbiterorum.1Presbiteris autem, ½qui prima et legittima duxere coniuga, indulgen½cia ad tempus datur propter vinculum pacis et uni½tatem sancti spiritus, quosque nobis in hoc dominia apostolici½paternitas consilietur.

║159.

IV. De consensu episcoporum nolentibus½separari ab illicito coniugio.Si quis autem episcopus½aut archiepiscopus ab illicitis coniugiis separari nolentibus, ½spreto sinodali decreto aut1 consensum2 prebuerit, aut ecclesiam½dederit, aut aliquid, quod ad ordinem pertinet,3 agere½permiserit,4 a rege et coepiscopis suis secundum, quod5 racionabile½videtur eis diiudicetur. Si vero archipresbiter causa6½ignorancie7 episcopo consenserit aut presbiter per consensum½illius in tali vicio permanserit, iudicio episcopi voluntario8½subiaceat.

V. De dote ecclesiarum non expleta. ½Quicumque ecclesiam deo1 edificaverit, et dotem no½minaverit, nominatam vero non dederit, ad illud½explendum transmisso nuncio prevaleat episcopale iu½dicium; cui si quis contradixerit, et contradicendo verberaveit,2½ipse regali iudicio subiaceat.

VI. De perdicione rerum½ecclesiarum ob sacerdotis incuriam.Si quis pre½sbiterorum res ecclesie ad propria loca duxerit et ibi½vendiderit, vel per incuriam suam perdiderit, tripliciter ecclesie½restituat.

VII. De restauracione desolatarum ecclesiarum½propter sedicionem.Ecclesias propter sedicionem de½solatas aut combustas, iussu regis parochiani restituant.1½Calices2 et vestimenta ex sumptu regis dentur, libros3 episcopus provideat.

VIII. De desolacione propter vetustatem.½Ecclesias ex vetustate desolatas episcopus reedificet.1 

IX. De½negociatoribus, quos ysmaelitas1 appellant.De½negociatoribus, quos appellant ismahelitas2, si post3½baptismum ad legem suam antiquam per circumcisionem½rediisse4 inventi fuerint, a sedibus suis separati ad½alias villas removeantur. Illi vero, qui inculpabiles½per iudicium apparuerint, in propriis sedibus5 remaneant.½

X. De coniugio iudeorum et christianarum mulierum.1½Si iudei uxores christianas2 sibi associaverint, aut½aliquam personam christi║^160.anam in servicio  

aput3 se║detinuerint, ablate4 ab eis libertati reddantur, venditoribus½earum5 precium tollatur et in sumptum6 episcoporum veniat.½

XI. De negligencia ecclesiarum in1dominicis et festi½vis diebus.Si quis in2 dominicis diebus3 aut in4 ma½ioribus festivitatibus ab ecclesiam non venerit parochia½nam,5 verberibus corripiatur. Si vero ville remote½fuerint et ad ecclesiam suam parochianam6 villani½venire non potuerint, unus tamen ex eis in vice7 omnium½cum baculo ad ecclesiam veniat,8 et tres panes et½candelam ad altare offerat.9

XII. De veneracione supra½dictarum dierum.Si quis in his diebus venatus½fuerit, canibus et1 equo careat, sed equum bove redimat. ½Si vero presbiter vel2 clericus venatus fuerit, ab or½dine descendat usque ad satisfaccionem.

XIII. De interfeccione½adultere.Si quis uxorem cum alio viro adul½terantem necaverit, deo1 racionem reddat, et si voluerit,½aliam ducat. Si vero ex propinquis aliquis femine2½in eum insurrexerit, quod interfecisset iniuste, iudicio½discuciatur, et illud a vicinis eorum omnimodis3 in½vestigetur, si in4 despeccione et contemptu5 aput6 virum suum½prius esset, aut7 aliqua suspicio fornicacionis de illa½prius orta fuisset, et hoc,8 secundum quod racionabile½videtur, diiudicetur.

XIV. De subtraccione calendarum1½absque licencia.Si quis de calendis2 sine presbiteri½sui et fratrum licencia subtraxerit, manum eam, cum½qua fraternitatem promisit,3 decem pensis redimat.½

XV. De negligencia festivitatum ob negocium.Si quis½in1 dominicis diebus vel in2 maioribus festivitatibus3½ecclesiam negligens mercatum frequentaverit, equo careat.½

XVI. De negligencia dominice diei. Si quis die dominica½mercatum constituerit, precipit1 sancta sinodus,2 ut½sicut construxit, ita destruat. Si autem quis rennuit, quinquaginta quinque pensas solvat.3

║161.

XVII. De hospitibus adveni½entibus clericis.1Si quis hospes clericus in hanc½patriam sine commendaticiis litteris episcopi sui2 venerit, ne forte½monachus aut homicida fuerit vel alicuius3 ordinis½se confessus fuerit, iudicio vel testimonio discuciatur.½

XVIII. De coherencia clericorum.Si quis clericus1 in patriam½istam veniens, alicui episcoporum vel comitum adheserit,½et eum dominus suus bene habuerit, et secundum quod½cum eo convenit, tractaverit,2 si discedere ab illo voluerit,½nequaquam discedat, donec prius de iniusticia3 sibi illata½in audiencia regis declamaverit.4

XIX. De desercione1 propri½arum ecclesiarum.Si derelicta ecclesia villani alias½transierint, pontificali iure et regali mandato, unde║transierunt, ibi redire cogantur.

XX. De muliere in adul½terio deprehensa.1Si quis uxorem suam in ad½ulterio deprehenderit2 et in iudicium statuerit, secundum sta½tuta3 canonum penitencia imponatur et peracta penitencia,½si maritus voluerit, iterum recipiat, sin autem, quam½diu ambo vixerint, innupti permaneant.4

XXI. De procura½cione1 abbatum erga proprios episcopos.2½Abbates secundum decreta patrum in procuracione½episcoporum suorum, in cuius territorio sunt, humiliter½permaneant. Et non semel in anno, sed sepe monasteria½eorum episcopi visitent et3 regulariter vitam et conversa½cionem fratrum discuciant. Conversi monachi, cui mo½nasterio4 monachorum5 voluerint, se cum regus suis½commendent; similiter et monache6 in monasterio mo½nacharum.7 Deinceps autem aliquis episcopus8 aut abbas½sine titulo certi loci monachum aut monacham non½audeat ordinare.

XXII. De ritu gentilium.1 Quicumque½ritu gentilium iuxta puteos sacrificaverint, vel ad ar½bores et2 fontes et lapides oblaciones obtulerint,3 re½atum suum bove luant.

XXIII. De dacione propriarum½rerum1alicui ecclesie.Si quis res suas aut2 predia½uni dederit ecclesie,3 nulla interveniente causa subtrahere½audeat et dare alie.4

║162.

XXIV. De invencione rerum ecclesiarum. ½Res ecclesiarum, ubicunque inveniantur, sive aput1½ecclesias alias vel2 aput3 dominos, ad4 priorem½ecclesiam suam5 redeant.

XXV. De negligencia fidelium ca½daverum.1 Si quis dominicum diem non servaverit2 et½dies festos non feriaverit3 aut quatuor tempora et½vigilias non ieiunaverit, aut mortuos suos ad ecclesiam½non sepellierit, XII4 dies in5 pane et aqua½peniteat6 in cippo. Si dominus servi sui corpus, aut½villicus pauperis hospitis vel villani7 ad ecclesiam non½detullerit, tantumdem peniteat.

XXVI. De laboribus iude½orum in festivitatibus. Si in1 die dominico aut aliis½maioribus festivitatibus iudeum laborantem aliquis in½venerit,2 ne scandalizetur christianitas, cum quibus instru½mentis laboraverit,3 illa4 amittat.

XXVII. De decimacione li½berorum abbatum.Abbates de liberis suis dent de½cimacionem1 episcopis.

XXVIII. De testibus iudicii ferri vel aque.1½Quocienscumque vel aqua vel ferro iudicium factum½fuerit, intersint ibi tres ydonei2 testes iureiurando3½probati,4 qui et innocentis innocenciam, et e contra culpabilis║culpam perhibeant. Presbiter de ferro duas pensas et½de aqua unam pensam accipiat.

XXIX. De celebracione½misse extra ecclesiam.Nullus presbiter missam audeat1½celebrare extra ecclesiam, nisi forte itineris causa necessitas½cogat eum. Si vero a comite suo coactus fuerit, ab½ordine cessabit, et qui eum ad hoc coegit,2 LV3 pensas solvat. ½In itinere vero dierum4 divinum officium celebrari5 liceat½in tentorio.

XXX. De decimacione liberorum.1½Episcopi de liberis accipiant decimam;2 liberi vero, cuicunque½episcopo vel comiti adheserint, sicut eis placuerit,3 ita½habeantur, salva tamen libertate. Qui autem pro animarum½salute4 libertate5 mancipati fuerint, eo tenore tamen,6 ut ecclesie½serviant, ipsi nemini, nisi soli presbitero administrent.½

║163.

XXXI. De carnis dimissione.1½Latini, qui Hungarorum consuetudini legittime2 consentire½noluerint, scilicet, qui postquam3 Hungari carnes4 dimise½runt,5 ipsi iterum in secunda et tercia feria comederint,½si se6 nostre consuetudini meliori non consenserint,7 quocumque½volunt,8 eo vadant. Pecuniam vero, quam hic9 acqui½sierunt, hic relinquant, nisi forte resipuerint10 et carnes½nobiscum dimiserint.

XXXII. De illata violencia virginis½vel mulieris.Si quis vel1 virgini vel mulieri de½villa in villam eunti vim intulerit, quantum de2 homi½cidio, tantumdem peniteat.

XXXIII. De decimacione pecorum½in alio episcopatu nascencium.Episcopi, qui decimacionem½pecorum in alio episcopatu accipiunt, quartam partem presbiteris½in suo episcopatu manentibus tribuant.

XXXIV. De satisfaccione½meretricum vel strigarum.Meretrices et strige½secundum quod episcopo iuste1 visum fuerit, ita diiudicentur.

XXXV. De½osculo abbatis vel monachi1erga regem vel episcopum. ½Si contigerit2 regi aut3 episcopo ad4 quamlibet abbaciam½venire, abbas vel monachi ad regis vel episcopi osculum½in ecclesia non accedant, sed egressi in claustrum, ordi½natim5 stantes, regis vel episcopi6 osculum prestolentur. Regem½autem et episcopum, cum quot et qualibus sibi pla½cuerit, abbas claustrum intrare permittat.

XXXVI. De saluta½cione1 abbatis vel monachi euntis ad regem. ½Si autem contigerit, abbatem vel monachum ad curiam½regis venire, in ecclesia dei2 ad salutandum regem non½eat, sed postquam exierit de ecclesia, in domo vel tentorio½salutet eum.

XXXVII. De observacione vigiliarum sanctorum.1│ (I)n hac2 vero sancta synodo a3 venerabili rege4½Ladislao5 statutum est, ab universis6 collaudatum et canoni½½zatum, ut vigilie celebrentur beati7║_88a

║164.

Stephani regis et½Gerardi martiris, quo die passus est, et tres dies ad fe½stivitatem sancti Martini. Et quod patruus suus An½dreas rex cum omnibus, qui tunc erant, episcopis, vo½vit et statuit, iste rex christianissimus destruere noluit, ½sed firmius8 roboravit,9 scilicet dierum trium10 vigiliam½ad festivitatem sancti Petri.

XXXVIII. De sanctorum vene½racione festivitatum.1½Iste2 vero3 festivitates feriande4 sunt per annum: Nativi½tas domini, sancti5 Stephani prothomartiris, sancti6 Johannis7½ewangeliste, sanctorum8 Innocentum, Circumcisio domini, Epiphania cum vigilia,9½Purificacio sancte Marie, in Pascha½quatuor dies, sancti10 Georgii martiris, Philippi et Jacobi½cum vigilia, Invencio sancte crucis, Ascensio domini, in½Penthecosten11 IIII12 dies, sancti13 Johannis14 Baptiste, Petri et½Pauli una die, sancti15 Jacobi apostoli,16 sancti17 Laurencii martiris,18 Assum½cio sancte Marie, sancti19 Stephani regis,20 Bartholomei21 apostoli,½Nativitas sancte Marie, Exaltacio sancte crucis, sancti22½Mathei apostoli, sancti23 Gerardi episcopi,24 sancti25 Michaelis archangeli, ½Symonis et Jude apostolorum,26 Omnium Sanctorum, sancti27 Henrici28½ducis,29 sancti Martini episcopi,30 sancti31 Andree apostoli,32 sancti33 Nicolai½episcopi, 34sancti35 Thome apostoli et36 unaqueque 37parochia38 suum½patronum et dedicacionem ecclesie39 celebret.

XXXIX. De abbatibus½vel monachis in calendis1 sedentibus.2½Abbates et3 monachi inter fratres kalendarum non½sedeant, sed abbas oblaciones fratrum in claustrum½recipiat4 et secundum regulam fratribus administret. ½

XL. De decimacionem negantibus.1 Episcopus accipiat decimacionem in omnibus, sed eo tenore: ½pristaldus episcopi interroget possessorem annonarum½sew bestiarum, quantum habeat? Si vero crediderit½verbis2 illius,3 accipiat secundum hoc, quod dixit;4 ║^165.  si vero½non crediderit, faciat illum iurare et accipiat. In½annona5 vero commixtum ne accipiat, sed½separatim. Si vero6 post iuramentum dominum7 annone½quis alienus periurum dixerit, preter pristaldum episcopi½ante pristaldum regis et comitis numeretur annona. ½Si culpabilis inventus fuerit dominus annone, ei8½decima pars detur et novem partes dentur episcopo; ½si autem qui9 insurrexerit,10 ipse11 mendax extiterit, eodem½iudicio persolvat culpam. Si non habuerit,12 unde se red½imat, solus vendatur13 exceptis liberis. Decimacio½autem tota colligatur usque ad Nativitatem domini. ║ Filius,14 qui in domo patris est, seu filius,15 seu16 servus, non½separentur, sed simul dent decimacionem cum patre; a filiis½vero aut servis, qui per se habent domos suas,17 accipiant½decimam18 de omnibus, que habent. Si autem aliquis19 contumax½fuerit, interrogatus decimam noluerit iudicare pristaldo½episcopi, tunc pristaldus coram idoneis testibus designet,│quantum sibi videtur esse iustum. Linum vel cana½pum, quantum potest20 pugillus pressis digitis ad terram½premere, accipiat. Si trituratam annonam invenerit,½si decem ydrie21 fuerint, nichil22 accipiat, si viginti½vel plus, accipiat decimam partem.½

XLI. De littigatoribus1 venientibus ad regale palacium.½Si quis vero nobilium2 vel3 comitum in curiam4 causa½licium veniens ad regale palacium cum suo litigatore½non steterit et regio nunico vocatus sine regis licencia½domum perrexerit, racionem perdat et insuper, si quid ab½eo abstulerit,5 duppliciter reddat. 

XLII. De spretu sigilli½regis vel iudicis.1Si quis autem regis sigillum½super aliquem proiciens et ipse in curiam venire neglexerit,½racionem perdat et quinque pensas persolvat et quociens½cumque renovaverit, tociens quinque pensas solvat.2 Si½vero iudicis sigillum proiciens3 non venerit, centum½nummos solvat.4

║166.

SANCTI LADISLAI REGIS DECRETORUM LIBER SECUNDUS.

Sequitur recapitulacio secundi libri:1 I.De furto quorumlibet principum. II.De furto servi. III.De ligacione furis.2 IV.De purgacione furti, si quem furem tota villa 3proclamaverit. V.De inquisicione furtive rei. VI.De iudicis iudicio4 erga servum vel liberum. VII.De negociatoribus sive mercatoribus.5 VIII.6De iugulato homine. IX.De quolibet eiusdem prosapie faciente furtum. X.De cuius(vis) servo7 in furto deprehenso. XI.De nobile vel milite8 invadente alterius domum. XII.De libero vel servo in furto capto.9 XIII.De furto clericorum. XIV.De libero in furto reperto. XV.Ut10 nulli negociatori liceat emere vel vendere equos aut boves, nisi quantum ei necesse11 fuerit. XVI.De vendicione equorum vel bovum sine licencia regis. XVII.De privacione honoris comitum, si permittunt12 emere vel vendere. XVIII.De negociacione cuiusvis hospitis.13

Temporibus piisimi regis Ladislai14 omnes nos½regni Pannonico15 optimates in monte sancto½conventum fecimus et quesivimus, qualiter½malorum hominum impedirentur studia et gentis nostre½expedirentur negocia.

I. De furtu proximi quorumlibet principum.1Primo omnium2 iureiurando½constituimus, ut qualiscumque proximus3 principum reperiretur in furti4½culpa ultra precium gallinarum, nullatenus possit ab½scondi vel defendi a quolibet eorum. Placuit quoque½ut ipse fur, nisi ceciderit in ecclesiam, suspendatur5 et½omnis facul-

║167.

tas6 eius depereat. Et si inprudencia eius,½qui ceperat eum, evaserit in ecclesiam vel in7 curiam½regis vel ad pedes episcoporum, careat, qui non cavit,8 vendi½cacione9 furti. Si autem de manu fideiussoris evaserit,½de patibulo quidem liberetur, verumtamen cum eodem½fideiussore in aliam regionem venundetur et bona½ipsius regali fisco vindicentur.10

II. De furto servi.½Si servus fur inventus fuerit, non possit precio½commutari nasus eius, nisi ceciderit in ecclesiam vel in cu½riam regis vel ad pedes episcopi; et si ceciderit, careat½custos eius vindicacione furti. Si vero secundo1 captus½fuerit, suspendatur.

III. De ligacione furis1½Si quis autem furem ligaverit, habeat potestatem ligandi½eum et ducendi ad iudicem, sive iuste, sive iniuste li½gaverit. Si autem eum2 ligare quis prohibuerit,3 per½solvat L4 quinque pensas et eandem noxam reddat5½in ligamine.

IV. De purgacione furti, si quem furem½tota villa proclamaverit. ½Si quem deinceps tota villa furem esse procla½maverit, probetur1 iudicio. Unde si mundus apparuerit,½villa persolvat solummodo unam pensam2 presbitero. Si autem½reus iudicetur,3 omnis4 substancia eius5 vendicetur6 regi, unde7 detur IIII.8 ½pars villanis. Si vero aliquem personaliter furem esse½proclamaverit, accipiant9 unam pensam.10 Si autem una½pars11 accusaverit12 furem, alia vero defenderit, non½recipiatur13 eorum defensio, et probato fure iudicio, ½si culpabilis inventus fuerit, non habeant partem in quarta vendi½cacionis.14

V. De inquisicione furtive rei. ½Si quis vestigia sequitur furtive rei, nuncium pre½mittat1 in villam, in quam dirigantur vestigia,2 ne ex½cuciendo bestias suas perturbent villani sequenda½vestigia. Quod si contumaciter fecerint, perditas res║persolvant. Si autem, priusquam nuncius venerit, vil½lani excusserint3 bestias suas, tunc investigatores½prescrutentur singulas domos, ut ipsis placuerit.  

║168.

Si cui½perierit res, eat cum testibus ydoneis4 investigare rem,½ubi putaverit esse et si prohibitus fuerit, prohibitores pro½bentur iudicio et si culpabiles effecti5 fuerint, pereant, ½ut fures; si vero mundati, propter prohibicionem LV6 pensas½solvant.7 Si8 instinctu comitis, sin militis investigato½rem9 impedierint, pro ipsis LV pensas comes10 persolvat½et post hec probetur iudicio.

VI. De iudicis iudicio erga½servum vel liberum.Si iudex nasum servi non inciderit vel liberum non½suspenderit, pereant omnia sua preter filios filiasve½et ipse iudex venundetur. Si vero suspenderit iustum,1 centum½X pensas et omnia bona sua suspenso restituat. Et si½se duobus ydoneis testibus liberaverit, ab eo, qui duxerat2½eum in concilium, tollat LV pensas. Et si advenerit½iudicium3 et iustus iudex apparuerit,4 introductor eadem½pena pereat, qua iudex periturus erat. Et si maioris½facultatis fuerit, quam iudex, amittat eciam libertatem.½

VII. De negociatoribus sive mercatoribus.1½Nemo emat vel vendat preter mercatum; si qui½vero contra hoc emerint2 de furtiva re, pereant½omnes, et emptor3 et venditor et testes. Si vero½propriam rem contraxerint,4 perdant rem et precium et te½stes tantumdem. Si vero in mercato tractus sit,5½contractus6 fiat coram iudice et theloneario7 et testibus½et si8 res empta9 esse furtiva10 apparuerit, emptor quidem½testimonio iudicis et thelonearii11 evadat, testes autem½reddant venditorem.

VIII. De iugulato homine.1 Si quis extracto gladio iugulaverit hominem, regali½iudicio tradatur in carcerem, et omnia sua dividantur2½in tria, scilicet vinee, terre, lixe, servi, unde due partes½dentur cognatis iugulati, tercia vero filiis et uxori½iugulatoris. Si vero minoris facultatis sit, quam centum3½X pensarum,4 amittat eciam libertatem.

IX. De quolibet, eiusdem prosapie faciente furtum.½Si quis eodem decreto et divina propiciante gracia½prolem vel cognatum, sive quemlibet propinquum in½furti condicione preoccupaverit.

║169.

suspensionem vel carnis½perdicionem non subeat, sed ut exul venundetur,½si vulgaris fuerit. Si vero nobilis eadem cul½pa captus a parentibus fuerit, non venundetur, sed½½ergastuli1 custodie commendetur.2

X. De cuiusvis1 servo in½furto deprehenso.Si quis ergo2 servum suum vel½in propriorum sive aliorum in furto3 culpabilem invenerit,½prefato testante eloquio, iudicibus ne parcat ad incidendum½largiri nasum.

militum½alterius nobilis domum1 invaserit et ibi pugnam fe½cerit, et uxorem illius flagellaverit, si tantam sub½stanciam habuerit, due partes eiusdem substancie pro reatu½commisso dentur, tercia vero2 uxori filiisque suis remaneat.½Si autem substancia defuerit, raso capite ligatus½et flagellatus circa forum ducatur, et sic vendatur3;½alii vero, qui cum illo erant, liberi reatum suum LV4½bizanciis5 redimant, servi vero eadem pena dampnentur,6½ut dominus eorum.7 Servi vero alieni, qui ad hanc½pugnam insciis dominis convenerint,8 venumdentur et½dimidium precium pro reatu9 detur, dimidium vero½ad dominos illorum redeat.

XII. De libero vel servo in furto capto.1½Si quis liber vel servus in furto captus fuerit, ½suspendatur. Si vero pro evadendo patibulo ad½ecclesiam confugerit,2 eductus ab ecclesia obcecetur. Servus½in furto captus, si ad ecclesiam non fugerit, sicut liber½suspendatur. Domino servi illius detrimentum3 sit in servo½suspenso, domino vero rerum perditarum detrimentum½sit in rebus perditis. Liber in furto captus, si ad½ecclesiam confugerit, et inde eductus4 obcecatus fuerit,5½filii sui et filie sue,6 si X7 annorum aut minoris etatis½fuerint, in libertate permaneant, si vero maioris│etatis, quam decem annorum fuerint, in servitutem re½digantur, et omnis substancia eorum aufferatur.8½Servus autem vel liber, si9 anserem aut gallinam½furatus fuerit,10 monoculus11 efficiatur,12 et quod furatus½est, reddat.13 

║170.

XIII. De furto clericorum.½(O)rdo clericalis,1 si anserem vel gallinam, poma2½vel his similia furatus fuerit, scopis3 tantum½a magistro corrigatur, sed quod furatus est,4 restituat; ½maius his si5 furatus fuerit, ab episcopo suo degra½detur et iudicio vulgari dampnetur.6½

XIV. De libero in furto reperto. ½Si quis liber decem denariorum precium furatus½fuerit, suspendatur; minus decem denariis1 si½furatus fuerit, furtum duodecies reddat, et bovem║unum persolvat. Servus autem tale furtum si2 fe½cerit, reddat duplum et nasum amittat. Servus½profugus si alicubi in3 furto deprehensus fuerit, obcecetur.½Et ideo ne4 suspendatur, nec lingua abscindatur,5 decre½vimus, et si postea dominus suus eum invenerit,½requirat per eum, si aliquid perdidit.6½

XV. Ut nulli ne½gociatori liceat emere vel vendere equos aut½boves, nisi quantum ei necesse fuerit.1½Nullus mercator in aliquo huius terre confinio equum½aut bovem vendere vel emere2 presumat, sed½equum solum modo sibimet ad expedicionem necessarium,½aut boves ad arandum aptos si voluerit, emat.½

XVI. De vendicione equorum vel boum sine licencia (regis).1½Si quis equum ad vendendum sine licencia regis½in confinium duxerit, equus per comitem confinii2 ab eisdem3½auferatur, vel4 equi dominus5 in carcerem mittatur, ½donec testimonio comitis sui comprobetur; et si reus½extiterit, sicut fur pereat,6 sin autem7 liber et sospes½evadat, et8 equum, quem adduxit, amittat.½

XVII. De privacione honoris comitum, si permittunt½emere vel vendere.Comites confiniorum, si equos½vel boves ultra fines huius1 patrie sine licencia regis½vendi permiserint, comitatus honore priventur. Cu½stodes vero confiniorum, qui vulgo ewrii2 vocantur,½si absque sciencia comitum

tale quid commiserint,3 li½bertatem amittant, si pauperes fuerint. Illis vero cu½stodibus, qui presunt, si ║^171.  in culpa eadem rei

inventi½fuerint, cum omnibus, que habuerint, pereant, soli filii½et filie in libertate permaneant.4½

XVIII. De negociacione cuiusvis hospitis.1½Hospites ex aliis regionibus in confinium2 pro equo½emendo vel aliis rebus negociandis si venerint,3½cum nuncio eiusdem confinii comitis4 ad regem eat, ½et per licenciam regis quicquid5 et quantum ei con½cessum fuerit, coram pristaldo regis emat. ½Explicit liber secundus.6 

║172.

SANCTI LADISLAI DECRETORUM LIBER TERTIUS.

Incipit1 liber tercius. Capitulaciones eiusdem:2I.De centurionibus,3 et decurionibus. II.De his, qui aliorum servientes4 detinent. III.De palatino comite.5 IV.De quolibet6 fure ad ecclesiam fugiente.║V.De servo vel libero in eadem culpa ad ecclesiam fugiente. VI.De muliere inventa7 in furto.8 VII.De puella furtum faciente. VIII.De furibus9 decem vel VI10 denariorum valencium11. IX.De his, qui capiunt furem. X.De his, qui in12 expedicione furantur. XI.De negociatoribus de civitate in civitatem euntibus. XII.De fure in curia nobilium capto.13 XIII.De collectoribus fugitivarum14 rerum. XIV.De his, qui equos a cursoribus dimissos15 retinent. XV.De his, qui decretum regis spernunt. XVI. De iudicibus. XVII. De furibus ad ecclesiam fugientibus et se innocentes proclamantibus. XVIII. Ut nullus cum fure convenire audeat. XIX. Nemo ducat furem16 ad alium iudicem. XX. De usucapionibus.17 XXI. De his, qui recipiunt18 servum vel lixas alienas.19 XXII. De iudice eiecto20 et21 constituto. XXIII. De falsis iudicibus. XXIV. De iudice littigium differente.22 XXV. De iudicibus sigillum mittentibus. XXVI. De spernentibus sigillum iudicum. XXVII. De his, qui domi fecerunt pugnam. XXVIII. De cursoribus, qui ultra terciam villam23 equos duxerint. XXIX. De querentibus perditarum rerum.

I. De centurionibus et decurionibus.1 Hoc decreverunt,2 hanc legem constituerunt:½ut nuncius regis per omnes civitates diri½gatur, qui congreget centuriones et decuriones eorum,3 qui½vulgo ewrii4

║173.

vocantur, cum omnibus sibi commissis,½et precipiat eis, ut5 si quem furti culpabilem sciunt, os½tendant;6 et qui pro culpabilibus7 ostensi fuerint,½si8 quod non sint culpabiles, iudicium portare voluerint,½iudicium detur illis. Quosque nominant ewrii,9illi pa½ciantur sub10 decenario11 numero, quorum unus pro X12 por½tet iudicium; si fuerit salvus, reliqui IX13 salvi½fiant,14 sin autem IX15 portent iudicium, unus½quisque pro se. Ille autem, qui pro IX16 iudicium½portaverit, ipse eciam pro17 se portet, sed18 eque║ iudicium.

Post hec inquiratur a cunctis optimatibus et½populo, si quam villam sciant furto diffamatam; et½si quam dixerint, dicat19 nuncius regis villanis, ut quos½fures sciant in illa,20 illos reddant. Quos autem red½diderint,21 si iudicio se22 velle defendere dixerint, ne½prohibentur. Sed qui fures23 antea auditi fuerant,½illis nequaquam detur iudicium.

Preterea24 eiusdem ville½villani per decem et decem dividantur, et decimus25½pro IX26 portet iudicium. Si fuerit ipse27 mundus, reli½qui IX28 mundi sint; si culpabiles sint,29 sicut supra diximus,½unusquisque pro se portet, decimus autem, qui pro½IX30 portaverat, ipsemet eque iudicio probetur.31

Deinde½nuncius32 regis de villa in villam vadat, sciscitan½do a villanis, ut ubi furem sciunt, monstrent.½Notum eciam faciat, tocius Hungarie principes33 sa½cramentum fecisse, quod neque furi parcant,34 neque½celant eum, ipsi35 quoque similiter faciant. Et si½rustici36 dixerint, iusiurandum se37 velle observare,½tunc ostendant fures, ubi sciunt. Sed si38 postea½aliquis fures39 celasse eos accusaverit,40 et ita periuri½inventi fuerint, pro commutacione lingue decem½pensas solvant41 et canonice peniteant.

II. De his, qui aliorum servientes detinent.1½Precipimus2 eciam, ut idem regis nuncius3 palam½faciat omnibus, tam nobilibus, quam ignobilibus,½imprimis episcopis, abbatibus, comitibus, postea

║174.

vero½minoribus, quod a tempore regis Andree et ducis½Bele et a descripcione4 iudicis Sarkas5 nomine aput6½quemcumque7 aliqui civium vel illorum, qui dicuntur ewnek8½vel servi detinentur, in assumpcione sancte Marie½omnes regi presententur. Quod si quis rennuerit,9½duppliciter reddat; vel si quis10 defendere voluerit, ½in predicta festivitate veniat ad curiam et de½fendat.

Veniant et illi omnes, qui dicuntur wzbeg11½ad curiam in eadem festivitate et secundum quod regale12½iudicium ordinaverit,13 postmodum ratum permaneat.½Et si14 quis15 ultra predictum terminum16 aliquem illorum,½quos17 tunc reddi precipimus, detinuerit, dupliciter red½dat et LV p(ensas) propter transgressionem18 solvat. Et si½qua suspicio de illo, qui alterius rem detinebat,19 ½habita fuerit,20 eo quod ille, quem21 retinuerat, fur et latro½diffamabatur,22 ipse expurget se iudicio; si culpabilis fuerit, ut fur et ipse diiudicetur.23

Illi quoque,24 qui½dicuntur vulgo wzbeg,25cuicumque persone si26 adheserint,27represententeos regi28 in assumpcione sancte Marie;29 quod½si quis transgressus fuerit, bis totidem reddat et in½super propter legis fracturam LV30 pensas adhibeat.31½

III. De palatino comite.1½Placuit eciam, ut si aliquando2 palatinus3 comes domum½ierit,4 regis et curie sigillum,5 qui in vice eius½remanserit, illi dimittat,6 ut sicut regis una est½curia, et ita7 unum sigillum8 persistat. Domi vero½comes idem quamdiu manserit, super neminem sigillum½mittat, nisi super eos dumtaxat, qui vocantur½udornic9 et qui spontanea voluntate iverint ad½eum, illi½ei10 liceat iudicare. Quod si aliter fecerit,½LV pensas solvat. Similiter et ducis comes,½qui super suos, quam alios11 iudicaverit,12 eadem13½sentencia corrigatur.14

IV. De quolibet fure ad eccle½siam fugiente.Si quis liber furatus fuerit,½et in1 ecclesiam fugerit,2 cuius ecclesie refugium ║^175.que│sivit, illius servus sit. Ille autem, cuius suasione3½evasit, parte sua careat. Et si presbiter illum postea½emancipaverit, et ipse vice eiusdem ecclesie servus½sit. Ille vero, qui furatus fuerit,4 venundetur in½aliam patriam, et si postmodum huc reversus fuerit, ½tollantur ei oculi.

V. De servo vel libero in eadem½culpa ad ecclesiam fugiente.Servus autem, qui½furatus fuerit et ad ecclesiam fugerit,1 domino suo½reddatur, et cuius consilio fugit, det ecclesie duas pen½sas. Et si liber furtum fecerit, sed neque captus, neque½ligatus in ecclesiam fugerit, ipse similiter sit servus½ecclesie, et cuius erat fur, parte sua non careat. ½Eo modo si servus ad ecclesiam fugerit, una pensa½dominus eius eum redimat, cuiusque res furatus½fuerat, illi totum restauret. Item si servus½magnum quid et tantum furatus fuerit,2 quan½tum dominus eius restaurare non poterit, cuius½erat,3 unam pensam ecclesie donet,4 et servus sit ecclesie.5½

VI. De muliere in furto inventa.Si qua1 mulier½habens maritum furtum fecerit, nasum perdat et½venundetur, et cum tota substancia sua, cum2 qua½post viri sui mortem cum3 alio viro4 posset ma½ritari,5 pereat. Et si vidua idem fecerit, alterum½oculum perdat et exceptis partibus filiorum suorum½cum parte sua anichiletur.6

VII. De puella furtum½faciente.1║Si que inupta puella furtum fecerit,venundetur,½et nunquam ad libertatem redeat. Et si2 quis emanci½paverit, precio careat, illa autem in curiam3 regis½ducatur.

VIII. De furibus decem vel sex denarios valencium.1½Si liber, quod2 decem3 denarios valeat, furatus fuerit, ½cum4 omni substancia sua5 pereat;6 si minus,7 alter oculus½eruatur, et secundum sancti Stephani8 decreta diiudicetur. Item si9 ser½vus VI10 denariorum precium furatus fuerit, ½careat oculis; si minus, oculo,11 et quod furatus fuerit,12½dominus eius duppliciter restituat.13

IX. De his, qui capiunt furem. ½Quocienscumque quis furem ║^176.  ceperit

et1 ligaverit,2 per½tres dies tantum teneat, in quarto ante3½iudicem4 statuat; et si forte se5 furti conscios6 inven½turum7 dixerit,8 sex septimanarum9 spacio½indulgenciam10 habeat, et interim11 furti conscios,½quos12 se inventurum promiserat, inveniat; si autem½non invenerit, regali sentencia dampnetur.13 Si½vero plus, quam per tres dies eum tenuerit, et in quarta,½sicut diximus, iudici non presentaverit et postea vel½a parentibus ipsius furis, vel a domino, si dominum½habet, declamacio venerit, ante14 iudicem statuatur, et15½quia16 eum17 vinculatum te½nuit et secundum legem18 tercia vel quarta½die non presentaverit,19 ipse20 ante iudicem statuatur, et½quia iniuste tenuit furem, X21 pensas solvat,22 fur autem½secundum legem diiudicetur. Et si quis contumax iudicium½iudicum23 transgreditur, sex pensas solvat, iudex vero24 per½vim furem accipiat25 et si fur iudicium quesierit,½et iudicio dato inculpabilis fuerit, de his sex pensis unam sancte ecclesie donet; et si culpabilis fuerit,26 cum omni substancia½sua in sumptum27 regis exportetur.

X. De his, qui½in1expedicione furantur.Si rex in expedicione½fuerit, et interim furem capi2 contigerit, qui cepit,½firmiter teneat, sed postquam rex3 et primates½redibunt, ultra quem terminum dixi,4 tenere½non presummat.5 Quod si aliter fecerit, sex pen½sas enumeret.

De eademve.6 Si quis in½expedicione furtum fecerit, cum omnibus rebus suis½extirpetur.

XI. De negociatoribus euntibus1 de civitate in civi½tatem.Si quis de civitate in civitatem vadens½emerit vel vendiderit, et si quod2 prius vendidit,½postea furatum esse apparuerit, ille qui vendidit,½sicut fur diiudicetur, et qui testes fuerint, iudicio½discuciantur; si culpabiles3 inventi fuerint, sicut½fures, ita4 diiudicentur.

XII. De fure in curia1nobilium║capto.Si quis in curia nobilium furtum fecerit,½nuncietur2 vel eiusdem curie3 domino vel

║177.

pristaldo½eius. Et si forte contigerit, quod neuter domi sit,½expectent per X4 dies; si in undecimo neuter illorum½venerit, ante iudicem statuatur, et secundum legem½tractetur.

XIII. De collectoribus fugitivarum1rerum. ½Rerum fugitivarum2 collector, quem vulgariter3½joccedeth4dicunt, quitquid colligit, ad civita½tem eiusdem provincie congreget, et regis agazo½et comitis eiusdem civitatis in suburbio stabu½lum faciant, ibi usque ad festivitatem sancti Mi½chaelis5 quitquid6 pecorum7 collectum fuerit,8 ser½vetur; due9 partes fugitivorum hominum, iochscilicet10½donentur regis pristaldo, tercia pars comiti et½usque ad prenominatum festivitatem detineantur,½de quibus post festivitatem sancti Michaelis, quando½dividentur,11 nunccius episcopi decimam partem accipiat.½A festivitate sancti Martini usque ad festivitatem½sancti Georgii congregentur oves et boves et simi½li modo dividantur.12 Et si13 interim14 rerum fugitiva½rum collector, quem dixi, hec15 transgressus fuerit, ½exceptis filiis et uxore eius, cum omni substancia½perdatur; si comitis collector fugitivorum liber½fuerit, simili modo disperdatur, si16 servus, comi½ti auferatur. Si regis fugitivorum collector17½de his, que collegit, alicui dederit, ambo perdantur; et si quis½ei quitquam18 de talibus negaverit, quantum nega½vit,19 duodecius tantum reddat.

XIV. De his, qui½equos a cursoribus dimissos1retinent.½Si quis equos, quos cursores dimittunt, habuerit,½per tres septimanas ad ecclesiam vel mercatum2½monstrandi causa3 ducat. Et si dominus eius½non venerit, donet eum4 regis collectori.5 Simi½liter de equis fiant a furibus dimissis, ut½qui furem cum equo deprehenderit, furem½det iudici,6 equus vero suus sit.7

XV. De his,½qui decretum regis spernunt1.Quicumque½ergo regis et principum decreta2 fregerit, si½episcopus est, secundum voluntatem regis diiudicetur;3½si comes, a comitatu degradetur; si centurio;½honore privetur,4 et insuper LV5 pensas║solvat; si6 miles, similiter7 LVpensas solvat.8

║178.

XVI. De½iudicibus.Volumus, ut1 unusquisque iudex in pa½rochia sua2 iudicet.3

XVII. De furibus ad ecclesiam fu½gientibus et se innocentes proclamantibus.1½Si qui2 fures, servi vel liberi ad ecclesiam subin½traverint, et se innocentes esse proclamaverint, ½iudicio probentur. Quod si rei apparuerint, quasi qui½ecclesiam non intrassent, iudicentur; si vero culpam½confessi fuerint, lege beati Stephani discuciantur.

XVIII. Ut½nullus cum fure convenire audeat.Nemo cum½fure convenire audeat; si autem quis fecerit,1 LV2 pen½sas perdat.

XIX. Nemo ducat1furem2ad alium iudicem.½Volumus eciam, ut si quispiam furem ceperit,½ante illum iudicem discuciatur3 causa, in cuius termino½captus fuerit fur.

XX. De usucapionibus.½Usucapiones capiantur a festo sancti Georgii½usque1 ad festum sancti Joannis Baptiste et du½cantur in civitatem, teneanturque usque ad festum sancti½Michaelis, presententurque2 assidue in3 mercato, ut si quis½piam suam repererit4 personam, redimat XC5 denariis,½equum XII,6 bovem V,7 ex quibus due8 partes½regi, tercia9 comiti tribuantur.10 Si vero usque sancti½Michaelis festum inve(n)ti11 non fuerint, dividantur½predicto modo, tamen nullo pacto vendantur vel½cellentur,12 sed tantum labore eorum utatur. Quod½si collector vendiderit vel celaverit, tripplum13 reddat,½ipseque14 X15 pensas persolvat. Comes vero si idem16 fecisse pro½batur, LV pensas persolvat. Simili modo iubemus, ut½qui usucapiones tenuerint17 a tempore regis½Bele,18 usque ad festum beati Stephani dimittant.½

XXI. De his, qui recipiunt servum vel lixas alterius.1½Interdicimus eciam ut2 nullus recipiat servum al½terius vel lixas; si quispiam autem receperit, si½comes fuerit, sciat se duppliciter cum LV pensis½redditurum,3 si minister, dupliciter cum XXV4 pensis,½

║179.

si plebeus,5 duppliciter6 cum7 V pensis. Quod si receptus½vel pro furto, vel pro8 aliquo crimine latuerit, et½receptor conscius reatus illius9 fuerit, et negaverit½se fuisse conscium, si comes est, iuramento se½purget et insuper LV pensas persolvat; si vero½plebeus,10 simili iuramento purgetur et V pensis½componat, et si11 quid contra12 eum latro proclama½verit, exaudiatur.

XXII. De iudice deiecto1et con½stituto.Si quis iudicum non diffinivit litigium,½antequam eius potestas auferatur, veniat ad║iudicem constitutum et sicut iudicare disposuerat,½cum eo discernat, et exinde recipiat nonam½partem iudicii, iudex vero decimam.

XXIII. De fal½sis iudicibus.1 Si qui2 falsi iudices in occulto iu½dicare aliquid3 cognoscerentur,4 presententur iudici, in5½cuius termino reperti fuerint, inquisitaque ab eis½causa commissi,6 quod diiudicaverint,7 dupplum reddant,½ipsique X8 pensas proferant.9

XXIV.1 De iudice litigium½proferente.Si quis distulerit iudicium litigii2 ultra½XXX dies, vapuletur.3

XXV. De iudicibus sigillum mitten½tibus.Possit iudex sigillum suum mittere super½quoscumque,1 exceptis presbiteris et2 clericis, necnon3 comitibus.½Si quis autem4 iudicem iniuste iudicasse5 proclamaverit, et½non probaverit, V6 pensas solvat; si7 vero iudex convictus½fuerit, iudicium8 in dupplum restituat et insuper V9½pensas persolvat. Iudex pro suo iudicato, nisi10 in se,11 uno anno,½postea non12 introducatur.

XXVI. De spernentibus sigillum½iudicum.Si quis sigillum iudicis negligens ad½causam non venerit, primo V1 pensis puniatur; si secundo,½totidem; si tercio, racionem perdat et tonsus2 vendatur3½pro debito.

XXVII. De his, qui domi fecerint pugnam.½Si qui domi pugnaverint et ad iudicem non venerint½nichil1 querat iudex. Si venerint, ║^180. ad eius fiat libitum.│

Quod si concordati2 aliquid iudici inde dederint,3 terciam sibi, II4 partes½regi reservet.5

XXVIII. De cursoribus, qui ultra terciam½villam1equos duxerint.2Nemo cursorum audeat½ducere equum ultra terciam villam vel accipere ad½ecclesiam euncium3 vel4 redeuncium,5 sive ad6 curiam episcoporum½seu comitum,7 nec8 de presbiteris et clericis ac in curribus½eorum. Accipiat autem qualescumque invenerit equos,½ut regis legacio cicius9 expediatur. Si quis autem½cursorem verberaverit, LV10 pensis,11 si lora retemptaverit,12½decem pensis13 puniatur.

XXIX. De querentibus perditarum½rerum.Si quis servum fugitivum vel quodcumque1½perditum querere voluerit, a nemine prohibeatur.½Si quis autem prohibuerit, vel querentem verbera½verit, decem iuvencis mulctabitur2 valentibus½decem pensas.3

Explicit decretum sancti½regis Ladislai.4

║181.

COLOMANNI REGIS DECRETORUM LIBER PRIMUS.1

Incipit║decretum Colomanni dei gracia regis Hungarie.2 Seraphin3 archi­presulidivi½narum igne virtutum ardenti Albricus,½quamvis unus ex minimis, tamen servus sanctitatis½nunccupatus4 in pallacio5 celestis contemplacionis.6½

Quoniam7 fiduciam talem habemus per Christum, non quod½sufficientes simus cogitare aliquid (a nobis), quasi8 ex nobis,½sed sufficiencia nostra ex deo est, cum spiritualis9 gracia½inspiracionis mentem tuam celestis sapiencie the½zauro10 ditaverit et quam plurimis disertis11 ac12 didasca½lici meriti viris13 lucidas contubernii tui14 officinas,½quasi totidem15 gemmis ornaverit, haud parum16 ingenioli½mei reformidat rusticitas, dum me, ut ita dicam, ½elinguem ac pene tocius urbanitatis exsortem17½iubeas 18o presul regalium instituta collacionum½recolere vel senatoria regni tocius19 decreta quasi½ieiunio20 latescentis21 oracionis nostre recapitulare.22

Neque½enim23 ad regalia consilia me consultricis prudencie½inculta provehit materies, nec tenuis rei pro fo½ribus24 stantem intromittit despecta pauperies, quia½vero obediencie eligo magis operam dare, quam½caritati omnia speranti25 aliquid denegare malo½eciam ultra vires obtemperare presummere, quam pre½sumptuose minime obtemperare. Quamvis enim26 in½pericia mea27 dictandi non prestet28 facundiam,29½caritas tamen obedienciam non negat; porro½nec30 in hoc opere proprii arbitrii vestigia figo,½verum previis31

║182.

alieni itineris nisibus32 insisto, ob½quam videlicet causam si quid inerrabundo vesti½gio liberius evagatus meus deviaverit calamus,½nec ambigo, quam facilis aput33 te sit venie½locus, que res34 pigram eciam impulit huius consi½lii moram.

Sed sunt fortasse nonnulli, qui sine½racionis circumspeccione35 idem, unde sermo est, concilium½Tursollinum36 autument esse superfluum, minus½provide asserentes37 antiquis pocius priorum insis½tendum esse relatibus, quorum profecto quam frivola,½quamque38 sit inconsulta conieccio,39 non est supervacuum40½paulisper41 commemorari, quia hi regni detractores½magis proprio consulunt arbitrio, quam communiter42½regni provectui administrando. Nam quis ambigat½a sancto patre nostro Stephano, viro quippe apostolico½legem populo nostro datam in quibusdam austeriorem,║in quibusdam vero tollerabiliorem, in his quoque½intensius43 vindicantem atque in aliis remissius indul½gentem, nec quemquam tamen absque discipline verbe½re dimittentem cum44 predestinacionis tempus nullum½adhuc verum adduxisset fidei sponsorem, nec hoc½quidem preter divine dispensacionis respectum credi½nephas est.

Nam cum tempore predicti patris univer½sum regnum eius barbaricis45 servierit46 incultibus,½ac rudis coactusque christianus contra commonitorium47½sancte fidei stimulum adhuc recalcitraret, adhuc½contra penitencialia ultricis48 virge verbera remor½deret, opere49 precium50 fuit, ut sancte discipline½coaccio in fidelibus quidem ad conversionem fidei,½sed conversis fieret ad iusticiam penitencie51 peccati.52 At½christianissimus rex noster Conlunbanus53 columbine½gracia54 simplicitatis cum omni virtutum discrecione½preditus, postquam vidit adultam fidem perfecte religio½nis robor55 accepisse, legalis vinculum cathene½cogitavit relaxare prudenter, utpote perpendens in½dignum esse, si iam spontaneum fidei militem le½galis pene timor torqueret, quem nec ipsa mors½ab agnite iam confessione veritatis abstrahere56 po½tuisset.

Hic57 nimirum cum videret propter civilia½bella usque ad tempus ipsius ingravesscensia58 pa½ternis tradicionibus iam magna

║183.

ex59 parte solutis½regni consultum labefactari,60 curie honorem vile½scere, timens, ne miles, insolens pacis, domesticus½tamen virtutis61 hospes, irrevocabilis fieret iniquitatis,½regni principibus congregatis, tocius senatus con½sultu prefati regis sancte memorie Stephani le½galem textum recensuit, de quo, si rem consideres,½nichil62 comminuit, sed auxit, non tam, quasi funda½tor, sed superedificator, quatenus primitiva plantaria½salubri veluti respersionis63 infusione irriga½ta iusticie percipiant incrementa. Et ille quidem½destructor64 fuit infidelium, exactor legis per trans½gressionem,65 iste iam fidelium66 recte conversacionis aug½mentator in iustificacione.67 Ille lorica68 fidei populum½induerat, iste terrene ambicionis superfluenta cin½gulo iusticie precingebat; ille gladio spiritus verbi½dei perterruit, iste galea salutis decoravit.

Postremo½hunc uterque regum finem rebus imposuit, ut,½dum debita ultrix pena filios perdicionis consummeret,69║filios predestinacionis refoveret. Non enim sine causa½rex gladium portat, dei enim minister est, vindex½in iram eius, qui malum70 agit, nam principes non½sunt timori boni operis, sed mali. Quis enim est,71 qui½noceat vobis, si boni emulatores fueritis? Hacte½nus hec.

Contra supradictos autem72 huius concilii de½tractores de singulis capitulis, que ab re esse men½ciuntur, possem eciam scribendo satisfacere, nisi½epistolaris ego sermonis modum excedens, modestie½tue, o presulum decus, aures timuissem fastidire. Pos½sunt tamen illa ex his colligi, que moderata satis½brevitate prescripsi.

Verumtamen tu domine, qui½in huius populi lingue genere minus me promptum½consideras, si quid calamus a suscepti itineris tra½mite declinaverit, tua queso solita in me benivolencia½et supervacua reseces et inperfecta73 suppleas, errata½corrigas; commode74 dicta paterna gracia proveas75 et½antequam in aures prodeant publicas, cure tue digitum½dignanter imponas, utque tuo dumtaxat doctis½simo digna constitui examine tuo eciam iudicio½a detrahencium muniantur76 livore.77½

I1.Placuit regi et communi2 concilio, ut dotis3½cuiuslibet

║184.

possessiones4 monasteriis seu ecclesiis½a beato Stephano rege disposite inconvulse remaneant.5½

II.1 Quia populus noster magnis sepe tam vie,½quam inopie laboribus pregravatus pro qualibet neces½sitate curiam regalem adire non potest, bis in anno,½id est in festivitate apostolorum Philippi et Jacobi,½et in octavis sancti Michaelis synodum2 in uno½quoque episcopatu celebrari constituimus, in qua tam co½mes et comites,3 quam reliquorum magistratuum4 potestates½ad suum episcopum conveniant, ad quam quicumque½eciam sine sigillo vocatus non venerit, reus iudici(i)5½erit.6

III.1 Alienigena presbiter vel dyaconus cum commen½daticiis literis recipiatur.2 Qui vero hactenus re½cepti sunt, si iure venerint, examinentur, quatenus½de quibus aliqua aures nostras pulsat infamia,½hi ab officio cessent, donec vel iudicio purgentur,½vel de terra eliminentur.

IV.1 Nullus indigena2 sine fide½iussore recipiatur.

V.1 Episcoporum et comitum capellani½vel reliquorum, per sigillum episcopi vel archiepiscopi ad½causandum cogantur.

VI.1 Si2 clericus cum laicis causam│habet,3 per sigillum iudicis4 laicus cogatur; si vero laicus║habet causam cum clerico, per sigillum episcopi vel archi½presbiteri5 clericus cogatur, ab eisque6 cum7 iudice suo½examinentur.

VII.1Si duo comites pro causa aliqua½dissideant,2 in supradicta synodo ventillentur.

VIII.1Si½duo abbates contenderint, in eadem synodo2 iudicentur.½

IX1.Maiores ministri regis vel ducis et capellani, quorum½

║185.

personis indignum est coram iudice infra se conferre,½in eadem synodo2 iudicentur.

X1.Si quis superbus½iudex ad predictam synodum venire neglexerit,½suo accusatore iudicetur.2

XI.1 Si maiores ministri regis½et ducis vel inter se, vel cum maioribus contende½rint, et ad iudicem venire contempserint, comes½parochianus cum iudice eorum causas discuciant.½

XII.1 Ducis ministri, qui in mega regis sunt, et regis, qui in mega sunt ducis, ante comitem et iudicem, minores vero ante iudicem delitigent.

XIII.1 Si comes cum comite contenderit, vel populus eius seu sinodica½discrecio seu vicinus comes causas eorum discuciat.

XIV.1 Nullus presummat secularis iudex2 sigillum clerico dare.½

XV.1 Quia eo minus videtur valere curia, cominus2 sup½petunt necessaria, ne nostra habundancia in eius super½fluat penuria,3 placuit omnes piscinas, preter quas½sanctus4 Stephanus donaverat, sumptui5 regali reddere,½quia6 indignum erat nobis recedentibus curialem nobis½cum honorem recedere, ubi prestat nos et7 venientes½copiam honoris invenire.8

XVI.1 Similiter decrevimus pi½scinas monasteriis vel ecclesie datas alias quidem½reddere, sed necessarias cottidiano2 fratrum usui3 relin½quere, nullas vero nisi superfluas auferre.

XVII.1 Vinee,½mansiones, terre, a regibus2 quibuslibet date,½perseveranter his, quibus dabantur, permaneant.

║186.

XVIII.1 Sil½vas ecclesiis datas minime auferri concedimus.

XIX1.Ve½teres coloni eiecti, terram non habentes alibi, ad suam½revertantur. Si terra eorum data est monasteriis½vel ecclesiis, et ipsi aliam habent, hoc inviolabiliter2½ita permaneat.

XX.1Possessio quelibet2 a sancto½Stephano data,3 hum(a)ne4 successionis quoslibet½contingat successores vel5 heredes. Possessio vero½ab aliis regibus data de patre descendat ad filium,½qui si defuerint, succedat germanus, cuius filii½eciam post mortem illius non exheredentur. Ger½manus autem predictus si non inveniatur, regi½hereditas deputetur.

XXI.1 Hereditas empticia nulli heredi½aufferatur,2 sed tantum eodem testimonio confir½metur.

XXII.1 Judicium ferri et aque in aliqua ecclesia½fieri interdicimus, nisi in sede episcopali et maio½ribus prepositoriis,2 necnon Posanii3 et Nitrie.

XXIII.1 Judex½iniuste causas2 discuciens ad curiam regis║║_96b cum sigillo cogatur, sedsine sigill ad synodum.│

XXIV.1 Si quis ad conventum episcoporum et comitum venire ne½glexerit, iudicetur. Ipsi vero sic sollicite2 conveniant,½sic subnixa cura3 confidant, sicque summa diligencia½equi4 libraminis trutinam compensent, quatenus nec5½hincque per odium innocenciam condempnent, nec illinc½per amiciciam culpam defendant.

XXV.1 De tributis autem2½(et)3 vectigalibus, sicut comitibus terciam partem dare4 decre½vimus, ita decimam quoque episcopis censemus, quia cum½tam novi, quam veteris testamenti pagina decimas½dandas esse proclamet, incautum igitur5 et inconsultum est,½si instituta sanctorum presumamus infringere, que½summa pocius devocione debemus adimplere.

║187.

XXVI.1 Si½quis in2 testimonium adductus alicuius veritatem sua½nititur attestacione probare, huius testimonium sic re½cipi iubemus, si presertim sit confessus peccata sua3 sacerdo½tibus, si denique aratrum4 habeat, ut et sit cautela½veri testimonii per sacerdotem5 in confessione et mendacis½culpe redempcio fiat in possessione.

XXVII.1 Nullus audeat½perhibere testimonium, nisi confessus peccata. Cuiuscunque½testimonium falsum inveniatur, eius testimonium½amplius non recipiatur.

XXVIII.1 Si pristaldus iudicis pro causa½diiudicata ab aliquo verberabitur, ad hunc a comite½comitatus2 mittatur, et quitquid3 deliberaturm est, totum½aufferatur4 vi.5

XXIX.1 Judicis pristaldos tales esse precipimus,½quales idoneos testes fieri iusseramus supra.2

XXX.1.Si½pristaldus iudicis in legacione eius iniuste quid egerit,½dampnetur cum iudice inique ei mandante.2

XXXI.Dampnum½a iudice per pristaldum alicui iniuste illatum, de½rebus iudicis restituatur.

XXXII.1 Si quis terram alterius½ad possidendum sibi iniuste usurpaverit, cum in iudicio½reus fuerit, tantumdem de propria terra perdat,½insuper decem pensas persolvat.

XXXIII.1 Mercatores ob2 id½solum, ut ditescant, venalium rerum dediti studiis,½pristina duplicent tributa; pauperes vero, qui3 de4 mer½cato vivunt, per solita tributa persolvant.5

XXXIV.1 Si quis de½propriis et domesticis rebus quid in foro vendiderit,½lege sancti Stephani tributum reddat.

XXXV.Si quis hos½pitum acola1 terram civium cohabitat, aut

║188.

iuxta½medietatem substancie civilium expedicionem faciat,½aut VIII denarios solvat.2

XXXVI.1 Quando rex vel dux in comita½tum aliquem intraverit, tunc megalis2 equus exer½citualis prestetur, qui si quo casu mortuus fuerit,½XV pense3 domino equi donentur.4 Si vero aliquomodo,½sed non usque ad mortem lesus fuerit, predicti precii½pars dimidia pro equo reddatur.

Si magna fama½marchiam5 intraverit, comes nuncios II6 equis ex(er)ci½tualibus IIII ad regem dirigat, qui cum proprio cibo½illuc pervenientes, precium viatici sui a palatino½comite exigant, et tantumdem ad reditum suum.½Si vero equi illorum mortui vel7 lesi fuerint, tot½pense, quot supra diximus,8 pro equis reddantur, sed½si sani9 redeant, pro una via exercituali deputetur.½

XXXVII.In quamcumque1 civitatis megam2 rex digrediatur3½ibi iudices II4 megales cum eo co(m)migrent,5 et qui6½contenciones populi illius discreto examine dirimant,½et ipsi, cum7 clamor8 populi ingravescat,9 a comite pa½latino diiudicentur.10

XXXVIII.Si rex forte cuiquam comiti vel½ministro aliquem de civibus dimiserit, solus in½expedicionem1 pergat; sin autem ad populum, unde exiit,2½revertatur.

XXXIX.Omnibus interdicimus tenere quemquam½de civibus1 ad fugam facientem absque regis licen½cia; at si quis tenuerit, quasi legis fracturam½emendet.

XL.1 Comites, si propri(i)s2 in villis3 suos liberos½habuerint, de quibus equos accipere et C4 pensas½possint colligere, loricatum unum regi de sumptu½illo procurent. Si veros XL pensas, militem absque lorica½educent; ac5 si minus, suis hoc propriis usibus re½servent.

║189.

XLI.1 Si rex aliquem vagum servum alicui do½naverit, hic medium caput2 eius tondat; quod½si non fecerit, X pensas amitat. Cui si uxorem½dederit,3 eciam illam cum eo perdat.

XLII. 1 Quicumque½absque regis licencia vagum tenuerit, LV pensas½solvat. Et si aput2 dominum quitquid3 sit furatus,½dominus a crimine iudicio purgetur, et qui fide½iussor eius fuerat, illum ostendat, idemque si½inculpabilis4 fuerit,5 eandem legem persolvat, quam½retentor eius; et si non habet, propriam6 libertatem½amittat.

XLIII.Si1 quis vagum apprehensum½tenuerit, a domino eius I pensa exigatur.2½

XLIV.Si quis iocuscidarius1vagum, quem tenet, pro XC½denariis alicui2 dederit, X pensas persolvat et totidem3║emptor illius. Ubicumque equites, emptores,4 viatores½venerint V,5 si voluerint, nummis6 tantum cape½cium7 comparent. Qui vero minoris precii acceperit,½aut qui maioris fecerit, LV pensas persolvat.

XLV.1 Dena½rii VIII,2 qui de liberis singulis colligebantur,3 a modo½non accipiantur. De civilibus ebdomadariis octo½denarios precipimus colligi, inter quos scilicet,½si quis liber non a rege, sed ab ipsis4 civibus.½Si autem liberi, qui regi per fines eorum transmi½gra(n)ti5 equos, currus subductorius et servicia stipen½d(i)aria6 suppeditabant, IIII denarios persolvant. Et½similiter7 liberos, qui cum eis cohabitare consense½rint, aut8 exeant.

XLVI.1 Si quis ysmahelitas2 in½ieiunio seu comestione, porcineque3 carnis abstinencia4½vel in ablucione aut in quolibet5 sue6 facino½re deprehenderit, ysmaelite7 regi deputentur. Qui8½vero eos accusabat, de substancia eorum partem ac½cipiat.

XLVII.1 Unicuique ville hysmahelitarum2 ecclesiam½edif-

║190.

ficare,3 de eademque villa dotem dare4 precipimus.½Que postquam edifficata5 fuerit,6 media pars ville½ysmahelitarum7 villam emigret, sicque altrinsecus½sedeant, et quasi unius moris in domo, nunc8½nobiscum, una eademque ecclesia Christi,9 in divina½unanimiter consistant.

XLVIII.1 Ysmahelitarum2 vero½nullus audeat filiam suam iungere matrimonio½alicuius de gente sua, sed nostra.

XLIX.Si quis ysma½helitarum1 hospites habuerit, vel aliquem in2 convi½vium vocaverit,3 tam4 ipse, quam convive eius½de porcina5 tantum6 carne7 vescantur.8

L.1 Si quis homi½cida aput2 comitem vel quemlibet inveniatur, per½nuncium episcopi ad penitenciam queratur, qui3 si mittere½rennuerit, eadem cum homicida sentencia fe½riatur.

Parricid(i)a et cetera,4 que5 pretitulavimus½homicid(i)a, episcoporum censure6 vacare decrevimus,½qui iuxta qualitatem facinorum7 et personarum,½prout ipsis visum fuerit, canonice huiusmodi deliberentur, simplicia vero8 huiusmodi ho½micidia ab9 archidyacono10 et iudice seculari iudicentur,½de quibus et ipsi nonam et decimam partem11 inter½se disperciant.12

LI.1 Fur captus per triduum ligatus½sine manuum siccacione2 et ignis concremacione½teneatur, quarta autem die ad iudicem ducatur.½

Fur quando ducitur a pristaldo domini sui, si½una ibi tantum familia sit, inde unus cum½fure eat, qui si ire noluerit, iudex iudicare non║formidet. Si vero ibi nulla familia fuerit, ad½viciniorem3 domini illius locum iudex ligatum di½rigat regi aut fur iudicetur.

LII.Si fur ductus salvus½in iudicio apparuerit, captor eius iudicetur senten│(cia),1 sed non aboculetur.

LIII.Si furi capto furtum½proponi non possit, detur iudi║^191.cium; in quo si salvus½appareat, captor illius privetur1 substancia,2 quantam3 ipse½fur dictus4 habere dinoscitur, non autem aboculetur.½Fur inventus in iudicio culpabilis, aboculetur.5

LIV.Si½quis furatus quadrupes animal vel precium eius,½aut vestimentum precii XX1 denariorum furetur,2 ut½fur iudicetur.

LV.Si quis sola suspicione1 furem ceperit,½ut2 fur culpabilis in iudicio iudicetur.

LVI.Uxor furis,½que1 particeps est sceleris2 mariti, marito3 mancipetur½servituti. Filii quoque eorum XV annorum et ultra,½matris penam sorciantur; qui vero infra XV annos½fuerint, impune dimittantur.

LVII.De strigis vero, que½non sunt, ne ulla1 questio2 fiat.

LVIII.Mulieres partum½suum necantes archidiacono oblate penitenciam agant.½

LIX.Raptus mulierum episcopus seu archidiaconus diiudicet.½

LX.Malefici per nunccium1 archidiaconi et comitis inventi½iudicentur.

LXI.Adulteri episcopo vel archidyacono1 adducti½debitis penarum iudiciis deputentur.

LXII.1Si in villa,½qua rex fuerit, equus perdatur, nullus de villa illa½emendet; sed si circa partes illas latronum2 villa½fuerit, hy ligentur.

LXIII.1Si equites viatores in villa½iacuerint, et equos perdiderint, a villanis hec2½emendentur; si vero extra villam, nullus de villa½persolvat.

LXIV.1Qui in tribus conciliis causam suam le½galiter2 diffinire noluerit, eius querimonia amplius½non audiatur.

LXV.1Nullus comitum vel militum in ecclesia½presumpmat2 sibi vendicare potestatem preter solum episcopum.½

║192.

LXVI.1 Presbiteri et abbates seu cuiuslibet persone2 dignitatis½ecclesie decimacionem persolvant, in cuius territorio agricul½turam exercent3 aut vindemiant.4

LXVII.1 Bigami et vi½duarum vel repudiatarum mariti a coniugi(i)s2 cessent½illicitis,3 vel a cleri excludantur4 consorciis.5

LXVIII1.Missa½non celebretur, nisi consecratis in locis, nisi causa½necessitatis aliqua existente, et tunc in tentorio,½seu alio mundo loco,2 sed vie tantum ac itineri3½hec vacet necessitas, non vcnacioni, nec4 sine ta½bula itinerairia.

LXIX.Reliquie sanctorum per viam non½portentur, nisi a bono et religioso clerico.

LXX.1 Nullus,½qui in clero2 estimatur, vestibus utatur laicalibus,½utpote fisso pellicio vel tunica sparsa, manica3½gilva,4 rubra stragula vel viridi clamide, caliga║_98b seu cappa,5 calceo picto vel sericato,6 camisia quoque½et7 tunica et serico8; non in pectore conserantur9 nodis10½vel11 fibulis, sed12 amplexantur13 collum quasi.

LXXI.1 Quatuor½tempora in suis, ut hactenus mos fuit, locis ce½lebrentur.2

LXXII.Officium de1 sancta trinitate2 post octavas½penthecostes celebretur.

LXXIII.Sepulture christianorum non nisi½in atri(i)s1 ecclesiarum fiant.

LXXIV.1 Nullus iudeus christianum½mancipium emere vel vendere audeat, aut in½suo servicio tenere sinatur; nunc vero qui habet,½si interea2 datis sibi induciis3 non vendat,4 amittat.½

║193.

LXXV.Agriculturam autem si quis eorum habet, paganis1 hanc½mancipiis exerceat. Possessiones2 quidem iudei, qui½possunt emere,3 habeant, sed ipsi nusquam, nisi ubi sedes½episcopalis est, manere4 sinantur.

LXXVI.1Nullus habitancium in½Hungaria, adiacentibusque2 Hungarie regionibus Hunga½ricum equum3 emere audeat. Quod si quis emeret,4½ac ut eum5 furatus sit, sibi impositum fuerit, infra½Hungariam et usque ad fines Hungarie tantum cau½sam sue excusacionis protendere ei liceat. Cum vero½equi venditorem in extrema querere voluerit6 pa½tria, non illuc ire permittatur, sed ferri iudicium portet.½Si reus apparuerit, pro fure iudicetur; si mundus, non½ut fur teneatur, sed precio,7 quo emerat, solummodo8½careat.

LXXVII.Nemo1 servum in genere Hungarorum vel½quemlibet in Hungaria natum, eciam2 alienigenam, nec½ancillam, exceptis lingue alterius servis, qui ab½aliis ducti sunt regionibus,3 nec aliud animal preter½boves masculos exta Hungariam vendere vel ducere4½audeat. Quod si quis5 comitum infringeret,6 aut honore½suo privetur,7 aut duas rerum suarum partes amittat,8½tercia vero substancie porcio uxori atque heredibus½suis remaneat.

LXXVIII.1Quisque2 comitum in comitatu suo terciam ibique3 partem½habeat4 de tributo. Rex vero ad plenum de½tributo omnium5 similiter duas partes habeat.

LXXIX.1Singuli½comites per quemcumque suorum2 voluerint denarios,½qui per universas Hungarie partes colliguntur, quantum½super unoquoque centurionatu fuerit collectum, no½minatim sub certo scribentes numero, Strigonium usque½ad3 festum sancti Michaelis mittant. Neque prius½rege comites vel centuriones partem accipiant, sed½in eodem loco, videlicet4 Strigonii, fiat omnium par½cium divisio. Si quis autem usque ad tempus½presignatum nummos illos cum pleno illuc5 numero non attul½lerit,6 duppliciter reddat.

║194.

LXXX.1.Liberi quique2 ac hospites,½sicut Sclavi3 vel ceteri4 extranei, qui in terris║_99a laborant aliorum, pro libertate tantum denarios½dent, non alios eciam denarios insuper pro5 opere½aliquo dare cogantur.

LXXXI.De castellanis autem½tam pro opere, quam pro libertate denarii accipiantur.1½

LXXXII1.Egressuri de Hungaria a thelon(e)ariis2 tam regis,½quam comitis, qui exitus tenent, sigillum querant,3½quod telonearius4 regis ab una parte cum sigillo½comprimat, ab altera parte5 thelonearius6 comitis7½figura8 comitis sui concludat. Si quis absque tali½sigillo egredi temptaverit,9 ut legis prevaricator½L pensas persolvat.10

LXXXIII.1Si quispiam falsum testimo½nium alicui imposuerit, id est de eo2 pluribus ex½villis sive rixe sive3 odii causa adtestantibus,4½ferreo probetur iudicio; ac si mundus fuerit,½impositor culpe X5 pensas solvat. Quod si reus½erit, sane6 quidem res eius permaneat, sed ad½modum crucis ferro in genis excoquatur, ut½amplius testimonium ipsius7 refutetur.

LXXXIV.1Si quis½autem de furto accusatus ad ecclesiam fugerit,2½non illico teneri pro fure culpabili eum iudica½mus, sed iudex cum presbitero ecclesie ipsius3 eum½interroget, utrum culpabilis sit, nec(n)e; et si re½um se esse fatebitur, pro ecclesia de4 obcecacione5½oculorum seu aliorum detruncacione membrorum li½beretur. Si vero se non esse6 furem dixerit, ex½cusandi se potestas ei non negetur, sed7 non de½periculis supradictis eum ecclesia liberabit, si reus½postea esse probabitur.

Item,8 si quis fur esse ab½aliquo accusabitur, fur furti signo aput9 ipsum½reperto vel comprobato, quod pro tali causa aliquid½ulli10 restauraverit, unde de11 villis aliis plures eum cri│(minabantur).12

║195.

CAPITULA COLOMANNI REGIS DE IUDEIS.

Colomannus1 gracia dei rex Hungarorum2 hanc½legem dedit iudeis in regno suo commorantibus.3½

I.1 Ut nullus iudeus deinceps presummat christianum½mancipium cuiuscunque lingue vel2 nacionis emere½aut vendere,3 aut4 in servicio suo retinere; et quis½hoc decretum transgrediatur,5 dampnum christiani6 manci½pi(i)7 aput eum inventi8 paciatur.

II.1 Si christianus iudeo½aut iudeus christiano duarum vel trium pensarum2½precium ac(c)omodare3 voluerit, mutuator a mut(u)an½te4 vadimonium recipiat et5 testes christianos½ac iudeos in testimonium assumant,6 ut½si forte alter alteri quod mutuaverat, denega½verit,7 vadimonio tantum et testibus utriusque8½½comprobetur. ║_103a

III.Si autem ultra tres pensas alter½alteri quicquam accomodaverit,1 vadimonium et testes,½ut predictum est, assummant2 et quantitatem½pecunie et nomina testium in cartulam scribere,½ac3 sigillo utriusque, mutuatoris scilicet et mutuantis½sigillare faciant,4 ut si quando alter alteri in hac½re vim inferre voluerit, scripto ac5 sigillo utri(u)sque6½veritas comprobetur.

IV.1 Si iudeus a christiano, aut½christianus a iudeo aliquid, ║^196.  emere volue-

rit coram½ydoneis2 testibus christianis3 et iudeis4 rem vena½lem5 emat, eandemque rem et nomina testium in½cartula scribere faciat, et cartulam illam6 cum7 sigillo½utriusque, venditoris scilicet et emptoris8 insignitam aput9½se custodiat, ut si quando in hac empcione furti½reus aliquo10 arguatur, dominum rei furtive, que½aput se recognita est,11 et testes prenominatos12½producat et liberetur.

V.Si autem dominum furtive½rei et1 apud se2 recognite3 producere non poterit, cartulam½vero sigillatam ostenderit, iuramento testium½inscriptorum purgatus evadat.

VI.Si autem testes½christianos non habuerit, et iudeos idoneos produx½erit, et iuramento eorum secundum legem iudeorum½purgatus, furti composicionem quadrupplo persolvat.½

VII.Quod si nec1 dominum recognite rei invenerit,2 nec½cartulam sigillatam produxerit, more patrie di½iudicetur, composicionem furti duodecies persolvat.½

║197.

SYNODUS STRIGONIENSIS PRIOR.1

Sancti spiritus adsit nobis gracia.2

Inprimis interpellandus est rex: _1a

║198.

I.1 Ut cause clericorum vel ecclesiasticarum½rerum canonice finiantur.2

II.1 Ut omni dominico die in maioribus½ecclesiis evangelium2 et epistola et fides exponantur3 populo, in minoribus vero½ecclesiis fides et oracio dominica.

III.1 Ut2 omnis populus in pascha et pente½costen3 et natale domini penitenciam agat4 et communicet.5 Clerici vero½in omnibus maioribus festis communicent.

IV.1 Ut2 omnes ecclesiastici ordines in½maioribus ecclesiis habeantur, et officium suum exhibeant.

V.1 Ut ca½nonici in claustro et capellani2 in curia literatorie loquantur.3½

VI.1 Ut ydiote2 presbiteri non3 ordinentur; qui vero4 ordinati5 sunt, discant½aut deponantur.

VII.1 Ut2 nullus aliquid de ritu gentilitatis½observet; qui vero fecerit, si3 de maioribus est, XL dies4 districte½peniteat,5 si autem de minoribus, VII6 dies cum plagis.

║199.

VIII.1 Si quis2½descriptas festivitates non feriaverit, eadem lege3 iudicetur.½

IX.1 Si quis pro facinore commisso2 iniunctam3 penitenciam negligens, ab4 episcopo½excommunicatus5 in eadem perversitate obierit, in cimiterio6 ecclesie non½sepeliatur,7 nec8 a presbiteris.

X.1 Si quis infirmatus presbiterum non vocaverit,½nisi subitanea causa fuerit, eodem modo fiat de2 eo; parentes vero eius½aut uxor XL dierum penitencia multentur. Si autem parentes½non habuerit, villicus cum duobus senioribus ville idem iudicium subeat.3½

XI.1 Ut2 hi, qui ad episcopatum promovendi sunt, si matrimonio legitimo3 iuncti½sunt, nisi ex consensu uxorum, non assumantur.4

XII.1 Episcopus, si2 tres partes de ac½quisiciis3 ad4 utilitatem ecclesie fideliter contulisse videtur, liceat ei½agere de quarta, quod voluerit.

XIII.1 Episcopi, qui iam obierunt, neque ecclesie sue½providerunt, sed tantum filios suos ditaverunt, placiut inde2 medietatem½auferre3 et ecclesie reddere. Monasteria vero talium in potestatem suc½cedentis episcopi transeant, et faciat, quod inde4 melius visum fuerit.½

XIV.1 Si quis eorum, qui ecclesiis presunt, res earum dissipaverit,2 duplo3 restituat.4 Si non½habet,5 deponatur,6 donec emendet.7

XV.1 Nullus episcopus aut presbiter in propriis locis½servos ecclesie teneat.2

XVI.1 Unaquecunque2 ecclesia circa se in proximo habeat½parochiam suam.

║200.

XVII.1 Ecclesia non consecretur, si dos et terra prius non dantur.½

XVIII.1 Nullus presbiter sine titulo ordinetur. Nullus2 haberetur3 in clero, qui½non est adtitulatus alicui4 ecclesie.

XIX.1 Nullus clericus de alio episcopatu vel provin½cia sine commendaticiis litteris suscipiatur.

XX.1 Episcopus ad episcopum sine litteris [et]│sigillo legacionem non mittat.2

XXI.1Hospites clerici, qui de alienis½partibus venerunt, aut_1b legitimos2 testes producant, aut3 [ad fe]½rendam formatam redeant.½½Qui vero infamati sunt, omnino discedant,4 nec5 redeant, nisi cum formata.6½

XXII.1Nullus episcopus aut presbiter aut abbas missam celebrare audeat contra½voluntatem presbiteri ecclesie.2

XXIII.1Quicunque2 ad titulum ordinatus est vel cum½professione susceptus, non privetur ordine vel honore, nisi super certis crimi½nibus iudicio canonico. Sed neque ipse3 recedere audeat, nisi forte ad½maiorem promoveatur4 gradum, quod eciam5 episcopus suus benigne debet con½sentire.

XXIV.1Si quis se oppressum existimat, liceat sibi concilium episcopale½apellare.2

XXV.1Si quis vero clericorum aut abbatum in causis ecclesiasticis½relicto episcopali iudicio regalem curiam aut seculare iudicium adi½erit, causam perdat aut penitencia emendet.½

XXVI.1Ordo2 divinorum officiorum vel ieiuniorum secundum libellum, quem conlauda½vimus,3 ab omnibus teneatur.

║201.

XXVII.1Vita et victus canonicorum2 secundum regulam½ipsorum ab episcopo disponantur.

XXVIII.1Si quis hospitum canonice regule se sponte½subdiderit, nichil ad filium eius pertineat, nisi forte et ipse idem voluerit.½

XXIX.1Si quis vero clericus servus ecclesie fuerit, filii eius ad pristinam servitutem2½non redeant, sed inter liberos ecclesie habeantur.3

XXX.1Nullius2 servus clericus½ordinetur, nisi antea3 dominus eius plenam sibi dederit libertatem.½

XXXI.1Presbiteris uxores, quas in2 legitimis3 ordinibus acceperunt, moderacius habendas½provisa fragilitate indul simus.

XXXII.1Qui diacon(at)um2 vel presbiteratum sine matri½monio adepti sunt, uxorem ducere non licet.3

XXXIII.1Uxores episcoporum episcopalia½predia non inhabitent.2

XXXIV.1Si quem episcopus excommunicaverit,2 hoc3½regi et fratribus suis datis litteris indicet.

XXXV.1Nullus extra ecclesiam½in tentorio vel in aliqua domo missam celebrare aut audire audeat,½nisi rex aut episcopi et comites et abbates illi, qui tentorium aut aliquid½huiusmodi2 divino solummodo cultui preparatum habere possunt, et hoc tantummodo,½quando sunt in via.

XXXVI.1Abbates mitram,2 sandalia,3 cirothecas,4 nolam½ad capellam5 vel cetera episcopalia6 insignia non7 habeant, neque bapti½zent, neque8 penitenciam dent, neque ad populum sermonem faciant.½

║202.

XXXVII.1Abbas provisa facultate monasterii cum episcopo ad duo aratra unum mo½nachum regulariter vestitum et instructum teneat, et regulam beati½Benedicti omnes monachi sciant et intelligant.

XXXVIII.1Ut2 abbates raro½de monasteriis3 egrediantur, neque ad regem, neque ad remotas possessiones½sine consciencia episcopi pergant, ubi tamen diucius immorari non debent.½

XXXIX.1Abbates parentibus suis non plus, quam ceteris pauperibus solacium faciant.½Quod si abbas inventus fuerit bona monasterii disipasse, aut dispersisse, ipse½deponatur, et substancia illa ecclesie reddatur.2║_2a

XL.1Nullus episcopus aut presbiter monachum½ordinet.2

XLI.1Si quis monachum2 habitum habet,½aut monasterium intret, aut½habitum perdat, et penitencie½subiaceat.

XLII.1Nullus presbiter convencionem de missa pro ob½lacione faciat. -½

XLIII.1Nullus ecclesiam emere vel vendere½presumat.2 Si quis ecclesiam vendiderit, aut presbiterum3½suum sine culpa abiecerit, delator4½illius culpe partem magistri illius5½eo anno6 accipiat. -½

XLIV.1Nullus de baptismo vel2 sepultura½precium exigat. - ½

XLV.1Nullus festivitates vendere presumat.½

XLVI.1Ut iudicium ferri in quadragesima,½sicut in aliis diebus, excepta causa½effusionis sanguinis detur.½Ut qui ferrum accipit, in designato½loco ponat. - ½

XLVII.1Nichil legatur, neque2 cantetur in ecclesia,½nisi quod fuerit in synodo collaudatum.½

║203.

XLVIII.1Si quis presbiter in convivio vel kalendis½cogentes2 ad potum viderit, arguat½eos, et si eum non audierint, ipse exeat,½et archidiacono3 eos accuset, qui eis½penitenciam VII diebus iniungat.½Quod si ipse presbiter non exierit, ab officio½suspendatur et XL dies peniteat.

XLIX.1Si presbiter coegerit vel coactus fuerit½inebriatus, deponatur.½

L.1Si quis presbiterum2 inebriatum invenerit,½[un]am3 pensam,4 vel archidiaconum,5 III6 pen½sas ab eo accipiat. Et si idem presbiter½secundo inebriatus inventus7 fuerit, deponatur.8½

LI.1Si quis de nobilibus ad potum coegerit,½vel coactus fuerit inebriatus, XL dies½peniteat. Si vero in hoc perseveraverit,2½excommunicetur.3 - ½

LII.1Episcopi in unaquaque civitate duas½domos ad coercendos penitentes fa½ciant.

LIII.1Si quis de maleficio accusatus convictus½fuerit2 secundum canones peniteat.½

LIV.1Si accusator quod2 iniecit, probare½non poterit, eidem penitencie subiaceat.½

LV.1Si qua mulier a viro suo fugerit,2½reddatur marito suo semel et bis;½tercia3 vice, si nobilis est, adiciatur½penitencie sine spe coniugii; si de½plebe, venundetur sine spe4 libertatis.½

Si quis uxorem suam adulteram5 proba½verit, si voluerit, ducat aliam;½illa vero, si nobilis est, sine spe con½iugii peniteat; si plebeia, sine½spe libertatis venundetur.½Quod si probare non poterit, idem iudi½cium maritus paciatur, et illa, si vo½luerit,6 maritetur. Eodem modo, qui½cum alterius uxore, vel que cum½marito alterius peccat, iudicetur.½

║204.

Si7 quis puellam rapuerit vel vio½laverit, si nobilis est, canonice pe½nitencie cum8 composicione subiaceat.½Qui vero hoc persolvere non poterit, tonso9½capite secundum iudicium regis½Ladislay10 venundetur. - ½

Si quis sponsam rapuerit alterius,½si illa non consensit, reddatur proprio½sponso. Raptor11 vero, si nobilis est, composicionem½canonicam faciat et sine spe½coniugii peniteat; si non║_2b poterit12½composicionem dare, sine spe liberta½tis venundetur.║

Si quis uxorem½fugiens, se sponte debitorem½fecerit,13 unde se expedire nolit½propter odium, quod in uxorem habet,½semper in servitute permaneat.½Et si umquam liber videatur, iterum½venundetur, uxor vero eius, cui velit,½nubat.

LVI.1Si quis de clero secundam½uxorem vel viduam vel repudiatam½duxerit, deponatur.½

LVII.1Bigami presbiteri, qui ad ordines suos½redire voluerint, ex consensu½uxorum suarum recipiantur.½

LVIII.1Similiter,2 si presbiter concubinam habue½rit, deponatur.3½

LIX.1Ut canonici regulam2 canonicam½sciant3 et intelligant. - ½

LX.1Si quis clericorum furti arguitur,½ab episcopo vel archidiacono2 iudicetur.½Si reus inventus fuerit, deponatur,½et bona sua perdat; si nichil habu½erit, vendatur.3 - ½

LXI.1Ne2 clerici tabernarii vel3 fenera½tores4 sint. Quicunque5 in tabernaria domo bi½berit, si clericus est, deponatur,½si laicus, in testimonio non reci½piatur.6 - ½

║205.

LXII.1Ut2 clerici testes non½sint, nisi in testamento morien½tis, vel pro3 sacramento, vel pro iudicio.½

LXIII.1Judei servos vel ancillas, neque½proprios, neque venales, neque mer½cennarios2 christianos habere aude½ant.

LXIV.1Nullus christianus carnes½ab eis2 spretas emere presumat3½

LXV.1Decretum est et sancti concilii auc½toritate sanctitum,2 ut de propriis½horreis seu cellariis aut ovilibus3½monasteriorum et ecclesiarum et omnium,½qui in clero sunt, decime non exigantur,½excepta IIII4 parte parrochiani5½presbiteri.

LXVI1.Ut2 omnes archidiaconi3 bre½viar(i)um4 canonum habeant.½

LXVII1.Presbiteri quoque ecclesiarum iuxta ecclesiam½domum habeant. - ½

Servi ecclesiarum si boves proprios habuerint,½magistri sui dimidiam partem de his,½que araverint,2 sin autem cum bubus3½magistrorum suorum araverint,4 duas½partes inde magistri ecclesiarum habeant.½

LXVIII.1Quicunque2 de his, qui in clero sunt, ad½sinodum3 episcopi sui non venerit, usque½ad laicum deponatur. - ½

LXIX.1Si quis alterius servum vel servientem½talem, qui domino suo sine ipsius½voluntate alienari non potest,½aut quemlibet de civili populo literas½docuerit, seu clericum fecerit½absque consciencia et confessione domini sui,½ipsum redimat et insuper L pensas persolvat.½

LXX.Si quis homicidium fecerit,½secundum decreta Ancirani concilii peniteat.½

║206.

LXXI.Clerici repudiatarum½viduarumque mariti, necnon et½bigami ab ordine deponantur,½et si teneant ecclesiam, careant ecclesia.½

LXXII.Nullus clericus, nullus comes quemlibet½clericum suscipiat ad divinum½officium tenendum, nisi per manum sui½parrochiani episcopi.½

║207.

SYNODUS ALTERA SUB COLOMANNO REGE CELEBRATA.

I.1 Ex auctoritate apostoli2 pro regis nostri½salute et regni eius stabilitate3 in omnibus½cotidie4 ecclesiis orandum5 censemus et½districte precipimus.

II.Ut si quis contra regis½salutem aut dignitatem quolibet modo aliquid½conspiraverit, aut conspirare aliquid tempta½verit,1 seu2 temptanti3 sciens consenserit, a½nathematizetur,4 et5 omnium fidelium commu½nione6 privetur. - ½

III.Ut1 si quis huiusmodi aliquem noverit, et probare½valens non indicaverit, predicte subiaceat½dampnacioni.2 - ½

IV.1Ut2 si qua mulier a viro suo fugerit,3 red½datur ei, et4 quociens5 fugerit,6 restituatur½ei,7 quia scriptum est, quod8 deus coniunxit, homo½non separet.9

V.1Ut2 si quis uxorem suam½coram legibus adulteram probaverit,½ipsa penitencie subiaceat, et postea si½voluerint,3 reconcilientur,4 aliter innupti permaneant.½

VI.1Ut si quis sponsam alterius½rapuerit, sponso reddatur, raptor vero½legibus subiaceat. - ½

VII.1Ut2 si quis uxorem exosam habens, sponte½servituti se subdiderit, ut ab exosa½separetur, uxor eum salva libertate sequatur,3½aliter innupti permaneant.½

VIII.1Ut clerici2 bigami et viduarum et3 repudia½tarum.

║208.

mariti, temporalibus ecclesie beneficiis½et cunctis dignitatibus ecclesiasticis priventur.4½

IX.Ut1 nullus episcoporum2 aliquem promoveat clericorum½ad diaconatum vel3 ultra, nisi prius continenciam½voverit, et si uxorem habuerit, ex eius fiat½consensu idem promittentis.4 - ½

X.1Ut2 nullus coniugatus presbiter aut diaconus½altari3 deserviat, nisi prius uxori concedenti½et continenciam voventi locum separatum,½et necessaria vite temporalis provideat, et4½secundum apostolum habens,5 quasi non6 habentem½se esse intelligat.7

XI.Ut1 nullus laicus2 ecclesie potestatem3 habeat.½

XII.1Si presbiter altari2½deserviens concubinam habue½rit, illa auferatur, ipse vero iuxta½preceptum episcopi fructu peracto peni½tencie3 ad ministrandum altari½restituatur4 ecclesie. - ½

XIII.Ut villa, in qua est ecclesia, ab ecclesia½longius non recedat;1 quod si reces½serit, X2 pensas persolvat et redeat.½

XIV.1Si quis festa2 vendiderit, precium½acceptum quadruplo3 restituat,½ipse vero penitencie subiaceat.│

XV.1Si quis descriptas festivitates non½celebraverit, sic vindicetur2 in eum:½si liber est, tribus diebus peniteat;½si servus, septem plagis multetur.3½

XVI.1Placuit sancte synodo, ut omnis½coniugalis desponsacio in con½spectu ecclesie, presente sacerdote,½coram ydoneis2 testibus, aliquo signo½subarracionis ex3 con­sensu½utriusque fieret, aliter non coniu½gium, sed opus fornicarium½reputetur.4

║209.

FRAGMENTA CONSTITUTIONUM SYNODALIUM.

I.1Si quis presbiter2 bigamus propter uxorem divi½num officium reliquerit,3 omni ecclesiastica digni½tate privetur, et inter alycos4 deputetur.5

II.1Decretum½est in sancta synodo ab omnibus episcopis, ut2 populus½sancte ecclesie decimas omnium, que possident, servi½vero ecclesie parochiano presbitero tres denarios impendant.3½

_______________________

║^210.

║211.

NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ.

A

Apát 72, 79, 85, 105, 106, 107, 108.

Áldozás 97.

Árvák 37.

B

Bigamus pap 59, 91, 112, 121.

Birtokjog 20, 45.

Boszorkány 42, 78, 89.

Bőjt 24, 25, 74.

C

Clericus 96, 103, 117, 118.

Concubinatus 59, 113, 122, 123.

Coelibatus 58, 122.

Csonkítás 53.

D

Dézsma 56, 86, 116.

E

Egyház 15, 45, 74, 91, 101, 108, 123.

Egyházi javak 62.

Egyházi jövedelmek 101.

Egyházi törvénykezés 10, 84, 85, 96, 103, 113.

F

Feleséggyilkos 30, 67.

Felszabadítás 32, 34.

G

Géza fejedelem 7.

Gyermekgyilkos 90.

Gyilkos 28, 29, 30, 47, 52, 88, 118.

Gyónás 25, 97, 100.

Gyújtogatás 41.

H

Hamis eskü 32.

Hamis vád 111.

Hatalmaskodás 44.

Házasság 40, 64.

Házasságkötés 124.

Házasságtörő nő 67, 71, 112, 121.

Hűtlen elhagyás 40, 112, 120.

I

Idegen clericus 70, 84, 102.

Idézés 80.

Ispán 51, 52, 85.

Szent István 8, 11.

Szent István adományai 83.

Itélkezés 84, 85.

Ittasság 109.

K

Kalendás társulat 68, 79, 109.

Kanonok 104, 113.

Kardkivonás 31.

Kálmán 11.

Káplánok 84.

Kereskedés 69.

Keresztelés 108.

Kereszténység 26.

Kéjhölgy 78.

Királyi birtok 21.

Királyi senatus 11.

Korcsma 114.

L

Szent László 11.

Lopás 49, 50, 89.

║212.

M

Megátalkodott 99.

Megbecstelenítés 77.

Megrontás 43, 96, 111.

Mise 76, 91, 103, 105, 108.

N

Nőrablás 38, 90, 112, 121.

Ö

Összeesküvés 55, 120.

Özvegy 37.

P

Pap 59, 60, 98, 102, 105, 109, 113, 114, 115, 116, 117, 122.

Papság öltözete 92, 106.

Paráználkodás 39, 91.

Pogányság 73, 98.

Püspök 17, 61, 73, 100, 101.

Püspöki zsinat 84, 85.

R

Rabszolga 29, 32, 34, 39, 40, 47, 48, 49, 88, 93, 105, 117.

Rabszolgaságba taszítás 35.

S

Sebesítés 54.

Szabad 30, 39, 40, 50.

Szerzetes 106.

Szökevény 87, 88.

Szökevény keresése 36.

T

Tanu 18, 19, 34, 87.

Tanulatlan pap 98.

Temetés 108.

Temetkezés 74, 92.

Templom 23, 33, 63, 123.

Törvényhozás a frankoknál 8

Törvényhozás Magyarországon 10

Tüzesvaspróba 75.

Ü

Ünnepnap 65, 66, 78, 99, 124.

Ünnepnap eladás 124.

Ünnepnap vadászni 66.

V

Vadászni 66.

Vasárnap 21, 23, 65, 66, 69, 74, 97.

Várnép 87.

Vásár 69.

Z

Zajongók 33.

Zs

Zsidó 64, 75, 92, 94, 115.

Zsinat 117.

║213.

INDEX PERSONARUM ET RERUM.

A

Abbas 161, 163, 164, 184, 192, 201, 202.

Accusator 143, 203.

Adulator 156.

Adulterium 160, 161, 191, 203, 207.

Agricultura 193.

Alienigena presbiter 184.

Ancilla 147, 149, 150, 158.

Appellatio iniusta 154.

Archidiaconus 205.

Archiepiscopus 159.

B

Baptismus 202.

Bigamus 158, 192, 204, 206, 207, 209.

Breviarium 205.

C

Canonica regula 201, 204.

Canonicus 198, 201, 204.

Capellanus 184, 198.

Carnis dimissio 163.

Castellanus 194.

Causam diffinire 191.

Centurio 172.

Cives 188.

Civilis ebdomadarius 189.

Civitas 155.

Claustrum 163, 164.

Clericus 143, 161, 184, 185, 192, 198, 200, 201, 204, 205, 206, 208.

Clericus hospes 161.

Collecta 188.

Collector 177.

Colonus 186.

Comes 155, 156, 184, 185, 188, 191, 193, 206.

Communicare 198.

Concubina 204, 208.

Confessio 145.

Consilium 138.

Conspiratio 155, 207.

Continentiam vovere 208.

Conventio de missa 202.

Conventus ad ecclesiam 147.

Conventus episcoporum et comitum 186.

Curia regalis 155.

Cursor 180.

Christianitas 145.

D

Debilitatio memborum 155.

Decimatio 156, 162, 163, 164, 186, 192, 205, 209.

Decretum regis spernere 177.

Decurio 172.

Desponsatio coniugalis 208.

Diaconatus 208.

Diaconus 158, 201, 208.

Dies dominicus 144, 160, 162, 198.

Dies festivus 160, 162.

Domi pugnare 179.

Domus ad penitentes 203.

Domus tabernaria 204.

Donatio S. Stephani 183.

Dos ecclesiarum 159.

E

Ecclesia 153, 159, 160, 161, 191, 199, 200, 202, 205, 208.

Ecclesiam emere vel vendere 202.

Ecclesiastica res 142, 143, 159, 198.

Ecclesiastici ordines 198.

Episcopus 143, 159, 161, 163, 199, 200, 202, 208.

║214.

Episcopalia insignia 201.

Episcopalia predia 201.

Episcopatus 199.

Equites 191.

Equum Hungaricum emere 193.

Equum retinere 177.

Equus exercitualis 188.

Evaginatio gladii 146, 155.

Ewnek 174.

Ewrii 172, 173.

Excommunicare 201.

Excommunicatus 199.

F

Fenerator 204.

Festivitas 164, 199, 208.

Festivitatem vendere 202, 208.

Fides catholica 133.

Filiorum executio 138.

Flagellare sua querentes 148.

Fornicator 149, 150.

Fur 156, 167, 174, 175, 176, 178, 190, 191.

Furtiva res 167, 196.

Furtum 150, 154, 166, 167, 168, 169, 170, 175, 194, 204.

G

Gentilitas 161, 198.

Gladii evaginatio 146, 155.

H

Hereditas 186.

Homicidium 145, 146, 153, 155, 190, 205.

Hospes 137, 148, 171, 187, 194, 201.

Hospes clericus 161, 200.

I

Ieiunium 145, 162, 200.

Incendium 150.

Inebriatus 203.

Invasio domorum 151, 169.

Ioccedeth 177.

Iocuscidarius 189.

Iudeus 159, 162, 192, 193, 195, 205.

Iudex 178, 179, 185, 186.

Iudex megalis 188.

Iudicium 136, 168.

Iudicium episcopale 200.

Iudicium ferri 202.

Iudicium ferri vel aquae 162, 186.

Iugulatus 168.

K

Kalendae 160, 164, 203.

L

Latini 163.

Latronum villa 191.

Laicus 143, 184, 208.

Liber 149, 154, 162, 194.

Libertare 147.

Libertas servorum 154.

Libertus 147.

Litigator 165.

Lixam alterius recipere 178.

Loricatus 188.

M

Maleficium 151, 191, 203.

Mancipium christianum 159, 192, 195, 205.

Monarchia 188.

Mendacium 155.

Mega 185, 188.

Megalis equus 188.

Mercator 168, 170, 187.

Mercatus 160.

Meretrix 163.

Miles 136, 191.

Minister 185, 188.

Misericordia 139.

Missa 147, 162, 192, 200, 201.

Monachus 163, 164, 202.

Monasterium 161, 185, 199, 202.

Mulier partum suum necans 191.

Mutuare 195, 196.

N

Negocium 160, 168, 170, 171, 176.

O

Oratio 139.

Oratio pro rege 207.

Ordo divinorum officiorum 200.

║215.

Ordo ieiuniorum 200.

Ordine privare 200.

Orphani 149.

P

Palatinus 174.

Parochia 199.

Patientia 136.

Periurus 146.

Pietas 139.

Piscina 185.

Pontifex 135.

Presbiter 143, 192, 200, 201, 202, 204, 205.

Presbiter alienigena 184.

Presbiter coniugatus 208.

Presbiter ydiota 198.

Presbiterorum coniugium 158.

Princeps 136.

Pristaldus 187.

Privatio honoris comitis 170.

Puellam rapere 149, 204.

Q

Quatuor tempora 145, 161, 192.

Querentes perditarum rerum 148, 180.

R

Raptus puellarum 149.

Regale palatium 165.

Regalia beneficia 153.

Regalis dos 153.

Regula B. Benedicti 202.

Reliquiae sanctorum 192.

Res ecclesiasticae 159, 162, 199.

Res propriae 144, 161.

Res regales 144.

Rex 163, 207.

S

Sclavi 194.

Sepultura 162, 192, 202.

Servi 146, 147, 150, 153, 154, 169, 189, 193, 199, 201, 205.

Servientes aliorum detinere 173.

Servis libertatem acquirere 147.

Servitus 148.

Servum alterius recipere 178.

Servum clericum facere 205.

Sigillum iudicis 165, 179.

Sigillum regis 165.

Sponsam rapere 204, 207.

Status ecclesiasticus 134.

Striga 151, 163, 191.

Successores regalium beneficiorum 153.

Sylvae 186.

Synodus 184.

Synodus episcopi 205.

T

Tabernarius 204.

Testis 143, 162, 195, 196, 205.

Testimonium 147, 155, 156, 187, 194.

Thelonearius 194.

Titulus 200.

Tributum 186.

Trinitas 192.

U

Udvornich (Udornic) 156, 174.

Usucapio 178.

Usurpatio 187.

Uxor episcopi 201.

Uxor presbiteri 201.

Uxorem fugere 150, 204, 207.

Uxorem occidere 146.

Wzbeg 174.

V

Vectigal 186.

Viator 191.

Vidua 149.

Vigilia 163.

Villa 208.

Vindemiare 192.

Vineae 185.

Violentia virginis vel mulieris 163.

Virum fugere 203, 207.

Virtutes 139.

Vulneratio 155.

Y

Ysmaelita 159, 189, 190.

║216.

---

[1] Lásd: Acta Reg. Scient. Universitatis Hung. anni MDCCCCI-MDCCCCII. fasc. II. p. 115-119.

1 Schröder:Lehrbuch der Deutschen Rechtsgeschichte. III. Ausgabe. Leipzig, 1898. 147. l.

2 Schröder i. m. 148. l. 14. j.

1 «Aliud placitum cum senioribus tantum et praecipuis consiliariis habebatur, in quo iam futuri anni status tractari incipiebatur etc.» Hincmari: De ordine palatii c. 30. (Bor. T. II. p. 527.)

[2] Schröder i. m. 149. l.

[3] «congregatis in unum sinodali concilio episcopis, abbatibus virisque inlustribus comitibus» Capitul. Haristall. a . 779. mense Martio. (Bor. T. I. p. 47.)

[4] « convocavimus (Karolus vir illustris) archiepiscopos, praesules XVI nostri regni, nonnullos etiam proceres, marchiones et comites optimatesque etc» Karoli III. cap. de Tungrensi episcopatu proposita a. 920. c. 2. (Bor. T. II. p. 379.)

[5] Hincmari: De ordine palatii c. 29. (Bor. T. II. p. 527 ¹.)

[6] Megerősitik ezt az újabb német jogtörténetek, mint Schröder i. m. 149. l. és Ernst Mayer: Mittelalteriche Verfassungsgeschichte. 1899. I. köt. 381. l.

1 « convenientibus in unum .., venerabilibus episcopis et abbatibus seu inlustribus viris comitibus» Capitulare Saxonicum a. 789. oct. 28. (Bor. T. I. p. 71¹⁰.)

2 S. Steph. I. 20. 3 S. Steph. I. 35. 4 S. Steph. I. 25. 5S. Steph. I. 14. 6S. Steph. I. 15. 7 S. Steph. I. 34.

8 Geschichte Ungarns. I. k. 133. l.

9 Bűdinger: Oesterreichische Geschichte. I. k. 407. és köv. l.

10 Ueber die älteste ungarische Verfassung von Alfonz Huber.Mittheilungen des Instituts. VI. k. 385-388. l.

1 « dass König Stephan seine Gesetze nicht nach ihrer Berathung in einer Volksversammlung, sondern nach ihrer Begutachtung durch die «primates», also eine Art Staatsrath, erlassen hat.» Huber: Mittheilungen des Instituts. VI. k. 387. 1. Egyébként Huber véleményét Pauler és Marczali is elfogadja. Pauler Gy. : A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. 1893. I. k. 43. l. Marczali H. : A magyar nemzet története. 1895. I. k. 263. l.

2 Annales Altahenses maiores ad annum 1041. (M. G. S. S. T. XX. p. 795 ⁵.)

1 Prefacio regalis decreti (l. 141. l.).

2 Szent István király intelmeit legújabban Békefi Remig behatóan tárgyalta Szent István király intelmeiczim alatt a «Századok» 1901. évfolyamának deczemberi füzetében (923-990. lapokon), melyben a sokat vitatott mű forrásait, hitelességét, korát, jogi természetét és szerzőjét határozza meg. Az érdeklődőket az említett műre utalom.

1 A törvények szövegét a megfelelő codexek alkalmazásával magam állapítottam meg s a függelékben adtam. Mindig ezt a szöveget használtam; a megfelelő jegyzetben pedig adom, hogy a Corpus Juris kiadásában hányadik fejezet. (Rövidítés: Corp. Jur. A könyvet római, a fejezetet arab számmal jelzem.)

2 Institutio morum.c. VIII.

1 Corp. Jur. II. 1.

1 Corp. Jur. II. 2.

1 Péterffy Carolus:Sacra concilia. Viennae, 1742. 6. és 7. II.

2 Stiltingus Joannes: Vita sancti Stephani. Jaurini. (Év nélkül, de valószinű: 1747.) 151. 1.

3 Kollár Ádám: De originibus et usu perpetuo potestatis legislatoriae. Vindobonae, 1764. 40. lapján hivatkozik reá.

4 Kollár: i. m. 40-43. II.

5 Leges ecclesiasticae regni Hungariae et provinciarun adiacentium. Ignatius comes de Batthyány. Albae Carolinae, 1785. I. k. 388. I. a. jegyzet és 389. 1. f. jegyzet.

6 Endlicher: Die Gesetze des heiligen Stephan. Wien, 1849. 56-59. II.

7 Karácson Imre: A XI. és XII. századbeli magyarországi zsinatok. Győr, 1888. 27-30. II

8 Kollányi Ferencz: A magy. kath. főpapság végrendelkezési jogának története. 38-44. II.

9 Corp. Jur. II. 3.

1 Corp. Jur. II. 3, 1, 2.

2 Ezt már Karácson Imreis észrevette. Lásd i. m. 32. l.

3 EugenniiII. conc. Romanum a. 826. C. 15. (Bor. T. I. p. 374.) 4

4 Conc. Mogunt. a 888. c. XII. (Mansi T. XVIII. col. 67.) Hogy világi vádaskodhatik egyházi ellen. V. ö. Capit. episcoporum. Papiae edita. (845-50.) c. 2. (Bor. T. II. p. 81¹⁵.)

1 Mika Sándor:A hűbériség és a keresztes hadjáratok kora. Nagy Képes Világtörténet. V. k. 187. l.

2 Ut si quis liber res suas vel semetipsum ad ecclesiam tradere voluerit etc. Lex Alamannorum. Hlotharii c. I. (M. G. Ll. T. III. p. 45.)

3 Corp. Juris. II. 5.

4 V. ö. Widonis imperatoris capit. Papiense legibus addendum a. 891. c. 8. (Bor. T. II. p. 109.) Lex Baiuwariorum. Textus legis primus. (M. G. Ll. T. III. pag. 269.) Karoli Magni capit. a. 803. c. 6. (Bor. T. I. p. 113.)

1 Corp. Jur. II. 6.

2 Episcoporum ad Hludowicum imperatorem relatio a. 829. c. XI. (Bor. T. II. p. 41.)

3 Capit. Rudolfi archiepiscopi Bituricensis c. XXVI. (Mansi T. XIV. col. 955.)

4 Admonitio generalis a. 789. c. 81. (Bor. T. I. p. 61.)

1 Childeberti II. decretio a. 596. c. 14. (Bor. T. I. p. 17.)

2 V. ö. Mátyás Flórián: Történeti egyezések és tévedések cz. értekezését. (Ért. T. T. XVI. k. 10. sz. 13. és 14. ll.)

3 Corp. Jur. II. 7.

1 Lex Alamannorum Lantfridanac. 37. (M. G. Ll. T. III. p. 100.) Hasonló rendelkezést találunk Angliában is. Leges ecclesiasticae Eduardi senioris regis Angliaea. 905. vel 906 C. VII. (Mansi T. XVIII. p. 238.) V. ö. Corrector Burchardip. CLXXVIII. (Wass. 664.) Theodori poenitentialeXI. 1. (Wass. 195.) Poenitentiale BedaeXXIII. (Wass. 270.) Admonitio generalisa. 789. c. 81. (Bor. T. I. p. 61.) Capit. a misso cognita factaa. 803-813. c. 11. (Bor. T. I. p. 146.) Conc. TuronenseIII. a. 813. c. 40. (Mansi T. XIV. col. 89.) Conc. CabilonenseII. a. 813. c. 50. (Mansi T. XIV. col. 104. Conc. ParisienseVI. a. 829. libri I. c. 50. és libri III. c. 50. és libri III. c. 5. (Mansi. T. XIV. p. 568. 597.)

2 Corp. Jur. II. 8.

1 Et quicunque post septuagesimam carnem manducasse invenitur, abscisis dentibus graviter punitur. Thietmar VIII. 2. (M. G. S. S. T. III. p. 861.)

2 Corp. Jur. II. 9.

1 Conc. Coyacencea. 1050. c. XI. (Mansi T. XIX. col. 789.

2 Corp. Jur. II. 10.

3 V. ö. Capitul. Monasticuma. 817. c. 77. (Bor. T. I. p. 348.)

1 Corp. Jur. II. 11.

2 V. ö. Conc. Mogunt. a. 847. c. 26. (Bor. T. II. p. 182.)

3. Anonymi:Gesta Hungarorum c. 57. (End. 54. l.)

1 Corp. Jur. II. 12.

2 Hasonló czélú rendelkezések: Conc. ArelatenseVI. a. 813. c. l. (Mansi T. XIV. col. 58);Conc. Mogunt.a. 813. c. 1. (Mansi .T. XIV. p. 65.) és Capit. Pistensia.a. 869. c. 10. (Bor. T. II. p. 335.)

1 Conc. Triburiensea. 895. c. LV-LVIII. (Mansi T. XVIII. col. 156-157.) és (Bor. T. II. p. 242-246.)

1 Corp. Jur. II. 16.

2 Hasonló volt az alemannoknál: Lex Alamannorum Karolina c. XLIX. (M. G. LI. T. III. p. 147.) Lex Alamannorum Lantfridana c. LIX. (M. G. Ll. T. III. p. 109.)

A megtorlás elvét csak a burgundoknál találtam: Leges Burgundionum, Liber legum Gundebati. Tit. II. c. 1. (M. G. Ll. T. III. p. 533.)

3 Corp. Jur. II. 13.

1 Corp. Jurisból hiányzik. 2 Corp. Jur. II. 13. l.

1 Corp. Jur. II. 14. 2 Ez a Corpus Jurisba nincs belevéve.

1 Corp. Jur. II. 15.

1 Corp. Jur. II. 17.

1 Corp. Jur. II. 18. 2 Corp. Jur. II. 19.

1 A Corp. Jur. kiadásokból ez a fejezet hiányzik.

1 Corp. Jur. II. 20.

1 Corp. Jur. II. 23.

2 Corp. Jur. II. 24. 3 Corp. Jur. II. 25.

4 V.ö. Capitul. Saxonicum. a. 797. c. 1,2. (M. G. Ll. T. V. p. 86.) Capit. ad legem Baiwariorum addita a. 801-813. c. l. (Bor. T. I. p. 157.)

3 V. ö. Conc. Ancyranum. a. 314. c. X. (Mansi T. II. col. 525.) Cod. Just. Lib. IX. Tit. XIII. c. I. (1554. lyoni kiadás II. k. 976. l.) Lex Alamannorum Hlotharii. c. 54. (M. G. Ll. T. IV. p. 62.) Edictus Rothari. c. 191. (M. G. Ll. T. IV. p. 46.) Liber legum Gundebati. Tit. XII. c. 1, 2, 3, 4. (M. G. Ll. T. III. p. 538.)

1

1 Corp. Jur. II. 26. 2 Corp. Jur. II. 27.

1 V. ö. Edictus Rothari. c. 194. (M. G. Ll. T. IV. p. 47).

1 Liber Papiensis Lotharii c. 95. (M. G. Ll. T. IV. p. 557.)

2 V. ö. S. Steph. Decr. 1. I. c. 26.

3 Corp. Jur. II. 28.

4 Corp. Jur. II. 30.

1 Edictus Rothari c. 376. (M. G. LI. T. IV. p. 87.)

2 Corp. Jur. II. 31.

2 Corp. Jur. II. 32.

1 Corp. Jur. II. 33.

1 Corp. Jur. II. 34.

1 Corp. Jur. II. 35. - V. ö. Conc. Carthagin. IV. c. XXXI. (Mansi T. III. col. 953.)

1 Corp. Jur. II. 36. 2 Corp. Jur. II. 37.

1 Corp. Jur. II. 38.

1 Corp. Jur. II. 39., 40.

1 Corp. Jur. II. 41.

1 Corp. Jur. II. 43.

1 Corp. Jur. II. 44.

2 Corp. Jur. II. 46. Egyébként v. ö. ezt a törvényt az I. könyv 16. czikkével.

1 Corp. Jur. II. 47.

1 Corp. Jur. II. 48. 2 Corp. Jur. II. 49.

3 Corp. Jur. II. 51.

1 Már Karácson Imre észrevette i. m. 30. l.

2 Corp. Jur. II. 52.

1 V. ö. Pauler Gyula:A magyar nemzet története, I. k. 566. l. 284. jegyzet: László korába helyezi 5-6 évvel a II. decretum után. Marczali Henrik:A magyar nemzet története, II. k. 108. és köv. lapokon Büdinger után Salamon korába, 1063-ra teszi.

1 Corp. Jur. I. 1.

1 Corp. Jur. I. 2. 2 Corp. Jur. I. 3.

1 Corp. Jur. I. 4.

2 Már Karácson Imreészrevette i. m. 60. 1.

3 Corp. Jur. I. 6.

1 S. Steph. II. 1.

2 S. Lad. I. 7.

3 Capit. per. se scribendaa. 818, 819. c. 5. (Bor. T. I. p. 287.)

1 Corp. Jur. I. 8.

2 S. Lad. I. 9.

3 Conc. Tolet. XVII. a. 694.(Mansi, T. XX. p. 102.)

1 Corp. Jur. I. 10.

1 Corp. Jur. I. 11.

2 Erre figyelmeztet BattyhányiIgnácz i. m. I. k. 435. l. e. jegyzetben, csakhogy tévesen IV. római zsinatot ír, pedig V. volt.

1 Corp. Jur. I. 12.

2 Corp. Jur. I. 13.

2 Capit. Attonis episcopi Vercell. c. XXIX.(Mansi. T. XIX. col. 250.)

1 Corp. Jur. I. 14. 2 Corp. Jur. I. 15.

1 Corp. Jur. I. 16.

2 De morum instituione c. VI.

3 Corp. Jur. I. 17.

1 Conc. Eliberitanum a. 305. c. IX. (Mansi. T. II. col. 7.)

2 Liber Papiensis Lothariic. 95. (M. G. Ll. T. IV. p. 557.)

3 Corp. Jur. I. 20.

1 WagnerLőrincz és VillányiSzaniszló: Az apátság egyházjogi helyzete. (ErdélyiL.: A pannonhalmi főapátság története. I. 137. l.)

2 Capit. Aquisgran. a. 801-813. c. 1.(Bor. T. I. p. 170.) Hasonlóképen rendelkezik: Capitul. Septimanicum apud Tolosam datum a. 844. c. 5.(Bor. T. II. p. 257.)

3 Corp. Jur. I. 21.

1 Corp. Jur. I. 22.

1 Corp. Jur. I. 23.

2 Erre már Karácson Imrefigyelmeztetett; lásd i. m. 66. l.

3 Capit. ecclesiastica a. 810-813. c. 14.(Bor. T. I. p. 179.) Conc. Triburiensea. 895. c. XVII. (Mansi. T. XVIII. col. 141.)

1 Corp. Jur. I. 25. 2 Corp. Jur. I. 26.

1 Corp. Jur. I. 28.

2 Corp. Jur. I. 29.

1 Karácson Imrei. m. 65. lapján a szabolcsi zsinat határozatát a 888-iki mainzi zsinat IX. czikkével veti egybe. Én azt hiszem, hogy a magyar törvény közelebb áll Nagy Károly capitularéjához.

2 Edictus Rotharisc. XIV. (M. G. Ll. T. IV. p. 15.)

3 Corp. Jur. I. 32.

1 Corp. Jur. I. 34.

2 V. ö. ugyanezen capitul. I. fejezetével. (Bor. T. I. p. 298.)

1 Corp. Jur. I. 38.

2 V. ö. Capit. ecclesiasticaa. 810-813. c. 19. (Bor. T. I. p. 179.)

Capit. Rudolfi archiepiscopi Bituricensisc. XXVII. (Mansi. T. XIV. col. 956.)

Capit. a Walterioc. 18. (Mansi. T. XV. col. 508.)

Conc. Mogunt.a. 813. c. 36. (Mansi. T. XIV. col. 73.)

1 Corp. Jur. I. 39.

1 Corp. Jur. I. 42.

1 S. Lad. I. 17.

2 S. Steph. I. 4.

3 S. Lad. III. 26.

4 Syn. Francofurt.a. 794. c. 6. (Bor. T. I. p. 74.)

5 Col. I. 5.

6 Col. I. 6.

1 Capit. de iustitia faciendaa. 811-818. c. 2. (Bor. T. I. p. 176.)

2 S. Steph. I. 4.

3 Col. I. 14.

1 Col I. 23.

2 S. Steph. II. 18.

3 S. Lad. I. 27.

4 S. Lad. I. 30.

5 V. ö. S. Lad. I. 40.

6 Col. I. 25. - A hasonlóságot már Karácson Imreészrevette; l. i. m. 120. l.

1 Col. I. 66. Mivel birtokosok, tehát ők is fizetnek tizedet. S. Lad. I. 27.

2 Col. I. 27.

3 Col. I. 39.

1 Col. I. 42.

2 Col. I. 50.

1 S. Seph. II. 6, 7.

2 V. ö. S. Lad. II. 1.; S. Lad. II. 2.; S. Lad. II. 12. és S. Lad. III. 8.

3 S. Lad. II. 12.

4 Col. I. 54. - V. ö. Constitutio pacis provincialis a. 1103. (M. G. LI. T. II. p. 61.^15-20)

5 S. Steph. I. 33.

6 S. Lad. I. 34.

7 Capitulatio de partibus Saxoniae.a. 775-790. c. 6. (Bor. T. I. p. 68.)

8 Col. I. 57.

1 Col. I. 58.

2 S. Steph. I. 27.

3 Col. I. 59.

4 S. Steph. I. 34.

1 Col. I. 60.

2 Col. I. 61.

3 S. Steph. I. 2.

4 S. Lad. I. 1.

5 S. Lad. I. 29.

1 Col. I. 70.

2 Már Pauler Gyulais figyelmezetett erre. Lásd i. m. I. k. 588. l. 369. jegyzet.

3 S. Steph. I. 10.

4 S. Lad. I. 25.

5 S. Lad. I. 25.

6 Col. I. 73.

7 S. Lad. I. 10.

1 Cod. Just.Lib. I. Tit. XIII. c. 1. (Az 1554-iki lyoni kiadás szerint. I. k. 69. 1)

2 Col. I. 77.

3 S. Steph. II. 8.

4 Capitul. Bonon. a. 811. c. 2. (Bor. T. I. p. 166.)

1 V. ö. Helmár Ágost:A magyar zsidótörvények az Árpád-korszakban. 3-9. II. (A pozsonyi kir. kath. főgymnasium értesítője az 1879/9. évről)

2 V. ö. Dudik:Allg. Geschichte Mährens ll. k. 589. 1.

1 Pauler Gyulai. m. I. k. 577. l. 320. jegyzet.

2 Syn. Strig. I. 8.

3 S. Lad. I. 38.

1 Syn. Strig. I. 26.

2 «Ordo divinorum officiorum in synodo Seraphini Archiepiscopi Strigoniensis collaudatus ex. M. S. codice Seculi XII. editus.» Battyháni Ignácz:Leges ecclesiasticae. II. k. 130-96. ll.

3 Syn. Strig. I. 18-nál párhuzamosan közlöm.

4 Syn. Strig. I. 36-nál párhuzamosan közlöm.

1 V. ö. Synodus Romana a. 853. c. 4. (Mansi. T. XIV. col. 1003.)

1 V. ö. S. Lad. I. 22.

2 V. ö. S. Lad. I. 39. Hasonlóképpen rendelkeztek már előbb S. Steph. I. 8, 9. S. Lad. I. 11.

3 V. ö. S. Steph. I. 12, 13.

1 Lásd Szent István I. törvénykönyvének 12. fejezetét.

2 V. ö. S. Lad. I. 25.

1 V. ö. Conc. Mogunt.I. a. 847. c. 10. (Mansi. T. XIV. col. 906.)

1 V. ö. S. Lad. I. 5.

2 V. ö. S. Lad. I. 17.; Col. I. 3.

3 Már Karácson Imreis észre vette. L. i. m. 101. 1.

4 V. ö. Col. I. 3.

1 V. ö. Conc. Valent.III. a. 855. c. 14. (Mansi. T. XV. col. 10.) A püspökök ne nyomják el a papokat és a népet.

1 V. ö. S. Lad. I. 21.

1 Col. I. 68.

1 Már Karácson Imrefigyelmeztet erre a hasonlóságra. Lásd i. m. 104. l.

2 Vita S. Gerardi.c. 12. (End. 219.)

1 Syn. Strig. I. 45.

1 Már Karácson Imreészrevette. Lásd i. m. 99. 1.

1 V. ö. S. Lad. I. 2.

2 V. ö. Syn. Strig. I. 37.

1 V. ö. Conc. Laudicenumc. XXIV. (Mansi. T. II. col. 579.) és Conc. Rhemense.II. a. 813. c. XXX. és XXXII. (Mansi. T. XIV. col. 80.)

2 Syn. Romanaa. 853. c. 13. (Mansi. T. XIV. col. 1004.)

1 Conc. Metensea. 888. c. VII. (Mansi. T. XVIII. col. 79.)

1 V. ö. S. Steph. I. 21.

1 V. ö. Syn. Strig. I. 30.

1 V. ö. Syn. Strig. I. 52.

1 Conc. Melfit.a. 1089. c. 2. (Mansi. T. XX. col. 723.)

2 Conc. Roman.III. a. 1099. c. 13. (Mansi. T. XX. col. 963.)

1 V. ö. Conc. Melfit.a. 1089. c. III. (Mansi. T. XX. col. 723.); Conc. Roman.III. a. 1099. c. XIV. (Mansi. T. XX. col. 963.)

1 V. ö. S. Steph. I. 9. és S. Lad. I. 11.

2 Kováts Gyula:A házasságkötés Magyarországon. 7-12. l.

1 Cfr.: Prikkel Marián:A Pray-Codex. (Erdély László dr.:A pannonhalmi főapátság története. Budapest. 1902. p. 439-470.)

1 Jesu; I.

2 Amen; a. I.

3 regis Hungarie sine tamen titulo, tempore (bis) et sigillo; a I. - In marg. non scriptoris, sed alteriusvis rec. aev. fortasse Zachariae Mosóczy manu: De hoc decreto vide Bonfini decadis II. l. I. numero 175. - In T. etiam legitur: Capitulum.

4 nutu dei; I.

5 disposita preordinacione; I.

6 altitudine; I.

7 d. I.

8 affatum T.

9 In I. rasura est, ea de re ex vocabulo tantum «versa» videtur manifeste.

10 ducatus, consulatus; I.

11 legalibus, partim iuridicalibus, sive iurisdiconibus (pro: iurisdiccionibus; deest signum abbreviationis), partim ore; ip. I.

12 civilioribus; I.

13 satellibus; I.

14 sive consulere; a. I.

15 false bis scripsit I.

16 in; T.

17 me ne; I.

18 pigeat; I.

19 fily; constanter T. mi; a. I.

20 amabilime; T.

21 hac; I.

22 et; ip. I.

23 parare; I.

24 d. I.

25 summa; I.

26 Primum post conc. scripsit «est», postea autem delevit I.

27 Super versum scripsit I.: prudencia.

28 Primum post patr. scripsit, postea autem delevit J.: tui et ne demittas legem matris tue, ut multiplicentur tibi anni vite tue. Ex hac ergo sentencia animadvertere poteris.

29 concedere; T.

30 fily; T.

31 Primum I. «advertere» scripsit, tantum postea anteposuit illo «anim», sed minoribus litteris.

32 que tibi paterna pietate; I.

33 iam; a. I.

34 precipuum; I.

35 id cuiusque; T.

36 plasmatori; T.

37 dignitatem; T.

38 paradisy; T.

39 condilata; T.

40 iccirco; I.

41 panem; T.

42 in invicem; T.

43 d. T.

44 magstigiis; T. - verberibus vel flagellis; a. I.

45 d. I.

46 iccirco; I.

47 trine; T.

48 d. I.

49 pulvinaris; I.

50 acola; I.

51 tocius; a. I.

52constrivi; I.

53 pulcium; false T. I.

54 mollicies; I.

55 ebetem; I.

56 contencio; I.

57 interim; I.

58 vini; a. I.

59 reddant; I.

60 itaque; I.

61 redeam; I.

.1 Capitulacio; T.

2 De observancia catholica fidei; T;

3 capitula. Liber primus; a. I.

I.1 fide catholica; I.

2 quia; T.

3 iccirco; I.

4 Primum «filii» scripsit, postea autem correxit T.: fidei.

5 ministros; I.

6 locum damus; I.

7 sive consulo et; a. I.

8 charissime; I.

9 curam; I.

10 hominibus; I.

11 a deo tibi; I.

12 viri; I.

13 eum; false I.

14 in bonis; I.

15 vel; I.

16 ornent; T.

17 participant; I.

18 armamentis; I.

19 visibiles et invisibiles; I.

20 legitime; I.

21 legitime; I.

22 Jesum; I.

23 d. I.

24 annunciante; I.

25 et; I.

26 et apostolos atque ewangelistas; dd. I.

27 et; ip. I.

28 catolica; I.

29 Atanasius; I.

30 invenuntur; I.

31 aut; I.

32 servos; I.

33 nec; I.

34 nec; T.

35 utor; I.

36 eum (false); I.

37 miserabiliter; I.

38 destruant; T.

39 dissipabunt; I.

II.1 Capitulum secundum. De etc., I. - capitulum; a. T.

2 locum; I.

3 penes; I.

4 et; a. T.

5 certis; I.

6 hec; I.

7 charissime; I.

8 d. I.

9 igitur; I.

10 immensam; I.

11 clemenciam; T.

12 immeritis; I.

13 anichiletur; I.

14 corpus Christi; I.

15 mutilare; I.

16 ipsi; I.

17 quam; T.

18 magistrum quem; T.

19 petrum; T.

20 diviamque; I.

21 doctam; I.

22 lotam; I.

23 carismate; T.

24 unctam; I.

25 super se appellat; I.

26 in febre; T.

27 sancte ecclesie: I.

28 ewangelium; T.

29 molla; T.

30 in collo; I.

31 ethnicus; I.

32 d. T.

33 augmentarum; T.

34 inde; I.

35 imprimis I.

36 d. T.

III.1 Capitulum tercium. De etc.; I. - capitulum; a. T.

2 charissime; I.

3 sint tibi; dd. I.

4 benevolenciam; I.

5 habes; I.

6 et; I.

7 ecclesie; I.

8 ac; I.

9 enim illis; I.

10 que; d. I.

11 vero; T.

12 deiitum (sic); I.

13 mendose bis scripsit I.

14 protrahit; I.

15 ne inter; I.

16 ewangeli; T.

17 d. T.;

18 renuerit; I.

19 secreta monita; I.

20 sibi (mendose bis scripsit) sunt; I.

21 hoc; T.

22 servabit; T.

23 exaltabit; T.

IV.1 Capitulum quartum: De etc., I. - sequitur; a. T.

2 baronum; a. I.

3 nobilium; a. I.

4 defensor; I.

5 imbecilium; I.

6 expugnator; I.

7 marciarum; T.

8 tibi fili mi sint; I.

9 omnium; T. I.

10 d. I.

11 unus; T.

12 nil elevat, nisi humilitas; dd. T.

13 deiciit; I.

14 non pacificus; I.

15 ebetudo.; I.

16 dignacio; T.

17 tradetur regnum tuum; I.

18 angulati; I.

19 dignitate; I.

20 et ut; T.

V.1 Capitulum quintum. De. etc., I.

2 autem a. I.

3 ewangelio; constanter T.

4 habere regni honorem; I.

5 quocienscunque; I.

6 charissime; I.

7 sentencie capitalis; I.

8 impacienter; I.

9 vel; I.

10 inferiorum negociorum; I.

11 quod; T.

12 homo; T.

13 decernat; T.

14 pacientes; T.

15 tiranizant; I.

16 mee; T.

17 sive miserancia; I.

VI. 1 Capitulum sextum. De etc., I.

2 nutrimendo; T.

3 hospitalibus; I.

4 regalis dignitatis loco; I.

5 unde; I.

6 primis; T.

7 nisi quod; I.

8 patribus; T.

9 Eneadas; I.

10 fecisset; I.

11 d. T.

12 regiam; I.

13 preterritant; T.

14 unus T.

15 unusque; T.

16 imbecille; I.

17 est et fragile; I.

18 te; T.

19 habeant; T.

VII.1 Capitulum sextum (!) De etc., I. - capitulum; a. T.

2 sempiternum; T.

3 vendicat locum; I.

4 gubernantur; I.

5 componuntur prelia; dd. I.

6 summitur; I.

7 mihi; I.

8 vallent; T.

9 que; d. T.

10 ac; I.

11 iccirco; constanter I.

12 consiliare; I.

13 precordiis; I.

14 ventositati; I.

15 efficeris; I.

16 d. I.

17 ad; I.

18 quitquid; T.

19 exerceant; I.

20 non sunt iuvenes; I.

21 d. T.

22 differas; I.

23 mansurus; T.

VIII.1 Capitulum octavum. De etc - Super «execucione» fortasse manu Zachariae Mosoczy est scriptum: obediencia; I.

2 antecessores; T.

3 sunt filii; I.

4 patribus; I.

5 sunt deo; I.

6 Inobedientes; T.

7 regni est; I.

8 charissime; I.

9 dirigantur; I.

10 a bonis; T.

11 d. I.

12 Latinos - regeret; dd. I.

13 d. I.

IX.1 Capitulum nonum. De etc., I.

2 maximum; T.

3 salutis et ideo; dd. I.

4 tronum; I.

5 et; I.

6 continua; I.

7 quociescunque; I.

8 d. I.

9 eris currus; I.

10 Solomone; I.

11 rex semper; I.

12 mihi; I.

13 auferte; T.

14 infrenato; I.

15 carnis desideria; I.

16 habitudinem; T.

17 supplementum; I.

18 admersariorum; (mendose) I.

X.1 Capitulum decimum. De pietate, misericordia et ceteris virtutibus; I.

2 ornat; I.

3 inpietate; T.

4 tirannus; I.

5 et; ip. I.

6 cognacione; T.

7 sive ducibus; dd. T.

8 cum; a. I.

9 d. T.

10 sis quoque humilis - et in futuro; dd. T.

11 et; I.

12 damnes; I.

13 valet; I.

14 hic nullus; I.

15 Amen - primus; dd. I.

1 Dd. T. I. In T. et I. prefationem antecedit enumeratio titulorum. - De statu ecclesiastico capitulum; ip. T. - Capitulum primum: De statu ecclesiastico et veneracione domus dei; ip. I.

2 catholice; T. I.

3 et; I.

4 solidys; T.

5 solet operibus esse; T. I.

6 regitur; T. I.

7 gubermantes; I.

8 nostra; I.

9 quam quemadmodum; I.

10 simul; I.

11 sint addicti; T. I.

12 mali; I.

13 mulctentur; I.

14 litteris subnotavimus; T. I.

1 Incipiunt capitula; T. - Libri secundi recapitulaciones; I.

2 De statu ecclesiastico (T. I.) et veneracione domus dei; I.

3 super laicis res ecclesiasticas; T.

4 De eorum; T. - «eorumque - laicis» dd. I.

5 De accusatoribus et testibus clericorum; quales sint; I.

6 d. I.

7 laboribus; I.

8 retento; T.

9 dominice; T.

10 De observacione diei dominici, ut abstineant a laboribus; I.

11 d. T. - Ut eodem die concurrant ad ecclesiam; I.

12 quatuor; T. - quattuor; I.

13 De homicidis voluntariis; I., in quo uti c. XVI. iuveniri potest.

14 occidunt uxores; T. I.

15 Sequitur in I.: De homicidis voluntariis.

16 De libertate servorum; I.

17 De conventu ad ecclesiam. De his, qui murmurant vel mala loquontur hora misse. T. - De conventu ad ecclesiam et murmurant vel loquuntur hora misse; I.

18 vel; T. I.

19 XXI. d. I.

20 liberos; T. - labores; I.

21 XXIIII. d. T. - De recipiendis hospitibus; I.

22 d. A.

23 flagellant; T. I.

24 fornicatoribus; T. - liberis fornicatoribus; I.

25 d. T. I.

26 ancillas alienas; T. - alienas ancillas; I.

27 propter suas; I.

28 maritatarum; a. I.

29 weneficis et sortilegis; a. I.

30 etc.; a. T. - et de pugna ibidem secuta; a. I.

I.1 De potestate episcoporum super res ecclesiasticas; T. - In. I. capitulum inmediate sequitur prefationem.

2 Si quis faustu; T.

3 contemtibilem; I.

4 domino; I.

5 immunitas; I.

6 excommunicentur; T.

7 d. I.

8 benivolencie; T.

9 contemnat; I.

10 constitutorum; I.

11 existat; I.

12 ab omnibus diccioni (dicioni; I.) sue subiectis; T. I.

13 inprovide; T.

14 itaque; I.

15 d. T.

16 d. I.

17 Quocirca decipitur - rebus gloriatur; dd. A.

18 divinitatis; T. I.

19 d. I.

20 d. T.

21 ergo; T.

22 importunitate; I. - d. T.

23 inprobitatis; T.

24 vertere; I.

25 tentaverit; I.

26 vissus; T.

27 d A.

28 transitoris; T. - et transitoriis; I.

29 abscindendus tamen; I.

30 proiicendusque; I.

31 evangelii; I.

32 d. I.

33 amputa vel; dd. T. I.

II.1 eorumque - laicis; dd. T. I.

2 d. T. I.

3 super res; T.

4 d. I.

5 providere; I.

6 canonum; T. I.

7 autoritatem; I.

8 d. I.

9 d. I.

10 eas; a. T. - eis; a. I.

11 aut; I.

12 d. I.

13 precium; I.

III.1 accusatores et testes; T. I.

2 d. T. I.

IIII.1 Immediate sequitur in T. et I.

2 clerum; T.

3 eciam; I.

4 quemlibet clericum; T. I.

5 in publico, nisi in ecclesia examinare presumpmat (presummat; I.); T.I.

V.1 nostrum; T.

2 d. I.

3 nobis; T.

4 Primum «nos» scripsit, deinde correxit T.: vos.

5 suorum operum; A. summopere; I.

6 necesse; T.

VI.1 regali nostra; T. I.

2 et; I.

VII.1 sequitur; a. T.

2 autem; T.

3 sicut T. I.

4 d. T.

5 debet; a. I.

6 recipiatur; I.

VIII.1 dominice diei capitulum; T. - diei dominicê, ut abstineant a laboribus; I.

2 si vero; T. I.

3 bobus; T. I.

4 sibi; a. I.

5 qui; T. I.

VIIII.1 De eodem die dominicali; T. - et in margine: de eadem. - De eodem die, ut concurrant ad ecclesiam; I.

2 d. T. I.

3 ipsorum visu; I.

4 et; T. I.

5 et; I.

6 illis; aa. T. I.

7 custodiant; T. I.

8 quid; T.

9 d. T. I.

10 obstinatus; I.

11 d. T. I.

12 propter; I.

13 vapulentur; T. - vapulet; I.

14 depiletur; I.

X.1 quatuor; T. I.

XI.1 sextε; T. sextê; I.

2 d. I.

XII.1 d. I.

2 animo; a. I.

3 d. I.

4 ecclesiastico; I.

5 vel; I.

6 neglexerunt; T.

7 subiaceat; T. I.

8 lugeant; T. - luant; I.

9 presbiterum; T.

10 cum omni; dd. I.

11 oculta; T.

12 nam occulta et divina iudicia nobis sunt incognita; T. I. - In margine codicis I. legitur: facit pro vragio.

XIII. 1 Capitulum; a. T.

2 stolitate; (mendose), A.

3 quid; T. I.

4 impositam; I.

5 item; I.

6 si per; T. I.

7 d. T. I.

8 renuens; I.

9 invenietur; I.

XIIII.1 Capitulum 16. De homicidis voluntariis; I.

2 accensus ira; i.

3 ac. T. I.

4 decem; I.

5 auri pensas; I.

6 L; T.

7 alii; A. I.

8 quinquaginta; I.

9 decem; I.

10 De eodem; T. - Capitulum 13. De homicidis et primo casualibus; I.

11 duodecim; I.

12 pensas auri; T. I.

13 Haec dd. T. I.

14 Sine titulo immediate sequitur in T. et I.

15 precio; T. I.

XV.1 Capitulum 14. De etc. I. - occidunt uxores; T. I.

2 que; d. I.

3 absit; I.

4 L; T.

5 iuvencus (mendose); T.

6 et secundum mandata canonum ieiunet; T. I.

7 d. T. I.

8 inciderint; T.

9 statutum; I.

10 decem; I.

11 iuvencus; T.

12 concilietur; T. I.

13 In margine codicis I. eodem manu: Siculorum homagium inde sumptum est.

XVI.1 Hoc caput. d. T. I.

XVII.1 Capitulum 15. De etc.; I. - periuriis; T.

2 confractus; T. I.

3 d. T. I.

4 amputatus; T. I.

5 duodecim; I.

XVIII.1 Capitulum 17. De libertate servorum. I.

2 feriacverit; T. - donavit; I.

3 fuerit testificatus; I.

4 testificare; I.

5 agape; T. I.

6 voluerit; I.

XVIIII.1 et de - missê; dd. T. - Capitulum 18. De conventu ad ecclesiam et murmurantibus hora misse; I.

2 quis; T.

3 veniens; T.

4 d. I.

5 divinum officium; T. I.

6 sollennitas; I.

7 incremento; I.

8 sint; I.

9 increpa et; T.

10 corripientur; T.

11 ac cesura capillorum; dd. T. I.

XX.1 in accusacione vel testimonio super dominos suos; T. - Capitulum 19. De accusacione vel testimonio servorum vel ancillarum contra dominos vel dominas non recipiendis; I.

2 monarchiê huius; I.

3 regalis decretum; T. I.

4 d. A. I.

5 nullus; I.

6 cause; T.

7 aliquam servilem personam; I.

8 et; I.

9 d. T. I.

10 recipiant; A. T. recipiat; I.

XXI.1 Caput XXI. d. T. I.

XXII.1 deo dignum; T. I.

2 sive; I.

3 industrie; I.

4 post hec; T.

5 aliquam liberam; T. I.

6 elachionis; I.

7 audaciê; A. - audacie; T.

8 sue audacia; I.

9 de; T.

10 et; I.

11 De eadem materia; T. - Hic titulus ante c. XXIII. invenitur in T., re vera autem huic continetur.

12 d. T.

13 hactenus; I.

14 servitutem; T. I.

15 regale; T. I.

16 nil; T. I.

XXIII.1 Hic titulus in T. ante prius caput legitur.

2 haberet; I.

XXIIII.1 Titulus d. T. - Capitulum 22. De recipiendis hospitibus; I.

2 benevolencia; I.

3 accepit; T.

4 impendit; T. I.

XXV.1 d. A.

2 flagellant; T.

3 tuus; I.

4 vel; I.

5 fugierit; T.

6 hijs; T.

7 elapsus I.

8 reducendum; T. I.

9 hijs; T.

10 ac; T. I.

11 primatum; T. I.

12 decem; I.

13 In margine codicis I. posteriori manu: Requirendi fugitivos potestatem fieri domini presidalis officii est C. de ser. fugi. L. II.

XXVI.1 d. I.

2 mendose bis scripsit I.

3 sint; a. A.

4 et filiabus; T. I.

5 conmissam; T.

6 enim; I.

7 iterum; T. I.

8 nil; I.

9 congrua sibi; I.

10 accipiat; a. I.

11 Immediate sequitur in T. et I.

12 d. I.

13 quitquid; T.

14 inde facere voluerit; T.

15 a(b)inde; I.

16 Et post; I.

17 d. I.

18 sui; T. I.

19 non; a. I.

20 In margine codicis I.: Vidue qualiter succedant.

XXVII.1 decem; I.

2 ac; a. T. - aut; a. I.

3 vulgaris hoc; T. I.

4 agreditur agere; T. I.

5 quinque; I.

6 bobus; T. I.

XXVIII.1 De liberis fornicatoribus; I.

2 ancilla; I.

3 ne cum alienis fornicentur (fornicetur; I.) ancillis; aa. T. I.

4 si quis; T. I. - autem improvidus hanc caucionem; aa. T. I.

5 fornicator; T.

6 esse reum; T. - reum esse; I.

7 decalvari et depilari; I.

8 pro; T.

9 decalvetur; I.

10 et; I.

11 depelletur; T.

12 redimet; A.

13 poterit.I.

14 morietur; T. I.

15 eundem; I.

16 Immediate sequitur in T. et. I.

17 alicuius; T. I.

18 et si; T.

19 alicuius; T. I.

20 decalvetur; I.

21 et; I.

22 morietur; T. I.

23 d. T. I.

24 semper maneat; I.

XXVIIII.1 d. T. I.

2 ancillas alienas; T. - alienas ancillas; I.

3 nomine censentur; T. I.

4 d. T. I.

5 facere cuiquam iniuriam audeat; I.

6 inposuimus; I.

7 quod; I.

8 prepedita; T.

9 sue libertatis; T. I.

XXX.1 regali decreto; T. I.

2 ut; I.

3 presummat cogere; I.

4 presummat; T. I.

5 liceat sibi sumptis congruis vestimentis; T. I.

6 In margine codicis I.: Uxor dimissa nubit.

XXXI.1 maritatarum; a. I.

2 d. I.

3 homnibus; T.

4 d. I.

5 fecisse furtum; I.

6 regale; I.

7 decretum senatum est; T. - senatum est statutum et decretum; I.

8 redimatur; I.

9 redimatur; I.

XXXII.1 d. T. I.

2 quitquid; T.

3 sedecim; I.

4 LX; T. - quadraginta; I.

XXXIII.1 strigiis; T. I.

2 docendum; T. I.

3 d. T.

4 subiaceat; T. I.

5 clavi; T. I.

6 In margine codicis I.: Strigarum pena.

XXXIIII.1 De maleficiis, veneficiis et sortilegiis; I.

2 malorum; T.

3 In codice I. lacuna, circiter decem litteris accipiendis sufficiens, invenitur, nihil tamen deest.

4 d. I.

5 ad magni; I.

6 timoris; T. - terrorum; I.

7 ac; T.

8 veneficiis et maleficiis; I.

9 statu mentu mentis; sic invenitur in A.

10 post hoc hac; T. - posthac hec; I.

11 presumserit; I.

12 mendose bis scripsit A.

13 eorum velle; T. I.

14 adiudicandum; I.

15 d. I.

16 emendetur; T.

XXXV.1 et de pugna ibidem secuta; a. I.

2 una; T.

3 d. I.

4 alium aliquis; I.

5 concilii communis; T.

6 suas dissipare res; T. I.

7 et si; I.

8 et si; I.

9 vaginacione; T.

10 confecta; T.

11 idem comes; T. I.

12 si(n)e; I.

13 bis invenitur in A.

14 C; T.

15 iuvenciis; T.

16 «Si vero ille - invasionem» postponunt T. et I. sententie: «si vero miles - invasionem.».

17 qui; T.

18 curtem; T. - turrim; I.

19 decem; I.

20 iuvenciis; T.

21 alicuius; T.

22 quinque; I.

23 vivenciis; T.

24 invasionem; I.

25 d. T. I.

I.1 In codicibus T. et I. hec capitula priori libro adiunguntur. - De edificacione et dote ecclesie a villis composite; T. I.

2 dotem; T.

3 bobus; T. I.

4 XXXIIII. nutis; T. - triginta quatuor minitis; I.

5 provideat; T. I.

II. 1 De dominio propriarum rerum et regalis doni; T. - De dono propriarum rerum et regis dono; I.

2 Etiam in margine I. invenitur.

3 dominorum; I.

4 ut unusquiusque dominetur; T. I.

5 similes domino; T.

6 ullis; A.

7 Etiam in margine I.

8 sui; T. I.

9 fecerit; T. I.

10 fugierit; T.

11 Ast si - fuerit; dd. T. I.

12 d. T. I.

13 sentencia; T.

14 bona vero illius; dd. T. I.

15 inremota sint; dd. T. I.

16 d. I.

III. 1 De servo interfecto ab altero servo; T. I.

2 d. I.

3 interfecto; I.

IIII. 1 De redempcione homicide servi capitulum; T. - De redempcione servi homicidε; I.

2 liberi; T. I.

3 d. I.

4 decem; I.

5 d. T. I.

6 vel; T.

V.1 De vindicta tutencium (nitencium; I.) acquirere libertatem alienis servis; T. I.

2 niteretur; I.

3 quot; T. I.

VI.1 semel commisso; aa. T. I.

2 redimat; T. I.

3 quinque; I.

4 abcidatur; T. - abscindatur; I. - Sequitur titulus in T.: De vindicta semel abcisi furis et tercio commisso; et in I.: De vindicta furtum tercio committentis;

5 Si furtum abcisus nasum (abscissus nasu; I.) commiserit; T. I.

6 redimat; T. I.

7 quinque; I.

8 abcidantur; T. - abscindatur; I.

9 autem; T. I.

10 commiserit furtum; T. I.

VII. 1 semel et bis commisso; a. T. - semel, bis et ter commisso; a. I.

2 hanc legem decrevimus componere; T. I.

3 ut; T. I.

4 d. I.

5 d. I.

6 Immediate sequitur in T. et I.

VIII. 1 De regali porcione a comitibus defraudata; T. - De regali porcione a comitibus; I.

2 duppo; T. - dupplo; I.

VIIII. 1 De sprecione (spretu; I.) iusti iudicii comitis; T. I.

2 a suo comite iudicium; T.

X.1 De reddicione rei a comitibus iniuste ablate; T. - De restitucione rerum a militibus iniuste ablatarum; I.

2 tantumdem; T. I. - In I. posteriori manu scriptum etiam invenitur: solvat.

XI.1 De mendacio doni sponte facti; T. I.

2 et; T. I.

XII.1.De his, qui hominem gladio occiderint; T. I.

2 iuguletur gladio; T. I.

XIII. 1gladio facta; aa. T. I.

2 d. I.

XIV.1 Capitula XIV-XX omittit A, itaque contextum e codice T. (84b.) dedimus, cum variis lectionibus codicis I.

XV. 1 d. I.

2 compositum solvat; I.

XVI. 1 2 false in codicibus: servorum.

3 curie; I.

4 vel; I.

XVII. 1 d. I.

2 contra; I.

3 salutem regis; I.

4temptenti; T.

5aut - consenserit; dd. I.

6omni; I.

7vel; I.

8indicaverit; I.

9damnacioni; I.

10 serviens; I.

11 Haec in fine cap. XVI inveniuntur in codicibus T. et I., re vera autem huic attinent.

XVIII.1 et si - solvat; dd. T.

2 d. I.

3 In margine I.: Decimam negans.

XIX.1 versutus; I.

2 hec; T.

XX. 1 De his, qui mendacia inter duos proferunt comites; T. - De his, qui mendacia proferunt inter duos comites; I.

2 Si quis inter duos comites mendacia protulerit; T. I.

3 certeque; T.

4 tacere eosque; I.

5 eos ob invicem; I.

6 separat; T. - separaret; I.

7 et; T.

XXI.1 De furto udornicum; T. - De furto wdvarnicorum; I.

2 Si quis; dd. I.

3 udornich; T. - wdvarnik; I.

4 d. A.

5 diiudicetur; T. I.

6 eius; I.

7 ipsos; I.

8 Explicit decretum sancti regis Stephani; a. T. -τέλος; a. I.

1 Incipit hoc decretum p. 85a. in codice T.

2 Ladislai regis; I.

3 In codice T. tituli capitulorum antecedunt prefationem, sed in I. hac serie inveniuntur, quam etiam nos secuti sumus.

4 1902; I.

5 13; I.

6 synodus; I.

7 Ungarorum; I.

1 Capitulacio; T.

2 diaconibus; T.

3 sui rogaveri(n)t; T.

4 De indulgencia uxorum presbiterorum ad tempus; I.

5 rerum ecclesiarum; I.

6 desolarum; T.

7 ismaellitas; I.

8 christianorum; T.

9 adulterii; T.

10 kalendarum; I.

11 negocium; I.

12 speracione; T.

13 propriarum ecclesiarum; I.

14 erga proprios episcopos abbatum; T.

15 gencium in sacrificiis; I.

16 et emancipacione eorundem; a. I.

17 monachis; T.

18 satisfaccione; I.

19 euntes; T.

20 sanctorum; I.

21 kalendis; I.

22 decimacione; I.

23 legatoribus; T.

24 ad palacium regale; I.

25 spreto; T.

26 capitulum; a. T.

I.1 diaconibus; T.

2 diaconos; I.

3 noluerit; I.

4 matrimonia; I.

5 canonis; I.

6 d. I.

7 parentibus reddi iubemus suis; I.

8 voluerit; I.

II.1 uxoris surrogaverint; I.

2 d. I.

III.1 De indulgencia uxorum presbiterorum ad tempus; I.

IV.1 d. I.

2 consilium et consensum; I.

3 pertinent; T.

4 premiserit; I.

5 racio; a. I., sed supervacuum est.

6 delebat; I.

7 ignorante; I.

8 voluntarie; I.

V. 1 dei; I.

2 verbaverit; I.

VII.1 restaurent; I.

2 calicis; I.

3 libro; I.

VIII. 1 redificet; I.

IX.1 ismaellitas; I.

2 ismaellitas appellant; I.

3 potest; I.

4 redisse; I.

5 aut edibus; a. I.

X.1 christianorum et iudeorum mulierum; I.

2 christianorum; I.

3 apud; I.

4 ablata (mendose); T. I.

5 eorum; T. I.

6 sumtum; I.

XI. 1 d. I.

2 d. I.

3 diebus dominicis; I.

4 d. I.

5 parochialem; I.

6 parochialem; I.

7 nomine; I.

8 d. I.

9 deferat; I.

XII.1 d. I.

2 aut; I.

XIII.1 de se; a. I.

2 femine aliquis; I.

3 omnibus modis; I.

4 ut; I.

5 contemtu; I.

6 apud; I.

7 ut; T.

8 d. I.

XIV.1 kalendarum; I.

2 kalendis; I.

3 In I. super lineam etiam invenitur: furtum commisit.

XV. 1 2 d. I.

3 festivitatibus maioribus; I.

XVI. 1 precipiat; I.

2 synodus; I.

3 Si autem - solvat; dd. T.

XVII. 1 clericis advenientibus; I.

2 sui episcopi; I.

3 cuius; T.

XVIII.1 d. I.

2 vel certaverit; a. I.

3 iniusta; T.

4 declaraverit; I.

XIX.1 spretu; I.

XX. 1 In margine I.: adultera.

2 reprehenderit; T.

3 instituta; I.

4 maneant; I.

XXI. 1 curacione; I.

2 capitulum; a. T.

3 d. I.

4 monasteria; T.

5 d. I.

6 sanctimoniales; I.

7 sanctimonialium; I.

8 episcopus aliquis; I.

XXII.1 in sacrificiis; a. I.

2 d. I.

3 obtullerint; I.

XXIII.1 d. I.

2 vel; I.

3 dederit ecclesie uni; I.

4 alie dare; I.

XXIV. 1 apud; I.

2 sive; I.

3 apud; I.

4 aut; T.

5 d. I.

XXV.1 cadaverum fidelium; I.

2 observaverit; I.

3 servaverit; I.

4 duodecim; I.

5 d. I.

6 ieiunet; I.

7 villani vel hospitis; I.

XXVI. 1 d. I.

2 inveniret; T.

3 instrumenta, quibus laboraverit; I.

4 d. I.

XXVII.1 decimacionem dent; I.

XXVIII.1 In margine I.: Candentis ferri iudicium.

2 idonei; I.

3 iurando iure; I.

4 probari; T.

XXIX.1 audeat missam; I.

2 coegerit; I.

3 quinquaginta quinque; I.

4 d. I.

5 celebrare; I.

XXX.1 capitulum; a T. - et emancipacione eorunden ecclesiis facta; a. I.

2 decimas; I.

3 placuerint; T.

4 d. T.

5 libertati; I.

6 eo tamen tenore; I.

XXXI.1 capitulum; a. T.

2 d. I.

3 priusquam; T.

4 carnis; T.

5 dimiserint; I.

6 sese; I.

7 consentire dixerint; I.

8 d. I.

9 hec; T.

10 respuerint; T

XXXII. 1 d. I.

2 pro; I.

XXXIV.1 d. I.

XXXV.1 De abbatibus et monachis, osculo; T.

2 contingerit; I.

3 vel; I.

4 aut; T.

5 ordinati; T.

6 regi vel episcopo; T.

XXXVI. 1 satisfaccione; I.

2 d. I.

XXXVII.1 De vigililarum sanctarum observacione sanctorum; T. - In margine I.: Jeiunia quedam a S. Ladislao instituta.

2 hoc; I.

3 ad; T.

4 regi; T.

5 d. T.

6 et universis episcopis; I.

7 sancti; I.

8 firmos; I.

9 perduravit; I.

10 trium dierum; I.

XXXVIII.1 capitulum sequitur; a. T. - De veneracione festivitatum sanctorum; I.

2 Ut iste; T.

3 d. T.

4 feriende; T. - servande; I.

5 sanctorum; I.

6 d. I.

7 Joannis; I.

8 d. I.

9 Epiphania cum vigilia, Circumcisio domini; T.

10 sanctorum; I.

11 Penthecostes; I.

12 quatuor; I.

13 sanctorum; I.

14 Joannis; I.

15 d. I.

16 d. T.

17 d I.

18 d. T.

19 d. I.

20 regis Stephani; I.

21 Bartolomei; I.

22 d. I.

23 d. I.

24 d. T.

25 d. I.

26 d. T.

27 d. I.

28 Emerici; I.

29 confessoris; T.

30 d. T.

31 d. I.

32 d. T.

33 d. I.

34 d. T.

35 d. I.

36 ea; T.

37 unaquaque; T.

38 ecclesia; I.

39 ecclesie dedicacionem; I.

XXXIX.1 kalendis; I.

2 capitulum; a. T.

3 vel; I.

4 accipiat; I.

XL. 1 De negantibus decimas; I.

2 verbi; T.

3 verbis illius crediderit; I.

4 d. I:

5 T. primum «anno autem» scripsit, postea autem delevit, deindeque scripsit: nona.

6 autem; I.

7 domini; I.

8 tantum; a. I.

9 ille, qui; I.

10 insurrexerat; T.

11 d. I.

12 haberet; T.

13 venumdetur; I.

14 autem; a. I.

15 seu filius; dd. I.

16 vel; I.

17 d. I.

18 decimas; I.

19 d. T.

20 capere; a. I.

21 idrie; I.

22 nil; I.

XLI.1 litigatoribus; I.

2 seu militum; a. I.

3 aut; I.

4 curia; I.

5 abstullerit; I.

XLII.1 In margine I.: Sigillum non venerantes.

2 persolvat; I.

3 proiiciens; I.

4 persolvat. Finis; I.

1 Liber secundus, capitulacio eiusdem; I.

2 servi ligacione; T.

3 tota villa furem; I.

4 iudicio iudicis; I.

5 De negociatore sive mercatore furtivam rem ementibus; I.

6 d. T.

7 servo cuiusvis; I.

8 nobili vel militi; I.

9 et de filiis liberorum item in servitutem redactis; a. I.

10 d. I.

11 necessitas; T.

12 permittit; I.

13 De cuius hospitis negociacione; T.

14 Ladislai regis; I.

15 Pannonum; I.

I.1 Hunc titulum omittit T., in I. autem antecedit prefationem et post «Incipit liber secundus, capitulum primum» (T. I.) invenitur.

2 omni; I.

3 d. T.

4 furtu; I.

5 insuspendatur; T.

6 familia; T.

7 d. I.

8 cavet; I.

9 iudicacione; T.

10 vendicentur; I.

II.1 hoc modo; a. I.

III.1 servi ligacione sequitur; T.

2 d. I.

3 prohiberet; T.

4 qinquaginta; I.

5 d. I.

IV1 probat; I.

2 L pensas; T.

3 d. I.

4 omni; I.

5 sua; T.

6 d. T.

7 d. T.

8 quarta; I.

9 villani accipiant; I.

10 L pensas; T.

11 eorum; a. I.

12 appellaverit; I.

13 accipiatur; I.

14 non habeant quartam vindicacionis; T.

V.1 permittat; T.

2 vestigia sequenda; I.

3 perditas res - excusserint; dd. I.

4 idoneis: I.

5 inventi; I.

6 quinquaginta quinque; I.

7 persolvant; I.

8 autem; a. I.

9 investigatam rem; T.

10 comes quinquaginta quinqeu pensas; I.

VI.1 iustum suspenderit; I.

2 direxerat; T.

3 centum X pensas - et si advenerit iudicium; dd. I.

4 appariverit; I.

VII.1 De mercatoribus furtivam rem ementibus; I.

2 egerint; T.

3 emtor; I.

4 traxerint; I.

5 fit tractus; I. - et tractus sit; T.

6 d. I.

7 theolonario; I.

8 d. T.

9 emta; I.

10 furtiva esse; I.

11 theolonarii; I.

VIII.1 Titulum omittit T.

2 dividentur; T.

3 C; I.

4 false: pensas T. I.

IX.1 ergastulorum; I.

2 commendentur; I.

X.1 cuius; T.

2 vero quis; T.

3 vel in furto proprio vel aliorum; I.

XI.1 domum nobilis; I.

2 d. T.

3 vendetur; I.

4 quinquaginta quinque; I.

5 bisanciis; T.

6 dammentur; I.

7 illorum; I.

8 convenerant; I.

9 reato; I.

XII.1 et de filiis liberorum; a. I.

2 fugerit; I.

3 sicut liber servi illius suspendatur. Domino detrimentum; T.

4 ductus; T.

5 fuerit obcecatus; I.

6 d. T.

7 decem; I.

8 auferatur; I.

9 d. T.

10 fuerit furatus; I.

11 monoclus; T.

12 eficiatur; I.

13 In margine I. legitur; [cap]itulum pro gallina.

XIII.1 Ordo clericalis; dd. I.

2 aut poma; I.

3 scobis; I.

4 furatur; I.

5 qui; T.

6 damnetur; I.

XIV.1 denariis decem; I.

2 d. I.

3 d. T.

4 non; I.

5 abscidantur; T.

6 si quid quis perdiderit; I.

XV.1 De negociatoribus equos vel boves ementibus; I. - capitulum; a. T.

2 emere vel vendere; I.

XVI.1 De vendicione eorundem sine licencia regis; I.

2 confini; T.

3 equus ab eiusdem confini comite; T.

4 et; I.

5 dominus equi; I.

6 peniteat; I.

7 d. I.

8 sed; I.

XVII.1huius fines; I.

2 Turci; T.

3 consenserint; T.

4 maneant; I.

XVIII.1 De cuius hospitis negociacione capitulum; T.

2 confinio; T.

3 venerit; I.

4 confini comite; T.

5 quidquid; I.

6 Finis secundi libri; I.

1 d. I.

2 Capitulaciones eiusdem; dd. T.

3 civitatibus; a. T.

4 servitutes; T.

5 et eius sigillo et facultate; a. I.

6 quorumlibet; I.

7 invente; T.

8 Hoc caput in I. antecedit priorem: De muliere furto inventa.

9 furatis; a. I.

10 sex; I.

11 denarios valentibus; I.

12 stante; I.

13 De fure in curia. De eadem re nobilium capto; T.

14 furtivarum; T.

15 qui a cursoribus dimisso equo; I.

16 furem ducat; I.

17 usucaplonibus; T.

18 receperunt; I.

19 alterius; I.

20 eicto; T.

21 altero; I.

22 litigium deferente; I.

23 tria miliaria; I.

I.1 Sine titulo invenitur in T., in quo autem legitur: Incipit liber tercius, capitulum sequitur.

2 vel; a. I.

3 d. T.

4 turi; T.

5 d. T.

6 ostendentur; I.

7 culpabiles; I.

8 sic; T.

9 turi; T.

10 d. I.

11 decenniario; T.

12 decem; I.

13 novem; I.

14 sint; I.

15 novem; I.

16 novem; I.

17 quod; I.

18 d. I.

19 d. T.

20 in illa; dd. I.

21 reddiderunt; T.

22 illi; a T.

23 d. I.

24 propterea; I.

25 decimis; T.

26 novem; I.

27 ipse fuerit; I.

28 novem; I.

29 d. T.

30 novem; I.

31 probet; T.

32 nunccius; I.

33 princeps; T.

34 parcent; I.

35 ipse; T.

36 rostici; T.

37 d. I.

38 d. I.

39 aliquis fures postea; I.

40 accusaverint; I.

41 persolvant; I.

II.1 De detinentibus aliorum servientes; I.

2 mendose: precipimimus; I.

3 nunccius; I.

4 manifeste sic scripsit I.: ad escripcionem.

5 Archas; T.

6 apud; I.

7 quicunque; I.

8 liberi; T.

9 forte detineruit; I.

10 vel his qui; I.

11 uzbeth; T.

12 regale quod; T.

13 ordinavit; I.

14 d. I.

15 quisquis; I.

16 terminum predictum; I.

17 quod; I.

18 pro transgressione; I.

19 retinebat; T.

20 habuerit, habita fuerit; T.

21 eo quem ille; T.

22 diffamatur; I.

23 si culpabilis - diiudicetur; dd. T.

24 d. I.

25 uzbeth; T.

26 d. T.

27 adheserunt;T.

28 rego; I.

29 virginis; a. I.

30 quinquaginta quinque; I.

31 persolvat; I.

III.1 capitulum; a. T.

2 d. T.

3 et; a. T.

4 iverit; I.

5 sigilum; I.

6 dividat; I.

7 d. I.

8 sigilum; I.

9 wdwornik; I.

10 d. I.

11 qua; a. T.

12 iudicaverint; I.

13 ea; I.

14 corrigantur I.

IV.1ad; I. 2 fugierit; T.

3 suasu; I.

4 fuerat; I.

V.1 fugierit; T.

2 d; I.

3 d. T.

4 det seu donet; I.

5 etc.; a. T.

VI.1 que; I.

2 d. T.

3 d. I.

4 d. I.

5 maritari posset; I.

6 adnihiletur; I.

VII.1 sequitur capitulum; a. T.

2 d. I.

3 curia; I.

VIII.1 De liberis furantibus decem vel sex denarios valencia; I.

2 quot; T.

3 d. T.

4 eius; a. I.

5 d. T.

6 perdatur; T.

7 autem; a. I.

8 d. T.

9 d. T.

10 sex; I.

11 si minus, oculo; dd. I.

12 fuit; T.

13 reddat; I. In margine I. legitur. Furtum in minoribus rebus.

IX.1 d. T.

2 ligabit; T.

3 autem die; I.

4 iudici; I.

5 sibi; I.

6 conscius furti; I.

7 iuramentum; I.

8 promiserat, dixerit; T.

9 septimarum; T.

10 indulgencia; T.

11 iterum; T.

12 quos furti conscios; T.

13 damnetur; I.

14 d. T.

15 d. I.

16 quod; I.

17 et; a. T.

18 diiudicetur; si autem; a. I.

19 representaverit; I.

20 eciam; a. I.

21 decem; I.

22 persolvat; I.

23 iudicis; I.

24 d. T.

25 recipiat; I.

26 de his - culpabilis fuerit; dd. T.

27 sumtum; I.

X.1 stante; I.

2 capti; I.

3 mendose bis scripsit T.

4 dixit; T.

5 presummant; T. I.

6 Totum capitulum d. I.

XI.1 d. T.

2 quid; T.

3 culpabilis; I.

4 d. I.

XII.1 in domo et curia; I.

2 nunccietur; I.

3 cultis; T.

4 decem; I.

XIII.1 furtivarum; T.

2 furtivarum; T.

3 vulgo; I.

4 jocterdeh; I.

5 archangeli; a. I.

6 quidquid; I.

7 peccorum; T.

8 erit; I.

9 duas; I.

10 ioch scilicet; dd. I.

11 dividuntur; I.

12 dividentur; T.

13 d. I.

14 iterum I.

15 d. I.

16 se; T.

17 collectores; I.

18 quicquid; I.

19 negaverit; T.

XIV.1 dimissos equos a cursoribus; I.

2 ad mercandum; I.

3 causa monstrandi; I.

4 eos; I.

5 collectori regis; I.

6 iudici det; I.

7 sibi; a. I.

XV.1 De spernentibus decretum regis; I.

2 decretum regis et principum; I.

3 iudicetur; T.

4 ab honore deprivetur; T.

5 L quinque; T.

6 d. I.

7 d. T.

8 solvant; T.

XVI.1 Volumus ut; dd. I.

2 sua parochia; I.

3 id est nemo iudicum extra suam iurisdiccionem iudicet; a. I.

XVII.1 proclamantes; T.

2 quis; T.

XVIII.1 fuerit; I.

2 L; T.

XIX. 1 ducet; T.

2 furem ducat; I.

3 discuciatur iudicem; I.

XX.1 d. I

2 ac presententur; I.

3 d. T.

4 reperit; T.

5 90; I.

6 duodecim; I.

7 quinque; I.

8 duabus; T. - duas; I.

9 terciam; T. - una; I.

10 tribuatur; T.

11 inventa; T.

12 celentur; I.

13 triplum; I.

14 que; d. I.

15 decem; I.

16 ittidem; I.

17 ac; a. T.

18 Bele regis; I.

XXI.1 De recipientibus servum vel lixam alterius; I.

2 quod; I.

3 reddentur; I.

4 2V; I.

5 plebs eius; T.

6 dupplex; T.

7 d. T.

8 d. T.

9 illius reatus; I.

10 plebs; T.

11 d. T.

12 circa; I.

XXII.1 erecto; I.

XXIII.1 In I. hoc capitulum antecedit priori.

2 d. T.

3 aliquid iudicare; I.

4 cognoscentur; T.

5 et; I.

6 commissi causa; I.

7 iudicaverunt; T.

8 decem; I.

9 pensis perferantur; I.

XXIV.1 Hoc capitulum omittit I.

2 litigari; T.

3 vapulet; T.

XXV.1 quocunque; I.

2 d. I.

3 et; I.

4 d. T.

5 d. I.

6 quinque; I.

7 et; I.

8 iudicatum; I.

9 quinque; I.

10 d. I.

11 d. T.

12 nisi; T.

XXVI.1 quinque; I.

2 tunsus; I.

3 reddantur; I.

XXVII.1 nil; I.

2 concordari; T.

3 d. T.

4 duas; I.

5 In margine I. leguntur: Judex nil extorq(uat) sine accusacione parcium litigancium.

XXVIII.1 tria milliaria; I.

2 In margine I.: Cursores regis.

3 Valde corrupta forma invenitur in I., forte: expergiscencium.

4 aut; I.

5 d. I.

6 per; T.

7 comitatum; I.

8 ne; I.

9 exequatur et; a. I.

10 L; T.

11 pensas; T. I.

12 retinunt eius (sic); I.

13 pensas; T.

XXIX.1 quodcunque; I.

2 multiplicabit; T.

3 finis; a. I.

4 Haec omittit I., sed in margine eius manu coaeva scripta inveniuntur: Dolose fugitivum occultans, viginti solidis teneb(itu)r c(onvincere), de ser(vo) fugi(tivo) L quinque. - Porro autem manu Zachariae Mosóczy scripta sunt: Solidus autem est aureus Romanus; Conradus Lagus in Methodo suo civili fol. 806. Zach(arias).

1 Invenitur in codicibus T. et I.

2 In T. legitur: Incipit. Quoniam dei gracia; - in I. autem: Incipit decretum Colomanni regis Hungarie dei gracia.

3 Seraphyn; I.

4 nuncupatus; I.

5 palacio; I.

6 et; a. T.

7 In T. ante «Seraphin» invenitur: Quoniam dei gracia.

8 d. I.

9 spirituali; I.

10 tezauro; I.

11 desertis; T.

12 ad; I.

13 d. I.

14 tua; I.

15 tottidem; I.

16 aut parvi; T.

17 exortem; I.

18 iubes; I.

19 tocius regni; I.

20 ieiune; T.

21 lascente; T. - Textus codicum corruptus est, et ita emendare tentavi.

22 oraciones Marie recapitulari; I.

23 d. I

24 floribus; T. - fontibus; I.

25 seperanti; T.

26 d. I.

27 michi; T. - mei; I.

28 prestat; T.

29 fecundiam; T.

30 ne; I.

31 preiis; I.

32 visibus; I.

33 apud; I.

34 et; a. I.

35 conspeccione; I.

36 Cursollinum; T.

37 assertis; I.

38 quam; I.

39 conneccio; I.

40 superfluum; I.

41 pauliper; T.

42 commu(n)iter; I.

43 intensus; T.

44 eum; T.

45 barbariebus; I.

46 serviret; T.

47 monitorem; I.

48 manu alterius inscriptum est in codice; I.

49 oppere; I.

50 precipuo; T.

51. penitendo; T.

52 peccandi; I.

53 Colomanus; I.

54 gracie; I.

55 robur; I.

56 abstergere; T.

57 hec; I.

58 ingruencia; I.

59 d. I.

60 labefactare; T.

61 veritatis; T.

62 nil; I.

63 infusionis; a. T.

64 indistrictus; T.

65 exactor - transgressionem; dd. I.

66 iam fidelium; dd. I.

67 iustificacionem; I.

68 loricam; T.

69 consumeret; I.

70 male; I.

71 est enim; T.

72 d. I.

73 imperfecta; I.

74 comode; T.

75 provehas; I.

76 muniatur; I.

77 Capitulum; a. T.

I.1 De dote cuiuslibet ecclesie per beatum Stephanum disposita. I.

2 omnium; T.

3 dotes; I.

4 possessionis; I.

5 maneant; I. - et cetera; a. T.

II.1 De sinodo in unoquoque episcopatu comitibus et magistratibus celebranda; I.

2 sinodum; I.

3 et comites; dd. I.

4 magistratum; T.

5 iudicio; I.

6 In margine T.: In sinodo eciam seculares magistratus interesse debent; T.

III.1 De alienigenis presbiteris sine litteris commendaticiis advenientibus; I.

2 commendanciis liberis recipiantur; T.

IV.1 De indigenis presbiteris; I.

2 indigne; T.

V.1 De citacionibus presbiterorum; I.

VI.1 De citacionibus presbiterorum et laicorum contra sese; I.

2 vero; a. I.

3 causam habet cum laicis; I.

4 iudicis sigillum; I.

5 archiepiscopi; I.

6 eisdem; I.

7 d. I.

VII.1 De causis comitum duorum in sinodo terminandis; I.

2 dissedeant; T.

VIII.1 De causis duorum abbatum in sinodo iudicandis; I.

2 sinodo; I.

IX. 1 De causis ministrorum regis vel ducis et capellanorum etc.; I.

2 constanter «sinodo»; I.

X.1 De contumacia iudicum ad sinodum venire nolencium; I.

2 iudicent; I.

XI.1 Hoc capitulum omittit I.

XII.1 Omittunt codices T. et I., sed in prima editione legum (Decretorum seu articulorum aliquot priscorum Ungariae regum liber, nunc primum typis proditus. Francofurti. MDLXXXI.) invenitur.

XIII.1De facultate comitum discuciencium causas in sinodo; I. - Omittit T.

XIV.1 Quod nullus secularis iudex clerico det sigillum; I.

2 iudicis; T.

XV.1 Revocacio donacionum preter dona S. Stephani; I.

2 quominus; I.

3 peniuria; T.

4 d. I.

5 solio; I.

6 qui; T.

7 d. T.

8 In margine T. posteriori manu: De piscinis monasteriis et ecclesiis datis ac aliis cunctis hereditatibus.

XVI.1 Ablacio piscinarum ecclesiis datarum; I.

2 quottidiano; I.

3 usu; I.

XVII.1 Quod donaciones vinearum, mansionum in suo vigore permaneant; I.

2 regalibus; T.

XVIII.1Omittit I.

XIX.1 De terris occupatis colonorum eiectorum; I.

2 innumerabiliter; T.

XX.1 De successionibus possessionum collatarum a regibus; I.

2 quemlibet; T.

3 posthumo vel; I.

4 humanis; I.

5 successores vel; dd. I.

XXI.1 De hereditatibus empticiis quemlibet heredem concernentibus; I.

2 auferatur. I.

XXII.1 De iudicio ferri et aque, quibus locis fieri possint; I.

2 preposituris; I.

3 Posonii; I.

XXIII.1 De iudice iniusto cum sigillo vel sine sigillo citato; I.

2 causam; I.

XIV.1 De iusto iudicio episcoporum et comitum et contumacia citatorum; I.

2 solito; I.

3 curia; I.

4 equê; I.

5 hucusque; a. I.

XXV.1 De decimis tributorum et vectigalium; I.

2 aut; I.

3 d. T. I.

4 dari; I.

5 d. T.

XXVI.1 De testibus confitentibus ante attestacionem; I.

2 d. I.

3 d. T.

4 aratrium; T.; contrarium; I.

5 sacerdotum; T.

XXVII.1 De falsis testibus deinceps non admittendis; I.

XXVIII.1 De pristaldo iudicis verberato et de pena etc.; I.

2 civitatis; T.

3 quicquid; I.

4 auferatur; I.

5 iudicis; a. I., sed T. «iudicis» ad proximum caput iungit.

XXIX.1 De idoneitate pristaldorum; I.

2 supra iusseramus; I.

XXX.1 De pena pristaldi iniquam execucionem facientis; I.

2 ei iniquo mandato; T.

XXXII.1 De occupacionibus terrarum et pena etc.; I.

XXXIII.1 De dupplici tributo mercatorum; I.

2 ad; I.

3 d. I.

4 mendose bis scripsit; I.

5 persolvat; T.

XXXIV.1 De tributis propriarum rerum in foro emptarum; I.

XXXV.1 accola hospitum; I.

2 Sed istius capituli½altera pars intellectui meo aut (haud; I.) facile patescit (patefecit; I.), scilicet½aut (aut scilicet; I.) iuxta medietatem substancie civilium expe½dicionem faciat. Estimo autem, quod idem sit sensus║illius capituli, quod scriptum est de non dandis vel dandis½VIII. (octo; I.) denariis (denarios; T.); aa. T. I.

XXXVI.1 De equo donato regi in quolibet comitatu; item de expensis nunciorum per palatinum comitem dandis; I.

2 legalius; T.

3 pensas; I.

4 donetur; I.

5 in archiam (sic); T.

6 duos; I.

7 seu; I.

8 prediximus; I.

9 d. I.

XXXVII.1 quacumque; I.

2 mega; T.

3 digreditur; I.

4 duo; I.

5 coniugentur; I.

6 qui et; I.

7 eum; T. I.

8 clamore; I.

9 ne gravescat; I.

10 diiudicetur; I.

XXXVIII.1 expedicionibus; I.

2 exit; I.

XXXIX.1 civilibus; T.

XL.1 Olim loricati secundum exigenciam proventuum disponebantur; I.

2 propriis; I.

3 villos; T.

4 centum; I.

5 aut; I.

XLI.1 Servi divagi medio capite tondeantur; I.

2 capitis; I.

3 dederat; T.

XLII.1 De pena vagos absque licencia regis tenencium; I.

2 apud; T.

3 quid; I.

4 inculpatus; T.

5 fuerat; T.

6 propria; I.

XLIII.1 cum; T.

2 ab eo, qui eum apprehendit, V pensis redimat; I.

XLIV.1 iocusidarius; I.

2 alicui denariis; T.

3 tottidem; I.

4 emptoris; T.

5 id est; a. I.

6 non minus; I.

7 sic legitur in T. I.

XLV.1 De exempcione liberorum a solucione VIII denariorum; I.

2 octo; I.

3 colligebatur; T.

4 ipsius T.

5 transmigrati; T. I.

6 stipendaria; T.

7 et; a. I.

8 ante; T. - antea; I.

XLVI.1 De hysmaelitis; I.

2 hysmaelitas; I.

3 quoque; T.

4 vescencia; T.

5 ex; a. I.

6 sew; T.

7 hysmaelite; I.

8 quo; T.

XLVII.1 De ecclesiis hysmaelitarum; I.

2 hysmaelitarum; I.

3 edificare; I.

4 dari; I.

5 edificata; I.

6 fuerint; T.

7 hysmaelitarum; I.

8 mater autem; I.

9 Cristi ecclesia; I.

XLVIII.1 De matrimonio Hysmelitarum; I.

2 Hysmaelitarum; I.

XLIX.1 hysmaelitarum; I.

2 d. T.

3 erogaverit; T.

4 tantum; T.

5 porcinis; I.

6 d. I.

7 carnibus; I.

8 vescatur; T.

L.1 De penis homicidas retinencium; I.

2 apud; I.

3 quem; T.

4 ceteri; I.

5. qui; I.

6 census; I.

7 facinorum qualitatem; I.

8 huiusmodi - vero; dd. T.

9 d. I.

10 archidiacono; I.

11 partes; I.

12 disperciantur; I.

LI.1 De furibus quarta die ad iudicem statuendis; I.

2 secacione; I.

3 vicinorum; I.

LII.1 sentencia; I.

LIII.1 punietur; I.

2 d. I.

3 quantum; I.

4 d. I.

5 Fur - aboculetur; dd. I.

LIV.1 viginti; I.

2 d. I.

LV.1 suscepcione; T.

2 et; T.

LVI.1 quia; T.

2 scelleris; I.

3 d. I.

LVII.1 nulla; I.

2 mencio; I.

LX.1 nuncium; I.

LXI.1 archidiacono; I.

LXII.1 De amissione equi in villa, ubi rex fuerit; I.

2 latrocinium in; I.

LXIII.1 De amissione equi itinerancium; I.

2 hoc; T.

LXIV.1 De tempore discussionis querimoniarum; I.

2 legalibus; T.

LXV.1 De comitibus potestatem ecclesie sibi vindicantibus; I.

2 presummat; I.

LXVI.1 De personis ecclesiasticis decimas persolvandis; I.

2 persona; T.

3 exerceant; T.

4 vindemiam; T.

LXVII.1 De bigamis presbiteris; I.

2 coniugio; I.

3 illicito; I.

4 excludentur; T.

5 consorcio; I.

LXVIII.1 De missarum celebracionibus; I.

2 loco mundo; I.

3 itinere; T.

4 neque; I.

LXX.1 De vestibus clericorum; I.

2 cleri; T.

3 vel; a. T.

4 d. I.

5 joppa; I.

6 picta vel sericata; I.

7 d. T.

8 sacratorum; T.

9 consuantur; I.

10 sed nodis; I.

11 ut; T.

12 d. I.

13 amplectentur; I.

LXXI.1 De quatuor temporibus; I.

2 celebratur; T.

LXXII.1 d. I.

2 sancte trinitatis; I.

LXXIII.1 atriis; I.

LXXIV.1 De iudeis christianum ementibus mancipium; I.

2 infra; I.

3 inducias; T.

4 vendiderit; I. In margine T. posteriori manu: De iudeis. Qualis auctoritas in regno concessa et qualis proihibita est.

LXXV.1 pugilys; T.

2 In I. antecedit titulus sed ad c. LXXVI. attinet: De penis incolarum alienigenis equum Hungaricum emencium; I.

3 in rure; T.

4 remanere; I.

LXXVI.1 Titulus mendose prius invenitur in I.

2 que; d. T.

3 equum Hungaricum; I.

4 emere; T.

5 alium; I.

6 voluerit querere; I.

7 post tercio; T.

8 suo modo; T.

LXXVII.1 d. I.

2 d. T.

3 nemo emere audeat; a. I.

4 quispiam; a. I.

5 qui; I.

6 infringerent; I.

7 priventur; I.

8 amittant; I.

LXXVIII.1 De tributis inter regem et comitem dividendis; I.

2 quisquis; I.

3 ubique; I.

4 habeant; T.

5 omni; T.

LXXIX.1 De pecuniis per comitem colligendis; I.

2 suarum; T.

3 d. I.

4 vel; I.

5 d. T.

6 attulerit; I.

LXXX.1 De liberis hospitibus sclavis in terris aliorum; I.

2 quoque; I.

3 Clavi; T.

4 sunt; a. T.

5 d. T.

LXXXI.1 accipiantur; I.

LXXXII.1 Nemo sine sigillis tributariorum extra Hungariam eat; I.

2 theloneariis; I.

3 pro theloneariis; a. I.

4 theolenarius; T.

5 vero; I.

6 theolenarius; T.

7 d. I.

8 figuram; I.

9 tentaverit; I.

10 unam pensam solvat; I.

LXXXIII.1 De pena falsorum testimoniorum; I.

2 deo; T.

3 vel; T.

4 attestantibus; I.

5 decem; I.

6 sive; I.

7 eius; I.

LXXXIV.1 De furibus ad ecclesiam confugientibus; I.

2 fugeret; T.

3 d. I.

4 pro; T.

5 occecacione; I.

6 esse non; I.

7 si; I.

8 d. I.

9 apud; I.

10 vili; I.

11 d. I.

12 criminabantur; I.

1 In T. haec capitula antecedit Synodus Strigoniensis prior, post quam in p. 102b. legitur: «Sequitur capitulum bonum», sed haec sententia re vera non ad haec capitula, sed ad sequentem synodum alteram attinet. - In I. inmediate iunguntur haec capitula ad Colomanni regis decretorum librum primum.

2 Colomannus - Hungarorum; dd. I.

3 commanentibus; T.

I.1 De iudeis; I. - sed hic titulus «ante hanc legem» invenitur.

2 lingue vel; dd. I.

3 aut vendere; dd. I.

4 vel; I.

5 contrarium faciens; I. (pro: et quis - transgrediatur.)

6 d. I.

7 mancipii; I.

8 aput eum inventi; dd. I.

II.1 De mutuis christianorum et iudeorum; I.

2 personarum; T. I.

3 accomodare; I.

4 mutuante; I.

5 mendose bis scripsit; T.

6 assumantur; T.

7 negaverit; I.

8 uterque; T.

III.1 commodaverit; I.

2 assumant; I.

3 et; I.

4 faciat; T.

5 aut; I.

6 utriusque; I.

IV.1 De emptoribus et venditoribus christianorum et iudeorum; I.

2 idoneis; I.

3 christianus; T.

4 iudeus; T.

5 d. I.

6 d. I.

7 d. T.

8 venditoris - emptoris; dd. I.

9 apud; I.

10 d. I.

11 que aput - est; dd. I.

12 prenotatos; I.

V.1 d. I.

2 apud se; dd. T.

3 invente; I.

VII.1 d. I.

2 et; a. I.

1 Haec capitula sine titulo inveniuntur in codicibus P. et. T.

2 Haec omittit T., in quo autem legere possumus:

Incipiunt capitula de synodalibus decretis domini archiepiscopi Laurencii, Strigoniensis metropolitani et decem suffraganeorum suorum.

I.(D)e causis ecclesiarum et clericorum. II. De sermone ad populum. III. De communicacione cleri et populi. IV. De ecclesiasticis ordinibus. V. De locucione clericorum. VI.De ydeotis clericis vel presbiteris. VII. De ritu gentilitatis. VIII. Da annuys festis. IX. De negligentibus penitenciam. X. De mortuis sine confessione. XI. De uxoratis in episcopatum promovendis. XII. De porcionibus ecclesie quando debet fieri. XIII. De monasteriis episcoporum, qui obierunt. XIV. De hys, qui res ecclesie dissipaverunt. XV. De famulis ecclesie. XVI. De parochiis ecclesiarum. XVII. De ecclesia sine dote non consecranda. XVIII. De presbiteris ad titulum ordinandis. Item de eodem. XIX. De clericis sine litteris non suscipiendis licencia. XX. De legacionibus episcoporum. XXI. De advenis clericis et infamatis. XXII. De hys, qui in ecclesia alterius celebret sine licencia. XXIII. De professis clericis et ad titulum ordinandis. XXIV. De oppressis clericis vel iniuria affectis. XXV. De clericis vel abbatibus seculare iudicium querentibus. XXVI.De concordia officiorum divinorum. XXVII. De vita et victu canonicorum. XXVIII. De libertate hospitum canonicorum. XXIX. De libertis canonicis et filiis eorum. XXX. De servis non ordinandis. XXXI. De sacerdotibus ante presbiteratum (pro: proratum) uxoratis. XXXII. De clericis non uxorandis. XXXIII. De uxoribus episcoporum. XXXIV. De excommunicatis. XXXV. Ubi debeant missam celebrare. XXXVI. (De abbatibus.) XXXVII. Item de abbatibus. XXXVIII. (De abbatibus.) XXXIX. (De abbatibus.) XL. De ordinandis monachis. XLI. De hys, qui monachatum abitum accipiunt. XLII. De convencione oblacionis pro missa ne fiat. XLIII. De non emendis vel vendendis ecclesiis. De venditoribus ecclesiarum. XLIV. De baptismo et sepultura. XLV. De festivitatibus. XLVI. De iudicio quando et quomodo dari debeant. XLVII. Quid in ecclesia legi vel cantari debeat. XLVIII. Quomodo in kalendis vel conviviis convivari debent. XLIX. (De eodem.) L. Item de eodem. LI. (De eodem.) LII. De omnibus penitencialibus. LIII. De maleficis. LIV. De accusatoribus vel accusatis. LV. De uxoribus a maritis fugientibus. LVI. De bigamis et viduarum vel repudiatarum viris. LVII. Si presbiteri bigami recipiant ordines. LVIII. De presbiteris, qui concubinas habent. LIX. Ut canonici regulam suam sciant. LX. De clericis pro furto accusatis. LXI. De thabernariis clericis. LXII. De testimoniis clericorum. LXIII. De iudeis, qui christianos habent famulos. LXIV. De christianis carnes vel cibos iudeorum ementibus. LXV. De decimis clericorum. LXVI. De archidyaconis. LXVII. De presbiteris ecclesiraum. LXVIII. De congregandis clericis ad synodum. LXIX.De causis ecclesiarum et clericorum.

Et in margine haec posteriori manu scripta invenies: Pontificalia (contraria hys) iura non tollunt ista, quia regnum Hungarie est liberum regnum et non subiacet legibus, nec in secularibus, neque in spiritualibus aliis, prout super eo continetur in decreto tripartito, in 2 p(artis) t(itulo) 3.

Quamnam pontifex in hoc regno obtinuit auctoritatem, id in prefato decreto in p(rimae) p(artis) t(itulo) 11. reperies, reliqua ibidem in margine. Ideo ex racionibus prenotatis stant eo modo iura.

I.1 In margine; T.: Art. 1. De causis ecclesarium et clericorum. - Ibidem assidue in margine invenientur: Art. 2., Art. 3., etc.

2 finiatur; P.

II.1 De sermone ad populum; T.

2 evangelium; T.

3 proponatur; T.

III.1 De communicacione cleri et populi; T.

2 et; T.

3 Penthecostes; T.

4 agant; T.

5 communicent; T.

IV.1 De ecclesiasticis ordinibus; T.

2 et; T.

V.1 De locucionibus clericorum; T.

2 (ca)pellani; T.

3 locantur; T.

VI.1 De ydeotis presbiteris; T.

2 ydeote; T.

3 d. T.

4 nec; T.

5 ordinandi; T.

VII.1 De ritu gentilitatis; T.

2 d. T.

3 mendose bis scripsit; T.

4 d. T.

5 penitet; T.

6 septem; T.

VIII.1 De annuys festis; T.

2 qui; T.

3 sicut in precedenti capitulo; a. T.

IX.1 De negligentibus penitenciam; T.

2 conmisso; T.

3 invictam; T.

4 ipso; a. T.

5 exconmunicatus; T.

6 cymiterio; T.

7 sepelliatur: T.

8 d. T.

X.1 De mortuis sine confessione; T.

2 d. T.

3 subeant; T.

XI.1 De uxoratis in episcopatum promovendis; T.

2 d. T.

3 legittimo; T.

4 assummantur; T.

XII.1 De porcionibus ecclesie, quando debet fieri; T.

2 sed; T.

3 acquisitis; T.

4 in; T.

XIII.1 De monasteriis episcoporum, qui obierunt; T.

2 in; T.

3 aufferre; T.

4 ei; T.

XIV.1 De his, qui res ecclesie dissipaverunt; T.

2 dissipaverunt; T.

3 dupplo; T.

4 restituant; T.

5 habent; T.

6 deponantur; T.

7 emendent; T.

XV.1 De famulis ecclesie; T.

2 teneant; T.

XVI.1 De parochis ecclesiarum; T.

2 unaqueque; T.

XVII.1 De ecclesia sine dote non consecranda; T.

XVIII.1 De presbiteris ad titulum ordinandis; T.

2 Item de eodem; T.

3 habeatur: T.

4 alicuius: T.

XIX.1 De clericis sine litteris non suscipiendis; T.

XX.1 De legacionibus episcoporum; T.

2 mittant; T.

XXI.1 De advenis clericis et infamatis; T.

2 legittimos; T.

3 et; T.

4 ad ferendam - discedant; dd. T.

5 nisi; T.

6 conformatus; T.

XXII.1 Ne quis in ecclesia alterius sine licencia celebret; T.

2 d. T.

XXIII.1 De professis clericis ad titulum ordinandis; T.

2 quicumque; T.

3 ipse neque; T.

4 promoveat; T.

5 et; T.

XXIV.1 De oppressis clericis vel iniuria affectis; T.

2 appelare; T.

XXV.1 De clericis vel abbatibus seculare iudicium querentibus; T.

XXVI.1 De concordia divinorum officiorum; T.

2 d. T.

3 collaudavimus; T.

XXVII.1 De vita et victu canonicorum; T.

2 victus canonicorum et vita; T.

XXVIII.1 De libertate hospitum canonicorum; T.

XXIX.1De libertis canonicis et filiis eorum; T.

2 d. T.

3 habeatur; P.

XXX.1 De servis non ordinandis; T.

2 nullus; T.

3 ante ea; T.

XXXI.1 De sacerdotibus ante presbyteratum uxoratis; T.

2 quasi; T.

3 legittimis; T.

XXXII.1 De clericis non uxorandis; T.

2 dyaconum; T.

3 liceat; T.

XXXIII.1De uxoribus episcoporum; T.

2 vi habitent; P.

XXXIV.1 De excommunicatis; T.

2 exconmunicaverit; T.

3 et; a. T.

XXXV.1 Ubi debeant missam celebrare; T.

2 huiusmodo; P.

XXXVI1 De abbatibus; T.

2 mirram; T.

3 scandalia; P.

4d. T.

5 mendose bis scripsit P.

6 d. T.

7 ni; T.

8 nec; T.

XXXVII.1 Item de abbatibus; T.

XXXVIII.1 De abbatibus; T.

2 d. T.

3 suis; a. T.

XXXIX.1 De abbatibus; T.

2 reddantur; T. - In margine T. posteriori manu: De pena abbatum, qui bona monasteriorum dissiparent.

XL.1 Exinde textus duabus columnis dispositus est, itaque lineae serierum mutationem in columnis denotant, non in paginis. - De ordinandis monachis; T.

2 ordinat; T.

XLI.1 De his, qui monachatum abitum accipiunt; T.

2 monachatum; T.

XLII.1 De convencione oblacionis pro missa ne fiat; T.

XLIII.1 De non emendis vel vendendis ecclesiis; T.

2 presummat; T.

3 librum; T.

4 dilator; T.

5 magistri illius partem; T.

6 eo modo; T.

XLIV.1 De baptismo et sepultura; I.

2 et; T.

XLV.1 De festivitabus; T.

XLVI.1 De iudicio quando vel quomodo dari debeant; T.

XLVII.1 Quid in ecclesia legi vel cantari debeat; T.

2 vel; T.

XLVIII.1 Quomodo in kallendis vel conviviis convivari debet; T.

2 cogantes; T.

3 archydiacono; T.

XLIX.1 De eodem; T.

L.1 Item de eodem; T.

2 presbiter; T.

3 ante; T.

4 episcopum; T.

5 archidiaconem; P. - archidyaconum; T.

6 tres; T.

7 d. T.

8 In margine T.: Presbiteri inebriati deponantur. - Finis columne in P.

LI.1 De eodem; T.

2 perseveravit; T.

3 exconmunicetur; T. - In margine T. eodem posteriori manu: Si nobilis inebriaretur.

LII.1 De omnibus penitencialibus; T.

LIII.1 De maleficis; T.

2 fuerit convictus; T.

LIV.1 De accusatoribus vel accusatis; T.

2 qui; T.

LV.1 De mulieribus a maritis fugientibus; T.

2 fugierit; T.

3 vero; a. T.

4 coniugii - sine spe; dd. T.

5 adulteratam; T.

6 ducat aliam - si voluerit; dd. T.

7 In margine T. posteriori manu: De adultera uxore.

8 d. T.

9 tanso; T.

10 mendose bis scripsit T.: regis Ladislay.

11 Raptori; T.

12 potuit; T.

13 fecit; P.

LVI.1 De bigamis et viduarum vel repudiatarum maritis; T.

LVII.1 Si presbiteri bigami recipiant ordines; T. - T. mendose bis scripsit: Ar. 56.

LVIII.1 De presbiteris, qui concubinas habent; T.

2 d. T.

3 In margine T. posteriori manu: Presbiter concubinam habens deponatur; T.

LIX.1 Ut canonici regulam suam sciant; T.

2 suam; a. T.

3 sciant canonicam; T.

LX.1 De clericis pro furto accusatis; T.

2 archidyacono; T.

3 venundetur; T.

LXI.1 De tabernariis clericis vel feneratoribus; T.

2 d. T.

3 et; T.

4 non; a. T.

5 quicumque; T.

6 In margine posteriori manu: Clerici tabernarii et feneratores deponantur; si laicus fuerit, in testimonium non recipiatur; T.

LXII.1 Item de testimonio clericorum; T.

2 et; T.

3 d. T.

LXIII.1 De iudeis, qui christianos habent famulos; T.

2 mercanarios; T.

LXIV.1 De christianis carnes vel cibos iudeorum ementibus; T.

2 a iudeis; T.

3 Finis columne in codice P.

LXV.1 De decimis clericorum; T.

2 sanctitum auctoritate; T.

3 quilibet; a. T.

4 quarta; T.

5 parochiani; T.

LXVI.1 De archidiaconis; T.

2 d. T.

3 arhidyaconi; T.

4 breviarium; T.

LXVII.1 De presbiteris et servis ecclesiarum T.

2 magistri sui de hys, que araverunt, dimidiam partem accipiant; T.

3 bobus; T.

4 arraverint; T.

LXVIII.1 De congregandis clericis ad synodum; T.

2 quicumque; T.

3 synodum; T.

LXIX.1 T. LXIX. - LXXII.capita omittit.

I.1 Invenitur in codicibus P. (15a.) T. (103a.) et I. (34b.) - De notis infidelitatis; I.

2 d. T.

3 instabilitate; T.

4 cottidie T. quottidie; I.

5 orando; T.

II.1 aut id facere tentaverit; I.

2 sew; T.I.

3. tentari; I.

4 anatematizetur; T.

5 d. T.

6 conmunione; T. I.

III.1 et; I.

2 dampnacioni subiaceat; T. - dampnacioni preiaceat; I.

IV.1 De mulieribus fugientibus a viro suo; I.

2 d. T. I.

3 fugierit; T.

4 d. I.

5 quocienscunque; I.

6 fugierit; T. I.

7 restituatur ei; dd. I.

8 quos: T.

9 separat; T. - In margine T. posteriori manu: De fugitivis mulieribus a viris suis et commisso adulterio; T.

V.1 De mulieribus adulteris; I.

2 d. T. I.

3 voluerit; I.

4 reconcilietur; I.

VI.1 Hoc capitulum omittunt T. et I.

VII.1 Hoc capitulum omittit; I.

2 d. T.

3 sequetur; T.

VIII.1 Bigami presbiteri beneficiis priventur; I.

2 cleri et; T.

3 ac; T. aut; I.

4 In margine T. eodem posteriori manu: De pena bigamorum presbiterorum.

IX.1 d. T. I.

2 episcopus; T. I.

3 et; T.

4 In margine T. eodem posteriori manu: At de promocione in clerum ut ex consensu uxoris fiat; T.

X.1 De servicio coniugatorum presbiterorum; I.

2 d. T. I.

3 alteri; T.

4 ut; I.

5 habentis; non habentem; I.

6 In I. prius, post «apostolum» invenitur.

7 Finis columne in P.

XI.1 d. T. I.

2 laycus; I.

3 potestatem ecclesie; I.

XII.1 De clericis concubinariis; I.

2 alteri; T.

3 penitencie peracto; I.

4 et; a. I.

XIII.1 redeat; T.

2 decem; I.

XIV.1 De vendicionibus in diebus festivis; I.

2 in festo; I.

3 quadrupplo; T. I.

XV.1 De non colentibus festivitatem; I.

2 iudicetur; I.

3 mulctetur; I.

XIV.1 De desponsacione coniugali in facie ecclesie fienda; I.

2 idoneis; I.

3 et; T. I.

4 Amen; a. T. Finis; a. I. - In margine T. eodem posteriori manu: Ut omnis coniugalis desponsacio in conspectu ecclesie presente sacerdote et idoneis testibus fieret, altier formicacio reputabitur.

I.1 Haec capitula in codicibus T. et I. inmediate sequuntur post Capitula Colomanni regis de iudeis - De degradacione bigamorum presbiterorum; I.

2 d. I.

3 relinquerit; T.

4 laicos; I.

5 In margine T. eodem posteriori manu: De pena bigami presbiteri.

II.1 De decimis populorum et servorum denariis; I.

2 ab omnibus, ut episcopis; I.

3 In margine T. eodem posteriori manu: De decimis.