Ach! Verstummt ein verklunger Schall. Entschwunden ist sein theures Leben und wissen mag nur Gott den Fall. Der den Todt dich hat gegeben. Ewig mögen unser Trähnen fliessen, Sie löschen nicht des Jammers gluth. Bis wir die mattgeweinten Augen schliessen. Und das getrochnene Herz an seiner seite ruht. Gottes Frieden deiner stillen Gruft. Bis er dich zum neuen Leben ruhf.
orvos
Forrás: Kossuth Hírlapja, 1848. 117. sz. 3. p. - Századok 1992. 126. évf. 1. sz. 139. p.
A sírfelirat prózában. Sándorné Banai Eszter műfordítás: Ah! Elnémulva, mint halkuló kongás, Elenyészett a te drága életed. És csak Isten tudja, mily hanyatlás Sodort a halál markába tégedet. Örökkön-örökké folynának könnyeink, Mégsem olthatják ki a bánat parazsát, Míg le nem zárjuk könnyfátylas szemeink, És szívünk melletted megleli nyugalmát.
