Az MTA levelező tagja (1913). Budapesti, müncheni tanulmányok, külföldi utak után 1906-tól pápai, majd budapesti középiskolai, 1908-tól debreceni főiskolai tanár. 1910-től a budapesti egyetem magántanára, 1914-től a debreceni egyetem ny. rektor tanára. 1928—29-ben az egyetem rektora. A debreceni Székely Társaság elnökeként egyik alapítója a Hargitaváralja c. folyóiratnak. Főleg a bizánci történetírókkal mint a magyar történelem forrásaival foglalkozott. Kiadta Laonikos Chalcocondyles szövegét (I—II. Bp., 1922 — 27. Editiones Criticae Scriptorum Graecorum et Romanorum 10 — 12.).
Művek: . A magyarokra vonatkozó nevek a bizánci íróknál (Bp., 1910); Bölcs Leó Taktikájának hitelessége magyar történeti szempontból (Bp., 1915); Beszédek Erdélyért (Debrecen, 1919); Byzantinischungarische Beziehungen in der zweiten Hálfte des XIII. Jhs (Weimar, 1933); Az ősmagyar hadművészet fejlődése és hatása Nyugat-Európára (Bp., 1934); A magyar huszárság eredete (Hadtört. Közl., 1937); A romániai magyar kisebbség kulturális helyzete (Debrecen, 1938); Népességi mozgalmak Erdélyben és környékén a középkorban (Debrecen, 1938).
Irodalom: Szabó Árpád: Darkó Jenő emlékezete (Debrecen, 1941).
Forrás: Magyar életrajzi lexikon 1. kötet, A-K. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, 1967.