Iskoláit Pápán végezte, ezután két évig az első világháború harcterein szolgált. Az egyetemet Budapesten végezte, 1922-ben doktorált. Ezután két évig az Élettani Intézetben dolgozott, innen került a Gyermekklinikára, ahol 13 évig, 1937-ig, utoljára mint adjunktus működött. 1926-1927-ben Rockefeller-ösztöndíjjal egy évet töltött az Egyesült Államokban. 1937-ben a budapesti egyetem magántanárrá habitálta, majd osztályvezető főorvosként a László-kórházba került, ahol azután 34 éven keresztül, haláláig dolgozott.
Tudományos munkásságáért 1952-ben kandidátusi címmel honorálták, 1954-ben Kiváló Orvos lesz és a Szocialista Munkáért éremmel tüntették ki. 1958-ban a Magyar Gyermekorvosok Társasága Bókay-díjjal, 1962-ben Schöpf—Merei- díjjal jutalmazta. 1963-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára lett, 1969-ben a Munkaérdemrend arany fokozatával tüntették ki.
Egész életén át folytatott gyógyító és kutató munkássága mellett Csapó József számos bizottságban dolgozott. Az ETT Gyermekorvos Csoportjának tagja és elnöke volt, éveken keresztül az Igazságügyi Bizottság tagja és helyet foglalt a Magyar Gyermekorvosok Társaságának vezetőségében; a Fertőző Betegségek Orvosai Társaságának tiszteletbeli elnöke volt.
A fenti adatok keveset árulnak el Csapó József egyéniségéről, kutatói és emberi érdemeiről.
Tudományos munkásságát élettani előélete és az Amerikában töltött egy év determinálta és hazánkban tulajdonképpen Csapó volt az első, aki az addig mondhatni teljesen a klinikai észlelésre támaszkodó gyermekgyógyászati ismereteket fiziológiai és biokémiai alapokon végzett kutatásokkal igyekezett alátámasztani és továbbvinni. E munkássága iskolát teremtett és sok fiatal gyermekorvost ihletett meg — példának talán Kerpel-Fronius és Boda Domokos nevét idézem e kapcsolatban —, kiknek kutatói munkássága Csapóval való együttműködésükből indult ki. Csapó hatása azonban korántsem csak tudományos érdemeken nyugodott. Nagyban hozzájárult éhhez furcsa, drámai és szuggesztív előadásmódja és — ami személyére leginkább jellemző volt — mindenek felett való emberi tisztessége. E jellemvonása minden téren megnyilvánult: orvosi működésében, kutatói becsületességében és megalkuvás nélküli őszinteségében.
Napjaink kutatóinak tudományos érdemei — akár közkinccsé váltak, akár megcáfolta őket a fejlődés — hamar elhalványulnak. Ha Csapó eredményei még élnek is, halálában a legnagyobb veszteségnek mégis azt érzem, hogy egy feltétlenül igaz ember távozott közülünk. Egy feltétlenül igaz ember, kinek személyes tisztasága alapvetően befolyásolta mindazokat, akik közel kerülhettek hozzá.
Véghelyi Péter
Forrás: Gyermekgyógyászat. 1972. 23. évf. 1. sz. p. 1-2.