1904-ben lépett a bencés rendbe. Felsőbb tanulmányait a pannonhalmi hittudományi és tanárképző főiskolán végezte 1905-1911-ben. 1911-1915 között gimnáziumi tanár, 1921-1924-ben házfőnök és igazgató Pápán; 1924-1930-ban IV. Károly király gyermekeinek nevelője, majd tanulmányi felügyelője Lequeitióban; 1930-tól gimnáziumi tanár, majd házfőnök Győrött; 1938-tól alperjel, főiskolai tanár, főkönyvtáros Pannonhalmán. 1944-1950-ben alapítványi igazgató Budapesten, 1951-től nyugdíjas Pannonhalmán. Publicisztikai tevékenységet is kifejtett. Szerkesztette a Pápa és Vidéke c. hetilapot, főszerkesztője volt a Pannonhalmi Szemlének. Számos cikke és tanulmánya jelent meg a fővárosi és vidéki katolikus napilapokban és folyóiratokban.
Művek: A csend mélységeiből (Bp., 1935)\A legfájóbb válság (Bp., 1935); A nagy szfinx (Bp., 1936); Krisztus embere (Bp., 1938); A fizikai okság elve és a kvantumfizika (Pannonhalma, 1941).
Irodalom: A Pannonhalmi Szent Benedekrend története (VI, B., Bp., 1916).
Forrás: Magyar életrajzi lexikon 1. kötet, A-K. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, 1967.