Tanulmányait 1891 és 1894 között Keszthelyen a Gazdasági Tanintézetben folytatta. Szőlészeti képesítését 1895—96-ban a Felsőbb Szőlő és Borgazdasági Tanfolyamon szerezte. Magyarbélen kezdte meg munkáját, innen 1897-ben a gödöllői koronauradalomba került. 1897 őszén állami szolgálatba lépett
és a tarcali, majd 1898-ban a nagyenyedi vincellériskolában tanított. 1899-től Pápán szőlészeti és borászati felügyelőként dolgozott. 1914-ben Pécsre került hasonló beosztásban. 1925-től a Budafoki Állami Pincegazdaság helyettes vezetője volt. 1927-ben visszament Pécsre és ott dolgozott nyugdíjazásáig (1936) szőlészeti és borászati felügyelőként. Jelentős szerepe volt a DK-dunántúli modern szőlőtermesztés és borászat kialakításában. Szakíróként főleg gyakorlati kérdésekkel foglalkozott.
Művek: Szüret utáni szőlőmunkák (Bp., 1934); Szőlőtermesztés (Pécs, 1940); A csemegeszőlő (Bp., 1943).
Forrás: Magyar életrajzi lexikon 2. kötet, L-Z. Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest, 1982.