Szülők: Parragh Péter református lelkész, Vátzi Katalin.
Nős, felesége Sebestyén Júlia.
Ügyvédként kezdte pályáját. Az országos mintapince felügyelője, 1848—49-es honvéd. Az 50-es és 60-as évek hazafias törekvéseinek számos emlékezete fűződik az ő nevéhez ; a régi idők egyik legnépszerűbb alakja volt. A híres Parragh- csárda annak idején gyűlhelye volt, több híres férfiúnak és a csárda «Csiga» nevű helyisége a nemzeti fejlődés és a haladás történetében jelentőséggel bír. A 40-es években Vörösmarty, Garay, Vahot S., Megyery, Egressy G., id. Lendvay és Lisznyay K. ott vetették meg alapját a «Nemzeti kör»-öknek. Parragh művelt férfiú volt. Iskoláit Pápán az ev. református főgimnáziumban végezte s 14 évi iskolai pályája alatt mindig kitüntette magát jeles tehetségei által. A pápai magyar képzőtársulatnak egyik alapítója volt és ő szerzett Petőfinek nevelőséget, mikor ez a katonai pályáról lelépett. Tanárai az iskolai énekkar nagyjává és a nyelvésziskola rendes tanárává nevezték ki. Később királyi táblai jegyző s belügyminiszteri hivatalnok volt. A szabadságharcban mint huszár vett részt. Ő volt az első honvéd, ki az osztrákok Budapestről való kivonulása után a fővárosba belovagolt. Az 50-es és 60-as években, mikor már megvolt az ő híres borcsarnoka, melyről Lisznyay Kálmán Parragh-csárda c. dithyrambot írt, lelkesedéssel buzgólkodott a nemzeti ügyek érdekében ; a magyar dalcsarnoknak valóságos fenntartója volt. A Komló-kertnek a 60-as években ő alatta volt szép napjai az ő visszavonulásával tűntek le. Kiváló érdemei vannak a magyar borászat fejlesztése körül, különösen a balatonvidéki borok népszerűsítésén buzgólkodott. Boraival először a londoni világkiállításon keltett nagyobb feltűnést. Egy időben virágzó borüzlete volt Berlinben. 1867-1868-ban a Pest városi Honvédegylet tagja. Halála előtt néhány évvel az országos mintapince felügyelője lett; ép a mintapincében szélütés érte s a kórházba szállították, mire némiképpen felépült, azonban egészségét nem nyerte vissza. Meghalt 1885. június 25.-én Budapesten.
Művei: 1. A szőlőmívelésről és borkezelésről. Tüzetesen a borkészítésről és borkezelésről. Szőlőbirtokosok, szőlőfelügyelők, borkezelők, borkereskedők, pinczemesterek. pinczemunkások sat. számára, kik e fontos ipar és élvezettermény által érdekelve vannak. Pest, 1860—63. Két füzet. Két tábla rajzzal. (2. kiadás: A borkészítésről és borkezelésről c. U. ott, 1871. Egy tábla rajzzal). — 2. Borászatunk bajai a közéletben és közforgalomban. Budapest, 1878. (Kivonat a Közvélemény 180. számából). — Kiadta a Szőlőszet és Borászat c. hetilapot 1866. jan. 7-től júl. l-ig, összesen 26 számát Pesten.
Cikkek: a Gazdasági Lapokban (1857. Utasítás a bortermesztés és kezelése körül, 1858. Bizományi borügynökségem és annak tervbe vett célja, 1861. A magyar borok értékesítése Londonban, A szüretről, 1863. Szőlőszetünk és borászatunk érdekében, Válasz a tokaj-hegyaljai bormívelő egyesülethez, 1867. Szőlőszetünk és borászatunk érdekében); a Szőlőszeti és Borászatj Közleményekben (1857. Gyakorlati módja a házi fogyasztásra szánt bor kezelésnek, Vadkert és vidéke) ; a Falusi Gazdában (1859. Várbogyai Bogyay Lajos úr badacsonyi szőlője leírása); a Kerti Gazdaságban (1859. A karfás szőlőmívelésről tartani való szőlőfürtök megszedéséről és eltartásáról) ; a Nép Újságban (1860. Szőlőmívelési hónaptár); a Székesfejérvári Borász-Csarnokban (1863. A borkészítésről, borkézelésről); a Kertész Gazdában (1865. A magyar borok Stettinben); a Szőlőszet és Borászatban (1866. Szép napja a «Zrinyi»-nek) ; a Borászati Füzetekben (III. 1871. Körirata); a Borászati Lapoknak 1858-tól rendes munkatársa volt.
Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. X. Ótócska-Popea. Budapest, 1905. Bona Gábor:Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban, 1848-49. Budapest, 1983. p. 258-259.