Kerecsényi Zoltán

Egyszerű kétkezi dolgozók, id. Kerecsényi Zoltán autószerelő, Sinkai Anna Magdolna betanított esztergályos egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot a Veszprém megyei Pápán. Egészen fiatal kora óta aktív résztvevője a városi, megyei honismereti mozgalomnak, de érintőlegesen az országos közéletnek is; többek között olyan jeles helyi és hazai múltkutató-hagyományéltető-népművelő személyiségekkel kerülve kapcsolatba, mint például Gavlik István, Huszár János, Katona Tamás, Kövy Zsolt, Laurenszky Ernő, Rakó József, Ráday Mihály, (H.) Szabó Lajos, Szóllás László, Tuza István vagy Vitányi Iván, akik komoly hatást gyakoroltak emberi, patrióta-lokálpatrióta fejlődésére. Gyermekéveitől fogva sokat olvasott, folyamatosan és tudatosan képezte magát. A kezdeti impulzusokat széles érdeklődésű édesapja, a Jókai Mór Városi Könyvtár (JMVK) gyermekkönyvtára, az általános iskola (a pápai Szent István Római Katolikus Általános Iskola) humán tantárgyai – történelem-, irodalom-, hittan- és rajzórái, énekkara –, továbbá a szakmunkásképző intézet (a pápai Acsády Ignác Szakképző Iskola) diákönkormányzata adták. (1997, Szent István Római Katolikus Általános Iskola – Oklevél az iskolatörténeti pályázaton elért első helyezéséért; 2004, Acsády Ignác Szakképző Iskola – Oklevél a kiváló kulturális tevékenységéért.) Hosszabb-rövidebb ideig szereplője a politikai életnek, fiatalabb kora alatt lazább-szorosabb kapcsolatban állva ún. baloldali csoportosulásokkal; helyi, megyei aktivistája, tisztségviselője volt a Munkáspártnak, a Munkáspárt 2006-nak, a Fiatal Baloldalnak, a Magyar Szocialista Pártnak, a Demokratikus Koalíciónak. (Utóbbinak 2018-as kilépéséig országos, megyei, helyi alapító tagjaként, a választókerületi szervezet alapító-elnökeként, végül országos tanácsi tagjaként funkcionált. 2014-ben pápai polgármesterjelölt volt). A 2000-es évek közepétől a 2010-es évek elejéig a Honvédelmi Minisztérium (HM) háttérintézménye, a pápai Helyőrségi Művelődési Otthon (HEMO) kultúrmunkása, majd a pápai Pedagógus Művelődési Ház (PMH) szakmai vezetője; mindemellett ezen időszakban a Pápa és Vidéke Honvéd Kulturális Egyesület (PVHKE), a pápai Nagy László Emlékbizottság, Kör elnöke, a HEMO keretein belül működött József Attila Közéleti Kör, Irodalombarátok Kerekasztala koordinátora, a pápai Honvéd Bajtársi Klub (HBK) titkára, a Pápai Jókai Kör egyesület igazgatótanácsi tagja volt. 2010 és 2020 között a Veszprém Megyei Önkormányzat közgyűlésének humánerőforrás bizottsági tagjaként, azután Pápa város önkormányzati képviselőjeként tevékenykedett. 1997 óta tagja a Kossuth Szövetségnek (KSZ-nek), 2017-től a KSZ Veszprém megyei titkára. 1997 és 2004 között diákként létrehozója, szervezője Nemesszalók (atyai nagyapja faluja) Szalóky Sámuel Baráti Klubjának. 2007 és 2017 között a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) Veszprém megyei elnöke, országos alelnöke, a szövetség Bajcsy-Zsilinszky Emlékbizottságának elindítója, vezetője volt (Prof. Dr. Horváth János és Dr. Vitányi Iván tiszteletbeli elnöklete alatt). 2010-től 2014-ig a szociáldemokrata szellemiségű pápai Petőfi Asztaltársaság újraalapító-ügyvivőjeként szorgoskodott. 2015-től az Elsősorban pápai Városbarát Egylet (EPVE) civil társaság, 2022 óta új nevén a pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) életrehívója, azóta is ügyvivője; a kisközösség 2016/17-es Kossuth-, 2020/21-es Vajda- és 2022/23-as Petőfi-emlékprojektjének, illetve Szladik János Karitatív Sejtjének irányítója, a PVE Vajda Péter Emlékház Baráti Körének katalizátora. 2016-tól a Bajcsy-Zsilinszky Endre Szellemi Öröksége Műhely (BZSESZÖM) civil társaság alapító-ügyvivője. (Immár közel két évtizede intézi, bonyolítja a Veszprém megyei bajcsy-zsilinszkys megemlékezéseket, melynek hagyományát ő teremtette meg a „magyar tengernél”.) Mindezeken túl hozzátartozói vidéki, felekezetközi, s a térség kossuthos, negyvennyolcas tradícióival kapcsolatos emlékeinek lelkes gondozója. Kiemelten foglalkozott és foglalkozik Vajda Péter pedagógus, kritikus, természetbúvár, Szalóky Sámuel Vilmos-huszár, ihászi csatahős, Szladik János 1848–49-es honvéd tűzmester, bőkezű pápai polgár, Pap Gábor költő, ihászi honvéd, református püspök, Hock János római katolikus lelkipásztor, irodalmár, Ferenczi Sándor huszár ezredorvos, pszichoanalitikus, Szalay Mihály evangélikus tisztelendő, poéta, lapszerkesztő, Bajcsy-Zsilinszky Endre politikus, publicista, kivégzett nemzeti ellenálló, Radnóti Miklós mártír lírikus, Nagy László író, költő, műfordító, grafikus, valamint Huszár János történelemtanár, helytörténész életpályájával, emlékezete ébren tartásával. Hosszú esztendők óta nemcsak pápai, környékbeli, de országos és határon túli vonatkozásokban is népszerűsítője a Petőfi-tiszteletnek. Gyűjtője, felelevenítője a pápai Vasas-sportemlékeknek, az első magyar űrrepülést érintő lokális memorabiliáknak. Az elmúlt évtizedek során számos informatív, múltidéző, társadalmi témájú írása jelent meg például a Pápai Hírlap, a Pápa és Vidéke, a Lapok Pápa Történetéből, a Veszprém megyei Napló, a Népszava/Szép Szó, az Evangélikus Élet, az Új Élet című orgánumokban. Mindmáig szívesen versel, fotóz és rajzol is. 

 

Általa írt, szerkesztett, összeállított kiadványok:

Fél évszázad. (Az Elekthermax Pápai Vasas Sportegyesület 50 éve.) Pápa, 2005; Pápáról a világűrbe. (Farkas Bertalan pápai kötődéséről, felkészüléséről, a nagy eseményről és vissza-visszatéréseiről.) Pápa, 2005; Kuba és mi. (A magyar-kubai kapcsolatok a kezdetektől napjainkig.) Pápa, 2006; „Már itt kuksolok.” (Nagy László és Pápa.) Pápa, 2006; A bakadiák. („Petrovicsból Pápán lett Petőfi.”) Pápa, 2007; Pápai Petőfi Zsebkönyv. Pápa, 2008; Két tudós Pápán. (Adalékok Ferenczi Sándor és Sigmund Freud kapcsolatához.) Pápa, 2008; „Füttyentek rád, zord világ!” (Hasonlóságok, párhuzamok, különbségek két egykori pápai diák: Petőfi Sándor és Nagy László életútjában, költészetében.) Pápa, 2009; Pápai Jókai Zsebkönyv. Pápa, 2009; „Őrzők, vigyázzatok a strázsán...” (A vészkorszakról pápaiaknak.) Pápa, 2009; Farkas Berci. (Interjú, emlékek, képek.) Pápa, 2010; Köztársasági Zsebfüzet. Pápa, 2012; Egy fiatal költő emlékére. (Petőfi Sándor) Pápa, 2012; Az utolsó nyár. (Bajcsy-Zsilinszky Endre életének utolsó szakaszairól, valamint a magyar antifasiszta ellenállásról.) Pápa, 2013; Illyés Gyula: Zsilinszky. Budapest–Pápa, 2015 (reprint, képekkel bővítve); Magyarnak lenni… pápainak lenni... (Lokálpatrióta gondolatok 2015-ből.) Pápa, 2015; „Én a magyar lelkiismeretet szólaltattam meg!” – Bajcsy-Zsilinszky Emlékfüzet. Budapest–Pápa, 2016; Illyés Gyula: Petőfi Pápán. Pápa, 2016 (Illyés Gyula: Petőfi Sándor című művének különnyomata.); Versek. (Válogatás). Pápa, 2016; A Pápa mellett fekvő ihászi pusztán vívott 1849. jún. 27-i csatának emléke. Pápa, 2018 (reprint, képekkel bővítve); „Szeretnék néha visszajönni még...” (Bajcsy-Zsilinszky Endre pálkövei emlékképei.) Kővágóörs–Pálköve, 2017 (két kiadásban); ’48-as Zsebfüzet. Pápa, 2018; Bajcsy-Zsilinszky Endre Kossuth Lajos szellemében. Pápa–Pálköve, 2018; „Aut Caesar, aut nihil!” – Petőfi Pápán. Pápa, 2018; Somogyváry-emlékfüzet. Pápa, 2018; „Itt a diák, aki voltam, repedő egek alatt…” – Nagy László-emlékfüzet. Pápa, 2019; Pálkövei Bajcsy-Zsilinszky Zsebfüzet. Kővágóörs–Pálköve, 2019; „Szívünk márványába vésve…” – Szalóky Sámuel-emlékfüzet. Pápa, 2019; Százöt esztendeje fordította le magyarra Ferenczi Sándor Pápán Sigmund Freud „Három értekezés a szexualitás elméletéről” című munkáját. Pápa, 2020; Vajda Péter-emlékfüzet. Pápa–Vanyola, 2020; Ki volt dr. Lakos Béla? Pápa, 2020; „Úgy érzem, nekem alkotnom, égnem, tennem kell, s míg a szívem dobog, én alkotni fogok.” – 105 esztendeje született dr. Jánosi Ferenc, 70 esztendeje született Jánosi Katalin. Budapest–Pápa, 2021; „Pusztában bujdosunk, mint hajdan Népével Mózes bujdosott…” (Petőfi Sándor) – „Próféták s költők dühe oly rokon...” (Radnóti Miklós). Pápa, 2022; Csárdapusztai Kossuth-emlékfüzet. Pápa–Bakonyszentiván, 2022; In memoriam Prof. Dr. Horváth János (1921–2019) és Dr. Vitányi Iván (1925–2021). Pápa, 2023; A Kossuth Szövetség Petőfi Zsebfüzete. Budapest–Pápa, 2023; „A népszabadságnak krisztusi értelemben vett harcosa.” – Hock János-emlékfüzet. Pápa, 2025. 

 

Általa, kezdeményezésére, vagy közreműködésével állított emléktáblák, emlékművek, emlékjelek:

Pápa, Várkert, a néhai Elekthermax Pápai Vasas Sportegyesület büfé-épületének homlokzatán: az egyesület fennállásának 50. évfordulós emléktáblája (2003); Pápa, Huszár lakótelep 3. sz., a hajdani pápai Helyőrségi Művelődési Otthon (HEMO) első emeleti lépcsőfordulójában: Ferenczi Sándor és Sigmund Freud pszichoanalitikusok emléktáblája (2007); Pápa, Zimmermann u. 10. sz., a Szent Anna Római Katolikus Óvoda főhomlokzatán: Nagy László költő, volt pápai diák emléktáblája (2007); Pápa, Huszár lakótelep 1/C sz., a ház földszinti előterében: a második világháború idején a huszár laktanya területén kivégzett antifasiszta ellenállók, zsidó áldozatok emléktáblája (2010); Pápa, Március 15. tér 9. sz., a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának földszinti folyosóján: Kerecsényi János református lelkész, egyházkerületi, egyházmegyei tanácsbíró és Kerecsényi Dezső irodalomtörténész, egyetemi tanár, akadémikus (az intézmény egykori növendéke és pedagógusa) emléktáblája (2010); Ihász, a településközpont emlékparkjában: Pap Gábor volt pápai diák, költő, ihászi honvéd, dunántúli református püspök emlékműve (2010); Pápa, Erzsébet-liget, az emlékpark fái között: „Európa-fa” emléktábla (2011); Kővágóörs, Jókai Mór u. 49. sz., a Művelődési Ház és Könyvtár homlokzatán: Radnóti Miklós költő emléktáblája (2013); Nemesszalók, a református templom homlokzatán: emléktábla a Heidelbergi Káté 450. évfordulója, illetve a település református ’48-as honvédjei emlékére (2013); Ihász, a településközpont emlékparkjában: Katona Tamás könyvtáros, történész, politikus emléktáblája (2014); Ihász, a köztemető bejárata melletti út mentén: az egykori ihászi Magyar Királyi Állami Elemi Népiskola, a benne munkált ihászi néptanítók, tanítók, tanárok és diákok képes tájékoztató táblája (2016); Pápa, Aradi u. 17. sz., a fodrászüzlet bejárata mellett: az egykor ott működött fiókkönyvtár emlékjele (2016); Pálköve, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékház udvarán: Bajcsy-Zsilinszky Endre mártír politikus mellszobra (2016); Ihász, a településközpont emlékparkjában álló közösségi ház bejáratánál: Kossuth Lajos kormányzóelnök portrédomborműves emléktáblája (2017); Pálköve, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékház bejárati előterében: Kossuth Lajos portrédomborműve (2017); Pápa, Kossuth Lajos u. 29. sz., a Tansütő pékség oldalfalán: Kossuth Lajos pápai díszpolgár portrédomborműves emléktáblája (2017); Gecse, Kossuth Lajos u. 46. sz., a község orvosi rendelőjének homlokzatán: Kossuth Lajos portrédomborműves emléktáblája (2017); Pápa, Barát u. 4. sz., az Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) épületének földszinti folyosóján: Orlai Petrich Soma festőművész, volt pápai diák portrédomborműves emléktáblája (2017); Ihász, a településközpont emlékparkjának bejáratánál: képes tájékoztató tábla az ihászi csatáról (2018); Pálköve, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékház udvarán: Vigh Károly történész, politikus emléktáblája (2018); Pápa, Világos u. 20. sz., a ház kapubejáratánál: rézdomborműves emléktábla Nagy László költő, volt pápai diák hajdani lakóhelyén (2019); Pápa, Zimmermann u. 10. sz., a Szent Anna Római Katolikus Óvoda belső bejáratánál: Huszár János Apáczai Csere János-díjas történelemtanár, Bél Mátyás-díjas helytörténész emlékjele (2019); Nagydém, a falu központjában lévő értéktári épület udvari homlokzatán: Kossuth Lajos portrédomborműves emléktáblája (2019); Pápa, Fő tér 19. sz. ház homlokzatán: Mayer György posztógyáros, kőedénygyár-tulajdonos, városi tanácstag és Zala-Mayer György világhírű magyar szobrászművész emléktáblája (2021); Vanyola, a község központjában lévő körforgalomban, az egykori iskolával és a posta épületével szemközt: Petőfi Sándor költő, forradalmár portrédomborműves és Vajda Péter reformkori polihisztor idézetes emléktáblája (2022 – a Petőfi-bicentenárium alkalmából); Pápa, Széchenyi u. 4. sz., a Pápa és Térsége Ipartestület székházának homlokzatán: gróf Széchenyi István, „a legnagyobb magyar” domborműves emléktáblája (2022); Pápa, Fő tér 6. sz., a Szent István Római Katolikus Általános Iskola főépületének fogadóterében: Nagy László költő, volt pápai diák portréplakettes emléktáblája (2024); Pálköve, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékház udvarán: Bajcsy-Zsilinszky Endre „Helyünk és sorsunk Európában” emlékjele (2024); Pápa, Zimmermann u. 10. sz., a Szent Anna Római Katolikus Óvoda főhomlokzatán: Huszár János Apáczai Csere János-díjas történelemtanár, Bél Mátyás-díjas helytörténész domborműves emléktáblája (2024); Mezőlak, köztemető: Istenes-Iscserekov András tragikus sorsú festőművész, rajztanár sírfejfája (2024); Pálköve, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékház udvarán: Bajcsy-Zsilinszky Endre mártír politikus mellszobrának talapzatán: a néhai történelmi személyiség házi kedvenceinek emlékszobrai (2025); Pálköve, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Emlékház udvarán: Bajcsy-Zsilinszky Endréné Bende Mária nemzetgyűlési képviselő, a Magyar Vöröskereszt alelnöke és Kerecsényi Imre kézbesítő, Bajcsy-Zsilinszky Endre bizalmasa emléktáblája (2026); Lovászpatona, az Árpád-​kori eredetű lutheránus műemléktemplom virágoskertjében: a 2026-os Szentháromság-ünnepen elültetett almafánál Szalay Mihály ágostai hitvallású lelkész, literátor emléktáblája (2026). 

 

Fontosabb elismerések: 1998 – a Kossuth Szövetség elismerő oklevele; 2010 – Honvédelemért kitüntető cím (III.o.); 2013 – Radnóti-díj; 2013 – Szegő-emlékérem; 2018 – Podmaniczky-díj; 2023 – a Kossuth Szövetség elismerő oklevele.

 

Egyéb: Többször állított össze honismereti, helytörténeti, mikrotörténelmi vonatkozású kamaratárlatokat, tartott ezekhez fűződő közösségi célú alkalmakat, ismeretterjesztő, műkedvelő kerekasztalokat, rendhagyó tanórákat, kreatív foglalkozásokat, tematikus sétákat (például a pápai sírkertekben). Felterjesztésére nem egy és nem két érték nyert felvételt Pápa Város Települési Értéktárába. Egy tucat – különféle évfordulókkal összefüggő – emléklap, emlékplakett tervezője, közreadója. Mindezekkel is segítve elmélyíteni a történelmi emlékezet, a közösségi-társadalmi szerepvállalás fontosságát az eltérő korosztályok számára. Évről évre ismétlődő civil főhajtásokat szervezett és szervez Pápán; újév első napján Petőfi Sándor Esterházy-kastély előtti szobránál, március idusán Kossuth Lajos és gróf Széchenyi István belvárosi emléktábláinál, Szladik János Kálvária-temetőbeli sírjánál, május 8. – a második világháború európai befejezésének, a fasizmus, a nácizmus felett aratott győzelem emléknapján „a halott katona nem ellenség” jegyében az Alsóvárosi köztemető katonai (magyar, szovjet, német) kegyhelyeinél, az október 6-i nemzeti gyásznaphoz közel pedig a városi könyvtárral szemközti Batthyány Lajos-reliefnél. 

 

Elérhetőség: kerecsenyi8500@gmail.com 

 

Forrás: Veszprém Megyei Helytörténeti Lexikon 1. – Kortárs életrajzok I. Veszprém, 2014; internet (infopapa.hu, jmvk.papa.hu, papa.hu, papa-ma.hu, papaesvideke.hu, veol.hu); pápai Petőfi Városbarát Egylet (PVE) archívuma; Jókai Mór Városi Könyvtár (JMVK) fotótára.

 

 

Születési dátum
Születési hely
Pápa
Foglalkozás
tanár, újságíró, lokálpatrióta civil aktivista