Szülei: Répay György kántor-tanító, Paulányis Anna.
Nős, felesége Tauffer Rozália.
Gyermekei: Mária 1902, Rozália Erzsébet 1906, Margit 1910.
Tanulmányainak elvégzése, az elemi iskolai tanítói oklevélnek az ungvári gör. kath. tanítóképzőben, a polg. iskolai tanári oklevélnek a budapesti Pedagógiumban és ugyanott a tanítóképző-intézeti tanári képesítésnek 1893-ban való megszerzése után ebbe az irányba tereli Répay Dánielt érdeklődése, s külföldi tanulmányai a pedagógiában való elmélyedést szolgálják. A leipzigi, berlini egyetemeken és a jenai egyetemen Rein Vilmos közelében eltöltött félévei, a porosz iskolák szervezetének tanulmányozása s a jenai gyakorló-iskolai aktív működése után 1895-ben Kolozsvár tanári működésének első állomása. Itt is felhasználja a továbbképzés lehetőségeit, az egyetemen Böhm Károly, Schneller István és Márki Sándor előadásait hallgatja. 1896-ban a pápai, akkor fejlődő magyar királyi állami tanítóképző intézet segédtanára, nevelője és könyvtárnoka lett. 1902-ben újra Kolozsvárra kerül, rendes tanári minőségben, s végre 1908-ban a budapesti II. ker. áll. tanítónőképző-intézethez, hogy nyugdíjba vonulásáig itt fejtsen ki tanári munkásságot. Itt éri Répay Dánielt a háború kezdete, s az intézetben, mely akkor katonai kórház lett, megkapta őt a magyar katonák lelkesedése, felébredt benne a haza iránti kötelesség teljesítésének vágya: a népfölkelés tényleges katonai szolgálat alól való felmentését nem fogadta el, 1916 április havában önként jelentkezett. Három hónapig a román fronton, 14 hónapig a szerb-albán harcvonalon teljesített, mint távíró-tiszt hadnagyi rangban harctéri szolgálatot a 29. honvédgyalogezred kötelékében. Csak az összeomlás idején, 1918. novemberében cserélte fel újra a katonai életet a polgári élettel, s a harctéri szolgálat után különösen a lábadozó sebesülteket elhelyező bizottságban működött. E bizottság köszönő levele megható bizonyítéka annak, hogyan találta meg a lábadozók oktatásában azt a területet, amelyen katonai szervezetben is tanítói hivatásának élhet. Korán kezdte meg Répay Dániel a tanítók továbbképzésében, az egyesületi és társadalmi életben való működését is. 1905-től kezdve előadója a tanítók továbbképző-tanfolyamának Budapesten, Kolozsvárt, Hódmezővásárhelyt és Temesvárt. A tanári munkán kívül mind több és több munkára vállalkozik a Gyermektanulmányi Társaságban, melynek 1907-től titkára, 1913-tól főtitkára, majd a főtitkárságról lemondva, tiszteletbeli tagja lett. Éppen e munkásságával kapcsolatban több külföldi kiküldetéssel bízzák meg, így 1911-ben két hónapig tanulmányozza a német egyetemek lélektani kísérleti laboratóriumainak felszerelését és működését, részt vesz az 1911-iki brüsszeli nemzetközi gyermektanulmányi kongresszuson, 1913- ban a göttingai német gyermektanulmányi kongresszuson, 1915-ben Berlinbe megy, mint kiküldött a Krieg und Schule című kiállítás tanulmányozására, 1913-ban az első magyar gyermektanulmányi kongresszus főtitkára, 1923-ban a Magyar Gyermekügyi kiállítás pedagógiai csoportjának főtitkára. Kiveszi részét a könyv a gyermekről s a Gyermektanulmányi Kongresszus Naplójának szerkesztéséből, s mint pedagógiai cikkírónak cikkei a Néptanítók Lapjában, a Család és Iskola, a Gyermek és Magyar Tanítóképző című folyóiratokban jelentek meg. Megírta továbbá a pápai tanítóképző-intézet keletkezésének és első öt évének történetét s a magyar gyermektanulmányi intézmények ismertetését az Arbeiten für Schulreform című mű I. kötetében. Mikor a háború után a szülők és iskola kapcsolatának kimélyítése céljából megalakul a Szülők Szövetsége s megindul a Szülők Iskolája, annak előbb főtitkára, később alelnöke, ennek pedig igazgatója lett. A szociális munkálkodásnak még más területein is működött Répay Dániel. Pápán fiatalkorában a honvédtisztikar tagjait tanította orosz nyelvre, Kolozsvárt ingyen oktatta a züllésnek indult gyermekeket, s a gyermekmenhelyek gondozónői tanfolyamának 3 évig volt előadója, Pápán leányegyesületet is vezetett. 1922-től a német szövetség védnöksége alatt szervezett nyelvtanfolyamon a magyar nyelvet tanítja a Budapesten élő külföldieknek. Mint a pápai tanítói körnek s mint a kolozsvári tanítók egyesületének elnöke számos előadást tartott. Ily sokirányú munkálkodáshoz kiapadhatatlan munkaerő kellett, valóban Répay Dánielt épen ez a munkaerő és munkakészség jellemzi. Mindnyájunk előtt ismeretes, milyen nehéz idők következtek a magyar társadalomra a háború befejezése után, a béke első éveiben. Különösen küzdelmes volt az élete egy családfenntartónak, aki a maga lemondása árán sem válthatta meg családját a nélkülözésektől. Répay Dániel ebben az időben mindent megtett, semmi erőfeszítéstől, még fizikaitól sem riadva vissza, hogy feleségének és három leányának a nélkülözhetetlent előteremtse. S emellett tanári munkáját mindig a legnagyobb lelkiismeretességgel és pontossággal végezte, s csak rendkívüli kényszerítő ok miatt mulasztotta el egy-egy óráját. Munkaereje hivatásának szeretetéből fakadt. Szeretett tanítani és legnagyobb érdeme munkás példáján kívül, hogy rajongó szeretetet, lelkesedést tudott kelteni tanítványaiban is a hivatás, a tanítói pálya, a gyermekekkel való foglalkozás iránt. Növendékei lelkébe a következő vezetőgondolatokat rögzítette meg: Aki nem tiszteli a múltat, az nem érdemli meg a jelent. A tanító szeresse a gyermeket, hogy megérthesse és sikerrel nevelhesse. És őrizze szívében romlatlanul az idealizmust, az optimizmust és az altruizmust. Hosszú, fáradságos évek munkája után, 1930 őszén, látásának és egészségének gyöngülése miatt Répay Dániel néhány heti szabadságot vett s azután pedig nyugdíjaztatását kérte, ami a nagyméltóságú Miniszter Úr rendelkezése szerint 1931. január 1-én be is következett. Répay Dániel, — bár saját elhatározásából történt, — nehezen nyugodott bele a munkájától való megválásba, s a megérdemelt pihenést nem annak, hanem tétlenségnek érezte. Volt növendékei gyakran felkeresték sikereiknek beszámolásával, tanácskérésekkel. De ez mind bánatos öröm neki, aki olyan lelkiismeretes buzgalommal tanított, oktatott harmincöt éven keresztül. Ezt a becsületes, egész erővel végzett kötelességteljesítést, a háború idején hozott hazafias áldozatot és sokirányú, fáradhatatlan munkálkodást a Miniszter Úr őnagyméltósága magas elismerésével tüntette ki.
Díjak, kitüntetések: Károly csapatkereszt, Jubileumi emlékérem, 1912-1913 emlékérem és háborús emlékérem a kardokkal.
Munkái: 1. A pápai magyar királyi állami tanítóképző-intézete ifjúsági könyvtár ismertetése és könyvjegyzéke. Pápa, 1900. — 2. Ugyanannak I. kiegészítő könyvjegyzéke. U. ott, 1902. Magyarország Tiszti Czím- és Névtára, Budapest 1906. 337. l. és a m. n. múzeumi könyvtár példányidról.- Az 1. Magy. Orsz. Gyermektanulmányi Kongresszus és Kiállítás Értesítője (1913). - A Kongresszus Naplója és a Kiállítás Leírása (1913, Ballai K.lyal). - Könyv a gyermekről. Egyetemes Gyermekügyi Almanach (1923). Ugyanez: Europas Herz c. németül (1924). - Számos cikk szakfolyóiratokban.
Forrás: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XI. Popeszku-Rybay. Budapest, 1906. - Pedagógiai Lexikon 2. Kaczvinczky-Zwingli (Budapest, 1936) p. 594. - De Sgardelli Caesar: A magyar királyi budapesti 29. honvédgyalogezred és a magyar királyi 29. népfölkelő gyalogezred hadtörténeti emlékkönyve (Budapest, 1936). p. 294. - A Budapesti II. Kerületi Magyar Királyi Állami Elemi Népiskola Tanítóképző-Intézet 1930-31. évi értesítője. Szerk. Grynaeus Ida. Budapest, 1931. p. 5-8.
