Budapest, 1944-1945 tele. Sheindel és Izeta a romos állatkertben talál menedéket, ahol éhes állatok kóborolnak. A zsidó és a cigány kislány találékony, mindig készenlétben áll, és küldetésének érzi, hogy megszervezze a zsiráfok, zebrák és más állatok szöktetését a nácik birtokolta és a Vörös Hadsereg szorongatta városból. Sheindel évtizedekkel a háború után visszatér Budapestre, és hosszú kutatásba kezd Izeta után. 1995-ben, a szintén ostrom sújtotta Szarajevóban még mindig őt keresi. Jean Hatzfeld regénye egyszerre apokaliptikus, megindító és a végletekig letisztult. A két kislány barátságáról olvasva, amelyet az állatokkal való kapcsolatuk erősít meg, egy örömteli rejtély részesei lehetünk."Ha az ember képes mozdulatlanul várakozni egy vad tájon, és szerencséje van, akkor közeledni fog felé egy állat, hogy meglátogassa. Ez egészen más, mint amikor egy állat véletlenül arra jár, és egy pillanatra megáll, mert meglepődik. Vagy amikor titokban, távcsővel figyelünk egy állatot, vigyázva, nehogy zajt csapjunk a száraz ágakra lépve. Amikor egy állat óvatosan, remegő orral közeledik feléd, az fantasztikus érzés, egyszerűen azért, mert miattad jön. Prémvadászok, kutatók szemléletesen írtak erről. Az állat lát egy más fajú élőlényt, nem tekinti se ellenségnek, se eleségnek, és szeretne többet tudni róla. Ilyenkor igyekszik megismerkedni veled, különböző üzeneteket küld, hangjelzéseket ad, vár, kiszimatolja a szagodat, te is beszippanthatod az övét, alaposan megvizsgál szemből vagy oldalról, attól függ, milyen a karaktere."