A pápai Református Kollégiumban végezte középiskoláit (1897), majd a budapesti egyetemen nyert orvosi diplomát 1902-ben. Kórbonctani gyakornok, majd négy éven át a Dollinger Gyula vezette I. sz. Sebészeti Klinika műtőnövendéke volt. 1905-ben sebészműtői oklevelet, 1906-ban tisztiorvosi képesítést szerzett. 1906–1907-ben két tanulmányutat tett, svájci és francia egyetemi klinikákon, megismerte az urológiai sebészet újdonságait (Úti jegyzetek. Budapest, 1906, 1907).
1907-től a kolozsvári egyetemen asszisztens sebész. 1907-től a Magyar Sebész társaságnak is tagja, s ennek évi nagygyűlésein Budapesten 1914-ig előadásokat tartott. 1914-től 1921-ig a Munkásbiztosító Pénztár szakorvosa, 1915-től a Katonai Csapatkórház törzsorvosa, a sebészeti osztály vezetője volt. Ekkor írt dolgozatai a hadisebészet körébe vágnak. 1911-től egyetemi magántanár, majd 1919-ben az egyetem „rendkívüli tanári” címmel ruházta fel. A magyar egyetem bezáratása után (1919) Kolozsváron maradt, a Vöröskereszt Egylet Mária-Erzsébet Szanatóriumában operált, míg azt a román állam ki nem sajátította (1929), akkor magánszanatóriumot nyitott Charité elnevezéssel (1929–41). Itt végezte általános sebészi és főleg urológiai beavatkozásait.
Közben részt vett a kolozsvári Zsidó Közkórház megalapításában, sebészeti osztályának berendezésében; annak első osztályvezető főorvosa volt (1929–30). A zsidó orvosok Paul Ehrlich Orvostudományi Egyesületének megalakulásakor (1930) választmányi tagsággal tisztelték meg; gyakran tartott ott előadásokat, betegbemutatásokat. A bécsi döntés után a Klimkó Dezső igazgatta kolozsvári Sebészeti Klinikán is rendszeresen megtarthatta urológiai előadásait. 1944–45-ben ő vezette a klinikát.
Első tanulmánya a karcinóma patogenéziséről az Orvosi Hetilapban (1901/26–27) jelent meg. E folyóiratnak állandó munkatársa és referense volt. 1903–1907 között a Királyi Magyar Tudomány-Egyetem I. sz. Sebészeti Klinikájának Évkönyvei, 1907–14 között A Magyar Sebésztársaság Munkálatai c. évenkénti kötetek tartalmazzák nagyobb dolgozatait; legtöbbjük különnyomatban is megjelent. – A prosztatatúltengés sebészeti kezelése. Bp., 1911.
A vese- és prosztatasebészet mellett foglalkozott rákkutatással és az akkoriban újdonságnak számító lumbális anesztéziával. Fő műve a félezer oldalas, 647 ábrát tartalmazó Sebészeti műtéttan (Budapest, 1916), melyből orvostanhallgatók nemzedékei tanultak (második, bővített kiadása Budapest, 1923). Részt vett berlini és bécsi kongresszusokon, tanulmányai német sebészeti és urológiai szakközlönyökben is megjelentek. Az 1918 után munkatársa és referense volt az Erdélyi Orvosi Lapnak s az újraindult EME Értesítő mellett a Revista Medicală – Orvosi Szemle is közölte írásait. A Charitében is folytatott tudományos munkát. Utoljára 1934-ben közölt írt dolgozatot – A pararenális daganatokról (1936/34).
1936 decemberében a Romániai Kisebbségi Orvosok Jóléti Szövetségének elnökévé választották. 1953-ban a budapesti Orvostudományi Egyetem félszázados gyógyító és úttörő tudományos tevékenységét elismerő jubileumi díszoklevéllel tüntette ki.
Sírja: a történelmi Házsongárdi temetőben Kolozsváron található.
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Steiner
Adatszolgáltatás: Simon Zsolt személyesen
