Gyermekéveit szülőföldjén, a Váli-völgy közepén töltötte. Édesapja asztalosmester volt. Ő is asztalosnak készült, de már korán érdekelte a festés és a rajzolás, fiatalon verseket is írt.
Tanulmányok: 1942-től a pápai tanítóképzőben tanult, ifj. Buday Lajos tanítványa volt. Tóth Sándor festő-rajztanár hatására fordult a képzőművészet felé. 1947-ben került Budapestre, a Dési Huber István Népi Kollégiumban ahol Nagy László költő jó barátja lett. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurél és Kmetty János tanítványa volt, főleg Bernáth posztimpresszionizmusa hatott rá. Diplomamunkája; „Az asztalos” (1952) című festmény nagy feltűnést keltett, a Nemzeti Galéria vásárolta meg.
Élete: Az 1950-es évek utána a magyar festészet meghatározó alakja. Sokat dolgozott a szabadban, akvarellt is festett, 1956-tól már műteremben is alkotott. Az 1960-as évek közepén kezdte festeni az un. zöld képeit – ez a „zöld korszaka” három évig tartott. 1969-től minden évben néhány hónapot Ginza-pusztán töltött, – ekkor kezdődött el „Ginza korszaka”. Itt születtek sajátos, a figuralitás és nonfiguralitás határán mozgó képei, erőteljes kompozíciójukkal, színvilágukkal. A hetvenes évekre kiforrott stílusa, műveit szimbolikus jelei, színei, egységbe szerveződő motívumai, univerzális látásmódja tették egyénivé. Későbbi tájképein látomások, fantázia, expresszivitás uralkodnak. 1973-1983-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanított, majd emeritus professzor lett. Tanítványa volt többek között El Kazovszkij és Fehér László.
Művei: 1952 – Az asztalos, 1956 – A bányász, 1968 – Elhagyom a falum, 1971 – Néma ház, 1971 – Ginza hídja, 1971 – Vergődés, 1972 – Liturgikus táj, 1975 – Búcsú Ginzától, 1975 – Kapualj, 1976 – Tavaszi táj madarakkal (farost, olajtempera, 50 x 80 cm; magántulajdonban), 1976 – Zsombékos táj, 1976 – Az űrhajós, 1977 – Kicsi lámpás, 1977 – Romos táj, 1978 – Csapda, 1980 – Ívek és pillérek, 1981 – A mélység vonzása, 1983 – Présház az Anna-hegyi keresztnél, 1983 – November, 1985 – Ősz Ginza-pusztán, 1985 – Zúzmarás táj, 1988 – Árnyalakok Ginzán, 1989 – Kora őszi táj, 1991 – Ég és föld között, 1992 – Aranykapu, 1992 – Titok, 1992 – A temető is múlandó, 1992 – Meghitt pillanat, 1993 – Elszáll a madár, 1993 – A megrepedt híd, 1993 – Arc nélkül, 1994 – A 100 éves présház ablaka, 1995 – Alkonyatkor, 1995 – Belső kert kapuja, 1995 – Kismadár, 1996 – Égi küszöb, 1996 – Nyitott ablak éjszaka, 1996 – Hajnali derengés, 1997 – Hullámok vagy felhők, 1999 – Sétáló madár, 2000 – Éjszaka születése, 2000 – Teremtés utáni valahányban, 2003 – Csöndesen alkonyodik, 2004 – A kis alkonyati kép, 2004 – Látjátok, feleim, 2004 – Tél után, 2004 – Viruló enyészet.
Társadalom, közélet: Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Festő Szakosztály és a Magyar Művészeti Akadémia (1992-től) tagja volt. Vál díszpolgára volt.
Díjak, kitüntetések: 1950-es évek – Derkovits-ösztöndíj, 1956 és 1966 – Munkácsy-díj, 1964 – Egry-díj, 1965 – Szegedi Nyári Tárlat díja, 1968 – Egri Akvarell Biennálé nagydíja, 1971 – Érdemes művész, 1997 – Salgótarjáni Tavaszi Tárlat nagydíja, 1978 – Kiváló művész, 1978 – Debreceni Nyári Tárlat nagydíja, 1983 – Kossuth-díj, 1997 – MAOE alkotói díj, 2004 – Prima Primissima díj Prima fokozata, 2006 – Hazám-díj.
Irodalom: Rózsa Gyula: Kokas Ignác. Budapest : Kossuth Kiadó : Magyar Nemzeti Galéria 2006. , Salamon Nándor: Kisalföldi Művészeti Lexikon, Magyar Nyuta Könyvkiadó, Vasszilvágy, 2012.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kokas_Ign%C3%A1c, http://hvg.hu/kultura/20091111_elhunyt_kokas_ignac, http://www.antikregiseg.hu/muvesz_adatbazis/kokas_ignac__festo___1926__8211_____eletrajza.php,
