(Tvrtkovity id. m, 6. l.; Safarik id. m. és oszt. 10. l.; id. m. 24, l.)
341(Magyar forditás.)
Az atyának és fiúnak és szent léleknek nevében. Én Endre, zachulmiai nagy kenéz minden főuraimmal esküszöm a raguzai kenéznek Dandolo Jánosnak, és a raguzai főuraknak, és az egész városi községnek, az uristenre, és a szent evangeliumra, és a tisztelendő éltető isteni keresztre, és a háromszáz tíz szent atyára, kik voltak Nicaeaban, hogy békességet tartok veletek mindörökig, a mint elődeim is tartották azt a ti őseitekkel a régi törvény szerint; s igazság lesz (itt számotokra); s embertek, ki (sorsa által) kényszeritve jön földemre, hogy igazságát keresse, és kinek az nem teljesittetik, maradhasson itt és eszközelhessen magának igazságot; ha pedig eljön oly ember, ki nem keres igazságot, ettől semmi dolog se (egy vékony fonal se) vétessék el, míg el nem megy (lakásának) helyére, és ott teljesitsen (csináljon) igazságot. Azután ellenetek nem fogok indulni ellenségtekkel. Ha pedig ezt megszegem, sujtsanak engem Isten, a szent istenanya és minden szentek.