Tapolca

Pápa történetének rövid foglalata

A Tapolca:

24 kilométer hosszú patak volt Magyarország vízföldrajzi térképén. Pápától hét kilométerre a Tapolcafoi forrástavakból eredt, 172 méter tengerszint feletti magasságban.

A forrásvidék területe mintegy 600 négyzetméter volt. A források un. rétegforrások, amelyek az erosen karsztosodott mészkobe beszivárogva, annak vízzáró réteggel történt találkozásakor, a hegység peremén törtek a felszínre. A kozet, amelybol a forrás fakadt krétakori mészko.

A tapolcafoi forrásnak három nagyobb forrástava volt. A Déli-tó 23 forrással, ezek között volt, amelyiknél 10 cm átméroju csohöz hasonlítható formában ömlött ki a sziklafalból a víz. Ezzel a tóval könyökszeruen összefüggo Templom-tavat kb. 10 forrás táplálta, a források a tófenéken törtek felszínre. („A sziklából nagy erovel elotöro források a templom aljában fekvo tó másik partján, a malmon túl is, a hegyoldalban vannak. A folyó születésének oly szép példáját ismerhetjük meg itt Tapolcafonél, mely párját ritkítja messze vidéken.” ... „A malom felett fent a hegyoldalban pár lépésnyire megtaláljuk a malomhajtó s a pápai vízvezeték forrásmedencéjét tápláló víz forrásait. Óriási kolapok fekszenek itt ferdén, mintha csak most döntötte volna el oket a föld mélyének hatalmas ereje, s ahol a kolap megszakad s eléri a felszínt, bugyogó, zúgó források bújnak elo, egy-ketto, öt-tíz egymás után. Mintha iskolás könyvek megelevenedett ábrái között járnánk. A furcsa kopár, sziklás lejton itt is, ott is ömlik, árad ki a víz a vékony talajréteg alól kibukkanó, sziklák repedésein s egybefolyva száz-kétszáz méter után már hajtani tudja a malom kerekét s azon keresztül zuhan alá a tóba” Idegenforgalmi tájékoztató, 6. sz. 1955. — Tapolcafo forrásainál.) A kettos tóból kifolyó patak északi irányba, mintegy 200 méterre az Örvény tóból is jelentos mennyiségu vizet kapott. A Déli-tó földrajzi helyzetébol, a Templom-tó a tapolcafoi református templom közelségébol, az Örvény-tó pedig a padozatból, nagytömegu levegovel kevert vizet felbugyborékoltató és ezzel a tófenék fövenyét folyton felkevero fizikai jelenségérol kapta a nevét. Nemcsak ezek a források, hanem a patakmeder mentén mindenütt fakadó vizek is táplálták a Tapolcát.

A tapolca szó szláv eredetu, a toplica (talán bolgár szláv) = hévíz, melegvíz szóból ered. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a forrás és a patak vize csak téli környezetéhez képest volt relatíve meleg, hiszen homérséklete télen - nyáron 14-15 C^o körül volt. (Igy mintegy 4-4,5 C^o-kal volt magasabb a víz homérséklete, mint a környezet középhomérséklete. A délibb források homérséklete 14,8 C^o, a Templom-tó forrásai 16 C^o, az Örvény-tó forrásai meghaladták a 17 C^o-ot.) Ez úgy jöhetett létre, hogy a Bakony kréta mészkövébol kibukkanó hideg forrásvizek, amelyek 60-100 méterrol törtek a felszínre, találkoztak a vetodések mellett, tófenéken fakadó, nagyobb mélységbol jövo, melegebb vizet szállító források vizével. A ketto keveredése hozta létre a soha be nem fagyó kellemesen langyos vizu tapolcafoi forrásokat. (Idos emberek mesélik, hogy a rendkívülien hideg, 1929-es február közepén befagyott a patak a Felsovárosban, át lehetett menni a jégen a túlpartra.) A víz semmiféle vegyi-kémiai tulajdonsággal nem rendelkezo, jó minoségu színtelen, szagtalan karsztos jellegu víz volt. Ezen tulajdonságai tették különösen alkalmassá emberi fogyasztásra. Pápa városában a kezdetektol fontos ivóvíz szerzési lehetoség volt a Tapolca patak. A XIX. század végén közegészségügyi szempontok figyelembevételével építették ki a legdélibb forrástóra Pápa város vízmuvének medencéjét. A tiszta víz 1898-tól természetes gravitációval jutott be a város többségében földszintes házaiba. A forrás tengerszint feletti magassága 172 méter, a város legmagasabb, akkor lakott pontja a Várkastély környéke 154 méter magas volt. Tehát mintegy 20 méter magas víztoronynak felelt meg a különbözet.)

A tapolcafoi források átlagos vízhozama 40.000 liter/perc körül mozgott.

A Tapolca a forrásvidékétol a Hodoska major környékéig középszakasz jellegu patakként folyt. (Szélessége átlagosan kb. 3 méter, [néhol 5-6 méter] vízmélysége átlagosan 0,5 méter [néhol 1,5 méter] volt.) Ezen a területen el tudta szállítani saját hordalékát. Itt mindig természetes mederben folyt. A Hodoska környékén kezdodhetett az ostó, amely mintegy 250 holdas területen mocsaras állóvizet jelentett. A tavat táplálta a többnyire csak idoszakosan vizet szállító Bakonyér patak is. A tó lecsapolása után mesterséges medret ástak a két folyónak, amelyek a városban egymással párhuzamosan, egymástól kis távolságra szállították a vizet. Az ostó utolsó maradványát az un. „Szélesvízet” a századforduló után töltötték fel. A mesterségesen ásott csatorna az egykori „Jégveremhíd”-ig tartott, innen ismét természetes mederben folyt a patak. Kb. innen alsószakasz jellegu, vagyis nem bírta elszállítani saját hordalékát sem, gyakran szigeteket épített, vagy kiöntéskor rakta le hordalékát az ártéren. Széles kanyarokat leírva jutott el a Marcal-völgybe, ahol a szabályozás elott (1771 elott) szétterült a mocsárvilágban. A szabályozás után Malomsok tájékán ömlött a Marcalba.

A patak 172 méter magasságban eredt, a Marcalba ömlése 120 méteres magasságban történt. Egy kilométeren kb. 2 méter az átlagos esése, ennek nagyobb része a Pápa elotti szakaszra jutott.

A Tapolca patak vesztét az a természeti kincs, a bauxit okozta, amely az alumínium gyártás alapanyaga. A bauxit laterites mállás következtében, trópusi körülmények között keletkezett, a nagymennyiségu csapadékvíz kimosó - lemosó hatására, a mészkohegységek mélyedéseiben un. lencsékben felhalmozódhat, feldúsulhat. Ilyen terület a Bakony is. A második világháború alatt és közvetlenül utána lefejtették a karsztvízszint feletti lencséket, majd az ötvenes évek második felétol kezdték bányászni a vízszint alatti részeket. Itt csak a karsztvízszint mesterséges süllyesztésével, vagyis szivattyúzással lehetett dolgozni. A fo vízkivételi hely a Nyirád környéki területen alakult ki. A Tapolca patak, a tapolcai tavasbarlang, a hévízi gyógyfürdo sorsa pecsételodött meg ekkor. Hiszen a Bakony, sot az egész Dunántúli-középhegység területe is összefüggo karsztvíz-rendszert alkot. Jól példázzák az eseményeket az alábbi számok, amelyek a források átlag vízhozamát mutatják be:

1939 körül 48.000 liter/perc*

1955-ig 40.000 - 42.000 liter/perc

1956-1960 35.000 liter/perc

1961-1967 15.000 liter/perc

1967-tol a túlfolyások megszuntek...

1968. elapadtak a források, megszunt a Tapolca.**

* Kovács Eszter: Pápa, földrajzi tanulmány, Szeged, 1939. 8. oldal, a Városi Mérnöki Hivatal közlése alapján, számítva.

**Végvári Andrásné: Volt egyszer egy folyó..., A tapolcafoi forrásvidék és a pápai Tapolca patak pusztulása, Pápa, 1994. 55. p. alapján)

Legyünk optimisták! Visszatér a Tapolca, hiszen a rendszerváltozás lehetové tette, hogy a természet értékeinek megorzése is lehetoséget kapjon, a természet kizsákmányolása mellett. Az 1990-es évek közepétol megszunt a mélymuveléses bauxitbányászat. ***Csak remélni lehet, hogy a Pápa város fúrt, vízkiemelo kútjaiban folyamatosan emelkedo vízszint elobb-utóbb feltölti a hegy mélyében lévo természetes karsztvíztároló medencét, és újra kibukkannak a tapolcafoi források.

Igen, de ez már nem ugyanaz a forrás, nem ugyanaz a patak lesz... A forrás egyik tavában játszótér, épületek ... a másikban rét, vetemények...

A meder egy része feltöltve, kertek, garázsok, szennyvízcsatorna. Akkor is kell nekünk a Tapolca, a város határán kívül folyhat a természetes mederben, a Horgas-ér, amely egykor a tisztítás napján egy hétre – minden évben pünkösd szombatján kezdodött – átvitte a Bakonyérbe, most mindig átvezetheti a másik patakunkba...

***

24 évvel a rendszerváltás után is rendszeresen belefutok olyan politikai jellegű, és tévedésekkel tarkított megjegyzésekbe, mint amelyeket az Önök Tapolca patakkal foglalkozó írása is tartalmaz. A "hiszen a rendszerváltozás lehetové tette, hogy a természet értékeinek megorzése is lehetoséget kapjon, a természet kizsákmányolása mellett. Az 1990-es évek közepétol megszunt a mélymuveléses bauxitbányászat. " tárgyi tévedés. A bauxitbányászat - és a víz kivételezése - nem azért szűnt meg, mert "a rendszerváltás lehetővét tette" volna a természeti értékek megőrzését is, hanem azért, mert a karsztvíz szint alatti bányászat reálköltsége a kitermelhető ásványi nyersanyagból realizálható nyereséghez képest akkorára nőtt, hogy gazdaságtalanná tette a bányászatot, főleg a megszűnt bauxit-timföld egyezmény miatt.
A kinyíló gazdasági környezet, a szabad piacról beszerezhető, viszonylag olcsó lateritbauxit (amely korábban nem volt adott) és főként a viszonylag sekély mélységben (300 m-ig) előfordult telepek kimerülése egyszerre okozta, hogy a termelés fokozatosan megszűnt. A 80-as években 1000 fővel folytatott dunántúli bauxitkutatás 1991.-re mintegy 6-700 fős csökkenést szenvedett el, a Tapolcai Bauxitbányák- mint önök ezt nyilván tapasztalták - szintén munkások tömegeit kényszerült elbocsátani azokban az években.

Azaz lehet a "rendszerváltozásra" hivatkozni, mint ami "lehetővé tette" a természeti értékek megőrzését, de azért ez a változás - nyugodtan elhihetik nekem - a bányászat gazdaságtalanná váltása nélkül nem ment volna végbe. Tudom, mert 10 évet dolgoztam gazdasági és földtani értékelőként a bauxitkutatásban.

Az okok mindig sokkal összetettebbek egy-egy változásban, mint amelyeket utólag politikusok saját érdekeik által vezérelve láttatni próbálnak.

üdvözlettel: Fábián József

Kedves Fábián József Úr!

Nagy örömmel olvastam néhány észrevételét a Tapolca patakkal kapcsolatos rövid írásomhoz, köszönjük és ha hozzájárul a teljes levélrészletet az adott részhez lábjegyzet formájában hozzáfüzzük.

Hogy miért érezetem magam, helytöténettel foglakozóként, felhatalmazva, arra, hogy beleszoljak, sőt írjak olyan dolgokról is, amelyekhez — az ELTE-n végezett földrajzosként — azért elég felületesen ismerek?

Mert a Tapolca patak forrásvidéke kisgyermekkori élményem volt! Tapolcafőn a Forrás tó és az Örvényes tó, vagy Attyapuszta fele a sziklafalból kitóduló forrásvíz élménye ma is a szemem előtt van. Istennek hála ezek egyrésze ma újra a miénk, újra "működik"!

Mert láttam nagyanyám pápai kertje végében meghalni a folyót, amelynek egy kis "mosó, vagy vízmerítő padján" üldögéltem és nézegettem a halakat, majd láttam a mocskos bűzös eredményt, ami a vízkiemelés következménye lett. Láttam a Lóusztatót, náddal benőtt mocsátrrá, ingovánnyá válni, szintén mérhetetlen bűzt árasztva. És mint szakember bizonyára Ön is látta, hogy még a legútóbbi időkben kiadott térképeken is van egy folyocska, amelynek kék vonala a valóságban nincs meg! Csak a kartográfia nem törölte le a nyomólemezekről... (Legalábbis az általam látott térképeke.) Tudja, rajtunk Pápaiakon és környékbelieken kívül senki nem siratta ezt a folyót. (A folyót, patakot és folyocskát szinonímakánt használom, nem igazám méretjelzőként.)

Mert Pápán átéltük azt az időt, amikor 1964-65 körül, még a földszintes házakban sem folyt állandóan víz a csapból, és csak az Ajka iparivíz-ellátására épült vastag vezetéknek köszönhetjük, hogy — ellentétes áramlással, — szeretett városunkban ez a probléma viszonylag gyorsan rendeződöt.

És talán a legfontosabb érv, és ami miatt nem gondolom visszavonni a közel húsz éve leírtakat: Mint írtam senkinek nem fájt a Tapolva veszte. A redszerváltoztatás hajnalán elkezdett hűlni a Hévizi tó vizet. (Vízszint csökkenésre nem emlékszem.) és az ottani főorvos (igazgató?) ekkor már kellő média figyelmet tudott szerezni ennek a geológiai érték pusztulásnak, nemszólva, idegenforgalmi értékéről és a "nagy emberekkel" való kapcsolatáról -- a tónak. Eleinte nem nagyon figyeltek rá '88 körüli évek, azután 1989-ben figyelmet kapott és kezdtek róla beszélni politikai körökben is (alakuló ellenzéki szervezetek) nyilatkoztak, hiszen jól jött sokaknak a zöld gondolat. Nem emlékszem pontosan melyik évben, de szerintem a rendszerváltoztatás után leállításra került a vízkiemelés, fokozatosan. Ez óriási dolog volt számunkra! Tudtuk, hogy a karszt egy egységes vízháztartású rendszer és ha végleges lesz a leállítás, előbb-utóbb feltellik annyira, hogy kibuggyanik a tapolcafői "lyukakon" a mi vízünk! Higgye el, hogy a pápaiak havonta félévente lesték a vízmű adatait mikor lesz olyan közel a vízszint, hogy kicsordul a hegy leve. Sajnos nem tudtuk köszönteni, mert egy gyobb esőzés után egyszer csak víz alá kerültek a vízmű gusztustalan műanyag "házai" és jött, és jött a víz... gyorsan kellet intézkedni árkot húzni a védterület ővárkáig és bevezetni egyenlőre a pápai Sédbe. Tavaly már közmunkával elkészült az egykori meder egy részének tisztítása "revitalizálása", az idén folytatódik. Sajnos a városi szakaszok nagy része megsemmisült, így a régi ún. Szélesvíz környékéig lehet "természetes" mederbe behozni, onnan egy átemelő művön keresztül a pápai Bakonyér lesz a befogadó.

Amit Ön ír az nyilván igaz, nem is vitatom. Mint földrajzos volt némi hallomásom az "magyar ezüst" az bauxiton vásárolt elektromos energia fonákságairól. Volt, aki azt mondta bauxit megy (sok) aluminium jön (kevés) nem tudtuk és talán nem is akartuk ellenőrizni. Valószínűleg Ön is tudja, hogy abban az időben gazdasági döntéseink jelentős részét nem az ésszerűség határozta meg. (Azt nem tudom, hogy igaz-e, de lehetett hallani róla, hogy az afrikai laterites bauxit szállítási költséggel olcsóbb volt, mint a magyar mélyművelésű, de állítólag a külfejtéses minősége miatt is jobb üzlet lett volna, bizonyos fejtések helyett, afrikait behozni.)

Mindezek mellett nem beszélek a vörösiszap tározók környezeti káráról, a '30-as évek bauxitbeton építményeiről, és arról a számomra nem nagyon ellenőrizhető, talán pletykáról, hogy a mélyművelésű bányák fertőttlenítése nem történt meg tisztességesen, nagyon sok eszköz, ácsolat maradt a föld alatt.

Üdvözlettel: dr. Hermann István