Ilon Gábor

Régészeti emlékek az őskortól a honfoglalás korig

A város közigazgatási határában holocén kori ártéri üledék, iszap és homok, valamint pleisztocén kori folyóvízi kavics a meghatározó geológiai tényezők. A környék fontosabb altalajtípusai még a pleisztocén folyóvízi homok, a pliocén homok, homokkő és agyag, valamint a miocén kavics, homok és tarkaagyag.¹Erre települtek a különböző erdei talajtípusok, amelyek az ember tájbani megjelenését követően egy gyorsabb humuszosodáson mentek keresztül. Az időnként erősebben, egyébként pedig folyamatosan északi, északnyugati irányból fújó széllel lösz terítődött el a környéken, mind a mai napig, amely a Kisalföldről érkezett. A Bakony hegység kőzetei, ásványai, fája és a makk, valamint legelői, állatvilága és egyéb természeti kincsei (pl. bauxit) a nagy- és kistájak - Kisalföld, Bakony, Marcal mente és Kemenesalja - találkozásánál az emberi létezés kedvező feltételeit kínálták. A Bakony részben karsztos eredetű forrásaiból táplálkozó vízfolyások, úgymint a Bakonyér, Gerence, Séd és Bittva mellett különös jelentőséggel bírt a tapolcafői melegvizes forrásokból táplálkozó, mára kiszáradt Tapolca-patak.²Mindezen patakok végleges vízgyűjtője a Marcal folyó. A Bakonyér és a Tapolca összefolyásából a mai Várkert, Vajda ltp. és Tókert városrész területén, a belvárostól keletre 1771-ig létezett egy különös mikroklímájú, nagy kiterjedésű tó (1. ábra). A mezolitikum állatvilága (a háziasítható őstulkok, a vadászható vadszamarak és gímszarvasok tömege) népesítte be a környéket, amint azt a mezőlaki tőzeg történeti állattani emlékei jelzik.³Az eddig körvonalazott földrajzi környezet az ember megtelepedésének nem mindennapi lehetőségét rejtette, s a benépesedés első, nagy hulláma az újkőkorban bekövetkezett.

A „Termékeny Félhold” területéről (a Földközi-tenger keleti medencéje) elinduló „neolitikus forradalom” a Balkán-félsziget népességei által közvetítve jutott el Közép-Európa lakóihoz. Az archeológiában Körös-Starcevo kultúra névvel fémjelzett, a Balkán északi, a Kárpát-medence déli részén élő lakosság hatással volt az itt élő pre-keramikus népesség⁴ életmódjára, s a szűkebb környéken is megjelentek a földműves társadalmak, a dunántúli vonaldíszes kerámia, majd a lengyeli kultúra népessége. Mindez időben i.e. 4500- 4000 táján és azt követően történhetett.⁵ A sűrűn történő megtelepedésre, Marcaltő, Nyárád, Takácsi, Vaszar⁶és Kup leletei utalnak 9 lelőhelyen. Kutatottsága révén a legjelentősebb a kup-egyesi település, ahol az egyetlen klasszikus magyarországi - tűzkőbánya (Tevel-hegy) nyersanyagának (szürke színű kova) feldolgozása folyt.⁷ Az mindenesetre feltűnő, hogy a város belterületén, vagyis a neolitikumban is kiemelkedő kavicsdombon ebben a korszakban nem telepedtek meg. Elképzelhető, hogy ez a vízrajzi körülményekkel magyarázható, de még inkább valószínű, hogy a hiátus a kutatás elmaradottságával és a több méteres feltöltésrétegekkel magyarázható.

A rézkor középső fázisában (i.e. 3000 táján) megjelenő balatoni csoport települését ezideig csak Kéttornyúlak határából ismerjük.⁸ A badeni (péceli) kultúra emlékanyaga Pápán, Vaszaron, Mihályházán, Marcaltőn és Takácsi határában került elő, hogy csak a szűkebb régióban ismeretes lelőhelyekre utaljunk.⁹

Az i.e. 1900 körül induló kora bronzkort a Vaszar-Szilos dűlői (zóki kultúra), a Kemenesszentpéter-Dombi dűlői (somogyvári csoport), valamint egy borsosgyőri (1. ábra 4., 2. ábra, 1.tábla 3.) lelőhely fémjelzi. A kisapostagi kultúra időszakából már több lakott helyről tudunk (Nemesgörzsöny, Mezőlak, Marcaltő, Egyházaskesző).¹⁰ A középső bronzkori dunántúli mészbetétes kerámia népességének északi csoportja már nagyobb intenzitással szállta meg a vidéket, amire Pápa (1. ábra 1., 1. tábla 1.) és Vaszar temetkezései,valamint Gyarmat, Mezőlak és Vanyola települési emlékei utalnak. A síkvidéken élő élelemtermelő lakosság menekülővára, törzsi központja(?) a bakonyszentlászlói Kesellőhegyen volt.¹¹Az i.e. 1300 táján nyugatról érkező, késő bronzkori halomsíros kultúra korai csoportja Nagydémig jutott el, egy későbbi hullám azonban már Pápa-Mezőlak-Malomsok térségét is eléri (1. ábra 2., 1. tábla 2.).

Késői periódusában, már az urnasíros kultúra kialakulásakor, európai aspektusból is jelentős települési centrumuk található a Bakony-vidéken.12 Pápai, borsosgyőri, kéttornyúlaki, bébi, pápakovácsi, marcaltői, mezőlaki, mihályházi, nyárádi stb. lakótelepeik, borsosgyőri és a Bakony belsejében található temetőik és földváraik, valamint kincsleleteik (1. tábla 4.) a vizsgált terület különösen a Bakony ezideig soha nem tapasztalt mérvű megszállását jelzik¹³

Az i.e. 9. századtól, a kora vaskor ban (Hallstatt C-D) a társadalom különböző rétegeinek nemzetközileg is jól ismert lelőhelyei találhatók a szűkebb régióban. A társadalom középrétegének névadó temetkezési helye Nagydém-Középrépáspusztán található. Halottaik elhamvasztott csontmaradványait edényekbe s részben azok köré szórva temették el (1. ábra 5., 3. ábra). A vezető réteg gazdag mellékletekkel, gyakran kocsival és lóval (1. ábra 6., 4. ábra) ugyancsak a hamvasztást követően továbbra is halomsírokba temetkezett (pl., Lovászpatona Lakóhelyeikről tudunk Vaszar-Várospuszta, Mezőlak és Nyárád területéről, hogy csak a legközelebbieket említsük.¹⁴

A hallstatt kultúra területére benyomuló, kelet-délkeletről érkező lovasnép i.e. 500 körüli északnyugat- dunántúli előrenyomulásának ritka tárgyi emléke a mezőlaki Szentpéteri dombon talált állatjelenetes tegezveret.15

Az írott forrásokból már jól ismert nép a kelta . A korszak emlékei az i.e. 3. században (La Téne C) jelentek meg a vidéken. Pápa és szűkebb környéke a kelta arabiates és az illír-pannon törzsek közötti határterületen helyezkedik el. A népesség kiscsaládi társadalmi szerkezetre utaló házai (lásd határában) állhattak a borsosgyőri, tapolcafői, mezőlaki (faszerkezetes, tapasztott falú ház), nyárádi és pápakovácsi lakóhelyeken is. Pápa-Táncsics M. utcai (1. ábra 7., 1. tábla 5-6.), borsosgyőri (1. ábra 8., 1. tábla 7.) és vaszari, csontvázas rítusú temetőik, valamint a kéttornyúlaki hamvasztásos-urnás sír mellékletei jól felfegyverzett (pajzsos, kardos, lándzsás) férfiakról tanúskodnak.16

A terület római kori megszállására, a romanizált őslakosság továbbélésére, illetve a rómaiak által Barbaricumnak nevezett terület népeinek behatolására több helyről vannak bizonyítékaink.

A Szabó D. utcában 2-3. századra keltezhető temető létezését feltételezzük. Pálháza-pusztától nyugati irányban, a Dorza-patak árterében két település nyomairól van tudomásunk. Legújabban pedig a Vajda ltp.-től keletre, az ősi tó hajdani partja közelében gyűjtöttünk 3-4. századi római kori edénytöredékeket és pénzérmét, amelyek ugyancsak településre utalnak.17 A kéttornyúlaki Szőlőúti-dűlőben valószínűleg temető volt. A borsosgyőri Felsőbozót területén a 2-3. században téglaépület állhatott, az Újmajor környékén kisebb lakótelep lehetett, a Sédmente-dűlőben 1-4. századi, kőépítménnyel is rendelkező település volt.¹⁸ Egy, a 2. század elejére keltezett kora római temető részletét ismerjük-Cseraljáról, s valószínűleg szintén korai temetőhöz tartozik a mihályházi református parókia telkén feltárt, ezideig magányos bronzedénymellékletes sír is.¹⁹

Ma már bizonyított, hogy a tapolcafői, hajdani melegvizes források foglalása a római korhoz köthető, 1. század végi éremmel keltezhető. A folyamatos jelenlétre 3-4. századi pénzek utalnak. (Sajnálatos, hogy anyagiak hiányában ezideig nem volt mód a korszak bármely, a fentiekben említett lelőhelyének (kivétel és Mihályháza) régészeti kutatására. Úgy túlnyomórészt csupán a felszíni gyűjtések anyagára és a megfigyelésekre hagyatkozhatunk.) Pápa és szűkebb környéke római kori települései egy közelebbről ezideig ismeretlen helyi úthálózat révén kapcsolódhattak a mai 8. sz. főútvonal nyomvonala környékén haladó főközlekedési úthoz, illetve a Kemenesszentpéter-határában látható, a Rába árterének szélén, a folyót követően haladó Savaria (Szombathely) -Mursella (Árpás) -Arrabona (Győr) úthoz.²⁰

374 táján a kvádok támadása a Balatontól délre fekvő területeket is elérte. Ezt pusztulási réteg hitelesíti pl. a keszthelyi erődben, végleg lakatlanná válik a balácai villagazdaság, ekkor rejtik el a Döbröntén talált érmeket. A gótok valamelyik csoportjának (400 körül) a Dunántúlon egyedülálló temetőjét mára már valószínűleg teljesen megsemmisítették a Csót-Újmajori kavicsbánya művelése során. 1991-93 nyarán viszont talán sikerült megtalálnunk újabb, hun kori temetőjüket Nagydém-Középrépáspusztán.21

A Dunántúlnak nyilvánvalóan egyik avar települési központja lehetett a város területén és közvetlen környékén. Ezt annak ellenére állíthatjuk, hogy tudjuk: több helyről ugyan, de meglehetősen kis mennyiségű leletanyag áll rendelkezésünkre. Az Úrdomb (1. ábra 9.) homokjában 7. századi - véleményünk szerint²² - vezéri temetkezést tárt fel Jankó L. Nagyobb sírszámú temető előkerülése ott nem várható. Az 1. számú sír aranyozott ezüst lemezzel borított, álcsatos övveretei (2. tábla 1.), az egyenes kétélű kard rangos egyénre utalnak.

László Gy.²³ feltételezését elfogadva mi is vezető embernek tartjuk az -aranyöves férfit. Ugyancsak korai, 7. századi temetkezést (gyermeksír) találtak a Nagygyimótra vezető országút melletti Báróchegyen (1. ábra 10.). Az Öreghegyen (1. ábra 11.) szintén kora avar temető van. 11 kibontatlan sírja lett visszatemetve. Az egyetlen feltárt női sír leletei:²⁴szemesgyöngy, orsógomb és övcsat (2.tábla 2.).

A késő avar kort két temető reprezentálja. Az egyik a Korona utcában (1. ábra 12.), az általános iskola környékére lokalizálható (hajdani Zárda). Az egyik megbolygatott sír indadíszes nagyszíjvége (2. tábla 3.) korhatározó. A másik az Agyaglik (1. ábra 13.) területén (a mai Mezőgazdasági Szakközépiskola környéke) talált. A Jankó L. által ismertetett nagykiterjedésű temetőből, amelyet a 8. századra keltezett a kutatás, igen szerény mellékletekkel rendelkező sírok kerültek elő. A többségében elkallódott leletek közül csak néhány darab, köztük fazék (2. tábla 4.)²⁵ került a múzeum gyűjteményébe.

Sajnálatos, hogy mindezideig egyetlenegy bizonyosan avar település nyomáról sem tudunk. Talán egy halovány iránymutatást sejtet az Elek-thermax mellett talált edénytöredék.²⁶

A honfoglalók rá- és mellételepedése - nyilván ellenőrzés céljából - az avar népességre régóta elfogadott álláspont a régészeti-történeti irodalomban.²⁷ Ezek után igencsak meg-lepő a város határának ilyen vonatkozásban tapasztalható leletszegénysége. Ennek magyarázata - véleményünk szerint - egyértelműen az anyagiakban szűkölködő pápai múzeum lehetőségeiben keresendő. A hajdani Mika-gyár (1. ábra 14.) környékén 1961-ben csatornázáskor bronz nyakperecet, gyűrűt és S-végű karikát (2. tábla 5-7.) tartalmazó sírt dúltak szét. A munkások valószínűleg temetőt bolygattak meg. A város azonosíthatatlan helyéről, minden bizonnyal temetőből származnak azok az állatfejekben végződő karperecek, amelyeket ugyancsak a múzeumban őrzünk (1. ábra 15., 2. tábla 8-9.).

Befejezésül megjegyezzük: ezen több ezer évig tartó időszak kutatottsága igencsak elmaradott a város területén. Ezért kényszerültünk arra - no, meg azért is, mert egy település korai története önmagában nem vizsgálható -, hogy a szűkebb régió ismeretanyagába építsük be a város területén előkerült emlékeket. Az azonban talán világossá vált e korlátozott terjedelmű gondolatsor révén is, hogy az itt vázlatosan ismertetett időszak megismerése halaszthatatlan feladata a múzeumnak, s a kutatottságnak legalább olyan szintjére el kellene jutni, mint amilyennel a későbbi korok vonatkozásában bírunk.