Somfai Balázs

Pápa mezőváros igazgatása 1848/49 után

Vázlat a város múlt századbeli ötvenes éveiről

A szabadságharc leverésével, amint az egész országra, Pápa városára is az elnyomás nehéz kora következett. A fegyverek erejével győztes császári hatalom Bécs -központú szemlélettel akarta kormányozni egész birodalmát, azon belül Magyarországot össze nem tartozó kerületekre széttagolva és eltörölve minden, addig működő területi vagy helyi önkormányzatát. Az abszolutizmus nem viselte el a fejlett mezővárosoknak azt az állhatatos törekvését, hogy gazdasági fejlődésük, igazgatási és bíráskodási önállósodásuk révén felemelkedhessenek, s akár a szabad királyi városi rangot megközelíthessék, hanem – mintegy –helyreállítva ebben az eredeti feudális rendet – voltaképpen a jobbágyfalvak szintjére vetette vissza őket. Több száz éves címét, mindig öntudattal említett kiváltságos városi rangját elveszítve – ha nevében meg is maradt városnak, pontosabban: mezővárosnak –, Pápa is a különféle járási szintű hivatalok alá rendelt községgé süllyedt le tizenegy esztendőre.

Az önkényuralom megszüntette a népképviseletet a város igazgatási szervezetében, amely pedig a külső tanács létével – természetesen a kor társadalmi viszonyainak megfelelő fokon – már a polgári forradalom előtt is fennállt. A felsőbb hatalom az általa kinevezett tisztikarra, azaz tanácsnokoknak mondott, valamint feladatukat is megjelölő címmel illetett hivatalnokokra bízta a város vezetését.¹

Pápa város történetének feltárásához rendkívül rosszak a forrásadottságok, mivel a város levéltára csak töredékesen maradt fenn.² A történeti folyamatokról ezért legfeljebb vázlatos kép alkotható. Azonban így is kirajzolódik tán a fejlődés menete, melynek főbb igazgatástörténeti vonásai a következőkben összegezhetők. Tartós tendencia mutatkozik a döntéshozó testület kiszélesítésére, bizonyos személyek meghívása, illetve a képviselőbizottmány megújítása útján. A népképviseleti elem visszahozatalára irányuló szándék a tanács részéről egyértelműen megnyilvánul. Másrészt pedig a hatalom oldaláról reformkísérletek tapasztal- hatók a közigazgatásnak létszámban és szakértelemben hatékonyabbá tételére, egy fokozatosan gyengülő diktatúra talaján.³ A hazafiság, a társadalmi haladás, de sokszor pusztán a túlélés egymással is vitatkozó kérdései és a dönteni kényszerülők válaszai tehetik érdekessé e méltatlanul elfeledett korszak históriáját városunk történetében.

1849. november 11-én Pápay Miklós , a megyehatóság pápai járási császári-királyi főbírája a behívott személyek csoportja előtt felolvasta Pap Jánosnak , Veszprém  vármegye császári-királyi főnökének reájuk vonatkozó kinevezési rendeletét, majd az új tisztviselőket feleskettetve, hivatalukba beiktatta őket. A kinevező okirat a változások indokaként a város pénzügyi helyzetére utal, a politikai eseményekről nem ejt szót.⁴

Pápa mezőváros új tisztikara 8 rendes és 4 tiszteletbeli tanácsnokból, valamint 7, további szakfeladatra megbízott tisztségviselőből alakult meg. A tanács, egyben az egész tisztikar feje a városbíró, Villax Antal ,⁵ helyettese Mikovinyi Ignác  lett. A többi tanácsbeli: Árky József , Bi-schitzky Miksa ,⁶ Fóris Mihály,⁷ Kiss I stván , Pakrócz Ferenc  és Polgár János  (ő tókerti felügyelő is). A tiszteletbeli tanácsnokok: Keresztes Antal , Mayer György , Röszler József  és Velsz Károly . További tisztviselők: Könnye Ferenc  főjegyző, Gyalókay Ferenc  aljegyző, Könczöl János  városi kapitány, Proszt János pénztáros, Czéhmászter Ferenc és Woita József⁸ árvagyámatyák, valamint Szedlmayer Mihály  adószedő (egyben vásárbíró és kvártélymester). A tisztikar testületi és alkalmazotti vonásainak keveredését jelzi, hogy a két legfontosabb nem tanácsbélinek, a kapitánynak és a főjegyzőnek tanácsi voksa volt mégis.

A tisztikar alakuló ülésén az ügyköröket is körvonalazták, amit a bekövetkezett létszámcsökkentés indokolt. A gazdasági ügyek, a pénzügyek, az igazgatás általános ügyei és az iratkezelés például a főjegyző feladatkörébe tartozott, a jogi ügyeket, a felsőbb szervekkel való levelezést, a tisztségviselőknek valamely kérdés megvizsgálására vagy eldöntésére szolgáló kiküldetését az aljegyzőre bízták. A közrend fenntartása többnyire a kapitány feladata volt.

Az új hatalom az említett kinevezésekkel hajtotta végre erőszakos rendszerváltását a helyi közigazgatásban. Amit nem tett meg 1849 első hónapjaiban, amikor császári lobogó lengett Pápa tornyain is, ahhoz fegyveres győzelme után is három hónapos várakozásra volt szüksége.

Akaratát természetesen addig is érvényesítette az önkény, szándékainak a megszállók adtak nyomatékot. Az 1849. július 17-én bevonuló császári sereggel érkező Putter Sándor  polgári biztos azonnali hódolatot követelt.⁹ Ekkor került sor 500 forspont (annyi kétlovas szekér), –legalább 1500 akó jó bor és 500 akó pálinka (hordóval együtt) ultimátumszerű követelésére is.

A rövid forradalmi korszak után 1849. augusztus 27-én ismét bevonult császári-királyi katonaság, élén Schwarz kapitánnyal és vele együtt megint Putter polgári biztossal, újabb súlyos hadisarcot vetett ki a most már végleg megszállt városra.¹⁰ Kórházi szükségletképpen 1000–1000 db lepedőt, inget, alsóneműt, 500–500 szalmazsákot, vánkost, pokrócot, egyéb cikkeket több százas tételekben és még 1000 akó bort követeltek öt nap alatt kiszolgáltatni. Lényegében egy több száz férőhelyes hadikórház teljes felszerelését igényelték, ami rendkívüli megterhelést jelentett a 13–14 ezres lélekszámú városnak. Mindent megpróbált a terhek enyhítésére a város elöljárósága, ám az eredmény csak az lett – ahogy az egyik krónikás írja –, –hogy az aprólékosabbak elengedtettek, a tetemesebbek megkívántattak.¹¹ Az igazi megpróbáltatást azonban a város végzetes eladósodása jelentette, az a nyomasztó pénzügyi teher, amely több, mint negyven éven át a városra nehezedett, gátolva a haladást.¹²

Az 1849. augusztusi osztrák sarc sajátos közigazgatástörténeti fejleménnyel járt. A követeléseket a város tanácsa természetszerűleg tiltakozással fogadta. De hogy –ily szorult helyzetében is a le nem rázhatott követeléseknek a lehetőségig eleget tegyen ,¹³ ülésére a helybeli megyei tisztségviselőket is meghívta. Hangsúlyozta, hogy a sarc ügyében kényszerhelyzetbe került, hisz –Pápa városának, mint nem önálló községnek a követelmény bármi csekély részének kiadásába se lehetne bocsátkozni¹⁴, és a tárgyalások egy esetleg még súlyosabb követelés megelőzését szolgálják. A kor tanúja, Martonfalvai  Elek szolgabíró szerint a bevonuló hadak parancsnoka is tett olyan kijelentést, hogy a sarc egy részét a járásra kellene kivetni. Mindenesetre küldöttek mentek Veszprémbe  az alispánhoz utasításért és egy küldöttség a császári hadak parancsnokságához is Győrbe , a sarc enyhítése érdekében. A Veszprémbe küldöttek ott sem az alispánt, sem más megyei tisztviselőt nem találtak (a megszállók elől ők elmenekültek), a győri főparancsnok pedig hajthatatlan volt. Hiába telt el a lélegzetvételnyi szünet – a helyi katonai parancsnok még erélyesebben követelte a sarcot. Értelmezése szerint az adott viszonyok közt a Pápán tartózkodó szolgabírák képezik ott a vármegyét, tehát függetlenül intézkedhetnek. A szolgabírák azonban nem fogadták el ezt az érvelést. A kialakult helyzetben végül a város tanácsa megkezdte a követelt javak kiszolgáltatását. Veszprém vármegye helyben tartózkodó tisztviselői ekkor kijelentették, hogy –a város ezen határozatáról – minél mást ezen szorult állapotában tennie nem is lehetett – hivatalos tudomást vesznek.¹⁵ Így önállósulva (vagy inkább magára maradva) Pápa a vármegye jogait is gyakorló alkalmi igazgatási szervezet székhelyének volt tekinthető, legalábbis egy súlyos intézkedés idejére. Ám ennek a valamiféle ideiglenes törvényhatóságnak a kapcsán aligha gondolt bárki szeparatizmusra! Pápa e kettős központú vármegye egyik súlypontjának számított évszázadok óta, ahol gyülésezett a vármegye, és amely városban 1824-től az egyik székháza is állt.

Az önkény rendszerének természetesen a behódoltatás volt a fő gondja, és nem az, hogy a magyar mezővárosok amúgy sem egyértelmű jogi helyzetét és gyakorlatát aprólékosan szabályozza. Így, bár Villax Antalt  legtöbbször városbíróként említik, előfordul polgármesterként is a városi jegyzőkönyvekben. Sőt, 1849. november 11-i kinevezésével hivatalosan –városbíró és polgármester lett, azaz új tisztsége mellett mintegy beosztásként meghagyták polgármesterségét. Személye, ahogyan a további tisztségviselők többségének személye is, a folyamatosságot jelentette a város vezetőségében. A –tisztikar megújítása előtt a járási főbíró bekérte a város tisztviselőinek, hivatalnokainak és szolgáinak névjegyzékét, valamint a város gazdasági állapotának kimutatását. Jó alkalom volt ez számára a nemkívánatosnak ítélt személyek eltávolítására, a feleslegesnek talált tisztségek, beosztások megszüntetésére és arra is, hogy némileg lejjebb szállíthassa a díjazások összegét.¹⁶

1853. február 5-én Kulcsár István  megyefőnöknek a járási közigazgatási főbíró által közvetített intézkedésére tisztújítást tartottak. –Pápa mezőváros tisztikara és képviselőbizottmánya ezúttal 33 fővel állt fel.¹⁷ A tisztikart vagy a gyakorlatban használt szóval: a tanácsot 14 személy alkotta, élén a városbíróval, aki Villax Antal  maradt. (A polgármesteri cím ettől kezdve hiányzik a jegyzőkönyvekből.) További 6 személy, Bi-schitzky Miksa , Fóris Mihály, Kiss I stván , Könczöl János , Pakrócz Ferenc  és Polgár János  tanácsosi kinevezést kapott újból, ők ugyanis addig is tanácsosok voltak. (A tanács 1851-ben még 12 tagú. Elvben 1852-ben is, de közülük 4-en a tanácsüléseken nemigen jelennek meg.)¹⁸ Szakhivatalnokok lettek, illetve maradtak: Könnye Ferenc  főjegyző, Osváld Dániel  aljegyző, Fördős György és Gross Ignác gyámnokok, Heckenaszt József  pénztárnok, Rikotty Károly  városi biztos, végül Hercz Ferenc , aki a tókerti felügyelő és a szegények atyja hivatalát is betöltötte. A hivatalnokok fontosságát aláhúzza, hogy közülük a főjegyző és a két gyámnok szavazati jogot is kapott a tanácsban, sőt, a fő- és az aljegyző a felsorolásban a tanácsnokokat megelőzi. A bizottmány tagjaként 19 főt nevez meg a jegyzőkönyv. Ők olyan személyek voltak, akiknek a nevével a tanácsülésekre alkalmanként meghívott urak (néha: –meghívott képviselő urak !)¹⁹ felsorolásában nemegyszer találkozunk 1852-ben, sőt, már 1851-ben is. Így Körmendy Dániel  uradalmi ügyvéd, Gitling Ignác  fűszerárus, Baráth Sándor  ház- és földbirtokos.²⁰ Bizottmányi tag Mayer György  nagykereskedő, gyárnok, Woita József építőmester, továbbá Czupor Horváth János  földműves és mások is.²¹ Annak ellenére, hogy az illető személyek ezúttal nem választás, hanem behívás útján váltak tagjaivá e szélesebb testületnek, a bizottmány 1853-ban történt újjászervezése a város abszolutizmuskori történetének viszonylag jelentős fejleménye a közigazgatásban. A bizottmányi tagokkal gyakorta kibővített tanács ülését egyszer –közgyűlésnek írja a jegyzőkönyv.²²

Az előbb említett meghívottak közt más neves személyiség is fel-fel- bukkan: Liszkay József  református lelkész, Kőszeghi József  plébános, Vermes Illés járásbírósági elnök, Steiner Antal  uradalmi épületjegyző, Tarczy Lajos²³ és mások, 1852. június 12-én például 8 molnármester.

Azoknak az éveknek az igazgatástörténeti-hivataltörténeti fejleményeiről, amely évekből a város jegyzőkönyvei elpusztultak, sajnálatos módon szinte semmit nem tudunk. Bizonyos pedig, hogy 1854-ben valamilyen szabályozás történt, amire már előre utal az 1853-as tisztújítás jegyzőkönyve,²⁴ és konkrétan említi a városbíró, a hivatalnokok és szolgák jogairól és teendőiről alkotott községi rendszabályt az 1857. évi jegyzőkönyv.²⁵ De mint városunk történetében annyi minden, ez a dokumentum sem érte meg a jelenkort. A történeti feltárás is elkerülte. Némi kép mégis alkotható abból, hogy az 1856. december 6-i tanácsülésben tartott tisztújítás alkalmával formájában a három évvel korábbi szervezetet újították meg. A városbíró ezúttal Mikovinyi Ignác  lett, az addigi helyettes polgármester. Községi tanácsossá tették Villax Antalt , a korábbi városbírót – 1856-ban megint gyakran polgármesternek írja a jegyzőkönyv –, Barinyai Vincét,²⁶ Körmendy Dániel t , Pakrócz Ferencet , Röszler Józsefet  és Velsz Károlyt . A jegyzők személyéről különös módon nem szól a szolgabírói rendelet; a jegyzőkönyvek szerint azonban Könnye Ferenc  főjegyző és Osváld Dániel  (al)jegyző a helyükön maradtak. Árvaatyák Woita József és Fördős György lettek, a pénztárnok, a városi biztos és a tókerti felügyelő – egyszersmind a szegények atyja – ugyanaz a személy maradt, mint 1853-ban. A 19 bizottmányi tag névsorában viszont jelentős a változás, feltűnnek olyan személyek, Kerkapoly , Martonfalvay, Tarczy és mások, akik az elmúlt években nem vagy alig vállaltak közszereplést.

A kinevezésekkel egyidejűleg a tanácsosok teendőit is megállapították. A rendelkezés lényege, hogy mind a hat tanácsosnak körvonalazták a hatáskörét, megnevezték az illetékességébe tartozó ügyeket. Villax feladata lett például a vásár- és piacügyek, a panaszok és a kihágási ügyek elintézése, a mértékek ellenőrzése, a marhalevelek kiállítása, Velsz Károlyé  a városszépítés és a köztisztaság ügyei stb.²⁷

Városunk hivatalszervezetének abszolutizmuskori történetében az 1857. évi tisztújítás a következő lényeges mozzanat. A birodalom belügyi kormányzata újabb reformáló kísérletének eredményeképpen jelentősen átszervezték a tisztviselői kart. A szolgabírói hivatal előbb az álláshelyekre folyamadók pályázatának véleményezését kérte a polgármestertől és –a község tanácsától , majd a tisztikar és a városi szolgák kinevezése következett.²⁸ A tisztviselői helyekre nem sok jelentkező akadt, de a két írnoki állásért heten is folyamodtak. A város ajánlatait a megyehatóság többnyire változtatás nélkül elfogadta. A város élén Mikovinyi Ignác  maradt.²⁹ 1857. szeptember 5-én került sor a városi tisztikar és a szolgák felesketésére, miután a szolgabírói hivatal rendeletét felolvasták. Könnye Ferencet  és Osváld Dánielt  tanácsossá (tanácsnokká), Nagy Boldizsárt  városi titkárrá, Heckenast Józsefet  pénztárnokká nevezték ki, a biztos maradt Rikotty Károly . Letette az esküt a két írnok, az öt fertálymester és a hat hajdú is. Úgy látszik, hogy megnövelték a polgármester hatalmát, és lényegesen kiszélesedett a főjegyzőféle –városi titkár és a biztos hatásköre.³⁰ A korábbi képviselői kar esetleges tevékenységéről a szűkszavú jegyzőkönyvek semmit sem árulnak el.

Igazgatástörténetileg fontos és a város történetében is érdekes téma lehetne az egyes tisztségek, hivatalok változásainak, a hatáskörök alakulásának végigkísérése, ám a forrásanyag töredékes volta csak erősen korlátozott megfigyeléseket enged meg.

Az 1849 késő őszén hatalmi szóval aljegyzővé tett Gyalókai Ferenc  – részben betegségére hivatkozva – 1851. június 28-án hivataláról leköszönt. Lemondásának végső oka azonban az volt, hogy a város bíráskodási hatáskörének megszüntetésével egész munkaköre megszűnt.³¹ Az abszolutista kormányzat ugyanis a közigazgatásnak és a bíráskodásnak egyébként a polgári fejlődés irányába mutató elválasztásával járási szinten is megpróbálkozott. 1850 és 1854 között így járási illetékességgel a császári-királyi szolgabírói hivatalokon kívül járásbíróságokat is működtettek (azután mint cs.-kir. vegyes szolgabíróságot összevonták őket). Az aljegyzői állás újjászervezésére mégis sor került, a közigazgatási főbíró 1852. november 12-én Osváld Dániel ügyvédet a városi aljegyzői teendők ellátásával megbízta. A munka tartalma azonban más volt, mint előzőleg. Ahogyan az indokolásból kiviláglik, az új közigazgatási év elején a sokféle adó-, közmunka- és egyéb összeírások teendői annyira megszaporodtak, hogy az egyetlenegy városi jegyző alig győzte erővel.³²

A közrend és közbiztonság helyi felügyeletével megbízott kapitány tisztségét a felsőbb helyekről érkezett hivatalos rendelet alapján Pápán 1851. december 20-án szüntették meg.³³ A tanács döntése nyomán Könczöl János  városi kapitányt azután a –tanácsi megbízott cím illette meg, de azért több esetben kapitányként említik a jegyzőkönyvek 1852-ben is. Úgy tűnik, a tanácsi megbízotti cím azután elenyészett.

A városi kapitányi tisztség eltörlését vélhetőleg az indokolta, hogy a belbiztonság fenntartására létezett egy nagyon is jól szervezett állami szakközeg, az 1849-ben felállított csendőrség (államrendőrség), amely Pápán is megjelent. Mindemellett szükség mutatkozott helyi erőkre is a személy- és vagyonbiztonság, a város mindennapi élete zavartalanságának biztosítására. Körmendy Dániel , aki előbb bizottmányi tag, majd tanácsos lett, az 1857. június 22-i ülésen részletes előterjesztést tett egy sor közérdekű ügyben. Ennek során városi rendőrség megszervezését is javasolta. A semmitmondó válasz első helyen a városi biztos létét hozza fel ellenérvként.³⁴

Más problémák megtárgyalásának szerencsére fennmaradt jegyzőkönyveit elemezve újabb információkhoz juthatunk. Az 1852. augusztus 21-i tanácsülésen olvasták fel Röck János  megyei főorvos közegészségügyi javaslatait.³⁵ Eszerint a városi biztos, Rikotty Károly  feladatát képezi az élelmi piac felügyelete³⁶ – különösen a lánckereskedelem megelőzése –, a mészárszékekben és a henteseknél levő hús ellenőrzése, a –szabad személyek (kéjnők) és a cselédek rendészeti felügyelete és az utcák tisztasága érdekében hozott rendelet megtartásának ellenőrzése. A marhavásárokat Óber János állatorvos (–baromorvos ) felügyeli, a halottvizsgálatokat pedig Lamberger Ignác sebész teljesíti.³⁷ A városi biztos dolga volt az utcakövezésnek³⁸ és a gyalogjárdák rendjének felügyelete is.³⁹ Szórványadatok szerint a házaló koldulás megakadályozására 1853-tól külön személyt alkalmazott a város: Kutasi Jánost , a koldusok felügyelőjét.⁴⁰

A jogi ismereteket kívánó ügyek, főleg a város pénztáraival kapcsolatos esetek – elsősorban a gyámsági ügyek – idővel képzett szakembert követeltek. Így lett 1852. március 20-án a város ügyvédje Martonfalvay Elek  ügyvéd, akit közbizodalommal neveztek ki.⁴¹

A császári-királyi megyehatóság 1856. február 26-án hagyta jóvá Makara György orvosdoktornak a város által községi orvossá való megválasztását.⁴² Az orvosi kötelezettségek pontos és lelkiismeretes teljesítésére hivatkozva ő már július 19-én úgy nyilatkozott, hogy a közel 14 ezres lélekszámú városban a községi orvos mellé egy községi sebész megbízatása szükségeltetik. A tanácskozmány – felsőbb jóváhagyás reményében – végül Feitl Móric  sebészt bízta meg a községi sebész teendőinek ellátásával.⁴³

–Legcélszerűbbnek találtatnék, ha az adóhátralevőségek behajtására egy adószedő neveztetnék ki, kinek egy városi hajdúval együtt kötelességében állna folytonosan házról házra járni, a tartozókat az elégtételre komolyan felszólítani, a fizetésben makacskodókat a hátralevőség erejéig megzálogolni s szükség esetében a zálogokat egy kiküldöttség jelenlétében elárusítani, a beszedett pénzeket a városi adóvevői hivatalba pontosan befizetni ... – Így hangzik az 1852. április 17-i tanácsülésen előterjesztett tervezet, mely szerint a város adószedői állást szervezett.⁴⁴ Az állami adó- és pénzügyi igazgatás hatalmas apparátusa mellett is szükséges volt tehát egy párhuzamos helyi szervre is, akárcsak a városi biztos állása esetében.

A szabadságharcot eltipró idegen hatalom mindent megtett a forradalom emlékének eltaposása, a nemzeti eszme eltörlése érdekében. Akaratát a polgári hatóságokra is rákényszerítette. Nem volt várható, hogy másképp legyen. Az ellenállás legkisebb jelét is idegesen fogadta az önkény, mint például amikor Albert főherceg, magyarországi kormányzó 1852. március 28-i ittjártakor a díszes fogadtatást megzavarta az, hogy a polgárok széles kalapszalagot viseltek. A szalagokat a csendőrök letépkedték, némely polgárt elzártak.⁴⁵ De már a császáriak első bevonulása idején, 1849 áprilisában méltatlankodva jelezte a polgármesternél a helybéli katonai parancsnok, hogy a házak falai –különféle magyar nevek- s felírásokkal beirkálva találtattak.⁴⁶

Egy hivatalos szervezet jegyzőkönyve, különösen egy városi tanácsi protokollum aligha alkalmas a mindenkori főhatalommal szembeni állásfoglalás kinyilvánítására. Pápa város 1852. évi jegyzőkönyvének írói megtalálták a módját mégis, hogy valódi érzelmeiket valahogy kifejezzék. Amint ugyanis a városi alapítványi, közkár- és takarékpénztárak cseppet sem biztató állapotát tárgyalták, a szóba került –Kossuth -bankók említésekor Kossuth nevét három ízben is végig nagybetűvel jegyezték be a hivatalos jegyzőkönyvbe.⁴⁷ Általában is jellemző, hogy ha mégis említeni kellett a forradalmi korszakot – leginkább a pénzügyi gondok kapcsán –, a jegyzőkönyv szerkesztői, szövegezői nem ellenérzéssel tették. A leginkább elítélő kitételek is inkább keserűséggel íródtak: –Ha (...) a hazai forradalom közbe nem jön , –a város pénzbeli állapotán kinőhetetlen csorbát okozó forradalom ⁴⁸ stb.

A város népe számára talán a katonatartás járt a legtöbb gonddal, az a probléma, amely a városatyáknak is sok fejfájást okozott. A hadműveletek befejeződése után, a különféle csapatok át- és elvonulásával 1850-ben egy állandó lovaskatonai egység telepedett a városba.⁴⁹ Kaszárnya nem volt, a középületeket – amelyeket háborús események idején úgyis mindig igénybe vettek – tartósan lefoglalni nem lehetett, így a katonák és lovaik elszállásolásának és tartásának terhei a lakosok nyakába zúdultak. Mivel a szegényebb, de istállóval rendelkező lakosok a jobbmódú, ám istálló nélküli házbirtokosokhoz képest túl voltak terhelve,⁵⁰ megpróbálták igazságosabbá tenni a teherviselést. Határozat született arról, hogy 600 nevezetesebb házbirtokosra, kinél lovaskatonának szükséges hely nincs, városi pótadót vetnek ki.⁵¹ Ki hogy tudott, úgy menekült a nem kívánt lakóktól. Az üres istállókat lebontották vagy átalakították. Hogy –a nép számtalan panaszát és folytonos zúgolódását megszüntessék , elhatározta a tanács, hogy három-négy közös istállót létesít.⁵² (A jegyzőkönyv hangsúlyozza, hogy a fontos döntés a tanács, a bizottmány és a –nép egyetértésével született.) Az elszállásolásban 150 emberrel és lóval számoltak. Közülük 140 ember és ló elhelyezésére – három –kvázikaszárnyában – három szállásadó vállalkozott.⁵³

A kérdést többé-kevésbé megoldani csak kaszárnya építésével lehetett volna. Egy lovasszázad befogadására alkalmas kaszárnya megépítését már 1852-ben elhatározta a város, a tervek elkészítésével is megbízták ifj. Pauly Mihályt ,⁵⁴ de pénz hiányában ebből nem lett semmi.⁵⁵ Végül aztán 1868–1869-ben épült meg az állami honvédlaktanya a korábbi Császár -major telkén.⁵⁶

Pápa város pénzügyi helyzete nagyon kedvezőtlenül alakult az abszolutizmus korában. A város háztartását számos kiadási tétel sújtotta: a katonaság beszállásolásának költségei, az utcakövezés, az utcai világítás kiadásai – melyek a városnak már akkor is nagy kiterjedése miatt voltak jelentősek –, a népes hivatali személyzet fizetése –s ezerféle előszámlálhatatlan, az ily központi helyeket terhelő más költség.⁵⁷ Pénzbeli körülményei napról napra szorultabbá válnak, –közpénztára csekély jövedelméhez képest ezerféle jelentékeny kiadásokkal túl van terhelve, a segélyezendő szegények száma egyre szaporodik, az alapítványok gyérülnek stb. – fest szomorú képet az állapotokról a jegyzőkönyv.⁵⁸

Legnagyobb súllyal a forradalom, a szabadságharc és a megszállások idején képződött óriási adósság nehezedett a városra. Pénzbe került a nemzetőrök kiállítása, a kenyér, a zab, a széna; katonai kóroda létesítése; a császáriak által követelt bor, pálinka és a kórházi szerek nagy tömege; az átvonuló seregek ruházása, jól tartása, az előfogatok biztosítása stb. A megsarcolt város vezetősége ugyanis legtöbbször népétől szedte össze a követelt javakat, utána fizetett a lakosoknak. A vereség után újabb kiadást jelentett a csendőrségi laktanya bérlete, felszerelése s í.t.⁵⁹

A város a kezelésére bízott pénzek elköltése, kényszerű kifizetése által annyira eladósodott, hogy nemhogy az adóssági tőkét nem tudta törleszteni, hanem a kamatokat is nehezen.⁶⁰ Néha a folyó kiadások fedezése is nehézségbe ütközött.⁶¹ Igaz, a forradalom alatt kiszolgált bor és pálinka árában megítélt 20.006 ezüstforintot 1855-ben kompútus útján végre elengedték,⁶² de akkor maradt még 50.000 forint adósság, amely összeg a kamataival együtt 1856-ban már több mint 61 ezret,⁶³ 1866-ban 80 ezret tett ki.⁶⁴ A súlyos pénzügyi kérdés végleges rendezésére csak a megerősödött Magyarország  volt képes – évtizedekkel később.⁶⁵

Részben a pénzügyekhez kapcsolódik az árvabizottmány megalakításának kérdése. A kiskorú árvákkal és más gondnokoltakkal való törődés a társadalom egészét érintő, felelősségteljes feladata volt már a feudalizmus kori városoknak is. Különösen az árvák vagyonának megfelelő kezelése számított kényes dolognak. Amikor a megyehatóság az árvabizottmány szervezését megkezdte, Pápa városában – igaz, másfajta pénztárakkal együtt – évenkénti 400.000 pengőforintos pénzösszegről volt szó.⁶⁶ A szervezés során a bizottmány illetékességét a pápai járás egész területére kiszélesítették.⁶⁷ Az árvabizottmány végül 1859. április 20-án alakult meg.⁶⁸

Pápa város hatósága az 1850-es években gyakran foglalkozott olyan kérdésekkel, amelyeket ma a városszépítés, esetleg a környezetvédelem körébe tartozónak mondunk. Egyes intézkedések nyilvánvalóan a felsőbb hatalom előtti hódolat jeleként születtek, és csak látszateredményeket hoztak. Albert főherceg, magyarországi kormányzó 1852. március 28-i látogatása tiszteletére például a csúfnak vélt vásári deszkabódékat elbontották, de a magas vendég távozása után visszaépítették őket.⁶⁹ Más rendelkezések ellenben olyan szándékokat fejeztek ki, amelyekben nehéz lenne a központi hatalom érdeke és a város társadalmának – akár meg sem fogalmazott – szükséglete közt éles ellentmondást találni. A fennmaradt jegyzőkönyvek számos alkalommal tudósítanak a gyalogjárók egyengetéséről, járdák kövezéséről, az utcák, szekérutak (úttestek) kövezetének építéséről, utcák, terek szintezéséről a víz elvezetése érdekében. Olvashatunk a Tapolca  partjának építése, fásítás, ezzel kapcsolatban faiskola létesítése és a köztisztaság iránti intézkedésekről – trágyagyűjtésről is. Nevezetes esemény lehetett, mikor lámpákat állítottak,⁷⁰ ez a közvilágítás kiépítése első fejleményének számít.

Pápay Miklós  közigazgatási főbíró 1853. július 23-án leiratban közölte a város vezetőivel Pápa város csinosítására és építésére vonatkozó rendeletét.⁷¹ Sajátos elegye ez az állami tisztviselő hivatalos –népboldogító intézkedéseinek és a pápai születésű férfiú helyben fogant elképzeléseinek. Új elem az építési és városcsinosítási választmány megteremtésének ötlete, illetve a választmány kinevezése, az építési felügyeleti hatáskörrel való ellátása. Néhány évvel később Radó Dániel  szolgabíró közli a várossal tervét a város haladására és csinosítására; a jegyzőkönyvből az előterjesztésre adott válaszintézkedésekkel is megismerkedhetünk.⁷² Radó vetette fel a sétatér megvalósításának gondolatát, ami aztán a korábbi fapiac helyén 1857-ben tényleg kialakult.⁷³

A város főjegyzője, Körmendy Dániel  tanácsos több dologban, köztük városszépítési ügyekben fordult a tanácshoz beadványával 1857-ben.⁷⁴ Szorgalmazta egyebek közt az Anna -kápolna melletti út és az ottani régi temető⁷⁵ szabályozását – a hamvak nyugalmának biztosításával –, a járdák és szekérutak folyamatos kövezését.

Szintén 1857-ben került sor Radó Dániel  újabb javaslatának megtárgyalására. Radó cserépcső ivóvízvezeték építésének gondolatával foglalkozott, terve szerint a föld alatti vezeték a Papiros-malom tájától vezette volna a Tapolca  vizét a városba, három-négy felszökő kiömléssel! A szennyvizeket is föld alatti csatornákon képzelte levezetni, vissza a folyó medrébe. A különös ötlet értékét számunkra kora adja meg, a kérdés szakszerű megoldása négy évtizeddel később történt.⁷⁶

Az önkényuralmi rendszer bomlását az 1859. évi itáliai háború gyorsította fel. A háború véráldozata és anyagi terhei kikezdték a Habsburg Birodalmat, mely azután területveszteséggel, az olasz tartományok elvesztésével került ki a háborúból. Még súlyosabb volt számára az erkölcsi vereség; az elnyomott népek szabadságvágya új lángra gyúlt.

A távoli háború hatása Pápán is érződött. Már május közepén megindult az önkéntesek toborzása itt is. A város, eladósodottsága ellenére a főtéren egy fabódét építtetett, a toborzáshoz 10 akó bort vásárolt, és fizette a zenészeket!⁷⁷ Június 30-án hódolati feliratot idézett a város az uralkodóhoz, melyre őfelsége szintén írásban válaszolt. –Legmagasabb kézirata megérkezéséről a szolgabírói hivatal útján október 12-én értesültek a városatyák.⁷⁸

Július 20-án már a sebesült katonák elhelyezéséről és ápolásáról kellett tárgyalniuk. –A felhívás szenvedő embertársaink iránti részvéttel s hazafiúi buzgalommal fogadtatott – írja a jegyzőkönyv –, s elhatároztatott, miképp Pápa városa igenis a járás minden községeiből való s ideszállítható sebes katonákat (...) gondos ápolás végett teljes készséggel elfogad, s ezek számára helyiségül az egyik községi katonai laktanyát felszerelendi.⁷⁹ A nagy szükségben még a szabadságharc alatti katonakórház számára annakidején adakozásból gyűjtött felszerelési tárgyak felkutatását is elhatározták, nem tudni, milyen sikerrel.⁸⁰

Évtizednyi dermedtség után megélénkült a közélet. Az ország Kazinczy Ferenc születése 100. évfordulójának megünneplésére készült. 1859. október 27-én Pápán is volt ünnepi megemlékezés, a református főiskola és ifjúsága rendezte, ez alkalomból emlékkönyvet is kiadtak.⁸¹ Széchenyi  1860. április 8-i tragikus halála után április 26-án gyászmisét tartottak, amelyen ott volt a bencés gimnázium tanári kara és tanulóifjúsága. A református kollégium is gyászünnepséget rendezett.⁸²

Nyílt demonstráció volt a bencések zászlóavató ünnepsége 1860. június 3-án, mivel zászlóanyának az 1858 januárja óta⁸³ Dákán  élő özvegy Batthyánynét kérték fel. Így emlékezik vissza több, mint hat évtizeddel utóbb az eseményre a korabeli résztvevő:⁸⁴ –Hetven esztendővel megfiatalodtam, visszagondolva (1856-ra és) 1860-ra, amelynek záró vagy zászlószentelési ünnepélyén szavaltam özv. gr. Batthyány Lajosné  jelenlétében Mindszenty Gedeonnak  költeményét:

Ki kell göngyölni azt a zászlót!

Hadd lengjen nyíltan, szabadon!

Hadd lássa meg minden ember,

Fönn, lenn és minden oldalon! 

Teleki László  1861 januárjában az uralkodó kegyelméből hazaérkezett. Első jelentős útja a mártír miniszterelnök özvegyéhez vezetett, Dákára . Teleki ittléte nem maradhatott titokban, a két nagy név kivételes tettre sarkallta a pápaiakat. 1861. február 28-án gyalogmenetben vonult Dákáig sok száz ember, és szónoklatok sora köszöntötte Telekit. A fáklyás tisztelgésen társadalmi és felekezeti különbség nélkül vett részt a tömeg.⁸⁵

Az 1860–1861-es kiegyezési kísérlet korából az utókor rendelkezésére áll egy pápai szemtanú írásos emlékezése. Voyta Adolf  önéletírásában⁸⁶ ekképp érzékelteti a kor hangulatát: –Amikor már kifelé állt Ausztria  dolga, egyszerre az egész országban magyarban jártak férfiak, asszonyok és gyerekek. Mindenki bizton várta Garibaldi  segítségét. Ekkor azonban a bécsiek fejükhöz kaptak, és csakhamar egy manifesztum jelent meg, mely szerint Ferenc József a magyarokkal ki akar békülni(...). Elrendelte a vármegyén és a városban az 1848-as törvény szerint a tisztviselők megválasztását. No, volt öröm, az volt a felkiáltás: Ezernyolcszázhatvan, amit vártunk, megvan! Ezzel aztán végleg elmaradt a Garibaldi-féle felszabadítás.⁸⁷

–... A Ház úgy határozott – folytatja a krónikát Voyta 1861-gyel –, hogy nem állunk szóba Ferenc József fel , hanem feloszlatjuk az Országgyűlést. Mindenki mondjon le (...), és egyúttal elhatározták, hogy nem szabad adót fizetni egész Magyarországon . Ezután jöttek keserves napok, az osztrák és cseh abszolutista hivatalnokoknak már régóta befellegzett, az új tisztviselők lemondtak, Ausztriának  pénz kellett, tehát ránk zúdította a vasas németjeit, ulánusait, dragonyosait, egy-egy házba 10-20 embert s lovat (...) addig, míg az illető az adóját meg nem fizeti! – Ezzel vége volt a magyar nép szép reményeinek...⁸⁸

A történelem folyamatát azonban ideig-óráig lehet csak feltartóztatni. 1861-ben a helyi közigazgatásban, a kiegyezéssel országosan is megnyílt az alkotmányos fejlődés útja, aminek eredményeképpen Pápa 1872-ben rendezett tanácsú városi rangot nyert.