Ács Anna

Fejezetek Pápa város népéletéből

–Nem könnyű feladat manapság e mindent nivelláló és lassankint minden életviszonybeli speciális vonást megsemmisítő korban valamely vidéknek a lakás, ruházat, táplálkozás, szokások stb. körébe vágó különlegességeiről beszélni. Mert hovatovább egyáltalán nem lesznek ilyenek, sőt – kivált városokban – már jóformán ma sincsenek.¹ Akinek nincs tudomása e sorok írójáról és az általa megfogalmazott gondolatok keletkezésének idejéről, nyilván a ma etnográfusának summás megállapítását érzi benne. Pedig a híres pápai történeti családnevet viselő ifj. Martonfalvay Elek  vélekedett így közel egy évszázada. A megyei adószedő fia,² a szülővárosában költői tehetségéről ismert ifj. Martonfalvay³ az idézett mondatokkal indította a Pápa város egyetemes leírása című monográfia népéletet bemutató fejezetét. 1905-ben valóban alig talált –egy-egy avitikus vonást a pápai népi (tehát nem polgári: iparos és paraszti) életmódban, szokásokban. Ezért lehet ez a tanulmány a monográfia egyik legrövidebb fejezete. Bár a tömörségnek, összefoglaló jellegnek a terjedelmi korlátozottság is oka lehet. Erre maga a szerkesztő, Kapossy Lucián  is kénytelen volt utalni bevezetőjében.⁴ Ifj. Martonfalvay csak alapvonásai-ban mutatta be a város népi építészetét és lakáskultúráját mint régi, lassan-lassan letűnt hagyományt, amelyet rögtön összevetett a polgári enteriőrökkel. –Ruházkodásuk érdekessége is a múlté – kellett kijelentenie. Viszont régi elemeket őrzött meg a század eleji pápai –parasztlakodalom , mert –-megvolt s megvan ma is a menyasszonytánc, a főkötő feltétele és másnap a tyúkverő. Sajnálhatjuk, hogy sem a lakodalomhoz, sem a jeles napokhoz kapcsolódó szokásokat (háromkirályozás, balázsjárás, húsvéti locsolás, pünkösdi királynéjárás, adventi ólomöntés, Luca-széke készítés, betlehemezés-)⁵ nem írta le legalább főbb jellegzetességeit kiemelve. Azok a frissen megjelent monográfia olvasói számára ismertek voltak (vagy lehettek), részletes ismertetésük nem jelentett volna talán érdekességet, különlegességet. Ám a tanulmánykötet 20. század végi olvasói – közéjük értendő az etnográfus is – csupán sejtik az ifj. Martonfalvay használta terminológiák tartalmát. A fejezet mégis forrásértékű. Századunk elejéről nincs egyéb híradás a pápai népéletről, arról a tradicionális kultúráról, amely főként szóbeliséggel és megfigyeléssel őrződött meg nemzedékek során át. A szakember munkamódszereit, precizitását nincs jogunk számonkérni ifj. Martonfalvaytól. A népi kultúra vizsgálatával foglalkozó tudomány, a néprajz, klasszikus nevén etnográfia is csak a 19. században alakult ki és az 1900-as évek elején érett végleg tudománnyá hazánkban. Szakemberképzése pedig még később, 1929-ben indult meg a szegedi egyetem újonnan indított néprajz tanszékén.

Ifj. Martonfalvay tevékenysége nem talált követőre Pápán. Éppen a várostörténeti monográfia megjelenésének évében, 1905-ben került el Pápáról az a bencés tanár, aki a magyar népi kultúra karakterisztikus területe, a néptánc kutatásának vált úttörőjévé a későbbiekben. Dr. Réthei Prikkel Marián  1900-ban kezdte el tanítani a magyar és latin nyelvet, szépírást a város neves gimnáziumában. Könyvtárosi munkát is végzett, valamint belső munkatársa volt a Pápai Hírlapnak. Pápán elsősorban nyelvészeti témák érdekelték. Itt írta a Pray-kódex című tanulmányát⁶, s bizonyára már Pápán elkezdett dolgozni az 1906-ban megjelent A magyar táncnyelv című munkáján. Nevét A magyarság táncai című monográfiája tette országosan ismertté. A mű a Magyar Néprajzi Társaság Könyvtárának I. köteteként látott napvilágot a szerző halála előtti évben, 1924-ben. Pápai adatot is tartalmaz. A vidéki táncokról írt fejezetben Réthei megemlékezett egy olyan pápai táncról, amelynek csak a neve maradt fenn. A –pápai szütyőke valamilyen ugrós tánc lehetett. Erre utal a neve, a szütyőke szó ugyanis a dunántúli tájnyelvben szöcskét, kabócát jelentett.⁷ A dunaszerdahelyi születésű író, piarista tanár , Csaplár Benedek  jegyezte fel a régi dunántúli szólást: –Dejszen ollyan bor ez, hogy eggy iccéjétől eljárhatja az ember a pápai szűtyőkét.⁸ Rétheit  a magyar tudományos tánckutatás és a népi táncmozgalom egyik megalapozójaként tiszteli a néprajztörténet.⁹ A tanár, a nyelvész szól hozzánk főműve előszavából: –Tudományos munkát akartam írni, de olyan stílusban, hogy ne csak szaktudósok értsék, hanem minden műveltebb magyar okulhasson belőle. Evégett külön gondot fordítottam a nyelvbeli kifejezés világosságára.¹⁰

Ha a tudós bencés tanár hosszabb ideig élt volna Pápán, bizonyára felfigyelt volna a helyi népélet nyelvi, táncbeli és egyéb jellegzetességeire, és vélhetően azokról tudományos-népszerűsítő cikkek sorában számolt volna be.

A pápai kollégiumban az 1910-es évek elején indult meg a falukutatás és a néphagyományi-néprajzi gyűjtés. A munka elindítói és irányítói Sándor Pál  és Kapossy Lucián  tanárok lehettek. Az 1911-12-es tanévben a képzőtársulat pályadíjat tűzött ki népdallal foglalkozó pályaműre.¹¹

A néphagyományok gyűjtésére buzdította a pápai tanuló ifjúság népes táborát a Magyar Néprajzi Társaság és a Folklore Fellows magyar osztályának a városban tartott vándorgyűlése. 1913. június 1-jén a főiskola tornatermében számos budapesti társasági tagot és etnográfus szakembert fogadtak. Az –igen látogatott ülést megtisztelte jelenlétével a pápai gróf Esterházy Pál  ifjú, szép neje is. Délelőtt nyolc néprajzi témájú előadás hangzott el, köztük több helyi vonatkozású. Sebestyén Gyula  a Thaly-ügy kapcsán kuruc kori költészetünk emlékeinek hitelességeiről és a megyénkben felfedezett Szencsey-kódexről értekezett. Thury Etele  református akadémiai tanár Bornemissza Péter  ördögi kísértetekről szóló prédikációját, mint a magyar néphit 16. századi leggazdagabb tárházát ismertette. A mű egyetlen példányát a református főiskola könyvtára őrizte, ezért Thury javasolta újrakiadását. Pethes János , a pápai állami tanítóképző intézet igazgatója gyermekkori élményeit idézve beszélt a falusi népiskolákról és a népi gyermekjátékokról. Báró Nyári Albert  –Veszprém  vármegye keramikai művészetéről szólt. Külön foglalkozott a pápai, városlődi és herendi gyárak történetével, kiemelte –művészetük népi vonatkozásait . Flóri Oszkár  bencés főgimnáziumi tanár Magyar népszokások címmel a dunántúli népélet több folklóremlékét elemezte. Az előadások szövegét nem jelentették meg, csupán Herrmann Antal  Néprajz és pedagógia című dolgozatát közölte teljes terjedelmében egy hét múlva a Pápa és vidéke című lap.

Június 1-jén délután kezdődött a Folklore Fellows magyar osztályának IV. ifjúsági gyűlése. A Folklore Fellows, a néphagyományt kutató nemzetközi szövetség alig két éve alakult magyar osztálya az 1912. évi sárospataki és egri vándorgyűlés után a pápai tanulóifjúságot kívánta bevonni a magyar folklórhagyományok gyűjtésébe. A szervezet magyarországi elnöke, Sebestyén Gyula  tájékoztatta a résztvevőket az országos gyűjtőmozgalomról, annak minden várakozást felülmúló eredményeiről. Ismertette a gyűjtőmunka célját és módszereit, kiosztotta a segédeszközként szolgáló –Tájékoztató füzeteket. Úgéretet tett a pápai ifjúság által gyűjtött anyag könyvalakban való megjelentetésére. Majd a Magyar Néprajzi Társaság főtitkára, Solymossy Sándor  és Erdélyi  Lajos  Folklore Fellows- tagok tartottak szakelőadásokat a gyűjtési módokról illetve a Pápa vidéki népnyelv hangtani lejegyzéséről. Ezt követően jelentette be dr. Horváth József  akadémiai igazgató a pápai tanintézetek gyűjtőszövetségének megalakulását. Az ifjúsági gyűjtőszövetség tagjai a Református Teológiai Akadémia hallgatói, a Református és a Bencés Főgimnáziumok VI-VIII. osztályos növendékei, az Állami Tanítóképző Intézet, valamint a Református és Római Katolikus Tanítóképző hallgatói voltak Pápán. A néprajzi gyűjtőmunka elősegítésére a Főiskolai Nyomdában szabványos formájú, kék papírkötésű füzeteket készítettek. A Kiss Tivadar  könyvkötészetében megvásárolható füzetek címkéin fel kellett tüntetni a gyűjtésre vonatkozó legfontosabb adatokat: a gyűjtő nevét, osztályát, a gyűjtés helyét és idejét. A pápai gyűjtőszövetség munkáját tanárok irányították: Horváth József főiskolai igazgató, Flóri Oszkár  bencés, Kapossy Lucián  és Sándor Pál  református gimnáziumi tanárok. Jelentős pályadíjakat tűztek ki a folklórgyűjtést végző tanulóifjúság számára. Jutalomtételeket tűzött ki a Kisfaludy  Társaság, a Magyar Néprajzi Társaság, a Magyar Nemzeti Múzeum, külön annak Könyvtári és Néprajzi Osztálya, a magán-adományozók között szerepelt a Pápai Takarékpénztár és a Balaton -Egyesület is.¹²

A népes s a Pápai Hírlap cikkírója szerint –nemcsak tanulságos, hanem szép és lélekemelő vándorgyűlés hatására már a nyári szünidőben elkezdődhetett a gyűjtőmunka. Sajnos intenzitásáról, eredményességéről nem alkothatunk teljes képet, mivel anyaga mégsem jelenhetett meg nyomtatott formában. Töredéke kéziratban maradt fenn a Sebestyén-hagyatékban, a Budapesti  Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára őrzi azt a kevés anyagot, amely feltehetően a pápai gyűjtőszövetségtől származik (egy tételt Pápa környékéről, hat tételt a Göcsejből). A Dunántúli  Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményében Pápán azonban fellelhető három gyűjtőfüzet. Ezek szokás- és hiedelemanyagot és nagy számban népdalt és műdalt tartalmaznak a VI. és VII. osztályos tanulók lejegyzésében. Ha a gyűjtött anyagot a származás helye szerint tekintjük át, pápait nem találunk közte. A tanulók szülőföldjük folklórhagyományait rögzítették gyűjtőfüzeteikben Madaron, Pusztarádócon  és környékén, a Balaton  mellékén, Komárom  megyében, Göcsejben, Körmend vidékén és Pápa környékén.¹³ Az 1960-as évek elején még 2-3 folyóméternyi (tehát nagyszámú) hasonló füzetet őrzött a pápai gyűjtemény. Ez lehet a pápai gyűjtőszövetség eddig ismeretlen anyaga.¹⁴ Nyomára lelve értékes folklóradatokat találhatnánk bizonyára nem csupán a távoli vidékekre és Pápa környékére, hanem Pápára vonatkozóan is, századunk elejéről.

Ha az 1930-as években él Pápán egy Balogh István  formátumú történész,¹⁵ nem mulasztja el megvizsgálni, hogyan egyesült a településen az ún. magas- vagy városi kultúra a népi kultúrával, milyen tagozódású városi társadalom képviselte ezt a sajátos műveltséget, miként alakult ki a pápai (azon belül a külön felső- és alsóvárosi) öntudat. Jellemezte volna a városi társadalom régi elemeket őrző hitvilágát, szokásjogrendszerét, külön kiemelve az I. világháborút követő évtizedek gyors változásainak főbb vonásait.

1933-ban dr. Tóth Ferenc  a várost és környékét bemutató –természeti- és emberföldrajzi tanulmányában már így fogalmazott: –Néprajzi vonásokról a város belső területén nem beszélhetünk. Ma már minden városias körülöttünk. A környék azonban még mutat föl ruházkodásában, beszédmódjában sok kisalföldi jelleget.¹⁶ Tíz évvel később hasonló véleményét vetette papírra Bognár Imre Ede : –A modern életviszonyok egyre jobban eltüntetik a speciális pápai vonásokat, s településünk külső képe egyre hasonlóbb lesz más városokéhoz.¹⁷

Vajon a ma etnográfusának van-e esélye fellelni a hajdani népélet nyomait a 20. század végi Pápán? Akkor, amikor beteljesülve érezhetjük ifj. Martonfalvay Elek századunk eleji megállapítását, mert a tradicionális kultúra napjaink fejlett kommunikációs technikája következtében országszerte erősen visszaszorult. A hagyományos népi kultúra kizárólag reliktumokban él, és egyre inkább átadja helyét a sokkal jobban integrált közkultúrának.

Szerencsés esetben a jelenkor néprajzkutatója az idős pápaiak megtartó emlékezete és írott források alapján nagy vonalaiban rekonstruálni tudja a századforduló és a század első évtizedeinek városi népéletét. A jelzett időszakban még viszonylagos egységet képezett a város számottevő, falusias szinten és falusias körülmények között élő földműves-iparos lakossága. 1920-ban az össznépesség 20,7 %-a élt őstermelésből, de ez az arány nagyobb lehetett a város iparosítása előtt. Tíz év múlva 16,9 %-ra módosult az őstermelők aránya, s a későbbiekben alig változott: 1943-ban a városi lakosság 16,5 %-át tették ki. A II. világháború éveiben, de még az 1950-es években is foglalkozást és külső formát tekintve a legfalusiasabb városrész a jobbára katolikus földművesek által lakott Felsőváros  volt. Ugyancsak falu benyomását keltették az Alsóváros  szélső utcái parasztházaik mögött húzódó gazdasági épületeikkel és nagy udvaraikkal.¹⁸

Ez a népesség – de részben a város polgársága is – hagyományozta a város keletkezéséről szóló mondákat. A helynévgyűjtő Pesty Frigyes  1864-ben két eredetmonda tartalmát foglalta össze egy-egy mondatban. Úme az első: –-Szt. István királyunk Géza atyai szívének legnagyobb örömére itt mondta először –Papa . A második szerint: –Szt. István nevelője Adescht grófnak ajándékul esvén nem csak Tata, hanem Papa (utóbb Pápa) is állítatott. A mondák közül az elsőt napjainkban is ismerik, mesélik az idős pápaiak.¹⁹ Egy újabb eredetmondát közölt Kis Ernő  1905-ben. Ez az 20immár harmadik monda szintén első királyunk uralkodásának, pontosabban megkoronázásának idejére viszi vissza a város s a városnév eredetét: –Ecce Pápa misit mihi Coronam-ime a pápa nekem koronát küldött-kiált fel Szt. István e város helyén, midőn a Rómából visszatérő Asztrikkal találkozott, kinek a II. Szilveszter pápától hozott koronát felmutatta- A nép, látván a koronát, örömmel kiált fel és élteti a pápát, aki azt küldte, s a király a küldő iránt érzett hálából e várost Pápának nevezte el.²⁰

Későbbi kor, a török idők emlékét idézik a városban általánosan ismert alagútmondák. A pápai várból ezek szerint sok-sok alagút vezetett a belváros házainak pincéibe.²¹ Ezeken keresztül menekültek az ostromlott vár védői a hagyomány alapján. Úgy tartják, hogy a menekülést szolgálták a belváros utcáit nem egyvonalban, hanem hol jobbra, hol balra kissé eltolódva folytató, ám mégis összeköttetést teremtő közök. A védők a –közlék – így nevezik Pápán e keskeny utakat – segítségével jutottak ki a déli, veszprémi kapuig.

A 18. század eleji Pápáról, a kuruckori településről emlékezik meg több népdalunk. A Rákóczi  szabadságharc középső éveiben keletkezett –Vak Bottyánról való ének így említi Pápát:

„Kevély Pápa, mint egy páva, de nincsen orcája,

Mert akármely nyalka kuruc könnyen fér hozzája.

Nem gátolja földből épült posványos bástyája.

Sem pediglen sárbul csinált sorompós kapuja.”

 

Balogh Ádám  pápai származású rokont hívott nótájában:

„Sándor Ferkó sógorom-

Adsz ide a jó borom...”

 

Az Őszi harmat után kezdősorú dalban a bújdosó kurucok a számukra kedves tájak között sorolták fel Pápát:

„Kurucoknak kedves földje,

Gyöngyös mente, Rába völgye,

Pápa tája, Győr eleje –

Be jó annak a kenyere.”²²

Alig egy évszázad múltán a francia seregek pusztították a várost. A hagyomány szólt arról a magyar huszárról, aki üldözői elől a város utcáin át a vár előtti piacra menekült. Ott vette észre, hogy már-már utolérték. Erre hirtelen visszarántotta a lovát, és a mellette szinte elrepülő franciát –egy alkalmas csapással maga előtt küldte a másvilágra.²³ A helyi emlékezet őrizte meg annak a cigánynak a történetét is, aki lelőtte a francia sereget vezető generálist. A cigány baka a borsosgyőri kapu kőhídját körülvevő bodzabokrok közé rejtőzött. Innen lőtte le a törökmuzsikával lassan vonuló francia csapatot vezető generálist a lováról. Az őt mindenütt kutató franciák elől a szűk híd alá menekült. Mivel nem találtak rá, a franciák parancsot adtak ki a városi tanácsnak, hogy rövid időn belül állítsák elő, különben felgyújtják a várost. A keresés nem vezetett ugyan eredményre, mégis elkerülték a tűzvészt a pápaiak. Helyette két órán át tartó szabad rablás következett: –A győzedelmes ellenség- dúlt-rabolt, ahol mit lehetett. A baka a híd alatt rejtőzött két napig és három éjjel étlen-szomjan. A harmadik éjszakán egy hatalmas záporeső öntötte ki menedékhelyéről. Az esővíz hátán elúszott messze túl a városon. Amint partot ért, gyalogosan indult az ezredéhez Győrbe . Vitéz tettéért Pápán később kitüntették és megjutalmazták. A cigány bakával a háború után gyakran találkozhattak a pápaiak. Utcáról utcára botorkált –borból hatalmasan bekapva, utcahosszat szokta kiáltozni a gyerekeknek, hogy ő azon vitéz, ki a francia generálist lelőtte lováról, mutatván vörös hajtókás invalidus kabátja mellén csillogó érdempénzét...”²⁴

Az 1848-49. évi polgári forradalom és szabadságharc idejéből eredeztetik a napjainkban is népszerű nótát: –Söprik a pápai utcát- A magyar honvédek énekelték a városon áthaladva. Kmetty csapatának nótázásáról jegyezték fel: –És hangzott az már a városon kívül és a győri úttól, keresztül a piacon, s kifelé a veszprémi úton át, mert Tapolcafő  alá vonultak. És mind halkabban-halkabban hangzott a dal, amint a várostól távolodtak, még vissza-vissza vágott némelyik magasabban járó sora, hogy: –Mit kérdi azt a kapitány, Megyek a szeretőm után , s azután egészen elnyelte a hangot a távolság. –Tudjuk, Kmetty honvédei a nótában a városnevet aszerint változtatták, ahol éppen átvonultak, mégis a dal a későbbiekben Pápát tette híressé országszerte, állandósult benne a város neve. Vajon azok, akiknek az ajkán ma felcsendül ez a nóta, hallottak-e egyáltalán arról, hogy milyen nevezetes korban, kik által verte fel dallama először Pápa csendjét?!²⁵

De hagyjuk a háborúkat, harcokat! Inkább idézzük a város életének különleges ünnepeit, a vásárok színes forgatagát, nagy elevenségét, messzire elhangzó zaját, csábító zsongását. Pápa szinte a kialakulásától magához vonzotta híres vásáraira a messzi vidékek lakóit is. Vonzása nem véletlen. A településföldrajz és néprajz bizonyították, hogy a legjelentősebb vásárhelyek ott létesültek, ahol két ellentétes táj találkozik egymással, úgynevezett peremterületen.²⁶ Pápa a Bakony -hegység és a Kisalföld  találkozásánál fekszik, a Pápai-síkság középső részén. Több, más-más földrajzi helyzetű, gazdasági, társadalmi és kulturális strukturálódású táj veszi körül: a Marcalmellék , a Sokoróalja, a Bakonyalja  és a Somlóvidék . Kapcsolatai azonban távolabbi tájakra, a Bakonyra, Kemeneshátra  és a Rábaközre  is kiterjedtek, sőt Sopronból  is felkeresték országos vásárait.²⁷ A vásárhely keletkezéséhez járultak a várost hat irányból átszelő utak. Itt futnak egybe, keresztezik egymást hosszú évszázadok óta, élénk átmenőforgalmat adva a városnak, színesítve mindennapi életét.

Pápa piactere az általános európai gyakorlatnak megfelelően a 15. század utolsó évtizedeire kiépülő kővár előtt alakult ki. Közepe táján állt a Szt. István vértanúról elnevezett városi plébániatemplom.²⁸ A település szíve, a későbbi Fő tér egyben egyházi városközpont is volt. A 18. században a barokk remekeként újjáépült templom, a pápaiak –öregtemploma mindenkor a fenség érzetét keltette a vásározókban, hatalmas arányaival mintegy rájuk telepedett. Nagyharangjának messzire elszálló hangja pedig a vallásos élet mindennapi törvényeire fegyelmeztette a vásárok, hetipiacok sokadalmát, kis időre csitította azok máskor oly természetes emberhang-sűrűjét, különös zajait.

A pápai vásárról – tudomásunk szerint – Mária királyné emlékezett meg először 1383-ban. A leírások szerint elég forgalmas hely lehetett, mert ide hozták a Marcalmellék  és a Pápai-síkság lakói a gabonájukat, halukat, itt értékesítették a Bakony  vidékiek a meszet, fát, faszerszámokat, és itt szerezték be ipari és más élelmi szükségletüket, így fontos cikként a sót.²⁹ Pápa városa a Bakony északnyugati részének lett a vámhelye, s a vámjoggal kapcsolatos útkényszer ide irányította a környék forgalmát. A Garaiak  pénteki hetivásár-tartási jogot is nyertek, ezzel még látogatottabbak lettek a pápai vásárok.³⁰ A portyázó török hadak pusztításai következtében a pápai piac forgalma erősen csökkent, sok Pápa körüli település puszta hellyé vált a 16. században. De a háborús bizonytalanság ellenére híresek voltak a pápai –kótyavetyék . A piactéren állandó üzletek és boltok épültek. A gabona-, zöldség- és állatvásárokat a városfalon kívül, a Halászkapu alatti térségen tartották.³¹ A város kereskedelmi forgalmára jellemző, hogy a 17. század folyamán külön pápai harmincados vámhivatalt állítottak fel.³² Az 1694. december 14-én kelt Conscriptio Arxis Papensis említést tesz az uraság piacon álló kocsmaházáról. Ebben a hét országos vásár alkalmával két hétig, évente tehát 14 hetet kocsmároltatott kizárólagos joggal.³³ Pápa országos vásárainak a száma a következő évszázadokban sem változott. A régi kalendáriumokat lapozgatva a Közönséges Vásárok Magyarországban cím alatt Pápa városánál következetesen hét országos vásárt soroltak fel. A kalendáriumokban feltüntették a vásárok idejét is. Ezek szokás szerint egyházi ünnepekhez kapcsolódtak. Az évben az első Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához, február 2-hoz; a második Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez, március 25-hez; a harmadik országos vásárt a Szentháromság vasárnapját, vagyis a változó ünnepet, a pünkösdöt követő első vasárnap utáni kedden és szerdán tartották; a negyedik Sarlós Boldogasszony napjához, július 2-hoz fűződött; az ötödik Nagy Boldogasszonykor (Mária mennybemenetelének ünnepe) volt, augusztus 15-hez kapcsolódóan; a hatodik a Kisasszonyi vásár szeptember 8-án, Szűz Mária  születésének emléknapján s az évben utolsó, a hetedik a legnagyobb Mária-ünnepek egyike, a Boldogasszony fogantatásának, másként a Szeplőtelen fogantatásnak ünnepéhez, december 8-hoz csatlakozott. A pápai országos vásárok két napon át tartottak, mindig kedden és szerdán. Ha ezek a napok éppen ünnepre estek volna, úgy a következő hétre ugyancsak e napokra tették át a vásár idejét. Ha számbavesszük a pápai országos vásárokat az ünnepek rendje szerint, feltűnő, hogy azok egyetlen kivétellel – bár az sem teljes kivétel – Mária-ünnepekhez kapcsolódnak. Ha az évszakok szerint számláljuk őket, télre esik két vásár, tavaszra egy, nyárra három és őszre, koraőszre egy. Közülük a leghíresebb, leglátogatottabb a nyári nagy munkák végeztével a kisasszonyi volt. Különös, hogy ezt már csak a december 8-i országos vásár követte. Az őszi betakarítási munkák után ekkor nyílott módjuk a környékbelieknek és a távoli vidékekről idelátogatóknak termékfeleslegük értékesítésére és a télre még szükséges áruk, ruhafélék beszerzésére.

Ha a pápai országos vásárok számát a veszprémivel vetjük össze, a számok tükrében is kiviláglik: Pápa megyei viszonylatban a legfontosabb vásári központ volt, maga mögött hagyta a múlt század végéig – s még századunk elején is – a megye központját, Veszprémet .³⁴ Ott négy országos vásárt tartottak, évszakonként egyet-egyet: Vízkeresztkor, Gergely  napjához, augusztus 10-hez, vagyis Lőrinc napjához és Miklós napjához kapcsolódóan december 6-án. Századunk elejére hirtelen közel megduplázódott a veszprémi vásárok száma. A hagyományos időben tartottakhoz újabbak csatlakoztak: február 14-én, május 4-én, azaz Flórián napján, szeptember 21-én, azaz Máté névünnepén. Ezzel a pápaiakkal megegyezett a veszprémi vásárok száma. A megyeszékhelyen az országos vásárok kijelölt két napja hétfő és kedd volt.

Pápát nemcsak a megye, de a Dunántúl egyik legforgalmasabb ipari és kereskedelmi központjaként, vásárvárosaként tartották számon. Forgalmát tekintve Veszprémen  kívül maga mögött hagyta Celldömölköt , Csornát , Devecsert , Jánosházát  és Zircet  is. Országos vásárainak vonzási köre északon Szanyig , illetve Veszprémvarsányig , délen Kisszőlősig, illetve Csehbányáig  terjedt ki.³⁵ Pápa országos vásárainak vonzási köre még inkább tágult az állatvásárok alkalmával. A város különösen az állatvásárairól lett híres. A Dunántúlon  az első helyre sorolták a pápai állatvásárokat forgalmuk alapján. Országos viszonylatban is előkelő helyen állt, mindjárt Debrecen  után következett századunk elején.³⁶ A pápai állatvásárokra évente mintegy 8-9 ezer szarvasmarhát, 5-6 ezer lovat, 8-10 ezer sertést szoktak felhajtani.³⁷ A vásárok forgalmáról rendszeresen beszámoltak a múlt század hetvenes éveitől folyamatosan megjelenő pápai újságok. –A folyó hó 7-én tartott marhavásár forgalma kétszer akkora volt, mint az azt megelőző november havié. Eladatott ugyanis 1511 darab szarvasmarha és 322 darab ló, összesen 1843. – adta hírül a Pápai Lapok 1882. február 12-én a gyertyaszentelői országos vásárról. Az előző vásár hónapját hibásan közölték, nyilván a december eleji szeplőtelen fogantatási vásárról volt szó. 1922. szeptember 16-án e sorokat olvashatták a Pápai Hírlapban: –A kisasszonynapi országos vásár első napjának e héten, kedden szép idő kedvezett. Rengeteg állatot hajtottak fel, de csak kisebb része kelt el, mert a kereslet nem volt akkora, mint ahogy az eladók várták- 1933-ban ugyancsak a –kisasszonyi vásáron kiszállításra egy vagon, belföldre tíz vagon marhát vettek a kereskedők, 1.700 darab volt egyébként a felhajtás, melyből nyolcszázon felül adtak el.

A környező, de a távolabbi falvakban is előre meghirdették, a kisbíróval kidoboltatták a következő pápai országos vásár napjait. Annak ellenére, hogy a hagyomány és a kalendáriumok lajstromai alapján már köztudottak voltak. 1914 januárjában a városi tanács a városi állatorvos javaslatára elhatározta, hogy az országos vásárok előtti és utáni pénteken is tart állatvásárt. A városi rendőrkapitányt utasították, hogy az új vásárokról tájékoztassa a környékbeli községeket.³⁸

A falvak népe izgalommal várta a vásár napját. Különösen a gyerekek készültek rá. Kiváltképp azok, akik a szülőkkel együtt indulhattak e jeles napon a városba. De várták a vásár napját az otthon maradó kicsinyek is. Tudták, kijár nekik a vásárfia, a mézesbáb, cukorka, fésű vagy bicska. Esetleg ruhafélét is ígértek nekik, ezért nagy volt a várakozás.

Az állatvásárra hajnalban indultak a 15-20 kilométeres körzetbe eső helységekből. Többnyire gyalogoltak még az 1930-as években is. A gyerekek, ha az idő engedte, mezítláb mentek, lábbelijüket vállra vetve vitték. Csak a város első házaihoz érve húzták fel újra. Egy-egy falu lakói hosszú sorban haladtak Pápa felé vásárt látni, vásárolni, illetve eladni tojást, tejet, gyümölcsöt a feleslegből vagy hogy kis pénzhez jussanak, amin valami szükségeset vehetnek a háztartáshoz. Mire a városba értek, –összeállt a menet . A Pápától 20 kilométerre fekvő Marcal  menti Csögléről  kevesebben gyalogoltak be a vásárra. Ha nem akadt fogat a számukra, úgy nyolc kilométert tettek meg gyalog Külsővatig , ahol vonatra szálltak. Visszaútban kerestek olyan csöglei vagy a falun áthaladó lovaskocsit, amely áruját eladva megürült s vásározókat szállított. Az ilyen fuvarért nem illett pénzt elfogadni. A szívességet általában munkával (kapálással, szénagyűjtéssel, kendermunkával) viszonozták. A vásárra tartó férfiak elmaradhatatlan –felszerelése volt a bot a kézben, a tarisznya a vállon ennivalóval és a kulacsban innivalóval. Csak ritkán vízzel, inkább pálinkát, bort rejtett a szomj oltására, áldomás ivására. Az eladásra szánt állatokat, lovat, szarvasmarhát a hátsó saroglyához vagy a lőcskocsihoz kötötték, saját lábukon mentek a kocsi után. Kizárólag a kisebb állatokat: juhot, borjút tették fel a kocsira, fejüket gondosan lekötözve.³⁹ A közelebbi településekről a sertéseket az úttal párhuzamos csapáson hajtották fel a vásárra. A falubeli állatkereskedők, a kupecek 15-20 sertést is tereltek a pápai vásárra a jó eladás reményében. A környékről Pápadereskét  tartották kupecfalunak, mert lakói előszeretettel foglalkoztak állatok adás-vételével.⁴⁰ Az állatok vásárra hajtásakor előfordult, hogy egy-egy állat megszökött, elkóborolt vagy a –kertek alatt hazament. Pápa vidékén ismert a mondás: –Kert alu jár, mint a kovácsi südő ilyen eset kapcsán keletkezett.⁴¹

A távoli településekről, hogy idejében érkezzenek a pápai vásárra, már előző nap útnak indultak. Az éjszakát valamelyik város közeli vagy városbeli beszálló vendéglőben töltötték.⁴² A hosszú út után megpihentek, állataikat is ellátták és beköttették a vendéglőhöz tartozó istállóba. Másnap kora reggel frissen indulhattak a vásárra.

Szokás szerint az országos vásár első napján, kedden tartották az állatvásárt Pápán. Helye többször változott a századok folyamán. A középkorban a városfalon kívül, a mai Március 15. téren adtak helyet az állatvásároknak.⁴³ Később a város délkeleti végére, a Szélesvíz és a Csóka vendéglő környékére került ki a híres pápai állatvásár. A borjúpiac azonban megmaradt a régi helyén még a múlt század hetvenes éveiben is. Annak ellenére, hogy ekkor már sétateret alakítottak ki – 1857-től használhatták Promenádként a pápaiak a régi vásárteret – a tér kerítése mellett volt a borjúpiac. Végül 1879-ben helyezték át innen az állatvásárra.⁴⁴ A városi tanács a sertéspiacot különválasztotta az 1870-es években, de a polgárság tiltakozására kénytelen volt visszahelyezni a Csóka vendéglő mellé.⁴⁵

A város határának tagosításakor a város szélére tették ki az állatvásárt. 1877-ben az Alsóváros  szélén, a Tanítóképző közvetlen szomszédságában alakították ki a helyét közel egy évszázadra.⁴⁶ A Tanítóképző hallgatói – ha tehették – élénk figyelemmel kísérték a tanintézet ablakából a vásári nyüzsgést, színpompát. Történetek keringtek köztük a látottakról, hallottakról. Az 1930-as évek elejéről maradt fenn annak a gazdának a históriája, aki a nagy szegénység közepette úgy szabadult meg a lovától, hogy megkérte az egyik libát áruló vásárbelit, vigyázzon a lovára, mert sürgős dolga akadt. Biztosítékul magával vitte a libát, a lóért pedig nem tért vissza.⁴⁷

A vásárteret gerendakerítés vette körül. Ide kötötték ki az állatokat. A kerítés városfelőli oldalán kapu volt, közelében, már a kerítésen belül állt a pénztár. Ott kellett befizetni az állatok után járó vásárpénzt.

Az állatvásár kora reggel indult és még a déli harangszó előtt befejeződött. Az állatokat a vásáron nem etették meg, hiszen hajnalban jóllakatták őket a vásárba indulás előtt. Ritkán adtak nekik enni zsákféléből, ha szükséges volt. A vásárt állandó zaj kísérte. Szívesen alkudoztak, beszélgettek vevőre várva az állatot felhajtó gazdák. A zsivaj csak akkor csitult, amikor székre állva megverte dobját a vásárbíró és értesítette a közönséget, hogy megérkeztek a zsebmetszők, mindenki vigyázzon a pénzére. Ám zsebmetszők nélkül is sokan a vásáron hagyták pénzüket. Évtizedekkel ezelőtt is dívott az –itt a piros, hol a piros szerencsejáték. A vásár rendjére csend-őrök ügyeltek. Mindig akadt lopás vagy egyéb csendőrökre tartozó ügy. A pápai állatvásárt járta rendszeresen a –bullás , a vándor kés- és fésűárus. Disznóölőkéseket, bicskákat árult fa- és szarvasagancsnyéllel meg csontfésűket. A pápai mézesbábosok márcot árultak a vásáron nagy, 6-10 literes rézkannákból óarany színű üvegpoharakba töltve. Gyorsan fogyott, mert a gyerekek szívesen itták az égetett cukorból fűszerekkel főzött nedűt, amit a pápaiak tréfásan méhsernek neveztek.⁴⁸ A bábossátor a vásártér szélén állt. A gyerekek itt vették meg a vásárra gyűjtött pénzükből a mézesbábot, apró cukorkát, és a szülők itt szerezték be a vásárfiát az otthon maradt gyermekeik számára.

A felnőttek a sikeres adásvétel után paroláztak és áldomást ittak. A vásárban mértek szeszesitalt, bort – télen forralt bort –, és a lacikonyhákon frissen sült kolbászt, hurkát fogyaszthattak a vásárlátogatók. Az állatvásártérrel szemközti Jáger kocsma sok vásári üzletkötés utáni mulatozásnak adott helyet. De nagy forgalma volt vásárok alkalmával a Csóka vendéglőnek is.⁴⁹

A pápai állatvásárok jellegzetes alakjai voltak a fehérköpenyes állatkereskedők, a –cenzárok . Mellettük álltak az alkalmazottaik, a hajcsárok. A felvásárolt állatokat – főként szarvasmarhával kereskedtek – a vásárról egyenesen a vasútra hajtották. Pápáról a Dunántúl  más vidékeire és Budapestre  szállították az állatokat, de külföldre is sok került belőlük.⁵⁰ A pápai állatvásárokat az export szempontjából is az ország legjelentősebb vásárai közé sorolták.

A vásárról hazatérő környékbelieknek hosszú időre beszédtémát adtak a vásári élmények. Sokáig emlékeztek egy-egy sikeres adásvételre. Gyakran feljegyzést is készítettek róluk a kalendáriumok erre szolgáló, külön befűzött üres lapjaira.

A múlt században még városszéli állatvásártér az 1950-es években szűnt meg. Helyén emelkednek a Kilián-lakótelep házai.

A pápai gabonapiac is élénk volt évszázadokon át. Nem a város határában termett, hanem a Pápai-síkság gabonájával kereskedtek. Túlnyomórészt rozsot termeltek, búzát kevesebbet. Itt értékesítették a távolabbi vidékek: Marcalmellék , Rábaköz, Somló  vidék gabonafeleslegét is. Szívesen vásároltak itt a soproni, győri és vasi gabonakereskedők.⁵¹ A legtöbb gabonát a helyi zsidó gabonakereskedők vették meg a pápai gabonapiacon. Ţk a legmódosabb polgárok közé tartoztak. Házaik a Fő téren vagy annak közelében álltak.

De gabonakereskedéssel, illetve spekulációval többen foglalkoztak a termelők közül is. Nemes Székely János  csöglei közbirtokos a múlt században nemcsak saját gabonáját bocsátotta áruba a környék piacain, hanem – figyelve az egyes piacok közti árkülönbséget – maga is vásárolt fel gabonát olcsóbban, hogy később haszonnal továbbadja. Spekulációi váltakozó eredménnyel végződtek, nem voltak mindig sikeresek. Naplójába feljegyezte, hogy 1836-ban olcsó gabonát vetetett a pápai és veszprémi piacon. Tavasszal akarta eladni, ám a gabona ára nemhogy emelkedett volna az őszihez képest, hanem csökkent. Még ebben az évben újabb veszteség érte. Cselédjével két kocsi árpát küldött be a pápai piacra. A rakodást nem ellenőrizte, így fordulhatott elő, hogy a lyukas zsákokból minden gabona kiömlött, amire a kocsis megérkezett Pápára. 1848-ban ismét kár érte visszaútban a pápai hetivásárról. Áruját szerencsésen eladta és saját szükségletre ecetet és fél mázsa sót vásárolt. A Marcal  mellé érve az állatait szándékozott megitatni, de a kocsi beledőlt a folyóba, és mindene odaveszett.⁵²

A pápai gabonapiacot a Nagytemplom mögött, a hajdani belsővár betemetett árkának helyén tartották. A gabonát kocsikról zsákokban árulták a hét két napján, kedden és pénteken. Az –ősi pénteki hetivásárhoz 1872-ben engedélyezték a keddit.⁵³ A pénteki gabonapiac azonban jóval forgalmasabb volt, mint a keddi. Akkor ritkábban álltak a gabonászsákokkal megrakott kocsik. Itt, illetve a Nagytemplom északi oldalán árusították a kukoricát és a burgonyát is. Sok kukoricát vittek fel Pápára a tapolcafőiek és a nagyteveliek. Burgonyát főként az adászteveliek, kupiak, gyimótiak és tapolcafőiek adtak el, egyszerre 5-10 mázsányit egy-egy kocsiról.⁵⁴ A fejeskáposztát karácsony táján és tavasszal szekérrel szállították a pápai piacra. A veremből kiszedett káposztának ezidőtájt már jó ára volt. A lencsét a kiváltságos múltú, híres bakonyi faluból, Szentgálról  vitték a pápai piacra. Szentgáli lencsét ettek a református kollégium diákjai is, hagyomány szerint tőlük vásároltak. Váli professzor lánya rendszeresen a szentgáliaktól szerezte be az egész évre szükséges mennyiséget családja és nagybátyja, Jókai  Mór számára. Emlékirataiban így fogalmazott: –Megvolt a híres lencsevásár! A kisasszony napi (szept. 8.) utáni vásárt nevezik így Pápán mert csak ezen az egyetlen vásáron lehet ott lencsét venni; a szentgáliak által termelt, híres jóságú lencsét, mely ízletesség tekintetében túl tesz a stockeraui portékán...⁵⁵

A hetipiacra gyakran még közel 20 kilométeres távolságból is gyalog hordták be a tojást, vágott baromfit. Az asszonyok a fejükre tett tekercsen vitték az eladni szánt portékával megrakott vékát, környékbeli szóhasználattal zsomport. Kezükben kannában tejet, tejfölt cipeltek. A pápai piacra tejet hordó gannaiakat –tejes kannai -aknak csúfolták a környéken.⁵⁶ A tejesasszonyok, a –milimárik a Griff szálló előtt kaptak helyet 1922 szeptemberéig. Ekkor a –tejfelpiacot a Fő térről áthelyezték a zöldségpiac helyére, a Szent Benedek  térre.⁵⁷

A pápai piacon kitűnő véres- és májashurkát árusítottak a teveliek. Innen kapták –hurkás csúfnevüket.⁵⁸ A –sóskás salamoniak vadsóskával és gombával (vargánya, csiperke, szentgyörgygomba) jelentek meg a piaci napokon.⁵⁹ Az asszonyok csokorba kötött hóvirágot, tőzikét, –kékibolyát , –szentgyörgyvirágot (azaz gyöngyvirágot) is árusítottak. A virágot előző nap délutánján vagy kora hajnalban szedték le, és másfél-két órás gyaloglás után reggel már a piacon voltak. Sok salamoni földnélküli családnak adott megélhetést a kosárkötés. Vessző- és karkosaraikat, borítóikat, nyírág seprűiket a pápai piacon értékesítették. A –csóti söprüsök szintén itt jelentek meg vesszőmunkáikkal.⁶⁰ A kosarasok az 1930-as években már külön, a Széchenyi  téren (ma Március 15. tér) árusították portékáikat.

A gyümölcspiac a régi helyén, a Fő téren maradt 1922-ben. Csak később tették át a Tókert elejére. A pápai hegyekben termő sok gyümölcs feleslegét a helyi piacon adták el. 1733-ban a pápaiak sokféle gyümölcsei közül a források kiemelték az itt termő –különösen kiváló őszibarackot.⁶¹ Körte, alma, barack, szilva is került piacra a délkeleti határ hegyeiről és az Úrdombról, kisebb részben a Meggyeskertből, Tókertből és a város szélein levő gyümölcsösökből. Az Öreghegyen  levő 3 holdas Kluge -szőlőből a család szakácsnéja árusította a szőlőt és gyümölcsöt. A padláson –zsuppra tett szőlőből télen vittek a pápai piacra a környező szőlőtermelő falvak (Tapolcafő , Vaszar ) lakói. A kínálatot bővítette a falvakból piacra került vadalma, vadkörte, gabonában érlelt, karácsony táján eladásra szánt télikörte, a kenyérsütés után aszalt szilva, alma, a szárított gomba – a pápaiak kiváltképp a vargányát szerették – és a sütőtök (népi nevén úritök).

A pápai piacra kerülő zöldség túlnyomó többsége is a várost körülvevő –hegyekben és a nevezetes Tókertben  termett. A hajdani várvédő tó helyén 1771-ben kialakított területen olyan minőségi kertkultúra fejlődött ki, amelyet a kor leghíresebb magyarországi kertkultúráival (nagykőrösi zöldség és gyümölcs, makói hagyma, szegedi paprika, kecskeméti és halasi gyümölcs, győri petrezselyem) hasonlítottak össze.⁶² –Zöldségben országszerte való köztudomásulag, nagyok vagyunk, valósággal döntőleg hatunk nagy vidék piacára. Sárgarépánk, hagymánk specialitások, bár kitűnő tókertjeink mindent megteremnek: sajátszerű mégis, hogy bár mindenből nekünk is van elég, télre való eltevés céljából győri petrezselymet, bakonyvidéki német káposztát és bödögei krumplit szoktunk – legalább azelőtt – venni – adott hírt a szívós hagyományról századunk elején ifj. Martonfalvay Elek .⁶³ A pápai zöldségféléknek, köztük különösen a sárgarépának még az 1940-es években is jó híre volt. A környező megyékbe (Zala , Vas , Fejér  és Győr  megyébe) kocsiszám szállították innen a zöldséget maguk a termelők.⁶⁴

A Fő téri piac – Francsics  naplójában: –főpiac – adott helyet a kenyér- és kalács-, valamint a süteményárusoknak. A sütőasszonyoknak az adott munkát, hogy a polgári családok városszerte nem sütöttek otthon kenyeret, és az egyes kalács- és süteményféléket is a piacról szerezték be. Francsics naplójában megemlékezett a francia háború utáni drágaságról, –melyben egy közönséges piarci kenyeret 4-5 forintért lehetett venni.⁶⁵ Francsics családja is elszegényedett apja borkereskedői manipulációi miatt. Az éhezéstől testvérnénje mentette meg őket, aki kezdetben a kenyérsütőnéktől kért hitelbe egy-egy kenyeret, mígnem –-azon gondolatra vetemedett, hogy anyám kezdjen kalácsot sütni a piacra . A sütéshez hitelbe kapott lisztet a –vörös Izsák zsidótól . Francsicsné  mákos patkóit lánya árusította reggelente a piacon vékába terített tiszta abroszról. Süteményének hamarosan olyan híre kelt, hogy –tüstént elhordták tőle a legjobb házokba . Később Francsicsné vásárokra is járt kalácsaival, süteményeivel, –mégpedig eleinte csak egy ládával, később két kocsival vitt némely nevezetesebb vásárokra; és talán soha nem történt, hogy abból csak egy falat vissza, haza jött volna.⁶⁶

A pápai piacok, vásárok elmaradhatatlan portékája volt a mézesbáb. Központi helyen, a szökőkút előtt álltak a pápai bábosmesterek: Katula Gyula , Nagy József , Geiling Jenő sátrai az 1930-as években. Korábban Nagy Károlyné  és Tuczai Sándor  is vásározott. A mesterek nevét a sátorponyvákon olvashatták a vásárba látogatók. Pápa híres volt bábosiparáról, a környék vásárain, búcsúin is kelendők voltak a pápai mesterek mézes- és bábostésztái. Közvetlen fogyasztásra mézescsókot árultak mandulával díszítve, dióspuszedlit, borbamártogatót, aminek a tésztájába gyümölcsízt is kevertek és forralt borban megmerítve fogyasztották. A vásárlók kedvelték a stanglit, ami puszedlitésztából készült. Hosszú, keskeny darabokat formáltak belőle, és tetejét meghintették gorombára tört süvegcukorral vagy mandulával, esetenként kandírozott gyümölccsel. A zsidók pénteken a főzelék sűrítésére tiszta mézes tésztából, tetején mandulával távedlit vásároltak. A festett bábokat ajándékként dísznek, illetve játéknak vitték. A bábostésztákkal telerakott sátrak már látványukkal is vonzották a vásárlátogatókat. Gyermekszemet gyönyörködtettek a mára fe-ledett formák: az óra-, tányér-, bohóc-, hintó-, Mikulás-, ördög-, bölcsőben ringó pólyásbaba- és lovashuszárbábok. A legények tükrös mézeskalács szíveket vettek kedvesüknek. Verses üzenetük a megajándékozott lányokhoz szólt. Katula Gyula bábosmester mézeskalács szívein e kétsoros vallomásokat olvashatták:

„Szeress imádott kedvesem,

Tedd menyországgá életem.”

 

„Négyszemközt szeretnél lenni,

Szívemről vallomást tenni.”

 

„Vess rám kérlek egy pillantást,

Tudj Isten látjuk-e egymást.”

 

„Fogadd hűn e csekélységet,

Mint szívből vett emléket.”

A bábossátrak árui között bábolvasók és karácsonyfadíszek is voltak. Rendszeresen árusítottak márcot. A –méhsert nem csupán kellemes ízéért itták, hanem literszámra vásárolták a skarlátos gyermekek gyógyítására. A pápai bábosmesterek közül többen gyertyát is öntöttek. Katula mester műhelyében még az 1960-as években is készültek gyertyák. Főként az ünnepek előtt fogytak nagyobb mennyiségben: matricás díszgyertya gyertyaszentelőre, hajlított gyertya Balázs napra, halottak napjára gyászgyertya sárga színben, alul fekete sávval, karácsonyra pedig a színes gyertya volt kelendő. Tőlük vették rendszeresen a kocsigyertyákat és a templomi gyertyákat is. A zsidók számára öntötték és fonták a vékony gyertyaszálakból hajfonatszerűen az abdolesz nevű gyertyát, ünnepeikre pedig a vékony, egyenes szálú –hamukagyertyát . A környező sváb községek lakói náluk szerezték be a vakstelkinek nevezett vékony viaszszál gyertyát, amit halottak napján égettek és adventben a hajnali misére menet, több szálat egybekötve.⁶⁷

Ugyancsak a szökőkút közelében kínálta áruit a naptáros kikiáltó. Ékesszólással hívhatta fel a figyelmet az 1840-es években az újonnan (1837-ben) felállított főiskolai nyomdából kikerült pápai Közhasznú Kalendáriumra. 1838 decemberében jelent meg először, mindjárt 12.000 példányban. Hirtelen kelt népszerűségét bizonyítja, hogy az 1840. évre már 20.000 példányban nyomták ki.⁶⁸

Szerkesztője a tudós fiatal professzor, Tarczy Lajos  volt, aki a mulattató funkció mellett oktató szerepet szánt a naptárnak. A Fazekas Mihály  által szerkesztett, 1819-ban indított debreceni magyar kalendárium nemes hagyományait folytatta Tarczy a pápai naptár összeállításakor.⁶⁹ Ennek szellemében jelentek meg e sorok az 1840. évre kiadott kalendáriumban: –-A pápai naptár csak igaz ösmereteket akar terjeszteni; babonáknak s akárminemű balgaságoknak soha hódolni nem fog, ha bár kárával történnék is ez- mi e kalendáriumot a köznép azon részének szántuk, melly nem vaktörténetekre, hanem tiszta belátás után okos meggyőződésen alapuló hiszemre támaszkodik. Tarczy ezért a csillagászati részt Albert Ferenc  budai csillagásszal írattatta, és maga is jelentetett meg bennük ismeretterjesztő cikkeket. Bár munkái alatt nem szerepel a neve, de a kortársak számára egyértelmű volt e kis tanulmányok szerzőjének személye. Az 1840. évre megjelenő naptárban a kor technikai vívmányait ismertette Gőzhajó, illetve Vasutak címszó alatt. A témához kapcsolódóan adomát is közölt –Futkosy, jön a gőzhajó címmel. A következő évre kiadott kalendáriumban a korszerű tüzelésről, valamint a szemről és a szemüvegekről értekezett. A gazdasági jegyzetekben praktikus tanácsokat adott a faültetésről, a tagosztályról, a jó szénakészítés módjáról, a lencse- és borsótermesztésről. A pápai Közhasznú Kalendárium évente közölt népdalokat, bordalokat, érzelmes históriákat (1841-ben Darvas Júlia  és Böjti István  szerelmének szomorú históriáját Vízakna városából), hosszabb-rövidebb adomákat, verses talányokat a szokott rovatok mellett.

Tarczy az 1840. évre készült kalendáriumban még hetente közöltetett időjárási regulákat. Bár megjegyzést fűzött hozzájuk: –A pápai kalendáriom csalni és balgaságokat terjeszteni nem akar: azért azon jövendölések, mellyeket abban a hetek után találtok, nem ámítások. Azok mind igaz, tapasztalás s tudomány által bebizonyosodott szabályok- csak vigyázzatok ezen szabályokra, vigyázzatok az időjárásra: meglátjátok, hogy rövid idő alatt hasznokat veenditek- A következő évi naptárban mégis elhagyatta a regulákat. Pontosságra törekedett az országos vásárok közlésében is. A kiadó kérte az olvasót, hogy ha hibát talált volna vagy valamelyik település időközben új vásárt nyert volna, közölje azt a pápai Református Főiskola Könyvnyomtató Intézetével.

Bizonyára Tarczy igényességének köszönhető, hogy a pápai kalendárium folyamatosan közölt verseket neves magyar költőktől. Kölcseytől  a Zrínyi  énekét, Bajzától  a Boréneket hozta. A naptár hátsó borítóját a pápaiak kedvelt kirándulóhelyének, a Somló  várának metszetével díszítette, a metszet alatt ismeretlen szerző Somló című versének négysoros részlete olvasható.

A pápai Közhasznú Kalendárium szórakoztató jellegének megfelelően a naptári részhez az egyes hónapokat jellemző rövid rigmusokat csatolt. Úgy szól az 1840. év Télelő havához, vagyis decemberre írt vers:

„Nosza hát vigan légy,

S jövő esztendőre kalendárjomot végy,

Fogadom, hogy ha a pápait megveszed,

Annyit mesél, magad halálra neveted.”

A nagy tudományú fiatal professzor az új szellemű naptárral – ugyanúgy, mint filozófiai előadásaival – kihívta maga ellen a maradiság és butaság képviselőinek támadásait. Az egyházkerületi jegyzőkönyv rögzítette, hogy a szilasbalhási gyülekezet panaszt tett a kalendárium ellen –illedelmet és vallásos érzést sértő közleményei miatt.⁷¹

A pápai piaci kalendáriumárus terjeszthette a szintén Tarczy által szerkesztett másik népszerű kalendáriumot, a Mezei Naptárt is. Az olcsó naptárt a Magyar Gazdasági Egyesület adta ki, első ízben 1840-ben. Az öt év múlva már 80.000 példányban megjelenő naptár a –földművelő nagyközönség számára készült, és az okszerű gazdálkodást s egyéb közhasznú ismereteket kívánta terjeszteni szerte hazánkban.⁷²

A kalendáriumok mellett ettől az árustól szerezték be a különböző ponyvatermékeket, imakönyveket, de a levélpapírt is. Századunkban választéka bővült a hetente folytatásokban megjelenő külföldi regényekkel, képes hetilapokkal.

A Fő téri piacon árusították cserépedényeiket a fazekasok. A pápaiak mellett kirakodtak a tüskeváriak, akik főleg korsókat, a sümegiek, akik fazekakat és a győriek, akik főzőedényeket (káposztásfazekakat) kínáltak. A közeli településekre fejen vitték a piacról az –abrincsos fazekat a gombócos káposztának . Általában lakodalmakra főztek ezekben a nagyméretű edényekben. Meréthey Zsófia kéttornyúlaki lakodalmára is Pápán vásárolt fazékban főtt a káposzta 1901-ben.⁷³

Paraszti használatra szolgáló edényeket készítettek a pápai fazekasok, és helyi mesterek rakták a pápai középületek kályháit is. A 18. század elejétől önálló céhszervezetbe tömörült mesterek közül néhányat csak névről ismerünk. Az egyházi anyakönyvekbe 1814-ből Tóth Péter  inbricarius, 1831-ben Nemes István  fazekas mester, 1840-ben Dukits József  fazekas, 1841-ben Galambos Gábor  korsós nevét és foglalkozását jegyezték be.⁷⁴ Három pápai fazekas neve az általuk készített remekmívű céhkorsókon őrződött meg. Kulcsár Ferenc  neve az 1799. szeptember 12-én a pápai szűrszabó ifjú társaság számára formált korsón olvasható.⁷⁵ –Érdemes Laki János  mester a pápai takács ifjú társaság korsójára –írta rá nevét 1829. január 31-én.⁷⁶ Novák József  –Polgári Fazekas Mester Pápán 1844 Május 24-én feliratozta a –Csöglei  Atya Társ - Czéh korsóját.⁷⁷ A zöld mázas, domborműves technikával díszített korsók ünnepi szerepet kaptak a megrendelő szakmai szervezetek, társulások életében, s a céhélet jeles napjain hírét vitték a pápai fazekasok mesterségbeli tudásának. A városi polgári juss elnyeréséért folyamodó fazekasok közül is ismerjük néhánynak a nevét. 1834-ben folyamodott a városi tanácshoz Salamon János  gyarmati származású, Pápa, alsó-majoroki fazekasmester és Ürmös József  helybeli fazekas.⁷⁸ 1841. szeptember 11-én kérte magát polgárnak a város közismert fazekasa, Kobzi László.⁷⁹

Pápai fazekasboltról is van tudomásunk 1835-ből. Ekkor újította meg Reigner Mátyás  fazekas hét társával együttes boltbérletét három évre az uradalommal.⁸⁰ Talán ebben a boltban vagy az elődjében vett új korsókat az eltörtek helyébe az ifjú borbélyinas, Francsics  Károly  –négy garasokért , hogy szigorú mestere észre ne vegye a hiányt, és a kár megfizettetésén kívül meg ne korbácsolja. A város lakói sok vizeskorsót használtak a múlt század végéig. Mivel a város kútjai salétromos vizet adtak, a Tapolca  folyóról hordták a vizet a főzéshez és a szomj oltására. Ezért reggel hét óráig megtiltották a mosást és a lóúsztatást a folyóban. A pápai házakban korsókban tárolták a tapolcai vizet. Francsics principálisánál a –fazekasnál készült 8 zöldmázos korsó állandó helye a hűvös pince volt. Az inasoknak kellett kora reggelente azokat a nevezett folyóból telehordani, a pincébe lerakni, s annak gondját viselni, hogy a házban ívóvíz szükség soha ne legyen.⁸¹ A pápai vízvezetékrendszer kiépítéséig, 1898. július 28-ig korsók ezreit készíthették a helyi fazekasok a tapolcai víz szállítására és tárolására.

Századunkban a gyáripari készítmények (öntött vasedények és kályhák) elterjedése tovább csökkentette a fazekas- és kályhástermékek iránti keresletet. A városban élő fazekas ipartestületi önálló tagok száma 1905-re 13-ra csökkent. A Pápán működő hét ipartestület közül egyedül a fazekas ipartestület minősült vagyontalannak.⁸² A régi pápai fazekasmesterek szakmai hagyományait vitte tovább a neves fazekascsaládból származó Kobzi Gyula . Az uradalomban dolgozott, az üvegházak számára készített cserepeket. Pápán csak így emlegették: –a Kobzi cserepes . A helyi kertészek megrendelésére azonban pompás formájú és díszítményű virágtartó edényeket is formált. Kobzi munkásságát Fábián Gyula  rajztanár-etnográfus egyenesen a reneszánsz nagy művésztudósáéval, Palissy Bernardéval  vetette össze.⁸³ A pápai fazekas a gyönyörűen irizáló zöld- és sárgamázas illetve –ibolyásbarna edényeit sajátos mintakincsű domborművekkel díszítette. Zsinórokat sodort rájuk az agyagból és különös figurákat, emberi és állati alakokat: ülő embert, kígyóval hadakozó férfit, békát, kígyót, pihenő kutyát –ragasztott a virágtartókra. Utolsó égetéséből, 1940-ből maradt fenn két nagyméretű vázája. Megörökítette rajtuk a készítés évét, és –díszítményein visszaköszön az Öregtemplom copfja – vélik a pápaiak. Az egyik lapos, kacsasütőre emlékeztető formájú, kígyómintázatú zöldmázas virágtartó edényét az 1960-as évek közepén Németh László  írónak ajándékozták a várbeli író-olvasó találkozón.⁸⁴

A vásárbeli konfekciósátorsor elején, kiemelt helyen állt a kapuszín mellett a Kluge  cég kékfestő sátra. A kék ponyvára orange festékkel felvitt nagybetűs felirat: –Kluge Ferenc  kékfestő messziről csalogatta a vevőket. A mester 1895-ben meghalt és veszélybe került a cég vásári előnye. A városbeli kékfestők közül özv. Blum Mórné tartott igényt az első helyre a pápai vásárokon. A helyi rendőrkapitányság jogosnak ítélte a kérelmet, és a Kluge cégnek a harmadik helyet jelölte ki a kékfestők között. Csak az 1896-ban meghozott megyei határozattal kerültek vissza régi helyükre. A határozat szerint özv. Blum Mórné a második, Polcz Pál  pedig a harmadik helyen állíthatta fel a sátrát.⁸⁵

1916-tól a Blum cég már nem vásározott Pápán, és megszűnt a Polcz-féle kékfestő műhely. A Kluge  cég látta el kékfestő áruval a város és környéke lakosságát a pápai vásárokon és hetipiacokon. –Úgy tódult a nép a kékfestő sátrakhoz, mintha ingyen mérték volna a vásznat – emlékezett vissza a város szülötte, Timár József  író.⁸⁶ A városi lakosság a világoskék alapú (Perblau) mintás kékfestő anyagot vásárolta. Leginkább a pöttyöset vitték. A fiatalok a közép- és nagymintásat, az idősebbek az aprómintás kékfestőt kedvelték. A bakonyi svábok számára sötétkék (Dunkleblau) festőt készítettek. Nagyböjti viseletre a kékmintázottat vették. Előruhának, azaz köténynek habosra mángorolt, több rétegben fényezett kékesfekete színű Rumburger anyagot választottak. A Kluge cég, hogy kedvében járjon a városi lakosságnak, az I. világháború utáni években osztrák formakészítőktől vásárolt modern mintákkal bővítette választékát.

Vásári, piaci alkalmazottaik, az eladással foglalkozó lányok és asszonyok, az –eladónék természetesen kékfestő ruhába öltöztek, így is reklámozták a cég legújabb mintáit. Kluge -féle egyszínű, kékeslila vászonnal vonták be a pápai és környékbeli katolikus templomokban böjt idején az oltárképeket és a feszületeket.⁸⁷ Távolabbi vidékekről, így Szentgálról  is a pápai céghez vitték –kékfözőbe a vásznat. Úgy találták, hogy a pápai festő jobb a veszpréminél, mert a Pápán megfestett anyag nem fakult ki.⁸⁸

A II. világháború után teljesen visszaesett a köznép által –Klugi -nak nevezett cég termelése, megszűnt a vásározás is. Újabb színfolttal szegényedett a korábban oly híres pápai kirakodóvásár.

A Fő téri vásárokon, heti piacokon két sátorsoron, egymástól elkülönülve árulták a lábbeliket a pápai és vidéki csizmadiák, cipészek. Portékáik iránt még nyáron is nagy volt a kereslet. Forgalmuk a tél előtti utolsó országos vásáron, a szeptember eleji kisasszonyi vásáron érte el a csúcspontját.

A kötelesek, szíjjártók mellett a késesek kínálták munkáikat. A múlt század második felének leghíresebb pápai késesmestere Tanczer András  volt, aki a kor szokása szerint külföldet megjárva tanulta ki mesterségét. Szakmai sikereiről oklevelek sora tanúskodik.⁸⁹ 1881-ben a Pápai Lapok is hírül adta, hogy ezüstérmet nyert a drezdai ipari kiállításon. Műhelyében maga kovácsolta acélból még a borotvákat és ollókat is pályája kezdetén, az 1860-as években. Ragyogó gyöngyház és elefántcsontnyelű zsebkéseket és evőeszközöket készített három-négy segédjével együtt. Fia, aki Timár József  néven századunk népszerű írója lett, így emlékezett apja munkájára: –Minden kézzel készült, a pengétől a nyélig és a nyélbe rakott ezüstös csillagokig. Később a gyárak fokozott termelése lassan-lassan visszaszorította ezt az ipart az egyszerű kereskedés terére. A nyolcvanas években már csak konyhakéseket és disznóölő késeket, meg egészen egyszerű, de erős paraszti bicskákat, végül iparunk már csupán az egyszerű javításokra és köszörülésre, meg politírozásra szorítkozott. A gyárakkal nem lehetett versenyezni s apám már csak kereskedett és az árut solingeni és bécsi gyárakból rendelte, mert nem bírta olyan olcsón előállítani, mint a gyár.⁹⁰ Tanczer András élesítette és polírozta rendszeresen a pápai Esterházy grófok konyhakéseit és evőeszközeit is.⁹¹

Pápa Fő tere (ahol a török háborúk idején gyakoriak voltak a vásárfelverések, ahol a –piarczi deresben megcsapatta a városbíró a köz ellen vétőket, ahol a grófi család nevezetes eseményeikor ((esküvő, születés)) népünnepélyt tartottak ökörsütéssel, ahol az egyik Esterházy gróf széttörte a piacon áruló fazekasok edényeit, hogy busásan megfizethesse őket, ha panaszkodtak a silány forgalomra, inasgyerekek szöktek ki bámulni a vásári, piaci forgatagot ebédidőben, inkább éhen maradva, de el nem mulasztva a különleges élményt) alig változott a hosszú évszázadok alatt. A forgalom irányát ugyan lekövezték rajta, az országos vásárok idején mégis portengerré változott a város központja. Az árusok között levő –vandálok pedig mérhetetlen szemetet hagytak maguk után, sőt a Nagytemplom közvetlen környezetét csúfították az árumaradványokkal. Ezért az 1930-as évek végére a pápaiakban megfogalmazódott a Fő tér rendezésének igénye. A Pápa és Vidéke című hetilap hasábjain hosszú vita folyt a rendezés legfontosabb szempontjairól. A vitázók egyetértettek abban, hogy vissza kell állítani a tér barokk hangulatát, meg kell szabadítani a portengertől és meg kell véglegesen oldani a piac kérdését is. –A város kereskedelmének érdeke, hogy az üzleti élet forgalma méltó helyen tovább fejlődhessék és gyarapodhassék – fogalmazta meg Molnár I stván .⁹²

A II. világháború után egyre kevesebben rakodtak ki a vásári és hetipiaci napokon a Fő téren, mígnem az 1960-as évek elején a pápai piac átkerült a mai helyére, a Tókert elejére. Ezzel egy helyre vonták össze a városban korábban más-más helyütt működő különböző piacokat. A Fő tér rendezésének igényével egyidőben felmerült a piacok szétszórtsága megszüntetésének gondolata is. Azt tartották, hogy a –piac szétszórtsága a közérdek hátrányára van. Egyeseknek lehet előnyére és szolgálhatja üzleti érdekeit, de a város és a vidék polgárságának ezernyi kára származik belőle. A kirakodóvásár és a gabonapiac a Fő teret, a kosarasok a Széchenyi -teret, a szénapiac a Vásár utca végét, a zöldséges-, a tej-, a baromfi piac a Szent-Benedek-teret, a fapiac a Batthyány-utca végét, az edényesek az Anna -teret és az ószeresek a Bástya  utcát nem fejlesztették, sőt ellenkezőleg- A szétszórtság csak hátrányt és a komoly fejlődés lehetőségeinek megakasztását jelentette. Melyik városban találhatunk hasonló helyzetet? – fakadt ki a cikkíró a Pápa és Vidéke című hetilapban.⁹³

Mire sor került a piacok összevonására, több közülük el is sorvadt. E sorsra jutott a felsorolásban nem is említett halpiac a Böröczky  domb melletti tér Tapolca  felőli részén. A jórészt más vidékekről, főként a halban gazdag Marcal  mellékéről hozott halat lyukas ládákban a folyóba eresztették, így tovább életben maradtak. A hely 1920-ban még őrizte régi nevét, Hal-térként volt ismert.⁹⁴

A szénapiac a Vásár utca déli végén kapott helyet az ott álló kőkereszt környékén. Ezt az utcarészt Széna térnek nevezték a pápaiak. Itt tartották a sorozásokat is. Ilyenkor mulatozástól volt hangos a Korona vendéglő.⁹⁵

A baromfipiac régebben a Major utca, később a Deák Ferenc  utca déli végén volt. Itt álltak a baromfit és egyéb árut beszállító kocsik, szekerek. Míg a nők az eladással foglalkoztak, a várakozó férfiak a Tikos, vagyis Böröczky  vendéglőben múlatták az időt, de szívesen telepedtek meg a közeli Hindler vendéglőben is.⁹⁶

A Bástya  utca déli végén egy ideig az 1870-es években disznóvásár működött, majd visszahelyezték a Csóka vendéglőhöz. Később avítt- vagy rongyospiac jött létre itt. Az utca északi végén káposztát, kerékrépát árultak még az 1930-as években is.⁹⁷

Az Anna  templom körüli téren kínálták edényeiket a cserepesek, s a tér közelében levő fapiacon (Fery Oszkár , később Balla Róbert  tér) szerezték be a tűzifát a pápaiak. Korábban a fapiac a régi vásártéren volt, csak a tér sétatérré alakítása után (1857-től) került erre a helyre.⁹⁸ Pápa határa és jóformán az egész pápai síkság fában szegény vidékét Ugod  és környéke látta el tűzifával. Ugod a Bakony  északi lejtőinek legnevezetesebb községe volt, határa akkora, mint öt más községnek együttvéve, s erdei átnyúltak a Bakony magasán. Bakonybélből  is szállítottak hasábfát a falu hatalmas magánerdeiből a pápai fapiacra. Kocsiról árultak, a súlyra alkudtak. Legalább 50-80 kocsiról kínálták a fát az országos vásárok alkalmával, de péntekenként is vittek fel 8-10 kocsi fát általában. A keddi piacnap itt is gyengébb volt. A fapiac korán reggel indult. Úgy 11 óra tájban már olcsóbban lehetett vásárolni. A fakereskedők és a pápai családok között az évek során kapcsolatok alakultak ki. Az ismerős fakereskedőket a tűzifa házhoz szállítása után gyakorta meg is vendégelték.

A II. világháború után megszűnt a magán fakereskedés. 1947-48-ban már a zöldségpiacra vitték zugban az irtásfát.⁹⁹

Az 1930-as években a kosárfonók, bakonyi – elsősorban bakonybéli – szerszám- és seprűkészítők, teknővájók az új református templom előtt árulták portékáikat.

A környék hímzéséről híres településeiről származó kézimunkákat a Fő tér kapuszín körüli részén kínálták megvételre. Tapolcafőről , Nyárádról  és távolabbról: Szanyból  és Kapuvárról is hoztak fel ide hímzéseket.¹⁰⁰

Vásárok idején a város vendéglőit benépesítették a vidékről érkezők. Kocsisorok álltak az utak mentén és vendéglők udvarán. Növelte a zsúfoltságot, hogy egyes iparosok, így a szitások a Fő utca elejére szorultak ki készítményeiket árulni.¹⁰¹ Napjainkra megszűnt ez a nyüzsgő élet a pápai vásári és piaci napokon. A szülők már nem viszik el gyermekeiket élményszerzésre, gazdasági tapasztalatok szerzésére, a vásárlás menetének megismerésére a vásárokba. E napok többé nem ünnepei a város lakóinak. Pápa életéből végleg eltűnt a vásárok sajátos, emelkedett hangulatú világa.

Pápán a templomi búcsúkon is tartottak kisebb-nagyobb kirakodóvásárt. A Tabánnak  nevezett városrészen, a ferences templom körül rendezték meg a környék leghíresebb búcsúját, a porciumkulai búcsút. A népnyelvben porcinkulainak nevezett templomi búcsút hagyomány szerint augusztus 2-án, illetve az azt követő vasárnapon tartották.¹⁰² Sátrakkal népesült be ilyenkor a ferences templom környéke, és sátrak álltak a Korvin  utcában is. A búcsún kirakodtak a bábosmesterek, akik a mézből készült csemegék mellett árusítottak gyertyákat és viasz offereket is, amelyeket a búcsúsok a templom oltárára helyeztek. A búcsún szerezték be a kegytárgyakat, rózsafüzéreket, szentek szobrait otthonaik díszítésére, valamint vallásos ponyvatermékeket, ima- és énekeskönyveket vásárolhattak. A ferences templom, illetve a ferences rend legnagyobb ünnepén összegyűlt sokaság a sátorsort járva ajándéktárgyakhoz, konfekciótermékekhez, lábbelifélékhez is hozzájuthatott.

A porciumkulai búcsú előtt egy héttel volt az Anna templom titulusünnepe. Ezen a búcsún valamivel kisebb tömeg gyűlt össze, mint a ferences templomin, kevesebb vidéki jött be rá. A kirakodóvásárt a fapiacon tartották, közel a templomhoz. Itt két sorban vertek sátrat az árusok. Az ünnepi mise után a sátorsorok közti széles téren sétált és nézelődött a tömeg. Erről a búcsúvásárról is vittek haza rendszerint búcsúi emléket: kisebb játékokat a gyerekeknek, bábosfigurákat, gyertyát, imakönyvet.¹⁰³

Pápán nagy hagyománya volt a körmeneteknek. A pálosok fő ünnepén, Úrnapján a körmenetet a Rózsafüzér társulat rendezte meg nagy pompával. A körmenet idején minden harang szólt. A pálos templomból indulva a plébániatemplomhoz tartottak. Miután megkerülték a Fő téren álló templomot, a négy sátornál elvégzett szertartások és áldások után visszatértek a rendi templomba. –A körmenet annyira fényes volt és akkora tömegeket mozgatott meg, hogy még szombathelyi résztvevői is voltak – örökítette meg Molnár István . A plébániatemplom felépítése (1786) után is évekig a pálosok rendezték meg az úrnapi körmenetet s csak később a plébánia. Ekkor a pálosok az ünnepet követő vasárnapra tették át a körmenetüket.¹⁰⁴

Az úrnapi körmenet az Öregtemplomból a Fő utcán át, bekanyarodva a Deák utcára s onnan a Kossuth  utcán keresztül a templomot megkerülve tért vissza a Szentegyházba. A négy oltárt a Plébánia kapuzata alatt, a bencés templom bejáratánál, a Kossuth utca 24. számú ház kapuboltozatában és a Fő téren álló Kenessey-Szondy ház kapuja alatt állították fel szokás szerint. A körmenet pompáját emelték az egyes szakmák jellegzetes viseletbe öltözött képviselői. A menetben haladtak a város katolikus iskoláinak leánytanulói, akik karkosaraikból virágszirmot hintettek. Erre az alkalomra még kosárkájuk karrészét is befonták virággal. Tartalékul nagy kosárban is hoztak virágszirmot. pipacsot, búzavirágot a város határából. A hársfaágakból font sátrak oltárainál a zárdista énekkar szerepelt. A dohánygyári és szövőgyári munkásnők mint Mária-lányok kék szalagon csodálatos érmet viseltek a nyakukban a körmenet idején. Kezükben üvegbúrákkal védett gyertyákkal vonultak. Az úrnapi körmenet útvonalán a lakók felseperték a járdát és virágokkal, gyertyával díszítettek. A város apraja-nagyja, más vallású lakói is megbámulták a körmenetet. A sátrakból egy-egy ágat hazavittek és a tükör mögé tűzték. Viharban, villámláskor a tűzbe vetették.

A föltámadási körmenet is évente végigjárta a Fő teret az Öregtemplom körül. Mindkét körmenet – de különösen az úrnapi – alkalmával kivonult a katonaság, és díszlövéseket adott le a Tapolca  túloldaláról. Ilyenkor még mozsarakból is lőttek a múlt század első felében. Az ellövöldözött puskapor árát a tanács térítette meg a kereskedőknek.¹⁰⁵

Húsvét napjának reggelén a katolikus családok a kálváriatemplomba vitték megszenteltetni kosárban, szakajtóruhával letakartan a tojást, sonkát, kalácsot. Hosszú sorban álltak a szenteltetni szándékozók. Fennmaradt annak a gazdának a története, aki így szólt a kosarat tartó párjához: –Takard ki – mármint az ételt – hadd hulljon rá a szenteltvíz! Míg a szentelményt haza nem vitték, nem reggelizhetett a család. A megszentelt ételt együtt fogyasztották el. Morzsáját nem dobhatták ki, gondosan egybegyűjtötték, és gyümölcsfa alá hintették vagy tűzbe vetették a gonosz ellen.

Évente felkeresték a pápaiak a Mária-napi celli búcsút. A búcsújárás leghíresebb előénekesének nevét megőrizte az emlékezet: Borsó Józsi  nagy könyvvel a kezében, erős hangon vezette az éneklést. Az énekszóval és kezükben gyertyákkal közeledő búcsújárókat harangzúgás közepette várták a pápaiak a késő esti órákban a Celli  (Korábban Boldogasszony) úton. Hálaadásra a Nagytemplomba mentek útjuk végén a Cellt gyalog megjáró búcsúsok. Az apát úr így köszöntötte őket: –Kedves felsővárosi híveim! , mivel jobbára ebben a városrészben éltek a katolikusok, míg a reformátusok az Alsóvárosban .

Adventben rorátéra jártak a katolikusok az Öregtemplomba, amely zsúfolásig megtelt ilyenkor. Az asszonyok berliner nagykendőbe burkolózva imádkoztak. Előfordult, hogy a legények tréfából összekötözték a kendők rojtjait, és a templomból kimenet alig tudták szétszedni a gubancokat.¹⁰⁶

December 24-én este a csordások, kanászok nagy ostordurrogtatással járták a várost. A gazdáktól bort és pénzt kaptak. Lövöldöztek is. Somfai-né Pados Mária visszaemlékezett arra, hogy az ünnep éjszakáján az édes-apja is a levegőbe szokott lőni.

Ádám-Éva napjának délutánjától – sokszor már korábban is – betlehemesek köszöntötték az ünnepet házról-házra járva.

Gonddal készült a karácsonyi asztal e napon. Még az 1920-as években is akadt olyan család, ahol az ünnepi asztal alá terményeket tettek, az asztalra pedig cserépben kizöldült búzát a kisjézus szamarának. Karácsonykor nem lehetett szemetet kivinni a lakásból. Az ünnepi étkezések morzsáit is össze kellett gyűjteni és a húsvétihoz hasonlóan tűzbe vetni.

Szilveszter délutánján illetve újév reggelén a legények, felnőtt férfiak frissen font fűzfavesszővel megcsapdosták a nőket, s közben ezt a szöveget mondták: –Kelléses ne légy az új esztendőben! A férfiak köszöntöttek új évet e napon. A nők lencsét főztek, pogácsát sütöttek január elsején, hogy sok pénzük legyen az új esztendőben. Pénzt az év első napján nem adtak ki Pápán.

Vízkeresztkor erre a célra szolgáló üvegben vizet szenteltettek az Öregtemplomban. Ezzel szentelték meg a háborúba indulókat vagy a nehéz pályára lépőket.

Farsang végén rönköt kötöttek azoknak a házaknak a kiskapu kilincsére, ahol vénlány élt. A ház fonott kerítésére pedig rissz-rossz köcsögöket, egyéb tárgyakat aggattak csúfságul.¹⁰⁷

A május 1-re virradó éjszakán a pápai kocsmák udvarára is májusfát állítottak a legények. Csúcsára felpántlikázott borospalackot erősítettek. A fadöntés előtt általában bekenték a fa kéregtelen részét, hogy megcsússzon a borért mászó legény. A győztes jutalmul megihatta a bort.

Pápán még a levegő is református – járta a mondás a városban és környékén. A reformátusok zöme az Alsóvárosban  élt, köztük több gazdag parasztcsaládot tartottak számon. A felsővárosi katolikusokkal alig voltak kapcsolataik. Párválasztásukban – a vagyoni helyzet mellett – lényeges szerepet játszott a felekezeti hovatartozás. Alsóvárosban ritkán köttetett vegyes házasság. Ha mégis, a szerelem ereje által katolikus nő került a családba, a lányokat anyjuk vallása szerint keresztelték. De református szellemben nevelték őket, a többi családtaggal együtt a református templomba jártak és úrvacsorát vettek.

A családokban nemzedékről-nemzedékre öröklődtek a nagy értéknek tekintett bibliák. Esténként az apa egy-egy részt olvasott fel a bibliából. Hetente egyszer – általában csütörtökönként – házi bibliaórára gyűltek össze az utcabeliek. Húsz-harminc hívő imádkozott együtt, és olvasták, értelmezték a biblia egyes részeit, szokás szerint valamely család házának első szobájában. A családi étkezések előtt a családfő hangosan imádkozott, a többiek –utána mondták az imát . A gyerekek az iskolakezdés előtt mindig áhítatra mentek a templomba.

Pápán az új református templom felszenteléséig, 1941. október 31-ig a Fő utca elején álló templomba jártak a hívek. Vasárnap délelőttönként és ünnepnapokon sorra kinyíltak az alsóvárosi házak utcaajtói. Ünneplőbe öltözött férfiak, nők és gyerekek léptek ki rajtuk fél tíz tájban: indultak a templomba. Az istentiszteletek idején a templom rendszerint zsúfolásig megtelt. Hagyományosan a nők a bal oldalon, a férfiak a jobb oldalon ültek. A gyerekek nemük szerint a szülőkhöz csatlakoztak. A nagy ünnepek mindkét napján úrvacsorát vettek. Legnagyobb ünnepükön, nagypénteken gyászra utaló fekete, illetve sötét ruhát vettek magukra az istentiszteletre készülve. Az asszonyok – még a fiatalasszonyok is – fekete kendővel kötötték be a fejüket e napon az úrvacsoraosztásra.

Pápán a református egyház szervezeti életét negyven tagból álló presbiterium irányította. Ma is megemlékeznek arról, hogy hazánkban első ízben e városban választottak presbitereket, s közismert az évszám is: 1617. A presbiterek megbízatása halálukig szólt, illetve szól ma is. Ha nem feleltek meg a tisztségüknek, leköszöntették őket. Ilyen eset – mondják az idősek – évtizedek óta nem fordult elő. Az új tagokat a presbiterek hívták maguk közé. Sokszor ifjú házasembert is megtiszteltek e tisztséggel.

Az egyházi közösség gazdasági ügyeit a főgondnok és a gondnok irányították, akiket a módos és nagy tiszteletnek örvendő hívek közül választottak. Az egyházi adót a hívek anyagi helyzete szerint vetették ki.¹⁰⁸

Az új református templomot 1932. szeptember 20-án kezdték építeni Pápán. A hívek részt vállaltak a munkában, és jelentős pénzadománnyal segítették az építkezést. Többen országos körútra indultak, hogy pénzt gyűjtsenek a munkálatokhoz. Francsis Imre  és Tömböl József a Csallóközt, Vágvölgyét és Mátyusföldet  járták be. Tizenkilenc magyar református gyülekezetet látogattak meg, és többezer pengőt gyűjtöttek össze.¹⁰⁹

Az új református templom megnyitása után az Ótemplom szeretetvendégségeknek adott helyet, és itt működött a Keresztény Ifjúsági Egyesület református leány- és legényegylete. Vegyeskaruk és zenekaruk templomi ünnepségekben, temetéseken működött közre. Alkalmanként táncmulatságokat is tartottak az egyletben. A gyülekezet előtt és a szeretetvendégségeken gyakran mondta el saját vallásos témájú verseit is Francsis Imre  alsóvárosi takácsmester. A Petőfit , Tompát  olvasó, munkája révén 25 Pápa környéki községben megbecsült mesterember költeményeiből mély vallásosság sugárzik:

„Megtartó Úr Krisztus karácsonyi vendég,

Reménykedő szívvel sietek ím feléd,

VERS-E = Hallgass meg kegyesen, áldva tekints rám,

Könyörülj meg rajtam, halld meg buzgó imám.

Midőn karácsonykor földünkre születtél,

Mindeneket újjá, s boldoggá teremtél.

Újítsd meg szívem is, töltsd meg élő hittel

Hogy szerethesselek megtisztult lélekkel...”

(részlet a Karácsonykor c. versből)¹¹⁰

Az Ótemplom ma Pápa egyik leglátogatottabb múzeuma. A műemlék-épületben 1972. szeptember 20-án nyílt meg a Dunántúli  Református Egyházkerület egyháztörténeti, egyházművészeti és egyházi állandó kiállítása. A 18. századi templomi berendezési tárgyak (szószék, Úrasztala, padok) szomszédságában a karzaton református népi szakrális tárgyak és egyháztörténeti dokumentumok láthatók, míg a földszinten református egyházművészeti anyagot: úrasztali és keresztelési felszereléseket mutatnak be.¹¹¹ A kiállított textíliák közül gazdag díszítményeikkel kitűnnek az úrasztali kendők. Kettő közülük pápai, de a gyűjteményben még tizenegy értékes helyi darabot őriznek. Belőlük öt a 17. századból származik. A legkorábbi e század elejéről maradt fenn. A finom lenvászon alapra színes: kék, rózsaszín (eredetileg piros), zöld, barna és ekrüszínű fonallal, fonott öltéssel, és szálszámolásos technikával hímezték a mintázatot. A kendő közepére az Agnus Dei motívumot varrták zászlóval és a vérét felfogó edénnyel. Körülötte négyszögben olvasható a felirat: –ECCE AGNUS DEI, QUI TOLLIT PECCATA MUNDI IESU CHRISTE MISERERE NOBIS (Úme Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit, Jézus Krisztus imádkozz értünk.) A többi kendő fehér batisztból készült, arany, ezüst és fehér, valamint zöld selyemszállal hímezve, kettő aranycsipkével szegélyezve. Sarkaikban lóhere és tulipán, gránátalma, csereág, szőlőlevél és inda mintázatban gyönyörködhetünk. Az 1690-ben készült kendő felirata: ÉN VAGYOK AZ IGAZ SZŢLŢTŢ. Megörökítették rajta az adományozó Botka Ferenc  és Babolcsai Magdolna  nevét is. 1692. március 31-én –SANDOR SUSANNA HORVÁTH MIKLÓS URAM MEGHAGYOTT ÖZVEGYE ajándékozott egy a sarkain fiait önnön vérével tápláló pelikán-motívumos, közepén: –ÉN VAGYOK AZ IGAZ SZŢLŢTŢ feliratos kendőt az egyházközösségnek.¹¹²

A 18. századból nyolc pápai úrasztali kendő maradt fenn. –Valamennyit arany- és ezüstszállal hímezték: a sarokban tulipán, fogazott szélű (sarlós) levél, gránátalma-lucág és cserfaág váltakozik. Egy közös tőről hajolnak a közép felé. Rajtuk reneszánsz és keleti elemek ötvöződnek helyenként már barokkosan, helyenként még törökös szerkesztéssel.¹¹³ –Öt kendőn megörökítették az ajándékozó nevét és az ajándékozás idejét is. 1700-ban Szigeti Erzsi, 1721-ben Kádártai Mihály , 1740. március 29-én Sárközi István  özvegye, Sándor Zsuzsanna , 1758-ban Najd Ferenc  özvegye nemes Papp Mária  asszony, 1783-ban Pados Ferenc  özvegye Noszlopi Zsuzsanna  adományozott –keszkenyőt az Úr asztalához a pápai eklézsia számára. Ez utóbbin középütt ez a felirat olvasható: –EGYETEK BARÁTIM, IGYATOK ÉS RÉSZEGEDJETEK MEG SZERELMESIM; ÉNEK /EK ÉNEKE/ V.l.¹¹⁴

A gyűjtemény cserép bortartó edényei közül egy pápai keménycserép,¹¹⁵ nyilván a múlt század első feléből.

A pápai kőedénygyár – mint a városban nevezték még az 1900-as évek elején: –porcelángyár – az 1840-es években Bécsbe  is szállított termékeiből. Termelése 1866 januárjában szűnt meg, Városlődre  költöztették felszerelését és munkásait.¹¹⁶ Fél évszázad múltán dr. Lővy László így írhatott a Pápai Hírlapban: –Az ezen gyárból kikerült edényeket most drága pénzen vásároljuk meg, mint ritka régiségeket, pedig csupa kőedény.¹¹⁷ A gyár termékei közül több kőedény és porcelántárgyat az Esterházy-kastély emeleti szárnya múzeumi állandó kiállításán láthatnak az érdeklődők. Az 1960-ban létrejött Pápai Helytörténei Múzeum – amely ma már Gróf Esterházy Károly  Kastély- és Tájmúzeum – gyűjteményében közel 3 ezer tárgyat számlál a néprajzi anyag a városból és a város környékéről. Itt őrzik a Tuczai - és Geiling mézesbábos műhelyek eszközanyagát, Katula Gyula  gyertyamártó- és gyertyaöntő felszerelését, Balla Imre  takács, Király István  nyerges, Kummer Ferenc  szitás, Nikodém Jenő  asztalos szerszámait.¹¹⁸ Rendkívül értékes a múzeum rézműves- és pipagyűjteménye. Olyan, a múlt század második felében még országosan ismert helyi iparágról tanúskodnak, amelynek emlékét napjainkban egy gyermekmondóka sora őrzi: –Pápára pipáért, Debrecenbe dohányért .¹¹⁹ Az agyagpipagyártás dunántúli székhelye volt Pápa, ahol a 19. században három pipagyár működött. Az ún. parasztárutól a legfinomabb selmeczi pipáig a –pipák minden nemét gyártották. Bécsbe és az Alföldre szállították, de a múlt század elején Olaszországba  is exportáltak nagy mennyiségben pápai pipát.¹²⁰ A Boskowitz-féle, 1858-ban alapított gyárból változatos formájú, művészi kivitelű, szépen megformált rézkupakkal záródó pipák maradtak fenn. A múzeum őriz még pipákat kevésbé ismert pápai pipásoktól: Neumantól, Tostocktól és Breuertől is.

A 19. század eleji pápai népélet több jellegzetes vonásáról tudósít Francsics  Károly  naplója. Szülei szobájában a két ablak között függött egy vászonra festett, aranyozott keretű Szűz Mária  kép. Az üveg alatt művirágok, gyöngyök, mindenféle színű üveggombocskák és különféle csecsebecsék ékítették körös-körül. Ezeket Francsics apja, a szíjjártó mester, Szűz Mária nagy tisztelőjeként évente megújította. A kép alatti térdeplőn végezte reggeli imáit. A festmény felett kis távolságra a gerendáról lenyúló három rézláncon egy kis réz mécses lógott alá. Ebben szombatonként Szűz Mária tiszteletére egész nap olaj pislogott. Gyermekük egészségének visszanyeréséért itt imádkoztak a szülők a hároméves Francsics Károlyért.¹²¹ Bizonyára a városban másutt is alakítottak ki szobabeli imahelyeket, és Szűz Máriát is sokan tisztelhették Pápán, ha jelenleg nincs is más adatunk a kultuszra vonatkozóan. Francsics apja a fiú gyógyulása után örömében pompás magyar ruhát csináltatott: búzavirágszínű posztóból varrt dolmányt, amin kis, mogyoró nagyságú rézgombocskák –fémlettek , magyar nadrágját fekete zsinórral cifrázták, kordován csizmájára rézsarkantyút erősítettek, kalapjára fehér tollat tűztek. A kisfiú öltözetéhez tartozott még egy kis bádogkard és huszáros tarsoly, amelyet a szíjjártó apa maga készített piros bőrből.¹²² Francsics apjának viselete is magyar volt kezdetben. Ibolyaszínű dolmányt, sötétkék nadrágot, rézsarkantyús kordován csizmát, félmagas kalapot viselt. Kőszeg tájékáról származó német feleségét is magyar viseletben járatta: magyar fejkötőt, redős szoknyát, bő kétszél kék kötényt, ezüstcsatos réklit, sarkos cipőt vetetett fel vele. Ezt a viseletet váltotta fel a német öltözet divatja.¹²³ Amikor a magyar viselet ismét népszerű lett országszerte, Pápán már alig élt az emléke. Ifj. Martonfalvay Elek  említette meg, hogy 1859-60-ban édes-anyja hattyúprémes mentéjéhez kényszerűen egy bakonyszentiváni sváb asszony ezergombos mentéje szolgált mintául sok keresgélés után. A múlt század végén már alig viselték az alsóvárosi idősebb asszonyok a zöld rókatorkos bundát. Elvétve lehetett látni leeresztett hajú lányt a városban, kopogós csizmát sem hordtak. A protestáns köznépbeli asszonyok általában sötétebb, majdnem fekete –festőbeliben jártak ekkortájt, míg a katolikus nők élénkebb színű ruhát vettek magukra.¹²⁴

Francsics  naplója és ifj. Martonfalvay leírása adatokat szolgáltat a múlt századi pápai népi építkezésre és lakáskultúrára vonatkozóan is. A náddal – ritkábban rozsszalmával (zsuppal) – fedett házak keskeny, szalagszerű telken épültek. A házak jobb oldalán gádor nyúlott végig, amelynek tetejét izmos tölgyfagerendák tartották –oszlopok gyanánt . A ház közepe táján nyílt az ajtó a házba, rögvest a konyhába.¹²⁵ Innen jobbról és balról ajtó vezetett egy-egy szobába. Az első szoba vendégszoba volt, –a háziak, kivált a gyereknép oda csak ritkán kerültek. Legfelebb ha vasárnap, amikor szokás volt a sárga violával, bazsalikummal, rozmaringgal elbástyázott ugyis apró ablakon kinézegetni, no meg természetesen ha arra érdemes látogató jött.

Az első szoba díszei voltak a párnákkal magasra felvetett ágyak. Sarokpad állt még itt, –gyakran időbarnította érdekes ereklye, faragott vagy tulipántos- előtte nehéz asztal, a padhoz hasonló székek, tulipántos láda, óriási zöldkályha- A falakon szentképek vagy népszerű politikusok, genrek. Az ajtósarkán hímes kendő, egy szegen a kalendárium, a mestergerendán vagy ablakdeszkán a könyvtár: imakönyv, zsoltár, Biblia, s egypár história a ponyváról. A hátulsó szobában lakik a család, az ágyak, az asztal s egy almáriom jóformán minden bútor.¹²⁶ Az 1810-es években Francsicsék  már nem a saját házukban, hanem egy szűrszabó mesternél laktak –zsellérségbe . A ház elejét lakta a házigazda, ők a hátulsó két szobát. Egyik szobában élt a család, a másikban, a kisebbikben az apa rendezte be műhelyét. Meglehetősen szűkösen laktak. Szobájukat szemes kályha fűtötte. A falak mentén hosszant két, keresztben pedig egy ágyat helyeztek el. A szoba közepén fennmaradt kis teret –izmos diófa asztal töltötte ki, körülötte és a fal mellett –néhány hátas faszékek álltak. E szoba dísze, egyben imádkozó helye a Szűz Mária  kép volt a felette függő mécsessel és az alatta levő –térdelővel.¹²⁷ Télen a kályha elé állították a –jól vasalt kocsiládát, melyet piros bőrvánkos fedett , azon ülve melegedtek.¹²⁸ Évekkel később, anyja halála után már csak két ágy volt szobájukban, közülük az egyik fedeles, függönnyel ellátva. A bútorzathoz tartozott még egy –schubláda, egy nagy almáriom, az asztal előtt néhány hátas faszékek . A tiszta fehérre meszelt falon csak a már ismert Szűz Mária kép lógott.¹²⁹ Vendég érkeztén a –pintes palackot- egy falbeli almáriomból vette elő Francsics  szíjjártó mester.¹³⁰

A múlt század első felében jobbára az Alsó- és Felsőváros  házainak szobafalára kerülhettek fel a helyi keménycserépgyár termékei közül a hírhedt bakonyi betyárt, Milfait Ferkót  ábrázoló tányérok.¹³¹ Ez a gyár termékeinek formájával, díszítőfestésével hatott a pápai és környékbeli népi kerámiára. Az 1840-es években fazekasok is szívesen alkalmazták keretdíszként a fű mintát és a mélyöblös tányérok tükrében a csillagdíszt. Merítettek még a gyár szőlőleveles és bordázottan körszeletekre osztott tányérainak díszítőformáiból is.¹³²

A pápai és környékbeli népélet mozgalmas, sajátos hangulatú színterei voltak a város határában a Tapolcán  működő malmok. Csillag Dezső  molnármester 1919. július 25-én mért fel 15 malmot Pápa közvetlen körzetében. Ezek név szerint: Zavari-, Papír-, Igalyi-, Sávolyi -, Csingeri-, Nagyhantai -, Kishantai -, Apátsági-, Hódoskai-, Csuzi -, Város-, Mester-, Pap-, Külü- és Fehér-malom. Közülük kilencben a kereskedelmi mellett vámőrlés folyt, míg a többi csak vámőrlést végzett.¹³³ A vámőrlő malmokat parasztmalmoknak nevezték, mert termelőknek őröltek. A kereskedelmi malmok a híres és gazdag pápai gabona- és lisztkereskedők, pékek számára dolgoztak. Minden molnárnak volt egy, de inkább két fogata. Erős lovaik folyamatosan hordták a lisztet és a gabonát a malom és a város között. Több molnár kocsija a környező falvakat járta, –csuvározott : helyben átvették őrlésre a gabonát és napok múlva visszavitték a lisztet. A csuvározó kocsik rúdjára kötött csengő csilingelése jelezte útjukat, a faluban pedig megérkezésük hírét vitte. A csengettyű hangja alapján különböztették meg a parasztok a molnárokat. A csuvározás ideje állandósult egy-egy településen, a gazdák már várták a molnárkocsikat a zsákokba töltött gabonával.

Lehetőség szerint a parasztok maguk vitték gabonájukat őrletésre. Felkészültek a hosszú, gyakran több napos várakozásra: jól feltarisznyáztak, hogy ne éhezzenek és szomjazzanak. A molnár is kínálta étellel az őrletőket, saját lisztjéből készült rétessel, kaláccsal, pogácsával. Közben dícsérte lisztjét, hogy az őrlető még inkább kedvet kapjon és a –malomhoz szokjon . Gyakran a gazdák kóstoltatták meg borukat, füstölt kolbászukat a molnárral abban a reményben, hogy előbb sorra kerülhetnek. Várakozás közben különféle történeteket meséltek egymás szórakoztatására. Ilyen alkalommal hangozhatott fel a nagyhantai ördöngös molnár históriája. Azt terjesztették róla, hogy ő őrölte a legjobb, legsimább lisztet a Tapolca  partján. Lisztjének varázsereje volt, gyógyulást reméltek tőle a betegek, korpáját gyógyszerként adták az állatoknak.¹³⁴ De esett szó a malmokban ludvércről, visszatérő halottról és a –bolond grófról is. Ha a gazda nem tudta kivárni a sorát, maga helyett hagyta feleségét vagy lányát. A huncut molnárlegények aztán –nem csak a gabonából, hanem a Julcsából is kivették a vámot . A feleségeiket magukkal hozó gazdák gúnyolódásnak tették ki magukat. Nem véletlenül terjedhetett el a mondás: –Jólesik a molnárnak, ha más malmában darálhat . A pápai molnárokat bort szerető, jókedvű embereknek tartották. Többnyire módos, megbecsült emberek voltak.¹³⁵ A malomhoz tartozó birtokon maguk is termeltek gabonát, rétjeik szénát adtak gazdag állatállományuknak. Lovat, szarvasmarhát, sertést tartottak, néhol gulyást, kanászt fogadtak fel hozzájuk. A malomzúgók előtti tavakban töméntelen kacsa és liba úszkált. Némelyik molnár sertéssel és baromfiakkal is kereskedett. A malomudvarok galambdúcainak lakóit táplálta az udvaron szétszóródott gabona és a kidobott ocsú.¹³⁶

A malmok – különösen a város területén működők: az egykor városszéli, a Szélesvíz folytatásában levő Kapitán- illetve Csuzi -, a Város-, a Tizes, illetve tüzeiről Tüzes- és Mester-malom – folytonos zúgásukkal szerves, elválaszthatatlan részei voltak a város életének hosszú évszázadokon át.¹³⁷ A pápaiak a malmok zsilipein lezuhanó vízben nyertek felüdülést a forró nyári napokon...¹³⁸ Mígnem elhalt az a melegvízű folyó, amelynek maga a város is a keletkezését köszönhette.¹³⁹ –A Bakony  minden patakja között a Tapolca  vizének veszte a legfájdalmasabb, a legnagyobb bakonyi folyóé – fakadt ki Tatay Sándor .¹⁴⁰ Pápa szülötte, Rab Zsuzsa  versben búcsúztatta a Tapolca malmait, –földbe dőlt molnárait.¹⁴¹ Ma már –roskatagon, hallgatagon állnak az egykor oly híres malmok, csak épületeik arányaival emlékeztetnek dicső múltjukra.

Pápa határárában külön, a 17. század elejétől önálló hegyközségi artikulusokkal szabályozott életet éltek a szőlőhegyek. A Tapolca  folyó és a Jári patak között fekvő Kishegy  vagy Kishanta, mögötte az Öreghegy vagy Nagyhanta alig 182 illetve 164 méterrel emelkednek a tengerszint fölé, ám közvetlen környezetükből csak 10-30 méterrel magasodnak ki. A közelükben levő, a Kishegytől keletre eső Törzsökhegy  legnagyobb magassága 166 méter, s ez alig 15 méterrel magasabb, mint a környezete.¹⁴² A dombokon – helyi, síksági szemléletet tükröző szóhasználattal: hegyeken – a gyümölcs- és szőlőtermelő gazdákat működési egységbe vonták a hegyközségi szervezetek. 1629-ből maradtak fenn a veszprémi káptalan által kiadott hántai hegyközségi artikulusok.¹⁴³ A hegyet négy évvel előtte Ergelics Ferenc veszprémi püspök adta haszonbérbe a pápai polgároknak.¹⁴⁴ 1689. március 26-án kelt Kis-/Új/ Hánta  hegyszabályzata,¹⁴⁵ 1701-ből származik a –Nagy-/Öreg/-Hánta hegyé.¹⁴⁶ 1753. május 5-én dátumozták a Kis-/Új/-Hánta hegy artikulusait.¹⁴⁷ Kilenc év múlva, 1762-ben az –Agyagliki hegyét¹⁴⁸, s két év múlva összevontan jelent meg Kis- és Nagy-Hánta valamint Törzsökhegy hegyközségi szabályzata.¹⁴⁹1738-ban Pápa földesurának jóváhagyásával fogalmazódtak meg Törzsökhegy és Öreg-Hánta artikulusai.¹⁵⁰Ezek meghatározták a szőlősgazdák jogait és kötelességeit, a hegybeli munkák rendjét, köztük a szüret kezdésének idejét is.¹⁵¹ A szőlőhegyeket gyepű és árok vette körül. A gazdák a kapukon át közlekedtek. Minden kapunak két része volt: a kocsi- és gyalogkapu. A hegypásztor, a hegy rendjére felügyelő hegyközségi –alkalmazott hajléka az egyik kapu közelében állt. A pásztorházban gyakran pálinkafőző kazán is működött. A hegyközségek lehetőség szerint saját kútjaik vizét használták a szőlőbeli munkák alkalmával. A hegyekbe fakereszteket állítottak. Az igali öreghegynek századunk elején harangja is volt.¹⁵²

A hegyközségek iratait, pecsétjét a községi ládában őrizte a gazdaközösség által meghatározott időre választott hegybíró. A Törzsökhegy  festett, esztergált lábú, belső fiókos ládája a város múzeumának gyűjteményét gazdagítja.¹⁵³ A céhekhez hasonlóan a hegyközségek is készítettek ünnepi használatra díszes korsót. Bár nem őrződtek meg, van tudomásunk róluk. Ma is emlegetik a legfiatalabb hegyközség, az Úrdomb korsóját. A város pályaudvarától keletre eső területet az emlékezet szerint a gróf adta le adóváltság díjában, és a csizmadia céhtagok között osztották ki. Innen a domb népi neve, a Csirizhegy .¹⁵⁴ Az itteni szőlőbirtokosság 1878 nyarán kért engedélyt telek átengedésére pásztorkunyhó építéséhez.¹⁵⁵ –Hegység szabályzatukról 1880. márciusában adott hírt a Pápai Lapok.¹⁵⁶

A pápai határ délkeleti részén fekvő dombokon századunkban számtalan borpincét, kis házat és nyaralót építettek. A Kishegy  legnevezetesebb szőlője a Bocsor  István -féle szőlő volt. Az itt emelt nyaralóban töltötte diákéveit Kozma Andor  költő, aki legismertebb versében, A carthagói harangokban a pápai református kollégiumról emlékezett meg. A Bocsor- szőlő végül Pulszky Ferenc, a múlt század második fele híres politikusának a birtokába került. Sok éven át ide járt üdülni, s özvegye szerint jobban szerette, mint szécsényi kastélyát. Az Öreghegy legszebb útja a –Báróné útja , amelyet két oldalát fasor szegélyezi. Nevét onnan kapta, hogy 1835-ben egy bécsi úriasszony, akit érzékeny szálak fűztek Esterházy Károly  grófhoz, mintegy 30 holdnyi területet vásárolt a hegy szőlőiből. Birtokát parkosította és közepére gyönyörű nyaralót építtetett. Az emeletes villa teraszáról szép kilátás nyílt a városra. Az asszonyt a köznép tiszteletből bárónénak nevezte. A hegyi út innen nyerte a nevét. Kaán Vilhelminát  később feleségül vette a gróf.¹⁵⁷

A hegyekben épült házak századunkban egyre inkább az állandó kintlakást s nem csupán a nyaralást biztosították, illetve a hegybeli munkák idején ideiglenes lakó- és munkahelyül szolgáltak. Az egész évben a hegyekben élőkkel benépesültek Pápa külterületi részei. 1949-ben az –Igali  öreghegy nevű szőlőben 320 lakost számláltak. Kishegyet  ekkor 258-an lakták. 1960-ban az Öreghegyet 338, a Kishegyet 207, a Törzsökhegyet 49, a Báróczhegy-Kisbárócz-hegyet 63 lakossal tartották nyilván.¹⁵⁸

A pápai szőlőhegyek kedvelt séta- és pihenőhelyek voltak a múlt századokban. Úgy tartja az emlékezet, hogy az Öreghegy útjait Kisfaludy  Károly  és Vas  Gereben  is többször megjárta.

A Pápára látogatók elmaradhatatlan programja hazánk – egyben Európa  – egyetlen kékfestő múzeumának megtekintése. A múzeum a nagy múltú Kluge -üzem épületében nyílt meg 1962. augusztus 3-án.¹⁵⁹ A református templommal szemközt álló, üzem előtti Kluge lakóház 1869 óta tanúskodik a kékfestő dinasztia gazdagságáról, ízléséről. A kapu bal sarka fölött cégérként nem látható már rúdra erősített kékfestő anyag. Tábla hirdeti a múzeum állandó és időszakos kiállításait. A műhely alapításának 200. évfordulójára, 1983-ra megújultak a múzeum kiállítótermei, a múlt századi üzem munkatermei. Csak a régi, lójárgányos mángorló restaurálása várat még magára. A jeles jubileumra új állandó kiállítás készült a családi dokumentumokból és a cég termékeiből. De helyet kaptak a kiállításon Kovács József  kékfestő mester munkái is, aki a cég segédje, 1928-1945 közt művezetője, az üzem tényleges vezetője volt a kékfestő szakmát tanuló katonatiszt-tulajdonos, Karcsay Béla  mellett.¹⁶⁰ 1984-ben indította a múzeum a hazai működő kékfestő műhelyeket bemutató sorozatát. Évente más-más kékfestő mesternek, illetve dinasztiának biztosítottak lehetőséget a méltó megmutatkozásra az ország számos területéről Tiszakécskétől  Szombathelyig . 1991. májusában új állandó kiállítást nyitottak az üzem szárítóépületének padlásterében. A kékfestő mesterségnek ismét megbecsülést szerző, vásznaival új divatot teremtő Bódy Irén  iparművész több évtizedes munkásságából ad szívet melengető, szemet gyönyörködtető válogatást a tárlat.

A pápai Kékfestő Múzeum a helyi emlékek mellett a hazánkban működő kékfestő műhelyek tárgyi- és dokumentációs anyagát is gyűjti. A gyűjtemény gazdagságát jelzi, hogy tárgyi emlékeinek száma megközelíti az ötezret. Külföldi textiles szakemberek is gyakran felkeresik a szép környezetben fekvő, értékes kiállítások sorával büszkélkedő múzeumot, s hírét viszik szerte a világban.¹⁶¹

A Pápára látogató – hacsak nem hívják fel külön a figyelmét – ritkán kerül el a tókerti Dózsa György  utca egyik családi házába, hogy megtekintse a város legpompásabb helytörténeti magángyűjteményét. Győry  Endre  és neje, Éva asszony hozták létre évtizedek munkájával a felbecsülhetetlen értékű cserép-, textil-, viselet- és bútorgyűjteményt. Mintegy négyezer tárgyat őriznek házuk különböző helyiségeiben, és szinte külön kiállítást rendeztek a padláson. Tányérgyűjteményük a legszámosabb, 530 darabot számlált 1991. év decemberében. A különféle törülközőkből is több, mint száz gyűlt össze. Legújabb tárgyegyüttesük a századunk elejétől az 1960-as évekig tartó időszakból származó feliratos falvédők sorozata. Jelenleg 130 darab található belőlük Győryék  gyűjteményében.¹⁶² Éva asszony gondosan tisztítja az újonnan vásárolt-ajándékba kapott tárgyakat. A textíliákat – felhasználva ruhaipari szaktanári, valamint díszítőművészeti szakkörvezetői ismereteit – maga restaurálja és szakszerűen tárolja. A gyűjtemény tárgyairól folyamatosan leltárt vezet, minden tárgynak külön leírókartont készít, amelyeken a legfontosabb adatok mellett a tárgyfotó is helyet kapott.

A Győry  házaspár szívesen kölcsönöz tárgyakat gyűjteményéből a helyi múzeumok kiállításaira. Textíliákból, –egy tisztes nő illő hozományának míves darabjaiból 1987-ben önálló kiállítást rendeztek Veszprémben , nagy sikerrel.

Győryék  gyűjtőtevékenységének tisztelettel és őszinte elismeréssel adóznak ismerősök és ismeretlenek egyaránt. –Mert ez a gyűjtemény nincs bezárva, ezt a jószándékú érdeklődők ismeretlenül is megtekinthetik. Úgy vált közkinccsé, ízlés- és gondolkodásformálóvá. A tulajdonos pedig a hagyomány szolgálatába állva nevel. Tevékenysége jellemnevelő az ifjúság számára. Szakkört is vezet, a foglalkozások egy részét a gyűjtemény tárgyai között tartva. Az iskolás gyermekeknek példát ad arra, hogy felelősséggel lehet egy életen át másokért, egy közösségért, örök eszményekért is dolgozni. Itt az ifjak megérzik a kötés erejét: kötődését a családhoz, egy tágabb közösséghez, a szülőföldhöz, a hazához. Mert Győry  Endréné  tett valamit, ami – Kölcsey szavaival élve – –nemcsak tett lett, hanem az is maradt.¹⁶³

A századunk első felében még oly híres pápai népi mesterség, a mézesbábosság hagyományait éleszti és fejleszti tovább Varga István  cukrászmester. Neve immár bekerült a Guinnes Rekordok könyvébe is. 1990 decemberében Párizsban, Szent Miklós  ünnepén ő –írta rá a készítők nevét a világ leghosszabb mézeskalácsára. Az Európa  és Amerika  legnevesebb mestereit felvonultató –Volt egy mézeskalácsvásár című kiállításon a magyar nap rendezvényein sokan megcsodálták mézesbábjait, külföldi riporterek sora készített vele rádió- és tv interjút, fotóriporterek örökítették meg munkáját a bemutatón.

Pedig Varga István  nem is a város szülötte. Családja a II. világháborút követő években költözött Pápára a fővárosból. A fiú az utolsó pápai mézesbábos mestertől, Katula Gyulától  tanulta, illetve leste el a mesterséget. Még a gyertyaöntés fortélyait is elsajátította tőle. Mézesbábos szakmai tehetségét Schéner Mihály  egy veszprémi kiállításon fedezte fel. Bábterveket rajzolt Varga István számára, s hamarosan tucatnyi mézesbáb készült, amelyekhez Gyurkovits Tibor  tréfás verseket írt. 1984-ben jelent meg a Pápai mézesbábos című könyv a gyermekek és a játszókedvű felnőttek örömére.¹⁶⁴ Varga István hazai és külhoni kiállításokon bizonyította szakmai tudását, díjak sorozatát elnyerve. Munkáit bemutatta a Nemzeti Galéria és a Műcsarnok is.¹⁶⁵ Nemzetközi konferenciák, nagyszabású bálok résztvevői kapták ajándékul Varga mester mézesbábjait, főként számtalan mintával díszített tükrös szíveit. A Parlament fenyőfáját nem egy ízben az ő bábjai ékítették.

Varga István  sajátos művészetét megosztja a fiatalokkal. Nem restell mézesbábos játszóházakat tartani Pápán és hazánk sok más településén. 166 Általa talán újabb követőkre talál a mézesbábos mesterség, nem vesznek el végleg a hagyományos formák és díszítésmódok, nem hal ki egy kedves, Pápa népéletéhez sok szállal kötődő mesterség.