Kubinyi András
Bevezetés
„Habent sua fata libelli”, a könyveknek meg van a maga sorsa, mondja az ősi latin közmondás. Ezt mondhatjuk az 1994-ben megjelent „Tanulmányok Pápa város történetéből. A kezdetektől 1970-ig” című műről épp úgy, mint a jelen kötetről. Arról van ugyanis szó, hogy valamikor a nyolcvanas évek végén az akkori pápai városi tanács elhatározta - dr. Hermann István, a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója ötletére - egy pápai várostörténeti monográfia kiadását. Magam úgy kerültem ebbe, mint főszerkesztő, hogy egykori kedves egyetemi tanítványom, Hermann István megkeresett, és rávett a munkára.
Nem könnyű feladatot vállaltunk, hiszen a város múltjának számos olyan vonatkozása van, amellyel eddig senki sem foglalkozott, sőt nem egyszer a források sem állnak összegyűjtve rendelkezésre. Ez önmagában véve nem lett volna nehézség, amennyiben idő állt volna rendelkezésünkre. Annak idején részt vettem az öt kötetes Budapest története szerkesztésében, és így tudom, hogy az első kötet húsz évvel azután jelent meg, hogy a munka megindult. Lehet más várost is példaként idézni. A kérdés tehát az volt, szabad-e viszonylag gyors határidőt vállalni, vagy pedig kell-e inkább éveket, esetleg évtizedeket szentelni anyaggyűjtésre.
Nos, egy várostörténeti monográfiának kettős szerepe van. Először felkelti a helyi polgárok egészséges lokálpatriotizmusát, a múltjuk iránti érdeklődését, és így nevelő célzatú. Másrészt tudományos alapot nyújt az országos várostörténetírás számára, hiszen csak az egyes városok történetének tudományos igényű feldolgozása teszi lehetővé az országos szintézist. Az első cél a monográfia mielőbbi elkészítését indokolta, de úgy, hogy a második célnak is eleget tudjunk tenni, ami nem volt könnyű feladat. Hála tudós szerzőtársaimnak, úgy vélem nem kell szégyenkeznünk az elkészült mű miatt.
Tovább bonyolította a kérdést, hogy volt téma, amire nem találtunk szerzőt, és olyan is, ahol a mai napig nem készült el a vállalt kézirat. Ezért adtuk a Tanulmányok Pápa város történetéből címet, nem pedig a „Pápa várostörténetét”. Ez ugyanis lehetőséget nyújt arra, hogy a hiányzó fejezeteket, vagy a megjelent részek esetleges hiányait később kiegészíthessük.
Ez utóbbi célt szolgálta az 1995 tavaszán Pápán tartott tudományos ülésszak, amelynek létrehozásáért Pápa város polgármesterét, dr. Kovács Zoltánt illeti köszönet, ahol a megjelent kötetről kiváló tudósók mondták el véleményüket, mégpedig azzal a céllal, hogy új adatokkal egészítsék ki az előző kötet megállapításait. A konferencia kettős szempontból is örvendetes: egyrészt igazolta, hogy a Tanulmányok szerzői szakmailag színvonalas munkát végeztek, másrészt valóban gazdagították új adatokkal a város történetét.
Most ennek a konferenciának az anyagát tartja a szíves olvasó a kezében. Kérem, hogy használja fel mint a Tanulmányok kiegészítését. A szerkesztés ez esetben is dr. Hermann István barátom szakavatott munkáját dicséri. Reméljük, hogy a továbbiakban új kötetek, Pápával foglalkozó forráskiadványok is elkészülhetnek.