Gecsényi Lajos
Adatok Pápa szerepéhez a XVI. században a Rába-menti tájegységben
Minden kutatónak megvan a maga története, természetesen nekem is. Nevezetesen az, miként kerültem kapcsolatba Pápa történetével. Van ennek egy objektív és egy szubjektív oldala. Az objektív oldal az, hogy egy Győr történetével foglalkozó kutató, ha kicsit is szélesebb körben próbálja vizsgálni a város történetét, nem kerülheti meg a tényt, miszerint ennek a városnak a vonzásterében egy másik város is fekszik, mégpedig Pápa. Nem kerülheti meg továbbá azt sem, hogy bizonyos gazdasági, társadalmi kérdéseket regionális keretben vizsgáljon. A másik oldal szubjektív oldal. Mikor Szakály Ferenc a Pápa-tanulmánykötetbe készítette munkáját, többször konzultáltunk a város történetéről, megismertem közvetlen alkotófolyamatában azt a munkát, amelyet ő végzett, számos adatot, információt cseréltünk. Ezekből állt össze egy szerény csokorra való.
Ami a címet illeti - Pápa szerepe a XVI. században a Rába-menti tájegységben - nem több pillanatnyi rögtönzésnél. Azt próbálom áttekinteni, hogy a Dunántúlnak ebben a térségében, a Mohács utáni évtizedekben, a XVI. században milyen szerepet töltött be Pápa, milyen kapcsolatban állt a térség másik meghatározó városával, Győrrel.
A két város közötti kapcsolat messze a Mohács előtti időkbe nyúlik vissza. Nemcsak azért, mert a pápai uradalom majdhogynem Győr kapujáig, sőt lényegében a mai Győr területéig terjedt - hiszen Ménfő, amely a pápai uradalomhoz tartozott, ma Győr város közigazgatási része -, hanem azért is, mert a térség gazdasági, később mindinkább katonai központjaiként fejlődésük sok párhuzamos vonást mutatott fel, és a vidék kereskedelmi ellátásában a két város sokban hasonló szerepet töltött be. Ellátási, vonzási körzetük számos ponton átfedte, számos ponton metszette egymást. Nagyságrendben időnként nem csekély eltérések voltak, kétségtelenül Győr javára. Ahogy a katonai központok kiépültek és Győr egy végvári főkapitányság központja, meghatározó bázisa lett, természetesen ez a különbség nőtt, Pápa azonban sohasem szakadt el a győri fejlődéstől, számos kölcsönhatás mutatkozott a két város között.
A Mohács utáni évtizedekben, főleg 1543 után hosszú ideig még nem volt világos, melyik város lesz a végvári vonal meghatározó központja. Nagyon érdekes - és erre Szakály Ferenc is utalt tanulmányában - azoknak a fogalmazványoknak a vizsgálata, amelyek az Udvari Haditanács különböző döntéseinek előkészítése során keletkeztek, és amelyek valóban csak a fogalmazványokban érhetők tetten. A két, sőt három város - Győr, Komárom, Pápa - sorrendje csak egy későbbi időszakban alakult ki. Voltak olyan évek, évtizedek - 1540-1550-ben -, amikor Pápa állt az első helyen és Pápa kiépítése a vidék meghatározó végvárává az Udvari Haditanács elsőrendű fontosságú tervei között szerepelt. Abban, hogy ez a sorrend végül másképp alakult és a győri végvár épült ki - anélkül, hogy erre jelen pillanatban konkrét forrást ismernénk -, meghatározó szempontot játszott az a tény, hogy Pápa magánföldesúri tulajdonban, az enyingi Török-család tulajdonában volt. A győri vár, mint a püspök tulajdonában lévő belső vár és Győr városa, az uralkodó számára könnyebben birtokba vehető volt.1
A másik összekötő elem a kereskedelem. A pápai kereskedők, és ezt az 1542-es, illetve a még fel nem dolgozott 1545-ös és 1546-os harmincad-jegyzékek egyértelműen mutatják, jelen vannak a Béccsel folytatott keres-kedelemben. Ez a kereskedelem részben közvetlenül, tehát Pápa és Bécs között folyt, részben pedig a közvetítéssel a soproni vásárokon és a soproni piacokon, illetve a győri vásárokon és a győri piacokon bonyolódott. Egy 1546-os harmincad-jegyzék szerint Zurányban és Sopronban az év folyamán 8 alkalommal fordultak elő pápai kereskedők, négy kereskedő 2-2 alkalommal. Behozatali áruik között - mindig árubehozatalról van szó - a textília és fűszer a meghatározó árucikkek.2 Mégpedig olyan mennyiségben amelyek nyilvánvalóan nem csupán Pápa város lakosainak ellátására szolgáltak, hanem egy annál szélesebb terület számára.
Nagyon érdekes, hogy Pápával kapcsolatban az ismert iratpusztulások miatt az adatok száma alig haladja túl a középkori adatokét. Ezekben az adatokban két környékbeli kisebb mezőváros, nevezetesen Szil és Szany - mind a kettő a Rába túlsó oldalán Sopron megyében - bukkan fel következetesen. Azaz, úgy tűnik, hogy pápai kereskedők vonzáskörzete és érdeklődési köre a közvetlen környéken nyugat felé, a Rábán túlra irányult. A magyarázat egyébként elég kézenfekvő. Sopron megyének ezen a keleti részén ez a két hely az, amely meghatározó alsóbbrendű áruelosztó központ. Vásáraira rendszeresen jártak nemcsak a pápai, hanem a győri kereskedők is. Sőt, találkozásaik éppen ezeken a vásárokon zajlanak. Magam is éppen a győri kutatások során találkoztam ezekkel az adatokkal. 1578-ban a szili vásáron pápai és győri kereskedők között támadt összetűzés az árusítóhelyek kijelölése felett. 1588-ban Szanyban győri kereskedőlegények megvertek egy pápai polgárt. 1592-ben a Győrből Szanyba érkező kereskedők pápai kereskedőkkel üzleteltek. 1592-ben a pápai szabók ugyancsak Szilban kötöttek üzletet a győriekkel.3 Természetesen szép számmal fordulnak elő győri vásárokon is a pápai kereskedők.
Itt lép be egy harmadik szempont, nevezetesen a házassági és családi kapcsolatok. A győri káptalan felvallási jegyzőkönyveiben az 1540-es évektől adatok sora van arra, a különböző felvallási ügyekben, amikor a családtagok, rokonok között vő, feleség - pápai lakosok - sora bukkan fel.4
Ezzel függ össze az is, hogy a Győr környéki, sokorói szőlővidéken Szere-csenytől egészen föl Écsig, Pannonhalma tövéig mint extráneus birtokosok, pápai polgárok sora bírt szőlőt. A XVI. században mindvégig, a XVII. században a török ellenőrzés erősödésével és a szőlő pusztulásával természetesen mind kevésbé. 1614. január 11-én Pápa lakosai nevében Vásárhelyi András azonban még azért tiltakozott Győr vármegye nemesi közgyűlésén, mert (sokoró)kajári szőleik művelésében élvezett szabadságuk ellenére dézsmát és a törököknek szóló adót szedtek tőlük.5 A pápai kereskedők tevékenységében - bár erre csak néhány adat utal - a kialakuló végvár, a végvári katonaság ellátása nagyon fontos szerepet játszott. Különösen probléma, megvizsgálandó feladat a további kutatás során, hogy azok a jelenségek, amelyeket a magyar várostörténeti irodalomban az erődváros kialakulásának fogalmához kötünk, mennyire érvényesültek Pápán, érvényesültek-e egyáltalán. Az azonban bizonyos, hogy az a nagyszámú céh, amely a városban működött, jelentős részben a katonaság ellátásához kapcsolódott.6
Közismert a magyar történeti irodalomban a végvári katonaság posztóval való fizetése. Ezt a posztót nem a végvári katonaság ruházkodására adták, hanem valóban pénzhelyettesítő eszközként. A katonaság továbbadta ezt a posztót, és itt Pápán is, más végvárakban is a helybeli szabók - akik a legnagyobb számban voltak - feldolgozták és maguk árusították az adott terület kisebb vásárain, piacain.
Másik ilyen vonzata a fegyverkovács-kardcsiszár iparágban van, illetve a fegyverkereskedelemben. Most kezd egyre inkább előtérbe kerülni annak vizsgálata, hogyan alakult a fegyverkereskedelem a királyi Magyarországon és a hódoltság határán a XVI. század második felében. Milyen fegyverszállítások történtek Bécsből, illetve a közép-európai városokból erre a területre, mennyi fegyver jutott tovább a török kezére?
Egy pápai adatot hadd említsek, amelyre nemrégiben Dominkovits Péter Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára főlevéltárosa hívta föl a figyelmem egy más összefüggésben. Egy általam kereskedelemtörténeti ügyekben jól ismert bécsi polgár, Caspar Huethofer, aki rendszeresen és évtizedeken át kapcsolatban állt a magyarokkal, 1566-ban a soproni tanács előtt Szili János és Szili Márton - talán nem véletlenek ismét a nevek - pápai lakosokat, pápai polgárokat idézte perbe, mégpedig fegyverszállítás kapcsán támadt adóssági ügyben. Kiderült, hogy Huethofer fegyvereket szállított, vagy legalább is üzletet kötött a két pápai polgárral, és azt ígérte, hogy a fegyverszállításhoz királyi menlevelet is szerez. Miután a két pápai polgár nem fizetett, mégpedig azért, mert Huethofer nem szerezte meg a királyi menlevelet, tehát nyilván az üzlet is meghiúsult, perre került sor. Kiderült az is, hogy a két pápai polgárnak Sopronban háza volt, ami valahol a Bécs-Pápa közötti útvonal elméleti felezőpontjában, bizonyára egy fontos „támaszpontot” jelentett. Mindenesetre a lényeg a fegyveren van. Nyilván a pápai őrség fegyverszükségleteinek, igényének kielégítésébe, vagy - akár megkockáztatom egyéb más várakból ismert adatok alapján - a török területre történő továbbadásában a pápai kereskedők is minden bizonnyal beszálltak. Annak jelzésére, hogy ez országosan milyen méreteket öltött, egy 1575-ös bécsi feljegyzést idéznék. Bécs város, illetve a központi kormányszervek vizsgálatot folytattak a fegyvercsempészés kapcsán és egy a bécsi pénzügyi hatósághoz benyújtott „titkosszolgálati” jelentés azt írta, oly mértékben szállítanak a törököknek fegyvert, hogy azok már nem tudják kifizetni. Tehát lényeges dolog, hogy a pápai kereskedők is benne vannak a fegyverkereskedelemben, ami jelzi potenciális tőkeerejüket egész kapcsolatrendszerüket és tájékozódási pontjaikat.7
Óhatatlanul vetődik fel a kérdés, és fel is vetődött ez már a történeti irodalomban, Othmar Pickl professzor kutatásaiban, hogy Pápa milyen szerepet játszott a marhakereskedelemben, amely a fegyver mellett a korszak egyik legnagyobb üzlete volt. Pickl professzor egyik tanulmányában úgy vélte, hogy Győr mellett Pápa volt az, amelyik meghatározó átrakóhelye a keletről nyugat fele irányuló állatkereskedelemnek. Az eddigi adatok és az eddigi kutatások alapján úgy tűnik, hogy ez a feltételezés nem felel meg a tényeknek. Kétségtelen azonban, hogy a pápaiak is részt vettek abban a hatalmas felhajtó, beszállító tevékenységben, amelynek központja a Győr alatti hat marhavásár és a heti marhapiacok. Azaz rendre-sorra szerepelnek különböző üzleti ügyekben a XVI. század második felében, a XVII. század folyamán, amikor marhákat hajtanak fel dél felől. Nem tudjuk pontosan honnan, hiszen ez egy óriási területről történt lemenően Zaláig, vagy akár a közvetlen környékről az uradalom falvaiból is. Ott adták át a győrieknek, akik aztán továbbhajtják, továbbadták magyaróváriaknak vagy közvetlenül szállították a bécsi vásárokra.8 A XVI-XVII. század fordulóján fölmerült egy adat, amely azt sejteti, hogy a marhakereskedelem során a város polgárai, kereskedői közvetlenül is kapcsolatba kerülhettek elsősorban német távolsági kereskedőkkel, akik iparcikket szállítottak kelet felé és ellentételezésként marhát vásároltak fel és vittek Németországba, Nürnbergbe és máshová. Egy nürnbergi kereskedelmi megbízott, aki Bécsben tevékenykedett ezekben az években - az 1590-es évek elejéről a háború előtti közvetlen időszakról van szó -, egyik felvallásában említést tett arról, hogy egy pápai kereskedő házát zálogoltatta tartozásai miatt.9 Tehát egészen bizonyos, hogy létezett valamilyen közvetlen kapcsolat. Valahol, ha nem is meghatározóan, de marginálisan Pápa is ott volt abban a nagy körforgásban, amely Közép-Európa és a királyi Magyarország, illetve a hódoltság területei között fennállt.
Ez a mozaikszerű kép, amelyet Szakály Ferencnek a pápai tanulmánykötetben megjelent írásához hozzá tudnék tenni. Úgy érzem, hogy azokat a pontokat jelzik, amelyeken érdemes lenne továbbhaladni, annak szem előtt tartásával és tudatában, hogy itt valóban adattöredékekről van szó, amelyeket hosszú, szívós munkával kell majd összerakni.