Kristó Gyula
Varju Dezső úrnak Major Jenő leveléből idézett részével kapcsolatban szeretném elmondani, hogy ne úgy távozzunk, mintha Pápán kellene keresni egy palatiumot meg egy kápolnát. Ez III. Honorius pápa 1225. február 1-jén kelt oklevelében van benne. Ebben az oklevélben szerepel az első, név szerint ismert pápai főesperes, Smaragdus, akinek ez a palatiuma, az itt meg nem nevezett titulusú kápolnája, Szent Lélek-kápolnaként szerepel, Nyitra megye és Pozsony megye határán, a Vág-folyó partján, tehát a mai Szlovákiában volt. Itt tehát az az érdekes, hogy Pápa főesperesének a családja, illetve ő maga rendelkezett palatiummal meg magánalapítású kápolnával a Felvidéken, ez a vonatkozás tehát Pápához csak Smaragdus személyén keresztül kapcsolódik, de ebből az oklevélből Pápára vonatkozóan következtetést nem lehet levonni. A pannonhalmi Szent Benedek-rend történetének első kötetében az ide vonatkozó okmányok ki vannak adva.