Rácz István
Nagyon sokat tanultam abból, amit itt hallottam. Körülbelül 25 éve foglalkozom helytörténet kutatással. Két téma ragadott meg, ezekről szeretném a véleményemet elmondani.
Az egyik az Esterházyak telepítéseinek a problémája. A környékünkön 19 olyan német község van, amelyeket Esterházy Ferenc és Károly ideje alatt telepítettek be. Ezeknek a községeknek a történetével is foglalkoztam. Négy községét írtam meg és ennek során tapasztaltam, mennyi gondot jelent - a Megyei Levéltárban, az Országos Levéltárban is jártam -, mire sikerül ezeknek a telepítéstörténeteknek a végére jutni. Boldogok azok a telepes községek, akik meg tudják azt állapítani, hogy hozzájuk őseik Németország mely településéről jöttek és tarthatják velük a rokoni kapcsolatot. Sajnos Ganna, Döbrönte, Bakonyjákó és Farkasgyepű nem ezek közé a községek közé tartozik.
A második témám maga a könyv készítése. Huszár János barátom már jellemezte, hogy elég nehéz olvasmány. Nem ismeretterjesztő stílusban készült. Ezt nem írom a szerzők rovására, Ők ezt ilyen színvonalon készítették el. Ebből mi csak tanulhatunk. Mindenesetre merném javasolni, hogy az elhangzott hozzászólásokat felhasználva kellene a második kötet tematikáját a szerkesztő-bizottságnak összeállítania. Ismertem a város vezetőinek gondját, amikor ezt a könyvet megszerkesztették. Az írók, akik ehhez hozzájárultak, részadatokat vállaltak benne. Voltak, akik a feladatukat teljesítették, voltak akik félig és voltak, akik nem teljesítették. Így bizonyos szempontból véletlenszerűen állt össze a témaköre ennek az anyagnak. Ezért is volt itt egy-két kiegészítés és reflektálás. Nyilván ennek felhasználása új feladat lesz a város vezetése, a szerkesztők számára.
Hálásan köszönöm a város vezetőinek, a szerkesztőknek, hogy az utolsó tanácsvezetésnek a kezdeményezését felkarolták és végrehajtották. Biztos, hogy a tanácskozásnak az anyaga hozzájárul ahhoz, hogy pápai helytörté-nészek és történelemszakos tanárok felhasználhatják mindennapi munkájukban ezt a várostörténeti kötetet. Régi gondja volt a város helytörténészeinek, hogy ilyen színvonalon, ilyen tudományos megalapozottsággal íródott könyv a városról még nem jelent meg. Jelentek meg kisebb, idegenforgalmat szolgáló füzetek, vagy egy-egy részkérdéssel - pl. a malmokkal vagy a bábkészítéssel stb. - foglalkozó könyvek, de ilyen átfogó képet még nem kaptunk a városról.
Mégegyszer köszönöm, hogy meghallgathattam az előadásokat, sokat tanultam belőlük. Kérem a megjelenteket, hogy a város hasonló céljainak megvalósítását segítsék elő. Ha nem is pápai indíttatásúak, hanem veszp-rémiek, vagy az ország másik részéből valók - ha vezetőink hozzájuk fordulnak - váljanak egy kicsit pápaivá, hogy mi az ő hozzájárulásukkal a város történetét minél igényesebben tudjuk szolgálni. Köszönöm, hogy meghallgattak.