Fabiny Tibor
Mielőtt Csepregi Zoltán referátumához néhány szót szólnék, hadd mondjak egy személyes megjegyzést: 42 évvel ezelőtt, mikor idekerültem Pápára segédlelkésznek és egy évet itt töltöttem, akkor szerettem meg Pápát, bár akkor rendkívül lerongyolódott és nagyon rossz állapotban levő város volt. Én ugyan belsőleg megszerettem, mint lelkész. Mindig csodálkoztam azokon, akik azt mondták: milyen szép város - nem volt szép város. Azóta poraiból meg-elevenedett. Főnixként valóban kulturális és műemléki vonalon is hihetetlen fejlődésre tett szert. Ez a mostani alkalom is és maga a tanulmánykötet is annak a jele, hogy itt olyan személyek állnak a kulturális megelevenedésnek az élén, akiknek köszönhető ez a mostani alkalom is, és én is köszönöm, mindazt amit tettek és ami most lezajlik.
Szeretnék arra utalni, hogy azt az időt, amit Csepregi Zoltán tárgyalt, mi úgy nevezzük az evangélikus egyházban, hogy az evangélikus egyház „babiloni fogsága” 1711-től, a Rákóczi-szabadságharc végétől egészen 1781-ig, a Türelmi Rendeletig. Olyan helyzetben volt az itteni protestantizmus, hogy egyszerűen nem voltak lelkészeink. Hallottuk Tóth Sipkovicsnak az elűzetését, sorsát, ennek kapcsán hadd mondjam azt, hogy azok az írások, azok a sokszor névtelenül vagy hamis impresszummal megjelent írások - amelyekre Csepregi Zoltán is utalt - valóban hatalmas lelki erőt jelentettek a pásztor nélkül maradt nyáj számára. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy ma már ezeket a könyveket alig találjuk meg - mert agyonolvasták őket -, alig van belőlük példány. Ezek „építő iratok” voltak. Kulturális szempontból is jelentősek, de főleg lelki szempontból. Tartották a lelket az emberekben, akik pásztor nélkül maradtak. Nemrég került a kezembe egy - „Atyafiságos serkentések” című - az Országos Széchényi Könyvtárban fennmaradt példány, amelyben éppen Tóth Sipkovics téti lelkész, Vázsonyi Márton és Torkos András ajánlják ezt a könyvet. Tehát az egész terület Téttől, Nemeskéren keresztül egész Győrig testvéri közössége volt a sokszor üldözött protestáns lelkészeknek, akik mindent elkövettek azért, hogy tartsák a lelket az emberekben. Most többek között egy eddig ismeretlen adatra bukkantuk: Csepregi Zoltán kutatásai során rátalált arra a pápai könyvkereskedőre - egy bizonyos Kelemen nevűre - aki többek között Pápán is terjesztette a „Zengedező Mennyei Kar” című népszerű evangélikus énekeskönyvet.
Örülök, hogy a kiváló tudományos ülés sok új szemponttal gazdagította Pápa kulturális múltjának ismeretét.