4.

904.

Magyar - itáliai békekötés

A 899-900-as észak-itáliai kalandozást öt évvel később egy másik követte. Ennek előzményeiről semmi közelebbit nem tudunk, azt sem, hogy önálló akció volt-e, vagy ismét más hatalmak szövetségében harcolt a magyar sereg. Az alábbi krónikarészlet azonban megőrizte a hadjárat emlékét, és arról is tudósít, hogy ez is békekötéssel és fegyveres szolgálatra való felfogadással végződött (az előbbire utal a kicsit körülményesen fogalmazott „nem kis mértékben barátaivá tette a magyarokat” kifejezés). Valószínű, hogy erre a békekötésre utal Frigyes aquileiai pátriárka sírfelirata is, mely szerint„az ő közbenjárása szerzett jó békét Itáliának”.

A szemelvény szerzője, Liudprand eredetileg II. Berengár (950-964) híve, ő nevezte ki kancellárjává is. Később azonban viszonyuk megromlott, és Liudprand I. Ottó német-római császár udvarába menekült. Művét 958-ban kezdte írni, azonban 962-ben félbehagyta, mivel ekkor Cremona püspöke lett.

Eközben a magyarok dühe, mivel a szászokkal, frankokkal, svábokkal, bajorokkal nem bírtak, egész Itáliára kiterjedt anélkül, hogy bárki is szembeszállott volna velük. Mivel tehát Berengár nem tudta saját katonáit rendületlen híveivé tenni, nem kis mértékben barátaivá tette a magyarokat.