5.

924.

Magyar - német békekötés

A 895-ös honfoglalás során a magyarság csak Erdélyt és az Alföldet szállta meg, a Dunán még nem kelt át a frank hűbéres pannon-szláv állam hódoltatására, mindez csak 900 nyarán következett be. Ettől kezdve viszont állandósultak a harcok a bajorok irányába is. 918-ra Bajorország és Svábország a magyarok adózással megvásárolt szövetségesei lettek, így ezeken a területeken helyreállt a nyugalom. Ettől kezdve a magyar kalandozások fő csapásiránya a német területeken a bajorokkal ellenséges Frankország és Szászország lett, Madarász Henrik német király két törzstartománya, valamint Lotaringia. A hadjáratok közül forrásaink szerint a 924-ben lezajlott szászországi portyázást zárta békekötés. Ennek részleteiről számol be Widukind krónikájában.

A szerző Corvei (Vesztfália) kolostorában élt, művében a szász nép és uralkodócsalád történetét ismerteti. 1004-ben halt meg.

És amikor a belső háborúk ismét elcsitultak, a magyarok ismét keresztül-kasul száguldozva egész Szászországban, a városokat és erődített helyeket tűzbe borították, és mindenfelé akkora öldöklést vittek végbe, hogy már végső pusztulással fenyegettek. … Történt azonban, hogy a magyarok főemberei közül egyet elfogtak és megkötözve a király elé vittek. A magyarok pedig annyira kedvelték ezt a főemberüket, hogy kiváltása fejében mérhetetlen mennyiségű aranyat és ezüstöt ajánlottak fel. A király azonban elutasította az aranyat, és békét kért tőlük. Végül elérte azt, hogy a foglyot más ajándékok kíséretében visszaadva, kilenc évre békét kötöttek vele.