11.

1043.

Magyar - német békekötés

Szent István halála (1038) után az általa utódnak jelölt Orseolo Péter lett a király, akivel azonban kapkodó, németellenes külpolitikája, a királyi tanács mellőzése, István özvegyének, Gizellának háttérbe szorítása majd bebörtönzése, és a magyar főpapságot ért sérelmek miatt az ország vezető rétegei hamarosan szembefordultak. Péter végül 1041-ben kénytelen volt Bajorországba menekülni.

Az előkelők István unokaöccsét, Aba Sámuelt emelték a királyi trónra, aki azonnal biztosítani próbálta a németekkel a békét. Követeit azonban III. Henrik, az új német császár dolguk végezetlenül küldte vissza, amiből arra következtetett, hogy a császár háborúra készül. Ezért a határvidék Ostarrichi felé eső területeit elpusztította, hogy a császári csapatoknak ne legyen élelmük. Válaszul a császár 1042 nyarán sereggel tört Magyarországra, egészen Nyitráig hatolt, bevett kilenc várat, majd visszavonult. Aba ezeket a területeket hamarosan visszavette, és 1043-ban újra megkísérelte a békekötést. Henrik most is sereggel érkezett, de a Rábcánál nem tudott tovább nyomulni, így hajlott a béke megkötésére. Aba lemondott az 1031-ben Magyarországhoz került területekről, egy testőrsereg évi zsoldjának megfelelő összeget (400 aranytalentum és 400 köpeny) fizetett, és ígéretet tett Gizella jogainak biztosítására.

Eme súlyos feltételek azonban hamarosan alá is ásták Aba népszerűségét, ami nem sokkal később bukásához vezetett. 1044-ben seregét a császár verte tönkre Ménfőnél, ő maga is menekülés közben lelte halálát.

A békekötésről két külhoni és egy hazai forrást közlünk.

Az 1043. évben: Eljött tehát a király az ország határára, ahol serege felett szemlét tartott, és elhatározta, hogy habozás nélkül elözönli az ellenséges földet. És miután gépeket készítettek azon építmény ellen, mellyel [a magyarok] a Rábcát elzárták, készültek a másnapi harcra. Végül könyörgő követek érkeztek, akik a lelket gyötrő fájdalomtól kétségbeesve békét és vétkeikért bocsánatot kértek, és megígérték, hogy bármit meg fognak tenni, ami csak kedves a király és a főurak számára. Akkor megegyeztek, hogy a fogságba esetteket – akikről fentebb szót ejtettünk – visszaengedik vagy eskü alatt váltságot fizetnek értük; az ország azon részét, melyet a néhai István kapott baráti viszony címén, vissza fogják adni, ezenfelül a király megtámadása miatt kiengesztelésképpen 400 talentum[20] aranyat fognak juttatni, és ugyanannyi köpenyt, Gizella királynénak pedig mindent vissza fognak szolgáltatni, amit férje, ama István neki adományozott, majd amaz, mármint Péter tőle utóbb elragadott. A magyar király esküt téve mindezeket megígérte, ezenfelül megerősítette hét kezes átadásával, akiket a mieink akartak, azon feltétellel, hogy ha a megállapodásokat végrehajtják, ezek Szent András ünnepén[21] visszajöhessenek, ha pedig nem hajtanák végre, pusztuljanak el.

1043. Henrik király ismét Pannóniára tört, és miután az őt nagy nehezen megnyerő Abától elfogadta a kibékülést, valamint az elégtételt, a túszokat, ajándékokat és az országnak a Lajta folyóig terjedő részét, visszavonult.

A következő esztendőben Aba követeket küldött a császárhoz, és békét keresett, megígérte, hogy elengedi a nála lévő rabokat, és illő váltságot ad azokért, akiket vissza nem adhat. A császár nem akart addig egyezkedni, amíg nem megy Bajorországba, hogy a békekötésnél azok is jelen legyenek, akiket a magyarok igaztalanul bántottak. A császár tehát eljött Magyarország határára, és másnapra meg akarta vívni a gyepüket, amelyekkel a magyarok elrekesztették a Rábca folyót. Eközben Aba király követei megkérték a császárt, szabjon méltányos határidőt, hogy visszaküldhesse mind a rabokat, ezenfelül ajándékot is adjon neki. A császárt csábította az ajándék, meg más súlyos ügyek is gátolták, úgyhogy visszatért Burgundiába, Besançon városába.