12.

1058.

Magyar - német békekötés

III. Henrik császár nem tett le arról a már apja által megfogalmazott tervről, hogy Magyarországot uralma alá hajtsa. 1050-ben tette az újabb előkészületeket egy hadjáratra. Először Gebhard regensburgi püspök provokált határvillongásokat, majd a császár megbízásából Konrád bajor herceggel és Adalbert osztrák őrgróffal együtt újból felépítette a határ mellett Hainburg várát. Ezek után került sor az 1051. évi hadjáratra. A birodalmi seregben szinte valamennyi tartomány képviseltette magát, még cseh és lengyel egységek is voltak benne. A hadak két irányból nyomultak az országba: a császár a Mura felől, a Zala mentén közeledett, míg Gebhard püspök a Dunán hajózott lefelé. Endre – elődeihez hasonlóan – a felperzselt föld taktikáját alkalmazta: portyázó csapatai éjjelente fosztogatták és fárasztották a birodalmi sereget. A Győrt elérő Gebhard püspököt a magyarok a császár nevében hamisított válaszlevéllel visszafordították, a fősereg pedig a Vértesben lévő Bodajknál már nem bírta tovább a megpróbáltatásokat, és visszafordult. Kivonulásuk is súlyos veszteségekkel járt: a portyázó magyar csapatok útjukat a végsőkig megkeserítették.

A császár azonban tervéről továbbra sem tett le. Endre békét felajánló követeit elutasította, majd a következő évben hadjáratot vezetett Magyarország ellen. Ennek során Pozsony várát is ostrom alá fogta, ez azonban nem járt sikerrel. A magyar krónika itt meséli el a híres Zotmund-történetet: ez a pozsonyi búvár éjjel meglékelte a császár hajóit, így a teljes élelmiszerkészlet elsüllyedt. Tény, hogy a császár ismét eredménytelenül tért haza.

Endre 1053 elején újabb követeket küldött a császárhoz, aki azonban ismét nem volt hajlandó fogadni őket. A birodalom belharcai, majd Henrik 1056-ban bekövetkezett halála felszabadította Magyarországot a ránehezedő nyomás alól. Fia, az ifjú IV. Henrik elfogadta a békét, melyet nővérének, Juditnak és Endre fiának, Salamonnak eljegyzésével pecsételtek meg.

A békekötés körülményeiről két szemelvényt közlünk. Ezek az eseményeket eléggé eltérően mutatják be. Minden bizonnyal az egykorú évkönyv-bejegyzések tekinthetők hitelesnek. A magyar krónika ama beállítása, hogy a béke rögtön az 1051-es hadjárat végén, a németek kérésére jött létre, annak lehet eredménye, hogy az utókor képzeletében már tömörítette, összemosta az eseményeket.

Látta a császár,[22] micsoda és mennyi veszedelem bénítja meg, elküldött András királyhoz[23] és Béla herceghez,[24] s örök, szilárd békét kért, azt mondotta ugyanis, ha András király szabad utat enged neki hazafelé, és éhségtől gyötört seregét eleséggel látja el, soha András királyt és utódait meg nem támadja, soha a magyar királyt szóval, tettel vagy tanáccsal meg nem bántja; sőt ha valaki utódai közül fegyvert fog Magyarország ellen, szálljon arra a mindenható Isten haragja, és átkozott legyen mindörökre. Zsófia nevű leányát is András király fiához, Salamonhoz[25] adja feleségül, örök békesség nyomatékának céljából, noha előbb már a francia király fiának adta nagy esküvéssel. Hit alatt meg is esküdött, hogy mindezt híven megtartja. András király és Béla herceg békeszeretők voltak, nem akarták a civódás magjait elszórni: békességet kötöttek hát a császárral, a császár pedig személyesen is esküvel erősítette meg, hogy híven megtartja azt, amit mondott.

Ezekben a napokban a magyarok küldöttei igen gyakran jöttek és kérték, hogy kössenek békét, és hogy ez a későbbiekben valóban és igen szilárdan fennmaradjon, kérték, hogy a király[26] nővérét adják feleségül uruk fiához, aki a Salamon nevet viselte. Mivel pedig ez tetszett az ország előkelőinek, a király anyjával együtt Magyarország határaira ment, mindkét ország előkelőinek eskütétele mellett békét kötött, nővérét pedig átadta.