21.

1153.

Magyar - bizánci békekötés

Bizánc felé az 1129-es barancsi béke után II. Béla (1131-1141) uralkodása alatt a magyar királyság semleges magatartást tanúsított, ez jellemezte II. Géza (1141-1162) uralmának elejét is. A császárság energiái ezek alatt az évek alatt a keleti frontokon voltak lekötve, ahol seregei a kilikiai örmények és a kisázsiai szeldzsuk-törökök ellen harcoltak. Emellett fel kellett vennie a harcot Dél-Itáliában is egy új ellenféllel, a szicíliai normann királysággal. A különféle háborús konfliktusok következtében két nagy európai koalíció kezdett kikristályosodni: a bizánci – német – velencei, valamint a normann – francia – pápai – német ellenpárti (Welf) szövetség. Szerbia és Magyarország helye egyértelműen a másodikban volt, amit többek között az 1127-es békénél említett 1146-os magyar-osztrák háború is jelzett.

Az 1149-es szerb felkelés során már valószínűleg magyar segédcsapatok is részt vettek a Bizánc elleni harcokban. 1150 nyarán Komnenos Manuel császár ismét hadat vezetett Szerbiába, ahol végül legyőzte a szerb – magyar koalíciót, majd valamikor 1150 végén vagy 1151 elején megindult Magyarország ellen. Átkelt a Dunán, a Szerémséget pusztította, majd egy sikertelen próbálkozás után elfoglalta Zimonyt. Az ellene induló magyar sereg, melyet II. Géza oroszországi távollétében Belos horvát-dalmát bánvezetett, kitért a támadás elől, így a császár visszatért Barancsba. Egy másik sereg Borisz magyar trónkövetelő vezetésével a Temesközt dúlta, majd az orosz hadszíntérről visszatérő Géza elől bizánci területre húzódott vissza. A két uralkodó seregei a Duna két partján vonultak fel egymás ellen, de – végül is nem tudni, miért – az összecsapás elmaradt, a felek békét, azaz inkább fegyverszünetet kötöttek (Ioannes Kinnamos szavaival: „[Géza] a császárhoz küldve békés húrokat pengetett.”).

1151 és 1153 között nincs tudomásunk magyar-bizánci összecsapásról. Ezalatt mindenesetre az európai helyzet Magyarországnak kedvezett. 1152-től ugyanis I. (Barbarossa) Frigyes lett a német-római császár, aki ugyan szeretett volna Magyarország ellen vonulni, tervét azonban a német fejedelmek ellenezték, ugyanakkor Bizánccal is megromlott viszonya, mivel egyedül akarta Itáliát uralni.

1153-ban Géza követet küldött II. Roger normann királyhoz, és megerősítették Bizánc-ellenes szövetségüket. Ilyen hátteret maga mögött tudva a magyar király még ebben az évben felvonult a Duna vonalára, Mánuel császár pedig a folyó túlpartján ütött tábort. Az eseményekről sajnos csak bizánci krónikás feljegyzés tudósít, melynek tárgyilagossága erősen kétséges. Eszerint mihelyt Mánuel seregei megkezdték az átkelést a Dunán, Géza azonnal békét kért. Ennek feltételei a magyar félre nézve igen kedvezőtlenek voltak: az 1150-51-es bizánci betöréskor ejtett foglyok közül tízezerért váltságdíjat kellett fizetnie (a többit ingyen elengedték), emellett ígéretet tett arra, hogy ezután Bizánc szövetségese lesz.

A béke utóéletéhez tartozik, hogy Géza nyilván sérelmesnek találta a feltételeket, mert hamarosan újabb támadást készített elő. A két sereg 1154-ben ismét felvonult egymás ellen, de ekkor sem került sor harcra. A krónikás feljegyzése szerint „[Géza] ismét a béke érdekében küldött követeket, akkor megszűnt köztük a háború, és a béke szépségei mosolyogtak rájuk”. Minden bizonnyal az 1153-as békét erősítették meg.

Az eseményekről Ioannes Kinnamos bizánci történetíró munkája tájékoztat. A szerző ifjú korában elkísérte Mánuel császárt hadjárataira, végigjárta az ázsiai és európai hadszíntereket. Ott volt Zimony 1165-ös ostrománál is. 1203 körül halt meg. Krónikája Komnenos János és Mánuel császárok korát mutatja be 1118-tól 1176-ig (a valószínűleg 1180-ig terjedő rész elveszett). Művét 1180 és 1183 között írhatta.

Mikor a paionok[48] királya megtudta, hogy mi történik, félve, mint mondtuk, hogy másodszor is szerencsétlenül jár, és így veszélyben forog az uralom, megegyezésre hajlott. Követeket küldött, és kérte, hogy tízezernél nem több fogolyért büntetést fizethessen a hun[49], a többi részét pedig visszakapja. Azt mondta, hogy így baráti érzületet fog tanúsítani, míg csak él, a rómaiak irányában, s minden időben szövetségesük lesz. Ilyen feltételekkel létrejött a béke, s a rómaiak serege hazatért.