25.

1193.

Magyar - lengyel békekötés

Lengyelország volt egyetlen olyan szomszédunk, mellyel a XII. század közepéig a magyar királyság nem került súlyosabb háborús konfliktusba. Kapcsolataink történetéből a legfontosabb momentumokat érdemes felidézni az alábbi békekötés előzményeként.

1107-ben Kálmán király csapatokat küldött III. Boleszló lengyel király megsegítésére, aki ellen féltestvére, Zbigniew lázadt fel. A következő évben Boleszló segítette a magyarokat: míg V. Henrik német császár Pozsonyt ostromolta, és Szvatopluk cseh herceg a Vág völgyét pusztította, a lengyelek Morvaországra törtek, hogy a cseheket visszavonulásra késztessék.

Az 1130-as években romlott a viszony. 1132-ben lengyel csapatok is támogatták az országba betörő Borisz trónkövetelőt; a Sajó mellett meg is ütköztek II. Béla seregével, ahol Boleszló vereséget szenvedett. A konfliktust nem béke zárta, hanem másképp rendezték. Miután Lengyelországot 1132 és 1135 között több támadás érte a cseh és a halicsi fejedelmek részéről, Boleszló 1135-ben a merseburgi birodalmi gyűlésen meghódolt Lothar császárnak, aki a II. Bélával rokoni kapcsolatban lévő Soběslav cseh fejedelem közbenjárására szorgalmazta a magyar-lengyel viszony rendezését is. Boleszló kötelezte magát Lothar felé, hogy ezentúl nem szít ellenségeskedést a magyarok irányában, vagyis nem fogja Boriszt támogatni.

Ezután valóban nincs tudósítás magyar-lengyel konfliktusról, sőt 1150-ben Boleszló és II. Géza együtt harcol Izjaszlav volhiniai fejedelem oldalán Kijev elfoglalásáért.

A békés kapcsolatokat azonban a viszony súlyos megromlása váltotta fel az 1180-90-es évek során a Halics ügyében kialakult érdekellentétek miatt. Az oroszországi Halics fejedelemsége ellen III. Béla 1188-ban sereggel indult, miután erre kapott felkérést az elűzött Vologyimer fejedelemtől. A székvárost el is foglalta, de Vologyimer helyett saját fiát, Endrét ültette a fejedelmi székbe, Vologyimert pedig börtönbe vetette. A bukott fejedelem 1190-ben megszökött fogságából, s előbb a német császári udvarba, majd Kázmér lengyel királyhoz ment segélykérés céljából. 1190 nyarán lengyel csapatok támogatásával el is űzte Endrét Halicsból, és visszaszerezte trónját. A helyzet Magyarország és Lengyelország között pattanásig feszült, és küszöbön állt a közvetlen összecsapás. Végül a felek mégiscsak békét kötöttek, amely kétszáz évig zavartalanul fenn is maradt.

A békekötésről két krónikás feljegyzést közlünk. Az első szerzője, Godysław Baszko 1215 és 1225 között született, 1280 és 1282 között halt meg; 1278-tól poznańi őrkanonok. Két művét ismerjük, az első a poznańi káptalan évkönyve az 1247 és 1273 közötti időszakról, a másik pedig a Lengyelország krónikája címet viseli. Ennek 1253-tól 1272-ig terjedő részét bizonyíthatóan ő írta, korábbi részeit egyesek Boguphalus poznańi püspöknek tulajdonítják. Idézett szemelvényünk Baszko második művéből való.

A másik szerzőnk Jan Długosz (1415-1480) krakkói kanonok. IV. Kázmér lengyel király követeként többször jár Magyarországon, a pápánál és a császárnál. Halála előtt lembergi érsekké nevezték ki. Műve Lengyelország történetének tizenkét könyve címet viseli, ez a szerző haláláig hazája teljes történetét felöleli. Ebből való a második helyen idézett mondat is.

Mivel az említett Miklós palotagróf Fulkó krakkói püspökkel együtt szerette volna, hogy a magyarok királyával is a korábbi helyzetnek megfelelően megújítsák a szövetséget[56], arra törekedett, hogy a magyar és lengyel királyt összehozza egy bizonyos helyen, ahol Szent Adalbertnek, a lengyelek patrónusának, és Szent István egykori magyar királynak szándéka alapján mindketten ígéretet tettek arra, hogy kötelesek lesznek ápolni a két ország közti baráti viszonyt és kíméletlenül üldözni egymás ellenségeit; a jövőben pedig egységesen és szüntelenül védelmezni fogják az együttes virágzást.

Lelőhely: Godysław Baszko poznańi őrkanonok: Lengyelország krónikája című műve.

Kiadás: Gombos II. 1078.

Fordította: Köblös József.

1193: A lengyelek és magyarok közt béke köttetett.