26.

1220-1221.

Magyar - orosz békekötés

Az orosz fejedelmekkel való külkapcsolatok történetéből utoljára az 1092-es békekötésről szóló krónikás tudósítást közöltük. Ez azonban egyáltalán nem tett pontot a konfliktusok végére, sőt a századfordulótól kezdve 135 éven át tartó, meg-megújuló erővel fellángoló ellentétek előjátékának tekinthető. A magyar királyok szinte mindegyike Kálmántól kezdve vezetett hadjáratot a fejedelemségek valamelyike ellen, melyek változó sikereket hoztak, maradandó eredményekkel azonban nem jártak.

A hadjáratok első korszaka 1100 és 1152 közé tehető. Ekkor a magyar királyok mint szövetségesek avatkoztak be egyes orosz fejedelmek oldalán másokkal szemben: 1123-ban II. István, 1138-ban II. Béla vezetett hadjáratot orosz földre, az első kudarccal, a második az orosz fejedelmek közti békekötés kierőszakolásával végződött. II. Géza hatszor is küldött csapatokat, ezek közül egyes hadjáratokban személyesen is részt vett. Miután Izjaszlav volhiniai fejedelem testvérét, Eufrozinát vette feleségül, ez adott indokot a Volhinia és Szmolenszk fejedelmei által létrehozott koalíció támogatására Szuzdal és Halics fejedelmei ellen. A hat hadjárat ugyan színes katonai eseményekben nem szűkölködött, a magyar fél számára azonban semmi tartós eredményt nem hozott, ezért Géza le is állította próbálkozásait. Ezután mintegy harminc éves szünet következett.

A hadjáratok második szakaszát III. Béla 1188-as katonai akciója indította el, melynek lefolyásáról és eredményéről az 1193-as lengyel-magyar béke kapcsán esett szó. Ennek a szakasznak jellemzője az, hogy nem csupán koalíciók segédcsapatokkal történő támogatására korlátozódott, hanem a halicsi fejedelemség Magyarországhoz csatolása volt a fő cél. Ennek jeleként Béla saját fiát tette meg Halics fejedelmévé, majd II. Endre az 1205-ös halicsi hadjárat után, melynek során az elhunyt Roman fejedelem fiát, a kiskorú Danyilót erősítette meg fejedelemségében, uralkodói címei közé felvette a „Halics és Lodoméria királya” titulust is. Az 1208-as és 1211-es hadjáratok még Danyilo uralmának megmentésére irányultak, a helyzet azonban gyökeresen megváltozott az 1214-ben a Szepességben létrejött lengyel-magyar megegyezéssel.

Ezt megelőzően lengyelek már az 1123-as, 1138-as, 1149/50-es és 1188-as események kapcsán is feltűntek a konfliktusokban valamelyik fél szövetségeseként. A korábbiak során a magyar és lengyel segédcsapatok egy oldalon harcoltak, 1188-93-ban egymás ellen, végül 1213-ban is szembekerültek a magyar és lengyel érdekek. Danyilo ekkor ugyanis lengyel segédcsapatokkal próbálta visszafoglalni fejedelemségét, ami keresztezte a magyar szándékokat Halics megszerzését illetően. Végül is 1214-ben Leszek krakkói fejedelem és II. Endre magyar király a Szepességben találkozott, és megállapodtak abban, hogy együtt fognak véget vetni a halicsi bojáruralomnak, Endre második fia, Kálmán feleségül veszi Leszek Salome nevű leányát, Halics trónjára Kálmán fog ülni, Přemysl Leszkóé, Lodoméria pedig Roman fiáé lesz. A megállapodást tettek követték: a lengyel-magyar sereg elfoglalta Halicsot, melynek trónjára Kálmán ült.

Kálmán halicsi királysága szintén nem szűkölködött változatos eseményekben. Kétszer űzték el (1215, 1229), egyszer esett fogságba (1219), háromszor ültették vissza (1216, 1226/1227, 1231), és már küszöbön állt negyedszeri elűzése, mikor 1234-ben váratlanul meghalt, és Halics megnyitotta kapuit Danyilo előtt. Hamarosan neki is menekülnie kellett, mert a bojárok elűzték. Magyarországra jött, hogy újra magyar segítséggel próbálja elfoglalni trónját, de az új király, IV. Béla többé nem volt hajlandó hadjáratot vezetni az orosz fejedelemségek ellen, így a majdnem másfél százados csatározásoknak vége szakadt.

A fentebb ismertetett sorozatos konfliktusok a források tanúsága szerint általában nem békekötésekkel, legalábbis nem a magyar király és valamelyik orosz fejedelem közti békekötéssel zárultak. Alábbi dokumentumunk egy ettől eltérő kivételről tudósít.

Ez a békekötés a Kálmán király körül zajló események egyikének lezárása. Kálmánt 1216-ban ültette másodszor Halics trónjára egy lengyel-magyar hadjárat Danyilo elűzése után. Országlása három évig tartott: 1219-ben Msztyiszlav novgorodi fejedelem foglalta el Halicsot, a megszálló lengyel és magyar csapatokat elűzte, Kálmánt pedig fogságba vetette. Bizonytalan, mikor sikerült végül is a békét megkötni, ára minden esetre az volt, hogy II. Endre hasonnevű harmadik fia eljegyezte Msztyiszláv kisebbik lányát.

A békekötésről a halics-lodomériai orosz évkönyvek egyik bejegyzése tudósít. Íróját nem ismerjük, csak annyit tudunk róla, hogy IV. Béla kortársa volt, és az évkönyvet valahol Nyugat-Galíciában írhatta.

Kálmán egy évig volt Msztyiszláv foglya, míg aztán a magyar király megbékélt Msztyiszlávval és megfogadta, hogy Msztyiszláv leányát, Máriát elveszi idősebb fiának, Bélának.[57] Erre elbocsátotta Kálmánt. E szerencsétlenség után Leszkó is kibékült Msztyiszlávval és a Romanovicsokkal.