29.

1244.

Magyar - velencei békekötés

Velence 1115-ös támadása a magyar kézen lévő dalmát városok ellen több évszázados magyar-velencei háborúskodás nyitánya volt. Ettől kezdve a kérdéses terület sűrűn cserélt gazdát.

1116-ban Velence a maradék dalmát vidékeket (Sebenico, Trau, Spalato és a szigetek) is hódoltatta. II. István ellenakciói sikertelenek voltak, végül a felek 1118-ban öt évre fegyverszünetet kötöttek. Ennek lejártával 1124-ben István visszaszerezte Dalmáciát, a következő évben azonban ez a tartomány újra Velence fennhatósága alá került. 1136-ban Spalatót és környékét II. Béla hódoltatta, de 1155-ben ezt a részt is újra Velence kezén találjuk. 1159-ben Zára kísérelte meg a magyar királysághoz csatlakozást, de a velencei flotta végül diadalmaskodott. Az 1163-as bizánci-magyar békében Béla herceg átadásával elvben Horvátország és Dalmácia is bizánci felségterület lett, de a következő években sűrűn cserélt gazdát. Végül 1167-től viszonylag tartósabban Bizánc vált a terület tényleges urává. 1180-81 táján III. Béla visszafoglalta, amit az 1185-ös házassági szerződésben jogilag szentesített is.

1187-ben Velence tett kísérletet Zára megszállására, de az akció sikertelen volt, végül Magyarország és Velence 1188-ban két évre fegyverszünetet kötött. Ezt 1190-ben újabb két évvel meghosszabbították. Ennek lejártával Velence ismét megkísérelte Zára megszerzését; ugyan ez nem sikerült, de több adriai sziget a kezére került.

1202-03-ban Zára a keresztesek pusztításának áldozata lett: az őket szállító velenceiek porig rombolták a várost, úgyhogy teljesen újjá kellett építeni. 1217-ben II. Endre önként adta át Zárát Velencének az ötödik keresztes hadjáratban való részvétele során, annak fejében, hogy a köztársaság gályái szállítsák hadait a Szentföldre. 1240-ben azonban Zára újból visszatért a magyar király hűségére.

A tatárjárás után Dalmáciában 1243-ban zavargások törtek ki: a spalatóiak Trau városát támadták, Ninoszláv bosnyák bán is beavatkozott a viszályokba. Ezt kihasználva Velence hajóhadával újból megtámadta és visszafoglalta Zárát, majd Nonát is megpróbálta leigázni, ez azonban nem sikerült. Végül a magyar király és a velencei dózse békét kötött, melyben Béla elismerte, hogy Zárát elvesztette.

A béketárgyalások menetét pontosan nem ismerjük, azonban a velencei levéltár egyik kódexe megőrizte számunkra a béke teljes szövegének másolatát, melyet alább közlünk. Az 1097-es velencei-magyar békeszerződés után ez a második fennmaradt teljes békeokmányunk.

Mi, Béla, Isten kegyelméből Magyarország királya[75] jelen oklevelünk tartalmával tudtára kívánjuk adni mindenkinek, hogy kezünkkel a Szentírást illetve és esküt téve megfogadtuk a nemes és kiváló Stefano Giustinianonak és Pietro Dandolonak, szeretett barátunk, Jacopo Tiepolo, Velence felséges dózséja[76] követeinek és ügyvivőinek, akik az említett dózse és Velence nevében voltak jelen, hogy minden egyes alulírt pontot meg fogunk tartani, megtartásukra igaz hittel minden álnokság és gonosz szándék nélkül törekedni fogunk, és ezeket sértetlenül megtartatjuk a mieinkkel is, amint a mondott dózse és utódai irányában az igaz, erős és örök békét és barátságot is meg fogjuk őrizni.

^77-Ezek szerint tehát a dózse úrnak és a velenceieknek minden akadályoztatás és ellenérzés nélkül átengedjük Zára városát összes tartozékával együtt, amint egykor a zárai polgárok birtokolták, és soha nem fogunk sem személyesen, sem embereink által Zára és tartozékai sorsába avatkozni.^-[77]

[78]^-Továbbá nem fogjuk engedélyezni és nem járulunk hozzá, sőt híveinknek – különösen a Kacsicsoknak[79] és az összes zárainak, akik Zára városából kivonulva uralmunk alatt állnak – szigorúan parancsba fogjuk adni, hogy a dózse Zárában időző emberei közül senkit, és egyáltalán senki velenceit ne merjenek háborgatni, bántalmazni vagy megtámadni.

Továbbá az említett záraikat, akik városukból kivonultak, és a mi területünkön vannak vagy akarnak lenni, a zárai és nonai kerületekből négy hónapon belül eltávolítjuk, és a tengertől távolabb telepítjük le, ahonnan nem tudnak ártani a Zárában levő és egyéb velenceieknek.^-78

^80-Továbbá semmiféle egyezményt, szerződést vagy szövetséget nem kötünk, és senkivel nem társulunk a mondott dózse és utódai, valamint Velence ellen;^-[80] ellenségeiknek tanácsot és segítséget nem nyújtunk, és nem is fogjuk tűrni, hogy mások nyújtsanak; ellenségeiket, illetve ezek követeit és embereit területünkön az említett dózse és Velence ellen át nem engedjük.

Továbbá, amikor csak hozzánk fordul majd a mondott dózse vagy utóda, jó baráthoz illően tanáccsal és segítséggel szolgálunk neki ellenségei és hűtlen alattvalói ellen, különösen a tengermelléken, amint barát a barátot segíteni szokta, amennyiben ezt országunk javára, becsületére és üdvére tehetjük.

A fentiek nagyobb bizonyossága végett jelen oklevelünket pecsétünkkel rendeltük megerősíttetni. Kelt Galas[81] melletti táborunkban, az Úr 1244. évében, a július kalendáját megelőző napon[82].